Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
67.68 MB
2026-07-22 14:08:05
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
13
44
Zalai Hírlap 1936. 001-025. szám január

Zalai Hírlap III.
Politikai napilap.
Zalaegerszeg.
1935. dec. 3. - 1940. márc. 21.
Megj. (hetenként hatszor.)
Fel. szerk. Sylvester Péter János
Ny. Kakas Ágoston - 2 r.
A lap melléklete Zalai Hírlap Képes Híradója címmel jelent meg és 1937. szept. 5-én szűnt meg. A Zalai Hírlap 1940. márc. 21-i megszűnése után 1940. márc. 23-án Zalai Magyar élet címmel újraindult.

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

n. évf. 1936. 1. szám.
Ara
lannár L Szerda.
Szerkesztőségi teUfon: 60.
H* A
■ ■ ü ■
1 fi
1 ■
I I
r ▼
POLITIKAI NAPILAP
Nyomdai tele fen: 131.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. tagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
, ■ Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel.
Felelős szerkesztő: /^fystatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 st.
SYLVtSTER P£ Tt''R JANO&^^lgPMfUttés: l hóra J.40, 3 hóra 4. 6 hóra 8.
"''pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
A Nemzeti Esysés
munkaközössége
A Nemzeti Egység közelmúltban megalakult Munkaközösségének nagyvonalú megszervezése és máris értékes munkája nagy visszhangot keltett a magyar közvéleményben. A iú városi sajtó bosszú cikkekben íog''alkonk a tzdiemi munka eme ratdszerbefogjalásának jelentőségével és nem vitás, hogy a magyar vidék is telkes megértéssel csatlakozik a Nem-*ti Munkaközösség nagy gon-doatához és gy^r!ati megnyilvánulásaihoz.
Az új megmozdulás, melynek élűn vitéz Marton Béla ország gyűlési képviselő áll, természetes továbbépítése annak a — Gombos Gyula által három év óta hirdetett és a megvalósulás útján halaik) — törekvésnek, mely a komoly alkotó munkáfc-tekmti a nemzet boldogulásáért folyó harc legbiztosabb fegyverének. A Nemzeti Egység gondolata tehát a Munkaközösségben nem mint po''itikaj eszme nvüaíkozik meg, hanem mint a mimka végzésének hazafias kötelessége. Ez a múltban parlagon maradt é» nemzeti szempontból írem voft kihasznátaL Ezeket az értékes egyéni magyar energiákat: a tudást és a munkát kívánja a Nemzeti Munkaközösség egybe kovácsoliu.
Máidtn becsületes magyar hazafi leSűébcn állandóan égett a vágy évek, vagy évtizedek alatt értékké növekedett szaktudását, élett»-paszía''ntát, munkakésjKéget a magyar nemzeti oélok szolgálatába ámítani, de az elmúlt idők politikai rendszere ennek valóraváDtását áfta-Lában csak az aktív politikusok részére, — de cekik is csak részben — biztosította. így a par''amenten kívül áSó nemzeti értékek tudása, munkája legtöbbször csak az íróassxalfiökok és könyvtárpolcok részére jelentett süly&zsporti-latcrt.
Uj szellemnek, új irányzatnak kellett jönnie, bog)- a parlamenti és parlamenten kívül álló magyar értékek szellemi munkáját a boldogabb nemzeti jövő e''érésére egységosen és maradéktalanul érvényesítse. Ez a Nemzeti Egység Munkaközösségének egyik legfontosabb célkitűzése, mert a Nemzeti Egység Munkaközösségének alakuló ülésén - ahogy ezt vitéz Marton Béla mondotta — a Nemzeti Munkaterv megvalósítása és végrehajtása nem *gy embernek, vagy csak néhánynak szeliemi teljesítőképességére, még talán nem is generációéra, hanem mennfl több értékes és világa •ézetüeg azonos magyarnak rendszerbe állított <s bosszú időre szóló együttes munkájára épül-Ut fel
Az erős új Magyarországn ak nemcsak reprezentáns politikusokra," jó szónokokra, hanrm ■agytudású, törhetetlen munkaerejű, meggyőződéses szellemi szakmunkásokra is nagy szüksége van. Ilyeneket csapatostól neveit a magyar jövő számára a háború utáni évek küzdelmes időszaka. Az ó felkészült ajryuk együttdolgozásának, magyar szívük egybedobbaná&á-»ak és egyetakarásának munkaközössége nagyban hozzájárul majd az új magyar élet alapjait lerakó Nemzeti Munkaterv megvalósulásához.
Most már igaián meg kell mozdulnunk/...
Zalaegerszeg, december 31. Tegnap eűde-Ixn fogadkoztunk megárt a gráci út ügyére), Tapolca és Keszthely vita jávai.
Ma az Uj Nemzedék a következőket ír ja: sA megépítendő bécs- balatoni múút korul nagy küzdelmek zajlanak le. Egyfelől Sopron és Vas vármegye, másfelől Győr és Veszprém vármegye vetik latba minden erejüket, hogy náluk vezessen át ez a fontos út A Győr és Vesapcém vármegyék érdekeltségei most terjedelmes memorarútumot juttattak a racnrcacr-elnókliaz, melyben kifejtik, hogy miért etfnyö-sebb a Győr és Veszprém vármegyén át vezető útvonal. A memorandum hivatkozik arr*,
hogy a bécs—W!atoca műútr-ak bele tart! kap. cso''ődnia a nagy nemzetközi cakas—»tambuH út ha, ez pedig Győrön keresztül vezet ácL Azonkívül ez az útszakasz rövidebb «*: csak 77 és léi kilométer új utat keSürne építeni«
és Zaiamegye? Hol marad Zalamegye?
Ha a fővárosi sajtó így ír, legfőbb ideje, hogy most már igazin megmozduljunk. Dc amott tegn^) is mondtuk: ne otyan ahematívi megoldásról szóljon a vita, mdy egyik vagy másik za''ai vidéknek kedvez, hanem
ejjhz Za''a érdekében egységesen «zárjon síkra ■ megye közönsége!
Négyszáztizenegy pengő 6 fillérjébe került
Zalaegerszeg városnak a Göcseji Hét
A TOttösy-utcal szeméttelep ügye a közgyűlés előtt. — A Magyar Hirdető Irodával towább tárgyal a polgármester. — A Jogügyi bizottság tisztázza a katasztert teendők ellátásának kérdését
Zalaegerszeg, december 31. ZakK-gwszeg város képróselótestüAete hétfőn délután rendkívüli közgyűlést tarjott, amely a jálértesuKek szerint viharosak ígérkezett ugyan, alakjában véve azonban elég csendesen folyt Se.
A Magyar Hiszekegy elmondása után C Szobor Mátyás polgármester megnyitotta a raxi-kívüli közgyűlést, majd napirend előtt RigJcr Mihály szólalt fel. Rövid szavakkal rámutatott arra a szép fejlődésre, amelyen a Segutodsö 30 esztendő aatt keresztülment Zalaegerszeg. Ez a fejlődés Czobor polgármester érdeme, ¿cinek ezért hálából és elismerésül úgy a maga, mint a város közönsége nevében egy díszes kivitelű emlékalbumot nyújtott át.
Czobor polgármester meghatott hangon köszönte meg a kedves Sgytímessiéget, hangoztatva. hogy núndenkor és mindenben u tiszta szándéK és a tiszta kéz politikája vezette.
— Ha elérkezik a2 ¿dó, — mondotta — nyugodt lélekkel, felérnek fejjei hagyom rí a helyemet. Mindig csak azt akartam, hogy béke és szeretet uralkodjék ebben a városban. Az elismerés azonban nemcsak engem illet, hanem derék tisztikaromat is, mert az segített engem a szép elgondolások roegvalósításá-
Ugyancsak napirend előtt szólalt fel Brig)©. vica Károly dr., aki a Tüttósy-utcai borzalmas állapotokra hívta fel a város figyehnét. Rámutatott. arra, hogy ma, amikor a belügyminiszter még arra is figyelmezteti plakátokon az embereket, hogy az utcán csak zsebkendőbe tüsszentsenek, nem szabad megtűrni, hogy egy olyan utcában. mint a Tüttősy-utca, valóságos szemétíerakodóhéíy legyen. Kifogásolta végül, hogy a városban igen sok helyen nagyon rossz állapotban van a gyalogjáró.
Czobor polgármester válaszában elismerte, hogy teljesen igaza van dr. Briglcvicsnek, de leszögezte egyúttal, hogy
Á
nemcsak a Töttősy-, hanem '' még sok
mái egerszegi utcának a hátra van.
rendezése ki
A nehéz anyagi körülmények, sajnos, caaüc a lépésenkentj haladást engedik meg cs így* Iá kel várni, amíg sor kerül núndegyiíarc. Bődy alispán és az áJtanép''tészcti Invaial agűfc» KV noke, Bcrcczk>* Vámos már eddig k nagyon sok tervet segítettek meg> alós ttaiu.
iTidrik István is naporend előtti íc^nikár»-txai mirrartutt rá a tcmetó-irti g>aloj^jar»j rossai állapotára. SztTmu* a város ezt rmdbeh<»xafr-hatna, mert van kavicsbányája.
Czobor polgármester: A kavics»-feltolt«* nem sokat ér, példa erre a Jákum-utca, ahol «old sem akar közlekedni a kaviccsal beszúrt járdán. Szerintem a legjobb, ha salakkal UjStifc fel a gyalogjárókat.
Én ígértem h »ígyen salakot a háztulajdonosoknak, hog> csináltassák meg a járdáikat.
A kozg>úlés végül rátén a t:irgysoruzatr^, Sizilágyi Mihály fóczámvevó tsnvrtetésébcsi
. megtörtént végre a Göcseji Hét rendezésévei kapcsolatos bevétetek és kiadások elszámolása.
Az osszqs rendezési költségek 7.305 pengő és 3 fillért tettek ki. Az összes bevétel 6.893 pengő és 97 fölér volt Többletkiadásként tehát mindössze 411 pengő 6 fillér mutatkozik. A Göcseji Hét rendezése címén rendelkezésre bocsátott
6.000 pengős hitelből mkvJOwe tehát
411 pengő és 6 fillért vett igénybe a rendezőség.
Ebben az (ce»zegbcn azután" benne van az országzászló és a revíziós torony építési költ« sége is.
Czobor polgármester indítványára a közgyű-
ZALAI HÍRLAP
veszélytelen, természetes, biztos gyógyszer a naponta éhgyomorra fogyasztott 3 deci, langyos Mira glaubarfóf gyögy-VÍZ. Fokozza a zsirelégést, nem gyarapszik a testsúly. Kérdezze meg orvosát!
Ms Kazay. Gyulának és Pur Endfrók 100-t00 penget. Horváth Sándortiojc és Vcrtctks Józsefnek. pe<kg 50—50 pengőt szavazott meg fáradozásaik jutalmául. A közgyűlés köszönetet szavazott a Ba5aton vidéki Vendégforgalmi l^ dának, a Corvin Áruháznak, herceg1 Esterházy PiStafc, a Karácsonyfa Egytetnek, a MANSz-nak, a Schütz crcgwk. Szász Sándornak, a ZaLa-vári Apátságnak, valamint Andráskay-Müflcr lshán mérnöknek, akik nemes adományaikkal szinten hozzájárultak a Göcseji Hét anyagi kiadásaihoz.
Vitéz Tamásv István dr. poíjyjntK jícrlicJwí*
tes bejelentette, hogy
■ Magyar Hirdet ft Iroda Rt. allatot lett
Zalaegerszeg város hirdetési jogának bér-bevételire.
A hirdetési jogot 30 évre szeretné bertv venni a bruttó be véle". 30 százalékáért. A megfcvö hirdetőosropokért 4.000 pengőt fizetne a városnak. Bejelentette vitéz Taraásy lstván_dr., hogy a jogügyi bizottság szerint Gzobor pol-fpármesternek tovább kellene tárgyalnia a Magyar Hirdető Irodává!; még pedig olyan als-peti, bogv
a Hirdető Iroda legalább évi 1.000 jxngó belételt biztosítson a városnak.
A közgyűlés clfogadu a jogügyi bizottság javaslatát és megbízta a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat ebben az ügyben.
Pehm József apátplébános azzal a loércssefr fordult a városhoz, !>ogy a nagyharang áDvány-íájának kicserélési költsége és a p}é bánat-major javítási köfeége címén 100—100 pengőt inaljon ki a város. Az első kérelmet annakidején elutasította a képviselőtestület, a mejo^k*-s aAxiban új határozathozatalra *zaiite>ttá. fe! a Várost. A közgyűlés kimondotta, hogy tóuta''ja ugyan a kért kétszáz pengőt, de azzal q kikötéssé!, hogy
ezt segély kép kapja a plébánia
cs hogy a várost cbb3I kifolyólag a jövőre nézve semmiféle kötelezettség, sem terhet.
Igen heves vitára adott alkalmat a pénzügy-ijpazgatóság átirata, melyben azt javasolja, hogy
a kataszteri teendők ellátásával lehetőleg
okleveles mérnököt bízzon meg a város.
Kulniarm Gyula adóügyi számvevő ugyanis, aki eddig ezt a munkát végezte, nyugdíjba megy és így olyasvalakit ajánhtos utódává tcuni, aki szakember. \
Dr. Mikula Szigfrid főjegyző rámutatott arra, hogy a kataszteri teendők megfelelő ellátásához mérnöki szaktudás szükséges, mert a földadó nyilvántartási ügyek összefüggwk a
Báli
frakking
mellény, gallér. nyakkendő. a legszebb kivitelben
földméréssel. Ezzel kapcsolatban az tatx«e_.a polgármester javaslata,
mondja ki a közgyűlés az adóügyi ezfco-vcvfn állás mct?szöJteté«ét ós Wölfer tolván állá*« átszervezi városi mérnöki állásra, bízza meg Wölfer mérnököt a kataszteri ügyek vcartésével.
Ezzel szemben a jogügyi bizottság azt java-soíja, hogv ne töKsék be KuJmann Ciyuk állását.
I)r. Árvav László IvelvesH a polgármester javaslatát, mert ilyen felelősségteljes munkát csakis szakemberre lehet bízni.
Ezzel szembűn Szilágyi Mihály főszámvevő a jogügyi bizottság javaslatának elfogadását
''kérte annál is inkább, mert
snertote nincs szó megüresedett áHásrót
<> Dr. Brigfcvics: A polgármester űr azt mondja, hogy van üres állás; a főszámvevő űr azt
96 január .
kérdést visszaadni a jogügyi bizottságnak, hogy tisztázza a helyzetet és keflőtoép éjiké-színe terjessze ismét a kérdést a közgyűléseié.
Fridrik: Mi lenne Wölfer tuSajdonképcn: mérnök, vagy kataszteri nyilvántartó?
Polgármester: Kataszteri nyilvántartó nincs, mert ezt egy belügyminiszteri rendelet meg*-szüntette. Ezt a munkakört az egyik adóügyi számvevő munkakörébe utalták. Ennek a munkakörnek az átszervezéséről van most szó.
Dr. Árvav László szerint az adóügyi számvevő állását át kell szervezni rendes mérnöki állásra azza!, hogy az űletó mémötaek kx^ felelősséggel e''iátnia a kataszteri nyihánUr-tást cs. Pénzügyi saemportbó) ez igen e!6-nvt« megoldás lenne a városnak.
''Dr. Jancsó Benedek szerint leghelyesebb, ha dr. Brigiévia» javaslatát elfogadja a közgyűlés és az egész kérdést a jogügyi bizottság elé utalja. / .
A közgyűlés úgy döntött, hogy a jogügyi bizottságra bízza a kérdés tisztázását.
Több kisebb személyi ügy le tárgyalása..után Cxobor polgármester elismerését fejezte ki a kimaradt városatyáknak eddigi munkájukéit, majd az összes jeenle vöknek és Zalaegéraseg városának boldogabb űj esztendőt kívánt.
A rendkívüli közgyűlés este 6 órakor véff-ződott.

PAL El INDRA
tágnál Zalaegerszegen telelőn: 17 O.
mocidja, nincs üres állás. Legjobb !eime a
Erősen csökkentett bevétellel indul munkába az úi évben a Népművelési Bizottság
ke ken küliinösen nagy gondot fordítsanak a tisztaságról szóló előadásokra.
A munkaterv fontos újítása, hogy központi elóadógárdát szerveznek és oda, ahol lanyhul az érdeklődés, ezeket küldik ki. Szaporítják a vetítettképes előadásokat, bekapcsoljak a mun-káha a cserkészeket, nagyobb súlyt helyeznek a leányegyesületekre, vahamint a csecscm<V védelmi intézmények kiépítésére. Előadóképzó tanfolyam lesz Zalaegerszegen^. Bejelentette
LÜlik titkár, hogy
* #
Fára József dr. vm. fal-véltáros Bécsbolt • előadást tart Göcsejről és a Balatonról v
A költségvetés csak provizórikus, a miniszter döntéséig. Mintegy 22 ezer pengő bevétellel és 26 ezer pengő kiadással számolnak. A hiányt a kultuszminisztertől államsegélyként kéri a l>izottság.
A tervet és a költségvetést a bizottság egyhangúlag elfogadta.
___gerszeg, december 3t. Zala vármegye
"iskolánkívufc föepművejési Bizottsága ma délelőtt rendes közgyűlést tartott Bódy Zoltán alispán elnökletével, na^gv érdeklődés meÖett
Megnyitójában az altspin meleg szavakkal üdvözölte az uj ügyvezetőt, dr. Medve Istvánt majd előadta, hogy a miniszter-közi bizottság ama községek költségvetésében, melyek államsegélyt kapnak, csak a felét hagyta meg az eddigi népművelési* költségeknek, így mrntegy 2.000 pengrnvl keNesebb bevétellel kell számolni. Az alispán interveniált, de döntés még nincs.
Lillik Béla vm. népművelési titkár előterjesztette nagy gonddá, lelkiismeretességgel összeállított munkatervét. Az 1933—36 évbm 8.358 munkaóraszámma! fog dolgozni a bizottság. Ebből 3.410 esik népművelési e/"»adásra, Qlb műsoros estre, 730 mbsedélirtánra, 144 nóncvelési tanfolyamra.
Az aispán javasolta, hog> a tracliomás \ndé-
Fertőzöttnek találták a sümegi vízvezeték vizét
Sümeg, december 31. (Tudósítónktól.) Megírtuk, hogy az Országos Közegészségügyi Intézet kiküldöttje, dr. Horváth Dezső Sümegre utazott a vízvezeték vizének meg>izsgálására. Dr. Aczé! Ekmér és dr. Sebestyén Lás2)ó közre működésé wl megáilapította a kiküldött, hogy
a sümegi vízvezeték vize coli-bacűüussal fertőzött és az emberi egészségre néz>*e nag>on megbízhatatlan.
^ Szükségesnek látszik, liogy a vízvezetéki közr ponti kutakat k''ónozci készülékkel lássák el.
mert ahol ooli-bacilus fordul elő a vízben, ott kézenfekvő az a feltevés, hogy trágya, vagy pöoegödörtartalommal érintkezik a viz. Az ilyen vízben pedig a tiruszbacllus is exV-fordul. A klórozás a vizet badlCusmentessé, élvezhetővé teszi anélkül, hogy mellékízt acku neki.
Sz<)bakemlt az ls, hogyan lehetne a vízvezetéket bóvízübbé tenni. A kiküldött megállapította, hogy újabb fúrásokkal a jelenlegi területen eredményt lehetne elérni. Fontos ez, mert a jelenlegi vízmennyiség nem fedezi a szükségletet.
*****.........vi-ru''iruij wuw JumAriruw. y i t**
Agyon akartak löm az erdőben
egy lickóvadamosi fiatalasszonyt
Zalaegerszeg, december 31. Vakmerő fegy- • \-eres merényletet követtek el vasárnap éjjel a közeli Lickóvadamos községben eg>* 23 c\-es fiatalasszony, Tibola Lajosné ellen.
Tiboláné a késó esti órákban ej^yedül tartott liazafelé az erdőből, amikor a sötétben váratlanul összetalálkozott eg> ismeretlen íegyrore» férfivel. Az asszony látta, hogy az lilető a vál-láhoir emeli fegy verét, mire rosszat sejtve, meg akart fordulni, hogy elmeneküljön. A következő pillanatban eklördüh a fegyver és Tiboláné több seréttói taiálva összeesett. Amikor később magához tért, senkit sem látott már a közelben, mire nagynehezen hazavánszorgott. A hozzátartozói tegnap délután beszállították
a zalaegerszegi közkórházba, a merénylet ügyében pedig erélyes nyomozást indított a nagylengyelt csendőrség.
Értesülésünk szerint az utóbbi időben nagyon elliarapódzott Lickóvadamos környékén a titkos pálinkafőzés. Legutóbb is egy nagyobb
Szilveszterkor
éjféli kabaré
a ZTE-ben. — Kezdete éjjel 12 órakor Tánc reggelig! Hídvégi Ernő konferál.
a
\
1936 ianuár 1

dőrcé^,
ZALAI HÍRLAP
társaságot leplezett le a oachdóreég, mtíy az elkobzott főzőkészülékeket a geZénházai köz-cégbíró kamrájában helyezte el. A készüléket • napokban ismeret!«! tettesek ellopták. A lepfezett titkos pálinkafőzők közül tobbon Ti-bolánét gyanúsították, hogy ő árulta be őket a csendőröknek. Ezért meg is fenyegették. A csendőrség fetóevése szerint valószínűleg ezek közül követhette el valaki a merényletet a Top ta asszony elíen. .. ,
Ma, kedden dé!ek>tt a zalaegerszegi csendőrségnek egy kü''ön járőre is kiment Lickó» yadamosra, hogy együtt nyomozzon a rejtély« ügyben a nagylengyel csendőn>ég)geL
NINCS MIÉRT

Favágó ember Józsi bácsi. Hideg, széljárta faházakban, nyirkos pincék mélységeiben aprítja a testnek-léleknek vatf melegítőt. Idejét se tudom, hány esztendeje kocog fel dolga-végeztével a lépcsőn s; veszi át illemtudón a járandóságot. Arra sem emlékszem, hány aratás után láttam a cséplőgép körül, ahogy reszkető ujjait belemeríti a búzaszemek köze s tenyerébe pergeti az érés sárga aranyát. — Szürke, sütkérező ember-bogár a nyári nap tüze a''att, belevész a nagy "fényességbe, télen pincék mélységeiben tűnik d. Senki se ''keresi. Csak éppen tudjuk: ó a Józsi bácsi. Ha kelI, jön. Most is itt van leim a mélységben, frj-aoéje döngve ostromolja a hasábok szívós testét, tompán rázza a fólcfcszkrtet és néha feK »ikerft az emeletekre. Nagy a hideg és nagy a tél. Friss hőszag úszik a levegóben, szikrázó háztetők vakítanak a nap fehér világosságában. Koromfeketén rajzolódik az öreg akácfa, tarrgörcsil ágaira kígyózó vonalakba, hab-könnyű felhőkbe merevedve ül a hó. Tündéri tél. És a Józsi bácsi fejszéjének odalent hányszor ke^l becsapni, Úristen, míg egyetlen falat kenyér lesz bdóle. Ugy elképzelem, hogy nagyon szomorú leliet szegény. Karjának mondén lendülés* fáradt kiáltás az égre s lehanyatlása egy nyögő sóíhajtát». Biztosan gondol rá, hofirv feje fólött ilyenkor mindenhol ég a kályhákban a tüz s a karosszékek fája átmelegszik ■z ernyedt kezek alatt. Öt talán már az k rigáiszta!hatja, vagy nem is hityá keserűségéin, hogy a fölötte élőknek tengernyi bajuk
hk>I búcsúzik az ó-évtől?
A KÖZPONT! KAVÉHAZBAN! Hol köszönti az új évet?
A KÖZPONTI KAVÉHAZBAN! Hol szól a legjobb jazz?
A KÖZPONTI KAVÉHAZBAN! Hol a legnagyobb hangulat?
A KÖZPONTI KAVÉHAZBAN! Hol lerízletesebb hajnalban a bableves?
A KÖZPONTI KAVÉHAZBAN! Hol ússza meg legolcsóbban a Szilvesztert?
A KÖZPONTI KAVÉHAZBAN! Nub járkálunk, nem pendlizünk, A Miklós bácsihoz megyünk
A KÖZPONTI KAVÉHAZBA!
van. Keresztjük, amit vállon cipelek mindenki sorfala között és jaj, milyen nehéz tóeszfr-jük, amit kínlódva rejteni kell a szemek elől Hirtelen látom szegény, öneg, meghajlott hátát, foltos kabatját eltűnni. az ajtónyi''lásbaii.^Mmd-össze ennyi, amit* tudok róla. Miért keDene közelebb kerülnöm hozzá, aligha tudnám megmagyarázni. Csak ülök a lehuliö téli a3ouny lágy, meleg magányos&ágnban és az alázuhanó fejsze ritmusa, mint súlyos, fájdalmas szívdobbanás lüktet benwent És amikor este Józsi bácsi megjelenik a fizetségért^ úgy nézek rá, mintha először látrylm őt életemben. Talán valami kis részt ei keííene kémi a szomorít págából. '' \ _. — Nehéz nrft a inanfcfc-ugy^e. jósíbácsi»
— Nem a'' — mondja jó hasadó fa ez, fütyörészve elvégeztem estig.
Milyen nevető az arca, jókedvű a me s bajusza fehérje c> békésen vidám, mmt va-lami kedves, öreg Mikulásé.
— Biztosan várják már otthon. A felesége, Józsi bácsi. Meg a gyerekei. Vannak, ugy-e?
f- Nagyságos asszonyunk, — mindig így mondja fenséges többesben és fenséges» Egyszerűséggel — nincs nekem senkim a világon. Dejék, szép fiam volt, de az a háború utolsó esztendejében elesett. Az asszonyi meg a mu!t télen temettem el. Nem mondom, igen nehezemre esett, de annyit kínlódott szegény, már csak jót tett vele az Isten, hogy elvette. Hát must így vagyok. Arendáha lakom lenn az* udvarban a szomszédéknáJ. de rendesen megbecsülnek. Ilyenkor, tetszik halni, kicsit benézek hozzájuk, melegedni, egy tányér levest is ad néha az asszony. Jó népek.
— De az egészség legalább jól szolgaiv
— Hát nem a legjobban. A lábaim elfagytak még a fronton, ezeket igen fájdítom, meg tavalyelőtt a két ujjamat elkapta a fűrész, úgy időváltozáskor meglehetőseit érzem őket. De azért sebaj, nagyságos asszonvunk, a munka megy, egy kis bor is akad néha ...
4 Most már egészen belejött a mesébe. Otfai szomorú é''et-mese, de olyan életvidámán beszéli, ízzel, színnel, legényesen, nevetésen... 01 a konyhában a fehér hokkertin öreg, rongyos Józsi bácsi, furészcsonkrtotta kezét fár
Férfi estélyi ruha
különlegességek, farsangi finom úri
divatcikkek
mélyen le*xétlltott érőn
Tóth Gyula
urluabó és dhrmtéru üzletében

Qtetttdaröttadio
mm
jós térdein pihenteti és metél. £g a túz, a kinyílt, átforrósodott sutók békésen, pattogva / ontják a meleget. NyüUk a mese fonala,- kac*. karaigóssá aavarodik, ide-oda szökell, tem-pósan meg-megáll, újra nekilendül.. Metél a Józsi bácsi. Az arca lassan Jpenged a hidegtől, az enyém elfdmul vaLinu" ismeretkai bók csepeg melegétől. Szomjas, kutató kéTdésad kérdezem:
— Aztán maga soha sem aaomorú, Józsi
bácsa?
Már indulóban vin hazafelé, á> az ajtóban s erre a furcsa, úri kérdésre felkapja a fejét.
— Szomorú? ~ hökken rám a ptlUnat meglepetésében — naire miért, nagyságos asz-szmnyunk...
A parányi csendben mintha valamit me^ érezne soha sem iunert érzések, életek, dolgok sokféleségéről, zűrzavaráról s mintha fámdf értelme rettentő utakat mérne fel lúrteVai.
Oyermek-kék szemét arcomra emdi, két karja meglendül hite erejétől s úgy mondja mégegyszer bátorítón, derűs, nagy jósággal, örök idők mélyéből szakadt bófcteséggd:
— Nincs miért, tessék-elhinni, nincs mkéftl
Margó-
BOLDOG UJ ÉVET
kívánok tisztelt vevőimnek és jóbarátainuüL
HEINRICH W. 6» L. dbg _WOLF FRIGYES
BOLDOG UJ ÉVET
kívánunk vevőinknek és jóismerósdnknek.
SZALAY ÉS DANKOV1TS épület- és műbútorasztalosuk.
f
ZALA HÍRLAP
19^6. január
Végre egy magyar film, amely jobb a Meseautónál!
• Ezt Budapest közönsége állítja, ahol több, mint 8 héti^ment a Foruii és az Átrium filmszínházakban. — Ezt Zalaegerszeg közönsége is .állítja, ahol a premier zsúfolt nézőtere viharos tetszését nyilvánította.
Az elnökkisasszony
A Metcautó párának idei diadalmi? filmje. Főszereplők: Muráti LiH Jivor, Kabfs. TCtls Jeni ts Gombászni Ella. Bemutatja •* Edison mozi kedden és szerdán. Jegyét előre váltsa meg l Szerdám a J órai Hlláras előadáson Is minden ¡egy számozott!
Néhány nap múlva
itt a Darvas társulat
Alig néhány nap választ cl a színi szezon kezdetétől. Az igazgató és titkárai nagy buzgalommal gyűjtik a bérleteklet, le Vei. szögez^ nünk, igen nagy sikerre''.. Ugy látszik, az igazgató jóslata Jtíctcljescdik, a bérietek száma túl haladja''~majd a százötvenet.
Sokat igér, sok szépet kínál a Darvas társulat. Ott, ahol eddig megfordul, csak szépet, jót, c''ismerőt mondanak róla. Reméjlictólcg mi sem csalódunk.
A társulatnak kiadó szobák keiknek. Jelentkezni Várkör 3. alatt, Fodoréknál lehet.
Kedves vevőimnek, ismerőseimnek és jóborá-taimnak
BOLDOG UJ ÉVET
kívánok.
GECSOVICS ISTVÁN
j > . mészáros és hentes.
Vevőimnek, ismerőseimnek, jó barátaimnak és a sport-drukkeroknak
. . BOLDOG UJ ÉVET
kívánok.
VARGA LAJOS, TIKI
órás és ékszerész.
Mélyen tiszteit vevőimnek, ismerőseimnek BOLDOG UJ ÉVET
kívánok.
VAMOSSY ISTVÁN
késműves és műköszörűs.
Vevőimnek, ismerőseimnek, a cserkésjjeknek BOLDOG UJ ÉVET
kívánok.
v - SZABÖ GYÖRGY
sport üzlete, Kazinczy-tcr 6.
Kedves rendelőinek, vevómek, jó barátainak és ismerőseinek /
BOLDOG UJ ÉVET
r». kíván
KAUZLI JÓZSEF
könyvkereskedő.
Kedves vendégeimnek, vevőimnek és ismerőseimnek
BOLDOG UJ ÉVET
kívánok.
PAPP BÉLA coVMtaí.
Ha karácsonyra elmulasztotta, még újévre vásárolhat egy
* gázlámpát,
mely felülmúl minden más világítást. Beszerezhető és díjtalanul bemutatja
Brandl József cég
Zalaegerszeg (Megyeházzal szemben)
A MŰVÉSZETRŐL
J
ES SZÉPRŐL

GEFFERTH PÁL cBcksorozala egy esemény elé.)
(IX.) Soha akkorát nem fordult a .világ, mint amikor a ragyogó csillag megjelent a betlehemi istáűó felett. A gyűlölet, a bosszú éjszakáját beragyogja a szeretet fénye, a nyers erőt legyőzi az alázatosság.
Már az antik művészetben is megjelenik a szeretet, de csak halvány vonalakkal s találunk valami tapogatódzást a felebaráti érzés felé. Sophokles már a szerelmet is rajzolja, de még olyan gyámoltalan, mint a vadonban ehévedt bárányka s Euripídcsnél már fejedelmek és királylányok mellett egyszerű földműves is szerepel s ugyancsak ó tanítja, hogy nem a afra ruha, hanem a nemes lélek teszi nemessé az embert. Ez azonban mind csak kiréró, a fő-motívum a áfestcsc s nem alkotó, teremtő tényező.
Szinte lu^e tétlen, ho«y a rónia! birodalom fénykorában, amikor vaskos légiók léptei dübörögtek az országutakon, né hám rongyos halásziember elindul, hogy meghódítsa a világot. A művészet világát is. Vagy eiképze^-hetó-e enélkül a szegénység, a földhöz ragadt-ság oly fenséges megdicsőülése, mint az Utolsó vacsora tizenkét apostola s volt-e valalia az anyai szeretetnek annyi bája és derűje, mint Raffael Madonna-képem?
Természetesen a dráma :s megérzi a válto-¿ást és sok forrongáson kell átmennie, míg végleg kialakul. A legmagasztosabb drámi azonban változatlan már közel kétezer éve, amikor az Isten fia kereszthalált szenved a bűnös emberiségért a Golgotán. Nem palotában szü''etett, lianem jászolban, barmok között, nem fényes ruhában járt, lianem koldusok köntösében, nem éles kard volt a fegyvere, hanem a szelídség szava és nem azért jött, liogy megtorolja a bűnt. hanem, hogy megváltsa.
Azóta a drámában sem kell okvetlen fejedelmeknek szerepe hüök, azóta'' érdekel bennünket a toprongyos koldus is, azóta szánjuk meg a bűnöst és hajolunk le a szenvedőhöz s azóta a drámában sem a bosszú a megoldás, hanem a kiengesztelódés.
Ehelt közei kétezer év. A kemény földet hólepel borítja s blzonv a szívekre ís rá-rátebep-szik a feledés köde. De vigyázzatok! A régi cspag űj fénnyel ragyog fel az éjszakában, csizmás léptek kopognak a fagyos földön s a távolból felzendül a pásztorok éneke: Békesség a földön a jóakaratú embereknek!
**** * i* <*I*I*INVVV»vwvivuvi
UJ ESZTENDŐBE
lépünk ma; elbúcsúzunk egy fáradt, örömökben nem tiilságosan gazdag, öreg évtől s nagy várakozással, reménykedéssel tekintünk az új
| -elébe.
> Európa puskaporos hordón ül A magyar f hemzet pedig várakozik. A háborús szélnek / csak apró fuvalmait érezzük, de Ott van azéft minden ''.étekben a gondolat: hátha? Hátha. így rendehe az ezeréves keresztény Magyarországnak az Isten, hogy egy új curópaégésbó! szülessék meg, áldozat nélkül, ver nélkül, az '' öiök, boldog Nagymagyarország?
Mit hoz az új év — senki sem tud>a. De várunk. Várjuk sorsimk jobbrafordulását, "szenvedéseink enyhülését, országunk boldogulását, feltámadását." Várjuk azt. amit ez a fajta megérdemel: a méltó helyet a népek között. És várjuk azt a drága, szép, munkás, dolgos békét, mely a Kárpátoktól az Adriáig miiukn magyart cgybcöel.
vBoldog új esztendőt!
\ _
— Lapunk mai számához rendes előfizetőink számára falinaptárt és Képes Híradót mellékeltünk. A Képes Híradót ezentúl minden vasárnap kapják előfizetőink.
— Evangélikus isten tiszteletek rendje. A zalaegerszegi ev. gyülekezet templomában azóev-esti istentisztelet este 0 órakor kezdődik. Újév napján az istentiszteletek rendje a következő: délelőtt 10 órakor ifjúsági istentisztelet^ majd utána fél 11 órakor gyülekezeti istentisztelet, eiinek végeztével gyónás és úrvacsonaosztáa Újév napján este 6 órakor könyörgés.
— A Karácsonyfa Egylet mai, szilveszteri bálja iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg vá-rosszerte. Az előjelekből ítélve vidám társaság köszönti a Bárány nagytermében ma éjjel'' az új esztendőt.
— Za''aegerszeg népmozgalmi statisztikája az elmúlt 1933 évben a nyugodt kiegyenlítődés képét mutatja. A nyers statisztikai adatok szkv rint 8 emberrel több halt meg az chnult évben, mint amennyi szü''etett, amennyiben 279 volt a ha''álozás és 271 a születések száma. Házasságot 93 pár kötött.
Nagymennyiségű
leltári maradék
a Schütz-áruházban
— Éjféli kabaré ívsz ma, Szilveszterkor a ZTE klubhelyiségében. A rendezőség ezúttal is megtett minden előkészületet, hogy az egyesület tagjai és barátai minél kellemesebb lian-gulatban üdvözöljék az új esztendő liajnalát
— Mosolits István obi vendéglősnél Szilveszter este reggel 6 óráig zenés disznótoros vacsora lesz. A nagyérdemű közönség szíves pártfogását kéri a vendéglős. 1—3.
INDANTHREN -
színes függönykelme 88 fillér ^H£N1G -> röfos- és kézimunkaüzlet.
A karácsonyi ünnepekben nagysikerű színielőadást tartottak Zalaszcrrtgyörgyön. Színre került a »Megtérés« című karácsonyi hangulatú színdarab," melyet nemcsak Zalaszentgyörgy közönsége, hanem a környékről is sokan megnéztek és a leglelkesebb hangulatban távoztak az előadásról. )
A szereplők közül Dömök József, Császár József és János, a két Bicsák testvér, vaiunint Hári Aranka és Császár Te néz minden dicsérete^ megillető iátékkészségge) a''akították nehéz szerepüket >A betanítás fáradságos vmunkáját és a színpadi igazán művészies elkészítését Tóth Lajós kántortanító végezte.
TATAI,zén.PÉCSI,zén. BRIKETT -jük ii sokat ér.
Hogyha szeret olcsó szenet
350
kaphat«? *?\/-ért
ajkai szenet.
F1SCHL-né.
Telefon 106. szám.
1336 jannár 1.
— Epekő-, vejekő- és hólyagköbctegek, valamint azok, akik hugysavas sók tulszaporo-dásában és köszvényben szenvednek, a természetes «Ferenc József» keserűvíz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el.
Olvasóinkhoz!
Meg akarunk felelni ama feladatoknak, moheket a december elején mcg''siditott Zalai Hirlap elé tűztünk, de ehhez a megye közön-8*^<frj>ek rmgértő tárnokajisa szük^ges. Kérjük ohasórrkat, szaporítsák előíizotő-lnk számát!
Dijaink: egy hónapra 1.40, negyedévre 4, félévre 8, egész évte 16 pengő.
Szolgálni akarjuk a megyét, minden körérdekű megmozdulást. Szere nénk, ha olvasó kokkal felvehetnénk c szolgálatban a legszorosabb kapcsolatot. Kérjük, ha valami mondanivalójuk, megjegyzésük, kívánságuk van, ha va''aml közérdekű tervről, ceményröl tudnak. Írják meg szerkesztőségünknek.
Ülva ónknak, elölülőnknek, hirdelölnknck, jóakaróinknak boldog, ertfdm&iyes új esztendőt kívánunk!
A szerkesztőség és kiadóhivatal-
— A sümegi Levonte Egyesület vasárnapi hangversenyét meglepően gyérszámú közönség ha''lgatta meg. Pedig a telkes Lengve! karnagy és lelkes leventéi nagyobb érdeklődést éjxk> mellek volna.
— Fogorvosi hír. Dr. Borbély András orvt* és fogorvos fogbetegeknek délutánonként 2 és 6 óra között rendel Wlassics (ívu^witca 8. sz. aatt. 1—3
— Pőtvásár Tapolcán. A vármegye alispánja engedélyt adott, liogy Tapolca község a folyó évben december 6-ra esett országos vásárja helyett, mely a vásártartásra teljesen alkalmatlan ijlő miatt a vásárigények ki nem elégítő voltával tartatott meg, az 1936 évi január lö-én pótvásárt tartson.
Előkészületben
a „Fehér január"
Schütz-áru ház
— A háziipar fogalma. A Budapesti Közlöny közli a pénzügyminiszter rendeletét a textiS-forga''mi adóváhság módosításáról, mely január 1-én lép életbe. Érdekes meghatározást tartalmaz a rendelet a háziipar fogalmáról Az új textil forgalmi adóváhság alkalmazása - tekintetében háziiparosnak csak az tekinthető, aki a saját lakisába;i, a saját, vagy koszorúsabban vett családtagjai munkaerejével, háztartási, gazdasági, vagy más főfog''alkozása melett met-lékfoglalikozásként, saját számlára állítja elő az új rendelet hatálya alá esó árúkat.
— Ha jól akar mulatni, jöjjön el ma este a Move ZSE-be, melynek futbaŰstái családias összejövetelt tartanak. Jó borok, ételek, cigányzene szól reggelig. Jó barátok, szurkolók, ott legyetek!
HIRtÀP
IPÍDANTHREN
színes fflggönykelme 88 fillér H ÉNIG röfös- és kézimunkaüzlet.
BOLDOG UJ ÉVET
kíván kedves vendégeinek; jóbarátainak és ismerőseinek
_MIKLÓS kávés-
BOLDOG UJ ÉVET
kíván tisztelt vevőinek és ismerőseinek
GR^NWALD ERNŐ
^^^ képlocrctezó és üveges.
BOLDOG UJ ÉVET
kívánok igen tisztelt vevőimnek, jóbarátaim-fiak és ismerőseimnek.
R1GLER MIHÁLY vaskereskedő.
BOLDOG UJ ÉVET
kíván megrendelőinek, vevőinek, ismerőseinek
KAKAS ÁGOSTON
nyomdatu''ajdanos, könyv és papírkereskedő.
, — A sümegi Lcáiycgycsüiet január >-én és 6-án műsoros csiet rendez.
— Tűz a Lote.iye meileiti Areu-nujorban-A Schmidt Ottó és Kornél tulajdonát képező Ajuu-majOrt szeszg)árbar. tűz ütöít ki. A munkások''''és gazdasági alkalnuzottak ereje kevésnek-. bizonyult az oltáshoz, úgy Iwigy & nagykanizsai tűzoltóktól kertek segítségei. Időközben azonban megérkeztek a szomszéd Ivr-tokos, Kovács Sebestyén Mik!«3s hívására a becséhelyi, letenyéi és polai tűzoltók, akik a munkásokkal karöltye a tűzet csakiumar loka''i-zálták. A kár jelentéktejen.
— A keszthelyi Uránia mozgó krdden é> szerdán, 31-én és 1 -c-n Orczy hm ma bárónő bájos regényét adja e''ő hangv»» íilmváj o/a ban, a Vörös Pimpeniel-t, elsőrendű kisérő műsorra. Kedden 1 előadás: háromnegyed ö-kor, szerdán 3 előadás: 4, 0 és háromnegyed ö-kor — Nincsen párja sehol az algmándb víznek. Mert hűséges öre jókedv s egészségnek.
— Lég- és gázvédel.ni előadás. Zalandvar-nokon december 20-én mintegy 310 fón>i felnőtt hallgatóság előtt Farkas Lajos 5e\xarte-főoktató lég- és gázvédelini előadást t.uU>rí A lakosság oly érdeklődést tanúsított, liogy a cse''ekvó osztagokat mindjárt meg is alakították. lg) a felvilágosító előadások tovább folytatódnak.
— Tapolcán és Sümegen legesen tapsolják vitéz Bánk> Róbertek előadásait A társulat párhuzamosan játszik a két városban, igen nagy sikerrel, telt házakkal. Sümeg régi színházlátogatói kijelentették, hogy ilyen társulat még nem volt ott. A vendégszereplés még néhány napig tart. ^
— Ne felejtse el: február 2-Dűi az Iparos-hál nap;o!
— Belefagyott a Marcalba. Szigeti Horváth János 71 éves zalaszegvári lakos a minap átballagott Karakón lakó fiához, ahonnan későn este indult vissza a Marcal-csatorna töltésért. A sötétben azonban a hóval lx»rított, fagyos töltésen megcsúszott és beleesett a folyóba A jég beszakadt a arta s a szerencsétlen ember a jegtáb''ák között megfagyott
— Mini mbden el''erjedt márka:üket egyesek a Schmoll-Pastát is próbálják elhasznált dobozok újratöltésével hamisítani. Ezért csak olyan SchmollrPasía dobozok kerülnek forgalomba, melyek pasztafelületén »Valódi Schmotl-Pasta évekig elálk bélyegzés látható. E megjelölés garancia az árú valódiságáért Miután pedig va''ódi Schmoll-Pastánál eK''álltozás évek alatt sem fordulhat elő, friss árú keresése feyes-teges. 1 — 0
— Ne kiejtse el: febniir 2-3* sz Iparos-bál
napp! \
— Össztánc. harkasovszky Teri tánáö&»la-jáhan, az Aráuiy Bárány kistermében, újév napján este fél ^óraj. kezdettél kinőttek részére ««ssztánc Tesz. Egyúttal értesiti a szíves érdeklődőket, hogy január 3-án este fél 9 órakor a fenti teremben kezdők és haladók részére új tanfolyamot kezd. 1 —2
— Rendkívüli közgyűlés. A Za.''aegerszcgi Torna Egylet elnöksége január 12-én, vasárnap rendkívüli közgyűlést hív össze délelőtt 11 órára a Jákurn-utcai klubházba. Tárgysoroi*» ton szerepei a Euchs és Orosz cég peréből kifolyólag a kötelezettség teljesítésének megállapítása. A rendkívüli közgyűlésre a tagok minél számosabb megjelenését kéri az elnökség. 1-3
— Ne felejtse el: február 2-flta ai Iparos-bál napja!
— Időjárás: Mérsékelt, a heg>vkcn eröwbb déli, délnyugati szél, változó felhőzet Az északi megyékben már valamivel kevesebb köd és több napsütés. A hőmérséklet alig változik.
INDANTHREN
színes függönykelme 88 fZDér H ÉNIG röfőv és kézimunkaüzlet.
BOLDOG UJ ÉVET
kíván kedves vevtotk- A
FENYVESI ARUHAZ-
BOLDOG UJ ÉVET
kíván igen tisztelt wvőinek és eunerósemek IFJ MISZORY BÉLA
fűszer- és csemege ke rvskedó.
Mélyen tisztelt vevőimnek, ^barátaimnak és ismerőseimnek
BOLDOG UJ ÉVET
kívánok.
OLAH ISTVÁN
mészáros és hentes.
^ BOLDOG UJ ÉVET
kívánok mélyen tisztelt vevőimnek és jó barátaimnak.
IFJ. SZEKÉR JÁNOS
virágkereskedő.
erűeeincK
Kedves vevőinek, jóbarátamak és »smer«V&er>eJ
BOLDOG ÚJÉVET kíván N
HAVAS KÉZIMUNKAUZLET.
ZALAI HÍRLAP
196 január
Nem fázik a ródlidályán ha KISS CIPŐ
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
MOZI
AZ EDISON MOZGÓ IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYE-
Kérjük, nc váhsnri bérletjegyet jareuárra,
TTKTt,- V,
ha 6 pengőt fizet,
15 műsort néz végig és pedig az aiüiT fdmwxxt rcmeJcmflvelcet és mi így nagyon rosszuí )iV vvaik ki, hisz rendes áron sem fogja kihalni ezeket a filmeket, mert ezeket nem lehet kihagyni, ezeket kétszer- háromszor tó! megnézni. Mi nem tagadjuk meg a 6 pengős bérletjegyek kiadását, de azok csak január 1-tól válthatók meg a pénztárnál. Januárban jönnek:
AZ ELNÖKKISASSZONY HINDU LÁNDZSÁS ŐNAGYSÁGA ÜGYVÉDJE BUDAI CUKRÁSZDA VÖRÖS PIMPERNEL SZENT PÉTER ESERNYŐJE A KIRÁLYNÉ HUSZÁRJA TARZAN, A FÉLELMETES FOLYIK A TÁNC — FOLYIK A VÉR
Boldog új évet kíván kedves vevőinek^ ésr ismerőseinek
Bánfai Béla
optika és fotoszakOzlet Zalaegerszeg
BOLDOG UJ ÉVET kívánok kedves vevűimnek, jóbarátaimnak és HliMi íw nwiek.
UNIÓ SZDCVIZGYÁR Tulajdonos: Horváth
Beth!en-utca 18.
Mélyen tiszteit rendelőinek, pártolóinak és ismeróseárek
Vrtífí
BOLDOG UJ ÉVET
BftA LAJOS
épület- és mülafofcas.
Nagyérdemű \rvókÖ25ürségemnek
BOLDOG UJ ÉVET
kívánok.
KÁLMÁN JENŐ
festékkcrcslúcdó _IZSÁK RT. LERAKAT
Kedws vevőinek és jő barátainak BOLDOG UJ ÉVET
ktafe
önr. BRAUN LAJOSNÉ DIVATÁRUHAZA
.ELTÖRPÜL
£ mindenfajta világítás az
-Aladdin
fényével szemben.
Kapható:
HEINRICH W. és L. cégnél
I Zalaegerszeg.
Telefon 161.
RftDIÓ
Kodd, december 31* Bocbpest I.
7: Az Operaház tagjaiból aiaku* zentkar. 8.^0-3: Szilveszter-est..
Budapest 11. 5.45: Álmodtunk szépet. Révész Béla elbeszélése. 7: Mezőgazdasági fél-őra. 7.35: Kranaa nyelvoktatás.
Szerda, jacmiír 1. Budapest I.
Rcf. Ktentuarte-Vt a Kairó-téri tempómból. 10: Egyházi ének és sacntbeszéd a bel-városi plébániatemplomból. 12.30: Magyan Imre és cigány zene kara. 1.40: Újévi kösznrtó Zágon István csevegése. 2; Hang''emezek 3: Móra László ifjúsági előadása. 3.30: A Mária Terézia 1. h. gye. aenekara. 4.30: A tenger az é''et bölcsője. Oebhardt Antal dr. e''jóadása. 5: Kondor Leó- Po''.gár Tibor kétzongorás jazz-számai. 5.30: A lyoni álom. Párosé) Lajos előadása, b: Magyar tíalonótoG. 7.10: A rendező műhelyéből. Bárd« Artúr előadása. 7.40: Opervttelőadás a stúdióban. Az ezüst sirály. 10.20: Ukatos Tóni és Misi cigányzenekara muzsikál. 11.10: Az Erő»—Sovin&zki jazz-zenekar műsora.
Budapest II. 3: Hanglemezek. 6.30: KelKe hozomány. Magyar Imre csevegése. 7.10: Kamarazene. 8: A "magyar kódexek. Gauser Mihály dr. előadása.
Csütörtök,
1.
Budapest L
10.20: Arany János és barátai. Irta: Jónás Károly. 10.45: Egy és más a vitaminokról. Irta: Tangl Harald dr. 12.05: Hanglemezek. 1.30: Állástalan zenészek szimfómkus zenekara. 4.10: A magyar konyha. Ujvárv Sándor előadása. 5: A talajerő fenntartása. Vitéz Bittera Mik!ős dr. előadása. 5.30: Tárogató-zceigora számok. 6: Műemlékvédelem és városfejlődés, öenthon István dr. előadása, b.30: A Mándfo-jazz műsora.
7.25: Az Operaház eMadásábak közvetítése. 1. Parasztbecsület. 2. Szerrt fáklya. 10.15:
SZILVESZTERRE
borok. __ pezsgők,
csemegék
GYARMATI
tsmmm^mOzlmtbrnm
Kas Be a és cigányzenekara muzsikál. 11.20: Vajda -Pártos szalonzenekarának műsora.
Budapest II. 5: Uray Margit magyar nó-tákat zongorázik. 6.20: Angol nyelvoktactás. 7.30. A dán népíőiskola» HiUcher Rcwu dr^ előadása. S.05: Hanglemezek. ■MJVJVW» i Tl''l''l''l* '' * *..........
Fígyeljl
HAVASlT 1I
U-ri''mtinlrn. ■ ■ ■ m
kézimunka és szőnyegfonalai.
Bibi ruha különlegességei legmegbízhatóbbak.
védjegy
Nagy megtakarítást ér el. ha ezen könnyű éghető, magas kalóriája ffitó szenet nálunk vásárolja.
100hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL
Telefon: 89.

ól
Tessék próbafűtést alkalmazni.^ A legkisebb téléit házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás.
és DinkBUtt
orvosi rendeletre is I egolcsóbban kész it,
6. Reváes Elza
Rákóczi-ut 29.
a''rendőrpalotával szemben
Göcsejiek
órása és ékszerésze.
Legprecízebb órajavitC*
műhely
Varga Lajos (Tiki),
órás« és ékszsrés*
Rákóczi ut 5. sz.
Vass Lajos
órás és éM''
Zalaegersteg, (a megyeházzal szemberj . OLCSÓ és MEQBIZHATO »
írógép
és számlálógép szakuk!
ERIKA aj táska gé»r
P 175
Remington írógépek bizományi lerakata, javítások, benzlnfürdftk, |ókarban tartás. — Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép mű-, szerész, Zalaegerszeg. (Mándi patika mellett.)
|| Az úl esztendő szenzáeióia a
Fenyvesi Áruház olcsó c/pőafcció/a /
Egyespár női cipők, igen jó minőség . . Jóminőségfi fekete női cipők, egyespárok . Tartósminőségü női strapacipő . . . .
Lakk és antilop divatcipők.....
Divatcipők fekete bőrből.....
Sport és trottőr cipők: barna és fekete !
Schiffer gyártmányú cipők......
Korcsolya cipők végig bőrbéléssel . . .
Jóminőségfi férficipő........
Vízhatlan vadászcipő.....
Duplatalpú fekete *agy barna félcipő, • divatos forma, kitönő minőség . . . Elegáns lakk félcipő, nagyszerű lorma és minőség . •..........
Gyermek utcai és sport cipők nagy
6-20 P 7*50 P 8*60 P 9-90 P
10-50 P
11-80 P 12 80 P 15-50 P
12-20 P 16*50 P
14-90 P
. 13*50 P
választékban 1
■ Hó- és sárcipök!
Fenti árak csakis cipőakciónk tartama alatt, V dec. 31-tÖI f936. ian. 10''ig érvényesek''
1 936 január 1.
ZALAI HÍRLAP
Sikerült vásárolnom sok száz méter
maradék külföldi iíríi gyapjú szövetet.
Hihetetlen olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
ijjöD és most vásároljon a VERSENY ARDHÍZBAN
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI-
VtfcUk:
Angol font 16 65-16 belga it. 56-90-57 50 Ctch korona 1415-1435 Dán korona 74 35-75 15 Dinár 780-7-95
Dollár 329 00-33900 Pranda frank 22-3K-22*50 Hollandi 229-3» «-23130 Lengyel zloty 6370-Í4 30 Leu 3-00-3-15
Léva 410-415
Ura 2^90- 30*25
Márka 136-137 60
Norvég korona 83 70-^4-60 Osztrák schilling 8v-8070 Svájci frank 110-70-111*65 Svctl kprona 85 80-86 70
Dsrliák
Amsterdam 229"5''>-23l 3C
Belprid
Berlin
Bukarest
Brüsszel
Kopenhága
Osiló
London
Milano
Newyork »
Páris
Práca
S/ólia
Stocknolm
Varsó
Wien.
Zürich
7-82-7-8C 135^136 8C
3-41-3 4C 79 20-79-80 76-15-86.47 85-50-765C 1705-17-Sq 29<«-30-?0
345-20-347-IC 22*32-22" 6C 14-07-17
4-11-4 89-1Ü-85-85 6415-65-55
fi
110*80-111*60
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Buza (tiszavidékii 77 kg 17 95 -18 20. (et?v*b) 17-65-17.80 (tiszv.) 78 kg. 18 10-1835, (eg>éb) 1790-1805,
79 kg. (tiszv.) 18.35-18 65 (eg>éb) 18U5-1820 (ti.zv )
80 kg. 1865—1890. (egvéb) 183C-184J, rot» (pe tv.) 16-00-1610, arpa uj 17 40- 16«), sörárpa 1800-1000, Ub 17.55—1765, len^ri 15*45 1&S0, Cuxakorta I2LS0 1263
Iranyza: g>¿ngébb, forgalom : csekély.
»•••w«i«a«<« é* ••!•><• » «jíi 9»i»ÍMf* «re» já»o» A fcUd4M.aU! • *f*lS|« i MUS OS GÉ/A si oiviO UAOtAK oöístr i KOllHSZfcv Uls/lÓ in4i*f.ő: FH4N&A jOZSE''
Boldog úi évet kíván
\

magának szerezni? Hozza .a u tó j á t, motorját hozzám javításba!
Kis fia
i
egy szép zseblámpát szeretnek
A legszebbet veheti a legolcsóbb árban <
Polgár Endrénél
a pénzügyi palotában.
féli gondlát. ha

K
o váci
és téli
í.j
áru-szükségletét
Divatáruházban vásárolta.
Játékárukban
nagy választéki
Teleion 84.
APROHIRDETESEK
MUlM RN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY GARZONI. A KAS (Vulön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bo\ebbct a Kakas-nyomdában.
JLAl)ó egy b eves sárga deres hidegvérű mén. Az á''lat megtekinthető a január 14-i vásár««!. Kasza UáUnt, Babosdőbréte.
„ZALAI HÍRLAP"-bao
Pá 11
Horváth Győző
i
autómOxxakl vállalat. Telefon 269.sxánt.
S. K. f. csapágyak Autogén hegesztés
Jó árut olcsó árban, ez a jelszó |
IBüchler
röföts és divatáru üzletében Selyem marocain hibátlan ha minőség
R báli és estélyi ruhákra
ffi kiválóan alkalmas színekben métere P 2.30
IiKelengyére Rádium vásznak
damasztok. színes és lehér asztal-készletek. ü fehérnemű selymek. paplanok. szőnyegek
állandóan raktáron I
Maradékok hihetetlen olcsó árban!
IL évf. 1936. 2. szám
Szerkesztőségi lelefon: SO.
POLITIKAI
NAP
■Szerkesztőséig ds JUadókivutal: ■ Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: $YIXESTEK. PÉTER JASOS
■ • tiirdrtésrkrt a Kdküt-nyimJa ~ve$z JéT.— Postatakarékpénztárt csekkszámla: 23.066 sx. Előfizetés: I hőra''lZíO, 3 hóra 4. 6 hóra 8 pengő. Hirdetések megegyezés szerint.
A kormányzó előtt tisztelestek újévkor
a diplomáciai testület Dudapesten időző tasJai
január 2. Az új esztendő első napján a Budapesten tartózkodó diplomaták testületileg jcicntek meg Horthy Miklós- kormányzó előtt, hogy kifejezzék újévi jókívánságaikat. A diplomaták nevébe»^Angelo Rótta apostoli nuncius tolmácsolta a jókívánságokat.
A kormányzó a következő beszédben viaszolt:
— Az elmúlt esztendőben a magyar nép minden szenvedése és megpróbáltatása ellenére is megőrizte higgadtságát. A Pázmány egyetem 300 éves jubileuma alkalmából á többi nemzet is felfigyelt reánk és kultúráié haladásunkra. Ezen az úton kívánunk tovább haladni ama cél felé, amelyet helyesnek és igaz-fúvósnak tammk. Örömmel állapítom meg,Iéb-
san minden nemzet belátja, hogy a tülArtt elzárkózás muidenkinek csak ártalmára van. Azt is örömmel állapítom meg\ hogy egyre jobban szaporodik a kölcsönös támogatásra és a nemzetek együttműködésére irányuló komoly kísérlet. Kívánom, hogy az új esztendőben az Isten világosítsa fel a nemzeteket egymás megértésére, hogy ta''álják meg azt az irtat, amely a békéhez és boldoguláshoz vezet.
A kormányzó ezután egyenként „kezet fogott a diplomatákkal és hosszasan elbeszélgetett velük.
Újév napján Gömbös Gyula núurszterelnökút is igen sokan felkeresték hivatalában és elr halmozták jókívánságokkal.
Hóman miniszter
az < ui esztendő
január 2. Hóman Bólint vallás-közoktatásügyi mimsiáer fogadta a MTI munkatársát és előtte az újév alkalínáből fcgs-kőzelebbi munkaprogramjáról többek között t£> nyilatkozott:
A vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 1Q36 évi munkatervét is az e''mult évben alkotott törvények végrehajtása dominálja. Most kezdi meg működését az új közoktatásügyi igazgatási szervezet, a tanügyi igazgatási kerületek élére kinevezett nyolc főigazgató. Most lépnek munkába a népiskolai kerületi felügyelők is és most lépnek munkába a közép és középfokú iskolák új tanulrnányfelügyelői is.
Végrehajtás a''att áll az 1Q34 évi XI. tc, a középiskolai törvény, 1936-ban kerül megvalósításra az új tanterv és utasítás, valamint a tankönyvrevizió is. Előkészületbe vesszük az összes középfokú Iskolák és gazdasági irányú szakiskolák tanulmányi reformját.
A mezőgazdasági szakoktatás kérdésében a
tanügyi programiáról
föld műve lesügyi miniszterrel egyetértésben dolgozom. A közoktatás minden pedagógiai természetű problémájának, megoldásában, lUrtve előkészitésében együtt dolgozom az országos közoktatási tanáccsal és a tankerület: közoktatási tanácsokkai.
'' Az alsó- és középfokú oktatás átszervezésének mimká''ataival párhuzamosan foglalkozunk a felsőfokú oktatás — jogász, orvos, gyógyszerész és tanárképzés — reformjának nagy problémájával is. Ezt a kérdést a tavas z-szal országos ankéten tárgyaljuk le.
Az oktatásügyi kérdések után, szintén 1936» ban kezdünk hozzá a népművelési torvény előkészítéséhez. A népművelés ügyét ugyanis a kormányzó úr ö fő méltóságának az országgyűlés megnyitásakor mondott beszéde intencióihoz képest törvényhozási úton kívánjuk ren-<dezÍJi£. E tekintetben az előkésziileti munkák még kezdeti stádiumban vannak, így a rész''e-tekrő'' még nem nyilatkozatom.
Heti száz sertést vágnak Zalaegerszegen.
németországi exportra
Zabegerszeg, január 2. Amikor a pápai bacon-gyár zalaegerszegi üzletét megnyitották, • Poels cégnek és a Dunántúli Gazdák Szövetkezetének itt időző tagjaid Czobor Mátyás polgármester azonnal tárgyalásba kezdett az-irányban, hogy a modern zalaegerszegi köz-▼ágóhidat vonják bele az exportvágási akcióba.
A polgármester a tervet vitéz Tabódy Tibor főispánnak is jelentette és kérte a támogatását. A főispán a legnagyobb készséggel azonnal érintkezésbe lépett az illetékes tényezőkkel és »tár itt is a válasz:
Q Külkereskedelmi Hivatal értesítése k©-rínt a zalaegerszegi közvágóhídon hetenként 100 sertést vághatnak le állandó « németországi kivitelre.
A vágatást, xz exportot a Dunántú''i Gazdák Szövetkezetének pápai telepe eszközi:. Az al-^ landó exportvágás Zalaegerszeg városnak i^en jelentékeny bevételi többletet jelent. Eg> sertés vágása 2 pengő, az összes évi vágás tehát többezer pengő.
A közvágóhíd már felkészülten várja az új. állandó munkát. Azok, akik annakidején so1c.lV lorták, nagynak találták ezt a modern közüzemet Za''aegerszegnek, mo>t megnyugodhatnak: soha sem jutott volna Zalaegerszeg exportvágáshoz, ha nem áll készen itt az erre alkalmas vágóhid! Akik akkor ezt a vágóhidat kigondolták és megvalósították, most igazolást nyertek.
A? elmúlt hónap
December 0>án bensőséggel, igaz lelkei»» ikrssel ünueprhe az ország népe, falu, város egy aráit, Miklós napját, a kormányzó neve-napját. Naptári vór<«betús jelzés nclkixJ « úa> nep ez már, nemzeti ünnep.
A par áment folvtaru munkáját. A képviselőház letárgyalta egyebek kozt az onoskanurai torvényjavasJatot és megkezdte a hitbizományi reform tárgya ását. Az orvoskanurai javjsk&. nak az orvosi rendtartás- minden winatkuzásári kiterjedt vitaja során leveldi Kozma MikSűs belügyminiszter részletes, átfogó, mindvé* érdekes beszédben vá''aszüh az szenes és célravezető szolgálatára vonat lag felvetett goudobtokra s észrevételei é» kije''entéaci sok tekintetben valtában em)6ko-zetesek maradnak. A felsőház letárgyal a gazdaadósságokról, a borról, az orvoskamari-ról szóló törvényjavaslatokat
December folyamán időköá választás is volt. larpan Bajcsy-Zsilinszky Endrével «¿emben Konkoly-Thege Kálmánt, a N<mzeti Egység Pártjának jelöltjét választották meg loépvis/*-lóvé, ala egy ízben már tagja volt a képviar|&. háznak.
Karácsony előtt a Nemzeti Egység Pártja értekezletet tartott, amelyen Gömbös Gyu^t miniszterelnök nyilatkozott az aktuáas poétikai kérdésekről. Vezérelve változatlan: kevés eszközzel nagy eredményt! A diktatúrára val6 törekvés vádját es az cz iránt ''appangó gva-nnviíásokat visszautasítja. A mi céltBik — úgymond beszede során — az, h«>gy az igazi szabadság jegyében lx>nTakozha>sanak ki a magyar élet összes értékei. A mi világunknak megvan a maga ősi szellemi alkotmánya, de cz nem a nép gúzsbakötését jelenti, hanem ellenkezőüeg, a magyar népi erő szabad kibontakozását.- A párt kitörő tapssal és éljen-zésse! fogadta a kormányerők kijelentéseit
Érdekes és igen jelentős politikai mozzanat volt dr. Antal István ájamtitkir, kormány-sajtófettök, jászberényi képviselő beszámolója ts. Birálta a multat, ismertette a jelent és íe tárra a jövő terveit. Bornemisza Géza iparügyi miniszter is beszélt itt és a/t liango/tatt*, hogy gazdasági életünkben a keresztény erkölcs alapelveinek kell ér vény esuViiök.
Karácsony előtt — mintegy a közvéleménynek juttatott karácsonyt ajándékul — közzétette a kormány a birtokpolitika: — kö''znyel-. ven mondva: telepítési ~ törvénytervezetet. Nem kell kiemelnünk, hogy mily nagvfontosr-ságú do''og ez, ahol a birtokpolitikái ellentétek folyvást súlyosabb kérdései a magyar éktsor javításának. Ha e reformot, amely kapcsolatos a hitbizományok rendezéséve!, megvalósítják, uj Magyarország támad, megtestesül vitéz Gömbös Gyu''a vezéngéje: Tt^bb és boldogabb magyart!«
Az újságok karácsonyi számaiban Gombos Gyula miniszterelnök a hozzáintézett kérdésekre váaszolva az ország politikai hangulatáról, a reformjavaslatok gyakorlati me/va osi''ásáról, az Alföld hármas nagy problémájáról: a víz, a fa és a közlekedés, kérdéseiről, az ifjúság-elhelyezéséről, Magyarország hékepoli''ikájáról szfVott. Külpolitikai tekintetben — úgymond --- eddig is reális utakon haladtunk, ezután is reális utakon haladunk azz.d az óvatos sággál,
I LA P Nyomda; telefon: 131.
v< lannár 3, Péntek,
*
ZALAI HÍRLAP
1936. január 3.
Dó szemüveg, jó fényképezőgép
és
jó fényképkidolsozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotosiakÚzictében PÉCS. - ZALAEGERSZEG.
A vidéki kereskedelem kívánságára évente
háromszor lesz csak féláru utazas Budapestre
Budapest, január 2. A vidéki kereskedelem már régóta panaszkodik, hogy a MÁV évente nagyon sokszor ad ki íé.''áni vasúti jegyeket, ki állításokra, kongresszusokra stb. s ez a vidéki kereskedelemnek igen nagy kárt, okoz. Az a kereskedők legnagyobb papait, hogy náluk a kö/önség jobbára hiteiben vásárol, míg keszpoizvásárlásait a félárú kedvezmény igény-[''bevételével Budapesten bonyolítja le.
WmchkTer István, az új kereskedelmi mjitrz-
ter nemrégen kijelentette, hogy Toglalkoai fog e problémával és kielégítő megoldást k<y rcs. Amint most a Magyar Közgazdaság írj^ a döntés megtörtént. A miniszter úgy inté*» kedett, hogy a jövőben csak a Budapesti Nemzetközi Vásárra, a Tenyészállatvásárra és S/Xínt Litván napjára adnak ki félárú vasúti igaolv.v nyokat, tehát évente mindössze liáromszor.
"Hír szerint a rendelet legközelebb megjefc. uik. a vidéki kereskedelem nagy önftmére
mint eddtg tettük. De azzal a tudattal, hogy n Duna-völgyében egy megelégedett Magyarország né.kül nem lehet semmiféle végleges megoldást teremteni. Ha Magyarország továbbra tó azt az egységet mutatja külpolitika: kérdésekben, melyet eddig mutatott, akkor öntudatosan mdjuk képviselni továbbra is a ina-gyar érdekeket. Azt hisszük — mondotta továbbá hogy az a nyugodt légkör, amely n ,belső rend tekintetében általában jeliemn országunkat, továbbá termelésünk realitása és kereskedelmi dkkeink minősége lényegeden hozzájárultak a/, utóbb: időben ahhoz, hogy Magyarország gazdasági tekintetben js kivívja magának a külföld elismerését. Az az érzésem, hogy ha a jö Isten több mostoha év után egyszer nagy terméssel áld meg berniünket, lé-nyeges gazdasági javulás fog megindulni.
Az olasz-abesszin háború s az angol-ulis* konf.iktus egyre mérgesebb. Nr Sámuel Moaré angol külügyminiszter és laval francia miniszterelnök hosszasai: tanácskozott a békéről, de sikertelenül. Sem Olaszország nem fogadhatta el a/, ajánlott békefeltételeket, sem Anglia és Franciaország nem állt egységesen a béke -terv mögé. A francia képviselőház jelentékert) része'' nem ért egyet lava politikájával; Ang* ^-KCban pedig a közvélemény valósággal lesodorta he''véról az''angol külügyminisztert s ennek helyere Anthony Edén került. A békét mindenki kívánja és súrgeti, de Olaszország nem mond és nem is mondhat !e ajtő\ az abesszin területről, amelyhez az olasz'' nemzet létérdekében jogot formál s amely területnek számottevő részét o''asz vér öntözte és öntözi, olasz fegyver már tueg is hódította
Egy másik jelentós külpolitikai esemény, amely december havában bennünket közelről érintett, a cseh köztársaság v elnökválasztása volt. Masaryk lemondott é* helyébe, a köztársaság elnökévé Bcikí Eduárdot; az eddigi külügyminisztert választották meg. Benestöi ugyan eddig nem sok jót kaptunk, de az e''nöfc. váasziisV előtt tett nyilatkozatai azt sejtetik, hogy a magyar kisebbségbe! szemben való magatartását megváltoztatja. Lássuk!
Nagymennyiségű
leltári maradék
a Schiitz-áruházbsn
A kereskedők árukészletének bejelentése
A polgármester az e tárgyban mi'' hirdet-mcnyileg közölt útmutatásokat kiegészítve, a következőket közli t
.Minden árúkészlet ott mutatandó ki. ahol az áru* IQ33 december 31-én tárolt.
A bizományi árúk éwégi raktá» készlete söntén ott mutatandó ki, ahol az. árú az összeírás idején tárol. Telist a bizományba, vett árúkról a bizományosnak kell adatokat szolgáltatnia Ha va amely árúraktárb&n más cég tulajdonában levő árú is fekszik, annak mennyisége a kérdőív készlet rovatában kimutatandó, de a megjegyzés, rovatban az árűtulajdonos cég pontos címe feltüntctendp. .
A már eladott, de az 1035 december Jl-i összeírás idején az üzletből vagy az árú-raktárból el nem szállított árúk mennyisége az árú készet rovatban nem szerepelhet, viszont az. "év folyamán forgalmazott mennyiségben
bcnnfog''altatik.
Ha olvan árú — pl. búza, liszt, burgonya slb. — szerepelne a leltárban, amely a hosí-
szabb tárolás miatt, vagy egyéb okból csak korlátoltan használható fel és rendes áron már nem értékesíthető, a kérdőívbe az is felveendő, de a * megjegyzése rovatba bejegyzendő, hogy az csak nl. ipari célra (keményítőgyártás,sjesz-főzés sto.) vagy állati takarmányozássá, vagy egyéb célra alkalmas.
A polgármester újból figyelmezteti az adatszolgáltatásra kötelezetteket, hogy a inár 15-kézbesitett kérdőíveket a Icgpoiitosablian töltsék ki és a kérdőíveket a városi főjegyzőhöz legkésőbb 1936 január líMg adják'' he, mert a késedelmes adatszolgáltatók elten az 1<>2U évi XIX. tc. a''apján kihágás! eljárás ijidul, azonkívül a kívánt adatok a mulasztók költségére lesznek* begyűjtve.
Zalaegertzeg vígan bú€tuzott az ó-etztendőtől
Báli
frakking
mellényf gallér, nyakkendő, a legszebb kivitelben
PÁL Él INDRA
cégnél Zala egersxegen Teleion: 170.
Zalaegerszeg, január 2. Az ehnult esztendő nem sok jót hozott. Ennek tudható be. hogy mint mindenütt, úgy /.a aegerszegen is a legnagyobb örömmé! vettek búcsút lQ3b-töl. SzJ-\esztir éjszakáján vidámságtól volt hangos a város. Tömve voltak a kávéházak, vendéglők, szórakozóhelyek. Minden szilveszteri mulatság kitűnően sikerült. A tulajdonosok és a rendezők egyaránt megta álták számításaikat. .
A Karácso tyÍ J U^yiet
a Bárány nagytermében rendezett vidám szilveszter: táncmulatságot. Mivel a rendezőség napokon keresztül hirdette, hogy csak egyszeri» tearuha köte''ezó, természetes, hogy a hölgy-közönség szebbnél-szebb ^uhakólteményekben pompázott. Az óvatosabb fiatalemberek is szmokingot öltöttek és így elegáns társaság Im''lámzott a parketton. A Karácsonyfa Egylet szilveszteri mulatsága egyébként kitűnően sikerült és a jelenlevők a késő hajnali órákig a legjobb hangulatban maradtak együtt.
» A Vauiias Ot honban
a ig lehetett hely et kapiri a vasutasok szilveszteri mulatságán. Zsúfolásig töm\e voltak a termek a vasutas csaadokkal és azok vendégeivel. Kedves műsorról is gondoskodott a rendezőség. A műsor kenetében Tasnádi András. Pasthi József. Kováts József és Bárki Jenő szerepeltek nagy tetszés kíséretében. A közönség igen jól mulatott és a legvidámabb hangulatban üdvözölte az új esztendő hajnalát.
A Gazdakörben
szintén műsoros est volt, utána pedig tánc. Oly nagy volt az érdeklődés. hogy nagyon sokan kénytelenek voltak az ajtóból visszafordulni. inert már nem kaptak* helvét. Két ügyes egyfelvonásos szerepejt a műsoron, melynek szereplői közül különösen Soróncz József, Bencze István, Bencze Pál, Kámán Fo renc, Sergyán Annus és Szabó János tűntek ki. Valamennyi szereplő sok tapsot kapott. Műsor után tánc következett és a jelenvoltak a kora reggeli órákban széledtek szét egy ket-lemesen eltöltött szilveszteri éjszaka emlékével. y
A Katolikus Legényegylet
tagjai a Kultúrház kistermében szilvesztereztek. A tagok és a vendégek itt i* zsúfolásig
megtöltötték a helyiséget. Volt vidám műsor is, egyfelvonásosok, szavalatok. A szereplők közül Hegyi József, Borsos Ferenc és Lukács Pá! kapott sok tapsot. Műsor után reggelig tartott a tánc.

A ZTE klubháza
is hangos volt a vidámságtól. Kitűnően sikerül az éjféli kabaré, melynek során Hidvcghv Krnó, a Darvas színtársulat kitűnő művésze konferált vidáman, szellemesen. Különösen nagy sí-kert aratott zamatos székely verseivel. Kovács Rózsi és Erdős János egy kis bohózatban arattak megérdemelt-sikert. A Krizmanics—Török kettős is sok vidám percet szerzett humoros énekszámaival. A közönség minden szereplőnek sokat tapsolt, majd.műsor után tánc következett, amely a késő hajnali órákban ért véget.
A MOVE székházában
sem szomorkodtak nagyon az ó-csztendö elmultán. Itt is vidám szilveszteri hangulat köszöntötte az új évet. Műsor nem volt, de a/ért
mindenki nagyon jó! mulatott. Még a ké-aő
■—'')
Boldog új évet kivan
magának szerezni? Hozza a u tó j á t, motorját hozzám javításba!
Horváth Győző
autómOuzakl vállalat. Felelőn 269. szám.
S. K. f. csapágy''* Autogén hegeszti%
ZALAI HÍRLAP
3
Nem fázik a ródlidálván ha KISS CIPŐ
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
hajiul! i órákban a jókedvtől.
is visszhangzott a környék
|Az Izr. Lcáhycgylet
és a Kereskedő Ifjak Egyesülete közösön rendezte Szilveszter-estjét a Központi Kávéház termeiben. Éjfélig fetni az emeleti helyiségekből^
Veszedelmes uiévi kaland a farkaskutyával
szórakozott a. fialalsag, majd éjfélkor levonul tak a kávéházba, ahol reggelig tartott a tánc.
Az obi vcndtglök
különösen zsúfoltak volxák Szilveszter-éjszakáján. A kaszámé-környékiek szórakoztak vidám poharazás mellett ezekben a barátságos kis vendéglőkben. Különösen a Duzár-íéle ven-dégló volt tömve zsúfolásig. Annak ómenére, hogy mindenütt a legjobb, legvidámabb lutn-gu''at uralkodott, rendbontás sehol sem forduh e.o. s
Igy búcsúztatta- Zalaegerszeg közönsége 1933 Szilveszter éjszakáján az ó-esztendőt.
V
Zalaegerszeg, január 2. Veszedelmes kalandja volt az új esztendő elsó napján Beck Géza 14'' éves csácsbozsoki. fiúnak. ^
A fiú bejött Zalaegerszegre, hogy itt az ismerőseinek boldog újévet kívánjon. Amint belépett az ''egyik olai ház udvarára, ott szemben találta -nmgát váratlanul egy hatalmas farkaskutyával, mely nekirontott és alaposan
összeharapdalta az arcát. A kjsfhrt .v elősiető házbe''iek szalud itották kt veszedelmes helyzetéből, majd beszállították a városi közkor házba. Az orvosok megállapították, hogy a kutya egy nagyobb húsdarabot is kiharupatt a f;ú arcából.
Értesülésünk szerbit Beck Gézát vaUjszutú-leg'' a budapesti Pasteur intézetbe szállítják.
Vérbefulladt Győrváron a szilveszteri táncmulatság
Za''aegerszeg, január 2. A közeli Qyórvár kö/ség fiatalsága is vidám táncmulatságot rendezett Szilveszter éjszakáján. Az egyik korcsmában jöttek össze a fiata!<fk és egész a/ éjféli órákig a legnagyobb rendben folyt a niu''atozás. .
Éjfélkor két legény^öZ^tt szóváltás támadt. A közönség pillanatok alatt két táborra szakadt és elkeseredett közelharc kezdődött. A
Jakab Antal 2i éves gyórvári legényt, hogy súlyos, eszméletlen á''lapotban száXttották be jjiég az éjszaka folyamán a zalaegerszegi kőzs-kórházba. A verekedés hevében kiszúrták Kovács István 21 éves legény egyik szemét is. Kovácsot a szombathelyi közkórházba, szállították.
A véres szilveszteri mulatozás ügyében nyomozást indított a csendőrség.
verekedés hevében valaki úgy hátbaszurta
Az Esíerházy-uradalom csödei erdeiében
agyonütött két embert a kidöntött fa
haldokolva szállították haza a lakására, áhol egy óra múlva meghalt, Galambos Istvánt a Zalaegerszegi mentők ugyancsak súlyos állapotban hozták be az egerszegi kórházba, ahol újév napján este kiszenvedett.
A kettős ha''ál''a! végződő szerencsétlenség ugvébeii nyomozást indított a csendőrség annak tisztázására, hpg> az áldozatokon kivül terhel-e még,valakit felelősség*
Jön az Edisonban!
Szent Péter esernyője
* Mikszáth Kálmán
legszebb regényének vidám
♦ magyar hangos filmváltozata ~r- Főszereplő: GE.RVAY MARICA
Zalaegerszeg, január 2. Kettős halállal végződő szerencsétlenség történt az. óesztendő utolsó napján a Clsode község közelében !evó hertVfc Esterházy uradalom erdejében.
Gaambós István és Szendrei Vendel eso-dei akosok fát döntöttek kinn az. erdőn. A dóntésné^rem járhattak el a kellő elővigyázatta!, mert egyszer csak az egyik hatalmas fa rajuk dőlt és maga alá"temette mindkettőjüket. < lársaik siettek segítségükre. Szendrei Vendelt
Zalaegerszegen is járt a kanizsai törvényszék betörője,
akii álmában bilincseitek meg egy zalaapátii gazda Mállójában
Nagykanizsa, január 2. A nagykanizsai rendőrkapitányság detektlvjei hosszas, kitartó nyomozás után keddre virradóra
elfogták Zaln jpáti községben a nagykaro-zsal törvényszék betörőjét Török Lajos kanizsai kémény<cprö>jgéd személyében,
aki. mint ismeretes, december b-ra virradóra vandá! pusztítást vitt véghez a kanizsai torvényszék épületében.
Férfi v
estélyi ruha
különlegességek, tarsangi finom úri
divatcikkek
mélyen leszállított áron
Tóth Gyula
urltxabó ét divatáru üzletében
A törvényszéki betörés nyomozása sor.ín egyetlen adat, egy ablakpárkányon talált lábnyom vo''t a rendőrség támpontja. Ennek ala;v ján arra a feltevésre jutottak a detektívek, hogy. a betörést csakis va''ami nehezebb foglalkozást úzó egyén, lakatos, kéményseprő, vagy hasonló követhette el. Ezen a nyomon jutottak el a detektívek Török Lajos nagykanizsai kéményseprő lakásába, akit azonban akkor nem talá> tak otthon, mert egy nappal előbb eltávozott a város bő'' azzal, hogy valahol munkát keres
a megyében.
i
''Találtak azonban a detektívek olyan ceruzákat Tprök 10 éves kisfiánál, melyek a törvényszéki betörésböl «zármaztak.
A detektívek nyomába eredtek* a szökevénynek, akit majdnem egész Za''amegyén kereszt tül üldöztek. Megállapították, hogy először Novára utazott. Mire azonban ideértek a detektívek, Török már Pacsára utazott. Innen Le tenyéré, majd Bakra vezettek a nyomok.
Bakról bejött Zalaegerszegre Török Lajos és itt is töltött néhány napot,
de mire ideértek a kanizsai detektívek, ó rn.ír Keszthelyen tartózkodott. Keszthelyről megint ismeretlen helyre távozott.
Hétfőn dé''elórt levelet kaptaV Török Lajos kanizsai hozzátartozói. A levelet Balatonszentgyörgyön adta fel. Nagykanizsáról.azonna^egy
detektív utazott Balatonszentgyörgyre. ahol megállapította, hogy Török tovább ment Zaa-apáti felé. A detektív mindenütt a nyomában. Kedden éjjel érkezett a detektív Zalaapátiba és megállapította, hogy
Török Lajos lperba:b;r József gazdálkodó portáján, az istállóban kapott szá?lá*t éjszakára.
A detektív álmában rakott bilincset Torok kezére, aki már az első pillanat bar. bevallotta, hogy ó\ követte el a betörést a kanizsai törvényszéken. Elmondotta, hogy-előző este Ihs záratta magát az épú''etbe és amikor elcsendesedett minden, előbújt rejtekhelyéről
A detektív Nagykanizsára kisérte az elfogott betörőt, aki ellen betöréses lopás onnét} indul meg a bűnvádi eljárás.
Az állatállomány
teleítetésének ) . megkönnyítése
Az ország egyes vidékein mutatkozó takarmány hiány következtében az. inséges terü''eten lévő állatállomány te éltetésének megkönnyítése végett a kereskedelemügyi miniszter a MAV-hoz intézett leiratával 25«/o-os fuvardíja mérsék''ést engedélyezett. Ez. a fuvardíjmérsék-lés azokra a szarvasmarhákra vonatkozik, melyeket telel tétéire más gazdaságokba szállítanak*. majd pedig utóbb az eredeti fe''adási ál-lomasfa és a feladó cimére vasúton vissza-küldenek. A 2i>o\>-os fuvardíjkedvezmény úgy érvényesül, hogy az. odaszállítasnál a díjszabás-szerü rendes fuvardíjat, visszafelé pedig az jO^o-kal csökkentett fuvardíjat kell fizetn; Ezt a kedvezményt a kereskedelmi kormány visz-szavon ás ig, de !egkésóT>b IQ36 április iO-ig engedélyezte.
t ,
Rendkívüli közgyölés. A Zalaegerszegi Torna Egylet elnöksége január 12-én, vasárnap rendkívüli közgyűlést hív össze délelőtt 11 órára a Jákum-utcai klubházba. Tárgvsoroz-i-ton szerepel a Euchs és Grósz cég peréből kifolyólag a _ kötelezettség teljesítésének meg-a.''lapitása. A rendkívüli közgyűlésre a tagok-minél számosabb megjelenését kéri az. einök-ség. 1-3
> i

Olcsó cipőakció FENYVES! ÁRUHÁZBAN
Csak januárhólO-ig
Garantált minőségű női c i p 6 k ;
P 6*20, 7"50, 9-90, 10-50, 1V80, és 12''80
szenzációsan olcsó

4
ZALAI HÍRLAP
19j6. január 3.
EEiirelk:
— Fogorvosi hír. Dr. Borbély András orvos cs fogorvos fogbetegeknek délutánonként.? cs 6 óra között rendr! U''lassics Ovujwrtca S. sz. alatt. 1-3
— Tiszt »értekezlet volt szerdán dele iát: a vármegyeházán Bődy Zoltán alispán einölüete alatt, az összes főszolgabírók és polgármesterek részvételével. Az értekezleten időszerű közigazgatási kérdéseket tárgyaltak le.
— A novai országos vásár. Zalavármegye alispánja engedélyt adott arra, hogy Nova községben 1936 évben a jtmxtis 20-re, Péter-Pál napra eső vasárját június 22-én tarthassák meg.
-rr A BiKlfffl mindent legyőz. A minden akadályt elhárító és minden nehézséget legyőző szerelemről érdekes torténeteket közöS Tolnai Világlapja új száma, mely nagy terjedelemben és gazdag tartalommal je''ent meg. A legkiválóbb magyar írók novellái melett számta''an érdekesnél érdekesebb cikket, pompás folytatásos regényt és közel száz remek képet talál az o.Vasó á népszerű képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 Fillér.
— Egyévi börtön a lopott vadászfegyverért és pénztárcáért Varró József 23 eves szepetki földműveslegény december 13-án Markó István pakodi földműves lakásából egy pénztárcát és egy vadászfegyvert lopott. A puskát később Nyiró István pakodi lakosnak eladta. A bűnügyben most tartottak főtárgyalást a zalaegerszegi törvényszéken és Varrót egyévi börtönre, Nyirőt pedig orgazdaságért 2 havi íck*-házra ítélték jogerősen.
— Az ostor művésze. Egy vi''ághirü artistáról, aki ostorával elképesztő mutatványokat produkál, rendkívül érdekes ákJkct olvashatunk a Délibáb új számában. A kitűnő színházi képeslap nagyszerű képes rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, pompás színházi beszámolókat, pletykákat, remek filmrovatot, sok érdekes cikket és több, mint száz képet közöl. A 100 oldalas Délibáb egy száma 20 fulér.
— Nincsen párja sehol az «Igmándi» víznek, Mert hűséges őre jókedv s egészségnek.
— Anyakönyvi hírek. A za''aegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a múlt hét folyamán a következő bejegyzések történtek. Születés: Miklós Antal. m. kir. rendőrségi számvevőségi tanácsos és Békési Ilona Antal fia rk., Tóth Kálmán földműves és Simon Rozália Anna leánya rk., Tóth Ferenc napszámos és Volner Rozália Károly fia rk., Bognár MiháJy napszámos és Bankó Anna István fia rk., Mauth-ner Imre szobafestő és \Diamainstem Irén László fia izr., Ciaál IstváiKnyomdavezető és Kocsis Ilona István fia rk.. Szabó Jolán háztartásbeli Erzsébet leánya rk. Hal&ozás: Dombay István tanuló 0 éves rk.. Szabó üyula 21 hónapos rk. (Szenttamáspuszta), Tóth Ernő asztalosmester 42 éves rk. (Söjtör), Gosztolai Ilona 2 éves rk. (Zalabesenyő), Nemes Klfcíra 5 eves rk. *(Gel lén háza), Farkas József S4 éves rk. (Tűrje), Polgár Arnold'' ny. állategészségügyi felügyelő 75 éves izr. Házas-
j ságkötés nem történt.
lijév a vármegyeházán. Vitéz Tabody Tibor
főispán az ünnepeket Zalaegerszegtől távol töltötte, így a szokásos újévi üdvözlést írásban juttatta el hozzá 1 varmegye tiszti cs tisztviselői kara. Ugyancsak meleg írásbeli, újévi üdvözlést kapott Bődy Zoltán ajtspán is a közj^azgakts tisztviselőitől és híveitől
— Szökő évbe léptünk az 1936 eszsndővd. Ebben az évben igen sok a kettős ünnep, a karácsony pedig hármas ünnep lesz. Hűsyét április közepére, pünkösd májl& Utolsó napjára esik. Érdekes évfordulókba lépünk ebben az esztendőben. Szent Istvánt 935 évvel ezelőtt koronázták első.magyar királyá, a puskaport 600 évvel ezelőtt találták feC a mohácsi csatának most lesz 410-ik éve, Zrinyi Miklós szigeti kirohanásának 380-ik éve. Megyénk szülötte. Deák Ferenc 75 évvel ezelőtt szerkesztette a felirati javaslatot.
— Zalaegerszeg költségvetésének tárgyalására a pénzügyminisztérium Czobor Mátyás polgármestert és Szilágyi Mihály főszám vevőt szombatra Budapestre rendelte.
— A Zalaegerszegi Kereskedelmi Kör és OMKE-fiók január 12-én — határozatképtelen^ ség esetén január 19-én —* délelőtt 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagokat ezúton is meghívja az elnökség. — Tárgysorozat: I. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. A számvizsgáló bizottság jelentése. 4. Az 1936 évi költségvetés előterjesztése. 5. Indítványok, ha azok legkésőbb 5 nappal a közgyűlés előtt az elnökségnek írásban bejelentetnek. 6. A tisztikar felmentése. 7. Tiszt-újítás.
— Ami a Göcseji Hétből kimaradt, azf a
ZTE február 1-i vidám farsangi estjén mind látni fogja.
— Az izr. istentisztelet Zalaegerszegen péntek délután 4 órakor kezdődik.
— Étvágytalanságnál, gyomorhurutná gasztrikus láznál, béirekedésnél, emésztési renvheségnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél ''és bórviszketésnél a természetes ! «Ferenc József» keserűvíz rendbehozza a gyo-mor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól
mammmammmmmmammama^K^mmmmmmmmm
Egy grófi végrendelet
Meghalt egy magyar gróf. Végien-deletében ezt írta a három fiának:
-Fiaim! Minden elliatározásotokban és min-fjrn (tgye^tt*" az igazság útját keressétek. Legyetek férfiasak, becsületesek a szó krisztusi értelmében. Hitünk, erkölcsi felfogásunk, tradíciónk és nevelésünk embertársainkkal szemben súlyos kötelezettségeket rónak reánk, igyekezzetek azoknak legjobb telictség. tekhez mérten mindig eleget tenni.
Származásunk és cra''ádí szokásaink elsősorban kötelezettségeket jel&ntenelc.
Nemcsak egyéni és csa''ádi, de nemzetünk jó. léte szempontjából is fontos a vagyon meg. őrzése és fenntartása, aminek eszköze mtrv denkor a legszigorúbban értelmezett tisztesség és morál lehet. A vagyon fenntartásának másik, de az előbbiekkel egyenrangú tényezője a munka. Dolgozzatok tehát és tanuljatok folytonosan, mert
aki a munkát és a tudást megbecsüli, az kiérdemli embertár álnak megbecsülését
és munkatársainak tiszteletét. Tartsátok szem előtt, hogy mások személyének, munkájának és jogának megbecsülése megbecsülést, a méK tányosság méltányosságot, a megértés és meg. bocsátás másokbo! is hasonló érzelmeket vált ki.«
s
• i A^gróf, aki ezt irta, Desevvffy Emil volt Most hirdették ki a Végrendeletét. Amit írt, méltó helyen vollna minden magyar iskola-könyvben.
Előkészületben ,
° Vf
Fehér ianuár"
Schütz-áru ház
— Megtámadta a rendőrt Cziráki Józsíf 35 éves za''aegerszegi napszámost a kir. törvényszék egyesbírája hatósági közeg elleni erőszak vétségéért 2 havi fogházra ítélte, mert nemrégen az egyik egérszegi korcsmából kilépve a késő éjszakai órákban hangosan énekelt az utcán és az öt csendre intő rendőrt megütötte. Az ítélet még nem jogerős.
— Dr. Vidor Gábor fogorvos rendelését újból megkezdte. .
— Ideges embereknek és Ielkibetegeknek az
enyhe természetes aFerenc József» keserűvíz rendes bélműködést, jó emésztést és elegendő étvágyérzetet teremt.
— A házasság megerősíti a hölgyek hangját« Egy londoni orvos 500 asszonyt vizsgált nieg 21 —2S éves korig házasságkötés előtt és házasságkötés után. Megállapította, hogv a legtöbb nő hangerőssége, még pedig 50Q közül 420-é a házasságkötés után tetemesen megnövekedett. Legtöbb esetben már három hónappal a házasságkötés után mégegvszer olyan erős volt a megvizsgált nők hangja, mint a házasságkötés előtt. Csupán 71 esetben nem változott a hang erőssége és 9 esetben lett gyengébb a házasságkötés után a megvizsgált, nők hangja. v
— A Hangya és a vasárnapi munkaszünet* A Hangya Szövetkezet kérelmére a kereskedelmi miniszter megengedte, hogy a szokásos rovancsokisokat vasárnap végezhessék az ellenőrök. A hétköznapi felülvizsgálat ugyanis a forgalmat kizárja, ami méltán ytaim volna. A vasárnapi munkaszünet ekénti felfüggesztéséről szóló miniszteri leirat már megérkezett az alispánhoz
TATAI,zén.PECSluén, BRIKETT -lük is i okat ér.
Hogyha szeret olcsó szettet
kaphat3 50-éri
ajkai szenet
FISCHL-
Alkalmi aiándéknak v>
könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
M évi egyek és minden egyéb nyomtatványok Izlétet kivitelben
36 janár .
ZALAI HÍRLAP
— Az országos és havi vásárok Pacs&v pacsa nagyközségben 1936 év folyamin az
országos állat- és kirakodó vásárokat, valamint a havi állatvásárokat a következő napokon tartják meg. Országos vásárok: február 20-án, április 2-án, június 19-én (áthelyezve IS-rólj), augusztus lS-án, október 29-én, december >án. Havi vásárok: január 2-án, február 6-án, március 5-én, április 16-án. május 7-én, június 4-én, július 2-án, augusztus 6-án, szeptember >án, október 1-én, november 5-én. december 17-én. Urv az országos, mijit a lavi vásárokat a vidéki és külföldi kereskedők íp nagyszámban látogatják.
— Megjelent »A vadászjegy ts fegyver-igazolvány Illetékére vonatkozó jogszabályok, Joggyakorlat és ma gyarmatok gyQjtem&iyca
c. mű, amelyxrt Nyulászy Zoltán pénzügymir niszteri titkár, a m. kir. közigazgatási bíróság elnöki titkára, dr. Perlakv Károly közigazgatási bírósági tanácsjegyző, dr. Bcke Gábor pénzügyi titkár és Jávor Lajos pénzügyi szám vizsgái) szerkesztettek. A könyv 120 oldalon ismerteti a vonatkozó általános és anyagi jogszabályokat és minden vadásznak, községi jegyzőnek, vadásztársulainak nélkülözhetetlen segédkönyve. Ára 5 pengő, megrendelhető a Kakas-nyomdában.
— Időjárás: Élénkebb l szél, több hegyen cső, a hegyeken havaseső, havazás! A hőmérséklet az ország keleti felén Idssé csökken, nyugaton alig változik.
RADIO
Csütörtök, jami^r 2. Budapest I.
7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. 1. Parasztbecsület. 2. Szent fáklya. 10.15: Kiss Béla és cigányzenekara muzsikál. 11.20: Vajda—Pártos szalonzenekarának műsora.
Budapest II. 5: Uray Margit magyar nótákat zongorázik. 6.20: Angol ~nyelvoktatás. 7.30: A <lán népföisko''a. Hilscher Rcöő dr. előadása. 8.05: Hanglemezek.
Péntek, január 3. Budapest I.
10.20: Időszerű apróságok. 10.45: Ifjúsági közlemények. 12.05: Kiss Ciéza és cigányzenekara. 1.30: Weidinger F.de és sza''onzenc-kara. 4.10: Diákfélóra. 5: Nagyanyáink zongoravizsgájának műsorából. 5.30: Hogyan táplálkozzunk. Scheff-Dabis László dr. előadása. 6: Rákospa''otai Szabadság Dalkör és Budai Szabadság Dalkör.
7.30: Rácz Aladár cimbalmozik, zongorán kiseri Rácz A''adárné. 7..55: Nadánvi Zoltán verseiből ad elő Kowách Ernő. S.15: Sportközlemények. 8.25: Hanglemezek. S.50: Külügyi negvedóra. Q.40: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 10.50: OttUk György dr. francián velvű előadása. 11.10: Mursi Elek és cigányzenekara.
Budapest II. 6: Gyorsíró tan folyam. 6.35: Bura Géza és cigányzenekara. 8: Tándemezck.
Kis fia
egy szép zseblámpát szeretne!
A legszebbet veheti a legolcsóbb árban
Polgár Endrénél
a pénzügyi palotában.
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nagy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6.
Bőrkabátoknak• pixoiL. Téli cipőnek: Fókazsir«!
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
ValaUk
ötrlr^
Ancol ion: ¡6
Belga Jr. 56 VÍV57 50 C«h koror^* 14 15-14 35 Din korona 74*35-75 15 Dinár 7 íC-7"95
Dollir 31900-33900 Francia frank 2*30-Hollandi 229-3» >-231-30 Lengyel zloty 6370-M30 L:u 3t»>-3''l5
eva 4(0-4 15
Ura 2990-3^23
Márkj 13^ — 137"€U
Norvég korona 83 TQ^i-O) Osztrák schilling U -8j 7ű Svájci frank llu7t-l» 65 Svéd korona (öíW-86 70
Amsterdam Belpra-« Berlin Bukarc?t Brür^xrr K(
C/IÓ London Mi''ano Newyork Párts Prága Szólta Stock^o;»: V*r*o Wien ZtlKil
2295^-23IX
/ 3-41-3 4C 2&-7V8C 76« 15-36 47
1706-17^; 29W-30-A'' 345-20-34710 22-32-2260 14-07-I7-q7 4*11-4 41
MiMxi-ÍJÖ
uú-tt-ni-Cö
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES.
Bura (twrjvtdéki fi ktr H9S- IS20 íe?v«-b> 17Ü5-17.80 (tÍMv.) 7H kg. 18 !«•- 1*35. 1790-1805,
79 kg. (tiszv) 1835-ltfttf (egyeh> ;8ifi - Ifr2ü(ti wv ) S0 ¿«c ¡865—189Ű, (egvcb) 18 3i'' 18 4:. ror« (pe :».) 1610 -16 iO, ma uj 1740- 160u. sörárpa 18-00-19 00, xab 17.55 17 65, Uj-í^m 1545 I5Í5, Ol«ak.:r;a 1250 12 63 ..¿nyz«t gyengébb, forgalom : csekély.
UHIUHMI » WlU jMUff* »fTf^jáNOS
A T.,ttSj» : WUS''O* GÍZ*
Si»««ui?. oivto m*o»ak jözter tuutMM i KŐ*"«»?«* LÁsnO
twM»a«i rwANO* jOzscr
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobává!) azomtaJ kiad«). Bővebbet a Kakas-nyomdában.
Nagv megtakarítást ér cl. ha ezen kOnnyU éghető. maga* kalóriája lűtó s.*crct nálunk vásárol ¡a.
lOOhg.la hazai szén 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Telefon: 89.
Tessék próbafűtést alkalmazni. A lci.ki«cbb tételt házhoz szállítunk Pontos kiszolgálás.
12. erőf zamat
GYARMATI
kávé
Figyelj!
HAVAS
kézimunka-cs szönyegfonalai.
Babiruha kü!ön!ege*ségci legmcqbizhatóbbak.
orvosi rendeletre is legolcsóbban készít
GJomsElza
Rákóczi-ut 29.
a rendőrpalotával sze ben in
TIKI
Göcsejiek
órása és ékszerésze.
Legprccizrbb óra)avitó műhely
Varga Lajos (Tiki)
óri»- ét ék»<«r*»z
Rákóczi ut 5. sz.
Vass Lalos
órás és ékszerész
Zalaegerszeg, (a megye
házzal «fmhc*
OLCSÓ é* MEOUIZHA

! r ó fl é p
és srámlUOgép szaküzlet
EQtKA U| láika nép
P 175
Kcmington Írógépek bizományi ierakata, |avttAw^t, benxinf irdók, jí karban tartá«. - Arany, ezű<t ékszerek, dwztlrgv U
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves. írógép mö-szerész, Zalíegernreg (Mindi patika mellett.)
Jó árut olcsó árban, ez a jelszó
Büchler
rófös

d i va tá ru Vj z l etében
Selyem marocain hibátlan l-a minőség
| báli és estélyi ruhákra
fi kiválóan alkalmas színekben métere P 2.30
a Kelengyére Rádium vásznak
damasztok. $zine$ és fehér asztal-készletek, fehérnemű selymek. paplanok, szőnyegek
állandóan raktáron!
i
Maradékok hihetetlen olcsó árban!



KSÉftwa?;"®ssf • - ^
N)roűi*tott Kakjw Ágoston könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széc^»yl-té* 1. Tikion 1*1.
YV¿?»
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Szérhertyi-tér. — Etőfiseiések a kiadóhivatalba t — ragy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Hirdetéseket a Kakas-nyomda rest Jel. nastatriaréJi¡u nztári.(trkkszámlaL 2106$ Előfizetés: I hóra 1.40, 3. hóra 4. 6 hóra $ pengő. — Hirdetések megegyezés sur int.
ffí-ti*ji-i ■
» évi. 1936. 3, szám
\ -
lannár 4. Szombat
Szerkesztőségi telefon: SO.
71 KAI NAPILAP
A Népszövetség tartózkodni tog
a megtorlások megszigorításától
A belga király m legnagyobb titokban folytatja béke-közvetítési tárgyalásait Angliában
London, január 3. Hír szerint Eden külügyminiszter mindenkép részt akar venni a Népszövetség január 20-án kezdődő ülésszakán. Ezcrj az ülésszakon
a megtorlások és a tovább« békeköxve-titési kísérletek kérdése kerül sióba.
Az ango! minisztertanács a jövő héten dönt a követendő ¡^járásról.
Hír $zermt két irányzat kiad egymással. Az egyik azt az álláspontot képviseli, hogy a további megtorlásoktól minden körülmények között tartózkodni kell. A másik csoport amellett küzd, hogy a háborúnak sürgősen véget kei! vetni az Olaszország ellen a.kalmazandó vas-, acél- és főleg olaj-zárlattal.
Általában az első csoport mellett fogtál állást a közhangulat,
A nésus hamis hírekkel akarja belföldön a lelkesedést,
m 0 ^ e * — fa ■ ■ a m. •
mert egyre erősebb az a felfogás, hogy a megtorlások tóterjesztése a legnagyobb vesztv delemmel járna. A nemzetközi dipíomácta szerint a Népszövetség .illában tartózkodik majd a megtorlások megszigorításától, mert
A 0
nem akar ezzel alkalmat szolgáltatni Olasz
országnak arra, hogy kétségbeesett lépésre szánja el magát.
Londoni jelentés szerint a béketaserletek ügye jelenleg a belga király kezében van, aki már egy hete Angliában tartózkodik. A tár gyalások annyira
titokban folynak,
hogy senki sem tudja a belga király tartózkodási helyét.
\
külföldön a szimpátiát felkelteni
London, január 3. Abesszin hírforrásból tegnap az a hir terjedt el az egész világon, hogy néhány nappal ezelőtt Dolónál a svéd Vöröskereszt sátrait bombázták és hogy
n bombák számos tagjáí megélték a Vöröskeresztnek.
A/, állítólagos bombázásokkal kapcsolatban nx«st kiderült, hogy ezeket a rémhíreket nem »gazolja a valóság. A francia lapok is rámutatnak arra, hogy
Abesszínia a nemzetközi közvélemény fel-
fegatása céljából szándékosan küld.''e szét a világba ezeket a túlzó jeleníéseketl
Megállapítják, hogy Abesszínia rosszhiszeműen járt el. Qenf természetesen azonnal készpénznek vette ezeket a túlzott híreke:, de az igazság 24 óra alatt kiderült.
Az volt a cél, hogy Genfjt rávegyék a megtorlások megszigorítására.
A svéd különítmény nem pusztult el és maga » tiltakozik a négus túlzott hirei ellen.
A mai francia lapok is izgatottan tárgyalják az állítólagos bombázás hírét. Kendszeres sajtóhadjáratról beszélnek, melynek az acélja," hogy az eset jelentőségét túlozza. Áz Echo de Paris nyíltan megírja, ezekkel a túlzott hírekkel egyeseknek az volt a céljuk, hogy nyomást gyakoroljanak Genfre, illetve a Népszövetségre. A lap szerint óvakodni kell ezektől
V
a túlzott hírektől, melyeknek
az a céljuk, hogy előbb az érzeftneket, majd később az embereket mozgósítsák.
Az abesszin kormány legutóbbi * győzelmi híreive! kapcsolatban az olasz sajtó megállapítja, hogy Oaszország csapatai mindenütt ott állnak,''ahol december 15-én állottak.
Minden arcvonalon a kezdeményezés az o''aszok kezében van.
Az olasz csapatok az abesszinek minden támadási kísérletét meghiúsították, visszaverték. Az ethióp had ¡jelentések csak azért készülnek, hogy az országban egyre jobban megnyilvánuló elégedetlenségnek c''ejét vegyék.
Az abesszin Itatóságok most adták ki u második mozgósítási parancsot. Ennek értelmeben minden epkézlát embernek igazolnia kell, hogy miért nem vonult hadba. Minden- | kinek hatósági igazolványt kell magánál lior-dania. amellyel igazolja, hogy nem katoiur-
szökevénv.
Európaiakból álló két olasz hadosztály Doló körül foglalt állási és rövidcsen erőteljes támadásba megy át.
A Reuter-iroda jelentése szerint az abesz-szinek Harrar kiürítésére készülnek, mert b<s látták, hogy a légi támadások eSen nem tudják megvédelmezni a \ árost. Az idegen kcnizulol^ közül csak az angol maradt Hamvban, a többi elhagyta a várost.
A zalaegerszegi detektívek érdekes gyujtogatási
kísérletet lepleztek le Szilveszter éjszakáján a zalabéri szőlőhegyen
A rendőrség egy héttel ezelőtt bizalmas uton arról értesült, hogy
Zalaegerszeg, január 3. Érdekes gyújtogatási kísérlet ügyében végzett eredményes.nyomozást a zalaegerszegi rendőrkapitányság két de-tektívje.
egy jómódú kaszaházai ember, akinek
350 pengőre biztosított présháza van a za''abéri szőlőhegyen, egy cigány segítségével Szilveszter éjszakáján fel akarja gyújtani a hajlékát.
Az egerszegi rendőrkapitányság két detefe» tívje december 31-én már a kora reggeli óráktól kezdve lesállásba helyezkedett Kasza házán. A kora délutánt órákban észrevették, hogy egy cigány óvakodik be a szőlősgazda házába, majd rövid *fő múlva együtt eltávoztak hit-zulról. A detektívek óvatosan követték a két embert, akik,vhogy úgy látszik eltereljék magukról a későbbi gyanút, gyalog mentek Kis-faludpusztáig, ahol jegvet váltottak a Zalahcr felé induló vonatra.
Za*abér előtt egy állomással, Pakodon leszálltak és a sötétben kidugtak cl a zab-béri szőlőhegy felé vezető úton.
1
Mái majdnem elérték a présházat, amikor ésj>-revették az őket követő detektíveket. A nagy kod miatt ugyanis a detektívek, hogy cl ne tévesszék szem elől a két embert, olyan kőzd kerültek az előttük Jjaladókhoz, hogy azok észrevették a két árnyékot. Most már nem tehetett sokat gondolkozni, lianem előbújt a két detektív és azonnal vallatóra fogták a gyanúsítottakat.
A meglepetés cHfr pillanatában
s
a cigány nyómban bevallotta, hogy fel akarták ''gyújtani a szőlősgazda préiházát-
Beismerte, hogy a gyújtogatásért 20 pengőt kapott volna a gazdától, aki dő''egképen egy kettészakított húszpengős bankjegy egyik felét márA\ is adta neki, mielőtt elindultak volna hazulról, a bankjegy másik felét pedig akkor kapta \-olna meg, amikor szerencsésen visszaérkeznek Za''abérból.
A cigány nyomban fel is mu''atta a bankjegy egyik felét.
A szó''ósgazda, ellentétben a cigány beismerő vallomásával, felháborodottan tiftakojutt a gyanúsítás ellen. Kijelentette, eszeágában sem volt, hogy felgyújtsa a présházát és el sem tudja gondolni, miért akarja ő(t a cigány mindenáron belekeverni ebbe a gyújtogatási szövetkezésbe.
A detektívek erre megmotozták és nála is " megtalálták a kettészakított baikjegy másik felét.
Ennek istenére továbbra is megmaradt állhatatosan amellett, hog> iiení akarta felgyújtani a présházát.
A rendőrségen tegnap egész nap folyt a gyanúsított gazda kihallgatása, akit azonban nem sikerült beismerő vallomásra bírni. A szőlősgazdát rna, pénteken délelőtt a bizonyítékokkal együtt már át is kisérték az ügyészség fogházába, ahol majd a vizsgálóbíró dönt további sorsa felett.
UJABB ZAVARGASOK KAIRÓBAN.
Kafrő, január 3. Az egyiptomi diáktüntetések újból fellángoltak. Tegnap ismét heves tüntetést rendezett a kairói diákság, akiket gumibottal vertek szét a rendőrök. Mindkét részről számos sebesülés történt.
HÍRLAP
,Q26. január 4.
Négyhónapi fogházat kapott a zalabesenyői csecsemőgyilkos leányanya
Zalaegerszeg, január 3. Mint annakidején megírtuk, Magyar Eleonóra Erzsébet 2! éves za''abcscnyói cselédlány ez év szeptember 30-án éjjel megfojtotta újszülött fiúgyermekét. A lelketlen leányanya szalmacsutakot dugóit a csecsemő szájába és így következett b. annak megfúlLadása. A leány ezután a e^csemőhuJát az udvaron levő szalmakazaliban rejtette el
Minthogy a fa''uban mindenki tudott a leány áldott állapotáról, a gazdája elbocsátotta a szolgálatból, egyúttal feljelentést i> tett elene a csendőrségen. A nyomozó csendőrök a lányt Bocföldén, a szüléinél taláfták meg és kikérdezték, hogy hová rejtette cl gyTrmekét. Ma-gyár Eleonóra erre bevallotta, hogy a gyermeket a sza''makazalban találhatják meg. Tagadta azonban, hogv ó ölte volna meg. Ráfogta a volt gazdájára, hogy az fojtotta meg a
csecsemőt, mert fék egy gyermektartás* per követ kezmén yeitő!.
A csendőrök a csecsemő holttestét megtakíh ták a sm''ma kazalban és ''«tartóztatták alanyt, valamint a volt gazdáját is. A nyomozás és a vizsgálat azúrban később semmi olyant nem derítettek ki. ami a volt munkaadó bűnösségére engedett volna következtetni és így ellene a további eljárást megszüntette az ügyésaség
A za''aegerszcgi kir. törvényszék most foglalkozott ezzrl az üggyel. A leány a főtárgyaláson megmaradt régebb; vallomása mellett. Mindezek ellenére, a ta.mk vallomása alapján a törvényszék megállapította Magyar Eleonóra bűnösségét, de mert büntetlen előéletét nyomatékos enyhítő körülménynek találta, mindössze négyhavi fogházra ítélte. Az itéiet jog-erős.
Mototvonat és lásszekér karambolia
a lesencetomaii vasúti átjárónál
csuiak egy kereke törött ei csupán. A kocsin ulók egyikének egy bordája törött el, a másik is csak kisebb séru''ést, ficamodást és zúzódást szenvedett. Beszállították őket a tapolcai kórházba, de mivel sérüléseik jelentéktelenek voltak, hamarosan elbocsátották őket.
Az eddigi nyomozás szerint a ha''eseí okozói feltétlenül a kocsizok voltak és a vonat vezetőjét nem terhe''hcti semmi felelősség.
Tapolca, januar 3. (Tudósítónk jelenti:) Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt még december 3(>-án a lesencetomaji vasúti átjárónál. Az Ukkról Tapolcára haladó esü 8 órai motoros vonat elütötte Múszta János keszthelyi lakos lovaskocsiját, amelyen Husztin kívül Simon János keszthelyi lakos is helyet foglaít.
Szerencsért'' a vonat nem a kocsit érte. lu-nem a lovak.it és így cm here leiben nem esett kár, a lovak azonban elpusztultak és a motoros eleje rongálódott meg kisebb mértékében. Ha a fává1 megrakott kocsit érte volna a motoros, a súlyosabb katasztrófa elkerülhetetlen lett voha
Huszii és társa Keszthelyre igyekeztek és eddig még meg nem állap itott módon {valószínűen elszunnyadtak) a kivilágított és azon a helyen már messziről észrevehető motoros vonat e''é liajtottak. A motoros vezetője az összeütközés után pár méterrel megállította a j vonalot s akkor derült ki, hogy az egyik lovat az ütköző felnyársalta. A szegény állatot úgy kellett később az ütközőről fejszével ledarabolni. A másik lónak a fejé: zúzta be a vonat. Mind a kettő nvomban tóműit. A ko-
Dó szemüveg, jó fényképezőgép
és
jó fényképkidolsozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoszaküzletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG.
A Németországban élő Schlets István félmillió pengős alapítványt létesít
Nagykanizsán a nyugatmagyarortzági felkelők emlékére
Sopron, január 3. Missurav-Krug l.ajo> soproni írónak nemrég jelent meg egy :zzö magyar érzésekkel teli könyTe, melyben a nyu-gatmagyarországi felkelők hal''iatatlan emiékét örökítette meg. Ez a könyv kerü''t napokkal ezelótt a kezébe a nagykanizsai születésű Schless Istvánnak, ak: jelenleg Németország-bár é''. A könyv hatása alatt Schless István mos: a következő tartalmú levelet intézte a soproni íróhoz: ■ ■
Nagyságos
Missurav-Krug Lajo< Urnák, *A nyugatmagyarországi felkelés« szerzőjének,
Sopron.
Ereiburg in Breisgau. 1933 dec. 30.
(Deutschíand)
Kedves Magyar Testvérem!
Előttem fekszik -A. nyugatmagyaroiszági felkelés« című könyve, melynek lapjain itt-ott férftköimyek nyomai láthatók és ha igaz az, hogy a férfi könnyei drága gyöngyöt érnek, úgy legyenek ezek a gyöngyök a hála gyöngyei azok emlékére, kik fiatal testükkel védték hazájuk szent földjét Ausztria elfcn. Magam is áldozata vagyok az osztrákoknak, — bűnöm az, hogy osztrák állampolgár létemre szülővárosom, Nagykanizsának egy, az idemellékelt fényképen látható "Nagymagyarország* emlék-
művet adományoztam. 1034 november l-én 37 márkává'' a /sebemben menekülnöm kelCett Sa''zburgból, al:ol nagyértékü kastélyom van: a Vi la Hungana, melynek értéke 200.000 schilling. Eít lefoglalják az osztrákok, mert az emlékmű építésének költségeit, 23.000 j>en-gót, a devizaközpont engedélye nélkül uta)tam át Magyarországra! De az osztrákok csalódnak, ha azt hiszik, hogy engem vagyonom elkobzásává* el tudnak némítani Az akarat és a lelkemben lángoló magyar hazaszeretet'' újra győzött. Ideális magyar lelkem új találmányokat szilit, amelyek mutd-mend valóra váltak és újra nap- vagywi kilátásai tárulnak elém! De nem viszem többé*az osztrákoknak, mint öt évvel ezelőtt a 210.000 svájci frankot. Nem. t Hanem 1
azok emlékének akarok áldozni, akit a nyugstmagyarországi felkelésben hazájukért elvéreztek.
.Szülővárosomban: Nagykanizsán leírhatatlan a nyomor és a nélkülözés, ezért ott
SOO.OOO pengős a''apitványt akarok tömi, v 30 olyan szegény család részére, kiknek iskolás gyermekeik varnak- Minden alapítvány egy-egy, a Lajtabánság védelmi . ben elesett hős&ik nevét fogja vbetoL
Azok a gyermekek, akik ezt az alapítványt élvezik, ugyanolyan egyenruhában járnak majd, mint a felkelők ruhája volt, kalapjuk szalagján
Jw
Kis estélyi- és délutáni ruhák, gyapjú kötött- és szövet ruhák'' „Habselyem" meleg pongyolák allandóan a legújabb divat szerint
tökéletes szabás és kiállttá» a
pedig arany betűkkel annak a hősnek a nevét viselik, akinek alapítványát élvezik.
Ha védenceim nevét az iskolában felolvas sák, a »jelene szó helyett azt kell mondaiiiok, például: *Baracsi László, itt vagyok!« (Az olasz »presente* mintájára! A szerk.) Így aka. rom sok-sok időre hőseink emlékét az utó-kornak megtartani. Továbbá még azt a feltételt is kikötöm, hogy védenceim a hősüJc élettörténetét kívülről kötelesek megianuinu
Nagyjában ezek volnának az én jövó terveim és alapítványaim feltételei. Nagyon örvendenék, ha ön, kedves magyar testvérem, esetleg szintén véleményezne egyet-mást, hogy miaéi tökéletesebben tudjuk hőseink emlékét megőrizni!
Én már érintkezésbe léptem Nagykanizsa polgármesterével, dr. Krátky Istvánnal, alá iskolatársam voh és baráti viszonyban, vagyok vele, — említést téve újabb terveimről. Feltételeimet azonban még nem közöltem vele, ezeket előbb Önnel, kedves testvérem, akarom kidolgofeu, épen így azt a bizottságot ss megnevezni. mely jogosult lesz az alapítványi díjakat odaítélni.
Az 300.000 pengőért földbirtokot akarok venni, mely remélhetőleg'' \ százalékot jövedelmez tisztán, úgyhogy évenként körülbelül 20.000 jx*ngö kerülne kiosztásra.
Abban a reményben., hogy magyar szívünk <>ssze csen dúlt. mi egymásra találunk hőseink emlékének sok-sok időre való megtartásában, becses válaszának elvártában magyar testvéri szeretettel üdvözli híve,
Schless István
Háromezerhatszáz név...
Nem volt ez semmiféle hiva:a!os akció, nem vo t okirój, az írt alá az ívekre, aki akart s akihez az önkéntes aláírásgyűjtők eljutottak, mégis - háromezerhatszáz a aírás gyűlt >«szc abban a díszes a''bumban, amit Rigler Mihály képviselőtestületi tag az elmúlt év utobó képviselőtestületi ülésében Czobor Mátyás polgármesternek átadott.
"Az ö
széjx-rt lelkesedő, rajorigó.szíve, .o-bogó város-szeretete teremtette az egykor sáros városka helyére a virágszönyeges szép várost, a rendezett utcákat, a közintézn>ények sorát, az országos nevezetességű hazaíias cnv lékeket, mindazt, amit ma Zalaegerszegen minden idegen idegen megcsodál és megszeret, ő hozta létre a Göcseji Hetet, ezt a nagy, szép erőpróbát, mely megmutatta^, az országnak Göcsej és Zalaegerszeg ősi erejét, értékeit, szépségeit.«
Meghatottan olvasta Rigler Mihály az album ajánlását és meghatottan hallgatta Czobor polgármester. Vissza kellett térnünk a gyűlés eme szép epizódjára, hogy megmondhassuk: ne« háromezerhatszáz név van abban az albumban, hanem tizenötezer.-Az egész város. Barát és elknség egyaránt.
Czobor Mátyás bejelentette, hogy: az idén újra megrendezik a Göcseji Hetet. Á közgyűlésről szóló beszámolónkban tévesen írtuk, hogy a revíziós torony és az országzászló költ-
„január 4.
ZALAI HÍRLAP
^
3
a beszámításával kerüR a városnak 411 pengőjébe a Oöcseji Hét. A két örökös •lép ctnék létesítése ebben nincsen benne. A 411 pengő csak a Göcseji Hét rendezésének fcadiísa. De ho! váimak az ezrek? Volt idő. amikor 10—20 ezer pengős kiadásokról sut-togJak ebben a városban s amikor fe''ocsudtak ^CiÖcseji Hét gyönyörűségébe'''', boldogan ve-YcsxV rá magukat a, Tehetőségre, hogy hátha tu kőHekerte magát a polgármester!

Az idért megint !eáa Göcseji Hét. Mindenki tanult a tavalyiból, az egész város bátrabban megy neki az ideinek és szívvel-lélekkel, most igazán teljes erővel — segíteni fog Czobor Mátyásnak. Mcgmt lesz kiállítás, de az egész tusrepi hét tengelyébe a magyar gyermeket állítják az idén. A gyermekek hete lesz ez, a gyermekvéde''^ü intézményeké, mozga''xmké. Már folyósak a tárgyalások, már most folynak az előkészületek! Segítsen mindenki benne!
Két őrizetbevett gyanúsítottja van már
a J kkó vada mosí fegyveres merényletnek
Az igazi bűnjel
azonban az a félig eltépett íevélboritek volt, amelyet a serétes patronhoz fojtásnak használt a merénylő. A csendőrök megtalálták ezt a kis pap ír darabkát is, amelyen az első feltevésük igazolásául az egyik leleplezett paanka-főző neve volt olvasható.
A csendőrjárőr azonnal felkereste ezt a családot, amely Lickóvadamos egyik legjobb-módú gazdacsaládja.
Azonnal vallatóra fogták a két nagy le- >.
gényfiűt, hogy hol jár a\ a merénylet időpontjában.
Egyikük sem tudott elfogadható alibit igazolni finnek ellenére váltig tagadták, lx>gy ők követték volna el a fegyveres merényletet Ti-bo''a lajosné ellen. A fojtásnak hasznáűt levélborítékra vonatkozólag azt adták elő, hogy
az nem a saját, hangra egy zabegerszegi fíaía''embvT vadászfcíiyv eréből származik, aki e''ég gyakran jár ki vadávznl a lickő-vadamosi erdöbi.
A csendőrök a tagadás ellenére is, a súly os gyanuokok alapján őrizetbe vették a két gazda-legényt, akiket pénteken reggel erősen nieg-biincsclve beszállítottak a zalaegerszegi kir. ügyészség fogházába.
• Értesülésünk szerint a vizsgálóbíró már a délután folyamán megkezdte a két gyanúsított legény kihallgatását és valószínűleg ho!n ip dönt a további sorsuk felett.
Zaiicgcrszcg, január 3. Beszámolt a Zalai Hirap aiTÓl a vakmerő fegyveres merényi létről, amelyet . vasárnap éjszaka követtek el íiekővadamos községben a 25 éves Tiboa tajosné ellen. Megírtuk, hogy Tiboláné, amikor este egyedül hazafelé tartott az erdőből, váratanul összetalálkozott a sötétben egy ismeret eo férfivel,
aki vadáMfegyverével közvetlen közei- . böl oldalbalöt''e Tibolánét.
Az asszony elvesztette eszméletét és mire marihoz tért, már senkit sem látott a közelben. A merénylő abban a lűtben, hogy sikerült végeznie áldozatával, elmenekült. s*
Tiho''áné feljelentésére erélyes nyomorítóba brzdett a csendőrség. Már a nyomozás , első pillanatában az a feltevés merült fel, hogy
a merénylőt azok közt kell kere-ni, akiket nemrég titkos pálinkafőzésen érek a \ csendőrök.
A pálinkafőzők ugyanis abban a feltevésben,-bogy Tiboláné árulta be őket a csendőröknek, megfenyegették, az asszonvt. hogy ehesadk láb alól.
. A nyomozó csendőrök először is alapos helyszíni szemlét tartottak az erdőszélen, ahol a merénylet történt. Itt
meg b találták a merénylő tísxl&i ki-'' vehető lábnyomait,
melyek meliett egy másik lábnyom ts volt. Mir.d a két nyomról pontos gipszmásolatot
készítettek. j ^ - — iiq-j\\xrjvjVLarjn.viAnjvyi"i*r ~rrrc.............................."..........
Komoly művészi programmá január 8-án kezd
o Darvas-társulat Zalaegerszegen
Za''aegerszeg, január 3. Néhány nap múlva — január 8-án este pontosan egynegyed 9 órakor - kezdi meg za''aegerszegi színi szezonját Darvas Ernő kerületi színigazgató 44 ta^ű társu''ala.
Nyugodtan állíthatjuk, hogy régen előzött
meg színtársulatot olyan várakozás, mait most Darvasékat. Ez érthető is, lusz évek óta mir-díg isak a kisebb szintársu a:ok merészkedtek eljönni Zalaegerszegre, hogy inner. azután jó adag keserű tapaszta''attal távozzanak. Sokan annak tudták be a közönség részvétlenségét,
Nem fázik a ródlipályán ha KISS ClpŐ
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca «- 17.
hogy ezek a kis társulatok nem adtak operetteket, márpedig a közönségnek nem dráma, hanent zene és könnyű szórakozás kelL Hát tessék! Most itt a zene és itt a könnyű szórakozás ss. Minden lesz. amit csak az alütólagos közönség-igény megkövetel. Lesz egy hatal* inas színtanai arunk, lesz jó zenekar, lesz operett. esz mmdc:;-mmdcn. csak most aztán kó-z»j<nscg u> legyeu, mert ha ezeX ütüi tem ''.esz közönség. akk''>r nincs a világnak .íz a színigazgatója, akit még egyszer be lehetne csa''ogatni Zalaegerszegre. £s ez egeszeit természetes a. lenne, mert joggal feltételezhetné mindegyik, hogy Za aegerszegeti kiveszett az érzék az emberekből a színházi kultúra
iránt.
Darvasék bejelentik a szín lapon, iiogy jk>u-tosan euynejíyed V órakor kezdik az elóadá-sokat és pontos megjelenést kérnek. A megnyitó dísze Yadá<ra Rejtő-Sándor 7 képből á''ló operettjét. Aki mer az nyer-t tűzte ki a direkció. A heti műsoron jobbnál-jobb darabok szerepelnek. (.Isutortökön eredeti ope-rettbemutatót ad a színház. Horváth— Rósia: Tavaszi mámor című operettjét hozza színre fényes kiállításban a színtársulat. Pénteken Szántó— Szécsen nagysikerű vígjátékában, a Százhuszas tempó-ban gvonyörkodhet a közönség.'' Szombaton ismét openettüjdocxig: Kálmán Imre nagysikerű operettje, a Mont-martrei ibolya. Vasárnap három előadás lesz. Délután 3 órakor: ftn és a kssöcsém, fél 6 órakor: A falu rossza, fél 9 órakor: l"k>rozsinai szélmalom. Hétfőn isihét eredeti operettbo-mutató lesz, egy szombathelyi újságíró kollégánk operettjét. Az igazi asszony-t mutatja be a társulat. Kedden végül Molnár Ferenc nagysikerű vígjátékában, \ nagy szere''em-ben gy ö rty i ír köd he t ün k.
Mint a fentiekből látható. Darvas igazgató komoly művészi programot hozott tarsolyában Za''aegerszegre.
. lerfere
— Szervusz. Ho! voltatok Szilveszterkor? Kerestelek...
r Odahaza voltunk. Korán lefeküdtünk.
/''— Micsoda? Szilveszterkor minden rendes ember mulat. Hogy lehet lefeküdni? Ilyenkor muszáj fennmaradni!
— Mi a/., hogy muszáj? Húshagyókedden, Szilveszterkor muszáj, minden egyesületi bálon, legénybúcsún, névnapon, születésnapon, keresztelőn, lakodalmon, ha''otti toron muszáj, örömkor, bánatkor, una''omból. sportból, magunkért. másokért, mindig muszáj?
— No, de Szilveszterkor, az más! Egyszer egy évben ...
— Ugyan, ne nevettesd ki magadat. Képzelj el egy mars-lakót, hogyan kacag rajtad. Neki minden második évben muszáj csak. A jupiter-beliek meg egyenesen röhögnek, nekik tizenkét évben egyszer van Szilveszterük, eny-nyi »dó a''att perdülnek el a Nap előtt. Hát még a neptun-beliek! Ezeknek kiszakad a hasuk a nevetéstől. Százhatvanöt évben egyszer muszáj nekik elbúcsúztam) az esztendőt. Ennyi náluk egy év. Hozzájuk képest mi ininden harmadnap Szilvesztert tartunk. Igazán jó mulatság lehetünk nekik, ha egyáltalán figyelembe vesznek bennünket.
— Bolond beszéd ...
Miért bolond beszéd? Azt mondtad, muszáj. Azokról nem is beszélsz, akiknél nem lehet. Akiknek egyik épen olyan csikorgó, szürke, szomorú nap, mint a másik. Aldk, bármennyire erőltetik magukat, nem tudnak rájönni, hogy január elsejével miért volna más az élet, mint december 31-én.
— Hát, hiszen nem is más. Ugyanaz.
— Akkor meg mi a fenét búcsúztattál?
— Azt, hogy egy évvel öregebb lettem.
~ ^ a születésnapodon leszel öre-
gebb, £s március 3-tó! március 3-ig, vagy szeptember Q-tól szeptember Q-ig ugyanúgy
Szombaton lesz a magvar film ünnepe!
Végre egy magyar író magyar filmje:
Mikszáth Kálmán
Zsenijének ragyogó alkotása!
Szent Péter
esernvoie
Magyarul beszélő vidám színjáték 10 felvonásban
Főszereplők: Cerva» Maríca — Básthy Laios Gombaszögi Ella - Rátkav J Márton - Pethes — Maklárv Köpeczi Boócz
Edison mozi Jegyek elővételben már kaphatők !
¿régebb >*»! egy évvel. Va)dd be, one^em, hogy te ejp-szerűen megragadtál egy láviló. e%mert, elfogadott mulató ¿.isi aVk*lmat cs éltél vele. Reggel ugyan egy lacsit bántad, mert a társaságnak az eleganciájánál csak & hidegsége volt nagyobb s az, hogy unatkozhattál közöttük, sok pénzedbe került. De mégis kellemes az. egy kicsrt t in cokii, virrasztani, duhajkodni a cigánnyal, elfelejteni az adóssá-lkokat, a családi bájolót. Bizony, jó ez...
— No. lAtod. Tt beszélsz így S miért nem főttél?
—■ Hát azt htszrd, nem mentem volna 5 Nem
Vhctdt.
__• >
— A feleségem kijelentette, hogy ugyanabban az estélyi ruhában nem üdvözölheti 1936-ot, amiben már lQ35-öt üdvözölte. Erre lefeküdtünk ... (*é.)
• r
— Csiszárík János püspököt szombaton bőmet ik- Qam>nókftn hajnaban 76 éves korában meghat Csiszánk János dr. püspök, nyugaú-mazxrti címzetes követ és meghatalmazott tt-niszter. Csiszánk János dr. egyik legkiválóbb tagja volt a magyar püspöki karnak. 1906-ban mint pápai kamarás Rómába került, .majd 1910-ben másodosztályú követségi tanácsosi rangban átverte a monarchia vatikáni kovrb-«égének kánonjogi tanácsosi tisztét ics 1911-ben a pápa preátussá, a király pedig veszprémi kanonokká nevezte ki. A Iváború kitörése után a bécsi külügyminisztériumban kapott beosztást. majd többször vett részt dipomáciai kiküldetésben. A háború után a diplomácia szolgálatába )épert és a külügyminisztériumban elsőosztályú követségi tanácsosnak osztották be. Később rendkívüli követté, meghatalmazott miniszterré lépett elő. ! 932-ben nyugalomba vonult és Veszprémben telepedett Vc^ Ősszel súlyosan megbetegedett, a János sza-'' natóriumbá szállították Budapestre. Bcicg1-ágyár.ál sokszor meglátogatta Angelo Roíta c. érsek, pápai nuncius és Serédi jusztinián bíboros hercegprímás. Váratan veseroham lepte meg a főpapot és csütörtökön hajnalban megha''t. Temetése szombaton délután fél 3 Órakor lesz a "Kerepesi-úti temető halottasházából.
— Uj plébános. Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök Németh Jánost orosztonyi píé-bánossá kinevezte.
— Helyszínen büntetik a közlekedési kihágásokat. Kedden hozták nyilvánosságra, a belügyminiszter legújabb rendeletét, amely életbe léptet, azt az intézkedést, hogy a remi-ón büntetőbíró a helyszínen büntetéssel sújthatja a közlekedési szabályok ellen vétó autósokat és járÓKelöket. A járókelőknek/-jogában áll megfellebbezni a helyszínen kirótt bírságot, a büntetési összeget pedig. l;a beismeri bűnösségét, azonnal kifizetheti a büntetnbíró kezéhez. -.agy pedig IS napon belül csekken küldhet. be a pénzt. Ezzel az intézkedéssel azt akarják elérni, hogy kisösszegú bírságok miatt ne kelljen sok időt elvesztegetni a rend örségen és egyéb hivata''okban. A rendelet január 1-én eletbelépett.
— Epekő-, vesekő- és hólyagkőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporo-"dásában és köszvényben szenvednek, a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által állapotuk javulását érhetik el.
— Március 3l-ig lehet o védettség visszaállítását kérvényezni. A gazdaadósságok'' rendezése tárgyában kibocsátott rendelet, amely la megszabott szolgáltatások elmulasztása ok.í-bó*. törölt védettség visszaállításának kérvényezési határidejét 1935 december 31. napjában állapította meg, akként módosuli, hogy az ilyen kérelmet meg 1036 március 31-ig lehet előterjeszteni
— Ne felejtse el: február 2-Ika az Iparos-bál ml
ZALAI HÍRLAP_
— A bmtl tuml&togji omzágos «Mft A vármegye aláqwhja engedélyt adott hogy Ba-notezmtjryórgy község az 1936 évben novenw ber 29-re, vaBÍmapra cső váaarjáí november 30-átt tarthassa meg
— Az Országos Magyar Tejsuftveflosartf Kftzpdht, mint szövetkezet, dr Oetl-Pálffy Oé-**5Ss a keszthelyi loerük-t képviselőjének Vör-henjáráfiü* elhatározta, hogy a toTsaöveífccaai Kaerveaést kiterjeszti Ba«tonedenos gó<*XBta»l Ba''atongyörök, Szigliget. Nemesvita. lesen ce-németfalu és Lesencctomaj községekre. Ebben az ügyben ^nuar 2-án érkezett meg az OMTK kiküldöttje Készt helyre. Január Baúatongyörör kön, Edén csen. Szigligeten és Nemesvitán tartott, 4-én pedig Leseneenéractfaim és Lesenae-tomajom tart a kiküldött mcgbfcszflésekrf a Vmt£yesebb tejtermelő gazdákkal.
— A tavasz» Ülatrtzsgábt A fóüinöveWH miniszter körrendeletet: adott ki az 1936 évi tavaszi állatvizsgálat tárgyában. A rcndeVt szerint a tavaszi áUatvizsgálatot Vhesökg olyan időben kell megtartani, hogy ezzel a gazria-koafinség sürgős gazdasági munkájában akadályozva ne Vegyen. Az állatorvosoknak fel kell híernok a gazdaközömség figyelmét a bejelentés kötelezettsége alá tartozó állatbetegségek idejében való bejelentésének fontossá -gára. "
— Harrkó tanár idöjóslása januárra. Hankó Márton pécsi tanár, akinek tudományos alapon végzen időjárás jóslásai eddig mindig pontosan beváltak, a januárban várható időjárásról a következőket mondotta: — Számításaim alapján Magyarországon január eíSo harmadában gyakran derült, és főleg nappal túlnyomóan enyhe idő várható, futóagos csapadékokkal és nem erős fagyokká1. Január második harmadában már erösebb. állandóbb fagyok várhatók. főleg éjjel és az ország északibb részeiben.
Előkészületben
a „Fehér ianuár"
Schütz-áruhéz

— Meg.agyotí öreg koldus. Lampérth Gergely és Kan eler József tajiásídörögdi lakosok a község határában, a kisbükki dűlőben egy ismeretlen, öreg koldust talá''iak holtan, jelentést tettek a csendőrségen és a nyomozás, valamint az orvosrendőri vizsgálat során kiderült, l>op az öreg ember, aki megfagyott, azonos Szúcs Dömötör öcsi lakossal, ak; 77 éves községi szegény volt. Szűcs még Ivetekkel ezelőtt Padrag község irányából öcs község felé igyekezett, de a nagy hó miatt az útról letéri, aíiol kimer fi* vé megfagyott. Megtalálták igazoló iratait, kosarát és az összekoldult pár fillérjét. Mivel bún csele km én> nem forgott fenn, özvegyének értesítése után intézkedtek az T>reg ko''dus ebe méréséről.
— Nincsen párja sehol az «Igmándb víznek, Mert hűséges öre jókedv t egészségnek.
— Gaái Fmci: Kiti A Színházi Élet e heti címlapját egy bájos kis parasztlány kép. díszít:. A parasztlányvGaál Franciska, aki D.''c kleine Katherin cínrú Dniversal filmben játszik egy kis paraí zr cselédet. A sárga'' fejkendős, kék-fehér babos ruhájú Kati képe a Színházi Élet címlapján csupa báj és kedvesség. Incze Sándor he alapjának száma különben a íWoer jegyében készüt. Minden pesti színházban siker van és a Színházi £et közi: a nagysikerű darabok legnagyobbsikerü jelenetét képekben. Hat van v Li''i a legnagyobb filmsikerről, Az új fo''desúrról ír. Nagy Endre a műsoron levő darabok gyermekszereplőiről ír cikket. Farkas Imre pedig az újdonságokban kiugrott három új színésznővel folytatott beszélgetést Kosztolányi Dezső vezércikke. Bús Fekete László új regényének folytatása, darab melléklet Fendrik Ferenc: Volt egyszer egy asszony c. háromfehronásos xfgjátéka. kotta, kézimunkaív, gyermeklap és rádió világhíradó van mellékelve a Színházi.élethez, melynek ára 60 fi''áér.
1936. januárd
— Gyakran visszatérő «ekszorulfc, roat_
emésztés, vastagbélhurut, felfúvódás, oldalfS és légzési zavar, szívdobogás, lejnyomig föL ¿úgás, szédülés és lehangoltság eselén a ^ mészetes «Ferenc Józaeb keserűvíz gyo^ megélénkíti a gyomor és a belek működését az emésztést rendbehozza, megszabadítja^ embert a kellemetlen érzésektől s tiszta leid
és nyugodt alvást^ teremt. ^
— Együttesen rendezi farsangi ma''atsá^R a Za''aegerszegi Iparoskör és az Iparos Üa]^ kör nagv hangversennyel egybekötve fe&rafr 2-án az Arany Bárány összes termeiben.
— Méz, mint gyógyszer. Hogy a méz fctnvérre kenve mit jelent gyermdcctnknrit, de meg felnőtteknek a>, azt már tapasztalhat^ mindenki. Mézből ezenkívül bonbonokat, cu. koriákat készítenek, amelyekből ha tonokíi^. nál, nátliát köhögésnél 4—5 saemet naponn beveszünk* és a szájban tartva szopogatjuk, sok esetben kom oyabb megbetegedések vehetjük. Mert a méz nemcsak lápszer, orvosság is. A legnemesebb az alpesi mez, me''vet javarészt alpesi virágokból, az ott don is termő málna, t-per és fenyő virágaibél hordanak össze a szorgalmas méhecskék, t iQíkiválóbb produktum és betegeknek, une-tzeíesen vérszegényeknek, tüdöbetegdenek, köszvényes, reumás és idegbetegeknek me*. gen ajánlható. Hársfa-, akác- és mezei viiág-méz torokfájásnál, vérképzödésnél íeírhataia-nul fontos és hasznos. Van azután a gesztenye-méz, mely keserű utóíze miatt nem nagyon kcdve''t, de vese- és hóh-agbántalniak. nál kitűnő gyógyszer.
— A keszthelyi Uránia mozgó január >ér, vasárnap és 6-án, vízkereszt napján Bolváry Géza mesterrendezésében a Stradivan-t (S^ retnék május éjszakáján) mutatja be. László György regényének motívumai után filmre irta Hubert Marlschka. A főszerepben Gusrav Fröh-lich kitűnően eleveníti meg a magyar "huszártiszt úri, hősies a''akjáí. Partnerei: Syoil Srhinitz és A''brecht Schöahals. EHs<"n\^ndii kísérő műsor! Mindkét -nap 3—3 előadás.
— Papírruhák. A legújabb párisi divat, i papírruha. Papirruhákat viselnek az elegao párisi tlivathölgyek és papírruhában jelennel meg a bálokon is. A Párisi Divat, a legnépsas rűbb magyar divatlap új száma, minden divai-ujdonságról beszámol. Közel 100 remek toalettet és kézimunka eredeti rajzát közli, valt-mint hasznos es szórakoztató rovatot taliL nak benne az olvasók. A gazdag tartalmi, szép kiállítású Párisi Divat egy száma 60
— Ebben az .''szíendöben kücncmlluós ki Magyaror-zág. A Magyar Statisztikai Evkörrr at''.^:ai szerint Magyarország népessége 19W vegén a természetes szaporodás alánján számítva á,S<*S.3ö7 lélek volt. Az elmúlt év cs> tíz hónapjában — amelyről már adatok var nak — a magyar nép természetes szap- uoáisi 43.11Q lélek volt. Ha ehhez hozz.is/ámit;ai a novemberi és decemberi va''ószínű természetes szaporodást, akkor az 1935 évben a gyár nép lélekszáma mhttegv 51—33000 lélekkel növekedett s jelenleg" S,930.000 Jé''d: kerül van. Ha ehhez még hozzászámítjuk * legutolsó (1930 évi) népszámlálás óta a t* és kivándoroltak számának alakulásából srr-rnazó mintegy 4.000 főnyi nyereséget, Csonkamagyarország lakosságának még 43-50.000 lélekkel kell szaporodnia, hogy eerje a Q milliót. A természetes népszaporodás vm évi üteme mellett ez körülbelül tíz hóca? természetes szaporodásának fe''el meg. Igy löszínű, hogy -Magvarország lakoisáirának 19* őszén fogja át epni a kílencmilTiót. A jelelj népesség egyébként már olyan közel jár ehbrt a számhoz, hogy kilencmi''üíós AUg)^orsz« helyett nyolcmilliósról beszélni düna híbat ^ lent.
— Ne fefcjtse el: február 2-flá az Iparod napja!
— Időjárás: Elénk szél, több My* JÍ keleten és a hegyeken havareiö. A hőmért»» alig változik.
1936 janár .
ZALAI HÍRLAP
Boldog úi évet kíván
magának szerezni ? Hozza autóját, motorját hozzám javításba!
Horváth Győző
c.
MoiómOxxmki vállalat. Telefon 269.uim.
S. K. F. csapágyait Autogén Hegesztés
) RÁDIÓ
A
Péntek, január 3. Budapest 1.
7.30: Rácz Aladár ámbajmoztk, zongorán kiscri Rácz Abdámé. 7..55: Nadányi Zoltán verseiből ad elő Kowách Ernő. 8.15: Sport-közlemények. 8.25: Hanglemezek. 8.50: Külügyi negyedóra. 9.40: Az Operaház tagjaiból •alakult zenekar. 10.50: Ott lik György dr. fran-ciinyelvű előadása. 11.10: Mursi Eiek és cigányzenekara.
Budapest II. 6: Gyors írótan folyam. 6.35:
Bura Géza és cigányzenekara. 8: Tán elemezek.
^ * •%
Szombat, január 4. Budapest I.
10.20: Békefi Antal elbeszéléseiből. 10.45: A Szépművészeti Múzeum szobormásoat gyűjteményét ismerteti Ba''ás Piri László dr. 12.05: Simenszky Valéria zongorázik. 1: A József nádor 2. honvéd gyalogezred zenekara. 4.10: Kósa János meséi. 5: Tallózás az orgona-iroda''omban. Sárkány Sándor előadása hanglemezekkel. 5.35: Mit üzen a rádió, b.05: Lakatos Árpád szakszofónozik.
~b.30: Kérek jegyet Budapestre. Kovács Sán-dorné előadása. 6.55: Rácz Zsiga és cigányzenekara. 8: Hangjátéke''óadás a stúdióban. »A jó nagybácsi.« 9.40: llniczky László jazzene-karának műsora. 10.45: Hang''emezek.
Budapest II. 5: Missziós üzenetek. 5.30: Rachmaninoff »Holtak szigetes c. szimfonikus költeményét előadja a Filadelfiai Szimfonikus Zenekar (hanglemez). 6: Mczijgazdasági félóra. 7.30: Egy semittevó naplójából. Nagy Lajos elbeszélése. 8.05: Szervánszkv szalonzenekar.
frakking
mellény, gallér. nyakkendő. a legszebb
kivitelben ♦
PÁL Él INDRA
€ égnél Zalaegaraxagan
falaton: 17 0.

* AVV vTf**«^ k
Alkalmi ajándéknak
könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok
legelőnyősebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGO/TONNÁL
. _ Név/egyek és minden egyéb nyomtatványok ízlései kivitelben
Kisfia
esy szép zseblámpát szeretne I
A legszebbet veheti a legolcsóbb árban
Polgár Endrénél
a pénzügyi palotában.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMA!.
t
íalatit

A.nj>o1 Ion! Belga fr. Cseh koron Dán korona Jinár iV»t!ir
56 65-169^ MW 37SO 14-15-14-35 74-35-7515 Y80-7-95 r 9 00-3391»
»trank 2230-225C 31 229-3> »-231-30
Francia Hrtlandl Lengyel zloíy 6370-"4 30 eu 3tX»-3M5
.evi 410-415
Ura 2990-30*25
ttá rka 136-1376Ü
Norvég korona 83 70-64-60 Osztrák schilling 8.-8070 Svájci frank IK; 70-1 i<65 Svéd korona 85 80-80 70
Arvsterdatr
Belgrád
Berlin
Bukarest
Brttaftei
Kopenhágs
C«zló
London
Milano
Newyori
Pária
Prága
Sió fia
Stockholm
Varsó
Wien
Zürich
¡2951-231 * 7R2-7-8: I3T 8L]36 8n 3*41-3 4C 79 20-7V8C 76* 15-86.47 85"5C-76''5C 1705-1753 2998-30-tf 345*20-347 IP 22-32-225C 14*07-17-o7 4*11 -147
a^ic-ss-ss
6415-65*55 110-80-111-65
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Buta (tlszaviflétn i 77 kg 1795-18^20. (erv*b> 17 65-17.80 (tiszv.) 78 kg 18 10—18*35, (egyéb) 1790 1805,
79 kg. (tisn.) I835--I86\ (egyéb) I8D5-lfr20(t».<v )
80 ks. 1865—1890. (egyéb) 183C-184Ö, ró/« (pe ;».) 1600-16 «a aj 1740-1600, sörárpa 1800-1900, zab 1755-1765, tengeri 15*45 1555, ouzafccu« 12.50 1263 . -
•..anyut: gyengébb, .''orgalom: csekély.
\
•»•«■••no»«» «• )«!rfl ilM<i SflvCSTS* trv* jifcO» * Miilli* i MUSTOS OtXk
Sttnnit! i OáVfD MAQvM JÖZSEr Műiméi tw#i»-tO i KOM* UK" LÁSZLÓ Sto«|I MitUt nUMO* JÖ/Kilf
Nagymennyiségű
leltári maradék
a Schütz-áruházban
Figyelj!
HAVAS
kézimunka-és szőnyegfonalai.
Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak.
védjegy
Tökéletes löt és női
orvosi rendeletre is legolcsóbban készít
Gr Kovács Elza
Rákóczi-ut 29.
a rendőrpalotával szemben
TIKI
Göcsejiek
órása és ékszerésze.
Legprecízebb órajavitd műhely
Varga Lajos (Tiki)
órás- és ékszerész
Rákóczi ut 5. sz.
Vass Lajos
orás és ékszerész
Zalaegcrsreg, (a megyü-hizzal sicmherj OLCSÓ és MEÜUIZMATÓ
írógép
és txámlálógép szaküxld
ERIKA uj táska gép
P 175
Retmngton Írógépek bizományi lenikata. javitisok, benzin furdók, (¿karban tartás. - Arany, ezüst ékszerek, disztérgyik
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép műszerész. Zal*ege-»zeg. (Mindi patika melletL)
. Nagy megtakarítást ér el. ha ezen könnyű éghető, magas kalóriáju fűtő szenet nálunk visaroiia.
lOOhg.la hazai szén 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Telefon: 89.
Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontot kiszolgálás.
tan t» i JlLil IW-nl
ZALAI HÍRLAP
196. január .
i
I
Kelengye árusítás ¿kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig

teljes erővel megindult!
Fehér január" vászonárai:
B. S. váSZOD: könnyebb minőséi.'', lenszerű kikészítés métere Balaton gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere Balaton gyöngye: kompiét szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Bableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Bajnalka: finom fehérneműre es ágyneműre métere Bajnalka extra fine: gyöngy selyemfenyű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszalu, sűrűszörésű ágyneműnek métere
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneaiűre méter6 ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: középminőségű métere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere Extra — Extra takácslepedő: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2.— P. 1.80 P. 1 80 P. 4.80 P. 1.90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalnemfiek óriási választékban!
Törülközők 50 minőségben !
Schütz Áruház
i
va
SchiHx vásznait védjegye
Nyomatod Kjfcas Afostoa ktarrayomdáJAan, Zategerae* BtédmjM* 1. TtMas tlt«
tt évf. 1936. 4. szám.
ári
8
mur.
lanoér 5. Vasárnap.
Szerkesztőségi telefon: SO.
POLITIKAI NAPILAP
Nyomdai telefon: 131.


——ft -------——•
Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Rész^ny társaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVfiSTfiR PETtlR JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda retz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 u. tlő fizetés: / hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések - megegyezés szerint.
Tabódy főispán vasárnap kiutazik Becsehelyre, hogy rendet teremtsen a községben
Zalaegerszeg, január 4. Becsehely községben, amint azt a közigazgatási bizottság utóbbi ülésében Csóthy Géza murakeresztúri apát is szóvátette, több mint egy év óta személyi okok miatt áldatlan viszály folyik a község lakossága körében és leginkább templomi botrányokban nyilvánul meg. A botrányok most karácsonykor és újévkor értek tetőfokra. Karácsonykor megzavarták az énekkart, al orgonálást, sőt használ látatlanná tették az orgonát is. Újévkor pedig, mikor a Icántori teendőket végző magán-kántor megkezdte az étieket,
a botrányokozók szervezett társasága úgy összezavarta az éneklést, hogy abba kellett hagyni.
A kántor-kérdés körül törtek ki tulajdonképen ezek az áldatlan állapotok. A kántor nyugdíjba ment, a falu tanítójának pedig nem engedték meg a kántori működést. Azó;a magán-kántor működik s azóta nincs béke Becse- j helyen. |
Az események most már odáig nőttek, hogy |
teljesen felforgatják a községnek, de''még a környező falvaknak is a nyugalmát.
Vitéz Tabódy Tibor főispán ígéretet tett a közigazgatási bizottságban, hogy legközelebbi kanisavidéki utazása alkalmával személyesen csinál rendet Becsehelyen.
Ma megkérdeztük Tabódy Tibor főispánt utazása felől. A kővetkezőket mondotta:
— A legnagyobb felháborodással hatom és olvasom a becsehelyi szentmise-
zavarásokat.
Nem értem azt, hogyan történhetik meg, ha a község vezetői részéről megfelelő ellenőrzés van,-hogy ilyen esetek sorozatosan megismétlődjenek/ Kd!ő ellenőrzéssel a tettesek liléte kideríthető lett volna, hogy azok méltó büntetésüket megkapják.
— Holnap, vasárnap Nagykanizsáról kimegyek Becsehelyre. A községházára odarendeltem a község vezetőit és
a legnagyobb pártatlansággal és eréllyel feltétlenül rendet teremtek.
Hauptmannak megkegyelmeznek, ha elárulja büntárrait
Newyork, január 4. A newversei állami to^-h.izban, ahol Hanptmann Bnmo Richárdot őrzik, pénteken érdekes esemény történt. A newyersei egföbb törvényszék kegyelmi tanácsának négy tagja felkereste az álomi fogházban, a trentoni fegy intézetben a halálraítélt Haupt-mannt és megkérdezték tö''e, hajlandó-e tc>-rede''mes val''omást tenni. A fóállámúgyész
ugvanis, mint a lapok irják. kijelentette, hogy] nem ellenzi Hauptmann halálos Ítéletének é''et-fogytfg''oni fegyházbüntetésre való átváltoztatását, ha a halálraítélt teljes, töredelmes vallomást tesz és megnevezi segítő társait. — Hauptmannak arra is köteleznie kell magát, hogy a kitűzendő új főtárgyaláson segítő társai ellen vaMom.ist tesz.

Róma azt akarja, hogy se földközitengeri, se európai bonyodalom ne származzék a keletafrikai hadjáratból
Washington, január 4. Roosevelt elnök a törvényhozáshoz beszédet intézett tegnap, de a szokástól eltérően, nem személyesen, hanem rádión keresztül. Épp ezért az ellenzék Heves támadást intézett ellene és korteskedéssel vádolja. ; -s
Roosevelt elnök beszédében hangoztatta, hogy a világpolitikai helyzet ma olyan veszély csíráit rejti, amelyek ismét általános háboiúhoz vezetnek. Epp ezért tartózkodunk — mondotta — attól, hogy megengedjük a hadviselő államok lőszervásárlásait Amerikában. Nem engedünk olyan terményeket sem kivinni, amelyek megkönnyítik a hadviselést. A világ már sok ilyen veszedelmes korszakot élt át.- Ha jönne egy újabb ilyen korszak, mi minden körülmények között" megőrizzük semlegességünket Tartózkodunk minden olyan lépéstől, amely belekeverne bennünket a népek küzdelmébe.
A párisi Journal is Roosevelt beszédével foglalkozik és megállapítja, hogy most Amerikában minden szó, minden lépés csak a választási propagandát szolgálja. Az elnökválasztás ugyan még csak novemberben lesz, de már most készülnek rá. Amerika túlnyomó része egyébként a semlegesség híve.
A londoni lapokat is újabban az amerikai
semlegességi törvény érdekli. A Daily Teíe-graph szerint a törvény legfontosabb megállapítása, hogy a hadviselő felek közül egyiknek sem enged hadianyagot szállítani. A l*aily Mail kifejti, hogy az olajtilalom tekintetében any-nyira kiéleződtek az ellentétek, hogy kétséges, vájjon a genfi tanácsülésen elót erjeszt ík-e az olaj-javaslatot. Anglia kész alkalmazni'' ama szigorú intézkedéseket, amelyeket a Népszövetség szükségesnek tart, de kérdés, hajlandó-e azokat kezdeményezni is.
A párisi Temps szerint Kómában hangoztatják, hogy a földközitengeri támadás feltevése teljesen kizárt dolog. Franciaországnak ezt tudomásul kell vennie! Róma azt .ivarja, hogy a keletafrikai vállalkozás se földközi-tengeri, se európai következményeket ne vonjon maga után.
HOLNAP JELENIK MEG
MIKECZ SAJTÓFŐNÖK KINEVEZÉSE.
Budapest, január 4. Mikecz Ödön sajtófőnök kinevezése holnap jelenik meg a hivatáios lapban. Ez a kinevezés már csak formalitás, mert az új sajtófőnök már január 2-án elfoglalta hivatalát.
UtügyI
Vitéz-Tabódy Tibor főispán a *negnyt vánutt óhajnak megfelelően folyó hó l 3-ra, hétfőn: rendkívüli kisgyűlés és közgyűlés összehívását rendelte cl, a főútvonalak vezetése ügyében való állásfoglalás céljából.
Ezt megelőzően folyó hó 11-én a főispánnál értekezlet lesz. melyre hivatalosak az összes za''arttcgyei országgyűlési képviselők, a közigazgatási bizottság tagjai és a járások kiküí-dötteL
A megelőző értekezletet azért tartják, hogy
közgyűlés egyöntetű állásfoglalással fejezze ki Za''avármegye kívánságát.
Most itt az ideje, hogy összefogjon az egész vármegye, hogy az általunk hangoztatott megértés^, megegyezés különösen Keszthely és Tapolca között létrejöjjön. Megint elmondjuk: nem alternatív megoldás mellett akar Zab vármegye állást foglalni, nem azt akarja, hogy vagy Tapolcán át épüljön út. vagy Za''acgcr-szeg- Keszthelyen át, hanem a vármegye kérni akarja a Za''amcgyén keresztülvezető á''Aimi utat és ezenkívül segítséget kér a keszthelyi törvényhatósági út megépítéséhez is.
^Óriási érvlek fűződik- ezekhez az utakhoz. A megye törvényhatóságának teljes számban fel kell vonulnia a rendkívüli kózgyüVsre és egyöntetűen, cgyhangu''ag ki kell mondania Zala igényét, kérelmét. Mozognak az í>sszes érdekelt megyék, memorandumoznak, küldöttségeket indítanak; ve''ük szemben Zalamegyének minden érvet, mmden fegyvert fol kell sorakoztatnia, ha eredményt akar elérni.
Főispán, a''ispán, ál''amépítészeti hivatal szívvel-lélekkel á Kanak az ügy meTett. A''.ljon oda a megye közönsége is, tekintet nélkül arra, hogy közvetlenül érdekelt-e vagy sem. Az egész vármegyéről van most szó!
Textilkészletváltság
alá eső áruk bejeléntése
A fonal eladással foglalkozó kereskedők, a fonalból nyers- vagy készárút készíttető üzemek, válla''ntok a fonal készlet ükről, félkész árújukról és készárújukról az 1933 december 31-1 uz''etzáráskor meglevő állapot szerült készletfelvételt kötelesek készíteni. A fonal, félkész b nyersárúknál a fonal beszerzési ára, a készárunál a valószínű eladási ár veendő fel.
A készlet be jelentésre kötelezettek a bejelentésüket a tárolási hely szerint illetékes forgalmi adóhivatalhoz 1036 január S-ig kötésék megtenni. A pénzügyigazgatóság január S-ig előterjesztett kérelem esetén legfeljebb 20 napi ha''adékot adhat a bejelentés megtételére. Azok a váltságköteles adózók, akik átalányban fizettek adóválteágot, készletváltság címén 4 hónapi váltságot fizethetnek, ha e kedvezményt kérelmezik. - - Azok a vállalatok, melyeknek adóváltságfizetési kötelezettsége megszűnik, kérhetik, hogy kész''etváltság fejében az 1035 évben elért váltság köteles forgalmuk 4 hóra eső átlagos összegét fizethessék.
Készletváltságot nem kötelesek fizetni azok, akiknek készlet válts ág alapja 500 pengőnél nem több. Ha a bejelentésre kötelezettnek raktár-készíete nincs, ezt a körülményt január 4-vel bezárólag bt- kell jelentenie.
ZALAI HÍRLAP
január 5.
Felére csökkent 10 év alatt
a gvermekhalandósag
A Népegészségügy, a belügyminisztérium kiadásában megjelenő folyóirat legutóbbi számában Sehol íz Kornél államütkár a gvermvk-védelemról írott tanulmánya rendkívül érdekes adatokat kőzöl a magyar népegészség javulá-sáró*. A tanulmányból kitűnik, hogy a halá!<v zási arányszám 1920-tól lQ3Í0-ig fokozatosan javult. Különösen szembeötlő, hogy az l — 14 éves korúak haalozása arányszáma az utolsó tíz esztendőben 30®fc-kal javult. A 13 — 40 éves korúak ba''álo.zási arányszámának javulása 33—!0<\>. A fertőző betegségek statisztikájá-
bó'' kitűnik, hogy az I<?2l évi tulálozás: aránysaimhoz képest a kanyarónál, vörhenynél. dif-tériánál és s/a már hu rútnál szintén nagy mé.téfcű az l—14 év közötti gyermekek halálozási statisztikájának javulása.
A folyóiratnak ugyanebben a számában jelenti be Kozma Miklós belügy miniszter, hogy az orvoskamarai törvény után 103ö-ban sor kerül az egészségügyi szolgálat reformjára. A belügyminiszter megalkotja a közegészség rügyet irányító csúcsszerv ezetét és a tisztiorvos: kart bevonja az állami státusba.
Foglalkozzanak a gazdaérdekeltségek
önbiztositó társaságok alakításával
A biztosítási szakma berkeiből már évek őta állandó sopánkodás zjy''a hangzik. Legtöbb biztosítási ág helyzete rosszabbodik és sok a panasz a tűzbiztosítások egyre rom''ó üzleti tehetőségei miatt is.
Nem a biztosító intézetek, hanem a magyar nép érdekei szempontjából sajnálatos igazán, ^ hogy nincs minden ház tűzkár ellen biztosítva Magyarországon. A legkisebb falusi ház. de még a pajta és az ól is egy-egy atomja u nemzeti vagyonnak s ha egy kisembernek leéj'' a házacskája, az egy
egész csa''ád tragédiáját jelenti, mert biztosítás nélkül földönfutók lesznek.
A mi biztosító intézeteinknek olyan horribilisen magasak a tüzbiztosítási díjai és költségei, hogy a mai rossz viszonyok között a legtöbb kisember nerif Ts álmodhat arról, hogy a vagyonkáját tűzkár ellen biztosítsa. Különösen igazságta''an a biztosítási intézeteknek az az üzleti fogása, hogy még mindig megfizettetik a közönséggel tűzkárbizíosítás esetén a háborús időkből visszamaradt M)l''o-os pótdíjat. Annál inkább elítélendő a biztosító társaságok magatartása. mert például a dúsgazdag gyáripar, amelyek szervezetfen veszik fel a tárgyalást, aránylag sokkal olcsóbban, sokkal kedvezményesebb áron kötnek tűzbiztosítást, mint a földhözragadt kisember. Nem csodálható hát. ha a fa''usi lakosság egyre nagyobb érdeklődéssel fordul az úgynevezett ön biztosítás gondolata félév amely a polgári tömegek szempontjából annyi előnyt nyújt, hogy itt az ideje: , foglalkozzanak vele behatóan a gazdakörök, mezőgazdasági kamarák, az OMGE s mindamaz egyesületek, amelyek főként agrár rétegeket képviselnek.
Az önbiztosítási mozi;a om szempontjából szinte példamutató a Bácsalmáson működő Almási Kölcsönös Tűzkár biztosító Társaságnak a munkája. Ez az egyesület 4S esztendővel ezelőtt alakult és bár a keletkezését követő évek során a hatalmas biztosító társaságok a Jegváltoza»osabb eszközöket kipróbálták, hogy leereszt ült iporjan ak rajta, ám ez a kis egyesület dacosan kiállta az idők viharait és ma is él és virágzik, pedig a biztosító intézetek rohama n kívül átvészelte a világháborút, a koronaromlást s mégis i:t van, sőt fejlődik.
Jelenleg 336 tagja van az Almási Kölcsönös Tüzkárbiztosító Társaságnak s körtük nemcsak kisemberek vannak, hanem sok a jómódú * gazda ts. A tagok ingatlanai összesen 368.000 pengőre vannak biztosítva tűz ellen s van ezenkívül 3.000 pengő készpénzalapjuk, amely azt a célt szolgálja, hogy esetleges tömeges tüzeset folytán ne legy enek a tagok túlságosan megterhelve. .
Persze, enné! a kis társaságnál nincsenek tucatszámra krőzusi fizetésű igazgatók és vezérigazgatók. köztük olyanok, akiknek tízszer akkora a jövedelmük, mint az ország miniszterelnökének. Aki tisztséget vállal és dolgozik, tiszta önzetlenségből teszi. Nincs tehát sem költség, sem adminisztráció, sem akvizíciós kir adás. Aki egyszer belépett a társaságba, annak a háza a vezetőség által megállapított értékben biztosítva van tűzkár ellen. Ha valamelyik tagnak leég a háza, akkor a társaság áhal kiküldött két becsüs megállapítja a kárt s a kárösszeget a biztosításra bcje''entett házak
A FALU A SÄ BARÁTJÁBA» y
Mmmm
i

r^'' *
*
PETROLEUM GáZLáWPá
mué* 1ÓKÍR1
Díjtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
(M^ycházzal szemben.)
értékének arányában felosztják a tagok között, akik a rájuk kirótt összeget befizetik s az így összeadott pénzt kiutalják a károsultnak. Fizetni csak akkor kell, ha tüzeset fordul elő. A inai fejlett tüzrendészeti technika mellett azon baj: sokszor hosszú évek elmúlnak anélkül, hogy a társaság tagjai közül bárki is tűzkárt szenvedne. így történt ez Bácsalmáson a legutóbbi években is. Az utolsó tűzeset 1032-ben volt, azóta egyetlen ház sem égett le. tehát a Kölcsönös Tűzkárbiztosító társaság tagjai ez idő alatt eg£* garast sem fizettek. A társaság 48 éves működése a''att összesen 34 esetben
fordult elő tűz, úgy hogy szülte nevetségesen csekély terhet jelent á tagbkra a biztosításnak ez a formája.
Elismerjük, hogy az ilyen önbiztositó társaságok szaporodása nagy kárt jelentene a biztosító intézeteknek, de annál nagyobb hasznot a kisemberek és a nemzeti vagjyon szempontjából.
Nem szabad a lakót
fegyverre/ kényszeríteni lakbérfizetésre
m
Bognár Ferenc 76 éves keszthelyi háztulajdonos egyik lakóját fegyverrel a kezében, "lelövéssel fenyegetve megakadályozta abban, hogy költözködése során bútorait elvigye, mivel 12.30 pengő házbérrel tartozott.
A nagykanizsai kir. törvényszék Bognár Ferencet zsarolás és életveszélyes fenyegetés bűntette miatt 13 napi fogházbüntetésre kélte jog-
erosen. J
Most a kormányzó közkegyelmi rendeletének értelmében Bognár Ferenc engedélyt kapott, hogy a 13 napi fogházbüntetés helyett pénzbüntetést fizessen.
A törvényszék a jogerős Ítéletet 130 pengő j>énzbüntetésre változtatta át.
Pénteken éjjel nagy lövöldözés volt Hosszujánkán
Zalaegerszeg, január 4. Veszedelmes kalandja volt tegnap este a Hosszujánkán Laci István 44 éves napszámosnak cs Varga Ferenc hegyőrnek. ^
Az előzményekhez tartozik, hogy laci Ist-
ván tegnap este. amint hazafelé igyekezett, a Hosszúján kán útközben betért Farkas István nevű ismerőse présházába, ahol ott találta kissé ittas állapotban Schreiner Ferenc napszámost. Schreiner rövidesen eltávozott, de mi-
Szász
szőnyegei
szépek
Elsőrendű minőségű. kézzel csomózott, tiszta gyapiú magyar perzsát legolcsóbban vásárolhat
a készítőnél. Kötött ruhák, blúzokf pulloverek
mérték szerinti
SZÁSZ SÁNDOR
áll. ellenőrzött Háziipari vállalata
ZALAEGERSZEG. Várkör 3. sz.
/
1936 január .
ZALAI HÍRLAP
gfval vitte az ajtó elő! Laci István zsákját és nagykabátját is. Laci észrevette, hogy eí-tfrit a holmija és sikerült is utolérnie Schreinert, akitől némi szóváltás után elvette a zsá-kpt és a kabátot Lacá István ezután hazament cs megvacsorázott. Vacsora után ismét át akart menni Farkas Istvánhoz, hogy elmondja neki kellemetlen esetét Schrein erre!. A iag volt azonban a fé! úton, amikor eléggé közelről vakaki rásütötte revolverét. A lövés szerencsére nem talált, mire Lao megfordult és hazafutott. Alig ért azonban haza. rövid idó múlva Schreiner dorombolni kezdett az ajtaján és követelte, bogv bocsássa ót be. Amikor Laci nem tett tifgtí a felszólításnakf Schreiner az ajtón ko-resztül belőtt a szobába.
A lövöldözés zajára közben előkerült Varga Ferenc hejpór is, aki el akarta venni a revolvert Schrein értől. Elkeseredett küzdelem fejlődött ki a két^ember között, melybe később Laci István is beleavatkozott és egy üttes erőre;) sikerült elvenni a revolvert a vadul lövöldöző embertől. Schrciner ezután a sötétség leple alatt eltűnt. Laci és Varga szombaton délelőtt beszolgáltatták a revolvert a zalaegerszegi rendőrkapitányságnak.
Értesülésünk szerint a revolveres éjszaka után Schrcinemek nyoma veszett, úgy hogy most a rendőrség keresi.
Levelek sazdatársamhoz
Irta: Pömeat József
Kedves'' Gazdatársam!
Ugy Látom, sokáig gondolkodsz a mult levelemben \ kért számításon, válaszodat nem győzöm várni, -mivel épen ráérek, nem várok leveledre, hanem az előző levelem folytatásaként tovább fűzöm megjegyzéseimet a trá-gyakezclésre vonatkozólag.
Azt belátod most már, hogy az általam ajánlott trágyaveremben kitűnő trágyát készíthetsz. Az innen kikerülő hidegen kxTjedt trágya a növényi tápanyagok sokaságát tartalmazza és az első megtekintéskor már feltűnik, hogy nincs meg neki az a könnyfacsaró, szúrós szaga, ami a melegen erjesztett, tűi-érett tr.igyanak megvan. Ennek az a magyarázata. hogy a veremben levegő nélkül erjedt trágya csak olyan változást szenved, hogy a fizikai tulajdonságokban porhanyó, a földdel johhan keverhető lesz, más tulajdonságaiban a friss trágyának felel meg. Az eddig szokásos trágyakészítési eljárásnál a levegő jelenlétében melegen erjedő trágya alkatrészei bomlásnak indulnak. Minden oszlás-bomlás tápanyagvesz-''«éggel, bűzös szaggal jár.
Az a következő kérdés, hogy mi történjék a 11: veremben készült kitűnő istállótrágyánkkai. Említettem már, hogy a trágyát akkor használ-
hatnánk ki legjobban, ha rögtön alászánthatnánk, mihelyt .állatainkból kikerül Ex kivihetetlen, de ebből az igazságból következik az, liogy a kihordott trágyának nem szabad sokáig a földön heverni, mert akkor hiába gondoztuk. Nálatok az a rossz szokás van, hogy- ha a trágyahordáshoz hozzáfogtok, addig semmi más munkába bele nem akartok kezdeni, amíg ezzd nem végeztetek. Az igaz, hogy aki télen hordja ki a trágyáját, am nem tudja alászántani, de aki más időben hordja ki, az a sz> kérró! elteríti és ott hagyja. Ha így tesze^ akkor, ^azdatársam. nem vagy jó gazda. De az eddigiekből is látod, hogy mik a trágya ellenségei, mitől védjük meg.a trágyát vermes kezelés mel5ett. Hiába védtük meg a veremben, ha a szétteregetett trágyát rábízzuk ellenségeire, a szélre, naptúzésre, levegőre, meg az eső általi kilúgozásra.
Ami trágyát délelőtt kihord**, azt szántsd alá középmélyen délután. Ez legyen vezérelved. Ha nem is tudod ezt az elvet szöróV szóra megvalósítani, de tartsd magad hozzá és ne hagyd trágyádat napokon elterítve alá-szántatlanul. Megvalósíthatod ezt még akkor is, ha egy fogatod van. Keskeny sávot trágyázz egyszerre, annyit, ami egy nap be is telik és akkor zat alá is tudod szántani.
Ha a ttágyát aznap alászántod, szekérről elterítheted; ha egy-két nap vársz vele, akkor rakd kisebb kupacokba, ott se lesz akkora veszteséged, de mivel napokig nem kell várnod, á kupacba hordás ritkaság ''.esz nálad. Göcsejnek olyan rosszak a d ülő üt jaj, hogy a téli fagyos szánutat a gazdának ki keii használni, ha kihordandó trágyája van. Mit csinálsz a télen kihordott trágyával? A föld fagyos, alá nem szánthatod. Felül se hagyhatod szétterítve, kupacban sem állhat hónapszám, mert a tavaszi hóolvadáskori szelek azt nap, eső benne hagytak. A kis kupac könnyen a tápanyagot elrabolják beiöle. amit levegő, keresztül szárad. A nagy gazdáktól iátják a kisbirtokosok a szarvasba, a nagy hupacbá hordást, amikor egy dűlőre való trágyát a föld végére összehordanak, onnan tavasszal szkéereken széthordják. Kettős munka ez. A kisgazdák ebben kezdik utánozni a nagyokat, de abban már ritkán utánozzák, hogy ezt a nagy kupacot hordás közben egyenletesen rakjál:, tipratják és amikor készen van, beföldelik. Én a szarvasba rakást neked rtem ajánlom, göcseji gazdatársam. Vidékünk talaj viszonvai-nak leírásánál említettem, hogy a mi foldunk iiagyön éhes, a rajta termelenoó növényeket e! kell látnunk tápanyagokkal. Azt is tudori már, hogy az eddig jónak tartott rendszerrel kezelt, melegen erjesztett trágyában a levegő munkája miatt nagy a tápanyagveszteség, — mennyivel nagyobb ennél az a veszteség, ha az amúgy is megszegényített táptartalmú trágyát áthordás után megegysze kitesszük a
Jó árut olcsó árban, ez a jelszó
Büchler
rőfös és divatárui üzletében Selyem marocaln hibátlan ha minőség
■ báli és estélyi ruhákra
kiválóan alkalmat tzlnekben métere P 2.30
Kelengyére Rádium vásznak
damasztok, tzipet él lehér atztal-kétzletek. fehérnemű selymek, paplanok, uőnvegek
állandóan raktáron!
Maradékok hihetetlen olcsó árban!
PADIG)
JWmW a «Állit a «¿rosta»
levegőnek és lefóldelés által a meleg tápanyag-romboló munkájának.
A veremben kezelt trágya oly kevésbe kerül» hogy vermet akár annak a földednek a szélére is áshatsz, amelyikre télen át trágyázni akarsz. Télen a fagyban a trágya későbben kezd bomlani, mtkor az istállódban összegyűlik egy trágya, felrakod és kiviszed a fagy x-k''-m kiásott vertrtnbe, ahol jól letiprod és ügy töltöd, mintha otthon volna az udvarodban. Meg sem érzed, olvan kónnven kihordod télen át atrá-gyádat és a helyszínen alakul la belőle a nemes trágya, amire a mi göcseji földünknek oly nagy szüksége van.
Fennsiki ta''ajaink tápanyagokban szűkölködnél^. Megírtam már neked, tisztelt gazdatársam, hogy melyik trágyákészitéstel kapsz legtöbb tápanyagot trágyádból, megmagyaráztam a trágyakihordás egyszerű, de tápanyag meg-órzy- módját. Azt kérdezheted ezekután tőlem, hogy a trágyaalászántásnak melyik időszak a legkedvzeőbb ideje. Ezt egy kissé hosszabb lére eresztéssel tudom ügy megmagyarázni, hogy minden egyszerű gazdatársam megérti.
Mindennap láthatjuk, tapasztalhatjuk fingunkon, másokon is, hogy az ember a maga táplálékát mennyi mindenféle módon suti. főzi, fűszerezi, savanyitja, csak azért, hogy gyomra könnyebben eméssze meg. A tapasztalt gazda még a jószágának is segítségére van, mikor takarmányát gondosan előkészíti darákissü, aprítással, füllesztéssel, savanyítással, sőt néha még főzéssel is. IX* ugyan ki gondol nálunk a szegény kis növényekre! Ki gondol arra, hogy azoknak is meg kellene könnyíteni a táplálkozást, legalább addig, míg gyengék, fejletlenek. Ezt régi szokás szerint csak a jó Istenre, meg az időjárásra bízzátok. Hej, de sokat tehetnétek itt is, ha a természetet jobban megfigyelnétek és alaposabban tanulmányoznátok! Tudd meg, gazdatársam, hogy az érett trágyában nemcsak erő és táplálék van a növény számára, hanem még valami más is, aminek a hatását a kovászéhoz lehetne hasonlítani.
A vonatban utazom egyszer. Mellém telepszik egy pirospozsgás arcú gazda, lehetett vagy egy mázsa.
— Ugyan mi jóval él, kedves gazduram, hogy olyan viruló egészségnek örvend?
— Hát. uram, én csak kukoricával élek.
— Már hogy lehet az?
— Hát csak úgy, instálom, hogy a kukoricát megetetem előbb a disznómmal és a disznót aitán megeszem én.
Nagy tanulság van az én útitársam beszédében. Amint az ember nem ehetik nyers kukoricát, a növény se táplál kozhatik nyers, vad földdel. Nem táplálkozhatik olyan földdel, amilyen a te feltalajod, ahonnan amit á víz-
7 A I A I HÍRLAP
1936 január 5.
hordás még meghagyott, art kiszívtad magad eddigi gazdálkodásoddal. A talajnak valami változáson kell átmenni, hogy alkalmassá váljék növények termelésére. Ez az átváltozás szabad szemmel nem látható, de a tudomány áltat már megismert igen-igen apró egysejtű szervezetek, a baktériumok idézik eló. Igen sok fajtájuk van, vannak jó- és rossx-indulatúak. Mindenütt előfordulnak. Minket most azok érdekelnek, amelyek a trágyában nagy mennyiségben tenyésznek, szaporodnak. Itt is sokféle baktérium él, de téged jelenleg csak azok érdekelnek, amelyek a talajba kc-. rülve, az te vé kenn y.é ^testik,. Min^tobb van belőlük a talajban, annál értékesebb. A baktériumok melegben szaporodnak. Azért állítja a gazdasszony a dagasztó teknőt á fűtött kemence mellé, amikor kalácsot, kenyeret süt, sót a teknőt párnával is letakarva, hogy biztosabban keljen meg a tésztája. Az igaz, hogy a szántóföld a trágyától nem dagad ügy meg, mint a tészta a kovásztól, de nagy változáson megy át és emészthetóbbé válik a belékerülő növények részére. Ha a gazdasszony a maga munkájához felhasználja a melege'', napot iHik nekünk is felhasználni a magunkéhoz. A nyári forró nap megbecsülhetetlen munkát végez a földünkön, ha jól alátakarva benne van már a trágya. A nyári trágyázás a legjobb trágyázás,''| különösen Göcsejben, ahol a fetmsíki talajok elég szegénvek baktériumokban. Ezt a trágyázást időt ajánlja gazdatársad.
jaagAnügy
Irta:. FENDRIK FERENC.
Egy interjúban nagyon szellemesen azt mondtam, iiogy Zalaegerszeg nincs is olyan messze Budapesttől, mint hiszik; a távolság mindössze az a pár óra, míg a pesti lapok megérkeznek. Nagyon szellemes megjegyzésnek éreztem, csak, sajnos, nem én mondtam. Miként nagyon sok szellemes nyilatkozatot, amit én mondtam, nem én mjndtain. Másnap szoktam megilletődve olvasni, hogy milyen jókat is mondtam tegnap annak az újságírónak és eltűnődtem, hogyan lehet, hogy most meg,-mikor egy cikket kellene írnom, nem jut eszembe semnú okos dolog. Egy újságíró leplezett le saját magam előtt.
Törtem szegény, elkínzott fejein, hogy nut is mondjak neki, ami érdekes :s, meg valószínű is.
— Mondhatsz, öregem, akármekkora marha-ságot, úgyis azt adom le, amit én akarok. Jól néznék ki, ha azt a hülyeséget adnám tp, amit az ünnepeltek sokszor,, osszedadoj^hak.
Ettől kezdve aztán kis»é fanyar arccal s piruló lelkiismerettel fogadtam a gratulációkat, hogy az a bizonyos interjú milyen ügyes, szellemes volt.
Visszatérve pedig a Zalaegerszeg -- Budapest közötti távolságra, százszorosan nagyobb köztük a távolság, »mint az a néhány óra, míg a pesti lapok megérkeznek. Ez alatt a távolság alatt természetesen nem kultúrális távolságot értek, csak egyéni messzeség-érzetet. Páris közelebb volt nekem Egerszeghez, mint Pest. Már az első napon éreztem és hiába kerestem rá a magyarázatot. Pedig Pesten is szerettek, legalább is igyekeztem elhinni.
Talán az a kíméletlen tülekedés riasztott el, a minden eszközzel való harc. amely az irodalmi és színházi fronton dúl. és mindez humor nélkül. A pesti humor már csak a vicclapokban tengődik és néhány kávéházi művész-aszta Y. ál húzza meg magát.
Akkor szokott rámszakadni az egyedüllét, mikor valahonnan társas ágból a szállómhoz értein és becsengettem. Míg kijött az éjjeli portás, azalatt messze-messze, láthatatlan távolban merült el Egerszeg s nagyon elfogott utána a búbánat. Nem éreztem, hogy hazamentem. Mit adtam volna, ha ilyenkor megáH mögöttem egy akárki egerszegi is és a vállamra teszi a kezét!
— Jó estét, Fendrik úr!
Talán meg sem érdemelte volna Egerszeg,
ha az illető egerszegi nyakába borulok és eV-bögöm magam.
Úgy képzeltem ugyanis, hogy mindenki segít nekem innen egy kicsit, drukkolnak értem, féltenek egy kicsit... Igazán sajnálom, hogy
i
8?
J2 "3
N
NEÜFELO
aranyéremmel kitüntetett
uriszabósAga
70 év óta fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára.
Qy O
0» M
O XJ
c:
5"
nem hoztam meg azt a karácsonyi örömet, hogy megbukom. Majd legközelebb. Hála Istennek, lesz még rá alkalom.
És voltak, akik kitartottak, akik mellettem maradtak a >Kék vonat c, az * Asszonyok, ha szeretnek« idején, akik verekedtek, kiálltak értem, miattam, akiknek éppen annyi voltam akkor, mint most. Akik akkor voltak barátok, mikor egy segítő, bátorító szó többet ért, mint most egy telt ház. Mert. ha ók pem lettek volna, most nem ragyogná esténként már harmadik hete a Vígszínház transzparense, hogy: Volt egyszer egy asszony, ök jelentik nekem Egerszeget és ez az
Egerszeg ''nftndcniííl drágább. Csak hálatelt szívvel és könjiyes szemmel tudok rágondolni és az lenne életem beteljesülése, boldogsága, ha nem hoznék szégyent ennek az Egerszegnek
a fejérc. •
Innen hasad az a mérhetetlen távolság Zalaegerszeg és Budapest közé. Pest csak új barátokat adott, akiket talán a siker sodort meljém s akiket talán cg? bukás szele más tájakra liajt majd. Pest csak akkor lesz második ha. zám, ha bukottan, vert sereggel is befogad magához.
Bocsássák meg, kérem, ezt a kis magánügyé.
Zalaboldogfán minden kutyát és macskát ki kell irtani
esy garázdálkodó veszettkutya miatt
Zalaegerszeg, január 4. Nagy pánikot keltett tegnap Zalaboldogfa községben egy odatévedt veszett eb, amely nagyon sok kutyát és macskát megmart a faluban, sót megtámadta és összeharapta Zelkó József gazdálkodót és a Gát is.
A község lakói bottal, ásóval felfegyverkezve vették üldözőbe a veszett jószágot, mehet sikerült is agyon ve miök. A jegyző szóm-
Nagymennyiségű
leltári maradék . a Schütz-áruházban
/
A környék legmodernebbül berendezett
autójavító
üzeme és garage
Bosch service Ahhumulátor service
FRG golyós és görgőscsapagyah.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
erdélyi jenó
gépipari vállalata
Zalaegerszeg. Telefon 43
INDANTHREN
siínes függönykehne 88 fiDér HÉNIG röfös- és kézimunka üzlet.
baton délelőtt jelentést tett a zalaegerszegi főszolgabíróságon a veszett kutya garázdálko. dásáról. A hatóságok intézkedésére most mindem kutyát és macskát ki kell irtani Za^ boldogfán.
A főszolgabíróság intézkedésére a megharapott gazdát és a fiát még a szombati napon felszállították Budapestre a Pasteur intézetbe.
— Székrekedésnél, gyomor-rontásnál, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzana*-nál, vértódulá&nál, fejfájásnál, álmatlanságnál általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet. A belorvosi klinikákon szerzett tapasztalatok szerint a Ferenc Józseí víz az ideális hashajtó minden jellemző tulajdonságát egyesíti magában s így állandó liasználatra — különösen jól táplált, kövér férfiaknak és nóki nek — feltétlenül alkalmas.
mozi
Uj magvar siker szombat-vasárnap az Edisonban!
SZENT PÉTER ESERNYŐJE.
^Mikszáth Kálmán legnépszerűbb munkájának ra£yogó filmváltozata 10 felvonásban. A szerelem, a humor, a szív filmje.
Főszereplők: Gervay Marica, Básthy Lajos, üombaszögi Ella, Rátkay Márton, Makiáiy Zoltán, Vágóné Margit, Réthy Anni, Petlies.
Hangos Magy ar Világhíredé.
Előadások kezdete: szombaton fél 7 és fél 9, vasárnap 3, 3, 7, 9 órakor. (Vasárnap 3 órakor a helyár 20-40-60—70 fillér.)
Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig, délután az előadás kezdete előtt egy órával
Nem fázik a ródlipályán ha KISS CÍpŐ
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.

Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nasy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben. Rákóczi-u. 6.
Bőrkabátoknak: FIX01L Téli dpŐnekí FÓkaZSÍrtl
1936 január .
ZALAI HÍRLAP

— A főispán utazása. Vitéz Tabódy Tibor főispán hazaérkezett Zalaegerszegre. Szombaton délután Nagykanizsára utazott, ahol résztvesz a katolikus megyebálon. Vasárnap Becse-helyre utazik ki.
— Uj főispánok. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a kormányzó a'' belügyminiszter előterjesztesére Bárányi TTBort Szeged, Bács-Bodrog és Baja főispánját, Szeged főispáni állásában való meghagyása mellett, Bácsr Bodrog -és Baja főispáni állását ói felmentette és dr. Apatini Fcrnbach Bálint tb. főszolga-birót BácswBodrog és Baja főispánjává kinevezte. — A belügyminiszter előterjesztésére Thuránszky Pál földbirtokost Szabolcs és Ung vármegye főispánjává nevezte ki a kormányzó.
— A Színpártoló EgyesüLt felkéri ama tagjait, akik a mostani színi szezonra jegy be fizetéseket eszközöltek, hogy a helyek megáia-pítása végett holnap, vasárnap délelőtt 10 óra-kor a városháza I. emelet 5. sz. szobájában jelenjenek meg.
— A Kereskedelmi Kör ma, szombaton este társasvacsorát rendez a Korona szállóban levő helyiségében.
— Junger József dr.wiak á Közmüvc''ódési Egycsüjct előadássorozatában a nemzetközi politikai szervezetekről folyó hó ^-re hirdetett előadása a farsangi ünnepségekre való tekintettel elmarad. Az előadást későbbi időpontban tartják meg.
— Tea-estély a Manszban. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének za''aegerszcgi csoportja folyó hó 11-én, szombaton este igen sikeresnek Ígérkező tea-esté.'')t rendez a székházában. A jelek szerint vidám farsangbevezeió mulatságra van kilátás.
Állandó jövedelemre tehetnek szert
.i terményfzakmAban riüködö urak, akik 2*-t00 falut magukban :og aló kerületekben falvanként cc)-egy megbízhaió hely» képviselőt szereznek. Részletes ajanlatokat „Megbízható 47132« teJigére Blockner J hirdeló irodájába. Budapest, Vilmoj v sa.izár ut 3J kérünk.
— A Stefánia fiőkszövetség rendkívüli közgyűlése. A zalaegerszegi 41. sz. Stefánia védőintézet fiókszövetsége január 10-én délután fél b órai kezdettel a Tüttösy-utca 32. sz. alatti székházában rendkívüli közgyűlést tart Tárgysorozaton szerepel az új ügyrend k-tárgy a ása. Az ügy fontosságára való tekintettel a város közönségét minél nagyobb számban va''ó megjelenésre kéri a vezetőség. 1 —3
— Együttesen rendezi farsangi mu''atságát a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Daloskör nagy hangversennyé! egybekötve február 2-án az Aranv Bárány összes termeiben.
— Fogorvosi hír. I)r. Borbély András orvos és fogorvos fogbetegeknek délutánonként 2 és í> óra között rendel Wlassics üvul^-utca 8. sz. alatt. 1—3
— AgyvértOdulás, szivszorongás, nehéz lég-u''s, félelemérzés, idegesség, fejfájás, lehangoltság, álmatlanság a természetes «Ferenc József* keserűvíz használata által igen soikszor meg-szüntethetók.
TATAI tzén, PÉCSI rzén,
BRIKETT-Jük lt rokat ér.
Hogyha szeret olcsó szenet
kapható «Jv-ért
ajkai szenet
''né!
Telefon -106. szám.
Hézagpótló újítás!!!
Kérjen mindenütt kisüveg keserüvízet.
— Halálra itta magát. Újév napján Fcrtö-szentnüklóson fiatal legények takarítottak az Iparos Ifjak Körében, ahol Szilveszter napján nagy mu''atság volt. A Jegénykék takarítás közben néhány rumos korsót fedeztek fel és iszogattak belók*. Hcmitz István lö éves fiú szintén ivott az erős ital bői, elannyira, hogy nem is tudott hazamenni. Pajtásai bevitték egy b-t ál lóba, hogy majd kijózanodik, később azonban, mikor nem tért eszméletre, orvost hívtak. Ekkor azonban már késő volt, szerdán éjjel a fiú meghalt.
— Farkasovszky Teri tánciskolájában, az Arany Bárány kistermében vasárnap, hétfőn és szerdán este fél 9 órakor össztánc lesz.
— Ha ön gyorsan akar jól megkönnyebbülni. Használjon «IgmándbH s be fog teljesülni.

.—- Leányok! Készüljetek az Öregtscrkesz Klub február S-i kalikó-bábára!
— A csetztrogí országos vávár. Zaavintv-gyv a''ispánja engedélyt adott, hogy Csesztreg község az 1936 év január IQ-re, vasárnapra eső vásárját január 20-án tarthassa meg.
— A fan és város sokkilométeres távofeágát egyre jobban kikitszoböi a modmn Var. A közlekedés minden fantáziát fdulmuió fejlő-dése azonl>ajj egymagában nem volna képes arra, hogy ez! a távolságot végleg legyőzze, ehhez már a rádióra volt szúkség! Egy tökéletes Orion rádió birtokosa, még ha a legkisebb fanban lakik is, bekapcsolódik a főváros szellemi és zenei életének kcU«''« közepébe.
— Időjárás: Élénkebb szel. változó fdhózeí, sok helyen e<ó, a hegyeken havasttö. A hőmérséklet a nyugart megyékben csökken.
Alkalmi ajándéknak
könyvek
di$zlevélpapirok
töltőtollak
gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízlései kivitelben

Száirői-száira
száll ióhire
a Provincia pengőszelvénynek
amellyel Budapesten lépten nyomon pénzt takaríthat meg!
25 százalékkal olcsóbb lesz fővárosi tartózkodása,
ha szállókban, pensiókban, éttermekben, sörözőkben, kávéházakban, színházakban, kabarékban, tdnchelyeken sporttelepeken és az
autótaxiért Provincia pengöszelvénnyeltízet I
Kockázat nincs:
mert a felhasználatlan szelvényeket itthon, vagy Budapesten
bármikor vlsszaváltlák ! A Provincia Utazási és Jegyiroda zalaegerszegi kirendeltsége a Kereskedelmi Bank

6
ZALAI HÍRLAP
196. január .
RÁDIÓ
Szombat, január 4.
Budapest I.
6.30: Kerek jegyet Budapestre. Kovács Sán-domé előadása. 0.55: Rácz Zsiga és cigányzenekara. 8: Hangjátékelóadás a stúdióban. a A jó nagybácsid 9.40: Iiniczky László jazzenr-karának műsora. 10.45: Hanglemezek.
Budapest II. 5: Missziós üzenetek. 5.30: Rachmaninoff ^Holtak szigetei c. szimfonikus költeményét előadja a Piladelfiai Szimfonikus Zenekar (hanglemez). 6: Mezőgazdasági félóra. 7.30: Egy semittevó naplójából. Nagy Lajos elbeszélése. S.05: Szérvánszky szalonzenekar.
Vasárnap, január 5-
Budapest I.
10: Ref. istentisztelet a Kálvin-téri templomból. 11: Egyházi ének és szentbeszéd a kir. udvari és várplébánia templomból 12.30: Az Operaház tagjaiból alakúk zenekar. 1.45: Hanglemezek. 2.45: Egészségügyi kalendárium. 3: A vándorkiállítás és gyűjteménytár a gazdagig! haladás szolgálatában. Csongrádi György előadása. 3.50: Bertha István szalonzenekara. 4.20: Az Árpádok esztergomi palotája. Leopold Antal dr. előadása. 5: Ujabb francia xne. A Székesfővárosi Zenekar hangversenyének közvetítése a Vigadóból, b.45: A nagy fekete macska. Moly Tamás elbeszélése. 6.45: Kurina Simi és cigányzenekara. 7.40: A nagvszomhati magyar egyetem. Komis Gyula dr. előadása. 8.10: Opercttreszlctck. S.45: Sporteredmények. 10: Eróss—Sovinszki jazz-zenekar műsora. 11: Kiss Béla és cigányzenekara muzsikál. 12—1: Csak a bécsi rádióállomás részére: Bura Sándor és cigányzenekara muzsikál.
Budapest II. 3: Bertha István szalonzene-kara. 5.45: A manioristák. Péter András dr. ''előadása. 6.20: Kurina Simi és cigányzenekara. 9: A fekete zászló. Kárpáti Aurél elbeszélése.
Hétfő, január 6.
Budapest I.
10: Egyházi ének és szentbeszéd a budavári koronázó főtemplomból. 12.30: Kiss Jóska es cigányzenekara. 1.45: Rádiókrónika. Elmondja Papp Jenő. Budapesti Koncert Sza''onzene-kar. 3.15: Harsányi Gizi mesél. 3.45: Kamara-zene. 4.45: A modern katolikus költészet. Kálmán Miklós dr. előadása. 5.15: Magy ar oSm-piai csapat EKE—Bécs jégkorong mérkőzése a műjégpályán. Beszélő Pluhár István. 6.20: Hanglemezek. 7.30: Sportercdménvtf;. 7.40: »Liszt Ferenc.<. Hangjáték három részben. 10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11.20: Sárai Elemér és cigányzenekara muzsikál. Orbán Sándor énekel.
Budapest II. Tenger csillag az égen. Sztró kay Kálmán előadása. 7: Gotdoni és a rögtön-
Szekér János
virágzöldség- é$ élelmiszer-üzlete
Zalaegerszeg, Kossuth-u. 31. szám
Telefon 195. sz. (Oláh hentes házában.)
INDANTHREN
színes függönykelme 88 fillér HÉN1G röfös- és kézimunkaüzlet.
zcses konrédta. Rr.dó Antal előadása. 730: Losonczi Oszkár sza''onzenekara. 9.05: Pityó József jazzenekarának műsora Sztáray Mihály énekszámaival.
Kedd, Január 7. Budapest 1.
10.20: Falusi lakodalom Gömörben 100 év Vőtt. 1045: Divattudósitás. 12.05: Allataim zenészek szimfonikus zenekara. 1.40: Polonyi E!emér zongorázik. 4.10: Asszonyok tanácsadója. 5: Id. és ifj. Ertler István fuvola- ts piccoló-kettőse. 5.30: A »Száz könyv« sorozatban Schöpflói Aladár bcszéi Tormay CeciJc »Emberek a kövek korntt: c, regényéről 5.50: llniczky László jazzenekarának műsora.
6.55: A hitelszövetkezetekről. Dr. Szilágyi Lász''ó előadása. 7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. Verdi: A végzet hatalma. — 10.55: Farkas Jenő és cigányzenekara muzsikál. 11.15: Francianyelvű előadás.
Budapest II. 6: Mezőgazdasági félóra. 6.20: Francia nyelvoktatás. 7.35: Hanglemezek. 9: Vajda—Pártos szalonzenekarának műsora.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
VBlQtafc : An?o! tor.? ''.fi 65-16 Belga fr. 56<0-57 50 Cseh korona 1415-1435 Oáa korona 74 35-75 15 Dinár 7 íO-7-95
Dollár 359 0^339 CO Francia frank 22"3r>-22-5C Hollandi 229-3^231-30 Lenn el rloty 6370-64 30 -cu 3"CO-3*15
.eva 4-Í0-415
Ura 2990-31-"23
Márka l»- >37-60
sorvég korona 83 70-84-60 Osztrák schilling 8J-8070 Svájci frank II0-70-in 65 Svéd korona 85 80-86 70
9»rtzik
Am.Mertíam
Belgrád
Berlin
Bukarest
Brfluxel
Kopcnhága
Otiló
London
Milano
Ncwyork
Páris
Prága
Sróna
Stockholm
Varsó
Wien
Zünch
22950-23I3T
7-82-7-8C
135 8^-135 8C
3-41-3 4C 79.20-79-80 76*15-86.47 85-50-76-JC 1705-17-53 2998-3CWÜ
345-20-347-10 22-32-22^0 14-07-17-87
4-11-4 47 89,I0-8?83 64-t 5-65*55
110-80-111-65
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Búza (Uszavidéki) 77 kg 1795-1820. (eevéb) 17 65-17,80 (liazv.) 78 kg. 18 10-1835, (egyéb) 17-90-1805,
79 kg. (tiszv.) l8^-18-6\ (egyéb) 18-05-18 20 (ti ízv.)
80 kß. 18*65—1890. (egvéb) 183C-1840, roza (peiiv.) 16-00-16 ia «roa uj 1740-16-00, sörárpa 1800-19 00, zab 17.55-1765, Ica**« 1545- 15.55, ouzakon a 12-50 1263
Iranyzít gyc.igébb, forgalom: csekély.
i**«-»ue«*» «« iMti trirtirrn Hfrt* jioí
X vUá¿M.«u : MUSTOS GÉZ»
í i»r.»u".|, 0AVio JŐZSEf
►.•»«•■•»fi U4citai KOÍIWSZKV ÜlSZió is»»ft ivét*«* nus-u jözsef
ELTÖRPÜL
mindenfajta világítás az
Aladdin
fényévei gxemben.
Kapható:
HEINRICH W. és L cégnél
Zalaegerszeg. Telefon 161.
3ó szemüveg, jó fényképezőgép
jó fényképkidolsozás
BÁNFAI BÉLA
optika és foto szaküzletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG.
APROHIRDETESEK
JELADÓ egy 6 éves sárga deres hidegvérű mcn. Az állat megtekinthető a január 14-i vásáron. Kasza Bálint, Babosdöbréte.
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY QAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobává!) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
NÉGYSZOBÁS szép komfortos lakás a Gráner-fé!e ház emeletén jutányosán azonnal kiadó. Bővebbet a Vármegyei Banknál.
TELJESEN UJ Estcrház^féle kocsi eladó. Bővebbet Zeháp Ferenc igazgató-tanítónál, Za!abesenvó.
téli gondlát, ha
Kováét Oi
és téli
áru-szükségletét
hratáruháxban
vásárolja.
Játékárukban
nagy választék I Telelőn 84.
Szuperfoszfat. Péti só, Kálisó - Kénsavas ammóniák - Trágyamészpor, ■
Olajpogácsák, Pogácsadarák - Szárított szelet - Melasse - Takarmánycukor. S
Hí!*„feekbiy®r,,Szt''Csonídarák''1 Dor°g'' szénsavas takarmánymész 98-99 •/• ■
előnyöseiben beuercihcfő Friedmann Ferenc és Társa Szombathely, Március 15-tér 1. 2
Sürgönyeim: Friedmann, Szombathely.
műtrágya, erfltakarmány és gazdasági cikkek na¿kereskedése
V
Telefon 130
1936 január .
ZALAI HÍRLAP

I*. _
erő, zamat
GYARMATI
kávé
Boldog ül évet
kíván
magának szerezni ? Hozza autóját, motorját hozzám javításba!
Horváth Győző
autómOsxakl vállalat Telelőn 269.iiám.
5. K. F. csapágyak Autogén hegesztés
1NDANTHREN
színes fQggÖnykelmc 88 fillér HÉNIG rőfös- és kézimunkaüzlet''
Kis fia
esy szép zseblámpát szeretne I
A legszebbet veheti a legolcsóbb árban
Polgár Endrénél
a pénzügyi palotában.
az olcsó zsir vásár
Plank Józvcf jánosházai nagyvonal.
la zsirszalonna bőr nélkül 136, háj 148, la olvasztott zsir 1 56, füstre való szalonna 1 20, füstölt szalonna 140, friss töpörtő —96,
^ la húsos kolbász I — P. Az árak nagyban értendők.

Az új esztendő szenzációja a
Fenyvesi Áruház
oksé cipőaktióia í
-V'' s"''
I 1
v:
Ifi*
Egyespár női cipók, igen jó minőség . . jóminőségü fekete női cipők, egyespárok . TanósmmőSégQ hői áffápacipő .. . . .
Lakk és antilop divatcipők.....
Divatcipők fekete borból ......
Sport és trottór cipók: barna es fekete
Schiffer gyártmányú cipők......
Korcsolya cipők végig bőrbéléssel . . .
Jóminőségü férficipó....... .
Vízhatlan vadászcipő .......
Düplatalpü fekete vagy barna félcipő,
divatos forma, kitűnő minőség . . Llegáns lakk félcipő, nagyszerű forma és minőség ... ........
Gyermek utcai és sport cipők nagy
6-20 P , 7 50 P 6*60 P 9*90 P 10 50 P
•51 80 12*80 1550 12-20 16 50
P P P P P
14 90 P 13 50 P
választékban!
■ Hó- és sárcipők! ■
Fenti árak csakis cipőakciónk tartama alatt. 1935. dec. 31-től 1936. lan. 10''ig érvényesek!

Zalaegerszegi
Kölcsönkönyvtár
Loid Roth''ermere-ur 4 sz ÚJDONSÁGAI:
Surányi: Egyedül vagyunk . Fóthy: A Csodüato* völgy Jeluákh : Caesar.
Brel.nn Brur.o: A kétfejű sjs lehull. Ncutnara: Uj Caefir. Morlar.d: A Gyilkos hold F''ickard: A kel: banda
Báli frakking
mellényf gallérf nyakkendő, a legszebb
kivitelben ♦
PÁL Ét INDRA
cégnél ZaIaagarszegan Tataion: 17 O.
Sikerült vásárolnom sok száz méter
maradék külföldi férfi gyapií szövetet.
Hihetetlen Olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
Jöjjön és mos! vásároljon a VERSENY áRBHiZBAH

Fij y e! j 1
HAVAS
kézimunkáéi siönyegíonalai.
Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak.
t rdje*;.
ÓS
orvosi rendeletre is legolcsóbban készit
0. Kovács Elza
Rákóczi-ut 29.
a rendőrpalotával stemben
TIKI
Göcsejiek
órása és
ékszere?ze.
Legprccucbb orajavitó műhely
Varga Lajos (Tiki)
órás- és skszerésx
Rákóczi ut 5. sz.
Vass lalos
órás és ékszerész
Zalatsersíeg, (a metyt-hi/za'' \z-mbea) OLCSÓ es MEGHÍZHATÓ
írógép
és sxámlálógép szaküzlet
ERIKA uj táska Kép P 175
Reminfton Írógépek bizományi lerakata. javítások, benzinfürdök. j. karban tartái. - Aranv, c.üst ékszerek, dísztárgy üf
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, irógep műszeres/. Zalaegerszeg. (Mindi patika mellen.)


Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghető, magas kalóriAJu tűtó szenet n&lunk vasarolja.
100 hg. la hazai szétx 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Telefon: 89.
Tessék próbafűtést alkalmam. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás.
Ital Ili 3 „ZALAI ILir-n!
ZALAI HÍRLAP
Kelengye árusti&s
2 Kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig

teljes erővel megindult!
A „Fehér január11 vászonárai:
B. S.. VáSZOD: könnyebb minőség, lenszeríí kikészítés métere P. 0.88
Balaton gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere P. 1.—
Balaton gyöngye: komplot szélességben P. 1.10
Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere P. 1.20
Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere P. 1.40
Hajnalka: finom fehérneműre és ágyneműre metere P. 1.60 Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre P. 2.—
Attila: erős duplaszálu, sűrűszővésű ágyneműnek métere P. 1.80 -
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere P. 1.80
. ugyanaz duplaszólós, legfinomabb métere P. 4.80
Verseny lepedővászon; középminőségű métere P. 1.90
Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere P. 2.80
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métore P. 3.20
Extra — Extra takácslepedő: dupla erős. sodrott szálú métere P. 4. —
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban! ^ * ~ Törülközők 50 minőségben !
y \
Schűtz Áruház
védjegy«
Nyomatott Kakas Ágoston köayrnyomdájfl», Zalaegerszeg, Mdmají-Ut 1. TtWon 111«
n. évi. 1936. 5. szám
lannár 8. Szerda.
Szerkesztőségi telefon: Sü
P OLITIKAI N
Nyomdai tele fon: 13 J.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: ^Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda »rsr fet. Postatakarékpénztári csekkszámla: 2J.066 sz. Előfizetés: l hóra lAO, 3 hóra 4, ó hóra 8 pengő. ~ Hirdetések megegyez/s szerint.
■0
Az Est szerint Mikes János gróf lemondott a(szombathelyi megyéspüspökségről
Budapest, január 7. A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint Az Est mai száma első oldalon azt a feltűnést keltó hírt közli, hogy gróf Mikes János lemondott a szombathelyi mc-gyéspuspökségrö!.
_ A lap szerint Mikes puspok háromszor ismételte meg a lemondását, amit a pápa most elfogadott. Betegeskedése kényszerítette erre az elhatározásra a megyésfópászW)rt, akit tavaly szívbaj támadott meg és a legnagyobb nyugalomra van szüksége. Egyházi körökben úgy tudják, hogy Róma egyelőre nem akar új püspököt kinevezni Mikes János gróf örökébe, hanem apostoli adminisztrátort küld az
egyházmegye vezetésére.
A lemondással kapcsolatban Mikes püspök állítólag csak azt kérte Rómától, hogy kedvenc nyári tartózkodási helyét, a répceszent-gyórgyi kastélyt hagyják meg részére. Róma ehhez hozzájárult és így Mikes. Jáno* gróf megyéspüspök továbbra is az egyházmegyéje te-rü''etén fog lakni.
Az Est feltűnést keltó híradásával kapcso-''athan a Zalai Hírlap szerkesztősége illetékes hivatalos helyen érdeklődött a hír valódisága felől, határozott, megerősítő választ azonban sehonnan sem kaptunk.

A lőispán Becsehelyen
Zalaegerszeg, január 7. Vitéz Tabódy Tibor főispán vasárnap kiszállt Becsehelyre dr. Békeffy József, a tanfelügyelőség vezetőjének helyettese kíséretében.
Czigány János főszolgabíró és a község Vezetősége a községházánál,várták a főispánt.
Tabódy főispán nyomban meghallgatta a felmerült panaszokat s utasítást adott a főszolgabírónak, hogy
Cyömörey György arcképe
a megyeháza nagytermében
a templomi zavargások tetteseit a légsúly ab bem fenyítse meg.
Kijelentette, hogy a rend helyreállítása érdeké ben. ha annak szüksége mutatkozik, attó'' sem riad vissza, hogy
a község önkormányzatát egyidör; felfüggesztette.
Reméljük, ezekurán helyreáll a rend Becse hely községben.
Zalaegerszeg, január 7. Zalavármegye alispánja tegnap, hétfőn tiszti értekezletté huta össze a vármegye fószolgabíráit. Az értekezleten megjelent vitéz Tabódy Tibor főispán és a vármegye központi tisztikara is.
A tisztiértekezleten a fo|yó ügyeken kívül a járások szbdá''is helyzete volt beliató meg-beszé''és tárgya, majd az értekezlet végén Tabódy főispán, abbó! az alkalomból, hogy Gyö-morey Oyörgy nyuga''mazott főispán arcképe elkészült,
méltatta Gyömörey György érdemeit
Kérte a vármegye ti>ztv:sclökanit, hogy tiszteljék m.g Gyömörey György jinzetlcn munkásságát azzal, hogy a róla'' készült festményt együttesen, testületileg he- 4 tyezzék cl a vármegyeháza közgyűlési terméből.
A kép az elnöki emelvénnyel szemben ka-|X)tt helvet a közgyűlési teremben. Festője: Szokol Villabald, egyike a legnevesebb arc-képfestőin km k. Gyömörey Györgyről festett képe nagyon szépen sikerű t s akik eddig látták, a ''egnagyobb elismeréssel szónak róla.

Rövidesen felállítják
az Országos Idegenlorgalmi Hivatalt
Budapest, január 7. Winchkler István dr. kereskedelemügyi miniszter első reformja az új esztendőben" az Országos Idegenforgalmi Hivatal felállítása. A miniszter egyöntetűséget akar biztosítani az összes idegenforgalmi szervek működése terén. Azok a hírek, melyek szerűit az Országos Idegenforgalmi Hivatal mint egv külön minisztérium működnék, nem helytállóak, amennyiben a hivatal minden vonatkozásban a miniszter irányítása mellett, a minisztérium keretébe teljesen beleilleszkedve működik majd, akár például a posta.
A miniszter az Országos Idegenforgalmi Hivatal felállításával véget akar vetni annak az állapotnak, hogy különböző idegenforgalmi intézmények egymással párhuzamosan folytassalak propaganda és egyéb tevékenységet, anél-
kül, hogy egymás működéséről bármit is tudnának. Egységes irányítást kíván a miniszter biztosítani nemcsak a külföldi propaganda, de a belföldi idegenforgalmi intézmények tekintetében is.
Az Országos Idegenforgalmi Hivatal szervezetét külön rendelet ál''apítja majd meg, mely idegenforga''mi vonatkozásokban egyéb fontos intézkedéseket is igér. Személyi kérdésekben még nem történt döntés. A miniszter azonbaan e tekmtetben is lényeges változásokat tervez. Annyi bizonyosra vehető, hogy az Országos Idegenforgalmi Hivatal Tormay Géza államtitkár vezetése a''á kerül, mint aki az idegenforgalmi kérdéseket eddig is általános megelégedésre irányította.
Mussolini uiabb békejavaslatot vár Páristól
Páris, január 7. Az Oeuvre nagy cikkben számol be Laval miniszterelnöknek az olasz nagykövettel folytatott megbeazé''éséról. A lap ügy tudja, hogy az olasz nagykövet kijelentette volna Laválnak: Mussolini Páristól várja az újabb , megoldási terv javaslatba hozását. Ezzel szemben Laval kijelentette, hogy egyetlen lépést sem tesz addig, amíg Róma írásban nenl közli, hogy a legteljesebb békeszándék hatja át. Ebben az esetben is az újabb javaslatok megtétele most már a genfi 11-as bizottság fe''adata lenne.
Londoni jelentés szerint a francia kormányt állítólag tájékoztatta volna az angol kormány, hogy Eden külügyminiszter nem tesz Genfben kezdeményező lépéseket a megtorlások kiterjesztésére.
Ami a keletafrikai harctéri helyzetet illeti, az elmúlt napokban igen élénk csatározások folytak a Marrara folyónál Itt húsz olasz harci gépkocsi megtámadta az abesszinek állásait. Közel 24 óráig tartott az elkeseredett harc, mely végül is az abesszinek visszavonulásával végződött. Az abesszinek ISO halottat hagytak hátra. Az olasz repülök egyik csoportja véletlenül angol Szomáliában bombát dobott le egy itató pásztorcsoportra.
Stockholmi jelentés szerint hivata''os helyen kijelentették, hogy a svéd kormány nemcsak diplomáciái úton tiltakozik a svéd Vöröskeresztes sátor néhány nappal ezelőtti em''éke/ctes bombázása ellen, hanem még anyagi kártérítést is követel Olaszországtól.
Az ui sajtófőnök hivatalban
Magyarország kormányzója Mikecz ödöndr., Szabolcs és Ung megyék volt főispánját, a miniszterelnöki sajtóosztály új vezetőjét a miniszteri osztályfőnöki cím egyidejű adományozása mellett miniszteri tanácsossá nevezte ki.
A/, új sajtófőnököt az egész ország sajtójában osztatlan bizalom és öröm fogadta. Munkásságától különösen a vidéki sajtó vár nagyon sokat. -
Antal Istvánt, a volt sajtófőnököt ma, kedden iktatta be az igazságügyminisztériumi államtitkári hivatalába Lázár Andor igazságügy-miniszter.
Kolozsváry Borcsa Mihály volt debreceni szerkesztő, miniszterelnökségi sajtóelőadói miniszteri osztálytanácsossá nevezték ki. Uj sajtó-előadók lettek: Balía Borisz, az Uj Kor kl-vá''ó, fiatal munkatársa és ifj. Szortsey József, a TESz hivatalos lapjának munkatársa. Bátó László dr. miniszteri titkár a volt sajtófőnökkel együtt átment az igazságügy minisztériumba.
AZ OSZTRÁK KÜLÜGYMINISZTER BUDAPESTRE JÖN.
Bécs, január 7. Berger-Waldcnegg osztrák külügyminiszter már régebb idő óta foglalkozik a Magyarországba való utazás gondolatává! Az utazás előreláthatólag még januárban megtörténik és a külügyminiszter ezzel annak a meghívásnak tesz eleget, amelyet legutóbb a Bécsben járt magyar ^államférfiak intéztek hozzá.
ZALAI HÍRLAP
1 w ■_^VL ''I___ t -

Jugoszlávia tegye lehetővé, . ,- ''xii ,
hogy megalakuljon a szabad és fOssetlen horvát állam!
Genf, januar 7. Most érkezett Genfbe a Népszövetséghez a Hónát Függetlenség Nemzeti Képviseletének kiáltványa, amelyet a mult évben, november 30-án fogadott e! a csikágói nagygyűlés.
A kiáltvány hangoztatja, hogy Honátonsz:«g
epesztette ezeréves nemzeti önállóságát és követeli, hogy a szerb kormány vonja Visz-sza Horvátországból a katonaságot, valamint a tisztviselőket és tegye lehetővé, hogy megalakuljon a szabad és''független horvát állam.

Ha konzerválnánk a balatonmenti várromokat...
Csonkamagyarországon egy csomóban alig "van annyi esi, történelmi nevezetességű várrom, vár-maradvánv, mint a Balaton kórul. Csobánc. Szigliget,''Tátika. Sümeg, Rczi. He-gyesd... Némelyik még helyiségeket is mutat, némelyik már csak kóhalmaz. Egy bizo-lrtyos: kiáltó jel ez a rom valamennyi. Egyidő-ben "kegyesen« megengedték a magyaroknak, hogy ezeket a várakat lerombolják, felégessék, hehögy fenntartásuk sok költséget okozzon*.
Jobban meg kellene ezeket a romokat becsülnünk. Ha másért nem, azért, mert emlékeztetnek... Arra a korra is. amikor véres fejű törököt, németet vertek vissza a falaikról, arra is, amikor kegvesen leromboltatták.
Várainknak szép, nagy irodalma van. Szor-ga''mas, derék, buzgó emberek még ma is igyekeznek többet megtudni ezekről a várakról, mint amennyit mi tudunk. Olvastunk sokat róluk. Ismerjük a hozzájuk fűződő hősi és romantikus szereim! torténeteket.
Közben a romok — rom''anak tovább. A? egvetlen, amiről beszelhetünk, hogy cgytdőben a szigligeti vár falait megtámogatták.
Mindez a nagy mult, ami örökbecsüvé teszi ezeket a várromokat s mindaz a nagy érdek,
ami idegenforgalmi szempontból — persze, helves propaganda nVelléft - ezekhez a Várakhoz fűződik, kötelezően parancsolja, hogy balatonmenü, zalai várromjainkat, mig ncrn késő. konzerváljuk. Konzerváljuk, állítsuk meg az idő vasfogának, az esőnek, a szélnek a munkáját. Ke engedjük teljesen összeomlani a magyar mult gyönvörű fejezeteinek tanú t, Tákoljuk, pántoljuk, vakolyuk össie. támogassuk meg. hogy megmaradjanak, legalább igy. ahogyan ma vahnak, további évszázadokra.
A várromok különféle magánkezekben vannak. Tőlük nem kívánható, hogy tűi nagy áldozatokat hozzanak. De szó lehet a inai szomorú magyar helyzet szülte inségmunkárók ínség munkában kell'' rendbehozni a várromokat, a tulajdonosok beleegyezésével.
Milyen szép volna, ha a nagyobb-közületek, nagyközségek, városok hozzájárulnának bizonyos inségmunkaegységge! a várak konzervá-^. lásához!
Sok szép és nemes elgondolás pártfogóját, vármegyénk alispánját kérjük: indítson ilyen irányú mozgalmat a vármegyében. Maradandót, örökemléküt cselekszik! (P.S.)

Szerdán este kezdi szezonját a Darvas színtársulat
Zalaegerszeg, január 7. Darvas Ernő kitűnő színtársulata megérkezett Zalaegerszegre. Szerdán este kezdődik a színi szezon, az Aki mer, az nyer című operettel. A bemutatkozó előadásban résztvesz majdnem az egész társulat.
A színi szezon e''é igen nagy várakozással néz a — társu''at. Nagyon régen volt, hogy ennyi bérletet sikerült volna színtársulatnak Zalaegerszegen összegyűjteni, amennyit
Darvas igazgató és titkárai összegyűjtöttek. Ez a szokat''an bérlet-eredmény annak köszönhető, hogy a társu''otot nagyon jó hírek előzték meg s a közönség várakozása is igen nagy.
Érdeklődik a közönség a színház iránt, tudomásul vette, "hogy jön, hogy itt van, várja, hogy valamit kap tőle.
Reméljük, színház és közönség nem csalódnak egymásban. Reméljük, hogy végre egymásra talál a város és a beosztott színtársulat. A multbó! vegyés emekeink vannak. A most kezdődő szezon előjelei nagyon szépek. Ha végre beütne a siker!...
Színházi pénztári órák délelőtt fé$ 10-tól fél l-ig a Bárány kávéházban, este 7-től a színházteremben. A szmpárto''ók bérletei naponta fél l-ig váltandók be.
A Nemzeti Esysés jelöltjei Keszthelyen
Keszthelyen a képviselőtestület választásra, mely a közeljövőben lesz, erősen ?e* készül: a város közönsége. A Nemzeti Egység szom-batbn tartott jelölő értekezletet; Lénárd János dr. kormány-főtanácsos és Felbrr Pál központi titkár, vaami.it Dravetzky Árpád elnök mond-fak beszédet, mely után a jelö^-lcstát a következőképen állították össze:
I. keruet: Malatinszky Ferenc felsőházi tag, Sto''p Ödön akadémiai igazgató, póttag: Eszes
Mihály kereskedő.
II. keruet: Stefaits Aladár apátplébános, Rosenberg Bé''a kereskedő, Lang József festő, póttagok: Sótonyi János ny. csendőrtisztlielvct-tes. Hónáth Antal lakatos.
III. kerü''et: Svastits Géza mérnök. Perlaki József, Fáy Jenő nyugdíjas, póttagok: Huppan Kálmán aszlalos, Pál László.
IV. kerület: Kiss István, dr. Szekeres György ónos, póttag: Za''akovich József.
Az insatlan-védettsés visszaállítása
Zalaegerszeg, január 7. Több olvasónk kívánságára közöljük az alábblakat:
A gazdatartozások rendezése tárgvában kiadott 10000—1033 M. E. számú rendelet 23, szakasza a védettség visszaá''Jításáról rendelkezik és kimondja, hogy az a gazdaadós, akinek ingatlanáról 1933 október hó 12. előtt a megszabott szolgáltatások elmulaszrása okából a védettség feljegyzését törölték, 1035 december 31. napjáig kérelmet terjeszthet eló az iránt, hogy ingatlanára a védettséget visszaállítsák. ha a védettség elrendezésének ek> feHételei fennáKanak. Ugyanezt kérelmezhette az örökös is. N''mcs helye az előterjesztésnek, ha a védett birtok 1.000 kat. holdat meghalad és kat. tiszta jövedelrrfe a 7.000 koronát meg-ha''adja, vagy ha a gzdaadós jelzálogos tartozásai a volt védett brr tok kat. tiszta jövedelmének kétszázszoros szorzatát mégha adja.
A kérelmet annál a bíróságnál kellett elter-
jeszteni, amely a védettség megszüntetése kérdésében elsőfokon határozott. A kérelem előterjesztésével egyidejűleg eló keltett terjeszteni azokat a bizonyítékokat, amelyek igazolják, hogy az adós a védettséggé." járó szolgáltatásokat a jelzálogos hitelezőkkel szemben a védettség előtti és utáni időre — bár utólagosan — teljesítette. A teljesítéssel egyenlő hatályú annak igazolása, hogy a hitelező a védettség visszaállításához hozzájárul. Ha az elmulasztott szolgáltatások a védettségi szolgáltatások egy évi összegét meghaladják, elegendő, ha az adós egy évi szolgáltatás pótlását vagy elengedését'''' kimutatja. Ilyen esetben az egy évi összeget megha''adó hát-! ralékos szolgáltatások teljesítésére a bíróság legfeljebb 9 havi halasztásiad és megállapítja, hogy az adós a szolgáltatásokat m\jy rész-, létben köteles teljesíteni.
A védettség törlésének van helye, ha áz adós
Kis estélyi- és délutáni ruhák» gyapjú kötött- és szövet ruhák, „Habselyem" meleg pongyolák allandóar. a legújabb divat szerint
tökéletes szabás é$ kiállítás a
a részletfizetést elmulasztja. Ha a védettség törlését jelzáloggal nem biztosított hi.etezó kérelmére rendelték cl annakidején, azt is külön igazolni kell. hogy a szolgáltatások ezzel a hitelezővel szemben is teljesítve ¡ették. Nmcs helye a védettség visszaállításának, ha az adós a kérelem jogerós elbírálása előtt a védettséggel járó valamely szolgáltaiást nem teljesíti A kérelem előterjesztésének a végrehajtást eljárásban ugyanolyan halasztó hatáíya van, mint a védett birtok minőség telekkönyvi fel-jegyzésért irányuló kérelem beadásának
Á rende''et 26. szakasza a bírósági eljárásra vonatkozólag tartalmaz intézkedéseket, megjegyezve, hogy eme szakasz szerint a visz-szaállítás nem érinti a védettség törlése óta szerzett telekkönyvi jogokat, annak megállapításában azonban, hogy a védettség visszaállításához milyen szolgáltatásokat keli teljesíteni, azokat a követeléseket, amelyek a vedettség törlése után vezettettek be. jelzáloggal nem biztosított követelésként kell figyelembe venni.
A kérvény benyújtására vonatkozó határidőt a hivata''os lapban 1936 január 1-én 11.100 M. E. 1933 sz. a''att kibocsátott rendelet 1936 március 31-ig meghosszabbította. Egyes újságközieménvek sccrint ezt a határidő a kormány többé nem hosszabbítja meg. Ennek a határidőnek elmulasztása tehát a gazdákra óriási károsodást je''enthet—
Megkezdődött az olcsó zsír vásár
Plank József jánosházai nagyvágónál:
la zsírszjlonna bőr nélkül 1*36, háj 148, la olvasztott zsír l 56, füstre való szalonna 1 20, lüstőlt szalonna 140, friss töpőrtő — 96,
la húsos kolbász !''— P. Az árak nagyban értendők^
Díjtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
(Megyeházzal szemben.)
1936. január .
ZALAI HÍRLAP
3
Előzetes letartóztatásba kerültek a lickóvadamosi fegyveres merénylet gyanúsítottjai
Zalaegerszeg, január 7. Mint megírtuk, a
nagycngycli csendőrség a lickóvadamosi fegyveres mcrény''et ügyében ifjú Horváth János 2t> éves és Horváth István 18 éves lickóvadamosi foídművcslegényeket őrizetbe \ette és mindkettőjüket beszállította a za^agerizegfkir. ügyészség fogházába. A csendőrség feltevése szerint feltétlenül része volt a két Horváth fiúnak a Tibola Lajosné ellen elkövetett fegyveres merényletben.
A vizsgálóbíró most hallgatta ki a gyanúsított ''egényeket. akik közül Horváth ístván
Tere-fere
— Szerkesztő úr, hogyan van az. hogy Zalaegerszegen napokkal ezelőtt történt egy szenzáció s maguk nem ''írták meg? Nem tudják talán? Elmondhatom a részleteket...
— Kös/önöm a készségét, de rudjuk. Többet mdunk, i.-''.tit maga. Ha az újság va''amit nem ír meg, abból még nem következik, hogy nem is tudja. Tudjuk az illető egész életrajzát, tudjuk, mikor jött, miért jött, meddig virrasztott, mit vett be, meddig volt eszméletlen és most milyen állapotban van a kórházban.
— No és miért nem írták meg?
Hát — nem írtuk meg. Ne méltóztassék mosolyogni, szigorú mérlegelés tárgya volt a do''og. Néha, többször mint r.em. — mérlegelünk. Ebben a szóbanlevó ügyben nims pedagógiai érték, nincs benne erkölcsi tanulság, nincs benne törvénytiszie''ctre-intés, megfélemlítés, íiincs benne jx>ézis, romantika, csak szenzáció van benne, a magándráma szenzációja. Egy szegény, jobb sorsra érdemes, megbicsaklott magánélet kisérletet tett arra, hogy elvonuljon nmen, aho!> olyan rossz és elviselhetetlen neki. Ha megírjuk, tény. hogy csemegét adtunk, de miért ke''l az embereknek mindig emb^rsorsokból csemegézni?
— Nem rossz. Hát ha a fa''usi ember baltával megüti a kanászt, abból miért keli csemegézni? Azt megírják!
Igen, mert ott van mellette nz is, hogy csendőrök vitték, ott van mellette az is. hogy a bíróság mire ítélte érte.
Tudok ítéletet, amit nem írnak meg...
Igaz. A bírói itélet más, a miénk is más. A bírói itélet nem mindig statuál példát, néha egyszerűen csak büntet. Vannak törvényes bűnhődések, amiket emberileg sokallunk. Ezeket nem to''dhaíjuk meg a nyilvánosságra hozássá''. Vannak cselekedetek, amelyeket eleve jól megmártogatunk a közvélemény színe előtt, mert jobban cl akarjuk Ítélni, mint ahogy majd a törvény elítéli. Mérlegelés, felfogás dolga.
— De a szóbanlevó eset nem ilyesmi. Erről szép, megható riportot lehetett vob:a írni.
— Igaza van. De az ilyen riport rendszerint kegyetlen, kíméletien. Rendes ember egyáltalán r.em szívesen túrkálja mások sebeit, fájdalmait Az újság is lehet ilyen rendes ember, az újságnak is lehet gyomra s néha, mikor választania kell ezer olvasó gyönyörűsége, vagy egy szegény esett ember fájdalma között, inkább az egy mellé áS, hiszen senki sem szenved rövidséget miatta. Lehet, hogy így unalmasabb az újság, de egy biztos: a Tekintélye egy kicsit nagyobb.
— Hát akkor mit írnak meg maguk?
— Majd ha maga valami bűncselekményt követ el, azt megírjuk. Mert aki ennyire rekla-málja egy szegény másik ember szomorú magánügyének publikálását, az megérdemli, hogy '' azt a végtelen gvönvörüséget végigélvezze, amit a saját ügyének a pub''ikálás jelient! (sé)
PERCZEL ZITA
A »BUDAI CUKRÁSZDÁDRÓL:
Azért örülök ennek a végtelenül kedves szerepemnek, mert új oldalról mutatkozhatom be. A kis Kassai Ilona figurája nagyon a szivemhez nőtt.
beismerte, hogy az, egy ik éjszaka valóban ó lopta vissza azt az üstöt a kislengycli község* bíró kamrá;ábó\ amelyet) nemrég a pénzügyőrök elkobozlak tőlük. Ujjy ó, mint & bátyja azonban tagadták azt, hogy rálőttek volna T^ bolánéra. Sót Horváth János még azt is tagadta, hogy részt vett vo''ma a titkos pálinkafőzésben.
" A vizsgálóbíró a testvérpárt előzetes letartóztatásba helyezte, a csendőrség pedig tovább folytatja a nyomozást ebben az ügyben
ZBEi2?eJfe:
— Rendkívüli közgyűlés a vármcgyCn. Vitéz Tabódv Tibor főispán január 13-.m dél-e ott \ 1 órára rendkívüli kiizgyíUést hívott össze, melynek legérdekesebb tárgypontja a Xaamegyét érintő főútvonalak kérdésében való végleges ánácfogalás. Ugyanezen a napon, fél 11 árakor a vármegye kisgvuése is rendkívüli ülést tart.
— Khevízés a pénzügynél. A kormányzó Kóváry József dr. za''aegerszegi pénzügyi fogalmazónak a pénzügyi segédtitkári címet és jelleget adományozta.
— A Gyümölcstermelők Országos Egyesületének íaavárm?g>ei t3gegyc*ülec és a Zalaegerszegi Gazdakör a gyümölcstermesztés felkarolása. fejlesztése és népszerűsítése érdekében január folyamán előadássorozatot tart a gyakorlati gyümölcstermesztés legfontosabb tudnivalóiról. Az előadásokat Prigíy Ferenc vármegyei gyümölcstermelést intéző tártja minden hét szerdáján este 7 órai kezdettel a Gazdakör helyiségében. Az előadássorozatot folyó hó S-án. szerdán kezdik meg és arra szívesen átja a rendezőség a GyOE zalavármc-gyei tagegyesü''ctének és a Gazdakörnek tagjait, va''amint az összes érdeklődőket. Belépődíj-nincs.
— Kinevezés a járásbíróságon. A kormányzó az igazságügy miniszter előterjesztésére a meg-ürült zalaegerszegi kir. büntetójárásbírói állásra dr. Simon Mihály szombathelyi járásbírósági titkárt nevezJe ki.
— A Zalaegerszegi Kereskedelmi Kor és OMKE-fftk január 12-én ~ határozatképtelenség esetén 19-én — délelőtt 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését saját helyiségében. — Tárgysorozat: 1.- Elnöki megnvító. 2. Titkári je''entés. 3. A számvizsgájó bizottság jelenti **.
4. Az 1930 évi költségvetés előterjesztése.
5. Indítványok. 6. A tisztikar felmentése. 7. Tisztújítás.
-— Cirnadományo/á*. A kormányzó az igazságügy miriszíer előterjesztésére Hajnal Károly nagykanizsai törvényszéki irodatisztnek az iro-dafőttsri címet és jelleget adományozta.
— Halálo;á>. Megrendítő csapás érié Rózsa Ferenc sümegi közigazgatási jegyzőt és családját. Manci leánya, dr. Thuránszky Kálmán ukki állatorvos 26 éves felesége, aki a sümegi kórházban egészséges elsőszülött leánygyermeknek adott életet, folyó hó 4-én hajnalban gyermekágyi lázban elhúnyt. A mélyén sújtott gyászoló család iránt méJy és osztatlan részvét nyilvánul meg.
— A MANSz zalaegerszegi csoportja 11-én «este 7 órai kezdettel az egyesület székházában összejövetelt rendez.
— Gyomor-, bél- és anyagcserebetcgségek-otí, vérszegénység, sápadtság és lesoványodj eseteiben reggel éhgyomorra egy pohir természetes «Ferenc József* keserűvíz az emcsz-tószervek működését hathatósan előmozdítja s így megkönnyíti a tápanyagok vérbejutását.
— A Zalaegerszegi Karácsonyfa Egylet szil-veszteri táncmulatságának védnökei a következő adományokat tették: vitéz Tabódy Ti-bor, vitéz dr. ArvátíaXi Nag> Ltván, Bereczky Vilmos, dr. Fülöp Jenő, dr. Samatsa János", dr. Sza''ay Gyula. dr. Thassv Gábor és dr. Zsupán Kálmán 10-10 P, dr. Skubhcs Odoti Ü I5, Rauschenberger János b.bO P, Ba''ogh Bé''a, Üarth Lrnó, Bogyav EWméf, dr.- ll-uzsa Gyula, Czobor Mátyás. EHinann ód ön, dr. Hedrv Mik"ó>, vitéz Hegedűs Zoh.in, dr. Horváth Ferenc, dr. Istvánffy József. Ku''licy Zoltán, dr. Schlemmcr József, dr. Tomka Jano%, dr. Zririyi Miklós. Zsuppán József 5 3 P, vitéz K~s> Lajos, dr. Telman Sándor 4 — 4 P, vitéz dr. Tantásy István J P. Ezenkívül uz egycsuct céljaira még a következő adományokat adták Stade linos 6 P, Grósz Győző és dr Furst Bé''a 5 ^ P, dr. Rosenthal Jenő, dr. V:zsy 1ji)os és firmái \\ ksártc 2 P, Bartlte''met Waiterne 1.50 P, ozv.. dr. Isoó Jánosné. Sze''e Tivadar. Fitner Sándor és d*\ Sipot Vince l—l P. Piritv Gábor. öav. dr. Vida Sándoroé és Horváth Győző 50 -50 Í Mér. Az adományokat ezűtta* is hátában koszr''mi é» nyilvánosan nyugtázza a Z.itacgerszetri Karácsonyfa Egy''et.
—■ A SteJánia S/flv;i*ég tapolca: fiókja vasárnap nagysikerű teát rendezett a Pannónia kávéházban.
Dó szemüveg, jó fényképezőgép
ÍS
jó fényképkidolsozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoszakOzletében PÉCS. — ZALAEGERSZEG.
Nem fázik ^ ródlipályán ha KISS CÍPŐ
van a lábán. Bőrbéllése dupla''talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
TATAI«én, PÉCSI,zén,
BRIKETT-iiik ¡ltokat ér.
Hogyha szeret olcsó szenet
kaphat 3*50 -ért
ajkai szenet
FISCHL-
néi
Telefon 106. szám
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nagy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben. Rákóczi-u. 6.
Bőrkabátoknak: PIX0IL.
Téli cipőnek: Fókazsirtl
o- Í.
, r
l
/ \
ZALAI HÍRLAP
1936 január 8.
— Meg}etei! az Uj Kor újévi száma. Az
Aradi Zsolt, Balk Borisz és Possonyi Lász» szerkesztésében megjelenő aktív katolikus orgánum vezető helyen közli Mészáros Jára» érskei helytartó: Az eredmények és a jövő munkája és Schütz Antal: Ma és katolicizmus című, az egész mai katolikus szellemiségnek irányt mutató írásait. »Mit akar a Prohászka munkaközössége címen a Prohászkás mozgalom programját közlik a munkaközösség vezetői. Fodor Béla »Kereszténység és osztályharc« címen Nicolas Berdjajev társadalomszemléletét ismerteti, míg Juleus Schmidt frankfurti egyetemi tanár Henri Montherjuit és a katolicizmus címen írta meg tanuímánvát az Uj Kor számára. Érdekes közleményeket tartal-maz még a lap a panamista mentalitásról; az idei karácsony hósérő'', a leprások aposto-vek, üzenetek stb. rovatok egészítik ki a ma-Iáról cs az új nói típesrók Világnapló, köny-gyar katolicizmus eme érdekes folyóiratát, melyből mutatványszámot készséggel kü!d a kiadóhivatal: Budapest, VIII., Szentkirályiutca 28. Egyes szám ára 40 fillér, egész évi előfizetés 8 pengő.
— A vér felfrissítése céljából - kh:áítkép középkorú férfiaknak és nőknek — ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes «Ferenc József* keserű vizet inni. működést biztosít.
— A szerelem mtodent legyőz. A uerefem hatalmának érdekes példáit olvashatjuk a »Szerelem mindent legyőz* című akikben, amely Tolnai Világlapja legújabb számában jelent meg. A legkiválóbb magyar írók novellái mel-lett számtalan érdekes cikket, pompás folytatásos regényt és közel száz képet talál az olvasó a népszefö'' képeslapban.^Joiui Világlapja egy száma 20 filér.
_— A Ste lnia fiókszövetség rendkívüli közgyűlése. A zalaegerszegi 41. sz. Stefánia védőintézet fiókszövetsége január 10-én délután fél 5 órai kezdettel a Tüttösy-utca 32. sz. alatti székházában rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozaton szerepe! az új ügyrend letár-gva''ása. Az ügy fontosságára való tekintettel a város közönségét minél nagyobb számban való megjelenésre kéri a vezetőség. 1—3
— A Zalaegerszegi Izr. Jótékony Leány-egylet soron következő liceáiis e/óadását dr. Rothschild János: Jeliem és idegesség címen tartja január 9-én. csütörtökön este háromnegyed 9 órakor a hitközségi székház tanácstermében. — Január 12-én, vasárnap délután 6 ''órai kezdettel dr. horovitz József szombathelyi főrabbi tart előadást »A zsidó kuÜtúra örök értékei« című vallásos tárgyú sorozat keretében »»Tóraszeretet — zsidószereíet« címmel.
INDANTHREN v
színes függönykelmc 88 fillér HÉMG röíös- és kézimunkaOzlet-
Kis fia
esy szép zseblámpát szeretne I
A legszebbet veheti a legolcsóbb árban
Polgár Endrénél
a pénzügyi palotában.
INDANTHREN
színes függönykelme 88 fillér HCNIG röíös- és kézimunkaüzlet. v
A keszthelyi Uránia mozgó január 11-én, szombaton 6 és 3/49 órakor, valamint vasárnap 4, 6 és j/49 Örakor a magyar filmgyártás diadalát, a Budai aikrászdát hozza. Ez a tökéletes kiállításü, pazar vígjáték külföldi viszonylatban is minden tekintetben megállja a helyét. Ugy a kép. mint a hangfelvétel és a sa*fep»k jáfeka tótiirtó. Főszereplók: Perczel Zita, Som''av, Kabos. Dobos Annié, Oózon, Perényi László, Gordon Zita. Pethes, Gárdonyi, Makláry és Vidor Ferike.* Ezenkívül magyar világhíradó és egy kultúrfiUm. Pénz-támyítás szombaton 5 órakor, vasárnap fél 3 órakor.
— 80 évet múltam, mert algmándi»-t ittam, Minden héten egyszer, fél pohárral reggel!
— A Katolikus Szemle félszázados jubileuma. Január 1-én ötvenedik évfolyamába lépett a Katolikus Szemle, amely — mint Hótnan Bálint kultuszminiszter a folyóirathoz intézett -üdvözlő heveiében- mondja — »a nemzeti eszme s a magyar és katolikus eszmények önzetlen szolgálatával jelentós szervévé lett a magyar nemzeti művelődésnek«. A Katolikus Szemle a jubileum alkalmából könyvnek beillő ünnepi számot adott, mely tartalmi gazdagságár val és érdekességéwl méltóképen emeli ki ennek, a magy<$r folyóiratirodalomban nem mindennapi jttbi''e untnak jelentőségét. »A magyar nemzeti műve''ődést — hogy ismét a kumisz-minisztert idézzük — igaz meggyőződéssel, magas tudással, nemes művészettel szolgáló; Katolikus Szemlét Mihcücs Vid szerkesztésében a Szent István'' Társu''at adja ki. Előfizetési ára egy évre 10 pengő.
SOMLAY ARTÚR A »BUDAI CUKRÁSZDÁDRÓL:
A »Budai cukrászdádban komoly szerepem van. Igazi, húsból és vérből va''ó alakot játszom meg — és remélem, tetszeni fogok.
— A tapolcai Iparoskor és a járá>i ipartestület január 11-én, szombaton este fél 9 órakor a Pannónia kávéházban nagyszabású iparosbált rendez
— Ne felejtse el: február 2-ika az Iparos-bál napja!
--Hangyersony. A Keszthelyi Ifjúsági Levente Egyesület január 12-én a Kat. Legémf egylet nagytermében tánccal egybekötött hangversenyt rendez az a''ábbl műsorral: 1. Bau-mamt: Mignonctte. nyitány. Játssza a levente -zenekar. 2. Mécs László: Csak ennyi az egész. Szavaja Molnár István. 3. a) Veracini: Largo, b) Sarasatc: Andalúziai románc, c) Vaauuy: Igric nóta. Hegedűn előadja Drávav Lajos, zongorán kiséri Honti Ilona, a nagykanizsai zeneiskola tanárai. 4. Nem értek a muzsikához. Barbarits Lajos előadása. 5. a) Vannáy: Cáp-rice, b) Wicniawsky: Dudziars maziirka, c) Monti: Csárdás. Előadják: Drávay Lajos és Honti Ilona. 0. a) Pécsi József: Keleti esküvő,
b) Táncegyve''-eg: Szerdahelyi: Ma este, Varga: Rezedák, violák, Palocsav: Az élet nem örök.
c) Levente indu''ó. Előadja a leventezenckar.
— A MEFHOSz berlini olimpiai küpmoaa-tára a jelentkezések határidejét 1936 március 31-ig hosszabbi''torták meg, azzal a jogfenntartással, hogy a jelentkezési határidő a rendelkezésre álló belépőjegyek Számának megfelelően előbb is lezárható. Érdek kdöknek dí>-mentesen ad tájékoztatót a MEFHOSz Utazási Irodája. Budapest, IX., Ferenc-körút 3S.
— Ezerszer szemben a halállal. A világ legvakmerőbb artistájáról pompás illusztrál cikket közöl a Délibáb új száma, amely 100 oldal terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Remek képes rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, pompás színházi beszámolókat, pletykákat, nagyszerű filmrovatot, tobb mint száz képet és számtalan érdekességet ta''ál az olvasó a kitűnő színházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 füiér.
Boldog úi ével
Irtván
magának szerezni ? Hozza
autóját, motorját
hozzám jav f t ásba!
Horváth Győző
autómOtxakl vállalat falaton 269.s*ám.
S. K. f. csapágyak Autogén hegesztés
INDANTHREN
színes függönykelme 88 füiér HCNIG röíös- és kézimunkaüzlet.
— A Korunk Szava január tílsejei száma gazdag tartalommal megjelent. Á lap a fi irts emigráns jezsuitának, Muckermann Frigyesnek nagy cikkét közli: Útban a szociális tett felé. Gratz Gusztáv ny. külügymüüszter Magyarország és Franciaország viszonyáról ír feltűnést keltő cikket. Schwartz Elemér egyetemi tanár a falusi nép és intelíigcncia viszonyát vázolva sürgeti a néprajz kötelező tanítását. Széchenyi György gróf a Korunk Szava küzdelmét jelenti be az új évben. Turi Béla Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia együttműködéséről ír, Lippay Lajos pedig a keresztény házasságról. Az Idő sodrában című rovat a hercegprímás, nak a szervi''izmus elleni beszédérő.'', a hitlerista űjpogányság túl kapásairól, Paul Boigct haláláról, lnnitzer bíboros és Zichy Gyula j^róf jubileumáról stb. emlékezik meg. A la* pot gazdag színház, könyv és szerkesztői úze-retek rovat egészíti ki. A Korunk Szava előfizetési ára egy évre S pengő, egyes szám ára -10 fillér. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, IV., Reáltanoda-utca 8.
— Ne felejtse el: február 2-Ika az Iparos-bál napra!
— Időjárás: Enyhe idö, élénkebb légáramlás, növekvö felhőzet, több helyen eső.
Nagymennyiségű
leltári maradék
a Schütz-áruházban
A-környék legmodernebbül berendezett
autójavító
üzeme és garage
Bosch service Ahhumulátor service
FAG golyós ós görgőscsapágyah.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
ERDÉLYI JENŐ
gépipari vállalata
Zalaegerszeg. Telefon 43.
Hirdessen a JULII MUF*

1936 január .
ZALAI HÍRLAP

KÖNYVEK
Egészség és önfegyelmezés. Couéizmus.
III. javított kiadás.
Irta: Coué Emil, kiadja: Nóvák Rudolf és Társa Tudományos Könyvkiadóvállaiat, Buda-pst, VIII;, Baross-utca 21.
E szenzációs mű értékeit mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy a megelőző két kiadás forgalomban ievó nagy példányszáma ellenére még- mindig olyan nagy az érdeklődés, hogy III. kiadás kibocsátása mutatkozott szükségesnek. E mű az akaratnak testet és lelket uraló hatalmával foglalkozik és bizonyítja, hogy a szellem uralja a testet és az erős akarat és önszuggesztió csodákra képes. Az önszuggesztió már a legrégibb idők orvostudományában is nagy szerepet játszott, a modern orvostudomány a hipnózis és lelki-gyógymód behelyettesítésével igyekszik az önszuggesztió és erős akarat hiányát pótoni. É mű célja, hogv praktikus, és egyszerű tanácsaival megtanítson az onuralom, szcXemuiik és akaratunk trenirozása és erősítésének művészetére. melynek birtoklása a mai kórosan ideges és a nehéz életharctól megvrseJt nemzedék számára különös fontossággal bir. A tartalomjegyzékből: Akarat és képzelőerő. -A tudatos és tudattalan^ > én«-ről. — Az autó. szuggesztió alkalmazása. — Hogy an hat ti szuggesztió. — Szugg^esztió segítségével gyógyított betegségek. — Mire képes az autoszug-gesztió. — Csoda, mely bennünk lakozik. — Mi a Couéizmus stb. — Tuberkulózis, vészes vérszegénység, szív- és kedélybetegségek, sú-lvos idegbántahnak stb. gyógyulása. — E mű a világ összes kultűrnycJvein megjelent, szerzőjét működése és e mű megírásának érdemeiért méltán nevezhetjük az emberiség jótevőjének. III. javított magvar kiadás ára gyönyörű kiállításban csak 2.60 P.
Bárhol hirdetett könyvet eredeti kiadói áron szállít Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zalaegerszeg. Telefon 131. *
ELTÖRPÜL
mindenfajta világitis az
Aladdin
fényével szemben.
Kapható:
HEINRICH W. és L. cégné.
Zalaegerszeg. Telefon 161.
RftDtÓ
Kedd, január 7. Budapest i.
6.55: A hitelszövetkezetekről. Dr. Szilágyi László előadása. 7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. Verdi: A végzet hatalma. — 10.55: Farkas Jenő és cigányzenekara muzsikál 11.15: Francianyelvű előadás.
Budapest 11» 6: Mezőgazdasági félóra. 6.20; Francia nyelvoktatás. 7.35: Hanglemezek. 9: Vajda—Pártos szalonzenekarának műsora.
Szerda, január 8.
Budapest I.
10.20 r Heine Liszt Ferenc magyarságáról 1(1.45: Chartreuse és a karthauziak. 12.05: Weidinger Ede szalonzenekara. 1.30: Szmir-nov Szcrgej ba"alajka zenekara 4.10: Diákié/-óra. 5: Tánclemezek. 5.40: A naturalista festészet. Körmendi András előadása. 6.10: Pesterzsébeti Iparos Dalkör. 6.50: Fürdőváros a gyakorlatban. Miklós Elemér dr előadása.
7.10: A Ko''ozsvári Magyar Zenckonzervató-rtum tanárainak estje. 8.15: Hogyan született meg az új erdélyi irodalom. S. Nagy László előadása. 8.45: Magyari Imre és cigányzenekara muzsikál. 10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11.15: Ottlik György ih^-.olasz-nyelvű előadása. 11.35: Hang)emczek
Budapest II. 6.20: Oasz nyelvoktatás, 7.15: A »Száz könyv« sorozatban Babits Mihály ismertetése Dosztojevszkij »Bűn és bűnhődés-; c. regényéről. 7 35: Hanglemezek.
A BUDAPESTI ÉRTEKTÖZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
ValDtik

Angol Ion: ítga lr. Iseh koron*
:1c!
ifi 65 16 9* 5690 5750 ''4 15 1435 Oán korona 74*35-75 15 ülnir 7 80-7*95
Dollár 329 CH-339 U0 Prancia frank 22 3^22*50 Hollandi 229-3>k-23|-30 Lengyel zloty 63 70—64 30 Leu 3iX>-3*15
Lcvs 4t 0-415
Ura 2993-3^23
Márki 136 - «37-60
Norvég kurona 83 70-84*60 Osztrák schilling 8J-80 70 Svájci frank 110*70-1 II 65 Svéd korona 65 60-8670
Arvslcrvlam
Pe''grád
Berlin
Pukare«l
Brüsítel
Kopenhága
Oszló
London
Milano
Ncwyork
Páris
Prága
Szófia
Stockholm
Varsó
Wien
Zürich
229 5 V23I X 7 82-7''íT
3-41-3 40 7920-79-60 76* 15-86.47 85-50-76-ÍC I705-I7^a 2ÍH8-30-2Ú
345-20-34710 22-32-226C 14*07- 17*o7
4-11-4 4? 89-I0-89-8; 64 •( 5-65*55
110-80-111*65
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Buza (tlsiavidtki) 77 kg 1815-18*20 (rcvéb)!7 65-17.80 (liftzv.) 78 kg. 18 10-1835, (egyéb) 1790-1805,
79 kg. (tistv.) !835-l8-6\(cgyéb) 18*05 18^20 (ti iv )
80 kg. 18 65-1890. (cgvéb) I83C- 1840, rozs (pc ».) 1600—16 iO, noa uj 1740-1600, sörárpa 18-CXM9CO, tab 17.55- 1765, tci^íu 1545 1555, Dúsakon » 1250 1263
irányzat gyc.igébb, forgalom: csekély.
t«M II »•<•)« tu«»'' 9+Tta jikűi
A U>««l>l «HI Mttdü 1 Uui''OS u£Z*
Ititfuul! . Oivo UAŰTAA JÓZStC K»«(|N«lr4 . K0Zl*»Z<» llSZtö
í:»»»i mascu «iOzsrr
W
Alkalmi ajándéknak
könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁŰO/TOMMÁL
Névlegyek és minden egyéb i nyomtatványok Ízléses kivitelben
la.
erő, zamat.
GYARMATI
kávé
Figyelj!
HAV&S
kézimunka-és szőnyegfonalat.
Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak.
»«1 *€J
DZŐt
es
orvosi rendeletre is legolcsóbban készít
6. Kovács Elza
Rákóczi-ut 29.
a rendőrpalotával szén ben
TIKI
Göcsejiek órása és ékszerésze.
Legprecízebb ó r a | a v 11 ó műhely
Varga Lajos (Tiki)
órá»- ós éktitréit
Rákóczi ul 5. sz.
Vass Laios
órás és ékszerész
Zalaegerszeg, (a megyeházul szembei) OLCSÓ és MEOBIZMATÓ
írógép
és számlilógép ;zaküzle!
ERIKA uj Láska gép
P 175
Remington írógépek bito* mányi lerakata. javítások, benzinfurdók. jókarban tártál. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép mfl-szeréaz. Zalaegerszeg (Mindi patika mellett)
Nag>- megtakarítást ér el. ha ezen könnyű éghető, magas kalóriája fűtő szenet nálunk vásárolja.
100hg. la hazai szén 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgált*.
Telefon: 8ft.
Báli
frakking
mellény, gallért nyakkendő, a legszebb
kivitelben ♦
PÁL Ét INDRA
tágnál Zalaegerszegen Telefon: 170.
Fiznia JiUIW''-ra!
ö
ZALAI hírlap
1936. január 8.

I
Kelengye árusítás 2 kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig
teljes erővel megindult!
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. Vászon: könnyebb minőség lenszerű kikészítés métere Balaton gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere Balaton gyöngye: kompiét szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre és Ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: finom fehérneműre os ágyneműre metere Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sürűszövésű ágyneműnek métere Selyemfényű damaszt! hófehér, ágyneműre métere
ugyanaz duplasz''les. legfinomabb métere Verseny lepedővászon: középminőségű métere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szalu nehezebb minőségben métore Extra — Extra takácslepedó: dupla erős. sodrott szalu métere
P. 0.88 ■f • üt ~" P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P; 2. — P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. 1.90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban!
Törölközők 50 minőségben !
Schutz vásznak védjegy«
Schütz Áruház
Nyomatott Kakas Ágoston könyvnyomdában,
l
Stédmxyi-üt 1. Ttkfoa 111.
D. évi. 1936. 6. szám
ár >
fflltr.
Január 9. Csütörtök


Szerkesztőségi te!ff on: SO
P O U T i f( A I NAPILAP
Nyomdai telefon: 13!. ''
Szerkesztőség t''s kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldfndők_
Felelős szerkesztő:
SYLVt''Sr/ R PETER JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. /^stu takarék pénztári csekkszámla: 23.06f> sz. t: lő fizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra S pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
Általános sztrájk
és véres zavarsások Arsentina fővárosában
Buenos Ayres, január 8. Argentína fővárosában 24 óráig tartó általános sztrájkot hirdettek ki a már két hónapja tartó bányász-sztrájk támogatására. A sztrájkká! kapcsolatos tüntetések annyira elfajultak, liogy a főváros több kerületében elkeseredett tűzharc keletkezett a sztrájkolok és a rendörökrközött. A harc során 3 rendőr és 2 tüntetőd meghalt. Rövidesen a belváros kivételével az összes többi városrész-
ben is megkezdődött a harc. Az utcai forgalom
teljesen megbénult.
A sztrájkoló vasutasok több helyen felszakították a síneket és fe''gyújtottak több vasúti kocsit is.
A rendőrség 200 tüntetőt őrizetbe vett.
Argentína tobb vidéki városában kedden szintén kikiáltották az általános sztrájkot. Mindenhol előfordultak kisebb-ragyobb zavargások.
/

Mikes János 9rőt szombathelyi megyéspüspök
lemondása végleges
árulkodást és az intrikát, de ahol szemébe ötlött valami súlyosabb defektus, ot^zigotúan és kíméletlenül közbelépett. Volt a legszigorúbb formában megrendszabályozott,
Zalaegerszeg, január 8. Tegnap megírtuk, hogy Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök lemondott hivataláról. A hírt tegnap hivatalosan még- nem erősítették meg, ina azonban már az összes fővárosi lapok és a legilletékesebb Vasvármegye* is közlik a lemondás tényét és nagy cikkekben méltatják egyházmegyénk püspökének munkásságát.
Mikes János gróf egyre súlyosbodó szívbetegsége miatt távozik püspöki hivatalából, méltóságából és javadalmaiból. Most kérte harmadszor felmentését s most távozására .végre engedélyt adott ac''pápa. A püspök csak azt kérte, hogy a répceszentgyörgyi kastélyt hagyják meg neki állandó tartózkodási helyül. Természetesen illetékes helyen készséggel teljesítették ezt a kívánságot. Ezidőszerint Mikes püspök külföldön tartózkodik, de ha hazajön, a répceszentgyörgyi kastélyba költözködik be, kedves virágai, pálmái közé.
A lemondással kapcsolatban felidézik egyes lapok azokat a gyanúsításokat és vádakát, melyek a szombathelyi püspökség eladósodásának nyilvánosságra jutásakor elhangzottak. Megállapítják a lapok, hogy a püspökség az infláció idejében óriási veszteségeket szenvedett és Mikes püspök a mogán vagyonából igen sokat áldozott, hogy az összezsugorodott vagyonú püspökséget fenntartsa. A legilletékesebb megállapítás szerint az egész háztartást és reprezentációt a magán vagyonából fedezte Mikes püspök s ezenkíyül még 5.000 pengőt rá kellett fizetnie évente a deficites javadalomra.
Mikes püspök működését, mely immár 23-tk éves, az alkotások-egész sora jellemzi. Sok plébánia, templom, intézmény létesülése fűződik a nevéhez. A szombathelyi püspöki palota tele van műkincsekkel, ami egy .rendkívül művelt és a művészetek iránt nagy szeretetet, megértést érző lélekre mutat. A papjait végtelenül szerette. Izzó magyar volt és következetesen kitartott legitimista álláspontja mellett. A forradalmak alatt elfogták, becsukták és csak nagy nehezen tudott fogságából megszökni.
Vallási türelmcsségéró! így ír a Vasvármegye: Vallási kérdésekben nem ismert türelmetlenséget. Vegyes-vallású községekben működő plébánosait folyton arra kérte, hogy éljenek békében a más-felékezetűekkel. Szerette, ha papjai nem zárkóztak el, hanem normális társadalmi életet éltek. A papi élet tisztasága körül azonban nem ismert tréfát. Gyűlölte az
sót állásából is elmozdította; de mivel nem dacolt és nem apo«ztatáh: úri bőkezűséggel gondoskodott ró''a, hogy a polgán pilván meg> élhessen. ^
A szombathelyi. püspöki aulában az a vélemény, hogy Orősz József győri kanonok, a volt gyóri segédpüspök fog Rómától megbízást kapni, hogy apostü''i adminisztrátorként vegye át a szombathelyi egyházmegye kor-mánvzását.
\
Gróf ¿Mikes János 187(>.ban született a Mikes-család ősi fészkében, a háromszékme* gyei Zabolán. Középiskoláit Kalksburgtuu, a teológiát Innsbruckban végezte, 1800-ben >zerv. telték pappá. Két évig káplán volt Gyergyó-a!falun, majd ugyanotVj.3 évig plébános. 1 hibban a székelyudvarhelyi plébániát vette át és ugyanott nevezték ki íöesperessé. I. Ferenc József 1011 november 1í«én nevezte kt »zonv bathelvi püspökké. 1912 január 1-én szentelték püspökké. Egyházmegyéjének kormányzását 1012 január 6-án vette át. Tehát kerek 2Í éven keresztül állott az egyházmegye élén.
Létrejött a megegyezés az angol-francia
hadigépezet együttműködésére
Lendon, január S. Közel egy hétig tart») titokzatos tárgyalások után Lipót belga király visszautazott Londonból Belgiumba.
Asmarai jelentés szerint VC''alle légügyi államtitkár Olaszországból megérkezett /Ásma-raba, hogy szemlét tartson a légi haderő felett. Hír szerint Walle igen nagy fontosságú küldetést teljesít, amely úgy anyagi, mint erkölcsi szempontból igen nagy hatással lesz a kelet-afrikai háború kimenetelére. Állítólag Eritrea és olasz Szomália között rendszeres léfcijáratot terveznek.
A nemzetközi diplomáciai tevékenységben, beállott viszonylagos nyugalmat a francia diplomácia nrra használja fel. hogy bizonyra irányban tájékozódást szerezzen a küfönböző külügyminisztériumokban. Minden jel arra mutat, hogy Franciaország a küszöbön álló genfi értekezletet a''aposan elő akarja készíteni.
Francia hivatalos helyen mélységes ha''iga-tásba bttrkolódzrak a kölcsönös segélynyújtást szabályozó francia-angol vezérkari megegyezést illetőleg. Minden vonalon nagy a titkolódzás.
A londoni lapok figyelme ismét a földközitengeri kérdés felé fordul és bevallják az angol—francia kölcsönös segélyterv létezését;
Genfben azt hiszik, hogy Svédország a januári ülésen az olajmegtorlást és az eddigi zárlatok megszigorítását javasolja.
A svájci lapok ezzel szemben megerősítik azt az olasz forrásból származó hírt, hogy az érdekelt nagyhatalmak között puhatolódzás indult meg újabb béketerv létrehozása érdekében.
ATemps római tudósítója arról számol be, hogy Rómában az o''asz-német és olasz-japán közeledés jelei mutatkoznak..
A francia és angol vezérkar tárgyalásai.
A Nevvvork Herald értesülése szerint az angol katonai szakértőknek Párisból való el-
utazasa alkalmával az a hír terjedt el, hogy most már kész a végleges terv az angol-francia hadigépezet együttműködésére úgv a szárazföldön, mint a vízen és a levegőben. Azt hiszik, hogy Franciaország és Anglia, ha Olaszország megtámadna őket. nunden eshetőségre készen állanának, jöjjön a támadás akár Anglia ellen a Földközi tengeren, akár Franciaország ellen az Alpok vidékén. A terv hír szerint lehetővé teszi a/, angol iiadcrónck a francia raktárak, repülőterek, tengerészeti támpontok és hajójavító műhelyek használatát, ez/el szrm-ben Anglia vállalja a francia tengerpartok tengerészeti védelmét é> egyes francia ipari Központok légi védelmét, ezenkívül szükség v»e-téti motorizált csapatokat helyezne el j délkeleti francia határon levő erődítetek inogc.
Francia hivata''os körökben fantasztikusnak mondják a Nevvyork Herald fenti közlőiét. Hangoztatják, hogy a két vezérkar megbesaé* léseit a legnagyobb titokban tartják és arról se Londonban, se Páriában nem adnak k. köz''ért. A Reuter-iroda szerint hivata''os angol körökben hangsúlyozzák, hogy a két vezérkar között létrejött megállapodások szigorúan ad hoc jellegű kölcsönös -támogatásról szórnak és cgve-dül a mostani válságra vonatkoznak.
A felhő>zakadá ok megbénítottak minden harci tevékenységet.
Addisabebai jelentés szerint az északi harctéren a felhőszakadásszerű esőzések következtében lehetetlenné vált minden hadmüve''et. A hegyekben már egy hét óta esik az eső és ilyen nagy esőzésre ebben az dószakhan már 1007 óta nem volt példa, miután a rendes viszonyok között a kis esós évszak márciusban kezdődik. Az o''aszok folytatják a legi bombázásokat és lX>!o vidékén a csapatosszevonásokat. Ezidőszerint a keletafrikai harctereken öt Iradosztály gyalogság, Líbiában pedig két hadosztály van.
ZALAI HÍRLAP
József főherceg ma reggel átutazott Zalaegerszegen
A beérkező személyvonatot Erdélyi Gyula állomásfőnök fogadta. Alig álh meg a vonat, kinyílt a termcskocsi ajtaja, melynek keretében megjelent Józ^f főherceg katonás alakja. A főherceg, aki fekete asztrachán kucsmát, fél-rövid tigrisbimdát és gumicsizmát viselj leszállott és fogadta Erdélyi állomásfőnök jelentkezését, akivel szívélyesen elbeszélgetett a vonat indulásáig.
Zalaegerszeg, január 8. Előkelő vendege voh szerdán reggel a zalaegerszegi vasútállomásnak. József főherceg utazott keresztül kíséretével együtt Zalaegerszegen, hogy részt vegyen a budnyai vadászteructén rendezendő vadászatokon. _
Az illusztris vendég és kisérete termeskocsiban jött, melyet a Celldömölk felől regge! fél 8 órakor érkező személyvonat hozott magával.
OraMir tTKCÖl WJlUMi HV«/II —
uwjyjyjnjjvinjArjvrÉvyrri''i''r ......................................
Gondnokság alá akar helyeztetni
családja egy előkelő iiatal földbirtokost
Aki a mai nehéz viszonyok kőzött nem vigyáz a családi vagyonra, nem tarthat igényi a kíméletre".- írje az apa a beadványában ^
geztéve! akár Budapesten a Központi Jelzálogbankban, akár az itthon- kirendeltségnél bár
mikor visszaváltják.«.
>Fiam valóban elutazott Pestre, dolgait jól elintézte s mikor visszatért, megkérdeztem: nem volt-e sehol fennakadás a Provincia pcíir gőszclvényekkel ? A fiú zavartan válaszolt s kijelentene, hogv lusta volt a kirendeltséghez bemenni s ilyenformán Pesten készpénzzel fizetett á hotelben, éttermekben, sörözőkben, kávéházakban, tánchelyeken, színházakban, autó-taxiért s mindazokon az egyéb hasonló helyeken, ahol a fővárosban rendszeresen megfordult. Kiderült, hogy 200 pengőt költött s így könnyű volt kiszámítani, hogy mintegy 30 pengőt lökött ki az ablakon. Ugyanis ennyivel kevesebb lett volna a kiadása, lia a készpénzként használható, kedvezményes áron vásárolt Provincia pengőszelvénnyel fizetett volna. Vagyonomhoz képest ez az 50 pengő nem jelentékeny összeg, de fiam eljárását meg akarom bélyegezni, mert aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Példát akarok statuálni a jövőre vonatkozólag s ha látom, hogy eljárásomnak foganatja lesz, úgy egy év múlva a gondnokság megszüntetése iránt adok be újabb beadványt.«
Nemcsak jogászkörökben \ árják feszült figyelemmel a beadvány sorsát, hanem a megye úri társadalma is kíváncsian lesi a fejleményeket, mert a szereplő fiatalember egy történelmi név viselője s az egész ország előkelő társaságban vezető szerepet
Elénk feltűnést keltett a napokban az a beadván v, amelyet egy ismert és népszerű dunántúli földbirtokos juttatott a szomszédos megye székvárosában levő illetékes hatóságihoz. A beadvány arra kéri az illetékes tényezőket, hogy 2S éves fiát ha''adéktalanul helyezzék gondnokság alá, mert a legutóbbi hetekben oly magatartást tanúsított, amelynek alapján mél-• tányta''an arra. hogy a családi vagyon kezelésével továbbra is foglalkozhassék. Az érdekes beadvány egyik feltűnő részét szószerint kö-„rzöljúk:
»Fájda''ommal tolt el, hogy egyetlen fiam e -len vagyok kénytelen ezt á lépést megtenni, ám fényes nevű őseinktől örökölt családi vagyonunkat, 3000 holdas tehermentes birtokunkat, kastélyunkat szeretném körülbástyázni a józan takarékoskodással. Ragaszkodom az ősi birtokhoz. tehát családom minden tagjától — s így fiamtól i> — megkövetelem, hogy a mai súlyos gazdasági viszonyok között ne csináljanak felesleges kiadást s könnyelmű lépéseket ne tegyenek.«
* Fiam, aki elvégezte a gazdasági akadémiát, 5 éve segítségemre van a birtok vezetésében. Mindig folyósítottam részére akkora apanázst, hogv rangjához méltóan élhessen. Ha birtokunk ügyeiben bárhol el kellett járnia, mindig bőkezűen gondoskodtam költségeinek fedezéséről. Mintegy három hete megkértem, utazzék a fővárosba, ahol néhány ügyet kellett elintéznie. Az utat öt napra terveztük s figyelmeztettem mielőtt útra kelt, hogy menjen bc a Provincia Utazási és Jegyiroda za''aegerszegi kirendeltségéhez s lássa e) magát keltő meny-nyiségű Provincia pengószelvénnyel, amelyei Pesten a legkényelmesebben és az úri formák betartásával lépten-nyomon takaréko>kodhat. E "pengöszelvényeket már magam is kipróbáltam "a fővárosban és saját tapasztaltomból jöttem rá, hogv egy va''óban kitűnő találmánnyal állok szemben, amelynek a vidéki utas a fővárosban sok és jó liasznát veheti. Hangsúlyoztam fiam előtt, hogy nyugodtan vásárolhat a pengőszelvényekből bármily mennyiséget, mert ami felhasználatlan marad, azt útja vé-
Megkezdődött az olcsó zsír vásár
Plank József jánosházai nagyvárénál:
la zsírszalonna bőr nélkül I 36, háj 1 48, la olvasztott zsír I 56, füstre való szalonna I 20, füstölt szalo^w^J^O,>(riss töpörtő — 96, la huyis kolbá*z/T— P.
Az árak nagyb anU értendők.

Véres közelharc Nagykanizsán / a borcsempészek és a borellenőrök között
Nagykanizsa, január 8. Nagykanizsán az utólíbi időben rengeteg bajuk volt a hatóságoknak a borcsempészekkel. Nagykanizsán ugyanis igen virágzanak a titkos bormérések. Ezeken a zughelyeken a titokban összevásárolt, illetve a városba becsempészett bort mérik ki literenként 30—40 fillérért. Természetes, hogy az olcsó bornak igen nagy a fogyasztó közönsége. Viszont a titkos bormérések tu''ajdo-nosai ezzel tetemes kárt okoznak úgy az adó-hi\ ata''nak, mint az ottani korcsmárosoknak, akiknek nemcsak a borfogyasztási, lianem a másfajta adókat is meg kell fizetniök. A titkos bormérések egész jól jövedelmeznek és így természetes, hogy tulajdonosaik, lia egyszer-kétszer tetten is érik őket a borellcnórök. a következő alkalommal megint csak tovább folytatják a borcsempészést.
Nem múlik el éjszaka, hogv a kanizsai bor-«ilenóröknek valami összeütközésük ne támadna a borcsempészekkel.
Tegnap is veszedelmes közelharc folyt le Nagykanizsán a Magyar-utcában a borelletv-
órók és a borcsempészek között. Sziszka József és Tóth János ellenőrök tetten értek Milei Ferenc és Nóvák Károly nagykanizsai lakosokat, amint szekéren bort akartak becsempészni a városba. A borcsempészek megtámadták az ellenőröket, sőt az utca népe is a csempészek segítségére sietett. Komoly veszedelembea forgott a két ellenőr, mire az egyik előkapta revolverét és combon lőtte Nóvák Károlyi. A lövés zajára odaért egy rendőr is a verekedés színhelyére, akinek telefonhívására egy osztag rendór is megérkezett hamarosan .és ígv nagy-nehezen sikerült helyreállítani a rendet. Négy embert e''öállítottak a rendőrkapitányságra. Ezek ellen hatósági közeg elleni erőszak címén indul meg a bűnvádi eljárás. A súlyosan sérült Nóvák Károlyt beszállították a közkórházba.
A nagykanizsai rendőrkapitányság vezetője komolyan foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a veszedelmes Magyar-utcában küjön rendör-őrszobát állít fel a nagyarányú borcsempészés megakadályozására.
196 január .
Jó szemüveg, jó fényképezőgép
¿3
jó fényképkidolgozás
DÁNFAI BÉLA
optika és fotoszakilzletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG.
A hitbizományi reform
A képviselőház decemberben megkezdte i cs>aádi hitbizományról és a hitbizományi kisbirtokról szóló törvényjavaslat tárgyalását és most januárban folytatja majd. Az 1790 -91 évi országgyűlés óta a hitbfóományok reformjának kérdésé úgyszólván állandó tárgya a közérdeklődésnek, "ismételten foglalkoztatja az országgyűlést, az ország legkiválóbb -vezér, férfiait és szakembereit, a felvetett kérdésnek idők során gazdag és értékes irodalma támadt, számos megoldást tervezet látott napvilágot Már ez a tény is mutatja, hogy itt a nemzeti életnek valóságos, eleven szükséglete keresett kielégülést.
Kétségtelen, hogy a világháború következtében előállott politikai és gazdasági helyzet a
hitbizományi reformot sok vonatkozásban más
, —
iránvba tereli, mint amilyen iránvt a reform a világháboai előtt vehetett volna. A reformot azonban ez a hátrányosan változott politikai és gazdasági helyzet nem teszi mellőzhetővé. Ellenkezőleg, az ország területének fájdaimas csökkentése folytán fokozott jelentőséget nyert az a közszükséglet, hogy a megmaradt területen a földbirtok megoszlásában mutatkozó arányta''anságokat szüntessük meg és az ennek útjában álló hitbizományi, kötöttséget — a szükséges óvatossággal — enyhítsük.
A csa''ádi hitbizománvok reform.:a ma sokkal nyomatékosabb közszükséglet, mint bármikor volta reformtörekvések másfél évszázada alatt.
Az, hogy a hitbizománvok teljesen eltörölíes-senek, nemzeti szempontból nem volna célszerű és megnyugtató megoldás. Igaz, hogy n hitbizományi intézmény nem a magyar jog talajából nőtt ki, hanem idegen testként került bele. de tagadhatatlan, hogy kétszázötven évig fenntartotta magát és mely gyökeret vert a nemzet porJkai, gazdasági, szociális és kulturális életében, atni nem történhetett volna meg, ha az intézménynek nem volna nálunk létjogosultsága. Ennélfogva nem az intézmény eltörlése, hanem csupán a túltengő hitbizományok tervszerű csökkentése lehet az a cél, amely felé a helyesen átgondolt hitbizományi reformnak törekednie keli. Ez lényegében ugvana/ az alapelv, amelyet már a XVI11. és XIX. szájad országgyűléseinek bizottságai is szem előtt tartottak. Ezen a/, a apgondolaton épül fel a most tárgya ás alatt lévő törvényjavaslat is. amely a túlnagy hitbizományok mezőgazdasági területének csökkentése révén akarja az egészségesebb birtokeloszlást ejiaiv Tenresze.cscn
Olcsó cipőakció FENYVESI . ÁRUHÁZBAN
Csak január hó10-ig
Garantált minőségű női cipők:
P 6-20, 7*50« 9''90. 10*50« 11*80. és 12*80
szenzációsan olcsó
i i
1936. január .
ZALAI HÍRLAP
3
nem lehet ettól a törvényjavaslattól azt várni, hogy a hitbizományi mezőgazdaság? tseriÜet részleges felszabadításával kapcsolatban olyan rendelkezéseket is tartalmazzon, amelyek nem tartoznak a hitbizományi jog körébe, hanem csak más, föld birtokpolitikái vagy telepítési törvény anyagául szolgálihatnak. A hitbizományi reform a helyesebb birtokcloszíást csak azáltal szolgálhatja, hogy a terület egy részének fc''szabadKásával e rész további osztódásának a lehetőségét megteremti s oz esetleges egyéb hirtokpo''itikai törvények elöl a jogi akadályokat elhárítja.
A hitbizományi erdőterületeket a törvényjavaslat érintetlenül hagyja, mert az erdőségek feldarabolása nemcsak nem célszerű, hanem ezeknek nagy birtoktestekben v£ó kezeiére egyenesen kívánatosai«. Ezért a javasat lehetővé teszi a hitbizományi köte''ék alól felszabaduló mezőgazdasági területnek erdőterületre vaó kicserélését és az ily erdőknek a hitbizományi kötöttség a''att maradó vagyonhoz csatolását is. .
A nagy hitbizományok mezőgazdasági területének részleges felszabadításánál nagy óvatosságra van szükség. Igen sülyoskárokat okozhatna a helyes birtokeloszláshoz fűződő közérdeknek, ha a hitbizományi kötöttség alól ie''szabaduló mezőgazdasági ingatlanok egyszerre nagy tömegben kerülnének szabad forgalomba. Jogrendszerünk hagyományos szel-
strass-klipszek,
strass-csalok,
fémgombok,
rnhadiszek,
bojtok és sodrott övek
férfi ingek, nyakkendők,
selyemsálak és zokoik
nagy választékban
Dentscb Hermán cégnél
lemében figyelembe kell venni a jelenlegi hitbizományi birtokos szerzett jogát s, amelyet sértene az, lia a kötöttség alól felszabadított vagyon tőle elvétetnék és más o>a.ádtagolcnak adatnék. Ezért a hitbizpmány mostani birtokosát meg kell hagyni a felszabaduló vagyon birtokában is úgy, hogy ennek másokra liá-ramlása és osztódása csak az ő halá''ávaS, vagy lemondásával áíjon be.
Természetes, hogy olyan megoldási találni
nem lehet, amely tiiindfcn érvényesülni kívánó, gyakran ellentétes érdeket kielégíteni képes volna; ennélfogva csakis oly megoldásra lehel törekedni, amely a szerzett jogok, a méltánylást érdemlő érdekek lehető figyelembevétele mellett elsősorban a közerdeket tartja wm előtt. £s ez a törvényjavaslat ennek a követel» ménynek valóban elismerésre mé^ó módon megfelel.
Eckhardt Tibor választójogi tervezetet készít a megyei laistromos szavazás alapián
Budapest, január S. Hír szerűit Eckhardt Tibor olyan választójogi tervezetet készít, melyet — véleménye szerint — elfogadhat az egésZ ellenzék.
Ebben a javaslatban Eckhardt Tibor gyökeresen me£ akarja reformálni a választói jogot a fflegyei lajstromos szavazás alapján. Amint elkészül a tervezettel, utána azonnal Bethlen
Istvánnal, Rts*ay Károllyal, a kereszténypárttal és a számottevő ellenzéki csoportokkal akarja megtárgyalni.
Eckhardt Tibornak az a terve, hogy a Ház összeű''éséig befejezze a szükséges előkészületeket. mert január 21. .dán már mrg akarj« indítani a megbcszé''ésefact.

Szigorú ebzárlat van a mai naptól kezdve Zalaesertzesen
Kiderült, hogy az agyonvert veszettkutya Zalaegerszegről kóborolt ZalaboldogfAra —
Minden kutyát kiirtottak a községben
Zalaegerszeg, január 8. Beszámoltunk a na-pokban arról a pámkrol, amelyet egy veszett kutya idézett elő ZalboMogfa községben, ahol két embert és a k<izség majdnem valamennyi kutyáját^megharapta. Épp ezért a hatóságok elrendelték a zalaboldogía ebek kiirtását, amit már végre is hajtottak. Jelenleg egyetlen élő eb sincs Za''aboldogfán.
Az esette! kapcsolatban erélyes nyomozást indítottak a hatóságok anuak megállapítására, hogy a Za''aboldogfán agyonvert veszett kutya honnan kóboro''hatott a községbe. A nyomozás mirden kétséget kizáróan mcgá''topította, hogy a veszett kutya Za''aegerszegról kerül: Za''aboldogfára.
Mivel feltehető, hogy a veszett árat itt, Zaaegerszegen is megharaphatott több elvet,
kezdve február 27-ig szigorú cbzarlatot rendet el a város egész terü>ctére.
Az ebzárlat ideje alatt a város egész területén tartott minden ebet és macskát a rendes tartási helyükön úgy kell megkötve, ilVnve elzárva tartani, hogy azok más kutyákkal, vagy macskákkal ne érintkezhessenek. A kutyák megkötése a teljesen zárt, szökésüket biztosan megakadályozó udvarban mellőzhető.
A város teruetén minden eb csakis szájkosárral és pórázzá! ellátva vezethető.
A város teruetéról ebet csakis külön polgármesteri engedély alapján szabad elvinni.
Figyelmezteti ji polgármester az ebtulaj-dono>okat, hogy az ebzárlat ellenére szabadon köborlö ebd.et kiirtják, tulajdonosuk ellen pedig megindítják a kih.ígasi eljárást
Czobor Mátyás polgármester a mai naptól
Uj jelzések, nagyobb átlagsebesség a MÁV-nál
A MÁV vonaain január elsején ir; jelzési es sebességi rend lépett életbe. Aj eddigi szokás szerinti piros, fehér, zöld jelzés megváltozott és helyettük másszinű jelzések éptek érvénybe.
A zökl szín vasuta* uyelven eddig azt jelentette, hogv lassan. Ezt most sárga színnél je''zik.
A fehér szín eddig a pálya1 szabad voltát jelezte. Ezt is megváltoztatták és a szabad pálya jelzést — zöid színnel mulatják.
Eddig a piros szín azt jelentette, hogy: áljj! Ez a jelzés változatlanul megmaradt. Alkalmaznak viszont még újítást, a kettős sárga fényt, ame!y elöje''tzés azt jelenti, hogy: vi-gyázz, 200 méteren be ül a vonatnak meg keX állni!
A vonatok átlagsebességét meggyorsították.
A személyvonat az eddigi 50—60 kilométeres gyorsaság helyett 70—80, a gyorsvonat a mostani 80—85 km helyett 110 km-es gyorsa.
I*.
erő. zamat
GYARMATI
kávé
Sikerült v á sá r o I n o m "s o k száz méter
maradék külföldi férfi ppjú szövetet.
Hihetetlen olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
és isi vásároljon a VERSENY AROHAZBAN
HMM t
sággal robog.
A tehervonatok pedig az eddigi Jü km helyett -ÍS--50 km-rel nanduak. Sőt "még a vicinálisok is gyorsabb tempót vettek januártól kezdve, amennyiben a miniszteri rendeld az ország összes vicina isa:ra szintén előírta a jelzőkészülékek átszerelését. Ezek a vicinálisok a mostani 30—J5 km helyett 50- 55 km-:el haladnak óránként, esetfcg egyes» jobb vo-náakoa a gyorsaság még nagyobb lesz
Kis fia
egy szép zseblámpát szeretne I
A legszebbet veheti a legolcsóbb árban

Polgár Endrénél
a pénzOgyi palotában.
Nem fázik a ródlipáíyán ha KISS ClpŐ
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa» Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
ZALAI HÍRLAP
Zalaegerszeg
költségvetését elfogadták
Zalaegerszeg, január 8. Amint megírtuk, Czobor Mitvás polgármester és Szilágyi Mihály városi főszámvevő szombaton Budapesten jártak a város 1936 évi költségvetése ügyében. A pénzügyminisztérium némi módosítással elfogadta Zalaegerszeg város költségvetését és végleges letárgvalásra áttette a belügyminisztériumhoz.
Nagyszabású
Stefánia-est Sümegen
Sümeg, január 8. A sümegi Stefánia fiókszövetség a gondozásában levő szegénysorsú csecsemők javára január 11-én este «8 órakor a Kisfaludy-szálloda nagytermében nagyszabású műkedvelő előadást tart. Sümeg úri társadalma a legnagyobb készséggel segít ennek a nemes intézménynek s az előjelek szerint kimagasló esemény lesz a Stefánia-est.
A lelkes műkedvelő gárda színre hozza Bó-nyi Adorján: Édes ellenség című színjátékát. Szerepelnek: dr. Tóth Károlyné, Kulcsár Má-ria, Sphadl Anci, Nyers Piroska. Horváth Erzsike, Freund György, Bruckner József, Tóth Gyula, Németh István, Gruber Tibor. Gróf Tivadar.
Jegyek már most kaphatók. Ugy haljuk, az estre többen elmennek Zalaegerszegről is. Műsor után. persze, tánc lesz.
Érdekes füzei az olasz-abesszin viszályról
Dr. Szász Geró nyűg. kir. főügyészit e''.yettes Colonna hercegtől. Olaszország budapesti követétől több példányban megkapta-magyarra fordítva — "Az olasz-abesszin konfliktusa címmel ~ azt a memorandumot, amelyet az olasz kormány Genfben a Népszövetség elé terjesztett. Ez a fényképekkel illusztrált füzet azt a célt szolgálja, hogy a nagyrészben nem eléggé jól informált magyar közönséget is felvilágosítsa az olasz-abesszin viszály lényegéről és azoktól az okokról, amelyek elkerülhetetlenné tették Olaszország részére azt, hogy jogos igazát fegyveres beavatkozással védelmezze meg.
A füzet ügyes beosztásban tárgyalja előbb az olasz kcletafrikai gyarmatosítás történetét, majd az Abessziniával megkötött nemzetközi szerződések tanalmát. Kimutatja és bizonyítja, tyogy Abesszínia ezeket a szerződéseket soha sem tartotta mfcg,''ellenkezóicg, titkon és állandóan fegyverkezett és az utóbbi években, amikor már a helyzetét erre alkalmasnak tartotta, sorozatos támadásokat intézett a keletafrikai olasz gyarmatok: Eritrea és Szomália ellen, nemkülönben a/. Abessziniában élő olasz alattvalók és diplomáciai képviseletek tagjainak élete és vagyona ellen.
Ismerteti végül a füzet az Abessziniábm uralkodó borzalmas állapotokat, a kegyetlen rabszolgarendszert, a folytonos rablóhadjáratokat és embervadászatot, az állatias igazságszolgáltatást. a botozá<okat és megcsonkításokat. Mindezekről a helyszínen felvett fényképmellékleteket közöl.
Ez a memorandum tiszta képet nyújt a ma legaktuálisabb kérdésről, a világbékét is fenyegető o''asz-abesszin viszályról. Aki a füzetet elolvassa, tiszta képet nyer arról is. hogy Itália közel ötvenéves türelem után, folytonos támadások és megaláztatások közepette nem térhetett más útra és kénytelen volt érdekei és nemzeti becsületének védelmében Tcgyvcrt ragadni.
Mindazoknak, akiket az o''asz-abesszűi v> szály alapos megismerése érdekel, szívcsen szolgál egy füzettel, ha azért hozzá elküldenek, dr. Szász Geró.
■V
— Egyházi hirek. Dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök Beöthy Istváu dr. apátkanonokot a hittanárok és hitoktatók egyházmegyei főbiztosává, az egyházmegyei fótanfe.-ügyeló állandó hclyettésévé nevezte ki. — KauzÜ Gyula csatári plébános, kerületi esperes-tan felügyel ó esperesi tisztéről lemondott és helyette a megyéspüspök Meszlényi Lambert csácsbozsoki plébánost nevezte ki esperesnek A főpásztor Kántor Miklós káplánt Csabrcr.-dekről Barcsra helyezte át.
— A nyári vasúti menetrend megbeszélésére holnap, csütörtökön délelőtt 11 órakor értekezlet lesz a városházán Cjobor Mátyás polgármester elnöklete alatt. Az értekezleten résztvesznek az összes érdekképviseletek megbízottjai és a sajtó meghívott képviselői.
— Sümeg új plébánosa. Szabó Sándor, január 10-én érkezik Csökölyről Sümegre és veszi át a plébánia vezetését.
-— Dezső Lipót — tanügyi főíanácsos. A kormányzó a szombathelyi kir. tankerületi főigazgatóság tisztviselői közül Dezső Lipót tanügyi tanácsosnak a tanügyi főtanácsosi címet, Kézdy Béla dr. tanügyi fogalmazónak pedig a tanügyi segédtitkári címet és jelleget adományozta.
— A Stefánia Szövetség zalaegerszegi védó-intézete január 10-én, pénteken délután fél 5 órakor rendkívüli közgyűlést tart az új ügyrend letárgyalására a Tüttosy-utca 32. szám alatti székházban. Az intézet vezetőcége kéri a város közönségét, hogy minél nagyobb számban jelenjék meg a közgyűlésen.
— A sümegi Leány egy let 5— 6-án jól sikerült műsoros tánc-estet rendezett.
— Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel ^éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc J6zseb> keserüvizet.
téli gondlát ha
és téli
áruszükségletét
Kovács Dlvatáruházban
vásárolta.
MA DÉLUTÁN ÖT ÓRÁTÓL
ESTE TIZ ÓRÁIG HOLDFOGYATKOZÁS*
Ritka természeti jelenség látható ma délután. Délután 5 órától este 10 óráig ugyanis holdfogyatkozás lesz, mely egész Magyarország területén látható. A hold fogyatkozás* teli es őt órán át tart. ''
Játékárukban
nagy választék I
Telelőn 84.
196. január .
— Gyakran visszatérő székszorulás, rossz emésztés, vastagbélhurut, felfúvódás, oldalfájás, légzési zavar, szívdobogás, fejnyomás, fül. zúgás, szédülés, és lehangoltság esetén a természetes «Ferenc József» keserűvíz gyorsan megél én kítr a gyomor és a belek működését, az emésztést rendbehozza, megszabadítja az embert a kellemetlen érzésektől s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt. Számos kiváló orvos a Ferenc József vizet bélféregüzökűráknál is igen jó eredménnyel alkalmazza.
— A Za''aeg.''rszegi Kaszinó január 10-én, határozatképtelenség esetén 18-án este 7 óra. kor tartja évi rendes közgyűlését. Tárgysor: Az 1935 évi zárszámadás felülvizsgálata. Költségelőirányzat. Alapszabály-módosítás. A tisztikar és vá''asztmánv, valamint a számvizsgáló bizottság megválasztása 3 évre. Esetleges in. dítvánvok.
— A MANSz zalaegerszegi csoportjának a
megszállt területek sorsát és problémáit tárgyaló előadásai folyó hó 12-én, I9-én és 26-án lesznek, Erdély, Felvidék és Délmagyarország címen. Az előadásokat a Közművelődési Egyesü''et liccális előadássorozatának keretében tartják a fcső kereskedelmi iskoh. nagytermében, mindig vasárnap délután 5 órakor. Most vasárnap az előadó dr. Zsidó Sándor ügyvéd lesz, aki Erdély fájdalmát és megrázó sorsát tárja majd elénk. — A MANSz felkéri tagjait, hogy az előadásokat minél nagyobb — lehetőleg teljes számban látogassák. Diákok ezúttal is ingyen mehetnek az előadásra, felnőttek bc''épődíja pedig 20 fillér. 1—3
GÓZON GYULA
A »BUDAI CUKRÁSZDÁDRÓL:
Az öreg Kassai*., az igazi, békebeli, mulatós magyar úr... Csupa szívjóság, csupa melegség... és kedély. Bár mindig Uycn szerepet játszhatnék.
— Liceális előadás. Folyó hó 9-én, csütörtökön este s/49 órakor az izr. hitközség tanácstermében dr. Rothschild János ad elő: JcMera és idegesség címmel. — A következő liceális előadás 12-én, vasárnap délután 6 órai kezdettel lesz a hitközség tanácstermében. Horovítz József dr. szombathelyi főrabbi tart előadást: Tóraszerete» — zsidószeretet címmel. Az egylet tagjait és az érdeklődőket szívesen látja a Leányegyet vezetősége.
— A páratlan gyógy erő, ami az «lgmándi»-baa
rejlik.
Évezredek óta föld gyomrában érik!
— Leforrázta magát. Nagy József 51 éves barabásszegi napszámost súlyos égési Sérülésekkel szállították be tegnap a zalaegerszegi közkórházba. A szerencsétlen ember két héttel ezelőtt a pálinkafőzésnél segédkezett és munka közben véletlenül forróvízzel leforrázta magát. A sérüléseivel egy ideig nem sokat törődött, mire tegnap olyan súlyosra fordult az állapota, hogy be kellett szállítani a kórházba.
Boldog úi évet kíván
magának szerezni ? Hozza a u tó j á t, motorját hozzám javításba!
Horváth Győző
•titómQtxmkl vállalat. T«lefon 369.szára.
S. K. F. csapágyak Autogén Hegesztés
1936 január .
ZALAI HÍRLAP
KABOS GYULA A »BUDAI CUKRÁSZDÁDRÓL:
örülök, hogy a filmgy ártók végre rájöttek arra, hogy irtást b tudok. Az öreg Sc halmú jer, akinek alak-Iát vászonra vittem, nemcsak komikus figura, do érző, nemesen gondolkozó ember b.
— Zánka község országos vásárja. Za^ivármegye a''ispánia engedélyt adott, hogy Zánka község a folyó évben május 21-re, áldozócsiv törtökre esó vásárját május 14-én tarthassa meg. ^ -
— Anyakönyvi hírek SQm.gröL Sümegen az utolsó három héten a következő anyakönyvi bejegyzések történtek. Születések: Steiner Pál
• és .Schwarc Rózsi Kaiálin leánya izr., Oadó József földműd és Kreicsik Mária (Ukk) Mária leánya rk.f Varpa Lajos tfépész és Orbán Róza halvaszületett fia, Krajczár Oyörgy asz-talossegéd és Torda Róza Erzsébet leánya rk., Kiss József bányamunkás és'' Moínár Teréz Teréz Ványa rkv* Mosdényi Zsigmond cipész-mester és Rom Mária Mária leánya rk., Kiss Géza földműves és Reier Erzsébet Etelka kánya rk., Kulcsár Gyula föVlmüves és Lakosi Jolán Róza leánya rk. Halálozás: Bene Erzsébet rk. 2 éves, Lőwy Róza izr. 69 éves, Csiszár Károly rk. földműves 72 éves, OJcim Bódog ág. ev. gazdatiszt 87 éves, Eitner Jenöné sz. Kozáry Mária rk.. 52 éves, Kulcsár Róza rk. 8 napos, özv. Niederamger Jánosné BZ. Soós Róza rk.. 73 éves. Házasságot kötött: Horváth András rk. kántor Re hát Erzsébettel.
— Időjárás: Efcyhe idö, éénk bb fcgáramlis, •ok helyen köd, több helyen csö. A hegyeken esetleg havasesö. Holnap a felhőz«: felszakadozik.
SZÍNHÁZ
A Darvas szfntársübt szerdán este kezdi eló-tdásajt Zalaegerszegen a Bárány nagytermében ai »Az aki mer, az nyer« című operettel. Az érdeklődés igen nagy. Az előjelek szerint «zép színházi szezonra lesz kilátásunk. HETI MŰSOR:
9-én, csütörtökön: Tavaszi mámor. Eredeti operett bemutató, írták Horváth Gyula és Rózsa Andor.
r 10-én, pénteken: Százhuszas tempó, vígjáték.
11-én, szombaton: Montmartrei ibolya, Kálmán Imre operettje.
12-én, vasárnap délután, olcsó helyárakkal>: £n és a kisöcsém, majd fél 6 órakor: Falu rossza; este fél 9 órakor: Dorozsmai szélmalom, Erdélyi Mihály operettje.
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéliáz-ban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délek''m fél''12-ig, egyéb bérletszeKét-nyeket fél l-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokéi pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
RÁDIÓ
Szerda, január 8-
Budapest I.
7.10: A Ko''ozsvári Magyar Zene konzervatórium tanárainak estje. 8.15: Hogyan született meg az új erdélyi irodalom. S. Nagy Lászlő előadása. 8.45: Magyari Imre és cigányzenekara muzsikál. 10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11.15: Ottlilc György dr. olasznyelvű előadása. 11.35: Hanglemezek.
Budapest II. 6.20: Olasz nyelvoktatás. 7.15: A »Száz könyv* sorozatban Babits Mihály ismertetése Dosztojevszkij »Bűn és bűnhődés c. regényéről. 7.35: Hanglemezek.
Csütörtök, január 9.
Budapest I.
10.20: Kis történetek az á''iatok világából. Irta: Nvárv Andor. 10.45: A tc''i sportok és az orvos.'' Irta: Kellner Dániel dr. 12.05: S. Groli Klára hegedül. 1: A Mária Terézia 1. honvéd gya''ogezred zenekara. 4.10: A háztartásról. Vízváry Mariska előadása. 5: LcgelőtánsuV.ok, zöldmezőtanfolvamok. Piukovich József dr. előadása. 5.30: Forró Ferenc énekel. 6: Thury Zoltán emlékezete. 6.35: Budai György cigányzenekara.
7.40: Részletek Goethe »Faust«-jából. 8.30: Hang''emezek. 9.10: Külügyi negyedóra. 9.30: Hang''emezek. 10.20: Marik Irén zongorázik. 11: A Mándits jazzenekar műsora.
Budapest II. 5: Hang''emezek. 6.35: Angol nyelvoktatás. 7.10: Révész Béla ctoeszélúie. 7.45: Diösv Edit cnekel.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
Tjiaht
D»rt:*k
Angol Ion? Belga tr. Cseh koro:n Dán korona Olnár Dollár
!*65 16 9^ 1)6 W 57 50 14*15 ''4 35 74-35J7515 7W-7-95 329 339 tO
Francia frank 22 30-22-50 Hollandi 229-3 >-231*30 Lengyel zloty 63 70-f 4 30 Leu 3"00-3*15
eva 410-415
Ura 2990-30-2.1
Vtárka 136"— ''3760
Vorvég korona 83 70-84-60 Osztrák schilling 8 -80 7U Svájci frank IIOTO-1 li 65 Svéd korona B5 8O-8Ü 70
ArrMerrtanr.
Pelerád
Berlin
Bukarest
Brfiftfzel
Kopenhágs
Oszló
London
Milano
Newyork
Pária
Prága
Szófia
Stodnohn
Varsó
Wien
Zürich
229 5^231 3C
7 82-7-8T 135 ft-136«0 3-41-3 iC 7920-7980 76*15-86.47 85-5C-7«r5C 1705-17*: 2998-30^0 W21V347-I0 22-32-22ÓC l4"07-t7-a7 4*11-4 4"!
64 < 5-65*53
110-80*11160
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Búza (tiszavidéki) 77 kg 1815-1820 (erv^bj 17 65-17.80 (tUzv.) 78 kg. 18 lu- 18-35. (egyéb) 1790-18 05, Í9kg. (tiszv.) 1835 —186\ (egyéb) 18-05* lfr20(H»«v ) 80 kg. 1865-1890. (egyéb) 183C- 1840, roxt (pe* ».) 16C0—16 »0, trra uj 1740-1600, sórárpa I8tXM9C0, rab'' 1755-1765, len*en 1545 15.1-5, c-uzakori» 1250- 1263 \
Irányzat gyengébb. forgalom: csekély.
i •»<«''•*»♦*<• »• »••»*> »ik»t«tt* rtn» jikOt
A kt*44Ur.<,kS|« t MUS''OÍ OÍiA Divio maoii* JÓzsr.»
*MM*«ir< I.314U 1 KOZIUSZKY ti&Zló
sa**«i tw«6*n». nuMCu júl&tr
Alkalmi aiándéknak
könyvek diszlevélpapirok töltőtollak
gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
M éviegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben
APRÓHIRDETÉSEK
TELJESEN UJ Esterházv-féle kocsi eladó. Bővebbet Zeháp Ferenc ígazgatő4anJtóttál, Zalabcsenyő.
NÉQYSZOBAS szép komfortos lakás a Gráncr-féle ház emeleten jutányosán azonnal kiadó. Bővebbet a Vármegyei Banknál.''
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EQY OAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobása:) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
Figyelj!
HAVAS TI VI
kézimunka- ■ ■ ■
kézimunka-cs szőnycgfonalat.
Babi ruha kOMalegességei legmegbízhatóbbak.
védjegy
II
6S
Göcsejiek
órésa és
ékszerésze.
Legprecízebb óra|avltd műhely
Varga Lajos (Tiki)
órát- éa ékszerész
Rákóczi ul 5. sz.
Vass Lajos
órás és ékszerész
Zalaegerszeg, (a megyeházzal szemben) OLCSÓ ésJAEÜBlZHATÓ
orvosi rendeletre is legolcsóbban készít
6. Kovács Elza
Rákóczi-ut 29.
a rendőrpalotára! izemben ______
Nagy megtakarítást ér el. ha ezen könnyű éghető, magas kalóriáju tűid szenet nálunk vásarolja.
írógép
és számlálógép szaküzlet
ERIKA u| titka gtp
P 179
Remington Írógépek bizományi lerakata, JaTtUsok, benzínfdrdók. |ckarban tartás. - Arany, eztet ékszerek, diszlirgyik
HORVÁTH MIKLÓS aranyrnúres, írógép műszerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika mellen.)
lOOhg.la
Telefon: 8ft
szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL
Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Fontos kiszolgálás.
Báli
frakking
mellényf gallér. nyak-kendő9 a legszebb kivitelben

PAL Et INDRA
Tmlmion: 170.
fiasstiiía JlllIIF-ra!
ZALAI HÍRLAP
196. január .
■f ■ ■
Kelengye árusítás 2 kedvezményes nappal
január 1-föl 31-ig
teljes erővel megindult!
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. vászoü: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere Balaton gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere Balaton gyöngye: komplet szélességben Zalagyöngye: mindennemii fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: finom fehérneműre és ágyneműre métere Hajnalka extra űne: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sűrűszővésű ágyneműnek métere Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere
ugyanaz duplaszües, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: kőzépminőségű métere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métore
Extra — Extra takácslepedőa. dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. 1.90 P. 2.80 P. 3.20 -P. 4.1
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban 1
Törülközők 50 minőségben 1


Schatz vásznak
védjegy«
Schütz
Nyomatott Kßkm Agostod köuyuiy umtSájában, Zalatgemeg, SaéüiyKif 1. TM« 111«
/ 1
évf. 1936. 7. szám.
Janaár 10. Péntek.

Szerkesztőségi telefon: 80.
POLITIKAI NAPILAP
Nyomdai telefon: 131.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széehenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztárí esekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
A választójogi játék
Zalaegerszeg, január 9. Egyre élesebb áz ellenzék harca és egyre jobban veszíti el maga mellől a híveket. Ez a harc újabban, teljesen leplezetlenül, taktikai kérdéssé süllyeszti a választójogot, taktikai játékot folytat azzal a problémával, melyről a Nemzeti Munkatere így beszél: Szükségesnek tartjuk a választójog reformját a titkosság elvének érvényesítése a''apján, de a nagy nemzeti érdekek legmesszebbmenő megóvásává''-«. Semmi képen sem akarja elfoghdni az ellenzék a kormányelnöknek és a parlamenti többségnek azt az álláspontját, hogy bármilyen fontos is a választójogi reform és általában az alkotmányjogi reformok, — az elsőség a gazdasági reformjavaslatokat illeti meg.
A sok kisebb-nagyobb csoportra szakadozott ellenzék most egyszerre a sorrendi kérdést kezdi bolygatni és a választójogi reform elsőségét sürgeti. A józan magvar közvé''emény, amely annakidején általános helyesléssel fogadta Gömbös Gyula emlékezetes szegedi beszédének erre vonatkozó részét, hogy tudniillik előbb a kenyér, aztán a jog, — a józan magyar közvélemény mögéje lát az egyöntetű ellenzéki követelés kulisszáinak és tudja, hogy a sokféle csoport sokféleképen elképzelt váa^ztójogi reformja nem lehet más, mint ar*t-geszen Ijete-rögén elemekből összetevődött elonzék Bábelje. Nem veheti és nem veszi komolyan ezt a követelést a gondolkodó magyar, mert hiszen nyilvánvaló, hogy ahány a párt és frakció, annyiféle a terv és az elgondolás.
Azt azonban mindenesetre helyeslőleg lehet tudomásul venni, hogy már az ellenzék is kezdi érezni és hirdetni a vélemény egység szükségességét. De itt nem szabad megállni, tovább kel! menni és félreértéit kizáró módon meg keli mondani, hogy fníelyik és milyen az a plattform, amelyet közösen elfogadtak, amelyért harcolnak. Végre is az ország népe joggal várja el az ellenzéktől, hogy tisztázza és világosan állapítsa meg a választójoggal kapcsolatos kívánságait.
Sok és nagy kérdés tisztázandó itt.
Az ország közvéleménye tudni akarja, hogy a választójog reformjának ellenzéki elgondolása szűkíteni, vagy kiterjeszteni akarja-e az aktív választójogot. Az abszolút, vagy a re-tatív többségi elvet óhajtja-e alkalmazni, a nemzeti és konzervatív gondo''at érvényesítését kívánja-e s ha igen, milyen biztosítékokat szán e célra? Szinte vég rn:lkül lehetne rámutatni a súlyos problémákra, amelyeknek jó, v^gy rossz megoldásától függ az, hogy építö-c, vagy pedig romboló lesz-e a reform. Kíváncsi a közvélemény például arra is, hogy kinek szánt passzív vá''asztójogot s e tekintetben szigorítást, vagy enyhítést kíván-e az ellenzék? Kívánják-e á megyei, vagy országos lajströmos rendszer bevezetését, vagy elfogadják 3ethlen István gróf elektoros rendszerét? Mi a véleményük a megyék és az érdekképviseletek követ küldési jogáról?
Ahány kérdés, annyi kérdője?, pedig az ország közvéleménve megkívánja, hogy az egységes plattformot tervező ellenzék nyílt és határozott választ adjon és a választójog reformján túlmenóleg, az alkotmányjogi kérdések es
biztosítékok törv énybe iktatásáról is véleményt mondjon. Bizonyos, nehéz kérdések ezek, melyekre nem könnyű megfontoltan, felelősség-
teljesen válaszolni, de amíg a százfele húzó ellenzék nem ad komoly, egységes vá''aszí. addig mnes joga sürgetni a nagy reformot.

Földrengés volt tegnap este Stálerországban
Bécs, január 9. Grácban és Stájerországtöbb vidékén tegnap este 6 óra tájban több erős földlökést éreztek. A földrengés, amely elég erős volt, két másodpercig tartott és kelet-nyugati irányú volt. l egerősebben érezték a rengést Stájerország nyugati vidékén. Kor-Alpc vidékén nagy pánikot keltett a földrengést kisérő hatalmas földalatti moraj. — Deutsch''.andbcrgben a lakosság rémülten me-
Gömbös miniszterelnök
nyilatkozik a párt szervezkedéséről
nekült a házakból. Itt olvan erős voH a rengés, hogy a poharak is feldőltek az asztalokon, a falakról pedig lezuhantak a konvhaedények. Schwannbergben a házakról lehulfó tetóc&erc-pek több embert megsebesítettek.
Jugoszláviából érkező jelentések szerint Lai-bachban és Marburgban is igen erősen éreztek a földlökéseket.
Budapest, január 9. A Magyar Távirati Iroda munkatársa kérdést intézett (őömbós Gyula miniszterelnökhöz azokra az elterjedt hírekre vo-natkozó''ag, hogy a Nemzeti Egység Pártja főtitkári állásiban állítólag változás van tervbe véve. Gömbös Gyu''a miniszterelnök a következőkben vá''aszolt:
— Semmiféle változás sincs tervbe \éve. Az egész párt hálás Marton Bélának azért az óriási munkáért, amelyet a szervezés körül kifejtett. A párt szervezkedése az ilta''am jóváhagyott elvek szerint folytatódik továbbra is.
— Egyébként eliminálódott az a felfogásbeli differencia is, mely egyes kérdésekben a belügyminiszter űr és a párt fötitkára között felmerült. Ebben az ügyben január 2-ára értekezletet hívtam össze, amelyen a belügyminiszter űr, a párt elnöke, Ivády őexcellenciája és
Marton Béli, a párt országos fótitkára vett részt. Ennek az értekezletnek megállapításai a''apján fognak véglegesittetni a párt szervezési űtmutatásai.
— A közvéleménynek és a sajtónak azt ajánlom, hogy nyugodtan vegye le napirendről ezt a felfújt kérdést, amelyet egyesek egyébként politikai méregkeverésre is fel akartak használni.
— A főispánok szerepe is változatlan marad. A fóispáei teendők végzése mellett a Nemzeti Egység pártja elnöki tisztjéből folyó kötelezettségüket is teljesítik, megjegyezvén, hogy a párt — eddigi utasításaim alapján ás — a közigazgatástól függetlenül éspedig függetlc-nebbul, mint valaha, tovább szervezkedik.
A Nemzeti Egység Pártja egységesen megy a maga céljai felé.
Mire összeül a Népszövetség 18-as bizottsága, addigra 60 francia hadihajó fos cirkálni a Földközi-tengeren
Az olasz ttizérsé« telítsen uétsxórta Mulugéta herceg sorkatonáit — Grazién! mér késiül a feMrl offenzívéra
O''afzowitfban szolgálattételre hívták be az M07«cs korosztály tartalékos repülőtisztjeit.
Az angol esti lapok szenzációs fe''.táVJsban t>a*a''nu% címek alatt közlik, hogy
a második francia hajóra) január 20-án '' a provenccl és corslcai partok mentán tartja meg szokásos gyakorlatát
és ezt a körülményt úgy tekintik, mint a legutóbbi francia-angol tengerészeti tárgyalások eredményét. Ezzel szemben hivatalos körökben nem tartják helytállónak ezt a magyarázatot és hangoztatják, hogy a francia kormánynak ez az elhatározása teljesen független a pár»: tárgyalásoktól.
Az angol hajóra} egy része a tavasszal a Földközi tengeren cirkáló útra indul
Hivatalos helyen hangsúlyozzák, hogy ennek semmiféle politikai háttere sincs.
Január 20-án ül össze Genfben a 13-as bizottság. Ez alkalommal fondoni jelentés szerint hatvan francia hadihajó cirkál a Földközj tengeren és a kornyékén.
Páris, január 9. Abesszin hadíjc''entés u*•• rint mind az északi, mind a dél» harvtereken heves ütközetek folynak. Kassza es Szejum hercegek csapatai a hirtelen beállott esozest arra használják fel, hogy nagy erővel folytassák elónyomulásukat Akszurn irányába Az olasz őrhelyek elkeseredetten védekeznek. A déli harctéren Deszta herceg három hadoszlop-pal vonul Graziani tábornok ellen, hogy eVha-rítsa az blaszok oldaltámadását.
Egy másik abesszin jelentés szerint Addis-abeba környékén heves felhőszakadás pusztít, az utak járhatatlanok és a folyók kiléptek medrükből. Ha az esőzés tovább tan, akkor a harctereken megbénul minden hadművelet.
Az olasz repülőgépei* röplapokon-szólítják szólítják fel a lakosságot, hogy ráXzák K- a központi kormány zsarnokságát. X.t Olasz híradás szerint
Godzsan tartományban lázadás tört ki és óraiak letörésére nagyobb abesszin haderő fridult útnak.
Kis estélyi- és délutáni ruhák, gyapjú kötött- és szövet ruhák, „Habselyem" meleg pongyolák állandóan a legújabb divat szerint
tökéletes szabás és kiállítás a
A Journal berlini tudósítója szerint
Nfcoctorszi* az állítólagos aogoMrmcia
megegyezést a locamól szerződés meg-szegéaéník tekinti.
Párisi jelentés szerint Tigre tartományban az olasz tüzérség teljesen szétszórta Multigéta herceg kétezer fönvi sorkatonából álló sere-tft
ZALAI HÍRLAP
Az abesszinek Antalóból kiinduKm elfoglal-ták egy 3.000 méter magas heg}'' lejtőjét- Az olasz felderitó repülők mcgá^apHottak, hogy az abeWÓneli az elfoglalt lejtem kezd* rna-gjikafc elsáncohu és drótsövényeket » allíta-nak. A bombavetők erre param** kaplak, melynek értelmében
a tüzérséggel együtt hat teljes órán keresztül tűz alatt tartották az abssszin csapatokat.
i ameivek végül is kenvte^anek voltak vi>sza-votmlrt! Airtak» irányába A háború óta most történt meg először, hogy az olaszoknak kizárólag a tüzérség és a repülőgépek segítségével sikerült szétszórniok az ellenséget.
Graziam tábornok haditerv., hogy mielőbb elfoglalja Harrart.
Rövidesen offenzíva indul meg a város ellen. Igen nagy jelentőségű lenne, ha sikerülne kitűzni az o''asz lobogót Harrar fölé, mert ezzel dzsibuti vasútvonal is az olaszok kezébe kerülne. Az olasz vezérkar véleménye szerint egyébként is a keletafrikai hadjárat sorsa az olasz Szomálifold és Harrar kozott dől el.
Párisban úgy tudják, hogy a Népszövetség januári úlésszakán nem döntenek az olajmegtorlásról. Állítólag már az ango! politikai körök is elvetették ezt a gondolatot.
1936 január 10. •<•
Gyermekölés vétsége elmén az egerszegi rendőrség
idor
Zalaegerszeg, január 9. Dobó Rozália 23 éves felüónó, aki tegnap érkezett Zalaeger-wxgtt, hogy üt elfoglalja áfását, ma délelőtt az előírásoknak megfelelően bement a rendőrkapitányságra. hogy jelentkezzék.
Ilyen esetekben a rendőrség műiden alkalommal utána néz, hogy az illető nem fordul-e elő a körözöttek névsorában. így történt most
Bafetonboglár, január 9. Most szombaton a Bogvárhoz közel fekvő Lát rám községben Kongó Dániel földműves birtokán fóldmunká-latai közben érdekes leletre bukkant.
A kömyék legmodernebbül berendezett
autójavító
üzeme és garage
Bosch service Ahhumulátor service
FAG golyós és görgőscaapágyah.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
ERDÉLYI JENÓ
gépipari vállalata.
Zalaegerszeg. Teleion 43.
A felázott föld körül váratlanul egy erősen poriadásnak mdult csontváz került felszínre-Kongó Dániel azonnal értesítette a csendórsé-get s a megindult vizsgálat a következőket .i¡lapította meg:
Látrány községben 191b októberében egyik napról a másikra eltűnt Gá) Imréné, Gál Imre földműves felesége. Az asszony eltűnésével egyidóben eltűnt a faluból Gál Imre is. A csendőrség abban az időben gyilkosságot sejtett az chtinés mögött s nyomozást indított az eltűnt férj, Gál Imre fel-kutatására, ntivel ót gyanúsította az eltűnt asszony meggyilkolásával. A férj azonban minden nyomozás ellenére sem került elő- '' ;
Most az előkerült csontvázzal kapcsolatból ismét megindult a nyomozás a húsz év előtt elkövetett valószínű gyilkosság tisztázására. A csontvázon ugyanis a bal halántékon erós zú< /.ódást észleltek a vizsgálat során, melv azt bizonyítja, hogy erós ütés következtében keletkezett.
A további vizsgálatok során megállapították, hogy nem a férj követte ei a gyilkosságot, mert a férj is valószínűleg gvilkosság áldozata lett. t
Az ügyben teljes eróvel folyik a nyomozás, hogy fény derüljön a húsz év előtti kettős gyilkosság hátterére.
egy körözött lellrónőt
is. Legnagyobb meglepetésre kiderült, hogy Dobó Rozáliát a kecskeméti rendőrkapitányság 1935 augusztus óta országosan körözi, még pedig gyermekölés vétsége címén.
A rendőrkapitányságon azonnal őrizetbe vették a fiatal feli.-ónót és délben már át is kisérték az ügyészség fogházába, ahonnan majd egy fogházór Kecskemétre kiséri.
t ,n '' 4. mW*iHwiwt
Husi év előtti kettős gyilkosság
ügyében nyomoz a boglári csendőrség
József főherceg,
tábornagy a főispánnál
w
Zalaegerszeg, január 9. Tegnap megírtuk, hogv József királyi herceg Zalába érkezett, a budnyai vadászkastélyba. A főherceg pén-teken, 10-én délután látogatást tesz vitéz Ta* bódv Tibor főispánnál.
Tabódy főispán a kir. herceg őfensége tiszteletére szűkkörű estebédet ad: i mm aaaaa
Sertéskivitel
Csehszlovákiába
Az 1933 évre megalapított 5.000 darabot
kitevő és az 1936 év >anuár folyamán kiszál*-tásra kerülő sertés pótkoatingens kiszálííVbára nézve a tárgya ások végleges befejezést njcr-tek. Ehhez képest az -Egyesülés Csehszkná-loába iránvuló snrtéskivitel lebonyolításaxai (Budapest. V.. Alkotmány-utca 29.) az 193b január 14-ig beérkező bejelentéseken a bo érkezések sorrendje szerint előjegyzésbe v^szi és a kontingenst elosztja.
Az átszámítási kulcs az eddigi alapon az ár-kiegyenlítő bizottság megállapítása szerint hetenként történik.
Az érdekeltek a fentiek szerint kiszállítható mennyiségeket az Egyesu''ésscl luladéktalar.ul közöljék. *
Az 193b évi csehszlovák sertés kontingens meghirdetésére előreláthatóan január végén kerül sor.
Jó szemüveg, jó fényképezőgép
jó fényképkidolgozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoszaküzletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG.
ÖNMAGA HAJTOTTA VÉGRE AZ ELMARADT HALALOS ÍTELETET.
Nagykanizsa, január 9. Muick János 62 éves szepetneki gazdálkodót Nagykanizsán még 1931-ben gyújtogatás büntette miatt vonta felelősségre a statáriális bíróság.
Minden jel arra mutatott, hogy a vádlottat halálra itéli a bíróság és ezért a hóhér már le is utazott Nagykanizsára. A halálos itéJct helyett azonban csak fegyházra ítélték az öregembert.
Amíg Muick János benn ült a bjrtönbcn, azalatt elárverezték a házát, földjét. Az öregember most szabadult ki a fegy házból és mikor látta, hogv semmije sincs, a rokonaihoz fordult segítségért. Egyetlen rokona sem akarta azonban befogadni, ami annyira elkeserítette, hogy tegnap felakasztotta magát.
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nagy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben. Rákőcaki. 6.
BOfkabátoknak: MXOIL. Téli CÍPŐnekt. FÓkSZSÍrtl
<1
60 WÉt az eleső zsír vásár;
Plank József jánosházai nafyváfónál:
la zsirwalonna, bőr oéttöl 136. háj, 148, la olvasztott zsír 1 56, füstre való szalonna 120, füstólt szalonna 140, friss tőpfriő - 96,
la hasoa kolbász I — P. Ai árak nagyban érte adók.
m " ..................""mmmrnmmmmm^mmmmmm
INDANTHREN
mkm aglH^iiiiWfc
HfiNIG röfős- ét kézimunkaOzId.
1936. január 10._._'' zalai hírlap
3
Ajeyfá&tfl
A minden tabl látható „Bayer" kereszt, a megbízhatóság jele
A legrövidebb utat Budapestre I
U január 9. Czobor polgármesternél ma menetrendi értekezlet volt, melyen aiegjelentek a kereskedő—tparosérdeloefeégek, a vasút, a sajtó képviselői. A polgármester kiadta a jelszót:
a legelső kívánság legyen, amit aüid-taddlg hangoztatni kell, amíg nem tefyesl-tik, bogy adják meg nekünk a legrövidebb utat Budapestnek.
Ennek egyik módja: bekapcsolni Zalaegerszeget Boba—Székesfehérváron át a hét ve-aérről elnevezett sebes motorosok forgalmába, ▼agy pedig nappali közvetlen kocsit adni ennek a mostohán kezelt megyeszékhelynek a legrövidebb úton Budapestre. Még egy mód van, amit szintén kérelmez a polgármester a város közönsége nevében: adjanak közvetlen,
ÉKriíÜh nélküli csatlakozást a Tapolca— Budapest között naponta közlebedö le-besmotoroshoz.
Azt is kéri a város, hogy a Zalaegerszegről Tapolcára induló 13.5b-os vonat ne akadjon «1 Tapolcán, hanem a nváron legyen azonnal csatlakozása a Balaton felé. Kérik, hogy Bobán adjanak csatlakozást az esti pesti vonattól Zalaegerszegig.
A Szombathelyről induló balatoni fürdóvo-nathoz közvetlen kocsit kér a város.
Nagyon fontos kívánság, hogy a három évvel ezelőtt beszüntetett éjjeli pesti csatakozáct újból vezessék be. Ez a vonat 20 órakor sidul Pestról.
Kanizsán iá. éjjel 1 órakar, vágyta <M
Arai menetidő után Idehaza vok ezzel a vonattal su egerszegi utas.
Ennek a vonatnak igen nagy előnye az hogy Keszthelyről este fél 11-kor kdl csak dk indulni. További kérelem még, hogy Balatonszentgyörgyön este a zalaegerszegi vonatot indítsák elóbb, ne a keszthelyit, mint eddig tették.
Juhász Dávid ny. Máv felügyelő felvetette a zalalövői közlekedéssel kapcsolatos kívánságokat is, de ezt az értekezlet nem veszi fd a MÁV-hoz juttatandó kívánságok közé.
Élűnk a polgármester szavaival:
a megyeszékhely igazán megintene**, hogy menetrendi panaszait végre meg- • szűntessék.
t
El kell .ismernünk, hogy közlekedésünk eddig is sokat javult és igen sok jószándékot tapasztaltunk eddig is a MAV részéről. Tulajdon-képen nem is sokat kérünk ahhoz, hogy a panaszamk végleg megszűnjenek.

Szökrönyös Ferenc büntetését 10 hónapra emelte fel
a Tábla és őrökre eltiltotta az autóvezetéstől
\ (
Fellebbezés folytán most került az ügy a gyóri l^ir. itéíótábla elé, amely
10 hónapra emelte fel Szökrönyös büntetését és egybeh örökre eltiltotta ac nutó-veszetéstöL
Most hirdették ki az ítéletet a zalaegerszegi törvényszéken Szökrönyös elótt, aki enyhítés végett'' fellebbezést jelentett be a Kúriához.
január 9. Mint ismeretes, a Göcseji Hét egyik hajnalán tragikus kimenetelű autógázolás történt a kaszaházai hfdon. Szökrönyös Ferenc zalaegerszegi bérautós, aki úgy látszik, ittas állapotban vezethette autóját, elgázolt egy kerékpáron vele szembejövó gazdálkodót, aki rövidesen belehalt sérüléseibe.
a zalaegerszegi törvényszék októberben vonta felelősségre Szökrönyös Ferencet, akit gondatlanságból okozott emberölés vétsége címén hat hónapi fogházra itélt, egyúttal 3 évre eltiltotta az autóvezetéstől is!
Jogerősen kéthónapi fogházra ítéltek
egy rágalmazó ukki magántisztviselőt
Zalaegerszeg, január 9. Nagy konstemációt keltett Ukk községben annakidején az a bűnvádi feljelentés, amelyet Lajkovics Jenő ukki magántisztviselő tett az ottani csendőrségen és a zalaegerszegi ügyészségen az ottahi úritársaság egyik hölgytagja és az egyik ottani szülésznő ellen.
Lajkovics ugyanis azzal vádolta meg a vele haragos viszonyban levő hölgyet, hogy az a szülésznővel tiltott műtétet hajtatott volna végre.
Ennek a nyilvánvaló bosszúból suga.t rágal-aiazásnak az lett a következménye, hogy a
gyet, mint a szülésznőt, mire azok hatóság előtti rágalmazás vétsége címén bűnvádi feljelentést tettek Lajkovics Jenő ellen. A zalaegerszegi törvényszék annakidején csupán 100 pengő pénzbüntetésre ifcfíte a fiatal magántisztviselőt, aki azonban nem imigodott bele az Ítéletbe, hanem fellebbezett.
Lajkovics ugyancsak megjárta a fellebbezéssel, mert most a kir. Kúria jogerősen "2 hónapi fogházban állapította meg a büntetését, egyúttal pedig 300 pengő erkölcsi kártérítés megfizetésére t> kötelezte.
A za''aegerszegi törvényszék most hirdette ki az érdekeltek előtt a ''Kúria Ítéletét.
vizsgálat teljesen tisztázta úgy az illető höl-
Nem fázik a ródlipályán ha KISS CÍpŐ
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
ELTÖRPÜL
mindenfajta világítás az
Aladdin
pelrolBQmgáz-lámpa
fényével siemben.
Kapható:
HEINRICH W. és L. cé^éi
Zalaegerszeg. Telefon 161.
MOZI
BUDAI CUKRASZDA.
A legszebb magyar fűm az Edisonban-Premier pénteken!
A Budai cukrászda rendezője Oaál Béla, aki a Meseautót és az Uj földesur-at rendezte, írói: Zágon István és Gaál Béla. Nagyszerű zenéjét Hajdú Imre szerezte. Főszereplői: Per-czel Zita, Dobos Anni, Gordon Zita, Somlay, Kabos, Oózon, Perényi László. A legkisebb szerepben is egy nagyszerű színész.
A Budai cukrászda új irány, új stílus és egyesíti magában a vígjáték humorát, a dráma feszültségét, a regény izgalmas cselekményét és az operett fülbemászó melódiáit. Eseménye a magyar filmgyártásnak a Budai cukrászda és Üaál Béla rendező élete eddigi legjobb filmjét alkotta meg vele.
Az előadások pénteken fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. Jegyek elővételben már kaphatók.
G/4fjrtx«rtáraklMu> kmphtió
FTi joelkr
— A telepítési törvényjavaslat tárgyalta» « Abödunántúll Mezőgazdasági Kamarában.
Az ASsódunántúli Mezőgazdasági Karaara köz-gazdasági szakosztálya január 7-én tartott ülésében tárgyalta a telepítési törvény javas5itcC A szakülésen — a szakosztályi tagok nagy számának jelenlétében — gróf Teleki Béla ekió-költ. A szakülés Szűcs Ervin u. titkár előadásában, a szakosztályi tagok élénk érdeklődése és gyakori, értékes hozzászólásai mellett tárgyalta a törvényjavaslatot, úgy a délelőtt 9 órakor kezdődő uVs a késő délutáni órákban végződött.
— 19 évesek jelentkezése. A m. kir. rendőrség za''aegerszegi kapitánysága a belügyminiszter rendelete alapján figyelmezteti mindazokat a magyar állampolgárokat, férfiakat ól nőket egyaránt, akik 1918 január 1. és december 31. között születtek, hogy a 19. életé\ükbe lépésüket folyó évi január 31-ig az erre a célra szolgáló bejelentőlapok kitöltése útján jelentsék be, tekintet ndküT arra, hogv megelőzően másik bejelentőlapon, vagy sziLcik bejelentőlapján már be voltak jelentve. A bejelentőlapon az összes adatokat pontosan és a valóságnak megfelelően kell feltüntetni. A bejelentett adatok valódiságáért a bejelentési* köte''ezettel együtt a szállásadó (családfő) is felelős. A bejelentést elmulasztót kihágás miatt büntetik.
— A varmegye ¡nyugdíjasok figyelmébe!
Bódy Zoltán alispin hivatalosan tudatja a vármegye nyugdíjasaival, hogy a kedvezményes utazásra jogosító vasúti arcképes igazolványok érvényesítési határideje február 29-ig tart. Eddig az időpontig bezárö''ag mindenki válthat új arcképes vasúti igazolványt, amely 5 évre szól. Az igazolvány'' térítési díja fejenként 24 pengő, mely összeget a vármegyei nyugdíjalapba kell befizetni, az igazolvány kiállítási díja pedig 2 pengő, amelyet a MAV üzlet-vezetőség 12.090 számú csekklapján kell befizetni.
— Ma, csütörtökön este V,9 órai kezdettel a Zalaegerszegi Izr. Jótékony Leányegylet ü-ceális estién a hitközség tanácstermében de. Rothschild János: Jellem cs idegesség címen tart előadást. — Január 12-en, vasárnap déJ-után 6 órakor dr. Horovitz József szombathelyi főrabbi: Tóraszeretet — zsidÓKDwete* d-men ad elő. Az egylet tagjait és az érdeklődőket szívesen látja a vezetőség. t
— A zalai méhészeti tagozat január 12-én délelőtt 10 órakor szakelőadást tart Zalaegerszegen a Jókai-utcai elemi iskolában.
ZALAI HÍRLAP
— Együttesen renderi farsangi mu''atságát a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Daloskör nagy hangversennyel egybekötve február 2-án az Arany Bárány összes termeiben.
— A kaszinói vacsora nem 10-én, hanem 18-án lesz.
— Ar izr. isten tiszt Jet Zalaegerszegen pénteken délután negyed 5 órakor kezdődik.
— Nincs jobb házi barát az dgmándb víznél, Azért legyen minden háztartásban kéznél!
*) « • • V i - -"-A
1 ''
Boldog úi évet kíván
magának szerezni? Hozza autóját, motorját hozzám javításba!
Horváth Győző
autómüsxakl vállalat. Teleion 269. szám.
S. K. f. csapágyak Autogén hegesztés
INDANTHREN
szína* függöny kelme 88 fillér HÉN1G rőfös- és kézimunkaüzlet.
— Rabindranath Tagore levele egy leányhoz. Az elmúlt iskolaévben egy volt kanizsai líceumi növendék az fcnképzőbör keretében értékes dolgozatot írt Rabindranath Ta-
goreról, a nagy hindu bökselőrói és költőről. Rahindranath Tagorenak már évek óta vendége két kanizsai festő művésznő. Sass Fe-rencné és'' leánva, Sass Baba. Sassék lefordították és átnyújtották a költőnek a kanizsai ''■icisu dolgozatát, mire Tagore most meleghangú ''evélben köszönte meg a kanizsai kislánynak a távolról megnyilvánuló rokonszenvet és megem''ékezést, amely, mint írja, őszinte örömmel töltötte el.
— Meghűlésnél, náthaláznál, mandolalobnál, torokgvu ladásnál, valamint idegfájdalmaknálés szaggatásnál naponta fél pohár természetes cFerenc József» keserűvíz rendes gyomor- és túlműködést bztosít.
— Nagyanyánk korában mindig kéznél volt egy kis szekrényke a legszükségesebb házi-szcrckkcl. Ezt a jó szokást a ma modem embere is megtartotta, mert meghűlés első jeleméi, reumás fájdalmaknál, fogfájásnál mindig jó, ha kéznél vannak a bevált Aspinn tabletták. Aspirrn tablettákat évtizedek óta ered-métmye'' használják fájdalmaknál, meghűlésnél. A va:ódi Aspirin tablettákon a Bayer-kereszt látható. Magyar gyártmány.
INDANTHREN
színes függőnykelms 88 fillér HÉN1G rőfös- és kézimunkaüzlet.
DOBOS ANNI
A »BUDAI CUKRASZDAa-RÓL:
Olyan szerepet játszom a filmben, amilyen magyar produkciókban eddig még nem igen fordult elő. Egy okos. nagyvilági nöt. Érdekes szerep ■.. hálás feladat egy színésznőnek.
Az „Olimpiai Újesztendő" hajnalán
Letelt az 1932 évi !os-x-"-ge%c:: játékok revén felejthetetlenül szép keretek kőzött ünnepelt X. Olimpiát köveiö négyesztendős időszak. Közeledik a XI. Olimpia kezdetének klópontja, tezdödik az űj esztendő, melyben ft világ ifjúságát az olimpiai harang érces iiangja szólítja az erók békés Összemérésére Berlinbd
Már csak néhány nap vá''aszt el bennünket — az augusztusban Berlinben sorra kerülő játékokat megelőző — garmisch-partenlárchcni téli versenyek kezdetétől. A téi olimpián résztvevő külföldi versenyzők első csoportja már Németországba érkezett.
A hófehér aanra festett ot karika jegyében működő Sportnépszövetség ebben a nyugta-Tanságokkal és ellentétekkel telt világban is nemcsak legyűrte azokat a támadásokat, melyeket politikai körök indítottak elTene, dc ma ez a szövetség hatalmasabb, egészségesebb és egységesebb, mint bármikor azelőtt. A berlini ürurep! ta''álkozóra 40 nemzet készül erős sport-Vülönitményt kiküldeni és e nemzetek fele résztvesz a gtrrmischi játékokon is. A nportbel: készülődéseket az egész világ nyi''vánossága félénk figyelemmel kiséri. A sportok pártfogói és barátai anyagi támogatást is juttatnak i nemzeti o''impiai bizottságoknak, sok helyütt pedig a kormány is hozzájárul a kiküldetésekhez szükséges, anyagiak előteremtéséhez.
Németország vezére és a német kormány tnmder.t elkövetnek, hogy e világünnepség rnéhó és felemelő legyen. A világ minden tájáról érkező sportvezérek, kiket az elmúlt esztendőben vendégeinkként voltunk szerencsések lidvözöltu, egyhangúan kijelentették, hogy még soha azelőtt olimpia: játékok részére ily nagyszabású. céiszerú és szép építkezések nem készültek. Valamennvi építészeti és technikai élőmunka tervszerűen halad előre. A német városok és vidékek népe örömteli várakozással tekint az oünipta! játékok tfébe és szívéíves
vendégszeretettel vár mindenkit, aki az olimpiai ünnepségre hozzánk jön.
Bárcsak az új esztendő, az olimpiai játékok-éve a játékok és ünnepségek jó lefolyását hozná és ezzel azoknak a kívánságoknak és vágyaknak a betcljesedcsér, melyet mi a német és az egész vi''ág ifjúságának, az emberiség tavaszának kívánunk.
Szerencse fel, az 1936-os olimpiai esztendőre!
Dr. Theodor L^vvald,
az előkészítő bizottság elnöke.
Hans v- Tschammer u. Osten,
a német olimpiai bizottság elnöke.
Díjtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
(Mtgyehizzil szemben.)
1936 január 10.
J— Székelési zavarok, vastagbélhurut; puf. fadtság, félelemérzés, bódultság, migrén és általános rosszullét eseten a rendkívül enyhén ható természetes «Ferenc Jőmfo keserűvíz a gyomor és a bélcsatorna tartalmát gyorsan kiüríti, a bélmirigyek működését élénkíu,.
— Pályá.aÜ hirdetés. A kustánszegi reformá-'' tus istooaszek a nyugdíjazás folytán megüresedett II. tanítói (tan hón fú) állásra, pályázatot hűdet, helyettesi minőségben, egy évi idó-
fartamra. Pályázhatnak református vallású tanítók (tanítónők). Kellően feliizereit kérvények e lap megjelenésétől számított 21 nap alatt Rcf. Lelkészi Hivatal, Barabásszeg, címre küí-dendők. B) listások előnyben.
— Va''aki kopog. Ezzel a címmé! 12 szoba; történetét írja meg Török Sándor, a nagy. sikerű író. új regényében, melynek közlését januári számában kezdte meg a Tükör. A-regényfolytatás mellett terjedelmes új rovat is gazdagítja a pompás képekkel gazdagon illusztrált folyóirat idei évéi. Munkák és napok az új rovat címe, amely u szellemi élei minden nevezetes eseményét és jelenségét számontartja. Színházról, írókról, könyvekről, zenéről, filmről kiíütvő munkatársak tájékoztatják az o£ vasót. örömmé'' látjuk, hogy új számában jelentós lépéssel jut közelebb céljához a Tükör: a magyar életnek valóban hü képét adja á müveit olvasónak s irodalmi értékű riportokban s megkapó fényképekben a nagyvilágról is párat''anui érdekes beszámolót közöl. Komáromi János, Kolozsvári ü. Emil, Móricz Virág, Illyés Gyula, Felvinci Takács Zoltán, Bier-bauer Virgil, Tóth Aladár, Polgár Tibor, Kertész Róbert, Ortutay Gyit''a és még számos író, költő, publi:ista" mellettük pedig mester-fényképészek: Du''ovits Jenő, Hallcr F. Ci., SzoUósy Kálmán, Vadas Ernő és ötletes raj-zolómuvészek: Förstner Dénes, Oergely Tibor, Lányi Imre együttes munkával szépet és nagyot alkottak: olyan folyóiratot, amelynek minden lapja, minden sora magasabbrendü élvezetet szerez. A Franklin-Társulat kiadásában megjelenő kitűnő folyóirat iránt mindenütt nagy érdeklődés mutatkozik.
— Időjárás: Élénkebb déli légáramlás, néhány helyen erős délnyugati szék változó felhőzet, sok helyei, kivált az északi megyékben köd- Az ország nyugati és északi felében kisebb esők. A itömérsí.de; valószínűen emelkedik.
SZÍNHÁZ
AKI MER, AZ NYER avagy:
Így kell színházat csinálói
Megtörtént az a csoda, amit Za^éjgerszegcn hosszú évek óta nem láttunk: a/Darvas színtársulat zsúfolt nézőtér előtt tartotta meg elsó, bemutatkozó előadását. Minden talpalatnyi hely megtelt, sokan nem is kaptak jegyet és az ajtóból vissza kellett menütök. Most tudnik csak meg, miiven kicsi színházi célokra a Bárány nagytenne-.-
Második csodá atos jelenség: Zalaegerszeg hideg közönsége ígv, összezsúfolva, az előadás első öt percében már felmelegedett és lelkesedett, nyílt színen tapsolt és újráz:a:ott A harmadik megfejthetetlen valami pedig, ami igazán nem történt meg sohasem: az előadás végén addig nem rohant el a közönség, amig le nem adta elismerésének dübörgő- dokumentumát.
Műsoron: Aki mer, az nyer. Zaaegerszegre vonatkoztatva ezt a címet "is adlmnánk neki: Így kell színházat csinál-n«. A két cím fedi egymást. Darvas igazgató mert áldozni, mert színészben és színpadban olvant hozni, ami végre, úgy látszik, teljes mértékben kielégít bennünket A darab maga sablonoperett, nem jobb, nem rosszabb tizczer társánál. Lapos is, szellemes is, színes is, színtelen is, zenéje egyes részeiben nagyon kedves, fülbemászó, sőt, igen elterjedt, népszerű slágere van. De Darvasék az este megmutatták, hogy mit lehet csinálni egy ilyen operettből vidéki színpadon is, ba szívvel, hozzáértéssel nyúlnak hozzá. Elfelejtettük a pompás kiállítás, a nagy személyzet hiányát. Művészi, változatos, technikailag is kifogástalanul megoldott . diszk iezés, gondos»
1936 január 1.
ZALAI HÍRLAP

preciz rendezés, l:ifogástaan ruhák, elsőrendű
színészek; hibátlan kerekség, hibátlan egész az előadás, megtámogatva egy igazán jő zenekarral. Apró, kicsi kellék-ügytól a nagy jelenetekig ott látszik mindenen az adniakarás szíves szándéka és a színpadhoz értés ezer jele. A közönség lelkesedett s általános véleményét, ezúttal kihangsúlyozottan, erősen aláhúzva, így adta közszájra: nagyon jó.
Kiket látott, kiket szeretet; meg már első este a közönség? Antal Nusinak kedves, szép a hangja s nagyon rokonszenves/ elismerésre méltó a játéktudása. Kőrösy Böske, ismerősünk Egerszegen, csupa temperamentum, inoz-gásmúvészet és tánctudás. Kiemelkedő alakítást adott Si mén falvi Sándor, ez a nagyszerit színész; halk humora mesteri, egyetlen • szótlan póza hatalmas nyíltszíni tapsot kapott*. Kedvenc lett egy csapásra a vastag táncos-komikus, Káldor Jenő. ízig-vérig az,-amit játszik, pompásan táncol, fáradhatatlan a humorban és a táncban. Nagyon jó figura volt Lc-vicky Andoré; nagyon elegáns volt és Igazi a Horváth Jenő alakja. Horváth János, a bon-viván, meg fog felelni a várakozásnak, fess, elegáns, tud játszani, tud énekelni, tud táncolni, jobban, mint amennyit bonvivánjainktó! kapni szoktunk. Nagyon jó színész. Táncszámukat Antal Nuával különösen élveztük. Darvas Vilmos, a rendező, színésznek is kitűnő. Nagyon kedvesek, ügyesek Pálffy Marika, Kovács Ica, Kiss Ilonka, Radna: Irén. Még egyszer, külön meg ''kell emlékeznünk a zenekarról; karmestere, tagja: képzett, elsőrendű muzsikusok.
Ez csak egy este... A társulat egyes tagjainak és egészének sokoldalúsága, képessége majd a következő estéken bontakozik ki igazán. Az első este kedvvel, szívesen játszottak. Az első este lelkesen tapsolt a közönség. Nagy siker — mondhatjuk nyugodt lélekkel. Most már csak az a fontos, hogy közönségünk tartsa meg a színházat érdeklődésében. Hallgattassa el magában azt a sötétszemü kritikust, aki eleve halálraitél itt minden próbálkozást és győzze le azt a szuggesztív erejű előítéletet, hogy itt a színház nem lehet jó. Darvasék megmutatják, mit lehet, csak azt kérjük, legalább tartósan és állandóan legyen kíváncsi a közönség! i
HETI MŰSOR:
9-én, csütörtökön: Tavaszi mámor. Eredeti operett bemutató, írták Horváth Qyula és Rózsa Andor.
10-én, pénteken: Százhuszas tempó, vígjáték.
11-én, szombaton: Montmartrei ibolya, Kálmán Imre operettje.
12-én, vasárnap délután, olcsó helyárakkal: Én és a kisöcsém, majd fél 6 órakor: Falu rossza; este fél 9 órakor: Dorozsmai szélmalom, Erdélyi Mihály operettje.
Színliázi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszeK''é^ nveket fél l-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
A bérlőket felkéri a színház: irocbj hogy amennyiben a rendelkezésükre bocsátott székek nem elég kényelmesek nekik, küldessenek a színházhoz tetszésük szerinti sziket maguknak. Ugy is nagy székhiány van. így a saját kényelmük mellett a színházon is segítenek..
RÁDIÓ
Csütörtök, január 9.
Budapest I.
7.40: Részletek Goethe * Faust c-jábol. 8.30: Hanglemezek. 9.10: Külügyi negyedóra. 9.30: Hangemezek. 10.20: Marik Irén zongorázik. 11: A Mándits jazzenekar műsora.
Budapest II. 5: Hanglemezek. 6.35: Angol nyelvoktatás. 7.10: Révész Béla e5>eszéléj*\ 7.45: Diósy Edit énekei.
Péntek, január tO. Budapest I.
10.20: Időszerű szeme. 10.45: Ifjúsági közlemények. 12.05: Hanglemezek. 1.30: Pepita Qyula és cigányzenekara. 4.10: Diákiélóra. 5: Az angol-francia antant negyven esztendeje. Csiszár Bé''a előadása. 5.30: Magyar szalon-ötös. 6.55: Hideg és éhség az állatvilágban. Méhes Gyula előadása.
7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. Verdi: Aida. 6.20: Sportközkmények. II: Ciut-tenberg György jazzenekarának műsora.
Budapest II. 6: Civorsírótanfolvam. 7.30: A kirakat története Oiél Géza dr. előadása. 8.10: Hanglemezek.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
Valuták
Doltftk
Angoh font Belga fr. . Cseh korori Dán korona Dinár Dollár
IfiGS »69% 5690 5750 14 15-14-35 74-35-7515 7KV7-95 329 00-339 00
Pranda frank 2230-226C Hollandi 2293 <-231 30 Lengyel *loty 6370—£4 30 Leu 3-00-3*15
Léva 4-Í0-4-15
Ura 2990-30*25
Márk« 136 -13760
Norvég korona 83 70-8460 Osztrák schilling 8.-8070 Srájci frank 110 70-1 n"6» Svéd korona 85 80-8671
Amsterdam
Belgrád
Berlin
Boka rest
Brüwiet
Kopenhága
Oszló
London
Mi''ano
Newyori
Pária
Prága
Szófia
Slodcnolrc
Varsó
Hicn
Zürich
229 5^-23IX 7-82-7-« 1351ÍM36 80 3-41-3 4C 7920-79-80 76M5-8647 856C-76-2C 1706-17-55
mt-xw
34^20-347 10 22-32-22 (X 14-07-17-&7 4*11-4 47 89-104,9-85
110-80-1II
APRÓHIRDETÉSEK
TELJCrSEN UJ Estérhán-fé c koc<i eladó. Bővebbet Zeháp Ferenc »gazgató-tanitónál. Zalabesenyó.
MODERN HÁROMSZOBÁS £S EOY GARZON-LAK AS (külön fürdőszobával) azoujjű kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában
Figyelj!
HAVAS
4
kézimunka* és szőnycgfonalai.
Babiruha kütóolegességei legmegbízhatóbbak.
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Búza (tiazavidtki) 77 kg ''8 15-1820 (rr»<b) 17 65-
17.80 (tisav.) 78 kg. 18 10->8-35, (eg>éb) 1790-1803,
79 kg. (tiszv.) 18j5 —186%. (ejtyéb) 1805-
80 kg. 1866—1890,
(tiszv.) 1835-186%. (egyéb) Ifrü5-1820 (tiuv.)
~ ---- \tb) IH''X—1840, roxs (pci''v.)
1600-16 iO, mm uj 17 40-1500, sörárpa IPD0-1900, »ab 17.55-17 65, tennen 15*45 151)5, ouaakoná 12J0-I263
Irányul: gyengébb, forgalom: csekély.
L»or. »,«»»•» M »•»•!« fiii IníftW* 1*4 Tt* jUO*
* <* •«•míi* . mustos oíz*
WmuÜ . 0i«0 WlfM JÓZScr
Ultwi I KOZMtZKY LiSZLÖ
S»«h'' Mi« ruxw J0»tf
Alkalmi ajándéknak
könyvek
di$zlevélpapirok
töltőtollak
gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
Névi egyek és minden egyéb nyomtatványok Ix3é$e$ kivitelben
gs n
orvosi rendeletre is
i
legolcsóbban készít
G. Kovács Elza
Rákóczi-ut 29.
a n-ndórpaiotáral szemben
TIKI
Göcsejiek órása és ékszerésze.
Legprecízebb ó r a j a vitó möheiy
Varga Lajos (Tiki)
órAa- 4a ikliirtu
Rákóczi ut 5. sz.
Vass Lalos
órás és ékszerész
Zalaegenucg, (a megyeházzal »icmbe«)
OLCSÓ és meghízható
I r ó o é p
és számláiógép szak Üzlet
ERIKA uj táska gép P 175
Reminglon ir<-g*pek btxo tnányt lerakaLa. javításod benzinfurdók, jc karban tartá». — Arany, ezüst ékszerek. dísztárgyak
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, tróg*p műszerész. Zalaegerszeg. (Mindi padka mellen.)
Nagy megtakarítást ér el, ha ezen kónnytt '' égbetó. magas k a I ó r i á l u lütó szenet nálunk vásárolja.
100hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL
Tessék próbafúté st alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Fontos kiszolgálás.
Telefon: 89.
Báli
frakking
mellény, gallér, nvakkendő. a legszebb
kivitelben ♦
PÁL Ét INDRA
cégnél Zmlaeg ersxcgcn Telefon: 170.
tau é a JM W''-ral
Kelengye árusítás 2 kedvezményes nappal

január 1-töl 31-ig
»
teljes erővel megindult!
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. VáSZOD: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere BalatOD gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere Balaton gyöngye: komplet szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre és Ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: finnm fehérneműre ós ágyneműre métere Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sürűszővésű ágyneműnek métere Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre méter6
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: kőzépminőségű métere .__
Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere
Extra — Extra takácslepedő: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. 1.90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban 1
Törülközők 50 minőségben 1

xajnöJ.
Schutz vásznak • védjegy«
Schutz Áruház
Nyomatott Kafatt Afostoa MaymyomdJJíb«, ZahMtfenseg, Sxécbmxyi-tJbt I. TaMoa Hl.
tt évi. 1936. 8. szám.
LA
lannár 11 Szombat
í
P OUTI KAI NAPI
P
Syomdai telefon: 131.
.Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYI.VESTER P£TER JAKOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 3 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
Crősz József felszentelt püspök lett
a szombathelyi egyházmegye apostoli adminisztrátora
Rómából jelentik:
Az Osservatorc Romano hivatalosan közli: A Szentatya Grtfcz József ortosiai címzetes felszentelt püspököt a Mikes János grófnak egészségi okokból törttel femofadfca következtében megüresedő* szombathelyi püspökség apostoli adminisztrátorává nevezte ki •
Grősz József 1887 decemberében született a mosonmegyei Féltorony községben. Középiskolai tanulmányait a győri bencés főgimnáziumban, a teológiát pedig Bécsben a Pázmá-neumban végezte. 1911-ben szentelték pappá Bécsben. Mint fiatal áldozópap előbb Fará-don, majd Oroszváron volt káplán, 1913-ban a . győri püspöki aulába került, mmt levéltáros és jegyző, a kővetkező évben pedig már püspöki szertartó volt.
1921-tól kezdve rohamosan emelkedett az egyházi méltóságokban, 1921 december 25-én titkárnak nevezte ki püspöke, 1922 februárjában zsinati bíró, 1924 szeptemberében pedig a püspöki iroda igazgatója lett és ettől kezdve nemcsak jobbkeze volt a betegcskedó Fetser Antal megyéspüspöknek, de hovatovább az egész egyházmegye lelki és gazdasági kormányzása az ó vállaira nehezedett
Milyen utakról kell beszélni N
a rendkívüli megyegyülésbenl
E fontos egyházi tisztségében végzett fá-. radhatatlan eredményes működését jutalmazta a Szentatya azzal, hogy a győri székes-káptaan tagjává nevezte ki, majd pedig az 1929 december 19-én tartott titkos konzisztó-riumban a kisázsiai Ortosia címzetes püspökévé preconizálta. Ezután hamarosan püspökké szentelték és mint felszentelt püspök a nagybeteg Fetscr püspök helyett átvette a püspöki funkciókit ¿r és a megyéspüspök luláláig, valamint Breyer István megyéspüspök kinevezéséig egyedül intézte a győri egyházmegye adminisztrálását. Az egyházmegye kormányzása mellett, élénk szerepet \*itt Győr város társadalmi életében, a kato''ikus mozgalmak irányításában és vezetésében is. A győri egyházmegye hívei és papsága, valamint Győr város tárcadalma rövidesen meleg szeretetébe fogadta a fiata! és agilis frpásztort, aki társadalmi és felekezeti különbség nélkül mindenki becsü''ését és tiszteletét kiérdemelje.
A szombathelyi egyházmegye már mint jó ismerősét üdvözli és fogadja űj fóoásztorát, mert Ürősz József püspök már háromízben is teljesített püspöki funkciót Szombathelyen a beteg Mikes János gTÓf megyéspüspök felkérésére.
Az új fópásztornak Szombathelyre való érkezése a közeli napokra várható.
Zalaegerszeg, január 10. Zalavármegye ösz-szes megyebizottsági tagjaihoz az alábbi körlevél érkezett:
T. C.
Törvényhatósági Bizottsági Tag L''r!
Za''avármegye főispánja előrelátva, nagyon bölcsen és helyesen, rendkívüli közgyűlést hívott össze folyó hó 1 ''3-ára, a grác—budapesti, eddig Zalát átszelő útnak tervezett új nyomvonalon való kiépítése ügyében, amely vonalvezetés Za''avármegyét teljesen elkerülné. " Kötelességünknek érezzük, hogy ebben az egész Za''amegye és a zalai Balatonj>árt létér-dekű ügyében, amely egyúttal egyetemes országos és nemzeti érdek is, felvilágosítással szolgáljunk, mert ez ügyben helytelen értesülések és közérdeknek éppen nem tekintheti érdekek miatt helyes meglátást gátló újságcikkek láttak napvilágot. Ennek következtében volt csak lehetséges, hogy sokáig nem alakulhatott ki az egyetlen helyes zalai közvélemény.
Elsősorban meg kell tényként állapítanunk, hogy most kizárólag a grác—budapesti út megépítéséről van szó, most kizárólag ez aktuális.
Csak két terv van, amelyek közül az egyiknek (a tapolcai megoldásnak) ¡traszirozási tervei teljesen készen vannak, a másiknak (a devecseri megoldásnak) tervei pedig most készülnek. -
Az első megoldás a történelmi, kétezeréves római út, amelynek iránya Szentgotthárd— Körmend—Vasvár—Rábaliidvég—Tűrje — Sümeg—Tapolcza— Nagyvászony — Vesjqprém — Székesfehérvár—Budapest. Ez az irány párhuzamosan halad a balatom korúttál, hozzá közel és mindenütt bekötóutakka! abba bekapcsolva. Ez az űt Zalavégtól majdnem Nagy-vázsonyig Za''amegyén halad keresztül.
A másik megoldás szerint ez a grác-budapesti út Rábahidvégtói kezdve Jánosháza — IX''ve cser — Ajka — Veszprém iiyomvona''on ha''adna, a Balatontól távoí, Zalát teljesen elkerülve.
Harmadik megoldásról nincs szó, a nemzetközi transzverzá''is út szempontjából biztos értesülésünk és biztos tudomásunk szerint szó sem lehet.
Már ezen való tényállás ismeretében felesleges rámtuatni arra, hogy kétségtelen egyetemes és egyedüli Zala érdek az, hogy ez a nagy nemzetközi útvonal Zalát ne kerülje el. Zalától ne vegyék el, a természeti szépségekben bővelkedő zalai Baiatonparttól ne vigyék messzebb. Jogfosztás lenne a régi út forgalmának elvétele. A kétévzeredes történelmi jognak semmibe ve vés e távol áll, mert távol kell állnia minden magyar lélektől, minden igaz magyar embertől.
De a tárgyi érvek is, lényegesen olcsóbb-sága, idegenforgalmi szempontok, snib. stb. —
mind a régi történelmi útvonal mellett szólnak, de ezekre most nem terjeszkedünk ki> mert ezen szempontok elbírálása nem a megye gyűlés feladata.
Mikor látjuk, halljuk, és oSássuk a szomszédos vármegyék egyöntetű községekként! megmo/du''ását, helyén való, ha Zalavarmegye is rendkívü''i közgyűlése útján összefogva, impozánsan megnyi''át kőzik az egyedül helyes és érdekében vaó megoldás melett.
A vona''vezetés ügyében biztos tudomásunk szerint vég''eges döntés még nincs, ezért mély tisztelettel aXilirottak nagyon kérjük a t. c. Megyebizottsági Tag Urat a tapolcai járás, a badacsonyi borvidék, a za''ai Balatonpárt és azt hisszük, Vasvár, Zalabér, Tűrje, Sümeg nevében is, hogy a folyó hó 13-Ud megyegyűlésen megjelcniü és az elsőként írt és Za''avármegye szempontjából egyedül helyes sümeg—tapoka—nagyvázsonyi megoldás mellett áftástfog?a\m méltóztassék.
Hazafias üdvözlettel:
Tapolca nagyközség nevében:
Vitéz SZALAY GYULA s. k.
bíró.
VIGH JÓZSEF s. k.. ny. m. kir. főerdőtanácsos, Nep elnök.
Dr. HANDLERY GYUl.A s. k.
Nep.v. k. titkára, j. tisztiorvos, tb. vm. tiszti főorvos.
l)r. FEHÉR KAROLY s k. / főjegyző.
N KISS ISTVÁN s. k. esperes,
a Ker. Gazdasági és Szoc. Párt e''nöke
lh. CSANY1 PAL s. k. \ ügyvéd,
a Ker. Gazdasági és Szoc. Párt ügyvezetője.

Nagyon helyesnek találjuk Tapolca megmozdulását, de kifogásoljuk, hogy a grác—budapesti űtugyre k izárólagosságot mondanak ki. jó, ha nem lesz vita, ha cgyöntüen mond határozatot Zalavármegye, de nem csak egy útró! kell beszélni.
Beszélni kell:
1. a grác—balatoni útról, azaz a Zalaegerszeg—keszthelyi törvényhatósági útról, melyet Körmendnél kellene belekapcsolni a Sümeg—Tapolcán átvezető grác—budapesti útba;
2. a bécs—balatoni útról, ami szintén nagy érdekünk, hiszen jelenleg is Sárvár—Sümeg irányban vezet; ^
3. a budapest—varasdi útról; Nagykanizsán át. Ennek az útnak a kérdése a közeljövőben időszerű lesz és kell beszélni róla, nehogy befejezett tények c''é állítsák a vármegyét!
A LONDONI TENGERÉSZETI ÉRTEKEZLET,
amelyet, mint ismeretes, el lukasztottak, hétfőn ül össze és valószín ük*g elutasítja Japán egyenjogúsági követelését. Japán makacs kitartását politikai sakkhuzásnak tekintik. Japán mindenáron azt akarja elérni, hogy szabad kezet biztosítsanak neki a távol keleten.
Z fi LA I HÍRLAP
1936 január 11
Róma »hozzájárulna, hogvanégusiavaslatára vizsgálóbizottságot küldlenek ki Keletalrlkába
Pára, jétnuj 10. Abe*kzui jelentés saerint a Dalo környékoo levő vegyes ok« haderők megkezdték az 4**li»os tárnádért.
Hetek« oksz körökben tejesen tówck nyilvánítják azt az ibcssun forrásból eredő hírt, hogy ai abesszuick e''.fogUTták Tembient Cáfolják azt is, mintha az dlaszok megkezdték volna a gázhá borút.
Amba Arad a mellett az olasz tüzérség munkája igrn hatásos vo''t.
az abeiszkK* igen súlyos vesztei
Abmün hírforrás szerint Iraru heroeg na«
gyobb csapatot küldött a Takazze völgyébe, t jDbbfezárnycm Swjum herceg csapatai álnak és ez a két hadsereg, vaAmint a Tembien Vidékén levő abesszin csapatok egyidejűleg indulnak északkeleti irányba, hogy
a Makaltetól Aduiig f-rjsdö okaw arc vona''at m^Ukmadják.
A francia flotta mozdulatait
félhivatalos Olasz körökben nem veszik olyan-luk, mint amely iz angol-francia tengerészeti antantra engedne következtetni és mintha Olaszország eDen irányulna. A flotta mozdulataiban o''asz körök nem látnak poStikai céllatot.
• Francia korokben sem tulajdonítanak politikai jelentőséget az angol és francia hadihajók mozdu''atainak, miután a január 20-án fleszeüló népszövetségi tanácsülés nem lesz o''.van döntő jelcntésógíi, mint azt korábban gondolták.
A független ország
független igazságszolgáltatása
Ugy francia, mW *tfol rfeszrtj ufD''»* mind tKztábbni látj* az otextop* o*\-szvtkciók alkalmazásának háirArya*. .
Az angol Star kétségbe vonja a frsnria BotU mozdu''ataanak taktikai értékét és azt Írja, hogy
csupán LaiaVuk újabb blöffjéröl van wó, ami c«l art feHrtt hogy M objkhfe* tilalom mfg távolibb vrt, mktt volt edttttf-
Laval tüntető módon felajánlotta Annának a francia hajóhad támogatását, mert tudta, hogv erre nem lesz szükség. Ezekután most már a kisebb hatalmakra hárul tienfben, hogy a szovjet támogatásává'', vagy anélkül, előterjesszék az olaj-tilalmat.
-Az Echo de Paris s»?n nt nenurtkdri dipo-máciai körökben felvetették azt a kérdést, nem szolgálhatna-c a béketárgyalások lindulo porijául a négusnak Genfbe küldött jegyzéke, melyben vizsgáló-bizonság kiküldését kéri Római politikai körök véleménye szerint ez az e''gondolás nem lenne olaszé lenes.
Nápolyból tegnap 37 tiszt és 1Ö00 főnyi katonaság todult el hajón Keleufrlkába.
Megkezdődött az olcsó zsír vásár
Phnk József jánostiázaí naeyvázónál:
la zsirualoata bőr ntlkfil 136. háj 148, la olvasztott zsír 1 56, főttre való izalonn* 1 20. ffisiolt szalonna 140, friss töpőrtő - 96,
la hosoí kolbász 1— P. Az á rik nagyban értendók.
ös: tradíció, hogv a iegíelsőbb biróságok elnokei az új munka esztendő első teljes ülésén ünnepi beszédek keretében szoktak megemlékezni az igazságszolgáltatást érintő es-emé-hyeknV, fóleg pedig azokról a törvényhozási intézkedésekről, amelyek a lepergett évben történtek és a bíráskodássá'' közvetlen vagy közvetett kapcsolatban állanak.
így tortént ez az idén is. A magyar királyi Kúria és a budapesti ítélőtábla eljó tejes ülésén elnöki nyilatkozatok hangzottak el. amelyekre a bírói függetlenséget féltve őrző és nagyra értékelő közvélemény felfigyelt. A bírói függetlenségről nvi''atkoztak ug>:anis a legfőbb biró^gok elnökei és ez időszerű is volt, tekánetiel azokra a törvényekre, amolveket a par''amcnt kgutóbb alkotott és amelyekkel kapcsolatban a Likán is csomót keresők éppen a bírói függetlenséget látták veszélyeztetettnek
A nugasá''lá.sú birói funkcionáriusok, aldk egyébként közjogi tisztséget is betöltenek, mert tagjai a magyar országgyűlés felsőházának, olyan ^jelentéseket tettek. ameVeket jóleső érzéssé! vehet tudomásul a nerrraet minden fia. Azt mondották és azt erősítettél; meg tekintélyük súlyával, hogy soha semmiféle kormányzat részérő! nem tapasztaltak olyan törekvései* t. amelyek a bírói függetlenséget még csak érinteni is akarták vo''na A magyar bíró, — amint ezt a Kúria elnöke, az igaizságügy-náuuaíei szavait idézve mondotta, — amikor taff)a ''esz a bírói karifrit, templomba lép be. Az igazság templomába, ahonnan száműzve van a külvilág tülvkedő zaja és csak egy a
cél: jogot szolgáltatni mindenkinek és megadni mindenkinek azt. am: öt inegrtieti.
Mi is hát az a bírói függetlenség, amelyről az utóbbi időben annyi szó esett a nagy nyilvánosság előtt és amelynek épsége és sért-Ivetetlertsége mellett legfőbb bíráink újévi beszédeikben hitet tettek? Ha elvonatkoztatjuk a bírói fuggetknség fogalma« a mindennapi élettói és fóleg a politikától, akkor kristálytisztán ragyog előttünk ós. alkotmánvunknak egyik leghatalmasabb pilére. Mert a bírói függetlenség valóban sarkalaios pontja a nemzeti alkotmánynak. Olyan nemzeti kincs, amelyért őseink sok nehéz csatát vívtak meg az e''nryomó idegen hatalommal és pedig mindig győzelmesen, mert soha sem tűrték, hogy ez a hata''om megfogja a jogot szolgálható magyar bíró kezét, vagy bárkit is, aki a magyar szent korona tagja, elvonja törvénves bírájá-nak illetékessége a*K.
Velünk született alkotmányos érzésünk és szabadságszeretetünk, nemzed függetenségün-kért való törhetetlen küzdelmeink diktálták nekünk mindenkor ázt, hogy a bírói függetlenséget szentnek és sérthetet ermek tartsuk, és miért?»Mert a bírói függct''enség biztosítéka és szi''árd alapja nem más, mrnt az országiak, a nemzetállamnak függetlensége. Ott, ahol idegen hata''om nehesedik rá a nemzetre, ott, ahol külső befolyások érvényesülhetnek, ahol nem élheti szabad életét a polgár, nem találjuk meg a bírói függet''enséget sem. Ez is természetes. Végeredményben ugyanis a bírói függetlenség is csak elméleti törvény, csak teória.
Sikerült vásárolnom sok száz méter
maradék külföldi Ml w§ szövetet.
HMi«t«ticn olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
és m\ vásároljon a VERSENY műim
■ ••<■ r

Boldog úi évet kíván
magának szerezni? Hozza a u tó j á t, motorját hozzám jav í t ás b a!
Horváth Győző
mutómOnmkl vállalat 1 ml mlon 269. zxém.
S. K. f. cs ap á g y afc Autogén A«0«szt4|
Eleven valóságga egj államban mindenkor az alkotmányos é> fele/ős kormány teszi. Az alkotmányos és felelős korminy rxf^''Az arra, hogy az igazságot osztó kéz szabad egytn és ne ismerjen mást, rním jogot, törvénjrt, Igazságot és ne leryen salját személyének más bírája, nunt az elő lelkiismeret.
Magánjogot szo!g"áltat a bíró, de áliása kóz-jogi, függetlenségét a nemzet joga, a közjog biztosítja. £s ha erről az esamci magaslatról nétzük az igazság temp''omát, akkor megálli-píthatjuk, Iwgy az onsacág függeöensége és a bíró függet''ensége eg>*azí>n eleven erőbő! táplálkoznak i6s izmosodnak. Ha pedig körülnézünk a mai Magyarországban, azt is láthatjuk, hogy az a hata''om, amely ma a Váráéi tosítja és óvja a bírói függetlenséget. A mai jogot birtokolja, a legteljesebb mértékben biz-kormányzat nemzetépítő munkája nem volna sikeres, ha nem tudná és akarná sérthetetlenűl átvinni az új magyar életbe azokat az eszmei kincseket, amelyek a régi magyar életet gazdaggá, nemessé tették. Legelső helyen említendő ezek közt a közkincsek közt a bírói függetlenség, az ősi alkot mim v leghatalmasabb pillére.
Ezen a pilléren nyugszik a jogbiztonság, a belső rend. a gazda;a<ri élet minden rendszere, jólesik tehát haliam legfőbb bíráink sülvos
szavát, amelv hitelesíti azt a mindnyájunk által ismert igazságot, l>ogy a magyar igazságszolgáltatás temploma előtt őrt áí a Kormány, őrt áll a tőrvény, bent pedig a jog ura>tiának fényében ragyog a bírói pulpitus.
Megcsonkított, de függet''en ország vagyunk, □multak az idők, amikor a magyar bíró kezet idegen hata''om akarta befolyásolni. Függetlenségünk: fundamentum; ezen épül a bíró függetlensége és a jogrend, amelvnek fundamentuma viszont a fügtjet''en bíróság. Sértetlenül, épségben visszük át az új magvar életbe alkotmánvimkrak minden oVan alkotó • észét, amely nélkül nem volna ebben az országban igazi magyar nemzeti é''et, nem keh»* ki a nemzeti reménység magva, hogv terebélyes fává növekedjék és megteremje nemzeti munkánk legértékesebb gyümölcsét, a trianoni sírból való feltámadást.
36 szemüveg.
jó fényképezőgép
ló fény képkidolgozás
BÁNFAI &ÉLA
optika és fotoszakílzfetében PÉCS. - ZALAEGERSZEG.
>
1936. január 11.
ZALAI HÍRLAP
3
Zalaegerszeg élete a rendőrség,
mentők és tűzoltók statisztikája tükrében
január 10. Igen érdekes olvas -»lány egy-egy intézmény évvégi statisztikája annak a számára, aki a szürke számok mögé tud látni. Mert ezek a látszólag szürke számok nagyon sok érdekes dologra veinek világot. Eltekintve attól, hogy magának az intézménynek is vi''ágosan mutatják a tárgyilagos értékét, másrészt viszont érdekes keresztmetszetét nyújtják egy-egy város életének is.
A rendőrség, mentők és tűzoltók éwégi statisztikája nagyon alkalmas arra, hogy bepillantást nyerjen az ember az illető város életébe, bánatába, bűneibe, vagy akár jóságába is. Most sikerűit megszereznünk mind a három intézménytől az elmúlt esztendő statisztikáját. Ebből, mint a legfontosabbat, elsősorban is
■ rendőrkapitányság ctatibztBJ^t
közöljük. Ebből megtudjuk, hogy a nrult évben 256 külföldi fordult meg Zalaegerszegen. Ezek közül 263 rövidebb-hosszabb időt töltött itt, három pedig végícg itt maradt. Belföldi bejelentés 7.999 voh, ezzel szemben belföldi 8.300 távozott el a városból.
A rendőrkapitányság összesen 393 esetben vezetett bűnügyi nyomozást. A detektivtestület agilitását bizonyítja, hogy mindössze 60 esetben nem sikerült kinyomozni a tettest A ki-nyomozat''an esetek között azonban mind csak jelentéktelen kis ügyek vannak (elveszett tárgyak utáni nyomozás, eredménytelen kutatások), nagyobb bűncselekmény egyetlen egy sincs. A nyomozásokból kifolyólag 70 bűnjel fordult meg a rendőrség kezén. Ha tekintetbe vesszük, hogy a 395 bűnügyi nyomozás során mindössze 99 esetben foganatosftott házkutatást a rendőrség, akkor kétségtelenül. megállapíthatjuk, hogy rendőreink mindenkor a legtapintatosabban igyekeztek eljárni, ügyelve
féli gondlát, fia
és féli
áru* szükségletét
Kovács Divatáruházban
vásárolta.
Játékárukban
nagy választéki
Telelőn 84.
arra, hogy lehetőleg minél kevesebbet alkalmatlankodjanak. (A házkutatás nem a legkedvesebb szórakozások közé tartozik. Sem az ezt végző hatósági közegnek, sem a háziasszonynak, aki utána a''ig győz rendet csinálni a szekrényeiben.) A különféle bűncselekményeket mind egészen kis bűnösök követték d. Így 199 lopás volt, 8 rablás, 45 sikkasztás, 24 csalás, 5 gyújtogatás, egyéb bűncselekmény 105. A mult évben összesen 269 erkölcsi bizonyítványt és 41 cseléd könyvet adott lei a zalaegerszegi rendőrség.
A zalaegerszegi mentők
is igen szép munkát végeztek a mult évben. Összesen 285 esetben vonultak Iá. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a mentőket mindig csak a legvégsőbb esetben hívják ki és ha ebből a számból is elütünk 50°o''Ot, akkor is közel 140 ember köszönheti az életbenmaradását a mentők gyors megjelenésének. Foglalkozási ba''eset színhelvére 32 esetben vonultak ki. A zöld gyepről két esetben leesett iharát-ságos« futba''lmérkőzés után eszálitani a sérülteket. Forgalmi baleset 13 fordult eju. Viszont különféle nézeteltérésekből származó sérülésekhez 6 esetben vonult ki a mentőkocsi. (Hiába, csak békés város ez a Zalaegerszeg, ahol nem rántanak azonnal bicskát a szembenálló felek.) Égési sérüléssel 7 esetben szállított beteget a mentőkocsi a kórházba.
Nálunk nagyon kevés az olyan elkeseredett ember, aki drasztikus eszközökkel akarná egy-szersmindenkorra megoldani az összes problémáit, mert a mult évben mindössze 4 öngyilkossági kísérlet történt. (Egy vágás, két lúg-kó, egy savval megkisérelt öngyilkosság.) Mérgezés esetén 11 alkalomkor nyújtottak elsősegélyt a mentők. Ezek közül 6 férfi volt és 5 nő. A férfiak közül 4 szenvedett húsmérg-:-zést, kettő pedig... az alkohol miatt került a mentők révén a kórházba. A nőknél nem fordult elő alkoholmérgezcs. Itt csak 3 < set-ben a mérgesgomba, egy esetben pedig vaamí ismeretlen méreg idézett elő kellemetlen —
Olcsó cipőakció FENYVESI ÁRUHÁZBAN
Csak Január hó 15-lg
Garantált minőségű női cipők:
P 6*20« 7-50. 9*90, W50f 11*80« és 12*80
szenzációsan olcsó
Betegszállítást 141 esetben foganatosítottak a mentők. A mult évben 42 szülőasszonyt szál-litottak be a kórházba. Ezenkívül, előfordul! 10 abortus is. Elmebeteghez 7 esetben hívtik a mentőket.
Néha előfordult az is, hogy rémeket láttak a telefonálók, akik miatt 10 esetben kellett egészen feleslegesen kivonulni mentőinknek.
A tűzoltók statisztikája
nagvon rövid, de jellemző viszont a város közönségére, amely egyre óvatosabban bárok a tűzzel. A mult esztendőben mindössze 21 esetben vonultak ki a tűzoltóink. Zalaegerszegen 16 tűzeset fordult elő. viszont vidéki tüzekhez 5 esetben hívták segítségül a zalaegerszegi tűzoltóságot. Megjegyezzük, hogy az egerszegi tüzek között nem akadt egyetlen komolyabb sem. legnagyobbrészt kis kémény-tüzek voltak, vagy szobatuzek fordultak elő. Viszont tagadhatat''an, hogy számos esetben j épp a tűzoltóság gyors megjelenése és be-j avatkozása hárította el a nagyobb veszedelmet.
gyomormosást. I —
Zsákhordás közben véletlenül lezuhant emeletnyi magasságból egy molnártanone
Zalaegerszeg, január 10. Súlyos kimenetelű miuikásszerenesét lenség tortént csütörtök tíél-után fél 5 óra tájbaen a kaszaházat Bóhm-m alomban.
Zsuppányi József 20 éves molnártanone búzát hordott fel zsákokban az emeletre. Amikor munka közben, vállán egy íe.< zsákkal felért az első emeletre, a szerencsétlen fiatalember megszéilirt é> a következő pillanatban több
méternyi magasból lezuhant. A hatalma* puf-fanásra figyelmesek lettek a. társai is, akik segítségére siettek. Zsuppányi József az oldalára esett és erős belső fájdalmakról panaszkodott, mire értesítették a mentőket, akik beszállították a közkórházba.
Minden jel arra mutat, hogy a szerencsétlen fiata''embcrnek több bordája eltörött.
Jellem és idegesség
Zsúfolt teremben, maidvégig feszülten figyelő publikum hallgatta végig dr. Rothschild János tegnap esti e''óadását az rzr. hitközség székházában.
Jellem és idegesség kölcsön hatásánál tuíaj-donképen egy pszichológiai alapfogalmat kell természettudományi megvi''ágításba hozni — mondotta az előadó és ezen az alapon kiindulva ek''ibb a jellem, majd az idegesség fogalmát határozta meg. A /ellem meghatározására az egyén érzésvilágát kell kutatni, mely egyrészt veleszületett adottságokból: ösztönökből, másrészt szerzett tényezőkből: vágyak, kívánságok, tendenciák stb.-ekbó! áll. Az idegesség fogalom meghatározása az előadás folyamán alakult ki, midőn az előadó részletesen tárgyalta előbb a neuraszténiás, majd a hisztériás jellemet. A neuraszténiás jeüem. képviselői az enfóriás, a deprimált és az ambivalens jellem, azaz a derűs és bántó érzé>-*zmezetre hajló jellem és az az egyén, akit kettős értékűnek is nevezhetünk a jellem szempontjából mert hol derűs, hol bántó jelegű az érzés-színezete. Példák sokaságával illusztrálta az előadó a neur aszténiásokat és bemutatta, ratnt
beteg és mint aktív, cselekvő embert, Ik>1 a pillanatnyilag előtérbe nyomuló érzésének rabja, példákkal ClusztráKa, hogy hogyan reagál a külső és belső ingerekre, hogyan engedelmeskedik az ösztönös kívánságainak stb. A hisztériás jellemről beszélt ezután részletes*» és az előadásból kiviláglott ennek a /el emnek nagy és összes fogyatékossága: az önzés, az önfejüség, dús fantázia, hazügság, csapongó kedély, nagy szuggesztibilitás és a cselekedeteiben a szinpadiasságra, részvét keltésre irányuló törekvés, melyek úgy a küVCág, mint a beteg saját belvilága felé rejteni igyekeznek a jellem gyengeségét, az életre való elégtejcn-ségét.
A nívós és nagyszámú közönség szűnni nem akaró tetszésnyilvánításaival köszönte meg az embermegismerés ez újszerű fejezeteit feltáró nagytudású előadónak a hallottakat
Nem fázik a ródlipályán ha KISS CÍP&
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa» Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
— Leendő anyáknak kellő figyelmet ke.l forditaniok arra. hogy bélműködésuk rendbcil ¡egyen, ami legegyszerűbben a régóta közismert természetes »Ferenc Jőzwf* keserűvíz használata által — reggel, éhgyomorra egy k'' pohárral — érhető e3.
Kis fia
egy szép zseblámpát
szérélnel
— Havi 400 pengő ke&''difrt fogjad csak el a lemondott Mikéi püspök. A szombathelyi egyházmegye könnves szemekkel vált meg szeretett püspökétől, Mikes János gróftól. A k-mowio''.t püspöknek a szombathelyi püspökség Ja vada''mából háVi 400 pengőt Utalványoznak. A püspök szerénységére rali* hogy ö maga f-ag. szkodort ahhoz, hogy az egyházmegye nehéz he''vzctérc való tekintettől Íven szerény összeggel dotálják.
— Szép balatoni fényképeket 65 plakát-terveket keres a B1Ö. Művészi p akátterveket küldjünk be a Balatom Intéző Bizbtteág címére: Budapest, Andrássy-űt 73 Határidő: január 30. A legjobb terv még ez évben kivitelre kerül. — Szép baatoni fényképeket kere-fünk balatoni prospektusok és lapok múmcV-fekJetei részére. A legszebb felvé .ebeket díja-lásban részesítjük. A döntőbíróság neves tttO-Vésíekbó! áll. A fényképeket teljes név 6» lakcím feltüntetésével kérjük a Balatoni Intéző Öizottsághoz beküldeni. Beküldési határidő: Január 20.
— Ne felejtse el: február 2-rka az Iparos-bál napja!
— Megszűnik a hadiárvák gondozása. A belügyminiszter leiratban értesítette a Hadirokkanlak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének elnökségét, Ivogy a világháború befejezése óta eltelt Ikjsszű időtar-tanua tekintettel, a hadiárvagondozás fokozatos megszüntetése e^rülhetetücnr.é vált és üjabb liadrgondorott gyermeket a be''ügyi tárca térl.ére nern lehet intézetbe utalni. Amennyiben azonban árvaszéki határozatta'' szabályszerűen elhagyottá nyilvánított hatügondozríh gyermek kerül a főhatósága alá tartozó gyermekmenhelyek kötelékébe, azok elhelyezésénél fokozott figyelem és méltányosság érvényesül
— A MANSz zalaegerszegi csoportjának a
megszállt területek sorsát és problémáit tár-gyaló előadásai folyó hó 12-én, 19-én és 26-án ''esznek, Erdély, Felvidék és Délmagyarország címen. Az előadásokat a Közművelődési Egyesület liceális elóad''ássorozatának keretében tartja* a felső kereskedelmi iskola nagytermében, mindig vasárnap délután 3 órakor. Most vasárnap az előadó dr. Zsidó Sándor ügyvéd ''.esz, aki Erdélv fájdalmát és megrázó I sorsát tárja majd elénk. - A MAN''Sz felkéri tagjait, hogy az előadásokat minél nagyobb — lehetőleg teljes számban látogassák I>iálook ezúttal is ingven mehetnek a7. előadásra, fel- I vnőttek belépődíja pedig 20 fillér.
— 100 tagú rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparos kór és az Iparos Da''árda feb- I ruár 2-án tartandó nagy hangversennyel egy- I bekötött mu''atságáriak előkészítésén, mert a I rendezőség vissza akarja varázso''m a régi, ió hanguatú, lugyományos : páros bálokat.
— Nem hosszabbítják míg az OTI tartozások részbeni elengedésére irányuló kéretnek begyújtásának határidejét. Az ipartestületek C)rsz.igo> Központja kérelmezte a belügyminisztériumban, hogy az OTI tartozások részbeni elengedésére irányuló kérezmek benyújtásának határideje hosszabbíttassék meg. A minisztérium a kérelmet nem teljesítette, mert megállapítást nyert, hogy a három havi határidőn belül oly sokan kérelmezték a részbeni elengedést, hogy csak igen kicsiny lehet azoknak a száma, akiknek a határidő meghosszabbítása érdekeiket előmozdítaná.
— A túlsók evésnél, vagy túlzott Ivásnál, «Igmándb gyógyvízből már fél pohár használ.
_ A póttá által eTrdndelt zavarszűrőt vif-larivmo torjára. legoí^óbban szere* W az
"Flektrá* Rádió és Villamossági. Kosstith-utca S. (Kakas-ház.) Tc''efon
— Ne felejtse el: február 2-ika az Iparos-bál napjai
— A világháború borzalmai számadatokba^.
tizbihét ét mttH él a világháború befejezése óta. A statisztikusok azóta dolgoznak, hogy összeállítsák a világltáború veszteségi statisz-ükáját, ainelv végre eikészüit. A statisztika kinnitatja, hogy. 12,990.270 katona esett e a harcmezőkon. A háború négy évig, három hónapig és tíz napig tartott. Eze* szerint műiden percre hat halott esik. Ha a háború tartamát napokra számítjuk át, 1364 napot kapunk, mely 37.440 órát jelent. Ha ezt a számítást az előbbivel összeegyeztetjük, rájövünk, hogy naponta 8.327 ember esett áldozatul. Kiszámították, hogy tizenhárommillaó elesett katona kifolyt vére 52.000 kömétert tesz ki. 25 millió Uter vér annyi, amennyi egy napra helyettesíthetné a Niagara-zuhatág vizét. Körülbelül 20 millió katona sebesült meg. ezek közül 10 millió rokkant, 116.713 súlyosan sérült meg, 44.337 nyomorék lett (egy lábukat vesztették el), 44.688 súloos tüdő-vészt szerzett a háborúban, 20.932-nek eln lőtték az egyik kezét, 5400-an megőrültek s 30.000 a legrettenesebb módon megvakult. 1266 embernek mind a két lábát amputálták és 1350-nek mindkét karját.
A legszebbet véheti a legolcsóbb árban
a pénzögyi palotában
— Elhízott egyéneknél a természetes aFerenc József» keserűvízkúra hatalmasan előmozdítja a bélmüködést, a testet könnyeddé teszi s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt
— Időjárás: Élénk délnyugati, nyugati szét, váhozó felhőzet, sok helyen, kivált íz északi megyékbe köd. Egyes helyeken, főleg nyugaton és északom kisebb esők. A hőmér-íklet a hegyeken tovább emelkedik, ideleht valószínűleg nim változik.
színház
TAVASZI MÁMOR.
Eredeü operettbemutató volt tegnap este Thália egerszegi hajlékában. A Darvas-társulat egyik tagja, Horválh Gyula adta a fejét tilal-nvas dologra. És a bemutató közönsége teljes feloldozást adott a színész-szerzőnek. Az első felvonás, megvalljuk őszintén, kissé meglepett bennünket, amikor a beígért operett váratlanul drámai vizekre sodorta érzéseinket, de a következőben már az ügyes tollú szerző ismét vissza''av irozott az obligát operett-légkörbe. A harmadik felvonásban is biztoskezü mixernek bizonnilt, összekeverve -liatásosan a vidámságot egy csipetnyi komolysággal.
A librettó: Keresztessy huszárezredes kisfia váratlanul hazaérkezik az intézetből és akkor lép a szobába, amikor az apja megcsókolja a náluk élő Margitot. A kisfiú ebben a jelenetben halott édesanyja emlékét látja megszentségtelenítve és ezt bátran a szemébe tó mondja az apjának, mire Margit elhagyja a házat és énekesnő lesz belőle. A szerző három felvonáson keresztül bizony ta''onságban hagyja-a közönséget Margit kapcso''atuit az ezredes házához illetőleg. Végre a harmadik felvonás-'' ban megoldódik a titok és kiderül, hogy a kisfiúnak tüajdonképen Margit az édesanyja.
A hálás téma sok alkumat íiyújt a szerzőnek az érzékenyebb húrok mcgpendítésérc es így természetesen a színészeknek is játéktudásuk csi''Jogtatására.
A darab leghálásabb szerepét Kórösy Csöpi tartja a kezében. Kitűnő rutinnal vette a nadrágszerep nehezebb akadályait. Elragadó ka- • dét volt. És megmutatta, hogy szíve ¿s van. Jóleső ambícióval játszott a szó legművészibb érteiméhon. Kórösy Csöpi tegnap ü komoly szerepkörben is csillagos egyesre vizsgázott. H. Horváth Jenő most is elegáns, szimpatikus huszárezredes volt. Imponáló biztonsággal vállalta az apaság terheit. Énekétf, táncot, komoly vplt cs humoros, aliogy szerepe megkívánta. Arrta1 Nusi különösen tetszett a harmadik felvonásban, amikor kiderül, hogy ö a mama. Elegáns toalettjei most is jóDesóen emelkedtek ki a rnegfefetf köimyezétftől. H. Szűcs Vilmában ügyes komi kát kapott az eger-saegi közönség. Táncol, rti''ókázik, megteremti a vidám légkört. Meleg siker kisérte a be-nmtatkozását. Radnai Irénnek hálás lehetőségeket nyújtott a szerepe. Elsttsórbötf & ttett* més énekhangja keltett jóleső meglepetést. Gazdag hanganyaga van, melvbó! sokát Wdttí ''
slrass-klipszek,
strass-csalok,
fémgömbök,
rohadiszek,
bojtok és sodrott övek
férfi ingek, nyakkendők,
selyemsálak és zoknik
nagy választékban
erő« zamat
GYARMATI
____Jfávé
Dentscb Hermán cégnél
ZALAI HÍRLAP
196. január
N
\
1936'' január 11.
ZALAI'' HÍRLAP
még kihozni egy megfedő ésnefctanár. Horváth János a kikosarazott kérő szerepében nyújtott komoly, fértias alakítást. AntaUffy Jóskát mint régi, kedves ismerőst fogadta az egerszegi kfixönség. Szimpatikus, fess kis huszárfóliád-nagy volt. A szerző, Horváth Qyula szerényen megelégedett Péter intéző passzív szerepével. Neki épp elég volt a szerzői siker. Megérdemelte. Reméljük azonban, hogy legközelebbi darabjában tágabb teret ad a kitűnő Símén-falvi sajátos humorának is. PálKv Marika,'' K*s* Ilonka, Kovács Ica és Farkas Ica is tetsaettek.
A zenét Rózsa Andor követte cl — néhol csak ügy rózsásándoros módon. így azután a nfe lód iákat néhol jóismerósként üdvözölte a közönség. Viszont teljes elismerés íleti most is Pcsthi karmestert és kitűnő zenekarát.
Az íz''éses, modern díszletekért és az egész darab kiállításáért, magáért a pergő előadásért éár a rövid felvonááközökért külön e£smcrés*rl adózunk a direktornak, rendezőnek t-s dfsz-letezóknck.
A közönség ismét egy jő előadás kel!e mes eníéloeit vitte haza magával. D.M.J.
mmmm ''
HÉTI1 MŰSOR:
10-én, pénteken: Százhuszas tempó, vígjáték.
11-én, szombaton: Montmartrei ibolya, Kál-rrtán Imre operettje. *
12-én, vasárnap délutátr, olcsó helyárakkal: £n és a kisöCSfétn, majd fél 6 órakor: Falu rossza; este fél 9 órakor: Dorozsmai szélmalom, Erdélyi Mihály operettje.
__ i ''
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszeSényeket naponta délelőtt fé! 12-íg, egycb bérletszclvéí-njreket fél l-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
MOZI
BUDAI CUKRASZDA.
A legszebb magyar fOm az Edisonban-Premier pénteken!
A Budai cukrászda rendezője Gaál Béla, aki a Meseautót és az Uj földesurat rendezte, írói: Zágon István és Ciaái Béla. Nagyszerű zenéjét Hajdű Imre szerezte. Főszereplői: Percre! Zita. Dobos Anfti, Gordon Zita, Somlay, Kabos, (Józon, Perónyi László. A legkisebb szerepben is cgy nagyszerű színész.
A Budai cukrászda űj- irány, új stílus és egyesíti magában a vígjáték humorát, a dráma feszültségét, a regény izgalmas cselekményét és az operett fülbemászó melódiáit. Eseménye a magyar filmgyártásnak a Budai cukrászda és Gaál Béla rendeaő élete eddigi legjobb filmjét alkotta meg vele.
Az előadások péntéketi fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. Jegyek elővételben már kaphatók.
rAdió
Péntek, január 10. Budapest 1.
7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. Verdi: Aida. 8.20: Sportközlemények. 11: Out-tenberg György ja/zenekarának műsora.
Budapest II. 6: Gyors író tan folyam. 7.30: A kirakat története. Orel Géza dr. előadása. 8.10: Hanglemezek. ;
Szombat, január 11.
Budapest 1*
10.20: Sas Ede elbeszéléseiből. 10.45: Az Akadémia Vörösmarty ereklye-szobáját iimerteti Gergely Pál dr. 12.05: Neogrády-Ke5cti Magda zongorázik. 1: Balázs Béla szalonzenekara. 4.10: Bereczki Ida ifjűsági felolvasása. 5: Hogyan készül a sör. Közvetítés a Dréhcr-sörgyárbóL Beszélő: Budinszky Sándor. 5.45: Szijj Dénes tárogatózik. 6.05: Hogyan történik a rádiópanaszok vizsgá''ata és elintézéte. Stur Iván előadása. 6.35: Margittay Margit magyar nótákat énekel, kisér Horváth Gyula és cigányzenekara.
7.30: A1 könwiüusxtrálás.. Buday György c''őadása. 8: A "bécsi rádióállomás mflsorának közsrtítése. Egyveleg klasszikus és modem művekből. 10: A Vajda —Pártos jazzenekar mű-sora. 11: Hang''emezek.
Badapesl II. 6.05: Hanglemen*. 6.25: Mezőgazdasági félóra. 7.05: Erdély a felWügoso-dás századában. Jancsó Elemér dr. eWadása. 7.35: Tánclemezek. 9: Csorba Gyula, és cigányzenekara muzsikál.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI.
APRÓHIRDETÉSEK
TELJESEN UJ Esterházy-féle kocsi eladó. Bővebbet Veháp Ferenc igazgató-tanítónál Zalabesenyő.
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
MODt''RN háromszobás lakát* parkett .»wl, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fürt» és GréaX-nák \
Figyelj!
Havas
kézimunka* és szőnyegfonala i.
BaMraha különlegességei legmegbízhatóbbak.
ValotU:
OitlUk
»1 Iont Helfta fr. Cseh korona □in korona Dinir Dollár
1*65 t69^ 5690 57 S0 14 15 »4 35 74''35-75''lS 7MV7-95 320 00-339 uO
Pranda frank 22-30-22-5C Hollandi 229-3« >-23130 lengyel zloty 63 70-f 4 30 Leu 310-3-15
Lct» 4*0-4-15
Ura 2^90 - 30" 25
Vtárka 136» '' 37150
Norvég korona 83 70-84150 Osztrák schilling 8.-8070 Svájci frank 110 70-H. 65 Svéd korona 85 80-80 70
Amsterdam
Belgrád
Berlin
Bukarest
BrÖMttl
Kopenhága
Oszló
London
Milano
Newyork
Pária
Prága
Siófia
Stockholm
Vanó
Wien
Zürich
22950-23I 3C 7-82-7-80 135 8^-136 80 3-41-3 40 79.20-79-80 76-15-88.47 8MC-76-5C 1705-17-52 2&98-30-20 545*20-347''10 22-32-2260 14-07-17*07 411-4 47 89-10-891« 6415-60-55!
Hütt)-III-65
t
> 6S 81
orvosi rendeletre is legolcsóbban készíti
6. Kovács Elza-
Rákóczi-ut 29.
a rmd6rpak>Uval tzűmbtn
TIKI
Qöcsejiek
órása és ékszerésze.
Legprecízebb Óra|avit6 raühely
Varga Lajos (Tiki)
órás- ás ékiz*r4w
Rákóczi ut 5. sz.
Vass lalos
órás és ékszerész
Zalaegersreg, (a megyeházzal »térnie«) OLCSÓ és MEOBtZMATO
írógép
és siámlálÓKép szaküzlet
ERIKA uj táska Kép
P 175
Reminrton lr<">gépck bizományi lerakata, Jantásoit, benrinfürdók, Jc karban Urtás. - Arany, ezüst ékszerek. ditzUr^yiik
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép rnO» szertár. Zal>eger*reg. (Mindi patika mellen.)
BUDAPESTI TERM ßNYJELEN TÉS«
Búza (tistaviileko 77 kg I8 15 1820 (tp*íb)l7 65-17.80 (tl*ar¡) 78 kg. 18 10-18-35, (egyéb)-1790-1805,
79 kg. (tiazv) I835-I8-6S
80 kp. 18 65—1890. (egyéb) 16 00—16 »Ot írtra uj 1740
íab 17.55-17 65, IZ50 1263
lengeti
éb) 18-05 -18-20 (ti uv ) 83C- 1840, roas (pec*.) i 160(1 sörárpa 1^00-1900, 15 4y 15.55, Ouaakorr*
Irányzat, gyengébb, forgalom: csekély.
Nagy megtakarítást ér «1, ha ezen könnyű éghetó, magas kalóriáju tútó szenet állunk vásárolja.
100 hg. la hazai szén
3-50
SZEKÉR IMRÉNÉL
1«M.<I<MUM klMt mW4tl»KW» JiKO»
A kl»«»}N.«U. MlMiH 1 MUS''OS 0ÉZ* Sl»n»ul) I Divio MitUK JÖtltr Mtirv«f< i K0/t*ftZ*> ilsnö
rRANCtA JÓZttf
Telefon: 89.
Tessék próbafűtést alkalmain!. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás.
Alkalmi ajándéknak
könyvek
difzlevélpapirok
töltőtollak
gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
kakas Ágostommal
N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok Izléiei kivitelben
frakking
) mellény* gallérf n vak-kendő, a legszebb
kivitelben ♦
pál és indra
cégnéF Telefon: 17 O.
ZALAI HÍRLAP
196. január .
i
I
Kelengye árusii&s 2 kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig
feljes erővel megindult!
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. TáSZOD: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere BalatOD gyöngye :Jsmert jó minőség négynegyedes métere Balaton gyöngye :\ompiot szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: finom fehérneműre és ágyneműre métere Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sűrúszővésű ágyneműnek métere Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere
ugyanaz duplaszeles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: kózépminőséga métere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere Extra — Extra takácslepedő: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. L90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalnemfiek óriási választékban 1
Törülközők 50 minőségben 1
l
«''_V
///-r

Schutz vásznai* védjegye
Schütz Áruház
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVFSTFR PETFR JÁNOS
Hirdetéseket u Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztárt csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: I hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
E évf. 1936. 9. szám. ár» 8 ®*r. lannár 12. Vasárnap.
Szerkesztőségi telefon: SO.
POLITIKAI NAPILAP
József királyi herceg« tábornagy a főispánnál
Zalaegerszeg, január 11. József királyi herceg, tábornagy, budnyai vadászatát megszakítva, pénteken este Zaaegerszeg vendége volt.
A főherceg a !enti-i vonattal este fél 8 órakor érkezett Zalaegerszegre. Fél 9-ig a vonat termeskocsijában tartózkodott, majd autón behajtatatott a vármegyeházára, vitéz Tabódy Tibor főispán estebédjére. t
A vármegyeháza nagytermében estebéd előtt a főherceg a vármegye tisztikarának és a hivatalok vezetőinek tisztelgését fogadta. Bódy Zoltán alispán mondott beszédet. A dé3ceg katona-főherceg, a magyar honvédek dédelgetett »József apja« teljes tábornagyi dtszbcyi volt. Az üdvödéi szeretettel vette és meleg válasszal honorálta.
Az estebéd szűk körben folyt le a főispánnál A főherceget a főispán köszöntötte. Beszédében kifejezést adott annak, hogy a főherceg-tábornagy látogatása tulajdonképen az egész vármegyének szól és ebsmerés ez a látogatás Zalavármegye minden kötelességét teljesítő polgárával szemben.
A főherceg nagyon me''eg szavakkal vála-
szolt. Elmondotta, hogy mindig szoros szálak fűzték a vármegyéhez, szívesen jön ide, mert őszintén szereti ezt a szép vármegyéét.
Az estebéd a legközvetlenebb hangulatban folyt le. A főherceg éjlö előtt távozott; az éjszakát a pályaudvaron töltötte a te^meskocsi-ban s reggel visszautazott a budnyai vadászkastélyba.
A főherceget Za''aegerszcg meleg szeretette! várta. A Wventezencvar az érkezéskor a megyeház előtt a táNunagynak kijáró Himnusszal fogadta, amit a sokszázfőnyi («szegyült közönség levett ka''appa!, áhítatosan hafi-gatott végig. Diszkrét, figyelmes volt a közönség, a hatóságok. A megyeháza kapujában dfszórség, a megyeháza előtt csendes, ünneplő tömeg: az utcán mindössze ennyi mutatta, milyen magas, szeretett vendég van a főispánnál. A leventezenekar a vendég tiszteletére térzenét adott. Nem is vártik, egyszer csak megnyílt az erkélyajtó s lejött a főherceg, megköszönni a térzenét, azzal a közvetlen szeretettel, amire a harcteret járt zalai bakák olyan jól emlékeznek.
Az utűsyi értekezlet a vármegyeházán
(ivu''a, Reischl Imre, gróf Esterházy Móric, dr. Mangliár Károly.
Az értékes felszólaosokat ősszegerve, vitéz Tabódy Tibor főispán kimondta a határozatot, mely szerint az értekezlet javasolja a hétfői rendkívüli kisgyülésnek és közgyűlésnek:
kérje a közgyűlés, hogy a grác—budapesti utat az eddigi vona''on, Sümeg—Tapolcán át, tehát Za''án át építsék ki;
ha ennek akadálya volna, kérje, hogy a bécs—ba''atoni utat Sümeg—Tapolcán át vezessék. Utóbbit abban az esetben is kérik, ha a gráci út tekintetében meghallgatja a kormány Za''a kívánságát.
Ha tehát szerencsénk van, megtörtén hetik, hogy a két nagyfontosságú utat e#gyidejű''eg építik ki.
Zalaegerszeg, január 11. Ma déleJött fél 11 órakor kezdődött az az értekezlet, melyet vitéz Tabódy Tibor főispán az állami útépítések ügyében hívott össze. Az értekezzen résztvettek az itt tartózkodó országgyűlési képviselők, p zalai felsőházi tagok,.^a közigazgatási bizottság tagjai és az egyes járások meghívott képviselői. \.
Vitéz Tabódy főispán mé-legen üdvözölte a képviselő-vendégeket és az összes megjelenteket, azután dr. Tomka János vármegyei II. íójegyző ismertette a tárgyat.
Igen sok hozzászó*ás hangzott eL A főispánon kívül hozzászóltak a kérdéshez: Farkas Tibor dr., Gyömörey Sándor, Tuboly Aladár, Reischl Richárd, vitéz dr. Árvátfalvi Nagy Ist-ván, Kovács-Sebestyén Miklós, Bődy Zoltán alispán, dr. Tarányi Ferenc, dr. Handlery
A keszthelyi községi válaszfáson megsemmisítő
győzelmet aratott a Nemzeti Egység listája
A kétségbeesett agitáció ellenére még egy póttagtág tem Jutott az ellenzéknek
Kesxthcty, január 11. (Tudósítónk telefon-jelentése:) Tegnap, pénteken zajlott le Keszthelyen a községi képviselőtestületi tagválnsztas. Az ellenzék részérói kétségbeesett agitáaó előzte meg a választást, amelyen azonban ennek ellenére is a Nemzeti Egység listája aratott százszázalékos győzelmet. Annyira föjényes volt ez a győzelem, hogy a Szabad Polgári Part cégére a''att induló egyesült ellenzék még csak egy póttagságot sem szerezhetett magának.
A választások eredménye ma, szombaton délelőtt vált ismeretessé. Az eredmény a következő:
I. kerület. Rendes tagok: Malaünszky Ferenc 421, Stolp Ödön 399; póttag: Eszes Mihály
403 szavazattal
lÍNceríilet. Rendes tagok: Stephaich Aladár
apátplébános 359, Lang József 340, Rosenberg Béla 319; póttagok: Sótonvi János 348, Hor-váth Antal 358 szavazattal.
III. kerület. Rendes tagok: Svastics Géza 297, Perlaky József 284, Fáy Jenő ''294; póttagok: Koppán Kálmán 29S, Pál László 292 szavazattal. (Ebben a kerületben bukott ki a Szabad Po''tfári Párt részéről Mádi-Kovács Ferenc ny. tábornok is, aki csupán 85 szavazatot kapott.)
IV. kerület. Rendes tagok: dr. Szekeres György 229, Kiss István 217; póttag: ZaJako-
vics János 214 szavazatta).
• •
Meizler Károly dr. megint hafiat magáról. Több pesti lap szenzációt kovácsolt a választás egy incidenséből és azt írják, hogy Meizlert
letartóztatták. Értesülésünk szerint a ténváSás a következő:
A II. kerületi szavazat*zedó küldöttség elnöke, Náray Andor akadémiai tanár lűjelőKc a bizalmi embereket a MeizJcrrel rokonszenvező párt részéről, ezek azonban a szavaxfc» megkezdésének rendes idejére nem je''entek meg, ellenben Mcizler Károly dr. jelent meg két másik emberrel s kérte, hogy ezeket fogadja az ebiők bizalmiaknak. Az eVvök erre nem volt hajlandó. Eerre Meizfcr dr. egyszerűen leült az enök mögötti pamlagra, azzal a céljai, hogy a szavazások aiatt ott márad.
Ezekután az elnök csendőröket hívott és dr. Meiz''er Károlvt eltávolíttatta. Ugy tudjuk, a volt képviselójcMt ellen eljárás indul.
A zalaegerszegi Stefánia rendkNOII közgyűlése
Zalaegerszeg, január 11. A Stefánia Szövetség zalaegerszegi fiókja az új ügyrend letárgyalása céljából pénteken délután fél 5 órakor rendkívüli közgyűlést tartott a Tüttósv-utcai székházban.
Dr. Fülöp Jenóné elnöki megnyitója után dr. Németh János igazgatofóorvos * ismertette a belügyminiszter országos körrendeletét, mely szerint az új ügyrendet lia''adékta''ami! le kell tárgyani és el kell fogadtatni minden fiókkal, természetesen mindenhol figyelembe véve a megfe''dó helyi viszonyokat.
Az igazgato-föorvos ezután ismertette az új ügyrendet, melynek értelmében a Stefánia ezentúl államilag megbízott intézet lesz. (Az intézet új neve olyan hosszú és olyan bonyolult, hogy- azt hibátlanul maga a Stefária országos elnöke sem fogja tudni soha elmondani Igv azután a magunk részéről ezentúl is csak a régi néven, mint Stefánia emlegetjük.) Az új körpecsét közepén ezentúl nem lesz vöröskereszt.
A''apitó tagjai lehetnek az intézetnek, akik pengőt lefizetnek. Rendes tag az, aki 3 éven keresztül 3 pengő évi díj fizetésére kötelezi magát. A párto''ók évi tagdija ugyancsak 3 pengő. A pártoló tagrak at van tanácskozási és szavazati joga.
Az új a''apszabály értelmében 20 tag írásbeli kérelmére 30 napón belül ««¿sze kel hívni a közgyűlést. Tervbe vették, hogy a jövőben rnega''akítják a szociális bizottságot. Ennek az lehet a taj^a, aló a Stefánia valamelyik intézménye (pl. tejkonyha) iránt érdeklődik és azt anyagi''ag, vagy pedig közreműködésével támogatja.
A rendkívüli közgyűlés elfogadta az új ügyrendet, majd letárgyalta a költségvetést, mely szerint az előiránvzott bevétel 10.372 pengő 62 fillér, a kiadás 9.892 pengő, a felesleg 4S0 pengő 62 fillér.
Szomorú jelenségként vette tudomásul a közgyűlés, hogy öt esztendő alatt 4S0-ról 259-re olvadt le a tagok száma. Nagyon elszomorító ez a tény, mert Za''aegerszegnek nincs ra^g olyan nagyfontosságú szociális intézménye, mint a Stefánia, ahol a jövő reménységeit gondozzák, óvják, hogy* minél edzettebben állhassanak oda a magyar jóvó megoldásra váró fe''adatai elé. Érdeklődjünk kissé inten- '' zívebben az anya gondozás és csecse mövédelera ügyei iránt!
ZALAI HÍRLAP
9 január .
A hatósági vizsgálat teljesen tisztazta
a zalamerenyei erdokitermelésnél előlordult panaszokat
Nagykanizsa, január 11. Lefolytatták a ható-Ságok a vizsgálatot a zalamerenyei crdólöter-melésnél előfordult munkáspanaszok ügyében. Mint ismeretes, az egyik nagykanizsai ügyvéd, mint a földművelésügyi minisztérium nunkás-jogvédelmi megbízottja, panaszt emelt 140 erdóirtő munkás nercben a nagykanizsai fő-szolgab Íróságon és az ügyészségen.* A munkások azt kifogásolták, l»ogy a Lágymányosi Fakitermelő Rt. az Alföldről- toborzott munkásokat azzal az. Ígérettel, bog) -jól kereshetnek a za''amercnvei erdókitermelésnél A jó keresetből azonban naponta csak 30—40 hilér lett, egyben pedig a vállaiat kant inja ej^tetlen kenyérrel látta cl a munkásokat.
Vitéz Tabódy Tibor főispán utasítására a »agykanizsai hatóságok szigorú vizsgálatot indítottak ebben az ügyben. Ez a vizsgálat tel-
rcsett. Arról \iszont senki *e<n tehet, hogy nagyrészt gyakorlatlan emberek jelentkeztek, akik még a szükséges szerszámokkal sem rendelkeztek Ezek azután neliezen tudtak napi 30-40 fillérnél többet keresni, ellentétben a szakmunkásokkal, akik 2-3 pengőt is megkerestek naponta.
A kifogásolt ken veret is megvizsgálták és azt teljesen élvezhetőnek tárták. Az alföld» munkások ugyanis hozzá vannak szokva az ottani fehér búzakenyérhez, míg i\t. Zalában a rozzsal kevert félbarna kenyeret kellett fo-gyasztaniok, ami szokatlan volt nekik.
A vizsgá''at eredményéről már el is ment a részletes jelentés a földművelésügyi minisztériumba, az ügyészség pedig, miutá^nem látott fennforogni bűncselekményt, vagy munkauzsorát, megszüntette a bűnvádi eljárást a Feljelentett váüalat ügyében.
jesen tisztázta a helyzetet. Kiderült, hogy a vállalat kifejezetten erdei szakmunkásokat ke-
Korlátlan nyltvatartás helyett egységes záróra
bevezetését kérik a kanizsai kereskedők
Nagykanizsa, január KI. A kereskedelmi kormány egységes záróratervezeten dolgozik,ezért incgkeicste az összes érdekképviseleteket, hogy ebbeli állásfoglalásukat terjesszék fel a kamara útján hozzá. A nagykanizsai OMKE-kerület behatóan fogalkozott a kérdéssel és állásfoglalásáról a következő felterjesztést intézte a soproni kereskedelmi és iparkamarához:
A nagykanizsai OMKE-kerület a kormány által tervezett zárórareforrnot a vázolt értelemben nem kívánja, mert a korlátozás nélküli nyitva tart ás csak azt eredményezné, hogy a versenytársak oktalan rezsitöbblctct vállalnának magukra azzal, hogy kiUöndíjazásban részesí-
tenék az éjszakai alkalmazottaikat. Megáüb-pítja az OMKE-kerület, liogy a magyar vidéki városokban semmi szülűség sincs arra, hogy az üzletek nyitva legyenek vacsora után is.
A kanizsai kereskedők véleménye szerint núndcn kívánságot kielégítene a következő általános záróra: hétköznapokon este 7 óra, teljes munkaszünctcs napokat megelőző estéken, vaamint karácsony, húsvét és pünkösd előtti liat köznapon, továbbá az idényvégi kiárusítások idején és az illető város propagauda-nap*i jain (Göcseji Hét, Kámzsái Napok stb.) mindennap este 8 órakor legyen záróra.
A javadalmi hivatal múlt évi statisztikája szerint
javulnak a gazdasási viszonyok
Zalaegerszeg, január 11. A városi javadalmi hivatal a bevételi naplók zárásával elkészítette a inult esztendő statisztikáját, melyből kitűnik, hogy 1935-ben Egerszegen összesen 502.560 liter bor fogyott el. Ebből nyilvános helyen kimértek 323.150 litert. a termelők által elfogyasztott bor pedig 179.390 liter volt. Az évi fogyasztás fejenként — beleértve a csecse- |
móket is — kb. 3ó liter. Az előző évi bevétejel szemben mintegy 1.100 pengővel több volt .» város bevétele lQ35-ben borfogvasztási adóból.
Égetett szeszes ital 18.020 liter, édesített szeszes ita'' pedig 3.065 liter fogyott cl. Családonként kb. 8 liter volt a fogyasztás. Többletbevétel az előző évvel szemben kb. 1.200 P.
Szász
szőnyegei
széoek
Elsőrendű minőségűf kézzel csomózottf tiszta gyapjú magyar perzsát legolcsóbban vásárolhat
a készítőnél. Kőtőtt ruhák. blúzokf pulloverek
mérték szerint!
SZÁSZ SÁNDOR
áll. ellenőrzött háziipari vállalaté
ZALAEGERSZEG, Várkör 3. sz.
Boldog úi évet kíván
magának szerezni ? Hozza autóját, motorját hozzám javításbal
Horváth Győző
autómOszakl vállalat. Teleion 269.szám.
S. K. F. csap ágyak Autogén hmgesztét
k
Sör elfogyott 29.243 liter. Családonként kb. 12 liter a fogyasztás. Némi emelkedés itt is mutatkozik.
Hús elfogyott 453.150 kg. Fejenként és naponta az átlagfogyasztás 9 deka. Az előző évvel szemben muitcgy 5.000 pengővel több be-vétel mutatkozik a húsfogyasztási adóban és szemledíjban.
A szóda- és ásványvíz adóbevétel az 1935 évben kb. 400 pengő, mely összeg több az előző évinél. Elfogyott 162.500 üveg szódavíz és kb. 60,000 üveg ásványvíz.
A korlátpénznél mintegy 300 pengővel több a bevétel, mint 1934-ben volt. Az országos állatvásárokra felhajtottak 11.505 drb. szarvasmarhát és 4.093 lovat; ebből gazdát cscré''tf^ 6.975 drb. szarvasmarha és ló.
A helypénzbevétel nagyjából egyezik az előző évi bevétellel.
Az évi előírás teljesen befolyt, a régi hátralékokból pedig 13<Vo-ot sikerű* bevételezni.
A fenti eredményekből megállapíthatjuk, hogy a zalaegerszegi városi javadalmi hivatal személyzete elismerést érdemlő tevékenységei fejtett ki a mull esztendőben. De a száraokból megállapíthatjuk azt is, hogy a gazdasági viszonyok — bármennyire hihetetlenül hangzik — mégis'' csak javultak valamelyest, mert hiszen jelentősen emelkedett az emberek vásárlóképessége.
Nagy Lalos és Zalaegerszeg
Volt egyszer egy Nagy Lajos, egy király, akit azért neveztek így, mert nagy volt. Van egy író, akit ugyanígy hívnak, jmert valószínűleg a papáját is így hívták. »Valószínűig« Zaaegerszegről írt cikket II. Nagy Lajos a Magyarország«, muh szombati szamában. így tehát »valószínűleg« rója lesz szó.
A szóbanlevö cikk Kisváros címmel látott napvilágot. Se város, se szereplő személyek és dolgok nincsenek benne megnevezve, de
alaposan körül vannak írva. Ezek a körülírások adják a cikk humorát.
Mert hutnoros cikkrő'' van szó. Gunvorosról. Csúfolódó, csipkelődő szatíráról. Kicsúfolja betme az író a várost, a pályaudvart, az éttermet, a szállodát, a kávéházat, a taxikat, az utcákat, a házakart, a boltokat, a könyv-olvasókat, a kaszinói sakkozókat, a tanárokat, a város nevezetességeit, Göcsejt, a kujtúrérdek-lődést, a polgármestert, végül önmagát. Ha nem szeretnénk Nagy Lajost, azt kellene mondanunk, hogy így kicsúfolni mindent és mindenkit, aki szívesen rámosolygott az íröra, — ez feltétlenül súlyos gyomorbaj. Gyomorideggyengeség.
Nagy Lajos ugyanis szívesen, szeretettel látott vendég volt itt Meghívta előadni egy egyesület s valósággal tenyéren hordozták. Akik súlyt helyeznek pesti nagy3ajosságok ismeretségére, még a tenyéren, hordozáson is túlmentek: babonás tisztelettel itták nagy, bőbeszédű kultúráját. Rajongtak. Kapott finom1 kosztot, puha párnát, autót és honoráriumot Nem sokat, sablonosat; de valljuk be, igazán

1936 január 1.
ZALAI HÍRLAP
(érdekes előadásában túl sok egyénit 6 eem hagyott itt. Figyelmességet, úri mlvariasságot, vendégszeretetet kapott, házakban és házakon kívül. S alig hogy Pestre ért, nem az jutott észébe, hogy fel kellene adni egy udvarias levelezőlapot ezeknek a kedves naiv falusiaknak, hanem irt egy cikket sr ebben jól megess pkedte őket. Kidugta — bocsánat — a nyelvét. Rajzolt egy karrikaturát s most a saját szellemessége ünneplésében jót mosolyog ott fenn Budapesten, abban a szent hitben, hogy ő egy iroda mi Gáspár.
Megbolygassuk c hitében? nem. Nevetséges volttá buzgó lokárpátriotizmiesa) kikérni magunkrak az önelégült pózt s bizonyos kötelező udvariasságra célozgatunk. Csak néhány szót: ez a szegény, kuzködó kisváros semmivel sem különb, de semmivel sem rosz-szabb a többinél. Itt is olvadnak. Talon Nagy Lajos könyvei nem fogynak a kívánt mértekben, de hát az ízeseknek nem lehet paran-cso''ni; néhány kis külföldi nagyság, meg mellettük Zilahy, Bónyi, Harsányt,'' Szántó — sajnos — jobban fogynak. Pedig — hogy az aposztrofált polgármester szavaival éljünk —-»mi kitárjuk, amennyire tudjuk, a jó könyv, a tudás, a művelődés előtt szívünk minden melegét«.
Ez az utolsó, megfejelt idézet, kel''ó konzekvenciák ''evonása érdekében, a Közművelődési Egyesületnek is szól. Jó munkát! (Sy)
Nem fázik a ródlipályán ha KISS CIPŐ
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
Levelek sazdatársamhoz
Irta: Pömetzl József
VI.
Kedves üazdatársam!
Leve''edre nagyon sokáig kellett vámom. Már azt hittem, nem érdekel az, amiről írok és elolvasatlanul íé¡reteszed írásaimat. Le is mondtam arról, hogy gazdasági kérdésekről írogassak hozzátok, mikor annyira csekély az érdeklődésiek. Éppen azon töprenkedtem, hogy nincs-e va''ami bajotok, mikor ¿1 postás beállít hozzám leveleddel. KSiiur átfutottam, hát hála Isten jó! vagytok, a gyerek is megszokott már a városi iskolában, az őszi szántással is végeztetek, azt nyomtátok mind a két pár igával és hát nem is igen volt időtök arra, hogy nekem írjatok. Rendben van, fő az egészség! Most aztán látom, hogy a levél igen kiadós, és sokat olvasgathattad leveleimet, mert néhány meg nem értett tanácsomra bővebb magyarázatot kérsz.
Égy korább: levelemben azt írtam, hogy az a trágya jó, amelyiknek szaga van és a legutóbbiban meg azt mondom, hogy a veremben kezelt nemes trágya szagtalan. Azt kérded, hogy miért jó ez mégis.
Nem gondoltam arra, hogy ennyire belemélyedj leveleim tárgyába és ennyire aprólékosan szeretnél tudni mindent. Igen örülök ennek. Nem akartam írni, de mive''. épen kér-dezősködéseidböl látom, mennyire érdekel az a téma, amely összefügg a mi szép foglalkozásunkkal, sietek a választ megadni, jeleztem már, hogy a legeslegutolsó időkig a mintagazdák is azt vallották, hogy a helyes trágya* kezelés alapja az istállóból kihordott szalmás friss trágya egyenletes elteregetése, öntözése, tipratása, miáltal a trágya melegfejlődés közben megérik és kocsonyás egynemű állapotúvá válik. Az íjyen melegen érlelt trágya hordáskor néha annyira gőzölög, füstöl, mintha égne az egész telep. Égés csak ott van, ahol levegő
ni
Az úi esztendő szenzációja a
Fenyvesi Áruház olcsó cipőakciőia!
Egyespár női cipók, igen jó minőség . . . 6*20 P
Jótninőségü fekete női cipők, egyespárok . . 7*50 P
Tartósminőségfi női strapacipő . . . . 8*60 P
Lakk és antilop divatcipők......9*90 P
Divatcipők fekete bőrből.......10*50 P
Sport és trottőr cipők : barna és fekete . . 11''80 P
Schiffer gyártmányú cipők.......12*80 P
Korcsolya cipők végig bőrbéléssel .... 15 50 P
lóminőségö férficipő.........12*20 P
Vizhatlan vadászcipő ........16 50 P
*°t Duplatalpú fekete vagy barna félcipő,
divatos forma, kitűnő minőség .... 14*90 P Elegáns lakk félcipő, nagyszerű forma és
minőség.............13*50 P
Gyermek utcai és sport cipők nagy választékban!
■i Hó- és sárcipők! ■
F£hti árak csakis cipőakciónk tartama alatt, 1935« dec. 31 ''tői 1936. lan. 15-lg érvényesek!
is van, égésben, levegőben a trágya elbomlik, oszlik, büdös lesz. De tényleg büdös minden trágya? A nyáron ott voltam nálatok és a későn jött eső után átmentünk a tanító úrhoz A Az egyikből a kapufélfa mellett olyan széles kerítéseken keresztül benéztünk az udvarokba, fekete színű folyadék folydogált ki, hogy alig tudtuk átugrani. Ez a -»ganajlé a trágyakupóc alól folyt. Annak a kupócnak se kerítése, se gödre nem volt; Gábor gazda csak kiszórta a trágyát tehenei a''óJ, kezelését rábízta a természetre. Az a''aposan elkezelte. A villaszám kidobott éretlen trágyát a szél keresztülfújta, a nap szárította, az eső meg könnyen beleivódott, mert ''aza volt és anut a szél és a pap még benne hagyott, azt ''emosta a már aJommri visszaváltozott tömegről és az esőlé bamás feketére fjestye magát, az egész utcán keresztül folyva, fertőzte a levegőt. Kiállításkor említetted, hogy a fóor\os úr megbüntette Gábor gazdát, amiért ki engedte folyni az utcára a sganaj''.evet«. Szégyenkezni kell nekünk, gazdáknak*, az ilyen Gábor gazdák miatt. Annyira tudat''anok vagyunk, hogy még a trágyáié értékét sem ismerjük. Összegyűjtés helyett a falu-be''i lakosság egészségét kockáztatjuk szét-folyatásával és most már az egészségügyi rendszabályok kötelezik egyik-másikunkat arra, hogy ezt a nagy értéket megbecsüljük. IX- a Gábor gazdáknál nem azért, hogy szegény éhes göcseji földünket megitassuk vele, hanem azért, nehogy újra 5 pengő büntetést fizettessenek velünk! Nem szégyelni való ez? Mit gondolsz, gazdatársam, Gábor szomszédod trágyája kihordásnál bűzlött; mit gondolsz, az a szalmaszerű trágya meleg volt, füstölt? Ugy-e, nem! IX'' nem büdös az olyan trágya sem, amelyikben kevés az ürülék, csak szalmából áO. Bizony az ilyen trágya is sovány növény i táplálék. Pedig de sok ilyen van Göcsejország-ban! Ma van is egy-két marha, de azt takár» mányhiány miatt szűkösen kell tartani, keveset ürít, a szalmát a jó gazda clalnolja mind, de trágyája, ha lesz is elegenoő, az nem bűzlik! Tehát elmondhatjuk, hogy amelyik trágya bűzlik, az jó, — de nem következik
Sikerült vásárolnom sok száz méter
maradék külföldi férfi gyapjú szövetet.
Hihetetlen Olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
Jöp és most vásároljon a VERSENY 4RDHAZBAW
ebből, hogy a legjobb. Legjobb a veremben hidegen erjesztett nemes trágya!
A mult levelemben azt írtam, hogy a kisgazda ne hordja ki a trágyáját a mezőre depóba, szarvasba, mert íaz amii©»1 is megsze-gényített táptartalmű trágyát áthordás után még egyszer kitesszük a levegőnek és lefóV delés által a me''eg tápanyag romboló hatásának... Ezt írtam és te erre azt kérdezed, hogy a veremben kezelt trágyát is leföldeljük, miért nincs ott tápanvagvesztevég? Azért, mindent a''aposan tudni szerető gazdatársam, mert más az a trágya, antk a/ eddig jónak mondott eljárással kezeltek még u legjobb gazdáink is és más a veremben kezelt trágva. Az e''őbbit felmelegítés által érleltük ''meg tápanyag fe''áldozása rnefett, az utóbbit veremben, levegő kitiprásával, felmelegedés neiküf. A meleg erjedéssel készült trágya, amitor megérett és a te''epcu vastagon fekszik, nem melegszik tovább, dé mihelyt hordáskor, szekérre rakáskor fel van borzogatva, ki van téve a ''evegó hatásának újra és rohamosan melegszik. Depóba való hordásnál tehát tovább melegszik, tovább bomlik, ez a felmelegedés még fokozódik fö''deléskor és c*ak akkor szűnik meg, amikor a levegőt sikerül belőle kipréselni. Ez azonban föld fölé rakott kupacban lehetetlenség, annál inkább is, mert a bomlást elősegítő baktériumokat, ha már teljes mim-kában vaunak, nem oly könnyű elpusztítani! A rakásba kihordott trágya még egyszer akkor melegszik fel, amikor a rakásból alászántái céljából széthordják.
Gazdatársami A veremben erjesztett trágya kis felülelete minden berakásnál meg van tiporva, a levegő ki van belőle nyomva, legfeljebb kissé melegedhet íe\ A leföldelt veremben is van hőemelkedés, de ez nem akkora, hogy azok a baktériumok, amelyek növényi tápanyagokból élnek, elszaporodliassanak.
Hogyan va''ósftható meg az általam ajánlott nyári trágyázás? Ez a harmadik kérdések. Erról későbben akartam neked írni a vetésforgóval kapcsolatban, de ha már kérdezed, itt is fe''elnem kell rá. A trágy a éven át gyűlik, de legtöbb trágya télen szaporodik, amikor állataink az istáL''óban vannak. Ahogy gyűlik a trágyánák, azon képen tellene k a trágya-vermeink is, akár az udvraban, akár a fökl végére ástuk azokat. Legtöbb trágyánk télen gyűlik, ami a veremben fiárom hónap múlva, tehát nyárra erjed ki annyira, hogy szétterítésre és alászántásra a legmegfelelőbb. Tehát a legkedvezőbb ajászántási időre van legtöbb trágyánk. Eddig ezt a télen gyűlő trágyát tavasszal, de sokszor már tél végén kihordtuk,
INDANTHREN
színes függönykelme S3 ftOér HÉNIG rőfös- es kéziimmkaüdet.
A vidéki napilapok küldöttsége a táltól önöknél
ekeregettuk és a trágyából száraz alom ktt alászántás idejére; alászántottuk tavasszal, amikor — amint majd erról bőven irok — nem szabad szántani, mert erősen kiszárítjuk földünket. Mondd, gazdatársam, mennyivel jobban szárad a földed, ha abba a megfordított földbe még száraz trágyát is keversz, ami azt lazán hagyja. Az ilyen, tavasszal megtrágyázott és megszántott föld olyan, mint a koldus kabátja, csupa rongy, amin bizony ke reszt ül-fújnak a böjti szelek, de amikor a meleg beköszönt, nem ad árnyékot sem és itt-ott e<-marad az út árkában.
Ha.trágyádat nem pazarolod el tavasszil, akkor megmarad nyárra, amikor azt a legkedvezőbb időben alászánthatod a következő évi tavaszi kapások alá. Ami trágyád készen ''.esz nyárra, őszre, azt hord ki és még a fagy beállta előtt szántsd le, természetesen kihordás után azonnal. Ismétlem, legjobb a nyári trágyázás, jó az őszi, rossz a tavasad. Az őszi annyiból jó, mert a megfagyott trágyában kevés a veszteség és amint a tavas« beköszönt, a föld melegszik, a trágya ezt a melegedést még fokozza és a trágyának már e''mlített kovászhoz hasonló hatása Így is jól ¡érvényesül.
Látom, hogy itt abba hagyod soraim olvasását és mondani akarsz valamit. Mondd ki hát!
»Ha tavasszal nem trágyázok, akkor a kapások nem kapnak trágyát cs rossz terméssel fizetnek!«
Trágyázz ezek alá nyáron, ha ekkor nincs elég trágyád, akkor ősszel.
»De még ősszel se lesz elég, mert a nyári trágyát búza alá adtam, ősszel mejj csak a kapások harmadára lesz elég.«
Emlékszel rá, gazdatársam, mit írtam annakidején? A jó! kezelt trágya háromszor any-nyit ér, mint a rosszul kezelt. Most jói kezelt trágyád lesz, egyelőre adj ebból liarmadrészt, nem lesz rosszabb termésed ezután, mint tavaly volt a szétbomlott trágya után; de aztán jövőre hagyd meg a nyári és őszi trágyádat tavasziak alá, hogy azoknak a tápdús trágyából teljes adagot adhass! Meglásd, milyen termésed lesz!
Vá''oszomat megadtam, remélem, megértetted. Ebben a reményben köszönt gazdatársad.
__ t, január 11. Az elmúlt napokban a
Vidéki Napilapok Szindikátusának népes küldöttsége tisztelgett dr. Mikecz Ödön miniszteri osztályfőnöknél, a miniszterelnökségi sajtóosztály új vezetőjénél, hogy hivaiaJxOepésc alkalmából üdvözöfc. Az új sajtófőnök dr. Rákóczy Imre min. tanácsos, a sajtóosztaíy helyettes vezetője és vitéz Kolosvár)'' Borcsa Mihálv min. osztálytanácsos társaságában a legszívélyesebb módon fogadta a küldöttséget, melynek vezetője, Lékay-Ungaucr Albin főszerkesztő, a szindikátus eböke kifejtette, hogy a Vidéki Napilapok Szindikátusában tömörült nagy vidéki lapok teljes bizalommal és szeretettel fordulnak az új sajtófőnök felé s megértő jóindulatot, támogatást kémek ahhoz a munkához, amelyet a szindikátus végez a vidéki elit-sajtó gazdasági megerősítésének érdekében.
Dr. Mikecz Ödön sajtófőnök váaszában meleg rokonszenvvel nyilatkozott a vidéki sajtón'')), melynek közérdekű," kulturális, nemzeti és szociális működését igen jól ismeri, hiszen éveken keresztül egyik legnagyobb vármegyénk főispánja volt. Hangsúlyozta, hogy a legkomolyabb segíteniokarassal karolja majd fel az érdemes vidéki újságok ügyeit, annál is inkább, mert Gömbös''miniszterelnök programjában a kultúrál» decentralizáció is szerepe! és ebből önként következik, hogy a nívós és felkészült vidéki lapoknak jelentékeny szerepük van a vidék közéletében. Teljes tudatában vagyok — mondta többek között — a tisztes vidéki sajtó közvélemény formáló jelentőségének'' és biztosíthatom a Vidéki Napilapok Szindikátusát arról, hogy méltányos céljaik eléréséné! bennem mindenkor megértő barátként segítőtársra számíthatnak.
A hivata''os fogadtatás végeztével dr. Mikecz Ödön sajtófőnök hosszasan/ elbeszélgetett a vidéki sajtó aktuális problémáiról a küldöttség tagjaival. „
Kis fia
egy szép zseblámpát szeretne I
A legszebbet veheti a legolcsóbb árban
Polgár Endrénél
a pénzügyi palotában.
— 100 tagú rendezőség dolgoz* a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egybekötött mulatságának előkészítésén, mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangulatú, hagyományos iparosbálokat.
— Képviselők Zab:gerszegeei. Esterházy Móric gróf, vitéz Bíró György, vitézv Árvát-falvi Nagy István dr., Huszovszky Lajos "dr., Gyömörey Sándor és Nagy István országgyűlési képviselők ma Zajaegerszegen tartózkodtak és résztvettek az útügyi értekezésen.
— A csonkahegyháti gyújlogaiások gyanúsítottja, özv. Papp Józsefné 70 éves asszony január 20-án kerül a vádlottak padjára az egef-szegi törvényszéken. Min; ismeretes, az öregasszonyt egy éjszaka épp akkor érték tetten, amikor egy kanna parázs segítségével fel akarta gyújtani az egyik cxohkihcgyháíi gazda szérűskertjét. Özv. Papp Józ-efnére állítólag
7 gyújtogatást sikerül rábizonyítani.
— A vármegyei nyugdíjasok figyelmébe
című néhány nappa ezelőtt megjelent hírünkbe elírás folytán tévedés csúszott, amelyet most azzal igazítunk helyre, hogy a vasúti "arcképes igazolványok térítési díja fejében fizetendő 24 pengőt nem a vármegyei nyűgdíja''apba, hanem a 2 pengős kiállítási díjjal együtt, tehát mind a 26 pengőt a MÁV szombathelyi üzletvezetőségének 12.090 számú csckk''ap''ján kell befizetni. A vasúti arcképes igazolványok érvényesítési határideje február 29-ig tart!
— Vizsgá''ati fogságban maraAiak a lickö> vadamos: merfciylet £)\anisítoltjai. Mint megírtuk, a zalaegerszegi törvényszék vizsgáló-bírája vizsgá''ati fogságba helyezte ifj. Horváth János és Horváth István ückóvadamosi legényeket szándékos emberölés kísérlete elmén, mert állítólag Horváth István a bátyja felbujtá-sára kísérelte meg a fegyveres merényletet Ti-bola Lajosné ellen. A vizsgálóbíró végzése ellen fellebbezést jelentettek be a legények a győri táblához, amely tegnap foglalkozott az üggyel és jogerős határozattal helybenhagyta a vizsgálóbíró és a vádtanács döntését. A Horváth fivérek tehát vizsgá''ati fogságban maradnak a főtárgya! ásig.
INDANTHREN
színes fflggönyfeelmc 88 fíBlr HÉNIG röf öv és kézinnmkaOzkt
_ Tüz a városi kertészteiepen. A vasútállomáson szolgálatot teljesítő rendőrőrszem éjjel I óra után arról értesítette telefonon a tűzoltóságot, hogy tüz van a városi kertésztelepen. A kivonult tűzoltók megáTaprtották, hogy az egyik melegházban a túlfűtött kályhától meggyulladt egy állvány. A tüzet, raiie kiértek a tűzoltók, már cl is oltották. A kár 20 pengő.
— Epe- és májbettgségekna, epekő és sárgaság eseteiben a természetes «Ferenc József» keserűvíz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti.
— £z öregcserkész Klub február 8-iki kalikó-báljának ruhaanyagai már kaphatók á ke-reskedésekben. A számozott meghívókat jövő héten küldi szét a rendezőség. Igényéi mindenki Hajba Kálínán h. vezetőnél (vármegyeháza) jelentlveü be.
Gyomrunkon át vezet az egészség útja, Ha néha elromlik, «lgmándl» ¡avftja!
— A Zalaegerszegi lzr. Jótékonjy Leányegylet kultürdékutánja. Dr. Horovitz József szombathelyi főrabbi vasárnap délután 6 órakor »Tóraszeretet — zsidó&zeretet« címen tart előadást az izr. hitközség tanácstermében.
— Holnap, vasárnap délbed a Bárány száH& éttermében a Darvas színtársulat zctoekara hangversenyez.
Mm i m lIT-ta
slrass-klipszek, strass-csatok, fémgombok, ruhadiszek,
bojtok és sodrott övek férfi ingek, nyakkendők, selyemsálat, és zoknik
nagy választékban
Deutsch Herman cégnél
1936 január 1.
ZALAI HÍRLAP
_ Eröa, vérbő, kövér emberek igyanak
naponként, reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet, mert ez rendes gyomor- és bélműködést biztosít, számottevően előmozdítja az emésztést és kitűnően szabályozza a vérkeringést. Számos szakorvosi nyilatkozat tanúsítja, hogy a Ferenc József víz szív- és idegbajosoknak, vese- és cukorbetegeknek, valamint köszvényben és csűzban szenvedőknek is nagyon jót tesz.
— Holnap, vasárnap délbsn a Bárány szá16 éttermében a Darvas színtársulat zenekara hangversenyez.
— A Balatoni Múzeum államosítása úgy látszik nemsokára bekövetkezik. Hír szerint a vidéki múzeumok főfelügyelőségében felmerült a terv, hogy a keszthelyi múzeumi palotát mintaintézménynek rendezzék í>e. A Ba''atoni Múzeum tehát a jövőben nemcsak a meglévő gyűjtemények kiegészítésére és konzerválására törekszik és nemcsak okulásul szolgál, hanem egyúttal az idegenforgalom emelése céljából mutatós részletekkel gazdagon, szinte látványosság számban emelkedik. Amikor Lendl Adolf dr. három évvel ezelőtt a Balatoni Múzeum államosítását indítványozta, kiderült, hogy a múzeum telke még nincs átírva a telekkönyvben s így ez akkor forma szerint a hercegi uradalomhoz tartozott. Ezt a látszólagos akadályt sikerült most legyőzni és ezért földszintjén a balatoni akvárium, továbbá ide nemsokára va''óra válik a múzeumi palota jüsó telepítik a sümegi Darnay-műzeum gyűjteményeit is.
— BúcsúzÖ. Mázesz Ferenc, a Bárány szálló volt főpincére ezúton mond bensőséges isten-hozzádot kedves ismerőseinek, vendégeinek és barátainak.
— össztánc. Farkasovszky Teri tánciskolájában vasárnap és szerdán este fél 9 órai kezdettel össztánc lesz az Arany Bárány kistermében.
— Holnap, vasárnap délben a Bárány szálló éttermében a Darvas színtársulat zenekara hangversenyez.
— Gordon Zita és a londoni rádió. A Színházi E''et most megjelent űj számában érdekes cikk számol be arról, mi történt Gordon Zitával Londonban, akinek rádiófellépését az angol belügyminiszter betiltotta. Kedves képek illusztrálják ezt a riportot, amelynek happy-endje, hogy a londoni stúdió félévre szerződtette Qordón Zitát. Szép Ernő írt vezércikket arról, mik érdeklik ma a londoni újságolvasó közönséget. Hatvanv Li''i a Nemzeti Színház újdonságáról, a VIII. Henrikről írt kritikát. Egyéb érdekességek az új számban: Interjú Erik Klcibenrel, a világhírű dirigenssel; Lelepleztek egy leányt, aki fiúruhában jelentkezett a Légy jó mindha''álig sorozó zsűrije eiőtt. Da-r ab melléklet: Babav József darabja a Napraforgó. A Színházi Élet ára 60 fillér. Előfizetési díj negyedévre 6.50 pengő. Kiadóhivatal: Budapest," VII., Erzsébet-körűt 7.
— Időjárás: Élénk nyugati szél, később északnyugati, hikább északon zápore>Ök, egyéb bejyexői zivatarok- A hömér.éklel nem emelkedik tovább, sőt a magasabb hetyeken csökken.
TATAI szén, PÉCSI szén,
BRIKETT-jük is sokat ér.
* Hogyha szeret olcsó szenet
kaphat 3 50-ért
ajkai szenet
FISCHL -nél
Telefon 106. szám.
SZÍNHÁZ
SZ AZ HÚSZAS TEMPÓ.
. Az úgynevezett »karriere darabok ncmuak a szülészek játékában,«de a közönség tetszésében is mindig megfutják a maguk gyümölcsöz») karrierjüket. Erre vonatkozó.ag elégséges, ha csak a Templom egerét, vagy az Egy, kettő, három című darabok sikerdűs'' emlékét idézzük a múltból. Ebbe a szerencsés osztályba tartozik Szántó—Szécsén.nagysikerii vígjátéka, a Szózhuszas tempó is. A darab, híven a címéhez, meg''epő . gyorsasággal csinálta meg a maga siker-karrierjét Az ügyes Uxiú szerzők bravúros technikával hitetik cl a nézővel azt a. ballanszxrozást, amelyet a leépítésre itétt futai banktisztviselő végez a B-''xstától a vezérigazgatói székig. Hogy ez a mutatvány a realitás borotvaélén történik, az semmit sem von le a darab értékéből Mert a szerz''A és a színlap vígjátékot ígér és a közönség azt is kap vaoban. Egy kellemes, vidám Kzinházi estét.
Az eddigi kitűnő operett-előadások után érdeklődéssel nézett a közösség a prózai együttes bemutatkozása ele is. Ez a bemutatkozás a legkedvezőbb konstéfcáctók között történt Az első találkozást a közönség telt házzal, az együttes pedig kitűnő e''őadással terce emjékr-zetessé. Flőlegezett bizalommal várta a közönség Dolgos Ida és Nádassy József bemutatkozását. A biza''omnak ezt az udvariassági ákontóját már az első jelenetekben a legnagyobb könnyedséggel váltotta be ez a szimpatikus művészpár. Dolgos Ida kellemes jelenség a színpadon. És ügyes színésznő is, aki a''aptermészeténck lágy paszteftét eléggé biztos kézzel kendőzte át a sporthölgy kötelező markáns színeivel. Ig) azután minden kelléke megvolt ahhoz, hogy meghódítsa Leackyn kívül a közönséget j,s. Nádassy Józsefnek is sikerült a szimpátia-attak. Jó megjelenésű, jó játékú, elegáns színész. Sikerült megszerettet-süe magát a közönséggel.
Horváth János kellemes orgánumát, nyugodt játékát most is tetszéssel fogadtuk. Nagyon

Dijtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér»
(Mrfcjchlnil nemben)
Jó szemüveg, jó fényképezősép
és ,
jó fényképkidolsozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoszaküzletében PÉCS. — ZALAEGERSZEG.
tetszett Darvas Vilmos is a kzőIűmondó, kissé nyers professzor szerepében. Szűcs Vilma meglehetős passziv szerepéből most is kihozta a finom humor minden lehetőségét. A kitűnő Siménfalvi nagyszerű maszkját, halk, keserű humorát minden jelenetében élveztük. Antalffy temperamentumos titkár volt és tiagyon tetszett az a mondata, melyben kijelenti, hogy az áfásával játszik. Különös elismeréssel adózunk 11. Horváth Jenőnek, aki ragyogó típust adott Valter igazgató antipatikus szerepében. Nagyon tetszett. Márkus Jenőnek jó volt a maszkja. Ká''dor sem maradhat ki a dicséretből. Ügyesen mekegte végig a rövid szerepét.
A zenekart ismét meg kell dicsérnünk. Kénytelenek vagyunk, mert a kritikus» leJkiisuierct nem engedné zavartalanul átaludni az éjszakát. A II. felvonás elején küVmös élvgcettel hallgatjuk a prímliegedüt és a csellót. (DJWJ.)
HETI MŰSOR:
11-én, szombaton: Montmartrei ibolya, Kálmán Imre operettje.
12-én, vasárnap délután, olcsó helyárakkal: £n és a kisöcsém, majd fél 6 órakor: Falu rossza; este fél 9 órakor: Dorozsmai szélmalom, Erdélyi Mihály operettje.
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvény eket naponta délelőtt fé! 12-ig, egyéb bérletszehó. nyéket fél l-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
| Jó árut olcsó árban, ez a jelszó |
iBüchler Páll
rőfös és divatáru üzletében Selyem marotaln hibátlan l-a minőség
I báli és estélyi ruhákra
1 kiválóan alkalmat színekben métere P 2.30
Kelengyére Rádium vásznak
damasztok. szines és tehér asztabkészletek9 H fehérnemű selymek. paplanok. szőnyegek
állandóan raktáron I \
Maradékok hihetetlen olcsó árban 1
A. FALU A
MRÁTJAg^y
MBBi
IPETROLEUM CÁZLÁMPA
*nui* ióíá»a
1936. január 12.
MOZI
BUDAI CUKRÁSZOK.
Az Edison mozi új magyar filmet mutatott be tegnap. Címe: Budai cukrászda. Zágon István regényéből Zágon István és Gaál Béla írta filmre. A film rendezője (iaá> Béla, zeneszerzője Hajdú Imre. Érdekes, kedves és változatos meséjt» fim, amelye egy kis cukrászlány sorsát bonyolítja és viszi boldog, mindenkit kie''égitó megoldáshoz.
A film meséje sok m.;ndcnben eltér az eddigi magyar filmek meséjétől. Szélesebb vonalú, színesebb és bizonyos tekintetben komorabb is. Zágon István nemcsak két ember boldogságát és boldogsághoz vezető útját akarja bemutatni, hanem^Tíicg akarja mutatni a mái küz-''dclmes napok nehézségeit, kínlódásait és az á''.lástaan fiata''embcrek sorsának szomorúságát is. A jószemtl mozrátogatők meglátják ezeket a képek közé elbújtatott tragikusabb {részieteket, amelyek azonban végeredményben nem bántdak, nem is fárasztóak, hanem bőségesebb és emberibb tarta''mat adnak annak ^a látszólag ezer vidám színben pergő mesének. amely jól tölti ki a film kereteit.
Főszereplők: Perczel Zita, Som''nv, Kabos, Gózon, Dobos Anni, Perényi László.
A vBudai cukrászda még két nap, szombatvasárnap kerül bemutatásra az Edisonban. Vasárnap 3 órakor a helvár 20—40—60—70 fillér. Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig, délután az előadás kezdete előtt egy órával.
A BUDAPESTI eRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
Valent
fcrlrtt :
Angol font Ke''Ra fr. Csen korom
16 65-16 56«) 57 50 1415-1435 Dán korona 74 35-75 15 j Dinár 7KW7-95 I
Dollár 379 00-339 00 j Francia frank 22-30-22-50 Hollandi 229*5 *-23130 Lengyel zloty 63 70-64 30 Leu 3nO-3M5
Léva 4*( 0-415 !
Líra 29-90-3U''2."S ''
Márka 136 - ''3760
Norvég korona 83 ''0-H4-60 ; Osztrák schilling 8 -80 70 , Svájci frank UOTO-l'' tö Svéd korona 85 80-8Ü 70 1
Amsterdam
Belcrád
Berlin
Bukarwt
Brüwxel
Kopcnhágf.
Osrló
London
Mi''ano
Newyork
Páris
Prága
S/ôfia
Stockhot m
Varsó
Wien
Zürich
229 5^231-3T 7-82-7-r
3*41-3 4C 79 20-79-8C 76M5-86.47 85"5C-76-íC 1705-17-5? 2998-30-iO ■U5*20-347''10 22-32-22^0 14-07-l7f}7 4-11-4 47 89-10-8 >8" 64 i 5-65-55
litrKV! 11-65
BUDAPESTI TERMENYJELENTÊS»
Buzi (tiMjvid^kii 77 kg 18 15 -18-20 («•vfb)l7 65-17.80 (tiszv.) 78 kR. IjB 10-18-35, (e^veb) 1790-1805, 79 kg. (tisxv.) 1835-l8^Meg)Cb) 1805 -1820 (tiuv ) 60 k*. 18 65-1890. (cevéb) 183C-1840, ro.*s (pe .v.) Ifr00-16ia «m uj »740-1600, sflrárpa 18OO-19C0,
aab 17.55-1765, .......
12.50 1263
tenje.-i 15 45 15.55, cuukcr, a
Irányzat: gyengébb, forgalom: csekély.
**** »i»!»*1 *i»i*.V^VyVvvvvvvviAAA
Uti. I;<«MI «« w«4i kiM«i tuxtrr* re«»
A kUMst.aU-'' wtuSl* . uuS''OS OtZk
Sj**«u15i oivio MAOTAft JÖittr K»,r1»»v i KOBIIZKY llSZló
¿•■♦r fRASC * jözsef
APRÓHIRDETÉSEK
TELJESEN UJ Esterház>-fé!e kocsi eladó. Bővebbet Veháp Ferenc igazgató-tanítónál, Zalabesenyó.
MODERN HÁROMSZOBÁS E§ EOY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
NÉGYSZOBÁS szép komfortos lakás a Oráner-féle ház emeletén jutányosán azonnal kiadó. Bővebbet a Vármegyei Banknál. s.ELADÓ egy 6 éves sárga deres hidegvérű mén. Az állat megtekinthető a január 14-i vásáron. Kasza. Bálint, Babosdöbréte.
Iz. erő.
zamat
GYARMATI
kávé
09 01 N V)
V
01
J2 ta
M
neüfelo
aranyéremmel kitüntetett
uriszabqsága
70 év óla fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára
íV _ .it?
o
Oh N
Ch X3
Eü n>
A za''aegerszegi kir. járásbíróság, mint telek-. könyvi hatóság.
w \
166. sz. t. k. 1035
HÍRDETMENY.
Za''aszentiván, Zalaszenttfrtnc, Alib.utfa, Pe-tóhenye, Ordöghenye, Pozva és Csácsbozsok községnek telekkönyvi betétei az 1SS6: XXIX., az 1889: XXXVIIL és az IS91: XVI. t.-cikk értelmében elkészíttetvén és a nyilvánosságnak átadatván, ez azzal a felszólítássá* tétetik közzé:
1. hogy mindazok, kik az 1SS6: XXIX. t.-cikk 15. és 17. szakaszai a''apján — ideértve e szakaszoknak az 1SS9: XXXVIIL t.-cikk 5. és 6. szakaszaiban és az 1891: XVI. t.-cikk 15. szakasz a) pontjában foglalt kiegészítéseit is — va''amint az 1889: XXXVIIL t.-cikk 7. szakasza és az 1891: XVI. t.-cikk 15. szakasz b) pontja a''apján eszközölt bejegyzések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket, azok pedig, akik valamely tehertétel átvitelének az 1SS6: XXIX. t.-cikk 22. szakasza, illetve az 1SS9: XXXVIIL t.-cikk 15. szakasza alapján való mellőzését megtámadni kívánják, c végből keresetüket hat hó-
ELTÖRPÜL
mindenfajta világítás az
Aladdin
fényével szemben.
Kapható:
HEINRICH W. és L. cégnél
Zalaegerszeg. Telefon 161.
nap alatt, vagyis az 1936 évi: július hó 20. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, aki időközben nyilván könyvi jogot szerzett, hátrá-nvára nem szolgálhat;
w
''2. hogy mindazok, akik a* 18S6: XXIX. t.. cikk 16. és IS. szakaszainak'' eseteiben — ide. értve az utóbbi szakasznak az 18S9: XXXVIIL t.-cikk 5. és 6. szakaszaiban foglalt kiegészítéseit is — a tényleges birtokos tulajdonjogárak bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1936 évi július hó 20. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő letelte után ellentmondásuk töbj)é figyelembe vétetni nem fog;
hogy mindazok, akik az 1. és 2. pontban körülírt eseteken kívül a betétek tartalma által előbb nyert nyilvánkönyvi jogaikat bármily bármily irányban sértve vélik — ideértve azokat is." akik a tulajdonjog arányának az 1SS9. XXXVIIL t.-cikk 16. szakasza "a''apján történt bejegyzését sérelmesnek tafiöják —, e tekintet ben felszólalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1936 évi július hó 20. napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte tftán a betétek tartalmát csak a törvény rendes útján és csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkiil támadhatják meg.
Egyúttal figyelmeztetnek azok a Telek, akik a betétek szerkesztésére kiküldött bízottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a te''ekkönyví hatóságnál átvehetik.
Zalaegerszeg, 1936 január 7.
HEDRY ^
kir. - járásbíróság! elnök.
magyar igazsag
I
■ A Provincia pengőszelvénnye! kényelmesen, minden utánjárás és alkudozás nélkül rengeteget takarékoskodhat Budapesten.
A Provincia pengőszelvényeket, amelyeket ön itthon kedvezményesen vásárol, teljes névértékű készpénzként fogadják el a legkitűnőbb legnépszerűbb fővárosi színházak, kabarék, mulatók, szállodák, penziók, sörözők, éttermek, kávéházak, sporttelepek és az autótaxik.
A felhasználatlan pengőszelvényeket a helyi kirendelség, vagy Budapesten a Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankja (V. Tükör utca 4.) bármikor visszaváltja.
A Provincia Utazási és Jegyiroda Zalaegerszegi kirendeltsége a Kereskedelmi Bank
III.
936 ianuár 12.
ZALAI HÍRLAP
A környék legmodernebbül berendezett
autójavító
üzeme
és garage
'' Bosch seniice Ahhumulátor service
FAG golyós és görgösesapágyah.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
ERDÉLYl JENÓ
gépipari vállalata
Zalaegerszeg. Teleion 43
Szekér János
virágzöldség- és élelmiszer-üzlete
Zalaegerszeg, Kossuth-u. 31. szám
Telefon 195. sz. (Oláh hentes háziban.)
Zalaegerszegi
Kölcsönkönyvtár
Lord Rothermere-u. 4. sz ÚJDONSÁGAI:
Surányi: Egyedül vagyunk Fóthy: A Csodálatos völgy. Jelusich : Caesar.
Brelnn Bruno: A kétfejű sas lehull. Neumann: Uj Caesar. Moriand: A Gyilkos hold Packard: A kik banda
téli gondlát, ha
és téli
áruszükségletét
Kovács Divatáruházban
vásárolla.
Játékárukban
nagv választék i
Teleion 84.
/
INDANTHREN
szines függönykelrac 88 fillér HÉNIG rölös- H kézimunkaüzlet-
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nagy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6.
Bőrkabátoknak: pixoil Téli cipőnek: Fókazsírtl
Alkalmi aiándéknak
könyvek diszlevélpapirok
töltőtollak
gramolonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGO/TONNÁL
M évi egyek és minden egyéb nyomtatványok izléses kivitelben
Fi gye IJI
HAV&S
kézimunka-es szónyegfonalai.
Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak.
TIKI
Göcsejiek
órása és ékszerésze.
Legprecízebb ¿rajavitd
műhely
Varga Lajos (Tiki)
őrá*- ét ikutréti
Rákóczi üt 5. sz,
Vass Laios
orás 6S ékszerész
¿alaegemeg, (a megya-hizza''- wembcf«) OLCSÓ és MEQBIZHATÖ
Iró^ftp
ét uámlál^gép s/jkQil«|
ERIKA Uj táskx gép P 175
Remington írógépek biro-minyi lerakat a. jsntiiiok; benzinfUtdtt, |c karban tartás. - Arany, ezüst éksiereV. dlsftantyjk
HORVÁTH MIK oS 1 aranyműves. írógép nfl. szerte/, Zal* csente* (Mindi patika mellett.)
orvosi rendeletre is legolcsóbban készít
i. Kovács Elza
Rákóczi-ut 29.
a rendőrpalotával szén ben
Nagy megtakarítást ér el. ha ezen könnyű éghető, magas kalóriáju lütó szenet nálunk vasarolja.
tOOhg.la hazai szén 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Tessék próbafűtó st akaimaxni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás.
Telelőn: 89.
!
Báli frakking
mellény, gallér, nyakkendő. a legszebb
kivitelben ♦
PÁL El INDRA
cégnél Zalaegerszegen Telelőn: 170.
Fizessen elő a JUllOUrra!
Megkezdődött az olcsó zsir vásár
Plank József jánosbázai nagyvárnál:
la zsirszalonna bőr nelktil I 36. híj 148, la olvasatott zsir I 56, füstre való szalonna I 20, füstölt szalonna 140. friss lopönö — 96.
la húsos kolbász I P. Az árak nagyban értendők.
ZALAI HÍRLAP
196. január .
I
Kelenjgy efá rusitá s 2 kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig


teljes erővel megindult!
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. vászon: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere Balaton gyöngye: ismert jó minősig négynegyedes métere Balaton gyöngye: komplet szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmasmétere Bableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere flajnalka: finnm fehérneműre és ágyneműre métere Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre ittUa: erős duplaszálu, sürüszövésü ágyneműnek métere Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: kőzépminőséga métere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere
Extra — Extra takácslepedö: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. L90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalnemfiek óriási választékban!
Tőrfilközők 50 minőségben I
Schütz Áruház
.tAMOHy
I
Schütz vásznait védjegy«
Nyomatott Kjfcu Afoston könyvnyomdáját», Zakttgcnseg, ttiéülyl-üf 1. TMao 111.
IL évf. 1936. 10. 8Zém
lanoár 14. Kedif!
Szerkesztőségi telefon: 80.
P O Ll T I KAI NAPILAP
S''yomdai telefon: 131.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő^
SYl.VFSTFR PETF.R J \\ OS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztárt csekkszámla: 23.066 $t. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
Mikes püspök, Gyömörey volt főispán ünneplése
és az utüsy tárgyalása a rendkívüli megyegyülésben
Zateffsrsxcgt január 13. Vitéz Tabódy 7 ¡bor főispán mára hívta össze azt a rendkivü''i törvényhatósági közgyűlést, melynek tárgysorozatára az állami útépítések ügyét tűzték ki.
A közgyűlést megelőzőleg a kisgyűlés ült össze, melyen a Hiszekegy elmondása után Tomka János dr. ismertette az útügyi értekezlet javaslatát, a kereskedelmi miniszterhez és a miniszterelnökhöz intézendő felterjesztéseket. A kisgyűlés egyhangúlag fogadta el a
javas''atot. A tárgysorozat többi pontját, köztük Vizkelety Árpád /dr. lenti-i főszolgabíró szabályszerű végelbánás alá v\»nását s nyugdijának megállapítását, Árvay Lajos kérelmét, dr. Hunyadi l.ász!ó árvaszéki ülnöknek a VII. fizetési osztályba való előléptetését, végül az Alsódunántűli Mezőgazdasági Kamara 500 pengős segélyezését a üazdacimtár osszeálStá-sáért, — az előadói javaslatok szerint fogadták el.
A közgyűlés
Ezután a közgyűlést nyitotta meg vitéz Ta-bódy Tibor főispán. A Hiszekegy elmondása titán a főispán magasszárnvalásű megemlékezést tartott Mikes János grófról, a távozó szombathelyi mcgyéspüspökról. A kővetkezőiét mondotta:
Zabolai Mikes János gróf Ö Excellenciája 1911 november 15-e óta, tehát egy negyedszázadon át állt a szombathelyi egyházmegye élén. Ez a 25 év magában foglalja nemcsak az egyházmegye fontos korszakát, de nemzetünk életében is történelmi idők voltak ezek és ni azt hiszem, ha a most nyugalomba vonuló püspökről pár percre megemlékezünk, megemlékezésünk kapcsán kell, hogy erősödjék bennünk nemcsak a vallásos érzés, de fokozódnia kell bennünk ragaszkodásunknak megcsonkított hazánk és nemzetünk iránt.
Erről a tiszteletreméltó negyedszázadról Mikes püspök úr ö Excellenciájával kapcsolatban elmondhatjuk, hogy volt ebben fénykor, majd nagy megpróbáltatás, de mindenekfelett az ó nemes egyéniségéből származni fog sok történelmi tanuíság. Ismerjük azt a tisztiiire-méltó multat, amely azzal kezdődik, hogy Székely-udvarhely fiatal plébánosa mint püspök teszi át székhelyét onnan, ahol a bércek ormán hókorona csillog és ősi hazaszeretetévé} ts tündöklő hitével eljön Szent Márton szülő-helyére, a nagy kultúrájú Szabáriába. Püspökségének főbb eseményei, ha az egyházi téren maradunk és csak vármegyénk terülétén végzett áldásos működéséről emlékezünk is csak meg, örökre fogják hirdetni püspökségének korszakát azok az alkotások, amelyeket jeles zalai püspöki biztosának javaslatai áüpján hozott létre. Ezek közül az alkotások közül a legnevezetesebb a zalaegerszegi Szent Ferénc-rendi templom és a Notre Dtame zárda. Püspöksége alatt létesült Zalamegyében a zala-Jövói plébánia, azonkívül 12 kurácia. A már említett Notre Dame női zárdán kívül még két női zárda és felépült nagyon sok templom.
AVikes János gróf püspöknek és a szombathelyi egyházmegyének soha el nem muló dicsősége marad, hogy a forradalmi kormány & a kommunizmus gyászos emlékű időiben rendíthetetlenül kitartott hazája és egyháza iránti hűségében. A szombathelyi püspök és a szombathelyi egyházmegye papjai élesen szembeszálltak a forradalommal és
mkden erejükkel igyekeztek mfcgakadá-
Jyortii azt, bogy a keresztény polUüca még
csak árnyalati kérdé<ekb:n b kompromlsz-szumot kössön a destrukcióval.
A je''en püspök útmutatásai és példaadó élete és hazafias magatartása nyomán e szomorú időkben is, ahol csak alkalom nyílott, a szószéken, a/ iskoLiban és az akkor igen szükreszabott társadalmi, hazafias érintkezésben, bátor lélekkel hirdették azt, hogy hazúg-ságok voltak azoknak szavai, akik — midőn a legizzóbb hazaszeretetre lett volna s/ükség — azt hirdették a feldúlt haza fc''Odjén, hogy hazát és államot hazafias érzés nélku'', tisztán a nemzetköziség és vi''ágpolgárság tanaival is fenn lehet tartani.
Csak természetes, hogy a hazafias püspököt a forradalmi kormány már 1919 február 27-én intemáltatta, a tanácsköztársaság pedig a pesti gyűjtőfogházba hurcoltatta, ahol élete á''lan-dóan súlyos veszélyben forgott.
Amikor a tanácsköztársaság megbukott és hívei örömujjongásai közepette bevonult Szombathelyre. végigjárta egyházmegyéje főbb helyeit és nyílt léekkel hirdette mindenütt, hogy á jővó boldogulás útja csak az áldozatkészség és hazaszeretet, csak ettől kaphat új erőre a magyar nemzet, hogy teljesíthesse ¿vezredes történelmén végigvonuló nemes hivatását. Mindenütt hirdeti, hogy
a nemzet fiait vissza kell vezetni az alkotmány-. törvény- és tekinttly-tbzteJet útjára.
Ez az alkotmányos érzés lelki éíetének egyik legszebb jellemvonása és elhatározásainak kísérője.
A távozó püspök úrnak fejezzük ki köszönetünket alkotásaiért, örökítsük meg a vallási, hazafiúi, erkölcsi életben szerzett magasztos érdemeit mai rendkívüli közgyűlésünkről felveendő jegyzőkönyvünkben. Küldjünk innen forró imát és fohászt a Mindenhatóhoz, állítsa helyre ö ExeUenciája egészségét és áldja meg kegyelmével, hogy nemes és tiszteletreméltó további élete etóttunk világítva mutassa meg jövő és mindenkori eszményeink útját.
Indítványozom, hojp- jelen megemlékezésünk kapcsán ö Excellenriájához átiratot intézzünk.
Amikor mélységes sajnálattal vesszük az előd távozását^ ugyanakkor
örömmel üdvözöljük Qrftsz József címzetes (¿Üzenteit püspök urat,
aki a Szentatya elhatározása folytán adminisztrátorként került a szombathelyi egyházmegye élére.
Oróíz József puspok úr neve akként ismeretes. hogy ó társadalmi és felekezeti különbség nélkül, eddigi működésében b, mindenki becsülését és tiszteletét kiérdemelte.
Kívánjunk az új fónásztomak magasztos munkájához sok sikert és üdvözöljük magas állása elfoglalása alka''mából.
A közgyűlés lettesen, egyhangúlag elfogadta az indítványt.
Gyömörey érdemei
Malatinszky Ferenc napirend előtti felszó-lalásra kért és kapott engedélyt Elmondotta, hogy a legutóbbi közgyűlés óta a közgyűlési terem arcképsorozata Üyömörey György volt főispán képével gazdagodott. Ezzel kapcsolatban azt a mulasztást, hogy Oyömörey Uyör-gyöt nem búcsúztatták el, pótolni kívánja.
Méltatta Oyömörey György *í éves munkásságának eredményeit, izzó hazafias működését, telivér zalai mivoltát. A volt főispán székfoglaló beszédét idézte a közgyűlés emlékezetébe Ma''atmszky Ferenc. Elmondotta, hogy üyómörcy György működése a''att mindent megvalósított, amit igert.
Egyénisége, rátermettsége, lefteisége érdemessé tették arra, hogy az ejféu %lr-
megve megbecsülje.
Javasolta Majaünszky Ferenc, hogv amit nem voít alkalom eddig megtenni, tegye <ne^ a törvényhatóság most és Gyomóréy (itorgy főispáni működését jegyzőkönyvben rtrukhmr meg.
A beszédet nagy. éljenzés követte Vitéz Tabódy főispán: Sajnálom, hogv <hr<>-mörey György nem je''ent meg ezen a gyűlésen, mert szerettem volna, ha a kormányai magas kitüntetését itt adhatom neki át. (hró. mörey Oyörgyról elismerhető, hogv mtűdig a vármegye érdekeit nézte s
igyekezett a legjobb «ívvel, legjobb tudással szolgálni ezeket az érdekeket.
Malatinszky indítványát elfogadásra ajánlóm.
A közgyűlés lelkesen fogadta el M indít-ványt, majd áttértek az
UTUGY TARGYALASARA-
A közgyűlés a kisgyűlés javaslatát, hogy • megye kérje
a grác—budapesti és a béc*—balatoni utaknak a régi nyomvonalon, Zalán keresztül való kiépítését, — egyhangubg elfogadta.
Ledniczky Lajos p''ébanos nagy beszédben támasztotta alá a tapolcavidéki érdekeltségeknek,
az egész járásnak kívánságát. Festette a vidék
ZALAI HÍRLAP
*9:.6 január [4.
Boldog úi évet kíván
magának szerezni ? Hozza autóját, motorját hozzám javításba!
nyújtott bc, melyet a közgyűlés kkgkzítésül az előadói indítvány melle csatolva egyhan: gulag elfogadott.
Vizkeletv Árpád végelbánása ugvében Farkas Tibor szólalt fel cs Emlékezetébe idézte a közgy űlésnek, hogy épen Vizkeiety voK a vár megyének az a tisztviselője, *ki a kommün és a megszállások alatt a legtöbbet szenvedett többet, mint egyesek, akik utóbb szenvedé seiket náa jobban értékesíteni tudták.
... «4
Megérdemli, hogy a megszállás és • kommön aatti időt duplán számítsák szolgálati éveibe.
h iti - ■ I " ^
Tabódy főispán: Száz>záza''ékosán egyet er tek Farkas Tiborral, javaslatát .elfogadásra ajánlom.
A közgy űlés egyhangúlag fogadta el a ja vas''atot, valamint á többi kisgyűlés: javaslatot
is.
Tabódy Tibor főispán a gyűlés bezárása előtt minden egyes tagnak boldog űj évet kívánt. Bejelentette, hogy
az idén már négy közgyűlés lesz, mégpedig az első februárban.
Adja a jó Isten — mondotta —, hogy a közgyűlések minél többet tudjanak dolgozni a megye és az ország javára.
Horváth Győző
autómOszakl vállalat Telefon 269.szám.
S. K. F. ciapdfyafc Autogén hmgmsxíé»
szegénységét, jég- és fagysújtotta gazdáinak helyzetét és bizonyította, hogy az útépítések nemcsak nagy járási, hanem megyei és országos érdeket is jelentenek. írásbeli indítvártyf
Crősz József püspök nyilatkozik
szombathelyi megbízatásáról
Győr, január 13. Az egyik győri lop munka-társa felkereste Grősz József c. püspököt abból az alkalomból .hogy a Szentszék ót nevezte ki a szombathelyi püspökség apostoli adminisztrátorává. Grősz József a következőket mondotta az újságírónak:
— A pápai bullák, amelyek hivatalosan közlik velem a kinevezésemet, csak néhány nap múlva érkeznek meg Rómából, addig magam sem tudhatom tulajdonkep^n, hogy milyen te
-xüúetfe terjed ki a megbízatásom. Mmdcn valószínűség szerint csupán az egyházmegye vezetését ke''l vállalnom, a püspöki javadamak kezelése továbbra is a régi re.id szerint történik. Annyi bizonyos, hogy továbbra is a győri kápta''an tagja maradok j''*s így hem szűnnék meg kapcsoa''a rn üyóregyházmegyével, ahová közel 36 esztendő eltörölhetctlen kapcso''atai fűznek.

Dühöngő elmebeteg
a nagykanizsai Ferences templomban
Nagykanizsa, jauuár 13. A nagykanizsai ferencesek templomába szómba o:i késő délután bement Tari Ferenc 32 éves munkanélküli fiatalember. Pár percig csendben imádkozott, egy-szercsak azonban ordítozva vetkőzni kezdett, ledobált magáról minden mhadarabot és törni-zúzni kezdett mindent, ami a kezeügyébe került.

Beverte az ablakokat, le ve ne a viKanykörté-ket, székeket tört össze és egy Jéais Szíve szobrot is darabokra tört.
A sekrestyés meg akarta fékezni, de nem birt vele és csak több embernek sikerült ártalmatlanná tenni A mentők a kórház elme-osztályára szállították.

- &
Adófizetés — borban
Za''ávármegye közigazgatási bizottsági üléséül Ma''atinszky Ferenc felsőházi tag többször javaslatot tett már a borban való adófizetésről) f* a terv nem űj olvasóink előtt. Ugy látszik, a dologból végre lesz valami. A Városok Lap-a a következőket írja:
Az állami felügyelet alatt áCó Badacsony-lábdi borpince szövetkezet beadványban for-
eltörpül
mindenfajta világítás az
Aladdin
peíroleaugáz-lípa
ftnyéve! szemben.
Kapható:
HEINR1CH W. és L. cégnél
Zalaegerszeg. Telefon 161.
du''t a földművelésügyi és a pénzügyminiszié-riumhoz, hogy tegyek lehetővé a szőlősgazdák számára az adónak borban vao fizetését. Ebben az ügyben Barcza Ernő földművelésügyi miniszteri államtitkár elnökletével értekezet .volt, amelyre a beadványt készítő pinceszövetkezet vezetőit is meghívták. A pénzügyminisztérium képviselői természetesen ismertették azokat a nehézségeket, amelyek a természetbeni adózás, különösen a borban való adózás ellen szólnak. Végül azonban ók is meghajoltak az előtt az érv előtt, hogyha a pénzügyi hat6:ágok e''árv íreztebiék szőlősgazdákat, léí\yegébí*n akkor k a bor eladásáról volna szó,
m ■ •• >
az árverés azonban olyan sok mellékköltséggel járna, ami kiegyenlíteni látszik a boradóvaj kapcsolatos kockázatot. Az értekezlet úgy határozott, hogy egyelőre ezer hektoliter adóbor átvételére kéri fel á pénzügyminisztériumot. Ha a kísérlet beválik, akkor a borhan való adófizetést ki lehet terjeszteni. Az érdekelt bafc-tonvidéki szőlősgazdák bíznak abban, hogy a kormány kiadja az első ezer. hektoliter adó-borról szóló rendelkezést.
Vallásos est
az Izr Leányesvletben
Az Izr. Jótékony Leányegylet vallásos eladás-sorozatát dr. Horovitz József szómba^, helyi főrabbi vasárnap megtartott előadásával értékes gyöngyszemmel gazdagította. A fő-rabbi Sándor István bevezetője után nagy érdeklődés mellett kezdett hozzá beszédéhez, mélyben könnyedséggel rajzolta meg »Tóra-szeretet — zsidószeretet« kontúrjait Érdekes adatokkal támasztotta alá, hogy a Tóra a zsidóság számára éltető- forrást, kifogyhatatlan táplálékot jelent. A zsidóság ügy viszi magával a Tórát, mint a csiga a házat. Hirdetője annak a harcnak, amit a zsidóság úgy- kifelé, mint befelé egyaránt folytat .a gyűlölködők el-len, védve, az egy Isten szent és fenséges eszméjét. Nagyon érdekes hasonlatot állítva a hallgatóság elé, párhuzamot vont a. szónok a tóraszerctet és a^ zsidószeretet között. Az emberiség áldozatai/ között nagyon sok van olyan, amit csupán aZ édesanya hozhat meg. Az a lény, aki mindnyájunk számára a legdrágább kincs. A zsidóságnak is van egy ilyen édesanyja, a vallása, ami őt minden viszontagságában segítette és soha el nem hagyta. Támogv tója, bátorítója, biztatója volt mindenkoribban és rosszban egyaránt. Vájjon, lesz-e olyan eró, amelv ki tudja majd termelni a fenk maradás lehetőségét? Mást, mint eszméket, gondolatokat adni, szinte lehetetten. Az egyedüli kérdés csupán az lehet, mi legyen az a szimbólum, ami a zsidóság belső életét képviseli. A zsidóság szimbóluma nem lehet más, mint a csipkebokor, ami örökkjt él, élni fog és sohasem hamvad el. '' • , v
'' Az értékes e''öadást Szirmai Magda köszönte meg az előadónak, akit a közönség lelkes éljenzéssel és meleg tapssal köszöntött.
3ó szemüveg,
, 4 *
jó fényképezőgép
és
j&Jényképkidolsozás
bánfa; béla
optika és fotoszaküzletében ÍPÉCS. - ZALAEGERSZEG.
Forgalmi akadály a Rákóczi-uton
egy táncest miatt
Tegnap a késő délutáni órákban váratlanul nehéz dolga akadt az egerszegi rendőrségnek, j A Rákóczi-utca és a Kazi.iay-tér sarkán az esti szürkületet hirtelen nappali fényár bori-tolta el. Többszáz gyertyafény erősségű villanylámpák gyúllak kí s az utcán járó közönség pillanatok alatt az esemény színhelyén termett. Százává'' ¡esték kíváncsian a szenzációt, amely fokozódott akkor, mikor a Schütz Arűházból halkan kiszűrődött a modern tánczene és a bárnak átalakított kirakatban pompás estélyi ruhás nők és férfiak diszkrét eleganciával táncoltak a néger jazz ritmikus ütemére. A tolongás oly nagy v^lt, hogy a rendőrség csak nagy nehézséggel tudta fenntartani, a rendet és megóvni a kírakattáblákat.
Bent a kirakat télikertté lett átalakítva. Teljes néger jázzenckar .előtérben a szaxofonossal, felváltva játszotta a slövv-fox, tangó és angol vvalzer táncokat és a satin, taft és crepc marocain estélyi ruhás hölgyek, frakkos partnereikkel, fáradhatatlanul keringtek a paricet-ten. A hosszú bárasztá! tánc közben üres, csak egy pincér áll mellette készenlétben, míg társa sietve igyekszik a kapott tendelést kiszolgálni. A bár a kcsö esti órákig nyitva tartott és a nézőközönség ugyanoly fáradhatatlan volt, mint a tea-délután táncosai. A farsang báli liangulata lelt utat minden szemlélőben. Hö!-" gyek mohó szemmel bírálták az új estéli ruhakelmék divatos szóváltozatait és a tán«
1936 január 14.
Olcsó cipőakció
FENYVESI ÁRUHÁZBAN
Csak Január hó 15-ig
Garantált minőségű női cipők:
p 6*20« 7''50. 9-90. 10 50. 1V80, és 12*80
szenzációsan olcsó
ZALAI HÍRLAP
■A—
hang-jogra, itt minden jószándékú vélemény hangot kap. Az a fontos, hogy aki ettől az újságtól mindig hangot követel nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy ez nem a
lennírt levélre vonatkozik, hanem általános, — ne érezzen dobhártya-fájdalmat, ha néha-néha teljesen indokoltan végre hangot Kai-latunk.
Dr. Zsidó Sándor érdekes előadása Erdélyről
cosnók ruhaalakításait. Elénk beszéddel adtak tanácsot egymásnak készülő báli ruhák fazonjára vonatkozólag, de el nem árulák votoa, bog) a sajátjjuk milyen lesz, csak látszott rajtuk, hogy készülnek a farsangra és már ki-tá''asztották új estélyi ruhájuk színét és anyagát. Sokan, nagyon sokan sajnálták, hogy csak a kirakatot láthatják és nem mehetnek mindjárt az üzletbe vásárolni és nehezen liagyták e! a Schútz Árúház által nyújtott szórakozást.
Megnyugtatjuk a közönséget, az árúház felkészült a legkényesebb ízlések kielégítésére és a szórakozást keresők részére naponta megismétli a bemutatót.
Egy másik hans
a Nagy Lajos-ügyben
Kaptuk, a következő levelet: Kedves Barátom!
A Za''ai Hírlap I936 évi január hó 12-iki számában »Nagy Lajos és Zalaegerszeg« címmel megjelent cikkre vonatkozóing — mivel abban a Közművelődési Egyesület is aposztro-tálva van — nevezett egyesület vezetősége nevében kötelességemnek tartom szíves tudomásodra hozni, hogy Nagy Lajos úr az 1935 évi december hó 15-én tartott előadásáért honoráriumot nem kért és nem is kapott.
Szükségesnek tartom még meg.egywü, hogy Nagy Lajos úr ellátása, itteni tartózkodása alatt, mint vendéglátás, kizárólag a vendég és a vendéglátókra tartozik. Magyar ember pedig ilyesmiről nem szokott beszélni. Egyébként köztudomású, hogy a Baumgartner-díjat ■yert Nagy Lajos úr roppant szerény ember.
Végül a Közművelődési Egyesület felfogása szerint Nagy Lajos űr, mint független eniber, az írói szabadságnál fogva témáit szabadon választhatja s tévedés az ó általánosságban tartott, csendesen ironizáló cikkében sértő szándékot feltételezni. Következésképpen a Zalaegerszegi Közművelődési ^Egyesületnek semmiféle konzekvenciát levonni valója sem eb-»ól, sem pedig más ügyből kifolyólag nmes.
Nagyon leköteleznél, ha ezeknek a felvilá-l^sításolcnak — az audeatur et a''tera pars el-»énéi fogva — b. lapodban helyet adni szíves Mattéi.
Hazafias üdvöz''ettel, a Közművelődési Egyesület nevében:
Dr. Tehnan Sándor
kir. közjegyző, egyesületi elnök. • • •
w
A legnagyobb örömmel közötjük a levelet, csak Telman Sándor úr iránti szeretetből «■őszinte nagyrabecsülésből, hanem• igazságából is. Tehát nem kapott és nem kért pénzt Nagy Lajos. Ezennel tisztelettel hdyre-«azftjuk, amit írtunk.
A levél többi részét ifletóleg nincs mondani A mi dkkünk egvík «elfogást tük-másikát. A ZaW Hírlap **r**sztóje nem tart igényt kizárólagos
Zalaegerszeg, január 13. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének za aegerszegi csoportja meghívta dr. Zsidó Sándor ügyvédet, hogy tartson előadást Erdélyről. A felkéréshez híven dr. Zsidó Sándor vasárnap délután mintegy másfélórás előadás keretében beszélt Erdélyről a felső kereskedelmi iskolában.
Mint erdélyi embernek, szívügye volt a kitűnő előadónak ez a téma. A szívügyön túl is azonban a problémába alaposan elmélyülő kultúrember szólott felénk az előadó mmden szavából, aki bevezető szavaiban Erdély földrajzát és történelmét ismertette. Ezzel* a kis bevezetővel alapozta ..jneg későbbi mondanivalóit. Röviden vázolta Erdély birtokbavételét és ezzel kapcsolatban az erdélyi probléma ki-a''akulását az évszázadok folyamán.
Erdély nagy múltjából á haHgatóság elé
tárta az önálló erdélyi fejedelemség idejét, majd a török időket, amikor ez az országrész úgy szerepelt a köztudatban, nunt az önálló magyar gondolat letéteményese.
Hosszabban foglalkozott azzal a politikával, amelyet a Habsburgok követtek Erdélíyel kapcsolatban, majd ízes szavakkal érzékeltette az erdélyi ember individuális gtmdoücozását éa sajátságos demokráciáját.
Rámutatott előadásában arra, hogy nukent szivárgott be lassanként a románság Erdélybe, melynek minden talpaiittnyi földjét tervszerűen vette birtokába. Érdekes előadását az 1848 évi anyaországgal való egyesülés és a gyulafehérvári dákóromán unió ismertetésével fejezte be.
Dr. Zsidó Sándor mindvégig lebilincselő előadását lelkes tapssal honoráha a luEgatóeág.
Kápolna épül tavasszal Jánkahegyen
Zalaegerszeg, január 13. Jánka hegyközség janüár 3-én tartotta évi rendes közgyűlését a Gazdakörben.
Ezen a közgyű''ésen nagy tetszéstől kisérve Horváth István ipartestületi elnök bejelentette azt a szándékát, hogy a Jánkán !evó szőlőjében kápolnát akar építtetni a hegyközség számára. A jelenvoltak nagy örömmé) fogadták ezt a nemes elhatározást és a példán fejbuzdulva, többen bejelentették, hogy anyagi erejükhöz képest maguk is hozzá akarnak járulni a ká-
polnaépítéshez Igy azok a szőlősgazdák, kiknek kocsijuk, lovuk van, felajánlották, hogy a fuvart rendelkezésre bocsátják az építőanyag szállításához. A tehetősebb szőlősgazdák viszont pénzt ajánlottak fel. Az áldozatkészségben azonban nem maradt mögöttük a kevésbbé tehetősebb gazdatársadalom sem, mert ezek viszont felajánlották, hogy ingyen hajlandók do''gozni az építkezésnél.
Értesülésünk szerint a tavasszal már megkérdik a jánkahegyi kápolna építését.
•V!______I
— Emésztési gyengeség, vérszegénység, le-soványodás, sápadtság, ntmgyoetegségek, ekcépák, furunkulusok eseteiben a természetes «Ferenc József» keserűv íz »gyorsan szabályozza a belek annyira fontos működését és a vért biztosan felfrissíti. Az orvosi tudomány számoe vezérférfía meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József víz mint alapos és kellemes hashajtó mindig kitűnően beválik, miért is szoptató nőknél elválasztáskor kiterjedten alkalmazzák.
— Közszemlén a földadó előírási jegyzék-
Közhírré teszi a polgármester, hogy az 193ó évre esedékes földadó kivetési .lajstrom elkészült és Zalaegerszeg megyei város adóhivatalában január 13-tól február 28-ig közszemlére van kitéve. ( ,
— Számtartau és adóügyi tanfolyam. Az
OMOE" igazgatósága felhívja a gazdakozon-ség figyelmét arra, hogy a megelőző években nagy sikerrel rendezett számtartási és adóügyi tanfolyamot az OMÜE székházában (Budapest, IX., Köztelek-utca 8.) újból megtartja. A tanfolyam január 27-én kezdődik és 30-án végződik. A tanfolyamon az előadások délelőtt fél 10—fél 1 óráig és délután 4—Íé5 7 óráig tarta-nak. A résztvevők az előadás látogatásáról bizonyítványt kapnak. A tanfolyam dija egy-egy személy után 20 pengő, mely összeg a jelentkezéssel egyidejűen az OMÜE pénztárába küldendő be. A jelentkezés határideje: január 20. A tanfolyamra vonatkozó bejelentések az QMGE titkári hivatalához intézendők.
a
— »Ifjúsága címmel lap indiüt Zalaegerszegen. A lap litografált úton készül, havonta kétszer jelenik meg s elejétót-végig diákok írják, iskolahatósági engedéllyel. Főszerkesztő: Kar-tsoke Aurél, Kartsoke OTI-úgyvezetó fia, szerkesztő pedig Hanusovszky Ferenc. Azt mondja a Beköszöntő a !ap élén: ^kis diákok mutatják itt be első szárnypróbálgatásaikat. Piciny tollúk itt akar csiszolódni, hogy később annál sikeresebben váljanak a toll kemény harcosaivá, hogy később bármi is Jegyen élethivatásuk, tollúkkal, az írás meggyőző erejével is szolgálhassák a hazát és remélhetőleg hírt, elismerést szerezzenek ennek a szegény, sokat szenvedett magyar hazának, amelynek feltámadásában űgy hiszünk, mint az egy igaz Istenben.^ Kedves, szép, dicséretreméltó vállalkozás. Az első szám nagyon tartalmas. írtak benne: Andaházy Lóránd, Sulzbeck Alfréd, Hegyi Mária, Kartsoke Aurél és még néhány névjeles, átneves lelkes diák. A magunk részérói a legnagyobb szeretettel állunk kis kollégáink me!3é s szeretette! ajánljuk lapjukat mmdenki figyelmébe.
— Befagy-e a Balaton? Már január közepén járunk s aggodalommal kérdezik az érdekeltek: befagy-e az idén a Balaton0 Ez a kérdés közelről érint több ipari szakmát, de a sportolók is szorongva várják a feleletet a — hőmérőtől. Karácsony előtt volt néhány ''centiméteres jég, az azonban hamar eltűnt. Az érdekeltek azzal vigasztalják magukat, hogy máskor is előfordult, hogy a Balaton februárban, sőt február végén fagyott be. Az idén a jégné.''küli-séget súlyosbítja, hogy hó sincs a Balaton vidékén...
— Egyhutamos tanítás a keuzihclyi községi elemi iskolában. A keszthelyi községi elemi iskolába nagyon sok olyan tanuló jár. összesen 35°,o, aki az iskolától meglehetősen távol lakiltv 1 Erre való tekintettel a tanfelügyelőség kivételesen megengedte, hogy az iskolában január és február hónapokban a tanítás egyhuzamban történjék. A községi elemi iskola órarendje most úgy alakult, hogy a tanítás 8—l-ig tart, délután pedig nincs előadás. Az tsmétlóiskol4-sok tanítása úgy változott meg, hogy a fiúk hétfőn és szerdán d&után, a leányok |5edig hétfőn és szerdán délután 1 -4-ig mennek iskolába.
»
— 100 tagú rendezőség dolgoz* a Zalaegerszegi Iparoskor és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egybekötött mulatságának előkészítésén, mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangulatú, hagyományos iparosbálokat.
ZALAI HÍRLAP
KÖNYVEK
A környék legmodernebbül berendezett
autójavító
üzeme ésgarage
Bosch service
Ahhumulátor service
FRG golyós és görgóscsapágysh.
| Az összes autófelszerelési | cikkek és autó rugók
ERDÉLYI JENÓ
gépipari viltalat* i
Zalaegerszeg. Telefon 43
— A MANSz tea kminóen sikerült szombaton este. Szépszámú közönség1 töltötte meg az Apponvi-titcai székház íz esésen feidtszitett nagytermét. Tea után táncra perdült a futai« ság és a jelenvoltak a kora hajnali órákig & legjobb hangulatban maradtak együtt.
— Hata''nus kazaltűz Égcnföldön. A Keszthelyvidéki*-Takarékpénztár égejnföldi széna-rakodó helyén kigyulladt cg} hatalmas szálastakarmány kazal. Mivel a közeibet? több kazal is volt, nagy erővel láttak az oltáshoz, de főként a több: kazal megmentéséhez. A kigyulladt kazal egészen elégett; a kár 2.100 pengó. melyből biztosítás réven 800 pengő metftérüi. A tüzet öngyulladás okozta.
— Romlott étel-ital, ha gyomrát elrontja, Fél pohár «Igmándi» gyorsan helyrehozza!
— Szerelmi bánatában ritfhány nappal ezelőtt tíz darab feloldott Szub&mát-pásztfHát vett be Szemes Józsefné 45 éves keszthelyi szülésznő. A szerencsétlen asszony t eszméletlen állapotban szállították a keszthelyi közkórházba, aho! egynapi kínos szenvedés után meghalt.
— Ne felejtse el: február 2-ika az Iparos-bál napja!
— Meglopta a kmyéradó gazdáját. Woljner József 25 éves zaakoppánvi kocsislegény, akinek lopás miatt már többízben meggyűlt a baja a bírósággal, e hó elején megint Sopásra vetemedett. Most ts, mint aze''ótt. a kenyér-adó gazdáját lopta meg. -A zalakoppányi déglós záratlan fiókjából kisebb pénzösszeget vitt el. Cselekményéén a zalaegerszegi kir. törvényszék most 2 heti fogházra itélte jogerősen.
— Időjárás: Mérsékelt szél, tobb hefccci eső, a hűeken hó. □ hőmérséklet tovább csökken/
RÉBUSZ-— Grützer József könv\\ —-
»Ue rebus quae geruntun. '' Szájrpl-szájra járó do''gokróh, ebbői a régi latin könyvből származik a rébusz szó, amit ma már tsak* Yréjtvénynek«, «feladványnak*. -feladványnak, és -»fejtörőnek- fordítanak, de nem is fordínak. mert az eredeti magyarabbul lung7iV.
Remek könyv ez a vaskos kötet s a Singéi és Wolfner kdnyvkodőválVat érdeme, hogy a magyar köhwplacon először árulják a gyűjtőnévben fog ait tréfás és könnyű szórakozá^ nak ilven kimerítő lexikonái. VogigjapozvMés végiglapozod, ha egyszer elkezdted). két döfcg hökkent meg: hogy a do''og nem is Olyan tréfás s ami még bizonyosabb, nem ts olyan tösében vonu'' fel a kombináló érte''em számára könnvü. Legaabb ötvenféle műfaj tarka köíi-mindíg egyformán izgató a''apkérdés, az érre-*em önérzetet cs hiúságát mindig egyformáit csik''andozó próbakő: mert a problémával szemben nincs ékesszó''ás és diplomácia és halandzsa, itt cvsodöt mond a rang és a tekintély, rem lehet melSébeszélmi, csak két c>et van: tudod, vagy nem tudod?
Ez a megfejtése a »rejtvény« fogaim rejt-vénynek, ezért -volt mindig kedves játéka a fejtvény annak a legrokonszenvesebb emberfajtának, amelyet harcokon és érdekeken innen és túl, lelke mélyén és lényegében mindig > mindenben egyetlen dolog érdekeit igazán: az igazság. S hogy végeredményben rtrncs is más titkos és öntudatlan célja az ember létezésének ezen a világon, .mint az igazság milló arcú >ejt vényének kiszámítása és megfejtése, ennek a rég «gyanúmnak egyik bizonyítékát látom a jelentéktelennek látszó lélektani megfigyelésben. hogy n;ncs ember, aki az i^azságkejesés e tréfás karrikattirájinak, a rejtvény varázsának (ami abban is hasonlít a valódi, döntő tudományos és teo''ógiai es metafizikai problémák varázsához, hogy szintén egyetlen megoldását engedi csak meg a jól feltett kérdésnek) huzamosabban eMenáílni tudna.
Láttam k-moly és nagyképű férfiakat, akik gőgös kézlegyintéssel kergették el enne* a »gyermekes és haszontalan« játéknak valamelyik cselfogását, a társa dalom ma) szemben vát-''<űt »bokros teendőkre hivatkozva s akikről utóbb kiderült, vagy szégyenszemre maguk va''lották be. hogy egész éjszaka nem tudtak a''udni az átkozort rébusz miatt. Nem fogalmazták meg a nagy politikai beszédet, nem
legkezdőií az olclzsir vásár
Plank Józ>ef jánosh;;zai nagyvárnál :
la zsírszalonna bőr nélkül 136, haj I 48, la olvasztott ziír 1 56, fű*tre való sxalonna 1 20. füstölt szalonna 140, frisstöpörtö — 96, h Iiuuís kolbász P— P.
Á z á*r p k nagyban értendők
tmmmmmmmm
Alkalmi ajándéknak
A
könyvek di$zlevél&apirok töltőtollak gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben
1936. ¿január 14.
V *
dolgozták ki az alapítandó fegyvergyár ter-veit, mert képtelenek voltak másra gondod,
mint arra, hogy miért volt rossz^eme a kér-désre: ''hány vessző kell a hosszú n> »ns, ^ odavetett vá''asz, hogy »kettő-. ? S egy átvfr. rasztott éjszaka után leszalad a bo?tba, meg. veszi a Orátier könyvét és megtudja belökj | amit mindjárt megtudhatott volna, ha néni nézi x tujy tulajdon mesterségének, a helves fogalmazásnak alapszabályait, — megtudj^ hogy a hosszú ő-re egyetlen. vessző se kell, mert hiszen, há istennek, rajta vau már mind a kertó.
Ezért szeretem én Orátzer könyvét és ezót jóso''ok neki nagy sikert. Mert a jó rejtvényndk van egy kettős előnye: sose lehet tudni, fin kor gyönyörködtet, izgat és mu''attat jobban, a olyankor-e, mikor meg tudjuk fejteni, vagy olyankor, amikor nem tudjuk megfejteni? Hogy ntí erósebb bennük: a tifajdon értelmük, vagy a másik ember értelmével szemben érzett hó-do''at és tisztelet? ~
Ezzel a problémával adós maradt (iratzer.
Karinthy Frigye :
Bárhol hirdetett könyvet eredeti kladől áron szállít Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zabegerszeg. Telefon 131.
SPORl"
Február 16-án keidonek az I. osztályú csapatok. Még csak néhány hét és ismét elkezdő-dik a munka, a harc a bajnoki pontokért. A tavaszi szezon, ha az időjárás nem húzza át a számításokat, már február 16-án»megkezdődik az I. osztályban. A hét folyamán már meg. ejtik a sorsolást is. A legtöbb városban meg* történtek az előkészületeket, ésak náJunk, Zala-egerszegen csendes még minden. Az okát ne« tudjuk. Félő. hogy késő lesz, mire ráeszmébek. A ZTC együttesére emberfeletti munka vár. Nem szabad halogatni a munkát, minden napért kár. A csapatot nagvon elő keli készíteni, mert- bravúros hajrá .szükséges. A csapatnak a ki**és veszélye ellen, a beiitmaradásért kell dolgommá. Nagyon rrehéz lesz; i^ehezebb, rmnt egyesek gondo''ják. Nem szabad *a tragikus eszi kezdésnek megismétlődnie. Láthattuk és írne, ■;t a rossz eredmény e''öttünk, amit az ^ ^ hibák okoztak. Tessék a munkát megkezdeni és a csapatot teljesen előkészíteni a kezdésre Nem elég az erősítés. Edzések néíkn''; ered* rnényt e''érni nem lehet. Kondícióban és felkészültségben egyaránt kifogástalan csapatot akarunk látni mar az első mérkőzésen. Olyant, amelyik játékáva! elhiteti velünk, hogy nem kell féltem a ZTE jövőjét. Vegye komokan az elkövetkező munkát ne csak a játékos, har-.etn a vezető úgy, mmt a szurkoló is. mer» ha a kezdést elhibázzák, úgy minden további erőlködés hiába lesz.
mellény. gallér, nyakkendő, a legszebb kivitelben
PÁL ÉS INDRA
légnél Zalaegerszegen Telefon: 170.
taOÉlJIUllUmt:
936. január 14.
ZALA! HÍRLAP
SZÍNHÁZ
>
Montmartrei ibolya- Kálmán Imre operettjének szegedi forró sikerét annakidején a rádió is közvetítette és a kitűnő szerepek szárnyaló énekét gyönyörködve hallgatták az elő-{¿etóic és orvluűgatők egyaránt A komponista életének titkos vágya, hogy az ablakmosó szobaanyok tiszavirágéletű érdeJúódésc helyett a komoly énekművészet számára szolgáltasson maradandó értéket. Ebből az ambícióból szűknek a Mgntmartrek ibolya meixiiái, amelyek már születésük pilanatában is inkább az opera-, .mint az operettszinpad felé gravíroztak. Hogy ezzel szemben a Szövegíró a kis-
• váro&i műkedvelőknek kijáró elismerésnél rem > tudott tovább jutni, azért, viszont nem a komponistát terheli a fele5osseg. Kálmán Imre etég gondos munkát végzett, melynek hevében néha a múltba is visszanyúlt ihletért. Ez a magya-
^ráza''á, hogy a. pariitura helyenként a régebb: ^^jnagysikerű Kálmán-operettek emlékét idézte
''fél bennünk. *
A szombatesti bemutató hősies áldozat volt \5gV a direkció, miirt a szereplők részéről, akik Váamcnnyten'' tisztában voltak a fokozottabb erőfeszítést kívánó darab követelményeivel. Hogy azután vállakkozásukat nem az a száz-'' százalékos siker koronázta, abban főleg a 1b-rchistát terheli a felelősség.
Antal Nusi és Levicky hősiesen birkóztak a partitura nehézségeivel. Nagyon tetszett az 1. felvonásbeli hoki-duettjuk. Kórösy Böske íz-3ése| nihái most sem tévesztenék el hatásukat Ujság-toaettjc ziccereit Káldor igyekezett gyümölcsöztetni az állóhely kevésbbé válogatós ízlésű közönsége előtt Siménfalvy maszkja és
• játfka most is csak megerősííette erro a kitűnő művészről alkotott jó vélemém^hnkct. Darvas Vilmos kedves, elegáns Rothschild báró volt. Horváth Jenő jó maszkjáról elismeréssel kell megemlékeznünk. Antalffvt sajnáltuk pasz-eziv szerepében. * ;
A zenekar minden lehetőt elköveteit, hogy kihangsúlyozza a partimra értékeit.
/
• Dorozsmai szélmalom. Erdélyi Miliály darabja is az átlag operett-termiből váló. Ta^ Ián ezért kellett hozzá 3—4 esztendő, liogy az ólomlábon járó''siker szárnyán ideérkezzék Göcsej fővárosába. Talán ez a .gyanús körül-mény, vagy az, hogy a színházi tcVzsközönség általában tartózkodik a vasárnapi nyilvános megjelenéstől, volt az oka annak, hogy a va-sárnapesti előadást csak gyenge fél-ház nézte végig. A gyenge érdeklődésnek és a forszírozott teljesítménynek írható a rovására, hogv az előző két előadástól megehetós«^ kifárasztott színészek nem tudták azt a lendületet belevinni a játékukba, amely pedig fófeltétele az amúgy is ha''k zefirektól hajtott Dorozsmai szélmalom sikerének. Ennek eíenére tetszett a darab és a közönség elég jól elszórakozott
Levickv a szöveg előírásához híven szeretett ^.be e elsó látásra Tahi Tóth Terkába (Antal Nusi), aki Csibi (H. Szűcs .Vilma) bárhölgy tanácsai segítségével fonta be elszakítliatatún há''óval nemes nemzetes Dorozsmay Qida földesúr könnyen hevü''ő szívét. Horváth János olyan tőről metszett tanyásgazdáv voX hogy öröm volt nézni. Kórösy Böske és Káldor táncait most is lelkesen tapsoto a közönség. Ká''dor gasztronómiai tevékenysége előtt egy ébként piruló elismeréssel hajojtak^meg a tapasz-
Nem fá?ik a ródlipályán ha KISS CÍpŐ
Van a lábán. Bőrbéilése dupla talpa. Bátran járhat hóban fagyban Zalaegerszeg, Batthyíny-utca 17
ta''atlanabb háztartási aücabnázották. Nagyon
tetszett még Horváth Jenő és Darvas Vunos « DJWJ.
HETI MŰSOR
, 13 •án, hétfőn: Az igazi asszony, operett.
14-én, kedden: A# nagy szerelem, Molnár Ferenc vígjátéka.
15-én, szerdán: Vadvirág. Harmat—Eíse* mann operettje.
10-án, csütörtökön: Lovagias ügy, Hunyady Sándor vígjátéka.
17-én, pénteken: Após a ti''osban. operett.
Színházi elővételi pénztár a Báránv kávéház-ban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta dá^lőtt fél 12-ig, egvéb bérletszehó. nyeket fél 1 -leváltanak be.
Aft -előadások hétkózna|>okon pontosan nc-gyed.9-kör kezdődnek.
RÁDIÓ
Kedd, január 14, Budapest i.
10.20: Farsangi tanácsok a bálozó lányok-nak és anvjuknak régen és most. Irta Benedek Nózsi. 10.45: Időszerű kézimunkák. 12.03: K. Wakots Margit énekel. 1: Weidinger Ede szalonzenekara. 4.10: Asszonyok tanácsadója, b: Frits Miklós dr. és Skolil Ottó gitár kettőse. 3.25: Vándorszínészek. Abonyi Gyua előadása. 5.55: Sárai Elemér és cigányzenekara. 6.55: A magyar erdő. Rapairh Rajmund előadása.
7.25: Sándor Mária.énekel. Szinmüclóadás a-srudióban. Moliére: A fösvény. Vígjáték 4 felvonásban. 10.10^ -Bársony Lajos dr. és B. Pálffy Boriska énekel. 10''40: Hanglemezek. 11.10: Kertész Miklós jazzenekarának műsora.
Budapest II. 6: Mezőgazdasági félóra. 6.35: Egy elfelejtett magyar rokokó író. Trócsányi Zoltán dr. előadása. 8.40: Magvari Imre és cigányzenekara muzsikál.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
Vatatat
D«vttak:
AuíoI (ont :tClM fr. Cseh korons .''Un korona Dinár i>o!Iár
1665 I69> 5610 57 <J) 14 15-1435 7435-75 15 7 K>-71>5 32900-339(0
francia frank 2?3C«-''^-5C ilollandi 229-30-23130 ''.sttgytl zloty 6370-C4 30 „eu 3"<X>-3-15
ovi , 410-4 15
Jra 29-90 ~3U-£\
.tárka 136 —''37-60
Sorvég kurona 83 70-S4-60 Osztrák schilling 8.-8070 Svájci frank 110 70-11« 66 Svéd korona 8580-3670
An-&terd»m
Bc''prAd
Bcríin
BnkareM
Br0»>xe¡
Kopcnhifjj
"ÖSzló"
lordon
Mi''ano
Newyork
Páris
Prága
Szófia
Stockr.f^ui
Varsó
Wien
Zür.wfc
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS-
Búza (tis/avidétf; /7 kg 18 15-1820 , (e*v*b) 1765-17.80(tiszv.) 76 kg. !8 H''~I835. (eiryéb) 179J-18 05, ¡9 kg. (ttttv) 18^5-180V. (cK>eo) 1805 -lfrW(tí»¿v.) 80 kg. 1865-1890. (cmeb) 183C- 1840, rozs (ptüt.)
16Of) • 16 i0. írttá sab 17.55 1765, 12.50 1263
uj 1740- 1600, sörárpa I80M900, tennen 15 43 15.15, Cu*akor;s
''rinyrat: g/cig¿ba. tor¿i\m: ctekéíy.
ti »•.•.''» u>«< Juifstt» tnr> ji»f.» a ,ui¿w»u uus''Ot oír»
Snrt.Mt* OiWD MASTA" JÓZtCf MUI>4''|< i NOinlI»* LiSZló
Aimfi ''»AJilí» fX^C''l JÓXSIT
Figyelj!
HAVAS
kézimunka-és szónycgfonalai.
Babiroha külOnlegcstégcj legmegbühatóbbak.
2295)-23131 7 82-7-S>
3-41-3 4C 79 20-7^80
Sü*8547
85*50-76*50 t7«-Í7-3a 299S-30-21 345-20-34710 22-32-226C . !407-l7*a7 4*11-4 47 8^10^9« ''64"l5-65*55
11080-111-65
orvosi rendeletre is legolcsóbban készít
í. Kovács Elza
Rákóczi-ut 2^. ~
rendórpaiotácal «c» ben
TIKI
Göoejiek
órása és ékszerészt.
Lcgprccizcbb óraiavitö
mflbely
Varga Lajos (Tiki)
órát- é* ékuiritl
Rákóczi ut 5. sz«
Vass Laios
orás és ékszerész
ZaUegeraccg. (a tr.fgy»-háiral »ifmbfrj OLCSÓ H MEOIUZHATÓ
írógép
és tzámláiOcép «iAküík<
ERIKA u) U»kj gép P 175
Remington jf''^^fvk twzo-mAnyi lermkau. ja»ia«ok, bcnzinfarüók. ) kirt>an tartá* Ar»n,, cxu«t ekstcrck. di*xtarjj,ia
HORVÁTH MIK .iS arany müve», iro^íp mfl »icreiif. 7a!.''cscri.''í%; (MJrxli patika rr»<..»«tt_>

Nírv mc^takantáít ér cl ha cicn kftnny« c^hetó. magas katóriiju fú''.ó «zenei nálunk vásár >1 ¿a.
lOOhg.la hazai szén 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Telefon: 89
Te*«ék próbalü lí i l a kalmaini. A leskíscbb tétéit h>íh«»z müUtunk. l''onto* kiizotgátás.

BARÁTJA
Mi
i

Díjtalanul bemutatja: • yC
B randi Józséf
gópáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
. (M ''gyeházzal azemben )
Hirdessen a „ZALA! lüRa

Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nasy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóai-u. 6.
Bőrkabátoknak: MxoiL. * Téli cipőnek: FókazsirtI


» . . . * . .. ■. » •••• Ml

feft-
\'' * . ^ ■ »
• /
Kelengye árusítás
2kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig
»
teljes erővel megindult!
A „Fehér január0'' vászonárai:
B. S. váSZOD! könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere Bal&tOD gyöngye: ismert jó minősig négynegyedes métere Balaton gyöngye; komplot szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre es ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalba: finom fehérneműre es ágyneműre métere Hajnalba extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sürüszővésü ágyneműnek métere
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre méter6
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: középminőségű métere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere - ; Extra — Extra takácslepedő: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P« /1 •—— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. 1.90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban!
Törülközők 50 minőségben I
Schütz Áruház
A#ftftTfi fr^nnntiwiiililflM
III.
N
9 «»
n ávf. 1936. 11 szám
lanoár 15. Szerda
Szerkesztőségi tel*fon: 80.
P OUTIKAI NAPILAP
Nyomdai telefon: 131.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, fagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVESTFR PETUR JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 íz. filŐfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegye ¿és szerint.
Az adózás állása Zalamegyében csalhatatlan jele a gazdasási javulásnak
A közigazgatási bizottság ülése
Zalaegerszeg, január 14. Zalavármegye közigazgatási bizottsága ma ülést tartott vitéz Tabódy Tibor főispán elnökletével. Az csemény-jeléntés, ntfclyet Brand Sáítdör dr. főjegyző terjesztett elő, kielégítő állapotokról számol be. A mu!t hónapban 6 tűzeset volt a megyében, ebbÓ! 4 gyújtogatásból eredt. A kár nagyrésze megtérült.
Az állategészségügyi jelentés kedvező helyzetet mutat, csak á veszettség lé^tt íei több községben. Farkas Tibor hozzászólván a jelentéshez,
az eb:lr kőtelező beoltás4:ak e rendcíését sürgette
« e tárgyban feliratot javasol. Tltassy Kristóf a javaslatot kiegészítette azzal, hogy az egész ország terü''etére rendeljék a köte''.cző ojtá sokat. A bizottság a javaslatot elfogadta.
Megaakították az 1936 évre az albizottságokat, ugyanúgy, mint tavaly, csak egy változás történt. Gyömörey Sándor kérésérc őt * fegyelmi választmányból a telepítési bizottságba tettek; át Tarányi Ferenc dr. helyére, aki vi «zont a fegyelmi választ mám ba kerüli.
A törvényhatósági ipartanács tagjai: Sipoís Dezső és Fangler Gyula, póttagjai: Kaka*;
. Ágoston és Schütz Frigyes lettek.
A-.yármegyeí, za''aegerszegi és'' nagykanizsai városi árvaszékek 1933 évi működéséről Sze-liánszky Nándor árvaszéki h. elriök terjesztette elő a jelentéseket és kimutatásokat.
Thassy Kristóf magyarázatot kért a gazda-ved^wí rendelettel kapcsoltban egyes tételedre. Dr. Szalay Gyula tiszti .főügyész magyarázata után úgy határozott a bizottság, hogy Tel ír a miniszterhez kellő intézkedésért
Vagyis tu adözás állása a tavalyihoz képest nagyon kedvező és csalhatathniíí a gazdasági helyzet javulására mutat-
A piénzügy igazgató hangsúlyozta, hogy a behajtásnál nem alkalmazhat durva eszközöket, de mé^ túlzottan szigorúakat sem. Nagy elismeréssel szólt a jegyzők buzgó munkájáról.
A penzügyigazgatóságnak a múltévben majd-nem 60.000 ügydarabja volt. ebből mindössze annyi maradt h&raekban, amennyit 4—5 nap alatt a referensek kiosztanak.
Bereczky Vilmos műszak» tanács** az útépítésekről szóló jelentést terjesztette be. — Csőthy Géza murakeresztúrt apát a muraié« resztúri sorompó áthelyezése és az ottani útépítés ügyében szóalt fel. Bereczky Vilmoséi dr. Tomka János felvilágosításai után a főispán ígéretet tett, hogy legközelebbi jxaiti •ujja alkalmával eljár a szóban levő do''ogban. • Figura György gazdasági íe''ugye lő a mezőgazdaság állapotáról »zámo''.t be Jelentését holnap közöljük.
A jelentéseket a bizottság elfogadta.
/ v
Rossz példa lenne, ha egy tanítói állást
^ takarékossági okokból
A közegészségügy
állásáról dr. Thassy Gábor tiszti főorvos ki-elégítő jelentést adott. ElőícrjcszíeSte egyúttal általános félévi jelentését is. A jelentés szerint je''enleg a megyében van 427 lelenc, 264 dajkaságba adott gyermek, 33S elmebeteg és hülye, 664 siketnéma, vak és nyomorék, 4.437 közsegélyre szorult, 1.334 kereset képtelen árv a.
A közegészségügy a vármegyében általában örvendetesen javult, a fertőző betegségeknek útját vették. '' *
£>r. Medve István, a tór.^anfeliígyclöség vezetője a tanügyi, dr.''Still Ernő, az ügyéso«^ vezetője, az ügyészségi jelentést terjesztetté elő. • ^
Az adózásról
szóló jelentés, melyet Várkony Rezső dr. pénzügyigazgató ismertetett, nagyon érdekes. Az 1935 évben együttesen kezelt adóban befolyt 4,806.307 pengő, mely a folyó évi helyesbített «''őírás lOlo/o-a. A hátralék 83«/o. Illetékben befolyt 1,369.110 pengó. a folyó évi hajtható előírás 140o;o-a. Forgalmi adóban 933.510 Pc"«ó (a folyó évi ll6o/o-a). lisztforgalmi ad6-
váltságban 315.423 pengő, a folvó évi etíírás 106o/o.a folyt be.
megbüntetnének
A megyei kisgyűlés ülése
Zalaegerszeg, január 14. A vármegye kis-gyülése kedden délelőtt 10 órakor tartotta
rendes ülését vitéz Tabódy Tibor főispán elnöklete alatt. A Magyar Hiszekegy elmondása utan Tabódy főispán bejelentette, hogy a veszprémi kanonokká kinevezett Beöthy István dr. sümegi apátplébános lemondott kisgyü.ési tagságáról és ezért a helyébe Kálóczy Ferenc póttagot hívta be.
A kisgyűlés ezután jóváhagyta Zalaegerszeg város képviselőtestületének azt a diatározatát, hogy gyógykeze''ési költség címén 400 pengőt utal ki Szilágyi Mihály városi főszámv evőnek.
A törzsvagyona''ap csonkítása nélkül Nagy-kamzsa hozzájárulhat 1400 pengő segéllyel a kanizsai kegyesrendi templom berendezési költségeihez. A ba''átóngyöröki községbíró válasz^ és a §ármellékí községi választás eien benyujTört Teílebbezéseket elutasított a kisgyűlés. A kisgyűlés javasolja a belügyminiszternek Kcrkaszentmiklós és Lcndvaújfalu községek egyesítését. Fára József dr. vm. fólevéltáros indítványára, mivel Kerkaszentmiklóst a középkorban Toronvszcntniik''ósnak nevezték, azt indítván vozza a* kisgyűlés a belügyminiszternek, hogy ezt a régi szép nevet ad)a az egyesített községeknek. Tudomásul vette a kisgyúl«» hogy Solt (Schwend) István hahóti községi imok február elsejével nyugalomba vonul. Za-labescnvő. község engedélyt kapott, hogy 300 pengővel átépíttetheti ^ községi kutakat. >H Fbergénv község lat> peogóve^ líj kút építésére kért engedélyt. Erre azonban mindössze 130 pengő fedezete van a községnek. A kisgyűlés- először csak a 130 pengős kiadást akarta engedélyezni, K''hm József apátplébános felszólalására azonban megváltoztatta álláspontját. Az apátplébános ugyanis rámutatott arra, hogy ebből az összegből nem tudnak kutat építeni Ebergényben, ahol pedig nagy szükség van jó ivóvízre, mert
az iskolás gyermekek között erősen elharapódzott a borozás.
| A kiig) ülés úgy határozott, liogy a hiányzó 20 pengőt segélykép kéri rnajd a belügyminisztertől.
Zaaszentlőrinc és Altbánfa községek engedélyt kaptak gyümöjesfapermetezógép beszerzésére. Za''aistvnnd kifzség az efőiránvzott ösz-szeg helyett csak 1 .(KM) pengővel segélyezheti az evangélikus iskoláját. Ságod 1.500 pengőt adhat a rk. iskolának segélykép. Kevkutas és Ktspáli községek pedig 150 — 150 pengőért szerezhetnek be tűzoltószerckel. A kisgyűlé; elhatározta a Hadirokkantak lapjának megren-dc''ését. A Zalaegerszegi Iparos Dalárda se-gé.''ykérelmét elutasították.
Jóváhagyta 4 kisgyűlés özv. S/akálv Ist-vámté, vm. számtiszt özvegyének segélyezését. Stciner Gyula zaláistvándi, Némethy József ke-ménfai és Végh Gyu''a leudvaújfalui lakosoknak fejenként 80 pengó segély kiutalását engedélyezte a kisgyűlés. A Kiskomáromban létesítendő hősi emlékmű építési költségeibe* 1.000 pengővel járulhat hozzá a község. Tüskeszentpéter község 6 évre évi 200 pengőért bér bead hatja a községi korcsmát.
Gelse község clhatátarta, hogy elégtelen létszámú tanuló gycrmekV miatt megszünteti a községbey^a negyedik tanífói állást. A határozat veszedelmes következményeire Pehni József apátplébános hívta fel a kisgyűlés figyelmét. Kifejtette, nem járulhat hozzá ehhez a határozathoz, mert a rossz példa ragadós lenne és rövidcsen követnék a többi községek is. Gelse ugyanis azzal érvel, hogy ily módon 1000 pengőt megtakaríthat.
. Ha a nép ezek után rájön arra, hogy a
bűnnek — a «züHések WláíozásAiak — hawna H van,
akkor nem. tesz megállás többé és egymás» után néptelerTcÜnck cl a falusi iskolák. A kis« gyűlés úgy döntött, hogy nem szüntetik meg végleg a gclsei negyedik tanítói állást, hárem azt egyelőre nem töltik be. -
V
Délutáni- és táneruhákat
a farsangban csak a
_ZALAI HÍRLAP
I te.epén. A nagykanizsai igazoló y^ztnunyba helvStes elnökül dr. Whál Viktor fekohafl tagm küldte Iá a kisgyűlés. E Utasítottak a ko-vágóörsi jegyzőválasztás és a kominaros''- községi írnokválasztás eDen benyújtott feJebt*-zéseket. Tudomásul vették a/, alispáni Kötést. hogy a szegén vsoreú egerszegj reagnfl-náziumi tanulók erkölcsös nevelésének elmozdítására 30 pengőt utalt ki Kővágoörs es Ker-
I
vegyen!
Estélyi ridikülök és övek nagy választékban!
Baatongyörök 30 pengővel segélvczheti a Keszthelyen létesítendő jegyzői üdülőházat. Elfogadták Keszthelynek azt a határozatát, hogy amennyiben lehetséges, ügy 11.000 pen
?őre kiegyezhet a ve''e perben álló Varga ózsef mérnökkel. Keszthely kibővítheti strand fürdőjét, elvégeztetheti a szükséges építkezéseket a községi e''emi iskolánál, mega''fcothatja a vagyonátruházási illetékről szóló szabályrendeletet, kifizetheti a Balaton partján felállítandó látcső vételárát, törölheti a behajthatat lan villanydijakat, leírhatja á községi vilámos-üzemnek a község részére nyújtott részesedését, leírhatja a kaszinóban felszerelt ventilátor vételárát, végrehajthatja a hozott határozatát a Hévizszentandrás áramdíjtartozásának rendezése tárgyában, leírhatja a református templom villany berendezési költségeit, leírhatja a mélyfúrású kút javítási költségeit és végrehajthatja határozatát, amelyet a Balaton és Hullám szállók villanyszerelési költségeinek rendezése tárgyában hozott.
Kővágóörs a csendór''aktanya bérét $00 pengőről leszállíthatja 700 pengőre. Hajdű Lajos v. badacsonytomaji főjegyző megkapta a 20 évi hiizadómentességet. Badacsony tornaj elkészíttetheti a vízlevezető árkok terveit. Pártolja a kisgyűlés Zánka kérelmét, hogy Ba< latonzúnkára változtassa át a nevét. Akaii két évi részletre megvásárolhatja a ba''atoni itató-hoz vezető utat. Nemesgulács 3.742 pengővel segélyezheti a rk. iskolát. Pártolják Sümeg'' kérelmet, amelyet a vagyonátruházási illetékről alkotott szabályrendelet módosítása tárgyában intézett a b-v ügy miniszterhez.
Hahót 1.000 pengővel segélyezheti a rk. egyházközséget. Nemessándorháza 200 pengőért vásárolhat tűzi fecskendőt. Abór.cmcs-apáti megépítheti a tűzoltószcrtárár. Mint törvényellenest, elutasították Pölöske határozatát a közbirtokosság tu ajdonát képező ingatlanok telekkönyvi rendezése tárgyában. Hahót évi 340 pengőt fizethet a kántortanítónak, lóvá-hagvták Nagyrada. Kisrada és Hahót határozatát a mezőgazdasági statisztikai szám''áló-biztosok díjazása tárgyában. Gáborjá::háza nem szállíthatja le a községbíró fizetését. Jóváhagyták az orosztonyi és kerecsenyi körgyám meg-állapított tiszteletdíját. Orosztonv öl pengővel segélyezheti a jegyzőgyakornokot. Nagy-rada és ZalaújlaV évi 20 pengőt fizethet "a tűzoltóparancsnoknak. Gosztola község pedig 50 pengőt a kisbírónak.
A pórtárgysorban jóváha&yta a kisgyűlés Za''aegerszeg képviselőtestületének határozatát a kórházi orvosok előléptetése tárgyában. — Nagykanizsa elvégeztetheti 7.500 pengőért a szüksége* munká''atokat a csatornamű derítő-
fülop kölcsönösen segíthetik egymást "az isko. Iáik felépítésében. Aszófő községnek újbóJmeg kell kötnie a viZanysacrződést óhid megh. hosszabbíthatja a fennálló függőköi^önét.
Hecvmagas község is felvehet függő kölcsönt a kataszteri felmérési költségek fedezésére.
Több tárgy nem lévén, a főispán fél 11 ór* után néhánv perccel berekesztette az ülést.
Zalaegerszeg , x ... .
kereskedő társadalmának bizalma az eddigi vezetőséget állította újra a Kereskedelmi Kör és azOMKE élére
, január 14. A Zalaegerszegi Kereskedelmi Kör és az OMKE-fiók. kereskedőin Lnek ez a tekintélyeséét szervezete, vasárnapi együttes évi rendes közgyűlést tartott a Koronában, nagy érdeklődés mellett.
Fargler Gyula elnök megnyitójában bizonyos optimista hangot ütött meg: csHélv javulást lát a gazdasági helyzetben. Ez a nagyon kicsi, de észrevehető javulás tette lehetővé azt is, hogy a kör visszaköltözhetett a rég: helyiségébe. Megemlékezett a nagyon eredményes Göcseji Hétről és a kercskcdö-társada''om nevében njeleg köszönetet mondott Czobor Mátyás polgármesternek.
Schischa Dávid felsőkereskedelmi iskolai tanár lelkiismeretes, gondos, nívós titkári jelentésében Kempis Tamást idézve jellemezte a kereskedők rnai helyzetét. A mai kereskedő nagyon mérsékelte igényeit, ma megszűnt a vagyonszerzés lehetősége, a kereskedő örül és boldog, ha tisztességesen megélhet. Szóvátette a titkár
a sürün tapasztalható kcréikedö.''llenes hangulatot,
pedig \ mondotta — a kereskedő minden nemes, szociá''is, jótékony munkában szívesen rendelkezésre áll. A tömörülésre, a fokozottabbs érdekvédelemre hívta fel a kereskedőket.
Ezután ismertette a kör egyévi működését, a tagok szive? á''dozatkészségét, a köri munka eredményességét. Megrm''ékczctt a jelentés a Göcsejt Hctrő!,
a Schütz cég fennállá*ána\ 70 év» for-tfufejáról s a jelenlegi cégföoök hatalmas, lelkes munkásságáról
Komlós Miksa, az OMKE-fiók elnöke ja- |
vaslatot tett, hogy Schisciia Dávidnak jegyző. J könyvi köszönetet szavazzanak. Több.ja\as-V; ~ latot terjesztett elő, kör.ük azt, hogy az mseg-adók célszerű felhasználása érdekében tcgyeira kör lépéseket s kérje, hogy a kereskedőket mentesítsék az adón túli egyéni megterhelésektől. Az OMKE részére támogatást kért."
A közgyűlés egyhangúan elfogadta Komlós javaslatait.
A mult évi számadásokat és a folyó évi költségvetést elfogadták. Az adó-soroló bizott. ságba, valamint az önsegélyző egyesületbe a hiteligények elbírálására tagokat jelöltek ki. Utána
A TISZTUJITASRA
került a'' sor_ Titkos szavazással,
a zalaegerszegi kereskedőtársadakxn bi-- zalmának dokumentumaképp a régi vezetőséget váa;ztották meg.
A Kereskedelmi Kör elnöke: Fangler Gyula, a''clnökc: Szász Sándor, titkár: Schisclia Dávid, jegyzők: Pfeífer Dezső, Lővvinger Lajos, háznagyok: Juhász Dávid, Mi ke Gyu''a, ügyész: dr. Garai Gyula, pénztáros: ávrmai íajos, könyvtáros: Fodor Gusztáv^számvizsgá''ók: D. Horváth-Imre, Marion Ig''nác, Sándor Jenő. A választmányba 20. tagot választottak be.
Az OMKE elnöke: Komlós M. Miksa, társelnök: Grósz Győző, titkár: Schischa Dávid, jegyzők: Pfeifer Dezső, Lővvinger Lajos, háznagyok: Juhász Dávid, Mi ke Gyu''a, ügyész: dr. Garai Gyu''a; ezenkívül 23 választmányi u-got vá''asztottak.
Fangler Gyula a tisztikar nevében meleg" köszönetet mondott az ismételten megnyilvá- £ nult bizalomért. ígéretet tett tiszttársai nevében is a további lelkes munkára.
Dr. Oetl-Pálffy Dénest
nagy lelkesedéssel fogadta vasárnap'' a keszthelyi választókerület polgársága
Keszthely, január 14. Keszthely országgyü- I már lési képviselőig dr. Oetl-Pálffv Dénes vasár- ták nap is inát kcPfe''ctébcnJárt.
Délelőtt Keszthelyén a NEP új párthelyiségében fogadta választóit, majd fél 11 órakor kíséretével Lesencetomaj és Lesencenémctfalu községekbe látogatott cl.
Gyenesdiáson — a program ellenére — meg kellett állni a képviselőnek, mert dida&apuval várták. Kránicz János üdvözölte szépszámú választó élén dr. Oetl-Páiffyt. aki meleg szeretettel köszönte,, meg a kis ünnepséget. A le-venteegyesületf ''nevében Tihanyi Rafael levente köszöntötte a képviselőt és gyönyörű csokrot adott át. Felvirágozták a képviselő autóját is, aki ezután tovább ment Lesencetomajra, ahoi
sok s^áz méter
Sikerült vásárolnom
maradék külföldi férfi gyapja szövetet.
Hihetetlen olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
és most vásároljon a VERSEI! ÍMÍ2BM
a feldíszített teremben összegyűlve vár-a vá''asztók. A község nevében Török László postamester, a NEP nevében Kovács jcgvzőgv atomok üdvözölték keresetlen szavakkal.
A képviselő ezután beszámolót tartott. Röviden összefoglalta a kormány eddigi munkásságát, majd a jövő terveit tthiertene. Nem teszek lehetetlen ígéreteket ~ fejezte be beszédét, — de ígérem, hogv do''gozni fbgok a kerület érdekeiért. Pártállása való tekintet nélkül igyekezem segíteni szegényen és gazdagon egyaránt, akinek baja van.
A beszámoló után számosan keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal a képviselőt
Lesencenémctfa''un ugvancsak diadalkapuval fogadták a megérkező képviselőt. Törefcy Teréz és Szabó Mária köszöntötték fel és rágcsokrot nyújtottak át. A falu nevében Szabó^ József kántortanító mondott üdvözlőszavakat és arra kérte a képviselőt, hogy a szegény nép teherbiróképességén segítsen azáltal, hogy a teher igazságos elosztását sürgesse a képviselőházban.
Válaszában a képviselő kijelentette, hogy teljesen átérzi a segítés szükségét és minden tekintetben magáévá teszi a szegény nép ki-

1936. január 15.
váltsagait. A kormány eddig elért eredményeinek ismertetése után a közeljövőben hozfiwó törvényekre utalt, amelyeket mind-mind a nép érdekében hoznak.
A kis fa''u egybegyűlt népe lelkesen üwie-pelte beszéde után a képviselőt, majd Feiber Pá! központi titkár nagyliatású beszéde után a evués befejeződött.
Az ebed Oóth János házában folyt le. A falu egynéhány polgárával együtt mintegy 40^ti vettek részt a képviselő ebédjén. Góth Ferenc az ifjúság nevében mondott üdvözlő szavakat; Mészáros Lajos tomaji tanító, majd Cziráky Intre, Hegyi Rafael, Kázsmér Viktor, Ka''amár József szólaltak fel. Nagyszabású be-cédet mondott Koháry Ödön főjegyző, fejtegetve a Nemzeti Egység gondolatát és le-szögezve: ezt tartja a bajból az egyedüli kivezető útnak. Az .cg)Te emelkedő hangulatban dr. Oetl-álffy Dénes is felszólalt. Megköszönte a magyaros fogadtatást és megjegyezte, hogy ilyen jól, ilyen közvetlenül, mint Lesen oaiémct falun, még nem érezte magát sehol. Megígérte, hogy t fa''u ügyein mmdíg segít majd. A képviselő éltetésével végződött az ebed. (K.L.)
Nem fázik a ródlipályán ha KISS CÍPŐ
van a lábán. Bőrbéllése-dupla talpa, Bátran .járhat hóban fagyban Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.\
Nagy megtakarítást ér e), ha ezen könnyű éghető, magas kalóriáju fúló szenet ^nálunk vásarolja.
100hg. la hazai szén 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
p
Tessék próbafűtést aikalmazni. A legkisebb tételt házhoz »állítunk. Fontos kiszolgálás.
ZALAI HÍRLAP
Telefon : 8a
^ 7 téli gondlát. ha
K
<
és téli
áru-szükségletét
vásárolja.
Játékárukban
nagy választék I
Telelőn 84.
Elűzte otthonról a fia családját
majd a kútba usrott egy jómódú kiscsehi gazda
I I. X _ l. 1 >t ___»_ ■. ■ u > ., ____l__l.''i ''___¿» / I t
Letenye, január 14. A köz«s fedél már sok csaádt tragédiának volt az előidézője. Ez a közös háztartás most is szomorú tragédiát okozott Kiscsehi községben.
Idós Siket István jómódú kiscsehi gazdálkodó egy házba:» élt a nős fiával. Az utóbbi időben egyre több nézeteltérés támadt az öregember és a frataok között. A minap kora délután idős Siket István megehetós borközi állapotban tért haza és ismét iisszevesze-tt a fiával. Az öreg egyszer csak vas villát ra ga-
Kenyérpolitikánk Jövője
Dr. SCHANDL KAROLY , nyug. államtitkár.
A világválság tfüggvénye a mi gazdasági helyzetünk is és mivel a váUság két ev óta — főleg a hatalmak fegyverkezése folytán — enyhülőben van, Csőnkamagyarország részére- tS megnyílt a lehetőség némi fokozalós enyhülésre. Külkereskedelmi forgalmunk/két év ÓU csakugyan emelkedik'' és elértük a UábortTutám maxiraá ts vforgalotn kétharmadát.^ A csődök szápja jelentékeiyfíjn visszament ék agrár-adásságrendetés|.c! egy clmérgescdés^eT fenyegető sebet owirálihutk ló közgazdaságunk testéből. Iparun^torábtf^ósöcíik s ma már nem csak sul .¿rImd^eomiika i éi gépipar e\fx)rt.tl, de az új nia^far texti''ipv is. Nyugodtan és óvatosan melietiiéuk ezen az úton fokozatosan előre, de surgetfia tempót a falusi nép elszegényedése és érteima»égünk elhefyezkedé-séxiek egyre visszatérő gondja. A fauból menekülőket már a főváros sem tudja befogadni s a diplomások elhelyezkedésének a nehézségi is állandósult.
A gazdasági élet fokozat^ fellendülése egyetlen biztos és álJandó orvosszere értelmiségünk és fa''usi népünk talpraálásának. A fellendülés tempóját reális eszközökkel úgy kell fokozni, hogy annak kihatását a falu és az értelmiség mielőbb érezze. Vissza kei! témünk Széchenyihez: tisztult erkölcsi felfogas párosuljon gazdasági tudással és reális számítással közgazdasági életünk egész vonalán. Hideg aggyá'' és meleg szívvel — de nem meg/ordítva -- gondoskodjunk a jövő plánumairól, mert a httzkopf-ok minden babnak okozói. Tisztázni ke''l a fogalmakat. Széchenyi nem a tőke ellen harcolt, mert a kapitalizmus egyetlen anyagi alapja a magántulajdon rendszernek. A kapitalizmus kinövései ellen keli csupán küzdeni s arra kell törekedni, hogy minél több embernek legyen tőkéje és magántulajdona. A tőke képzése és pedig a kistóke képződése kell, hogy a megújhodás egyik iránya legyen. Különösen fontos a szövetkezeti mozgalom útján való tőke kép ¿és, hogy a földműves-porták erősödjenek. Hiheíet''en nemzeti tőke gyűlik össze a millió és millió kisember apró tőkéiből. A tókeképzéshez azonban a hironság érzete szükséges, miért is ki ke''l irtani a közvéleményből a bankószaporítás, betétzárlat, a devai-várió és hasonló babonák hangoztatását. A leépítések és létszámcsökkentések összezsugorodáshoz vezetnek, minek vége: sorvadás és halál. A közületeknek meg led) indítani a közmunkákat, hogy a roagángazdasági élet is lendületbe jöjjön. Ha az állam és a városok tíz éve nem indították volna meg a nagy közmunkákat, akkor''a pénzügyi Icrizis, mely nem belső eredetű volt, még elébb és még nagyobb nyomorúságba döntötte volna az országot. Minél több príma utunk és minél több modern szállónk lesz a vidéken is, — különösen a Balaton körül — annál jobban növekszik ide-genforga''munk. a láthatatlan export. Minden fahaiak megvan a joga ahhoz, hogy legalább egy útja legyen s ne legyen elzárva a Világtól intézményesen kell biztosítani az egészséges és ízléses falusi porták építését. Sok munkaalkalmat ad a falunak, há középületek eme-téséreSs juttatunk olcsó, törtesztéses kölcsönöket.
Óvnom kell mindenkit a kávéházi poltóku-90 ki ól, akik minden nagybirtokot egyszerre fel akarnak osztani. Fokozatos és keresztény nemzeti birtokpolitikára vao »ükség, de legelőször
dott és muidenkit megöléssel feny egetetr meg, aki nem hagyja el a házat. Az elűzött csalid sokáig nem mert hazamenni és csak órák múlva merészkedett vissza az udvarba a/ egyik unokX ;
A kisfiú azonban hiába kereste a nagyapját,. seholsem találta. Hosszas keresés után a kútban találták meg td. Siket István Bolttestét; Mint a csendőri nyomozás megá''lapitotta, mikor az öregember egyedül marad? odahaza, kiment az udvarra és a kútba vetette magát
a foldneforni rendezetlen kérdéseit keil eíin-tézni. Vigyük keresztül- az eladósodott és eladó nagybirtokokon a hozzátelepitó parcellázásokat, hogy a törpebittokosok erősödjenek és minél több erős kisbirtok legyen. Alakítsunk földbérlöszövetkezeteket. de ne u''jünk fel az októberi forrada''om jelszavának, hogy a falu népének a boldogságát csak a közép- és nagybirtok akadályozza. uj középbirtokokra » szüksége van a falunak, n ert a gazdatisztik.tr és & keresztény földesúri osztály egyik legértékesebb rétege a magyar értelmiségnek.
Mezőgazdaságunknak — különösen a &zak-oktatáS*. a gazdasági h;te! és a földművelésügyi közigazgatás újjászervezése útjási — a minőségi terme''ésre való fokozatos fejlesztése mellett azonban tisztában kell lennünk az^al U, hogy mezőgazdaságunk a r<agv világverseny folytán nem kép?s töbl«é népességünk nagyobb felét ellátni. Hogy fa''usi népünk megélhessen és ne tóduljon a fővárosba, ahol már úgy sem kap munkát, iparte''epeket kell létesíteni a vidéken és a nagy budapesti te''epek egy részét is lehetőleg vidékre kell kivinni. Fel kel támasztari a vállalkozási kedvet. A keresztény magyarság új poziciókat nyer, ha megfelelő; beruházási hitelek és kedvezmények állnak rendelkezésre a reális vállalkozásokra. Falusi egészségügyünk fokozatos revíziója az orvos-nemzedék egész fö''öslegének elhelyezését biztosítaná.
Minden korlátot, mely a bürokrácia túltengé-sében, vagy adórendszerünk rende''kezésetben jelentkezik, ki kell küszöbölni. Nem gazdasági liberalizmust, csupán logikát, észszerüséget és a tisztességes termelőmunka részére szabad utat hirdetek. A po''itika túlontúl zaklatja a falut, talán az értelmiséget is. Depolitizálni kell mielőbb a falut, mert nem áldandó politizálásra. har.cm rendre és békességre van szüksége az országnak is, hogy a gazdasági élet lendülete erósebb tempót vegyen.
TATAI, zén. PÉCSI, zén. BRIKETT-Jük i, fokát ér.
Hogyha szeret olcsó szenet
kaphat3 50-ért
a i k a I szenet
FISCHL- nél
Telefon 106. szám.
legtozM az ilcsí zsír visir
Plank József jánoiházai najyvágónál :
la ztlrtzaloooa bőr nélkül I 36, bál 148, la olvasztott rslr I 56, fftitre való szalonna 1 20, fflstőlt szalonna 1*40, friss töpörtő - 96,
Is hssos kolbász I — P. Az árak nagyban értendők.
ZALAI HÍRLAP
1936 január 15.

— Két új templom épül Budapested Ebben az esztendőben két új római katoikus plébániatemplom építése kezdődik nKcr Budapesten. Az egyik Kelenföldön, a ciszterciták gimnáziuma mellett, a másik a Hcrmtnaniezön, az Andrássy-út meghosszabbításában tervezett Kassai-téren fog épülni. Egy-egy templom építésének költségére 400.000 pengőt irányoztak elő, amely összeg jórészét a főváros, mint kegyúr fogja fedezni.
— A rendkívül! IcfeftOtearffl szóló tegnapi cikkünkbe teljesen érthetetlenüi, névcsere csú-Szőtt be. Dr. Hertelendy Ferenc helyett dr Hunyadi Lászlót írtunk. A tényállás az, hogy dr. Hertelendy Ferenc árvaszéki elnök lépétt a VII. fizetési "osztályba. A népszerű Hunyadi tb. főszolgabíróról, reméljük, e kellemet len tévedésen kívül lesz még módunk kellemeset is írni.
— A Gyümölcstermelők Országos Egyesületének za''ovárroegyei tagegyese« előadás-sorozatát szerdán este 7 órakcf fovtatja a za''aegcrszegi Gazdakör helviségében. Előadó: Prigly Ferenc vm. gyt. intéző. A GyOE tag-egycsü''ct és a Gazdakör tagjain kívül minden érdek''ődót szívesen lát a rendezőség. Belépődíj nincs.
— Minden magyar állampolgár köteles bejelenteni életének 19-ik évébe való beltpéf. sét annak az évnek január 31-ig, amelyben a IS-ik életévét betölti. Felhívja a rendőrkapitányság a Zalaegerszeg rn. város területén lakó 1918 évben született férfiakat és nőket, hogy magukat folyó évi január 31-íg a rendőri bejclentőhivatalnál beszerezhető bejelentőlap kitöltésével jelentsék be. A bejelentés megtörténtéért a szállásadó, illetve családfő is felelős. A bejelentés elmulasztása kihágást képez. A határidő leteltével a mulasztók ei''oti a törvény szigorával jár el a rendőrség. 1 —0
— 100 tagú rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Daárda február 2-án tartandó nagy hangversennyé'' egybekötött mulatságának előkészítésén, mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi,- jó hangulatú, liagyományos iparosbálokat.
— A Ba''atoai Múeum telkének rendezése« Régóta húzódó ügy kerül legközelebb Készt hely képviselóiesntjete elé. Herceg Festetics György a maga részéről aláirta azt az ajándé kozási szerződést, mely a Bal atom Múzeum telkét rendezi. A szerződés értelmében a her ceg minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, tehermentesen átadja a Balatoni Műzeum telkét felerészben a Balatoni Múzeum Egyesület, felerészben Keszthely község tulajdonába, de azzal a kikötéssel, hogy a múzeumot az egész telekre örök használati jog illeti meg. A kísérő kikötések közt szerepel, hogy a múzeumban megfelelő módon örőkfttessék meg herceg Festetics Tasziló emléke, továbbá, hogy a leözség a''kalmas időben megfejelő stílusban építtesse át a szomszédos községi épületet. A szerződést már az új képviselőtestület tár-g.va''ja
— Ne felejtse el: február 2-ika ar Iparos-bál WPÜ!
— Gyengélkedés idején, különösen ha a rosszullétet szorulás vagy keresztfájás fokozza, az enyhe és igen kellergies^rmészetes «Ferenc József» keserűvíz mindig puha, könnvü szék-ürülést és kielégítő emésztést szerez." TOLTÖTOLLAT ne vegyen, amig meg Vm
nézi dús váiasztékű raktáramat. <Ffertet »Parker« tollak leszállított ároH. Valódi arany tollak már 5 P-tól. Kakas . Ágoston könyv, papír és írószerkercs-
. kedese, kölcsönkónyvtára, Zaiaegcrszea Telefon 131. ^
jNem a pfctzt kuli a piedesztálra emelni,i OKrt a munka szentsége az Igazi érték, amely <0gy nemzetet reprezentál. A mimkakészség 6s m arravaló Jág a fontos, a pénz csak szolgáiá a munkának, nem pedig irányítója.
.1 ..........GÖMBÖS GYULA. .
— Makacs székrekedés, vastagbé.katazns, gyomorbaj. puffadás, vértorlódás, sargaság, aranyeres csomók, csipófájás eseteiben a természetes «Ferenc József» keserűvíz, regge. e, este egv-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer.
-T- Szemüveg, amety visszaadja a látást Erről és sok más érdekességről közöl pompás illusztrált akkeket Tolnai Világlapja új szama, amely nagy terjedelemben és gazdag lartaom-mal jelent meg. A legkiválóbb magyar írók novellát mellett nagyszerű folytatásos legényt, sok aktuáis közleményt és közel száz érdekesnél érdekesebb képet talál az olvasó a népszerű képes''apban Tolnai Világlapja egy szama 20 fillér.
A jó>zivü szomszédasszony összecsókoló^ zott -a menoavszonnyal, majd holtan esett
ösjfcp. Tragikus ha''áleset tartja izgalomban Ujfiilyai község akóit. Az újudvari új katolikus tempóm építtető jenek felesége, a jólé-konvsáfcarÓI messze földön ismert Berkenyes Utvánné tegnap átment a szomszéd akodal-mas házba} hogy egy tortát adjon át a szép menyasszonynak! A OS éves asszony, amint ősszécsókolózott a meiivasszoiaival, a szívéhez kapott és é''ettelenül tcr''iih cl a földön. A tragikus hirtelenséggel elhúnvt Berkenyésnét szív-szélhűdés ölte meg.
— Ha''at is leh;t árusítani vasárnap. Közhírré teszi a polgármester, hogy a kereskedelmi miniszter ujabban kiadott rendeletével az élő és jegelt halak árusítását a város terű-, létén a túlnyomóan élelmiszerek árusítására berendezett üz''ctekben vasárnapokon és Szent István napján reggél hét órától délelőtt nyolc óráig engedélyezte.
— «Igmándb-ból nem kell pohárszámra Inni, Negyed vagy fél pohár elég szokott lenni!
— Kb iroda, ahol a világsztárokai fe!fidézték. Ez a címe annak a rendkívül érdekes cikknek, amely a Délibáb új számában JeTént meg. A népszerű színházi képeslap remek képes rádióműsorokat, pompás színilázi beszámolókat, egyfelvonásos színdarabot, érdekesnél érdekesebb pletykákat, nagyszerű filmrovatot és több, mint száz-képet közöl. A llH) oldalas Délibáb egy száma 20 fiitér.
— Időjárás: Mérsékelt szél, váttozó felhőzet, néhány helyem, kivált 6«za''<on H kelten még záporévá. A hőmérséklet való zinü&g n:m változik.
Antal Nusi és Leviczky jelesen oJdoiták tneg a rájuk rótt nehéz föladatot. Kitűnő dis^pozi-dóval, könnyedér. vették a magasfckvéSŰ partitúra akadályait Mindkettőjüket élveztük. A primadonna fekete nagy-estélyi toalettje viszont sok egerszegi asszonynak okozott sziv. fájdalmat. A hurka-báró szerepében Darvas Vi''rnos szerzett, érdemeket a tapsra és a kor-rnányfőtanácsosi címre. Kár, hogy H. Szű<s Vilmával szemben a szövegíró csak az 1. felvonásban volt bőkezű. Szeretjük ezt a fáradhatatlan, kitűnő művészasszonyt, aki toinden szerepével egyre jobban a színházjáró közön-ség^zjvébe fészkeli magát. A hurka-baronessz szerepében Kórösy Böske táncolta ki magának a lelkes tapsokat. A sikerben testvériesen osztozott ve''c Káldor is, aki úgy tánccal-, mint hanggal egyaránt lépést tudott tartani a szer« zók követelményeivel. Kclemcs művészi él-ményc volt a? estnek Radnai Irén szóló-száma. Üde" hangján kitűnően érvényesük a merész szárny a''ású zene. Őszinte, meleg sikere volt. Megérdemelte.
Pesthi karnagy zenekara sikeresen birkózott meg a sokszínű partitúrával. D.M.J,
*~Mint ismeretes, Darvas direktor megígérte, hogy dr. Szedő Miklós operaénekest, a rádió közkedvelt énekművészét egy estére lehozatja Za''aegcrszegre is. A megállapodás már létre is jött és így dr. Szedő Mik ós szombaton. >a-uuár 18-án már a Mosoly országa főszerepét fogja énekelni az egerszegi közönség előtt
Az igazgatóság értesíti a bérlóközonseget, hogy bár szombaton bérletszünet lesz, azonban''előzékenységből déli fél 12 óráig fenn-tartja he!veiket. Aki tehát jegyre reflektál, az legkésőbb szombat déli fél 12 óráig váltsa ki a helyét.
Dr. Szedő Miklós vendégjátékára már a mii naptól megkezdte a jegyárusítást a színházi pénztár.
HETI MŰSOR:
14-én, kedden: A nagy szerelem, Molnár Ferenc vígjátéka.
15-én, szerdán: Vadvirág, Harmat—li>»> maiin operettje.
16-án, csütörtökön: Lovagias ügy< Hunvady Sándor vígjátéka.
17-én, pénteken: Após a ti''osban, operett.
színház
Az igazi asszony. Négy papája voit Az igazi asszonynak. Hát ha azt nem is lehet épp mon-dani, hogy a sok papa közt elveszett a gyerek, de viszont nem is a legsikerültebb menyecske. A szövegíró g. Gábor Zsigmond (gyengébbek kedvéért: az a kis g. betű nem jeemt összekötő kapcsot a név viselője és az arisztokrácia között) ismét felfedezte, hogy milyen jótékony arzénkúrát jelent a témái vérszegénység számára egy nagyherceg és egy nagyhercegnő szerelme. Szegény nagyhercegek és szegény nagy hercegitek. Ők már rég a múlté, a murtjuk viszont a je esi kor libivttistáinak szabad prédája Ez az a bizonyos kiegyenlítődési törvény. Az egyik nem tud megélni a muHbói, a másik viszont csak abb6'' tudja kikaparni a maga kis jelenjét.
Szerencsére azonban az operetthez vers és főleg zene is kclL Ezeket viszo.it a ma emberei adták ehhez a darabhoz. A versekei egy űjság-író kollégánk, Novinszky Rezsó írta. Gördülékeny sorok. Versek, amiken meglátszik a toll-avatott mesterének alkotó keze. A versek méltóak Hemtz Fülöp cs GróssZ Albert öilietdús, pattogó, tartalmas zenéjéhez. A komponisták friss, modem zenéje komoly cnekfeladatok eié állítja a szereplőket, akik - dicséretükre legyen mondva — ragyogó diszpozícióvá: bírták a hang''étra komoly magasságai. így azután zenei szempontból igazán élvezetes estét kaptunk a,tánsu''attól. [77 ''''
Színházi c''övéteji pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérlctszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérlctszelvényeket fél l-ig váltanak be.
L—c
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. '' j

frakking
mellényt gallér, nyakkendő. a legszebb
kivitelben


PÁL Ét INDRA
cégnél Za t a *g *rm**gen
JaiQlon: 170.
Fizessen elő a JiUiir-ra!
___
1936 január 15.
ZALAI HÍRLAP
r,
KÖNYVEK
PAPA.
— Elfcabcth Russel regényéről —
Papa nem olyan papa, akinek a nyákábá lehet ugrani és azt lehet neki mondani: apus-kám. Még kevésbbé lehet azt mondani neki: édesapám. Papa nem édesapa. 0 csak egy. terűén: papa. Rideg és önző öregúr. Híres író. Gyönyörűen tud írni a tavaszról, de sohasem nyitja ki az ablakát, hogy beengedje a tavaszt a szobába. Csodálatos szépen tudja leírni-a virágokat, de nem tűr meg levágott virágot a házban. Ha a cselédek nevetni akarnak, előbb minden ajtót be kell csukniok a üower-strecti nagy, komor házban, ahová nem sűt be a nap és amely szinte hangtalan életet él. Ajtói a legjobban olajozott ajtók Londonban. Kényelmes, forgatható székében ülve, Papa a szénaillatos mezőkről és a tavászi szélben haj''adozó, karcsű fűzfákról diktál'' JennTfer-rek és Jcnnifer, kopogtatás közben arra gondol, vájjon^ mi jobb. tudni, anélkül, hogy é re zene ai; ember, mint Papa, — vagy éi''ezn:, anélkül, hogy tudna az embcc, - mint ó, Jeratifer..
Jcnnifer: Papa egyet''en leánya. Mam,a a halálos ágyán Jenniferrc bízta Papát. Megígértette vele, hogy sohase liaj;yja cl. Nem szép leány Jennífer és már harminchárom éves. Csak a foga gyönyörű, szabályosan nőtt, hófehér és ha mosolyog, ez a hófehér fogsor megszé-íti az arcát. De Jennífer nagyon ritkán moso-yog. Mióta az édesanyja meghalt, soha sem tette* azt, ami jólesett neki.
James Ollíer tiszteletes űr aranyos fiatalember. Szerény és szeüdszavű. Gyűlöli a nagyképűséget és restclí, hogy felügyeletet kell gyakorolnia egy csomó ember felett, akik kü-íör.hek nálánál. Kiskorától arra nevelték, hogy udváías legyen az asszonyokkal szemben, akik gyermekeket hoznak a világra, tehát szentek.
AlíceT^Dllicr tiszteletes űr nővére, száraz, rideg vénleány. Sohase szerette senki és ó se szeretett senkit, soha. Mikor egy csodáatos véletlen folytán feleségül kérik, önkéntelenül kisza''ad a száján a kérdés, hogy: miért? £s mikor a vőlegénye megcsókolja: Ai''cet még ez a kényszeredett csók is boldoggá teszt, mert hiszen honnan tudhatná szegény, hogv milyennek kell lennie egy szerelmes csóknak!
Mr. Devenish rigolyás, kiszáradt, özvegyember. Olyan régen özvegy, hogy agglegénynek számít. Egy szakácsné-vá''ság indítja arra, hogy újra megházasodjék. (»Rettenetes, hogy a házak mindjárt felfordulnak, ha a nők kivonulnak belőlük!«)
Netta, Papa második felesége, tizenkilenc éves, gyerekasszony. Azért ment Papához féleségül, mert elkápráztatta ót a híres író rajongó szerelme. Nászűtjára a kiskutyáját is magával viszi és a Goxver-streeti régi házban mindig va''amelyik ajtó közelében helyezkedik el, mintha állandóan szökésen törné a fejét.
F-z a hat ember: a regény főszereplője. Az ö életük fonalaiból szőtte a Szerelem, a Verőfény, a Bűbájos április írója ezt a színes, mai tündérmesét, amelyben a jók elnyerik jutái-mukat, a gonoszok pedig megbűnhődnek.
Rózsaillatú angol nyár tündöklik London szürke utcái és Sussex dűs pázsitja fölött, beragyogja a Gower Street és a megkövesedett szívek legsötétebb zugait és jóra fordít mindent. És, mint a nyár a mezők fölött: ügy ''ebeg a történet fölött az az istenáldotta, meleg, sajátos zatnatű, kristálytiszta angol humor, amely a lélek legmélyéről fakad és amely egyszerre megríkat és megnevettet.
1 Ruzitska Mária-
Bárhol hirdetett kticmrct eredeti kiadói áron ttáüit Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zalaegerszeg. Telefon 131.
Iz. erő, zamat
GYARMATI
*4vé
RftDIÓ
Kedd, január 14. Budapest I.
7.25: Sándor Mária énekel. 8: Színműelőadás a stúdióban. MoÜcrc: A fösvény. Vígjáték 4 felvonásban. 10.10: Bársonv Lajos dr. és B. Pálffy Boriska énekel. 10.40: Hangfcmezck. 11.10: Kertész Miklós jazzenekarának műsora.
Budapest II. 6: Mezőgazdasági félóra. 6.35: Egy elfelejtett magvar rokokó író. Trócsányi Zoltán dr. előadása. 8.40: Magyari Imre és cigányzenekara muzsikál.
Szerda, január 15- Budapot I.
10.20: Nő, aki a Napkirályt legyőzte. Irta: Za''ai Fodor Gyula. 10.45: Hogyan éljünk idősebb korunkban. Irta: Szabó István dr, 12.05: Bertók Vili és cigányzenekara. 130: A Mária Terézia 1. honvéd gvaogczred zenekara. 4.10: Diákfé
.óra. 5: Bért ha István szalonzenekara. 6: Az cvezóssportról és annak céllűtüíéseiról. •Hautzinger Sándor előadása.
6.30: Daisy Guth zongorázik. 7.10: Kis színpad. Eszterhás István: Mint a feldobott föld. Történelmi hangjáték. 7.45: Hanglemezek. — 9.40: Hubay Jenő szerzeményei. Közreműködik Szedő Miklós dr. és az Operaház tagjaiból a''akult zenekar. 10.50: OttMk György dr. németnyelvű előadása 11.15: IVrtrs PaS és cigányzenekara muzsikál.
Budapest 11. 6.35: Oasz nyelvoktatás. 7.10: Radnai Erzsi énekel. 8: A csöppállat ka.. Szi-!ády Zoltán dr. ek*>adása.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUT^ ÉS DEVIZA ARFOLYAMA1. /
Vjiot.ü • . j 3*Tt»ai * //-
Ans*ol tnr! ^65 ''69<> Aü''ftcfdsm .''29 5">-?3i X
Bstpa Ir. 5690 57*0 Belgrid 7 fcMvT.
Cseh korom 141514 35 Berlin 135 8 -136 80
Din korona 74 35-75 15 Bukarest 3*41-3 40
Dinár 7K1-7-95 , BrtJmiel 79 20-79-6C
Oíllár 329 (>1-339 U0 Kopenhágs 76MV86.47
Francia frank 22 3l>-2250 Omló 85-5C-765(
Hollandi >29-3^23! 30 London 1705-17-59
Len-yel zloty 6370-64 30 MPiao 2998-30-a
>eu 3"0ü-3*15 Newyork U5-20-347IC
Léva 410-4 15 Páris 22-32-221*
_ua 29W-30-23 Prága 14*07-17-^7
stárka 136 - 13760 Szófia 4*11-4 47
N''orvég Korona 83 70-vS4t50 Stockno''m tWIU-IW
Osztrák schilling 8.-8U-7U Varsó t>4-( 5-öj-í»5
Svájci frank 11^70-H 65 Wien
Svéd korona 85 80-8670 2ür»ch turtiMil-65
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTCS-
Kuia (Usiavidéki) /7 kg 1815 -1820 17 65-
17 80 (tiszv.) 7H kg. 18*10- 18 35, (et:véb) 17 90 1805. JVkg. (ttszv.) 1835--18-6S (cgvéb) 1805 l8*J(ti< v.) K) kg. 1865-1890. (egvéb) 18 3C-184J, i« is (pc v.) 1600-16.0, »ma uj 1740 -1600, sörarpa 1800-l''J 00, jab I7.55--I765, tengen 1545 15*5, otíik»»it« 12-50 -1263 • w.myzai gyengébb, forgalom: csekély.
v«»t».*i<v»M «• ••)•<<• »Ki»'' ín.riin -?rr«
* i UUS-O* <1ÍZ»
SMrtMlrf OiWO M49YAA JdiMf K»»«"»»»« • A0<riMt£Xr USZló
úo-M1 tUJt-u. nu*cu jótstr
Fi gu elit
HAVAS
kézimunka-
és szönycgfonalai. Babiruht kii lón lege őségéi legmegbízhatóbbak.
Ȏdjfgy
Ót
és
orvosi rendeletre is legolcsóbban készít
TIKI
Göcsejiek
órása és ékszerészé.
Legprecízebb órajavitd mübdy
Varga Lajos (Tiki)
órás- és éksrtr+tz
Rákóczi ut 5. sz.
Vasi Laios
orás és ékszerész
7.a!»egrrszeg, (a megyeházzal siembcj Ol.CSÓ és MEGBÍZHATÓ
írógép
és uámlálógép MAVüftet
Uj ti»k» cép
P 175
Rfmington ir<>gép<rk b«:«>-inAnyi lerakaU. (»vitatok, bcnzintűnlAk, Jí karban tarti«. - Arany. ^«ü»t íksierek. dúzUrtv-ik
HORVÁTH MIK''-ÖS aranymÜTW. Ír6{ép mQ< Mcré«x, Zataegcr»ie<. * é rtnddrpaloüral tzen ben (MAndi patika mdictt.)
16 392-iW. Iszám. y**''
Ártcfé<i hlrdttrr.énji-ki*oiiat.
Vasviruiceyri (■» Szombathelyi Város körkórhtxa vécrehaitat >nak Baka Fcrcnc zalabaksai Ukós végre-ha)tl»t srcnvcdö ellen inüitott végretiaitáii ügyében a • telcVkönyvi haisu< végrehajtást árverést 122 P. 40 I. tökekAvc teles é» járulékai beháj''áw végett a latacger-szegtkirjárá^biróság területén léró, Zalabaksa kOz^égtten fek*6, s a zalabaktat 73sxtjkvoen A I. 3. sortz 4)5. 50J—4 hr»z. rét Cscppin berki dülóberv malomrétekbca ingatlanára 3Uü P. 187. 183-1 firtz ház. keit a bt telekben 2tH n. Al. ingatlanára 15(0 P., 73ö íitjkvben A 13 for 19?, l''.<3. 194 hrsz. keit a beHelekben 641 n ftl ingatlanból B. 2 alatti I 2 réiz Illetőségére 165 P. kikiáltási árban üaka Ciábor és feleté<e S-jóí Teréx holttKtartó haszonMvexet'' jogával terhelten elrendelte. Az árverést 1936 évi lebruá'' hó 5 rapjin d u ¿órakor Zalaoaksa községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kcrul > ingatlan a kik<áltási ár kethamadánál alacsonyabb aron nem adható cl Az irverelni szánd .koiók kötelesek binatp^nzQ! a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben. vagy óvaaekképes értékpapirosban a kikoj-diMtníl íetrnni. Az. aki''az ingatlenért a kikiáltisi árnál magasabb ¡¿éretettett, ha tóbbet Ígérni senkisem a<ar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka »zertnt megállapított banaipénzt az általa ígért ár unyanannyi szí» zalékiig kiegészíteni Zalaegerszeg, 1935 ért szeptember hó 30 napján. Dr. Nagy Karoly sk. kir larásbiró.
A kiadmány hiteiéül - Hcnin kudó.
Hirdessen a „ZíLil mm
Alkalmi aiándéknak
könyvek difzlevélpapirok töltőtollak gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS AGG/TONNÁI-
M évi egyek és minden egyéb nyomtatványok ízlését kivitelben
I
fiamw
\
K e I e n g
r a sít ás
2 kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig
0
teljes erővel megindult!
A „Fehér január" uászonárai:

B. S. VáSZOD: könnyebb minősé«*, lenszerű kikészítés métere Balaton gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere ^ Balaton gyöngye: komplet szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehórn6műre.alkalmas métere Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: fitinm fehérneműre es ágyneműre métere Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sűrüszövésű ágyneműnek métere^ Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere v
ugyanaz duplasz jles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: közopminőségű metere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
S ugyanaz sűrii szalu nehezebb rfiirjőségben métore
Extra — Extra takácslepedp: dupla erős, sodrott szalu métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2.— •P. 1.80 P. 1 80 P. 4.80 P. 1.90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—

Paplanlepedök- varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban 1
Törülközők 50 minőségben !

i
Schütz vasznah vsdjegya
Schütz Áruház
v
Nyomatott Kakas Ágoston Könyvnyomdájában, Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 1. TtMon Ml.
n évf. 1936.12. szám
lanoár 16. Csütörtök.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-térElőfizetések a kiadóhivatalba, vagy { Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVFSTFR PETUR JÁNOS
Valószínűleg Bethlen István gr ót lesz
Cenlben Magyarország fődelegátusa
Budapest, január 15.
Az Uj Nemzedék írja: Gömbös Gyula miniszterelnök és Bethlen István gróf közeledése elől elhárultak a különbözö akadáfyok és így most az a kombináció merüh fel, hogy gróf
Bethlen István elvállalja Genfben Ma#**-ország födele gát usi tisztségéi.
Azokba) a körökben, ahol jól hraerík Bethlen gróf ülencióh, nem crüsriettékíiieg ug>sr ezeket a híreket, de nem h tfcakoztak eUtnűk.
Schuschnigg prágai utja
izgatja a nemzetközi közvéleményt
Bécs, január 15. Fierlmger bécsi csehszlovák követ kijelentette francia újságíróknak, hogy Schuschnigg kancellár prágai látogatása alkalmából nem kerül szóba semmiféle szerződés s
a látogatás nem jelenti Ausztria új őrien-támlását.
Kómái jelentés szerint olasz körök nem tulajdonítanak túlságosan nagy po''itikai jelentőséget az osztrák kancellár prágai látogatásának.
A Manchester Guardian londoni jelentése szerint
Schuschnigg prágai útja mögött komoly
tárgyalási szándékok rejlmek.

Az esetleges csehszlovák—osztrák megegyezés nagyon fontos volna Középeurópára nézve. Ausztriáiba római jegyzőkönyv Olaszország-
hoz és Magyarországhoz köti, Csehszlovákia pedig a kisantant tagja. Most valószínűleg
kísértetet tesznek, bo& hidat verjmek a két csoport kAzé-s
A francra közvéleményt — párisi jelentés szerint — élénken foglalkoztatja Schuschnigg prágai utazása. A lapok általában valószínűnek tartják, hogy
Prágában a gazdasági kérdések mellett a - két ország szorosabb politikai együttműködési lehetőségeit ts megvitatják.
Egyben azonbotn utalnak azokra a nagy akadályokra. amelyek a csehszlovák—osztrák osz-szefogás útjába tornyosultak. A baloldali sajtó abban reménykedik, hogy a prágai látogatás Ausztria belpolitikájában demokratikus eltolódást fog eredményezni.
inawLfxJinjirijifUiivinAr^^ ........................................
Eckhardt Tibor beszédei Debrecenben
Zalaegerszeg, január 13. A független kisgazdapárt fiatal vezérét Debrecenben a Függetlenségi Kör mint űj dísze htokét ünnepeTte. Felvonultak erre az alkalomra a Hegymcgi-párt törmelékei, a liberalizmus tiszántűü wto''-só. mohikánjai, a tanácstalan csáklyás osztagok és az országosán ismert városi vizsgálat hajótöröttjei: az a kicsim, de mindennel elégedetlen társaság, aminők sem talaja, sem po''itikai hitele nincs töbfö as^vtíek híres városa ban. és az ifjű vezér így kezdte agitációs beszédét:
- Megmondom nyíltan, az a kudarc, melyet a közelmúltban itt szenvedtünk, lehangoló volt.
Miról is lehetne beszélni másról egy ilyen {yülekezetben? Abban a körben, amelynek elnöke hat jogerős bukás keserűségével szemeli a világot. Ahol a falakról az »átkos Bécs* ellen viaskodó elődök függetlenségi pártharcainak büszke emlékei tekintenek a pipázgató, íyfilésezgető késői kurucokra. akiket már senami sem fűz a múlthoz néhány elavult jelzőn és az ellenzékieskedés hagy ományos szellemén kívül. Ahol megállott az idők óramuta-tója 1Q18 végén, a szomorú emlékezetű debreceni Gotterhalte botránynál, hogy a folyton fogyatkozó öreg harcosok mintegy álom->üágban élhessék tovább a kormánycBencsség üdítő nekihevüjéseit. Élvezve ez üratepí alkatommal is a »hatalom« elleni opponálás ártal-
/inat''an örömeit, tekintet nélkül arra, hogy a mostam kormánynak megbízatása nem Ausztriából, hanem a magyar választók óriási többségének biza mából fakad és feladata immár nem közjogi csetepaték elintézése, hanem a trianoni nemzet é''et-halál kérdéseinek meg*« oldása.
védelem véres kardját megforgatni, sni/dig vágásokat intézni a mondvacsmá''t > ellenség, a diktatúra gó''cmje felé. Milyen örAm Ehetett azoknak, akik a nagy debreceni kuruc képvi-stfó, Thaly Kálmán esztendeiben látták el magukat politikai útravalóval, ismét ugvanotan beszedet hallgatni, mintha Ugrón Gábor, vágy justh Gyu''a dörögnének a császárt *zolgi2* szabadelvű kormányzat ellen. Mennyi'' régi húr rezdült meg ismét a régi szavakra: — Veszedelemben őst alkotmányunk, a választójog mindenekelőtt, oltalmazzuk legszentebb szabadságjogainkat!
/ De vajion ki ellen? A"*debreceni polgár politikus lény, évszázados hagyományok nevelték azzá. és ez a debreceni poljár — az a kisszámú hallgatóság Is —, amely talán tapsolt a nyugtalan ellenzéki vczérférfiú szép szavaira, gyűlés után a magyar lélek fontolgató csendjében/ megemlékezett ugyanennek a szónoknak egy másik debreceni beszédéről Ezt a beszédet ugyanez a hév, szenvedélyes meggyözniakarás, megvesztegető érvelés jellemezte. De akkor Eckhardt Tibor egész elokvcnciáját a parlamentarizmus csődjének bizonyítására fordította. Argumentumok seregével "támasztotta alá követelését: Magyarországon el kell jönnie a diktatúrának!
Eckhardt. mint ma, akkor & tagja volt a magyar parlamentnek. Akkor azonban nem hata''ornra törő pártpolitikusként, hanem egy tiagy társadalmi egyesület országos elnöke gyanánt hirdette a »legmagyarabb civitas- közönsége előtt ^diktatúra szükségességét. Akkor még nem feszélyezték az egységes ellenzéki front ^ialakitasának taktikái gátlásai. Ami a szivébén volt, az a száján.
és amikor ar függetlenségi hagyotnánvokon nevelkedett öreg civfs hazaballagott a körből s a szemlélődő magyar bölcs szokása szerint pipafust mellett mindezeket újból végiggondolta magában, .elvonultatván Viki szemei előtt a 23 tagú párt alkotmányit úton kormányra kívánkozó vezérének kiáltóan elentétes debreceni megnyilatkozásait, nyilván huncutul elmosolyodott a bajusza mögött.
Eckhardt pedig már Szolnokon védi az al kotmányt. támadva a három éve dolgozó Nertí^'' zeti Egység »egypártrendfZerét« azokért a panamákért, amelyeknek eredete messzi esztendőkre, évtizedekre nvúlik vissza.
A po''itikai kipp van Wmkléknek ebben a világában egészen stílszerű voK az alkotmsny-
Hirdetéseket a ÉLakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénzt4Á csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: J hóra ¿40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
Gojem tartomány fellázadt
és a lázadók megverték Imru herceg csapatait
Róma, január 15. Olasz hivatalos körökben megcáfolják azt az abesszin hírt, mely szerint az abesszinek körülzárták Makallét és az ola-szok 50 km-nyire visszavonultak.
Cáfolják azt is, hogy Zebbi Sebeli vidékén ütközet lett volna, melynek során az olaszok egy magasTangú tisztet, továbbá száz sebesültet, hat harci kocsit és kilenc gépfegyvert vesztettek volna.
Meg nem erősített abesszin je''entések sze- j rint az o''asz repű''ók áBandóan bombázzák a |
Makallétól délnyugatra fekvó Sokota \jros1 és környékét, úgy hogy a város már teljesen romokban hever.
Desta hercegnek Addisábebatu küldött hi-vatalos jelentése szerütt a Web be és Doria folyók mentén egyre hcvesebbQi megismétlődő olasz támadások majdnem teljesen megbénítják csapatainak tnozdu''atait.
A herceg nagyon panaszkodó, hogy katonái lőszer- és élelmiszerhiár^vbari szenvednek. k
ZALAI HÍRLAP
6 .január 16.
Nem tudnak sehonnan utánpótlást kapni, mert a hozzájuk igyekvő karavánjaikat á''landóan bombázzák az olasz repülők. A herceg azt is bejelentette a négusnak. hogy most Webbe környékén akarja összevonni a seregét.
Gojem tartománybjn /:ndültS tört ki.
A lázadók vezére HaUu Tekirto Hajmano her« ceg. kinek ilivei összeütköztek Imru herceg katonáival.
A kormánypárti csapatokkal vívóit küzdelem sorái a lázadók ftnyes gytaeknet arattak*
M/f dolgozott az elmúlt évben
a megyei árvaszéki
Zalaegerszeg, janunr 1b. Zalavár megye ar-vaszékéné! a mult évben beiktattak 43.700 ügydarabot. Ebbö! mindössze néhány száz ma-radt a folyó évre, a többit elintézték.
A nyilvántartott árvák száma 38.732, a gondnokoltaké 1.123. A számadásra kötelezett gyámok és gondnokok száma 525.
A gvámpénztár pénzkészlete: a Varmegy« Bankná! 2151655 pengő. jelzáfcgadosokna. 355.341 pengő, szárnak: vonaton 15.722pengő, összesen 5S6.719 pengő.
A mult év folvamán segédért folyamodott 268 család, cbbál 236 csaüád 293 gyermeke jészesült segélyben.

A gazdasági felügyelőség ielentése
a mezőgazdaság állapotáról
Zalaegerszeg, január 15. A vármegye mezőgazdasági állapota a gazdaság» felügyelőség szerint: Z
Az jdóiáíás december folvamán nagyon változó voX de a mezőgazdaságra nézve ennek dacára sem volt kedvezőtlen. A hónap első napjaiban még enyhe volt az tdó. később nagyobb havazás állott be, enyhébb fagyok kíséretében s ekkor mintegy 40 cm-nyi hóréteg képződött. A hónap végén az idő hirtelen mcgenyliült és erős olvadás következett, ügy hogy a vastag hótakaró rohamosan, néhány nap alatt el is olvadt. A hónap utolsó napja: az évszakhoz viszonyítva igen enyhék voltak. langyoSj^záritó déli szelek mellett.
Az őszi vetések egyelőre ki fogásia!anoknak mondhatók. A rozsok buják, a búzavetések is jók és a kedvező őszi időjárás folytán a későbbi búza vetések is kellő módon megerősödtek. Az őszi árpa és repce vetések is hasonlóan kedvezően telelek eddig.
A gazdasági munkák az évszakhoz mérten a megszokott mederben folynak. Ezidószcriut főként erdei munkákat és szőlőben* forgatásokat végeznek. ''
A takarmány készlet csak igen gondos beosztás mellett Vsz elegendő, ha a té! hosszúra nem nyúlik. Hiány van nemcsak a szálas-
takarmánvokban, hanem az erő takar alanyokból is meglehetősen kévé* áH a gazdák rendelkezésére. A szálastakarmány hiányát a gazdák különböző tavaszi szalmafélékkel, po''.yváva és törekkel igyekeznek pótolni s ennek a fektetésénél kedvezően játszik közre az a körülmény, hogy a takarmányrépa termése a mult évben meglehetősen sikerült s így az e)5bb említett ¿za!mafé>ék az áHatok áítal jó'', fcl-t a k ar mány ozhatók.
A föld müvelésügyi kormány által a vármegye részére juttatott melasz-akdóban a gaz-dak nem igen vettek reszt, főként a kisgazdák idegenkedtek tőle, úgy hogy a rendelkezésre bocsátott 17 vagonbó'' csak 6 vagon került kiosztásra./
A jószág egészségi állapota kielégíthetőnek mondható, jólejKt az állatok kondíciója sok kívánnivalót hagy hátra; de ez a szűkös takarmányviszonyoknak tudható be.
Az állatárak, változatlanul nyomottak és csak kérés- helyen észlelhető kismérvű javulás.
A mezőgazdasági munkásság helyzete a hónap folyamán lényegesen nem változott. Kereseti lehetőségeik az erdei munkáknál, a szőlő-bem forgatásoknál a szórványosan megindult munkáknál nvilnak

A pénzügyőrök illetékrazziái ellen
a pénzügyminisztertől kérnek védelmet a kereskedők
Az 1920: XXIV. tc. 10. szakaszának első bekezdését a 1H.SOO-1Q34 VIII. számú körrendelet akként egészítene ki. hogy iparosoknak vagy kereskedőknek az a feljegyzése, me-
Báli
frakking
mellény. gallér, nyakkendő, a legszebb
kivitelben ♦
PÁL É$ INDRA
cégnél Zmlmmgmrsmmgmn
rimton: 170.
lyet a készpénzzel azonnal kiegyenlítet: kézivásárlás adatairól a vevőnek az árúval együtt nyomban ad, vagy az árúval együtt házhoz küld, nem tekinthető számlának. Ennek ellenére is az utóbb: időben tc>bb üzetben és vágatnál egyre gyakrabba.i isinéOjdö hiva-ta''os szemlék alkalmával eljáró pénzügyi közegek vagy nem ismerve, vagy félremagyarázva a rendelet ide vonatkozó részét, a rendeletben megjelölt esetekben is számlái/etek kötelezettséget állapítanak meg. Vizsgálatot vezetnek le nem egyszer olymódon is. hogy a kereskedők könyveiből kiírják a készpénzért vásárlók neveit, felkeresik óke: és az u/X-t-ben vásárolt és készpénzzel kifizetett árúkról kiállított szállító-'' vagy kiséró-jegyzéket . megleleterik.
Ebben az ügyben érdekképviseleti mozgalom indult meg és a Magyar Kereskedelmi Csarnok az összes kereskedelmi érdekképviseletek nevében felterjesztést intézet: Fabinyi Tihamér pénzügyminiszterhez. A .beadván v többek között ezeket tarta''mazza:
— Tudjuk, hogy nagy méltóságod'' minden megokolt esetben mentesíteni óhajtja a felesleges zaklatásoktól'' a közterhek nyomasztó súlya alatt egyébként is görnyedő kereskedő-társadalmat, ezért mély tisztelttel arra kérjük, méltóztassék intézkedni, hogy a készülő ílletékkódcxben világosan mondják ki: a készpénzvásárlásokról kiállított jegyzékek nem te-
kintendők szánt aknak és így nem esnek a szám''ailVték kirovásának kötelezettsége alá. Kérjük továbbá arra is, hogy addig, mig eh. be i az irányban üitézkedés történik, a folya. ma''ban evő és a minden törvényes renüelkt-zésiiek mindenkor eleget tevő tisztességes ke-reskedótársadalntat mélyen sértő iJetékrazaá-kat sxüntesse be.
Tanügyi hírek
Somogyi Bé.''áné Szijj Albertina kusuinszegi reL tanítónőt január 1-től ideiglenes nyugáSo. mányba helyezte,
Sinka Gyula szentkozmadombjai ált elemi isko''ai tanítót az egeraracsai, Major Ferenc egeraracsai áll. helyettes tanítót a szentkozmadombjai áll. elemi iskolához áthelyezte,
Burgerné Deli Jolán sümegi ail. h. óvónőt segédóvónővé, Klencsárné Papp Ilona pór-szombati, Baján Borbála és Kaposiné Kerényí Irén za''aegerszegí, Bender Mánia molnári ál!, elemi iskolai helyettes tanítónőket segédtanító, nőkké kinevezte,
Pasqua''etti Antal zallaszentjakabi rk. elemi isko''ai segédtanítót állásában véglegeshetae a kultuszminiszter.
Pintér Margit oki. tanítónőt a tihanyi, Szőke Oyula oki. tanítót a prmeTéki rk. elem? iskolánál segédtanítóvá Wgvájasztották.
A gétvei rk. elemi iskolát kanyarójárvány miatt bezárták.
Ezidén i( lesz németét olatz sazdaifjutási csereakció
A Fa''u -Gazdaszövetség ebben az évben is megrendezi a német és o\a>z gazdaifjúsági csereakciót. A . magyar gazdaífjak — a szokásnak megfelelően'' — tavasztól! őszig maradnak külföldön, ahol mint családtagok részt-\ esznek a/, összes előforduló gazdasági munkákban és ez idő a''att díjtalan ellátásban részesüknek. A csereakcióra csak olvan 17 évesnél idősebb ifjak vétetnek fel, akiknek szülei önálló gazdasággal hirnak és egy magvar vagy kü''földi csercifjú családtagként való befogadását vállalják. A bejelentések a szülők részéről történnek, de a jelentkezőt ajánlania kell a szülők lakóhelyén levő Faluszövetségnek, gazdasági egyesületnek, vagy gazdakörnek, to-^vábbá a Hangya,'' vagy hitelszövetkezet vezetőségének. ezenkívül a községi elöljáróságnak is. A részvételi díj 190 pfctgó, mely összeg két részletben fizetendő és ebben bennfoglaJ-I) tátik az oda- és visszautazás, vaamlnt áz őszi hazatérés alkalmával rendezendő tanulmányi kirándulás költsége, teljes eliátássa'' egvürt
Je''entkezési határidő: február 25. Óovcbb felvilágosítást az érdeklődőknek a Falu—(bz-daszövetség (Budapest, V., Báthory-inca 24.) ™újt. y^v-y
Zalaegerszeg1 léggömb
a Vértesek felett
Braun Lajosnc zalaegerszegi divatárúkeres-kedő nemrégen/ egy kis reklám-léggoinbőt adott Sperlágtt gyógvszerészék kisfiának. A kisfiú kezéből egy óvatlan pillanatban a kis ballon elszökött. Felszállt magasra, eltűnt.
Ma a következő szövegű levelezőlap érkezett Braunékhoz: »...érdekelni fogja, hogy egy reklámgömbje eltévedt ide, a Vértesekbe. A kis gömb maradványait a zsineggel, megtaláltam a határunkban. *A kis világjáró, ha tovább repült volna 15—20 ktométert, már cseh megszállt területen esett volna le. Tisztelettel: Harmados Oszkár, Vértestolna.u
Vértestolna a tatai járásban, Komárom megyében fekszik, közel a Dunához, vagyis * cseh határhoz. Ide, Zalaegerszeghez, tőbbinmt 200 kilométerre fekszik. Vagyis az egyik or-szágszélról a másik országszélre vitte a kis éggömböt a sors. Talán át akarta vinni a magyar betűt Csehországba? Kár, hogy az ilyen gömbökön nincs rajt: »ne feledd, hogy magja? vagy!« Kár, hogy ezeket a gömböket, kedvöű széljáráskor nem engedik fel tömegiescn, céV-zatosan, hogy átrepüljenek a határon...
1936. január 1.
ZALAI HÍRLAP
3
túli magyar népies építészet elemei a baUtun-menti nyaralók korszerű megtervezésénél« címen pályázatot hirdet. A három legjobb tanulmány egyenként 200 pengő jutalomban részesül és még három munkát 100—100 pengővel megvásárolnak. > A pályaművek máraus 15-ig névaláírással és lakcímmel cSátva a BlB-nál (Budapest, VI., Andrássy-út 73. 15.) nyújtandók be. Ugyanott a pályázat részletes feltételei is megtudhatók.
A népi építőművészet
hasznosítása a balatoni építő stílusban
A dr. Torniay Géza kereskedelmi államtitkár elnöklete alatt működő Balatoni Intéző Bizottság máris sokat tett a korszerű balatoni építkezések megfelelő irányítása érdekében. Az újabb építkezése^'' szép bizonyítékai már e célkitűzés sikerének.
A ba''atoni építkezésekből azonban eddigelé hiányzott egy bizonyos, arra a szép vidékre emlékeztető magyaros jellegit vila-, háztípus s ezért most az ősi, szépséges népi építészet elemeinek felhasználására gondol a BIB akkor, amikor ?Alkalmazhatók-e a dunán-
Balett a Kék Duna keringőre
együttesen adja a zenei aláfestést a kssiányok művészi teljesítményéhez. Komoly, művészi, felejthetetlen élményben lesz tehát része mindenkinek, aki megjelenik február 2-án az Iparoskor és az Iparos Dalárda hangversenyén.
Az Jparoskör vezetősége tegnap este nagy érdeklődéssel kisért választmányi ülést tartott, htelynek főtárgya a február 2-i est programi % jának megbeszélése volt. Az elhangzott felszólalásokból örömmel állapítottuk meg, hogv a rendezőség részéről, de különösen xz idősebb iparosvezetók részéről meglepően nagy lelkesedés kiséri ezt a vállalkozást és így minden jel arra mutat, hogy feltétlenül jól keil sikerülnie ennek a hangversenynek.
Zalaegerszeg, január 15. Nemcsak Zalaegerszeg iparostársadalmában, de azok körében ts, akik őszinte érdeklődéssel kisérik mindenkor az iparosság törekvéseit, kíváncsi várakozása sal tekintenek a február 2-ra tervezett, hangversennyel egybekötött táncmulatság elé.
Tegnapi számunkban már jeleztük néhány szóvá, hogy ezt a rendezést az Iparoskör és az Iparos Dalárda karöltve végzi. Hogy minél Lmpozánsabb, minél sikerültebb legyett a Bárány nagytermében rendezendő hangverseny, száz tagű rendezőbizottság dolgozik a részletterveken. Az est szenzációja, mint ezt sikerült megtudnunk, az a balett lesz, amelyet nyolc szép kislány fog lejteni a Kék Duna keringőre. A zenekar és a 80 tagú vegyeskar
Bálra:
Irakking 9.80 lalikcipő 13.50
gallérokf nyakkendők. zoknikf sálak
a- legujjab divat szerint a
Fenuuesi MMn
A tanuként kiha''lgatott ieány mindenben megerősítette mostohaapja vallomását, <sup&j abban tért el tőle, hogv nem vo* ittas a vádlott. t
A bíróság rövid tanácskozás után a vid-irat értelmében nyolchavi börtönre itéite jogerősen Farkas Károlyt.
Nyolchónapi börtönre Ítélték ; a baki uradalom egyik cselédjét, aki szerelmi dühében
összeszurkálta a mosiohaleányát

Zalaegerszeg, január 15. Szerdán délelőtt fél II órakor egy deresedő, 50 év körüli, erősen reszkető, középtermetű embert kisért a szuronyos fogházőr az egerszegi törvényszék főtárgyalási termébe.
Farkas Károly 51 éves baki uradalmi cseléd ellen szándékos emberölés bűntettének kisér-lete címén emelt vádat a zalaegerszegi kir. ügyészség, mert a inult évben, november 11-én, a késő délutáni órákban a baki uradalmi
az oicso zsír vasar
Plank József jánosházat na*yvái.''ónál:
la zslrszalontia bőr n*lkül 1 36. háj 148, U olvasztott zsír I 56, füstre való szalonna I 20, fűtőit szalonna 140, fri«s topörlő — 96,
la húsos kolbász I — P. A i árak nagyban é r t e n d ó k
Nagy megtakarítást ér el. ha e/cn kflnnyü ■ éghető, m a ga s k a I ó r i a j u fűtő szenet nálunk vátárclfa.
100hg.la hazai szón
3-50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb téléit házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás.
Telefon: 89.
erdő szélén zsebkésével félholtra szurkálta mostohaláhvát, a 28 éves Szakony Terézt.
Amikor a vádlott megáldott a bírák előtt, Czikó tanácselnöknek is feltűnt a reszketése és megkérdezte, hogy mi ennek az oka.
— Nagyon félek a rám váró büntetéstől -mondotta leliajtott fejjel a vádlott. — Tudom, hogy/nagy bűnt követtem el és én nagyon megbántam már.
Ugyanekkor bejelentette a védőügyvéd is, hogy Farkas Károly súlyos idegbajban és delírium trémensben szenved.
A bíróság a vádirat felolvasása után megkezdte a vádlott kilialugatását. A főtárgyaláson elhangzottak megdöbbentő családi állapotról rántották le a leplet. Mint kiderült. Farkas Károly hat év óta üldözte szereiméve! a mos-tolta* ányát. Emiatt állandó volt a perpatvar odahaza. Farkas elmondotta, hogy a vádbeli napon a délutáni órákban meglehetősen ittas állapotban igyekezett hazafelé, amikor útközben. az erdő szélén,, összetalálkozott a mostoha anyával, akivcL ismét erőszakoskodni kezdett. Végül, amikor a leány makacs ellenállásán feldühödött, előrántotta a zsebkését, hogy ráijesszen.Szakony Teréz, amikor, meglátta a nyitott bicskát áz apja kezében, nem Ijedt meg, hanem birokra kelt vele és kicsavarta a kést a kezéből. A vádlott állítása szerint ebben a. du''akodásban sérült meg tu\ajdonképen a mostohalánya, akit egyébként nem volt szándékában összeszurkálni A sérülések szerencsére nem voltak súlyosak, úgy hogy Szakony Teréz 3 hét múlva már kikerült a kórházból

''Dr. Radó Gyula és felesége szomorúan tudatják, hogy szeretett édesanyjuk
özv. Radó Henrikné
szül. Grünwald Gizella
életének 72-ik évében elhunyt. A megboldogult temetése folyó hó 16-án délután 3 órakor jesz az
izr. temető halottas házából
Minden külön értesít*« helyett.

n
— Vhéz Tabóá) Tibor föispfri és Czobojr Mátyás polgármester Szombathelyre utaztak, a MAV menetrendi értekezletére.
v — Az OTI és a Stefánia. Évek óta vajúdott az OTl-nak és a Stefánianak megállapodása, azonban mindig nehézségek merültek fel a két egészségügyi intézmény szerződése körül. Most ezt végre sikerült eílváritant és a szerződés már hatályba is lépett. Ezentúl minden OTI igényjogosult részesülhet a Stefánia anya-és csecsemövédó intézet minden segítségében, kedvezményében. Ugyanekkor az OTI befolyást nyert a Stefánia vezetésébe, amennyiben az ügyvezető lűvatalból a munkaköre területén levő Stefánia intézmények igazgatósági tagja.
— za''avármcgy.- Vitézi Társadalmi Bizottsága január 29-én délután 0 órakor Zalaegert, szegen, a megyeháza nagytermében vetített-képes előadást rendez, amelyen Fára József dr. vm. főlevéltáros »Utazás a Balaton ai partján- címen ad elő. Az előadás keretében mintegy száz szebbnél-szebb vetííertképet mutatnak be az előadó történelmi vonatkozású magyarázata mellett. Az előadás díjtalan; minden érdeklődőt szívesen lát a Társadalmi Bizottság.
— Bolgár új>áglró Szombathelyen. Konstans
tin Nikolov Dinolov bolgár újságíró magyarországi tanulmányútja során tegnap Szombathelyre érkezett. A fiatal újságíró, aki vezető-ségi tagja a bo''gár nemzeti diákszövetségnek, több hónapot szándékozik Magyarországon tölteni. Uti impresszióiról nemcsak cikkekben számol be, hanem könyvet is szándékozik írni. Az alföldi nagyobb városokat már mind bejárta. Szombathelyre Sopronból érkezett, utnen a dé.''dunántúh városokba folytatja útját. Igen nagy lelkesedéssel beszél a magyar-bolgár barátságról és a tanulmányútja során eddig látottakról.
— A Zalaegerszegi Kaszinó folyó hó lS-án este 7 órakor tartja évi''rendéi közgyűlését Közgyűlés után a kaszmó társasvacsorál rendez a Bárány éttermében, melyre tagjait ezúton is meghívja.-
— 100 tagú rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparoskor és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egybekötött mulatságának előkészítésén, mett a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangu''atú, hagyományos iparosbálokat.
f — Áldott áSapotban levő nók, ifjú anyák fe többgyermekes asszonyok az enyhe természetes a Ferenc József» kcserűvtznek már nicr-fvékeH adagokban való használata Üta! is könnyű és híg ürülést, úgyszintén rendes gyomor - és bélműködést érnek el.
TOLTÖTOLLAT ne vegyftV, amíg meg nem nézi dús választékú raktáramát. Ereden 1» Farkért tollak leszállított áron. Valódi arany tollak már 5 P-tól Kakas Ágoston könyv, papír és írószerkeres-kedese, kölcsön könyvtára. Zalaegerszeg.
'' Telefon 131.
fi
— Halálozás, özv. Radó Henrikké magán-zónó 72 éves korában Zaacgenszegen meghalt A megboldogultban Radó (lyuk ár. lo5 roncs
úl édesanyját gyászolja. A temetés csütörtökön délután 3 «kakor lesz a zalaegerszegi izr temetőben.
— Hétszázalékos osztalékot fizet a Nemzeti Bank. A Magyar Nemzeti Bank főtanácsa jóvá-hagvta a bank mérlegét, valamint nyereség- és veszteségszámláját, mely szerint az 1935 évi tiszta jövedelem 2,680.317 pengő. A főtanács elhatározta, hogy az elért üzJeti eredményből
-os oszta''ék * (részv ényenként 8 pengő 11 a''íér) kifizetését javasolja a február 3-án tartandó közgyűlésnek.
— A keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia
Georgicon (iazdasdgi Kore január 10-án, c*u-tónökoM este fél V órakor a Bocskai vendéglő nagytermében tartja VI. .szakülését. Tárgysorozat. A tagosítás rövid ismertetése. Horváth Judit III. é. halig, felolvasása 2. Okszerű irányelvek az istáljítrágya erjedéséhez és konzerválásához. Tartja: Tárczi Nagy Zohán akad gyakornok. 3. Milyen munkásokkal fedezzük a mezőgazdaságnsiem kézimunkaszükségletét. Vitakérdés. BevezetiParragh . Attila III. é. halig. 4. Mulatságos rész: a praxi-jazz táno-darabokat játszik. v
— Anjyakönyvi hírek. A za''aegerszegi áll. anyakönyvi lúvatalban az elmúlt két hét folyamán a következő bejegyzések történtek. Szü''etés: Kovács Ferenc gazdálkodó és Herold Gizella Mária leánya rk.. Takács Lajos nap-számos és Könczöl Mária Ilona leánya rk., dr. Saekeres Sándor körorvos és Hcrbst Márta Sándor fia rkw Holczer Ernő banki^izgató és Kollár Blanka Gábor fia rk.. Kovács József gépkocsivezető és Tófeji Rozá''ia MUdós fia rk., Zeke Lász''ő oki., mémők és Hpyács Mára Éva leánya rk.. Lukács István gazdasági cseléd és Ben kő Mária László fia rk., Pe-resztegi József napszámos és Binos Karölvn László Fa rk., Jónás Anzelma háztartásbcV alkalmazott József fia rk. HaVá!o2ác Qafcirabos István földműves bO éves rcf. (Csöde), özv Nagy Oyörgyné sz. Tóth Erzsébet r>0 éves rk. Sinkovics Miklós 5 éves rk. (Zalaszrotmihfy*). Gerencsér Józsefné sz. Enirik Borbála t>2 éves rk., T:bák János napszámos 30 éves rk (Szent-kozmadombja), Horváth János a|>ész 7b éves rk. (Szívhegv), Pcresztegi Lász''ó I napos rk. Házasságot kötőn 3 pár: Zsuppány Ovula át-s-segéd rk. Ciombo* Irénnel rk, l''mgár Béla izr. Kis Annával izr,, Balogh Ama, joghallgató rk. Vidám Jolán járásbírósági kc«ek»vel rk
— Egy pár kesztyűt taáHak Igato''í tulajdonosa a remi r rk aprt ánysá -átveheti.
— Országom vájárok Nem^á tdoriázárt
Nemcssándorháza község o-*zágos áll*- c* kirakodó vásárját január 2b-cr. március <kr. tartja meg. E vásári napokon hajtott kótmu és egypatás ágatok is felbujthatok. Vasait i <o-más a vásártértől 200 méterre. BáCMfeaMt-í ászlón. rakodó áfomás és áVa.merKtr* ts Búcsúszentlászlón.
— Bék-infekciónál «lgmátadi gyonm segít. Mert pár óra alatt gyooirot-belet tisztit.
— Rejtétyes bolttest a főidben- A eomogv-megyei Öreglak községben, a Jankovich kastély közelében a munkások egy erősen o*z2ás-nak indult holttestet találjak a főidben. Azonnal jelentenék a csendőrségnek, mely a helyszínen megállapította, hogy a holtlest már hosszabb ideje van elásva. A hulla már anv-nyira osz''ásnak indult, hogy eaetíeges sérülések nyomait nem lehet megállapítani. A holttest kilétéről és eredetéről senki sem tud és egyelőre még nem is sejtik, hogy miféle borzalmas bűnténynek jöttek a nyomára A nyomozás megindult.''
— Ne felejtse el: február 2-ika az Iparos-farfi napja!
— Szomorú «tatisztifca. A genfi nemzetközi statisztikai hivatal megáUapüáss szerint 1*33
évben 2,400.000 ember halt éhen a világon (leginkább Oroszországban és Kínában) es i ,200.000 ember követett el öngyilkosságot Mondanunk sem kell. hogy nagvobbára a nyxv mor és inség miatt. Viszont ugyanabban az évben rengeteg é elmtszert pusztítottak ci világszerte csak azért, hogv az áresést elkerüljék. Igy megsemnuii tettek 1,430.000 kg friss húst, 28,000.000 kg konzervhűst, 10,740.000 métermázsa gabonát. 144.000 vagon riz>t, 267 ezer zsák kávét. 260.000 rdk cukrot. Ebből az óriási mennyiségből tnJÜók megélhettek volna. Hozzá kell vennünk, hogy egyéb cnm-való is veszendőbe ment. amit nem tudtak számokkal feljegyezni. Például Amerikában igen sdV tejet öntőnek árkokba, csatornákba, mert nem tudták t adni. Ha mtndezt összevet-jük, rájövünk hogy 1933-ban senkinek sem krllett volna éhenhalni, vagy nyomorúság miatt eldobni magától az életet. Még rossz termés és elemi csapások mellett is eleget terem a föld az emberiség számára. Vájjon hol a hiba mégis? Érdemes gondolkozni rajta...
— Erfls* vérbő, kövér emberek számára a természetes cFerenc József» keserűvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélműkodést biztosít.
— Időjárás: Gyengébb légáramlás, északkeleten még záporeső lehetséges, ¡Dőlve éijd és a hegveken havazás, limét erüs éjjeli fagy. A nappali hőmérséklet valószínűleg alig változik.
gtrass-kllpsxek,
straas-csatok. "''"
témgoabok,
rnhadis?ek.
boltok os sodrott óvek
térti ingek, nyakkendők,
selyemsálak és zoknik
nagy választékban
Dentscb Hermán cégnél
Traktor
és sépkezelői tanfolyam
Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara t földművelésügyi minisztéráim anyagi támoga. tásával a pécsi állami fa- és fémipari iskola közreműködésével február ekő felébS Pécsett traktor- és egyéb mezőgazdasági gép: keze''ői tanfolyamot rendez.
Eecn a tanfolyamon a különböző rends^cni mezőgazdasági gépek kezelését, működési módját, üzemzavarainak felismerését és elhá, rítását, a gép karbantartását s a gépelaxk a mezőgazdálkodással kapcsolatos alkaínuzi, sát, a cséplűszckréry^k és vetóraagtisztitó pek kezelését valamint a traktoroknál, csép''ő-gépeknél előforduló baleseteknél adható cs<5 segélynyújtást 18 tanítási n^pon át ismertetik.
. A tanfolyam hallgatója lehet minden 18. életévét betöltött cgyúr< aki a traktorok hez^. lésevei vagy vezetésével kíván fogaíkoani. ^
A jelentkezők a beiratkozás alka?má\al ösz-ívesen 12.80 P beiratási cs tandíjat tart-oznak az Ajsódimántűli Mezőgazdasági Kamara pénztárába berzehti.
A tanfo''vam befejeziévxíl a halgatók vizsgát tesznek, melyről bizonyítványt nyernek.
Tekintettel a vidéki haHgaiók bel/ztkre, a tanítás; órák'' úgy oszthatók be, hogy a gatók az esti vonattal v;sszuiUzlws>a:ux Oly hallgatóknak, akik kényteDeuek a tanto.Vazá ideje a''att Pécsett taríózkodxii, az igazgatikág a úafolyam tartamára 21.60 pengőért ellátás» ról gondoskodik. Ellátás aatt szá/lás és ebéd értendő. Vacsoráról és reggeliről a hallgatóknak maguknak kell gondoskodni. Takarót, vánkost, lepedőt a tanulók hozzanak magukkal
A tanfolyamra — a tandíj befizetése melVrt — jelentkezni lehet személyesen vagy írasboa az Alsódunántúli iN\ezt>gazdasági Kamaranál, Kaposvár, Németh István-utca 23. (telefon: 370.), honnan, az érdeklődők részietes felvilágosítást kaphatnak. Jelentkezési határidő. nuár 23.
MOZI
Az ELEGANCIA FILMJE.
Bemutatja az Edison mozgó csütörtökön filléres bejárakkal.
Amerikai film. Szatte elfárad már az c.nber a dicséretek halmozásában az amerika;, n^jr-nevezett revü filmekkel kapcsolatban. A mindent e''öntö gazdagság, a fény. a pompa, a művészi teljesítmény niaga> toka és a szép>ég ad találkát egymásnak ezekben a fianckben, amelyek Európában utánozhatatlanok.
Itt van előttünk egy film, amelynek »Elegancia 193(k a címe. Szép cím, de szegvnyes ahhoz képest, amit ezzel a cirarncl -akarnak, fpegancta? Tobb. Egy mesevilág káprazata. Szinte érthetet en számunkra a filmnek ez a gazdagsága, a rendelésnek ez az ötletessége, a kiálitás j>azar?ága, amelv fokozódv» erővel jelentkezik előttünk. Az - Elégencia 193^ szerkezetében is egészen kuonös fűm. Vígjáték és revü ölelkezik ebben a filmben pompás adagolásban.
Vígjáték ... Szellemes és kedves. Egy amerikai ún gengszterről szól, aki agyafúrt es elszánt módon ellopja Amerika számára Páns-bó* — a divatot. Ez a történet blsése* aljaimat ad arra. hogv megismerjük a ratfmált amerikai ízlést é> azokat a titkos módokat, altogyan a kozépkor és a kezdő újkor km** szikus ruhaviselétéiből Amerika megaSkT»« a a ma^a számára a mai :dők érdekes e> ruliakreációit. A mese gyors menete, fordu''a-tossáya é> ötletessége erdekéén világi, hek a mai amerikai iroda''mi ízlésbe és a mai amerikai fim írók egyre inkább elméXúU ¿j irányokat kutató törekvésébe.
Amenka ''egszebb háromszáz lánva eö-ttuck fantasztikusnál fantasztikusaid k.pek során, a lamék, brosék, tüQök, krepszann^k, selymek és strucc-álmok zuhatagában Irwin^ Kahal tüzes zer^''ére. WilSam Powelt jáL<z-s/a a férfi fősz*.,epek Remek színész. Bette IXavis é< Verrce Teasdale tűnnek ki a kit női főszerepben.
196.január 1.
sziNrfáz .
A NAGY SZERELEM.
ZALAI HÍRLAP
Az elsó öt percben tudjuk, hogy valóban Molnár Ferenc boszorkánykonyhájában vagyunk, hogy a színpadi toll* egyik legnagyobb, legszellemesebb zsonglőrjének mutatványa jön. S gyanakodva nézünk minden gesztust, minden jelenséget, mert itt bizonyosan a legapróbb dolog is jelent vajamit* a legkisebb mianszr.ak Ls van .aami célja. Kissé érthetet-lenül áilunk Irénnel szemben, aki kukán végigüli gyermekded mosolygással és unatkozással az egész képet s már majdnem unjuk nénjének, Margitrak végtelen leszármazási tanulmányát és jellemrajzát Lajosról, az ideál» férjjeiölc-röl, akit még nem láttunk. De azért figyelünk, mert ez a Molnár semmit sem csinál hiába...
S Figyelünk hat képen át. És ereznünk kell, hogy ebben a darabban a boszorkánymester tolla már kissé öregesen reszket s szinte játjuk, hogy a mutatványt hogyan csinálja. Margit, az energikus lány ráfekszik az egész családra, húgára s a fiúra, akit ennek kiszemelt; a rendörházmesterre. a fe''eségére, a szaJonjáb.ui éló próbakisa>szonyokra. mindenkire. Molnár cl akarja hitetni, hogv Margit normális, pedig Margit súlyosan idegbeteg, félbolondja a saját felépített programjának: I a;os és Irén hízassá-gának, ami a szemünk előtt omlik <«s>ze Margit hár.om-négy képen át úgy skálázik az idegeinken a lótó-futó, félmondatokban dühöngd idegeivel. liogy majdnem kiugmnk a boriink-ből. S mikor megjelenik a festő, aki a húgát, minden terv és program ellenére ki akarja "" emelni Margit kezéből, az a félelmünk, hogv Margit végképen elszalad. Am van va''ak . aki Margitra -s n tud feküdni: a kegyelmes szony. Ez egy kedves, jóakaró, enyhén mondva: műkedvelő házasságkózvetiió, aki rendbe -csinálja az Irén szerelmét a festővel, végül rendlx+észi Margit házasságát is — la jóssal 1 ajos lemond Irénről, hiszen inkább .Margitot szerette. Margit a »nagy je''enet« után, amikor bevallja húgának, hogv ó is beleszeretett -nagy szerelemmel« a festőbe, de féireáP (itt a csúcsteljesítmény a darabban, könnyekkel, sok emberi, mo''nárferenci érzéssel, szavakkal), szépen, békességesen odaáll Lajos mellé. Épp akkor csókolóznak össze, mikor a kegyelmes asszony belép. A kedves, öreg hólgv éppen csak hogy azt nem'' mondja: voilá!
Ha láttuk is a boszorkányáig háttérbeli madzagjait, lia tudjuk is. Molnár hogyan játszott velünk, azért nagyon élveztük a darabot. Szép volt. Nagyszerű volt az előadás. Margit szerepét Antal Nusi teljes meggyőzéssel, művészi erűvel leélte e.őttünk Húga rokonszenves a''akja Dolgos Ida, kedvessége, nftgy já éktudása révén esz maradandó emlék a közönségben. H. Szűcs Vilma, a kegyelmes asszonv, ragyogó felfogásban, mesterien hozta a kedves fölényt, a bölcs humort, a szerclem-kovácsi cinkosságot. A festőt Uviczkv Andor tette elegáns, ''melegszívű, a na^v szerelemre valóban inéltó hősévé a darabnak. Lajost Hor-váth Hartvándy Jenő hozta, csendes érzelmeivel, félszegségével, türelméül. c Jo perctől fogva appangó szerelmével. Nagvon jő vo>! Horváth Gyu''a a rendőrházmestert gyúrta U magának pompás alakká, Kiss Ilonka a felesége szerepében volt nagvon igaz . Pálffy Marika, Radnai Irén, Kovács Ica kis szerepeikben sikerült odaadással illeszkedtek a vauban jó, erőteljes prózai együttesbe.
Nem fázik a ródlipályán ha
ICISS cipó
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.

fs.
erő. aamaf
GYARMATI
A zenekar *z egyes képek között tapsos közzenét adott. Egyik képnél a prímhegedűsnő Grieget muzsikált. Solveig dalát. Képzett, erőteljes. telkes muzsikus. tomboló tapsot kapott.
HEU MŰSOR:
15-én, szerdán: Vadvirág, lia.tnat-Etsft. mann operettje.
16-án, csütörtökön: Lovagias ügy, Hunvadv Sándor vígjátéka.
17-én, pénteken: Após a ti''osban, operett.
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egvesuleti bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egvéb bér letsze Kényeket fél l-ig váltanak be. * "5
Az előadások hétkoz:ia|K»kon pontojan negyed 9-kor kezdődnek.
RÁDIÓ
Szerda, január 15. Budapest I.
ó.30: DaLsv (iuth zongorázik. 7.10: Kis színpad. Eszterhás Utván: .Mint a feldobott foki. forténe''mi hangjáték. 7.45: Hanglemezek. — «.40: Hubay Jenő szerzeményei. Közreműködik Szedő Miklós dr. és az ()p«.raiiáz tagjaiból a''akult zenekar. 10.50: Ottfck György dr. németnyelv ű el''*>adása. 11.15: IVrtis PaJi és cigányzenekara muzsikál.
Budapest II. n.35: Oasz nyelvoktatás. 7.10: Radnai Erzsi énekel. 8: A csöppálbtka.r Szi-lády Zoltán dr. előadása.
Csütörtök, ja már lt>.
10.20: Színdbád utazása (Az Ezeregyéjszaka meséiből.) 10.45: Allatok szerepe a kőhészet-ben. 12.05: Hanglemezek. 1.30: Salgó Sándor hegedül. 4.10: A háztartásról. Szacetláry Gvórgyné előadása. 5: Halak és ha''ászat. Fischer Frigyes előadása. 5.30: A Mándi s jazz-zenekar műsora. Kalmár Pál énekszámánál 0: Külügyi negyedóra. '' S/
ü.55: A Kárpátok arca. Stromp! Gábor dr. előadása. 7.25: Az Operaház előadásának köz-vetítése. Strauss: Rózsalovag. 11.20: lakatos Misi és Tóni cigányzenekara muzsikál.
Budapest II. 5: Budapest a népesedés szempontjából. Nagy Sándor dr. előadása. 0.30. Angol nyelvoktatás. 7.45: Mindennapi eletünk a jog tükrében. Auer György dr előadása. $.40: Sárai Elemér és ci gán yzdbe kar a muzsikál, Orbán Sándor énekel.
SZERKESZTŐI ÜZENETEK.
Mária: Közelebbit mi sem tudunk Legjobb lesz. ha levelezőlapon egyenesen az il étó rendhez fordul és onnitfi kér felviligosítást. A könyvet a rend adta ki P. M. M. neve alatt
Mozilátogató: Névtelen leveleket nettf kazlunk le. Legalább nekimk tudnunk kel . ki a levélíró.
/
Badapcst I.
K BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA AR FOLYAMAI-
Vctatalr
Angol !<w fklra fr. Caeh kororj Din korona LHnlr Ooítir
1665 ''6''^ MW 57 V> 14 15-14 35 74 35-7!. 15 YH>-795 329 (X>-339(0
OiTtUk •
A^Ucntam 2295»-23l 30 7 82-WJ
Henrid
Berlin
bnVamt
BrC»axeí
KopcnlUfj
OuJÓ
Uwxkx»
Mi''aco
Newyork
Pár; 5
STO«« X
Stoíkaoin,
\*t*o
Wien
Z8r»cr
I358M>5 80 3*41-3 40 79 2J-7V 80 7ÖM5-«4? 85fí-7TW 1700-iT^a
345*2S>-347 tO 22-32-22 60 14-07-171 4-11-4 »•líMnfl 6415-66-55
7«7 147
livrtkMiHö
P''jfKia Irank 2230-Z231 , HaMandt ?29\> »-231^0 Len»*? tk*y 63 70-''4 30 Leu 31^-3-15
»«ra 410-415
Ura 2990- 3 TO
^irki 136 ''37tf>
''»orv6g korona 83 ?Ü-£46U Out rak actu.Jing 8 -«>70 Svájci frank liuftMt 65 5v*l korona *5 80-86 70
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. ^
itaca Ítuíjvul?*» n kg 1815 I82U. i«e.tMI T 65-17.80 (tuxv.) 78 ke 18 Ii» - Is 35, (eKv*b) 1791 »8 05. 19 kg. (tun.) I8»-I8t* tcv-.et» 1806-18 2J (ti**) W»g. 18*65—-1890. (eg>tb) IM X-1840, rot- (pe ..) 16C0-16 »0, írné u) 17 40—1600, tdrÁrpa I800-IVC0, »•b 1755 1765, 15 45 1555. Ovu* >.m
1250 1263 >• •
''Apytn forxaSoca: cttfcAy.
''••♦« UM«. |lt«tlf|l Min* JtM*
A »MWmM nr«U «47*
CirtO UAÍÍ14* J$mt
i tomim üLMVÍ> «»■f WMCi JÖl**r
Rfl # ft
99® Ii''
HAVAS
kézimunka-h szónyegfonalai.
Babiruha kUKVn.cgé«»ivH lejmegbiihatibDak.

TI I
Göcsejiek
ó r a s a és ékszerésze.
teicprccuebb ónjavitd műhely
Varga Lajos Ctlkl)
6rái- 4a ékax»ré«jr
Rákóczi ut . 5. si.
iStk
ajAktufari
Vass Lajos
órás és ékszerész
Zalaegcrtux (a megy» hiual íxember)
OLCSÓ H MEüMZMATC
Irttaa i JjUjjjUTto
I r ó 9 é
és »lamlü^gtp
ERIKA U| tA»ka Itp P 175
Rcmirtgt>n irOfépek bteo-mAnyi lerakat*. bemintjnlök. fkaiban tartfta. - Arany. eiu«( ékaaetek. d>a<IArfy*k
HORVÁTH MIKLÓS aranynafive«, irűf4p mfi-ittihi. Zal*ttct%tet (Mamii patika rteHetLl
Alkalmi ajándéknak
könyvek di$zlevélpapirok
töltőtollak gramolonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGO/TONNÁL
N évi egyek és minden e9Véb nyomtatványok lzlé$e$ kivitelben

ZALAI HÍRLAP
1936. január .

Kelengye árusítás
2 kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig

teljes erővel megindult!
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. VáSZOD: könnyebb minőség lenszerií kikészítés métere BalatOD gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere BalatOD gyöngye: komplet szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Bableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: finom fehérneműre es ágyneműre métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. ,1.20 P. 1.40 P. 1.60
Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre P. 2. Attila: erős duplaszálu, sűrűszövésű ágyneműnek métere
Selyemfényű damaszt! hófehér, ágyneműre métere
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: középminőségű metere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szalu nehezebb minőségben métore Extra — Extra lakácslepedó: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 1.80 Pi 1.80 P. 4.80 P^L90 P&Í.80 P 3.20 ¥.4.-
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalnemüek óriási választékban 1
Törülközők 50 minőségben !
Schüf z uásznah
védjegy.
Schüfz


Nyomatott Kakm Afosfoo Mnymyomd6}ibei,
a. évi. 1936. i3. szám. «
ára
tUlir.
Janii ár 17. Péntek.

Szerkesztőségi telefon: 80.
POLITIKAI NAPI LA P
Nyomdai telefon: 131.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, ragy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS
liirdetéseket a Kakas-nyvmda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23066 sz. Előfizet/s: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
Analia ciak megfigyelő álláspontra helyezkedik Genfben
Schuschnigg kancellár Prágában meg akarla teremteni a középeurópai államok együttműködését
Budapest, január 10. A nemzetközi politikai életben az olajtilalom, a tengerészeti értekezlet kudarca és Schuschnigg osztrák kancellár mai prágai utazása váltja ki a legnagyobb érdeklődést.
Genfben nem tudják meg, hogy nulyen irányt vesznek az események, a hangulat azonban meglehetősen hizakodó. Az a meggyőződés, hogy a kulisszák mögött egész biztosan nyílik alkalom az olasz- -abesszin viszály felszámolására. Eden valószínűleg azzal az utasítással érkezik Genfbe, hogy csak a többi sicgbízott nézetének meghallgatására szorítkozzék, de ne kösse le Angliát semmiféjn irányban. Az olajmegtorlás terén Angliának az
szélsőbb/ fajtó&zahadsagot követeli cs tiltakozik a kormány minden komoly törekvése ellen, amely a sajtó kinövéseit akarja nu-grefor-málnj, -- csodálkoznunk keü azon, hogy egy, ugyanazon személytől származnak az ettbbeni és az újabbon megtett kijelentések.
az álláspontja, hogy a helytelen megoVl.is többet ártana, mint használna.
Schuschnigg kancellár ma délben utazott el Bécsből és délután érkezik Prágába, ahol este előadást tart. Holnap megkezdi tárgyalásait a cseh államférfiakkal: Hodzsa miniszterelnökkel, Gasper bíborossal es Benes elnökkel.
Az osztrák kancellár utazásával kapcsolatban a Lavoro Fascista prágai tudósítója a következőket írja lapjának: Prágának sokkal na-gyobb szüksége van most Bécsre, mint Bécsnek I*r ágára. A tárgyalások során az osztrák kereskedelmi mérleg megjavítása, valamint az osztrák —magyar—o''asz és a cseh—román — szerb együttműködés kerül szóba

A pécsi bányaisazsatósás éhségsztrájktól tart
és ezért lezárta a tárnákat
Pécs, január lö. Egy évvel ezelőtt volt a pécsi bányászsztrájk. A bányászok béremelést akartak kiharcolni, de nem értek el eredményi. Azóta a bányászok vezetői tobhs/or Viscreltek meg béremelési mozgalmat.
A bányák vezetőségének most tudomására jutott, hogv űjabb erőteljes mozgalom készük l mek folyományaképen tegnap reggel, mikor a bányászok !e akartak szállni a tárnákba, ^ -a hatóságok embereivel találták szemben ma-*gukat, akik megakadályozták a munka meg-teidését. Röviddel később közölték a bányászokká'', hogy az igazgatóság általános munka-"Beszüntetést rendelt el.
hogy a munkásság !e akart vonulnia tárnákba, hogy ott éliségsztrájkot kezdjen. A hánya vezetősége ezt a törekvésüket akarta megakadályozni.
IDormándy Géza nyűg. tábornok, a Ihuia-gözhajózási Társaság magyarországi vezérigazgatójának nyilatkozata szerint a munkások között beugratok és bujtogatók do* górtak, mert a munkásság anyagi helyzete ma jobb, mint tavaly volt.
A pécsi bányaigazgatóság az eseményekkel kapcso''atban ma reggel 150 megbízható bányászt kü''dött U a tárnákba és a bányászok számát fokozatosan emelik, amíg a normális terme''ést elérik.
Illetékes helyen ezt azzal magyarázták megt
v
Eckhardt keringése a választójog körül
Zalaegerszeg, január 16. Az uj esztendő óta teltűnó agilitást tanúsít az egyik ellenzéki párt elnök, akinek jxilitikai grafikonját nem lesz érdektelen megrajzolni.
Eckliardt Tibor az ó politikai agitációját a /inuiisztcrelnok leié hegyezte ki s úgyszólván nem muük el hét, amikör Gömbös Gyük kormányát ne vádolná diktaturara való törekvéssel «•ne tenne kíméletlen megállapításokat az *''gy pártrendszerre«, miközben kölcsönvéve a baloldali pártok frazeológiáját, nem szűnik meg aggodalmaskodni az ősi alkotmány véh sérelmei miatt.
Mialatt Eckhardt Tibor fegyvertársainak aiegválogatása közben egészen a baloldal felé kanyarodott el, úgy látszik, eHeledkczett arról, kogy tíz esztendővel ezelőtt egészen más irá-»yú elveket vallott és a politikai élet kacskaringós útjait járva juthatott el csak mai helyére. Valamikor még fennen hirdette parlamenti beszédében, hogy sürgősen be kell tiltani négy fővárosi napilapot, közöttük olyasokat, amelyek ma nagy hozsannával közSk az ó vidéki beszédeit, de ettóf sem "riadt tolna vissza, hogy feloszlassa az Újságírók-Egyesületét és 1935-ben büszkén hangoztatta képviselőházi beszédében, hogy
*aj''tófön£k korában ö tett intézkedéseket arra, hogy a liberális lapok nem érkezhettek el olvasóikhoz.
Mi ezt soha szóvá se tettük volna, mert ezeket a/, intézkedéseket es felszólalásokat egy kia''akulatlan politikai légkör tüneteinek tekintjük, de amikor Eckliardt Tibor most a leg-
* • *
Elfogtak Egérszegen
egy veszedelmes kerékpártolvait
De nézzimk izemébe az ő agitáció» \esszó-paripájának is. Unalomig lovagol a választójog kérdésén s újévi beszédében leszólította az ellenzéki pártokat,'' hogy álljanak össze, adják e''ó elgondolásaikat, hogy ezek alapján megszerkesztett vá''asztójogi követelések ismeretében tájékoztatni lehessen az ország közhangulatát az ö törekvéseikről. Természetesen azza] a célzattal, hogy íme, nu becsületes, titkom választójogot akarunk, de azt megakadályozza va''aki s ugyan ki lehet ez más, mint a — kormány.
Nem ad nagy munkát, ha a vá''asztójog tekintetében is megrajzoljuk Eckhardt Tibor felfogásarak hullámvonalát. Az az ellenzéki férfiú, ak; 1Q34 augusztusában nyilvánosságra hozta bizalmas elgondolásait« a választójog tekintetében, ugyancsak számos elgondolásával lepte meg már a magyar közéletet. Híve volt ö az érdekképviseleti rendszernek, az elcktoros vá''asztójograk. az. általinos és egyenlő titkot-választójognak, a vármegyénkénti lajstromnak, de épjí úgy a községinek'' is, de tudjuk ró''a azt is, Ivogy a titkos vá''asztő jogot egyszer a nép megmentőjének, máskor pedig zsidótalál, mánynak minősítette.
Tehát elég csínos kei metamorfózis az, amelyen Eckhardt Tibor felfogása keresztül nient s a politikai élet szóváltozatainak minden árny a''atát befutotta. A második nemzetgyűlés alkalmával például azt mondotta, hogy a szélsőséges demokratikus vá''asztójogon alapuló par''amentárizmus mindenütt túlélte magát«. Majd 1025 februárjában az érdekképviseleti rendszer bevezetését ajánlgatta, de ugyanebben az évben állást fog''alt az elektoros rendszer bevezetése mellett is, aineíyet ma az a férfiú képvisel, akit egyik vidéki beszédében a Van-theonba küldött, néhai Vass József mcl]é.
Az. olvas«'') bizonyára csodálkozik az ö nagy rugalmasságán, amely az elvek vonalán olyan korkoru''i keringést tud folytauü, hogy az ember sohasem tudja, vájjon a nu hirdetett elvek milyen színváltozáson mennek keresztül egészen rövid idó leforgása alatt. A magyar nép szereti az egyenes uSikat és a nem változó politikai elveket.

Zalaegerszeg, január ló. A szerencsés véletlen igen érdekes módon juttatott a zalaegerszegi rendőrség kezére egv veszedelmes ke* rékpártolvajt.
Meg kedden délelőtt történt, hogy Németh László cserépfedőmcster, amikor el akart távozni Bethlen ,Gábor-utcai lakásáról, az utcán, a kapuja előtt figyelmes lett egy eléggé jól öltözött fiatalemberre, aki épp azon mesterkedett, hogy eltávolítsa a névtáblát egy kerékpárról. Németh László gyanúsnak találta a dolgot és odalépve az ilíetóhöz, megkérdezte; hogy mit csinál. A fiatalember zavartan hebegni kezdett, ami mégjobban megerősí-
tette Némethet abban a gyanújában, kerékpártolvajjal áll szemben és megragadta'' a gyanús férfi kabátgaJIérját. Ez azonban a következő pillanatban kitépte magát a kezéből és elmenekült a vágóhíd irányában.
Az otthagyott kerékpárt Németh László beszolgáltatta a rendőrségre, ahol egyúttal pon-tós személyié írást adott a gyanús fiatalemberről ís.
Szerdán a késő délutáni órákban a szernéjy-''eírás alapján az egyik rendőrőrszem felismerte a kerékpártolvajt, aki épp Varga Tiki órásúzlc-tének kirakatát nézegette. Azonnal előállította a rendőrkapitányságra, ahol kiderült, '' hogy
ZALAI HÍRLAP
''9:6 január 17.
uó szemüveg.
jó fényképezőgép
jó fényképkidolgozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoszakQzletében — ZAIAEÖCRSXCÖ.
Csepel gyártmányú ktrék*>árT. amelyről bei»-merte, hogy még Budapesten lopta cs itt
akarta értékesíteni
Amikor megmotozták, találtak nála hat darab. budapesti és dorogi kerékpírkere^kedők, illetve mechanikusok áltai fclú.bé^egzett. de egyébként kitöltetlen számat. A kerékpártoivaj ezek segítségével adta el a lopott láerékpáro-kat. EgraxcTŰen beírta a számába a kerékpár gyártmányát és gyári számát, valamint az aJH-tóagos összeget, amennyiért az illető budapesti, vagy dorogi mechanikustól vette. Ilyen igazolás után természetesen senkinek sem jutóit eszébe, hogy Itftségbevooja a kerékpárok* becsületes úton való szerzését
Karf István bevallotta, hog) van egy társa is. akitől Székesfehérváron vált el. Az ugyancsak ebbw a szakmában > dolgozik*.
A rendőrség ma korán reggel már át is kísérte Karf Istvánt az egerszeg! járásbíróságra, ahol egyelőre csak egynap: elzárásra Ítélték, majd büntetésének kitöltése után Budapestre kisérik, ahol majd a több: lopásaiért vonják felelősségre.
Székesfehérvári társa tózre kerítésére a rendőrség megtette a szükséges intézkedés.
Délutáni- és
táncruhákat
a farsangban csak a
Karf István 31 éves rákosazentmthátn műkert ésxsegéddel azonos.
Megállapította a rendónwg, hogy Karf Irtván már néhány nap óta Zalaegerszegen tartózkodik és az egyik itteni kis szállodában vett ld magának szobát. A fiatalember bevallotta, bogy rendszeresen foglalkozik kerélqpáriopá-sokkal Azt a kerékpárt, amelyet Németh László elvett tőle, az egerszegi kozkőrházból lopta- Karf Istvánnak szállóbeli lakását is ál-
kutatta a rendőrség. Találtak a szobájában egy _
-~LTu*JTJXn_rLrv~if ifQT -Ti ~ *-u-u-i - - -i- "h-i-i- -i*
V (
A keszthelyi betörőbanda vezére
háromévi fegyházat kapott
rég visszatért. A soproni rendőrség fogta cl a bandavezért, akit betöréseiért tegnap vont felelősségre a nagykanizsai törvényszék.
A főtárgyaláson a betörő vezér mindent b:-vallott töredelmesen, azonban igyekezett kedvezőbb megvilágításba helyezni a szerepét és azzal védekezett, hogy ö csak falazott a betöréseknél. A törvényszék Jancsi kies Árpádot háromévi fegyházra itéltc
Rövidesen sor kerül'' Oord cs Kozárszky fclek>sscgrevonására is, mert alig másfél héttel ezelőtt mindkettőjüket elfogták az osztrák hatóságok. Kiadatásuk iránt a magyar hatóságok már megtették a szükséges Üépéseket
Nagykanizsa, >anuár lb. Beszámoltunk annak nején azokról a sorozatos betörésekről, amelyeket Keszthelyen követett cl egy háromtagú betörőbanda A banda vezére Jancsik)cs Árpád vok, tagjai pedig Gorndt István és Kozárszky János/A betöróbanda egymásután követte él a betöréseket. A legutoísó látoga^st Hoffmaun lat váraié keszthelyi fatelepén tették, ahonnan 800 pengő készpénzzel és nagyértékü ékszerekkel távoztak.
Mire a csendőrség kitartó nyomozás utan megállapította, hog> kik a tagja a veszedelmes betörőbandának, addigra mind a hárman megszöktek Keszthelyről. Az egész társaság kiszökött Ausztriába, ahonnan Jancsi kies nem-
Néhány tapasztalat Zalaegerszeg-Tapolca között
Autóúton voltam Zalaegerszegről Sümegre és Tapolcára. Indultunk délben, visszaéri*z-tunk éjjel fél kettőkor. Néhánv tapasztalat az útról:
Az időjárás a szóbanlevö harvan kilométeres voaa''on meglehetősen változó. A Zala mentén ködben mentünk, Zaabércn túl azonban szép napsütésben. Éjjel lehűlt alaposan a levegő s KcmendoJJá^ táján valóságos angliai Ködfüggönyt kellett áttörnünk. Sehol máshol, csak ezen a tájon. Szchtiv innal a köd meg-
szűnt s egészen a Bárányig nem találkoztunk vele. Kár volna tehát a ködöt a Zalá közelségével magyarázni Az igazság inkább az, hogy a Za''apartnak csak egyes részein, az egészségtelennek mondható részein szeret a köd az utakra és házakra rátelepedni
Egyetlen autóval sem találkoztunk, akkor sem, amikor mentünk, akkor sem, a^öl-kor jöttünk. Szekér talán mindössze három akadt irtunkba. Nem szabad elfelejteni, hogy főútvonalon utaztunk!
1L
t
1 ) Mielőtt Budapestre utazik: menjen be a Provincia Utazási és Jegyiroda aalaesersxegl kirendeltségébe a Kereskedett Bankba és ott
vásároljon tetszés szerinti mennyiségben Provincia pengőszelvényeket.
2) A kedvezményes áron vásárolt pengőszelvényeket Budapesten teljes névértékű készpénzként fogadják el öntől a legkitűnőbb szállodák penziók, éttermek, sörözik, kávéházak, mulatók, tánchelyek, színházak'' kabarék, orfeumok, sporttelepek és az autótaxisok
3.) A pengőszelvények felhasználásával lépten-nyomon takarékoskodhat a fővárosba!). Sehol nem kell alkudozni, megszabadul a fárasztó és költséges utánjárástól, mert az összes nagy kedvezményeket tálcán kináJja Önnek a takarékoskodás varázs-szerszáma: a Provincia pengőwelvény.
4.) Kockázat nincs, mert a felhasználatlan pengőszel vényeket a zalaegerszegi Rendeltség, vagy Budapesten a Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankja (V. Tükör utca 4) bármikor visszaváltja
» i
vegyen!
Estélyi rldlkQfök és övek nagy választékbanI
A z ú t egyes kisebb szakaszoktól eltekintve nagyon jó. Ez az alépítmény olyan, hogy halálos vétek volna kis lokális vasi, vagy veszprémi érdekekért a nemzetközi fontomból kikapcsolni. Azonban, ha átépítik ezt az utat, a községeket tűzzel-vassal rá kell szoritan^ hogy az átkelési szakaszokat tartsák remiben, A falvakban térdig ér a sár.
Sümeg sem különb etekmtetben Egyes utcáiba aig lehet.autóval bemenni, olyan sár van. Mikor ''éjjel visszafelé jöttünk, két helyen láttunk világosságot: a kávéházban (néhány virrasztó, úgy látszik, Sümegem is akad), meg a vi''lamos kapcsolóházban. Az utcák koromsötétek, a csámpás, görbe vi''ianyoszlopok között csak a saját reflektora segíti át a jármüvet. Sümegen közbiztonsági szempontok nincsenek éjfél után?
Tapolcán gyér, de állandó világítás van pirkadá&ig. A tavaly felületi kezeléssel eZátott főutcái átkelés: szakasz itt is csupa sár. Nem gondozzák... Az esti élet elég élénk; a kaszinóban borest van, ami abból áll, hogy négyöt kaszinótag tekintély mennyiségű kóstolóval kedveskedik lábdf hegyi borafból a nagyszámban megjelent vendégeknek. A hangulat nagyon élénk, Hudy Zsiga, a kitűnő prímás segít hozzá. A kávéházban römiző asszonyok. A Ba''aton vendéglőben jazzre mulatnak. Tapolca, a vidám, gazdag, békebeli Tapotea igyekszik megőrizni a látszatot.
A halápi hegy déli o>ia& alaposan te van faragva De a bányaüzem ezidőszertnt áll. Nem ez az cgyet>en JeáKftott üzemű bán)* a környéken. Nincs kereslet, ennélfogva szüSz meg száz munkásnak nincs kenyere.
Sümegen és Tapolcán a legtöbb ember a grác—budapesti útról beszél. Nem csak azokat az óriási érdekeket emlegetik, méhek a megyének, a vidéknek gazdasági szempontból fontosak, hanem rámutatnak a sok-sok rongyos emberre is, akik a sümegi, tapolcai erdőkből százával hordják haza. & válXikon az ingyenes ágtördeléket. Ebzoraoritóan sok ezea a vidéken a szegény ember, és ez mind boldogan odaálhta dolgozni az útéphó mérnökök melléi
Tü r j é n , a sártengerben, kis mellékutcai műtermében Pataky Andor szobrászművész gyönyörű Mária-szobron dolgozik. A szobor a kaodikói szerpentinéit egyik lefaragott hegyfalára kerül.
Sümegen az evangélikusok és a reíor-mátusok közös templomot építenek a vasútról bevezető út mentén, egy kis téren. Megnéztük a plébániatemplom freskóit: a gyönyörű, páratlan műremekek a legrövidebb időn btíül helyrehozhatatlanul tönkremennek, ha idejébm nem jön segítség.
A vármegyének okvettenfll segítenie tel Műremekben szegény megyénk ezeket a lenyűgözően szép freskókat elpusztulni nem engedheti.
Zalaegerszegen éjjel fél Idettőkor teljes csend. A kávéházban senki Elienben s színházterem teljes kivilágításban ragyog nincs va''ami éjszakai előadás? Boncz főtörzsőrmester meséli, ho^y már járt fenn, de nem tud termi semmit. Égve hagyták a villanyt, « ajtókat pedig wertheimlakattal rázárták s tart pour lart ragyogó fénvre ... (y)
1936. január 17.
ZALAI HÍRLAP
3
Hathónapi börtönre Ítéltek
egy valutázó nagykanizsai marhakereskedőt
Budapest, január 16. WclJner Zoltán nagy. kanizsai áliatkereskedő vaXttapmében szerdán tartott folytatólagos tárgyalást a budapesti törvényszék Horváth-tanácsa. Az ügyészség vádja szennt Wellner hosszú időn keresztüi rendszeresen szállftott szarvasmarhát OJaszorsxág-ba. de
vaHitabeszolgáltatási kötelezettséginek nem tett eleget és Így közel 600.000 lírát nem jelentett be a Nemzeti Banknak.
Az első tárgyalás WeHxxer ügyében inuit év december 4-én volt, amülcor a kereskedő tar gadta bűnösségét. Azt állította, hogy csak ügynöki tevékenységet fejtett ki, de semmiféle manipulációban nem vett részt.
A szerdai tárgyaláson először Patay László detektívet hallgatták ki, aki elmondotta a nyomozás előzményeit és annak eredményeit. Elmondotta, hogy
Nagykanizsán Gross Nándor pengőket juttatott az exportőrökhöz, így Weikierfeex b 55.000 pengőt, » külföldön értékesített valuták ellenértéke fjében.
Gross vásárolta meg ugyanis az állaleladások-bői származó lírák legnagyobb részét és a pcngő-clUcnértékct a kereskedőkhöz juttatta. A valutavisszaélés VlepVzésae rendszerint az o asz
)
Aki husz óv után le ff a világháború áldozata
szállítók számláival történt, még pedig olykép-peo, hogy
az o''ajz cégek a számlákat össze-
gekről áültották ki, amiben összegre n vaWíabevzolgáltalád kötelezettig szólt.
A detektív részletes vallomása után kihallgatták a Ncmzrti Bank szakérted, majd a per-beszédekre került a sor.
Rövid tanácskozás után a törvényszék bűnösnek mondta ki Wellner ZoXánt fizetési eszközökkel folytatólagosan elkövetett vásxaéKs bűntettében és ezért
hatMoapi börtönre és ötévi hivatalvesztésre itélie.
Az Uélet nem jogerős, mert úgy az elité*, mait az ügyész fellebbezett.
ai eleső Kir vásár
Plank Józief jánosházal na*yráíón<l:
la zsirsza:ot.na bor n ltfil 1*36, báj I 48, la olvasztott zsír 1 56, fű-tre való szalonna 1 20, fű>!ö!t szalonna l 40, friss tO^örto - 96,
la húsos kolbász P— P. Az á r « k u a i y í> a c értendők-
Zalaegerszeg, január 16. A világháborúnak nemcsak azok az áldozatai, akik annakidején elestek, vagy mint nyomorékok vonszolják tovább rokkant életüket, ó, nemcsak ezek az áldozatok. Sajnos, vannak olyanok is, akiknek lelkében már csak a múlt borzalmainak halvány kontúrjai élnek, akik azt hiszik, hogy már rég túl vannak mindenen és egyszer csak, amikor már megmenekültnek érzik magukat, akkor éri utói őket az a sors, amelynek olyan ördögi változatait tudta produkálni a nagy vérzivatar.
Az ilyen szerencsétlenek közé tartozik T. I. hadirokkant is, aki annakidején súlvos fejsérüléssel került haza a háborúbői. Hosszas ápolás után sikerűit az orvosoknak visszaadniok az egészségét és azóta kis családjával együtt boldogan élt az egyik közeli, zalai falucskában. A feleség szeretete és a gyermekek cuógatása talán már rég eltörölte lelkéből az átélt rémségeket, amikor néhány nappal ezelőtt, kerek 20 esztendő után elementáris erővel törteik fel benne az emlékek.
i
A zalaegerszegi telekkönyvi hatósás elmúlt esztendeje
A 20 év előtti testi szenvedések ködbe vonták a szerencsétlen ember agyát és aki tegnap még szeretettel simogatta a gyermekei borzas fejét, az ma már tnxnt halálos ellenség, vérbenforgó szemében a gyilkolás, pusztítás dénvm. tüzével meredt rá a szeretteire.
A megrémült család és a megfenyegetett szomszédok a hatóságoktól kértek segítséget. Így került T. I. a zalaegerszegi mentőkocsm az egerszegi kozkórházba. Az eset tragikuma, hogy néha egy-egy pillanatra visszanyeri az öntudatát és ilyenkor maga is tisztában van azzal, hogy egyre jobbon a hatalmába kerín az őrület. Amikor a mentők kimentek érte, majdnem könnyes szemmel mondotta: Vigyenek el nunél hamarébb, mert nem tudom legyűrni a bennem ágaskodó ördögöt.
A zalaegerszegi közkőrház elmeosztályán most egy szerencsében ember vívja szörnyű harcát a inult emlékeivel, rnfg csak egysrer a jótékony halál megkönyörül a szenvedésem.
jan. 16. Ep- megye, vagy város gazdasági és vagyoni viszonyainak a megismeréséhez a telekkönyv nagyon sokszor érdekes adatokat nyújt. Közöljük a zalaeger-

Díjtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
(Megyeházzal szemben.)
szegi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság 1935 évi fontosabb telekkönyvi adatait .
A za''aegerszegi telckkönwi hivatalhoz az elmúlt esztendőben 23.459 darab beadvány ér-kezett, majdnem háromezerre! több, mint az előző évben. A megtartott ánerések száma 400 volt, körülbelül százzal több. mint 1934-ben. Végrehajtást ingatlanokra 824 esetben vezettek. Ingatlanárverést tényleg 130 esetben tartottak. Visszterhes tulajdonjog bejegyzés 1.708 esetben volt. Visszteher nélküli tulajdonjog bekebelezés 193 esetben, zálogjog bejegyzés S81 esetben történt 676.896 pengő értékben, ebből 697 váltó és 184 pedig egyéb alapon. Zálogjogtörlés 107 esetben történt 354.649 pengő értékben.
A telekkönyvi betétszerkesztések javában folynak, erek" befejezésére még három év ál! rendelkezésre. Kívánatos volna, hogy
a várraegye ^bekö göcseji ^vidék betét-
mert 3 év múlva erre hosszú időkre nem ksz alkalom. A rendezett telekkönyvi viszonyokhoz pedig fontos kőz- és magánérdekek fűződnek.
Ingatlan eldarabolás (elkülönítés) 598 esetben történt. 817 parcellát — amely 1.702 holdat tesz la — 397 részre osztottak
Milyen utmunkák
folytak a megyében decemberben?
A torvény hatósági és vicinális utak fenntartására és hengerlésére december hő folyamid 737 köbméter kavics- és kőanyagot wállitta« tott ki a zalaegerszegi államépltészcti hivatal Az 1935 évi összteljesítmény 42 026 köbméter.
Henger''ési munkák a keszthet) bak -rege-dei á''lami közúton, az aszófó — nemespécscivi t\h utón, a zaasxentnuhálv —zalaistvándi tru. uton folytak. A beállott kedvezőtlen időjárfc miatt más hengerlési munkát nem végezlek.
A nagykanizsai -zákányi tvh ül 1 263— 1 863 km szakaízán a kiskóbtirkolat építése beffejerést nyert. A kbbucsa -ragykanorraki új irton 3.000 köbméter fö''dmunkat végeztek. A badacsonvtomajf vasüti hozzájáró út ak*ops burko''átírták kw/élesítése befejeződet A ba-dacsonv'' ábdihegy t összekötő út földmunkája elkészült A kiwtámzegi bekötő útra homokkő-terme''ts folyamatban van
Az 1935 évi trsnszferhitel terhére a zalavár— za''asrabarí é-s az ukV- dergec*pnazta? úton ka-vicsszá''litás foM
A za''atJrnok—gutorföldei vie. úton a be-rekpataki híd javítása elkészült
A za''acgerszeg -bak—becse hd)i tvh. út 24.7—30.2 km szakaszára 500 drb diófa c«. metét ültettek ki.
A hirtelen olvadás következtében az utak sok helyen kigódrósődtek.
— A kereskedelmi hkola nagy termében január 19-én, vasárnap délután 5 órakor lesz a MANSz második ismeretterjesztő e''őadása a kisebbségi kérdésről Ez alkalommal a Felvidék lesz az előadás tárgya. Ezúton közöljük, hogy január 26-r a sikerült megnyernie a MANSz-nak Ciramantik .Margit budapesti tanárnőt, ald vTársadalmunk feladata az elszakított magyarsággal szembent címmel fog értekezni. A MANSz ezúton is felkéri tagjait és az érdekJÖ-dóket. hogy mindkét előadáson minél számosabban jelenjenek meg. 3
— Az Oregc&erkész Klob február aUrcu»
kalakó-bálja lesz az idei farsang legnagyobb és leglátványosabb bálja. Hihetetlenül nagy az érdeklődés nem csak a helybeli, hanem a vidéki közönség körében is, ama s tavalyi jelmezbál hatalmas erkölcsi sikere után teljesen érthető.
— Al Izr. Istentisztelet Za''aegerwegen péntek este fél 5 órakor kezdődik
— Halálozás. Bódts István nagy csákányi plébános 58 éves korában Nagv csákányban meghalt. Az elhunyt Szombathelyen született és korábban Za ában Szentgyurgy-völgyőn éa Lendvavásárlielyen is működött. Hívet szerették gondos lelkipásztorukat, aki a megyegyü-léseken ts sokszor síkra szállt ugyrikert. Al utóbbi időben szivbaj kínozta, amely most halálát okozta. Csütörtökön szentelték be holttestét és kívánsága szerint SzombatheS*«** a temetőben helyezik őrök nyugalomra.
— Tejwzla volt ma Egerszegen. A szombathelyi vegyvizsgáló állomás egyik vegyészmérnöke ma, csütörtökön, a rendőrséggel karöltve tejrazziát rendezett Zalaegerszegen. A rendőrök megszállták az összes, a városba vezető útvona''akat és a tejesasszonyokat bekísérték a Mária-utcai leventeotthcwba A vegyészmérnök 30 gyanús tejből vitt magával mintát Szombathelyre.
— 100 tagú rendezőség dolgozik a Zala-
egerszegi iparoskör és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egy. bekötött mulatságának előkészítésén, mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jő hangulatú, hagyományos iparosbálokat.
— Bél-Infekciónál «Igmáodb gyorsan aegtt» Mert pör óra alatt gyomrot-bdet ttWK
4
ZALAI HÍRLAP
— Leendő awftmk kellő figyelmet kell fordftaniok arra, hogy bélműködésük rendben legyen, ami legegyszerűbben a régóta közismert természetes «Ferenc J6z»ef» keserűvíz haszni! aia áltai — reggel, éhgyomorra egy fel pohárral — érhető el.
— Narancstennés Zalában. Szilágyi Antal zalaszentgróti állomásfőnök 18 évvel ezelőtt egy narancsmagot ültetett el. A fa a nyáron tele volt fehér virággal és most 14 darab re*v-des nagyságú, ¡Hatos és éhezhető narancsot érlelt.
— Rövidesen megjelenik az új fémjefeö törvény. Már korábhan tervbe vette a pénzügyminiszter új fémje izótörveny bcvezetéséL Az új törvény megje''enése a közeli napokban vár-ható. A régivel szemben azzal különbözik az új törvénv, hogy megváltoztatták a finomsági fokok jelzését. Ezentúl a hat karátos tárgy elnevezéssel olyan aranyötvözet iparszerú készítését engedélyezik, amelynek finomsága eléri a 250 ezredrészt. A készítményen azonban raju kell lennie a finomság >ezésnck. A törvény ezzel az újítással olcsó aranyai afcar biztosítani a szegényebb ncpo&ztálynak. Különösen nagy szerepe lesz a rendeletnek a szegény néposztály jegygyűrű beszerzése terén. Az új jegygyűrűt máris eJnevezték szociális jegy gyűrűnek.
— Eft érdekes mozgalom. Csatkai Endre dr. soproni történelmi kutató felfedezte, hogy a város díszpolgárainak «¡ójában két olyan cm ber is szerepel, akiknek neve minden magyarban gyűlöletet ébreszt. Még az aradi kivégzések előtt, 1840 október 1-én ugyanis Jclfc-sichot és Haynaut, a későbbi hzabadságharc két gyűlöletes alakját Sopron díszpolgárává vá''asztották. Most mozgaiom indult, hogy a két nevet, amely a Bach-korszak terrorja aUtt került bc a díszpolgárok jegyzékébe. ~ töröljék.
— Magyar Front címmel kítünóen szerkesztett frontharcos újság jelenik meg hetenként Budapesten. A lap állandóan közli az Országos Frontharcos Szövetség hivata''os híreit. — Szerkesztő: Kertész Eemér orsz. ügyvezető alelnök. Előfizetési díj negyedévre 1 pengő. Felhívjuk a kitűnő lapra a frontharcos bajtársak figyelmét.
— Ne felejtse el: február 2-ika ni lparoe-bÜ napjai
i »
A környék legmodernebből berendezett
£ » • • £ I
autójavító
üzeme és garage
Bosch service Ahhumulátor service
FAG golyós é* görgőfteiapágyah.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
ERDÉLYI JENŐ
gépipari vállalat*
Zalaegerszeg. Telefon 43
umio hírek
A telepítési törvényjavaslatot a Oómbos-kormány megküldte az érdekképviseleteknek, melyektől már visszaérkeztek a vi^sxok. A válaszokat most dolgozzák fel. A vég.eges megszövegezés után február elején kerül a javaslat a Ház elé.
A francia radikális képvbelők pártertekez-lete kimondotta, hogy bizalmatlanságot nyilvánít a kormánnyal szemben és ennek hangot is ad a legközelebbi ülésen.
Bartók Béla, a vüághírű magyar zeneszerző londoni vendégszerepléséről a legnagyobb elismerés hangján ír az angol sajtó.
A balkán-értekezlet holnap ül össze Belgrádban, hogv a megtorlás ügyeben tanácskozzék.
Bárdos Aliz, a hírneves magyar hegedűművésznő nagysikerű hangversenyt adott Firenzében.
A kormány taglal elfcm irányuló összeesküvést fedeztek fel Litvániában. A tisztikar tagjaitól indult ki a szervezkedés. A köztársasági elnököt cs a miniszterelnököt akarták foglyul ejteni Azt hiszik, hogy Waldemaras hívei állanak a háttérben.
Grafflani tábornok legutóbbi hatalmas támadása teljes három napig tartott és az abesszinek súlyos vereségével végződött A Oo;an tartományban kitört lázadás vezére, aki nem más, mint Hailu herceg fia, a négus katonáinak kezébe került.
f
Két bolgár 6pfomc»empészt fogott cl a prágai rendőrség. A csempészek bevallották, hogy Budapesten is volt egy ópiumraktáruk. Most a budapesti rendőrség is bekapcsolódott a nyomozásba.
A tnantoni f:gyhAz i£*z$»aöjj kijelcntfhe az újságírók előtt, hogy Manptmaim kivégzéséről valószínűleg hanjros f'' mfel vétek készítenek. Nem lehetetlen ugyanis, hogy az uto''só pillanatban töredelme? val omást tesz és ezt meg akarják örökíteni.
— A gyanús kerékpár. Szabó István szóm-bathleyi magántisztviselő tegnap este Szombathelyen azt jelentette az egyik rendőrnek, hogy ellopták a kerékpárját. A rendőr később észrevette, hogy egy gyanús ember kerékpárt vezet. Azonnal igazoltatta s nem csajódott, mert az Hetónél volt Szabó eltűnt kerékpárja. Ezt az embert előállította a rendőrségre, ahol kitűnt, hogy Puskás József nagykanizsai napszámos. Azzal védekezett, hogy nem akarta a kerékpárt ellopni, csak egy ismerettel ember azt mondta neki, hogy a vízvezetéki csőhöz állított kerékpárt vezesse elő hozzá. A rendőrség Puskást átadta a járásbíróságnak
— Erös, vérbő, kövér emberek számára a természetes »Ferenc Jözseh» keserűvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélmüködést biztosít.
TOLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg nem nézi dús választékú raktáramat. Eredet »Parker« tollak leszállított áron. Valódi arany tollak már 5 P-tóL Kakas
Ágoston könyv, papír és írószerkeres kedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg Telefon 131.
— Időjárás: Lassan élénkülő déli szél, az ország nyugati felében kis havasesö, havazás az ország többi vidékén némi höemelkedés. A nappali hőmérséklet alig változik.
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nasy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben. Rákóczl-u. 6.
Bőrkabátoknak: HxoiL. Téli cipőnek: Fókazsirtl
Báli
frakking
mellény. gallér, nyakkendő. a legszebb
kivitelben ♦
PÁL Ét INDRA
cégnél Zala mg eraxmgen
7 el* fon: 170.
— Minden magyar állampolgár köteles be-jelenteni életének 19-ik évébe való belépj sét annak az évnek január 3l-ig, amelyben a IS-ik életévét betölti. Felhívja a rendőrkapitányság a Zalaegerszeg ni. város területén lakó 1918 évben született férfiakat és nőket, hogy magukat folyó évi január 3l-ig a rendőri bejelentóhiva:alná! beszerezhető bejelentőlap kitöltésével jelentsék be, A bejelentés megtörténtéért a szállásadó, illetve családfő is felelős. A bejelentés elmulasztása kihágást képez A határidő leteltével a mulasztók elen a törvény szigorává! jár el a rendőrség. 1 —0
MOZI
Az ELEGANCIA FILMJE.
Bemutatja az Edison mozgó csütörtökön fülén» h_ly árakkal.
Amerikai film. Szánté elfárad már az ember a dicséretek ha. mozásában az amerikai, úgynevezett revüElmekkei kapcsoltban. A mindent elöntő gazdagság, a fény, a pompa, a művészi teljesítmény magas foka és a szépség ad találkát egymásnak ezekben a finnekben, amelyek Európában utánozhatatlanok.
Itt van előttünk egy film, amelynek *Elegan-ria 193(x a ríme. Szép cím, de szegényes ahhoz képest, amit ezzel a címmel takarnak. Llegaíioa? Tobb. Egy mesevilág káprázata. Szinte érthetetlen számunkra a filmnek ez a gazdagsága, a rendezésnek ez az ötetessege, a kiállítás pazarsága, atncüy fokozódó erővel jelentkezik előttünk. Az »Eiegencia 193(k szerkezetében is egészen különös film. Vígjáték és revü ö''elkezik ebben a filmben pompás ada-go''ásban.
Vígjáték. . Szellemes és kedves. Egy amerikai úri gengszterről szól, aki agyafúrt és elszánt módon ellopja Amerika számára Páris-bói — a divatot. Ez a történet bőséges alkalmat ad arra, hogy megismerjük a naffmált amerikai ízlést és azokat a titkos módokat, ahogyan a középkor és a kezdő újkor kasz-szikus ruha viseleteiből Amerika megalkotja a maga számára a mai idők érdekes és finom ruhakreációit. A mese gyors menete, fordulatossága és ötletessége érdekesen világít beJe a mai amerikai irodalmi ízlésbe és a mai amerikai filmírók egyre inkább elmédül", új irányokat kutató törekvésébe.
Amerika legszebb háromszáz lánya játszik előttünk fantasztikusnál fantasztikusabb képek során, a ''amék, bnosél^ tüüök, krepszatének, selymek és stmcc-álmok zwhatagában Irwkig KahaJ tüzes zenéjére. Wiftam Powell játsz-sza a férfi főszerepet. Remek színész. Bette Davis és Verree Teasdale tűnnek ki a két női főszerepben. <
1936 január 17.
SZINHftZ
VADVIRÁG.
Anday Lrnó kedves témájú operettjéről — amelyhez Eisemanm Mihály komponálta a kitűnt) zenét — annakidején megírtuk a véleményünket, melyben teljes eastncréssel adóztunk a szerzóiaiek. Épp eeért tegnap este e» övezettel néztftk végig a darabot és őszintén qytni y őr kódtetett a sajcreptök játéka is.
Kőrosy Böske semmi kívánravalót nem hagyott maga után a főszerepben. Kitűnően é.He bele magát egy fiatal gyere hánynak abba az éréibe, amikor a hamvas »kamaszkor^ tempe-ramentuma még büntetlenül átlépheti a társadalmi érintkezés megszokott korlátait Vidám, megvesztegető kölyöklánv voh, aki nem ha-t»dt el érzéketlenül az operettekben oiy ritkán adódó őszinte, ember*, szívből jövő érzések metVett sem. Horváth János kissé tü''.roogorva papii volt. Nem tudta elhitetni velünk, liogy sikerült áthidalnia azt a mélységet, amely a felvonások fordított arányával lesz mindig kisebb és kisebb kuzte ét a leánya között. Ezzel szemben H. StAtíS Vilmának el tudtuk hinni, hogy már az első pillanatban meghódította kis vadőe unokáját. Méiló&ájjtdjes, jósj^»*, kdeá''^s nagymama Nolt. SiméiifaSi mokány nagypapája tok vidám pAanatol szerzett most w. A félszeg ügyvédjelölt szerepében gondos alakítást láttunk Horváth Jenótőí, akinek tánc-duettjét Radnai IrénneJ meg kellett ismételnie. Leviczky kissé hűvös szerOmes volt dr. Amon János szerepében. Ugyanezt ¿''lapíthatjuk meg Antal Nusiról is, akinek szerelmes éraéseit a gazdája iránt csak mikroszkóppá? tudtuk felfedezni. Ezt a szerepet nem elég elmondani, ezt meg ts kell játszani, mert máskép egy teljesen érthetetlen figurát kap a Uuoinsé^. AntaJffy Jóska eltalálta a megfeieV) hangot D.M.J.
Dr. Sicdö MikVói wombaíl vetidég>rerep»é>«
elé nagy várakozással tekint a zalaegerszegi üzínhazjáró közönség. A nagy érdeklődés hozta magával, hogy ma délelőtt megjelent szerkesztőségünkben Darvas direktor és annak közlésére kért fel bennünket, hogy felhívjuk a színpártoló egyesület tagjainak figyelmét a kővetkezőkre: Dr. Szedő Miklós szombati vendégjátékára olyan rohamosan fogynak a jegyek, hogy a színházi pénztár az eredeti tervtől eltérően, nem tudja szombat délig fenntartani a bérlók helyeit és így Wónytelen ezt a határidőt egy nappal megrövidíteni. Darvas direktor arra kéri a színpártoló egyesölet tagjait, hogy akik gyönyörködni akarnak a vendégművész szombatesti játékában, azok legkésőbb péntek déU fél 12 óráig váltsák ki helyeiket, mert azokat nem áll módjában az igazgatóságnak tovább fenntartani.
HETI MOSOK:
16-án, csütörtökön: Lovagias ügy, Hun vad v Sándor vígjátéka.
17-én, pénteken: Após a tilosban, operett.
18-án, szombaton: Dr. Szedő Miklós vendég felléptével: A mosoly országa.
19-én, vasárnap délután 3 órakor: Sárga liliom, nagv operett; délután 3,,6 órakor: Tavaszi mámor, operett; este fél órakor: Aki mer. az nyer, nagy operett.
20-án, hétfőn: Katz bácsi, énekes vígjáték.
21-én, kedden: Tőrténnek még csodák, operett.
22-én, szerdán: Volt egyszer egy asszony, Fendrik Ferenc vígjátéka.
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéliáz-ban. Színpártoló egyesületi bérletszehényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszeKív nyéket fél l-ig váltanak be.
Az előadások hétkuaoapoWn pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
Nem fázik a ródlipályán ha
KISS cipő
van a lábán Bőrbéllése dupla talpa, aátran járíiat hóban1 tegyöan.
Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
ZALAI HÍRLAP
Nagy megtakaritiat ér el, ha eren kOonyö
égtwrtö, m a h a » k a I ó r i á | u lútö Menet nálunk vásárolja.
100hg. la hazai szán 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Telefon: ÉS.
Tessék próbilötí • t aikalmaxnt A legktecbb tételt házhoz «téWtwik. Fontos kiszolgálás.
RAdió
Csütörtök, január 16. Budapest 1.
6.55: A Kárpátok arca Strompl Gábor dr. előadása. 7.25: Az (DperahAz előadásiak közvetítése. Straus*: Róxsalovag 11.30: lakatos Misi és Tóni cigányzenekara ntuaJtói!
Budapest II. 5: Budapest a népétedé» szempontjából. Nagy Sándor dr. előadáaa. 6.30: Angol nyelvoktatás. 7.45: Mindennapi életünk a jog tükrében. Auer üyorgy dr. előadása. 8.40: Sárai Elemér és cigányzenekara muzsikál, Orbán Sándor énekel
Pintek, január 17. Budapest I.
10.20: Időszerű apróságok. 10.45: Ifjútági közlemények. 12.05: Eugen Stepat btlaJajka-zenekara. 1.30: Vajda—Pártos szalonzenekar. 4.10: Diákfélóra. 5: A íövó háborúja. Preund Dezső előadása. 5.30: Rácz Kovács Lajos és cigányzenekara. 6.25: Berzericzy Oerge''y kereskedelmi tervei. Farkas László dr. előadása.
6.55: Részletek magyar operettekből (1902 — lQ15-ig). 8.45: A német rádió Európa-hangversenyének közvetítése 10.25: Az Erőss So-vinszkv jazzenekar műsora, Sebő Miklós énekszámaival. 11.10: Hanglemezek.
Budapest II. 6: Oyorsírőtanfolyam. 7.50: Leonardo da Vinci és köre. Farkas Zoltán előadása. 8.45: Tánclemezek.
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás lakás parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Örósz-náL
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY OAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobád) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
KIADÓ 4 szobás komfort« lakás különálló házban. Érdeklődni lehet Werbóczv-utca 47. alatt.
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI-
TihtU
»tr.
korona Dán korona Dtnir OotUr
Irttó 169\ 56-» 57» 14 15-1435 74»-75 15 7ÍIV7-95
p randa trank 22-30-2fr5C HOUmmJÍ 2295O-23I-30 Uo&eí iktfy 6370-M3Q Lee WO-3-15
U*a 4^0-4 15
Ura 2JH0-3025
vUrka 136 - ''3760
korona 83 70-8460
Osztrák
Sváfd frank IIŐ70-H ¡«5
"<*orréf
Osztrák schilling
! na
SrM korona 8» 8TW» 70
8-80-70
Nt1u*''
Am»Nr rdam 229 ÜW n l <$Q
Bdr^ Öcriia
nwirw BrQ«ai«i Kopenhig» Ouló
7«? 7«
>41-3-40 79JTV-7V« 76-1M14I nmi -1 rrgu 17 OfH 75« 2SM*i X>"S0
22-XÍ-Z260 14-07-
4*11-419 8»IO-8>«5 6415-^5»
l u>*vi 11-65
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Bors (tisia»M*ki. íl kJ 1815 IS30. (nrwn» | 7 17 80 (UaiT) 76 kg. 16 liV- Itr35,
MHano Niwyort
Práaa
Sama
Min
Varsó
Wien
rortch
78 kR. tuiu-iír:». (e«y4t)) I7S0 IMüöy Í9kf. lUsat.) (e^yéb) ItHö - 18 Zü (ti uf]
80 U. lfrtó-1890, (egv*b) 18 X - 1840, ro«a (p« »4
l8OO.I90Ct ooaaJfeoffÉ
16-00-16 >a »rp« »ab I7A5 17 65. 1150 1263 iraflyxai fyeagibb. lorg>U>m
40-1600, tenfcrl 1S45 15
cackéty.
t»DMNMMM >«.»*« W»M. ITkXllta rtw« Ml A Uilr ->U rtwl« ujl''O» «tiA
IhhwM i 0i*0 míoti* jór%tr
mn»|''''i'' *0/''"i»i*v iájuu)
>>-■»»'' •***«•.» "•»-c-* jörvif
mmm fl • ■
Figyeli!
HAVAS
kézimunta-éi szőnyegfonalat.
Babi ruha kQiOn)rgc»»«cd lef mtgbiihatóböak.
Vass Lalos
MsÉiikszirtn
Zala^eottfH, (a mc^y» hitiaI írembtr)
01C5Ó éí MCUBIZHAT0
TIKI
Cjöcscjiek
órása és ékszerésze.
Legprecízebb óra)a«itó
mübeiy
Varga Lajos (Tiki)
*• éktieréai
Rákóczi Ut 5. 836«
írógép
ét txlmlál4ft«p sxakOiId
ERIKA u| IMi e4p P 175
Retnirtlon Ir^f^pck Wto-mánjrt leraketa. |«v<tá*ok; bettalnftirdók, jckarba* tana» - Arany, eiiltt ékszerek, dtsxtárgyAk
MORVÁIM MIKMVS aranyniú»«, iró^ep m»8-ucrhi, (Mindi patika nu-ücit.)
Mm a JULII WILIF''-tai

Alkalmi ajándéknak
könyvek
diszlevélpapirok
töltőtollak
gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁaO/TONHÁL
Névjegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben

ZALAI HÍRLAP

1936. jant
Kelengye brus''ii&s 2 kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig
teljes erővel megindult!
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. vászon: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere Balaton gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere Balaton gyöngye: komplet szélességben ZalagyBngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Hableány! fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: finom fehérneműre és ágyneműre métere Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sűrűszövésű ágyneműnek méteré
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: középminőségű métere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere
Extra — Extra takácslepedó: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. L40 P. 1.60 P. 2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. 1.90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedők varrás nélkfil teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban!
Törülközők 50 minőségben 1
Schütz Áruház
MSit».
Schütz vásznak védjegy«
Nyomatott Kata Ágoston tfcjwywd^tM, Ztím^mm^ Iliin f ij| tü I. TÉta Wt,
a évi 1936. 14. szám.
Ira
iaasár 18. Santal
Swrkesrfâségt ttLefon.
P OLI Y!
napilap
Szerkesztőig és kiadóhivatal. /LaLp^gerstcg, Széchenyi-tér. — Előfixtté&k a lúodáhivutathc \ vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál wwtMi folyószámlára küldendők.
f-tlelős szrrkeszíő: SYLVESTER PETER JÁNOS

Nyomdai t de fon: 131.
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vcs* fel. Postatakarék pénztári csekJUxdmiá: 23 £66 iz. Előfizetés: t hóra 1.40, 3 hóra 4. 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szer ml.
BSIBi
Grösx püspök átvette « pápai klnomxö buliéi
január 17. Qrósz Jőzsef felszentelt püspök, alöt a pipa a gróf Mikes betegségi ökbó! történt lemondása következtében megüresedett szomhatheíyi egyházmegye é''ére mint apostoí: adminisztrátort á®-tóft, Győi''&ó! a fővárosba érkezett
Az öj apostoli adminisztrátor csütörtökön »egje''ent a budapesti apostoli ramaatnrán, aboí dr. Rótta Anj*ek> c. érsek, mmdus fcc-
léből átvette a papai kinevező bullát Orősz püspök azután a kuhttszminkztérmsnha ment, ahol folvóügyekról tárgyalt.
A kánonjog rendelkezései szerout az uj apó* -toli adminisztrátor a pápai bullát bemutatva a vasvár—szombathelyi székes- és tána»kápía-ksuak cs ezzel a ténnyel taglalja c! vegle-jesen székét


Ai otm g&e/ingf három nap alatt
őimm méri&ktet nyomult otörm és nlabb offenzívára késiűt
Lvgütem, január 17 Iksu herceg csapatta fejvesztetten menekülnek az olaszok elöl. Gra-z*ani tábornok katonái vasárnap óta több, mist M) mérföldet nyomuhsk előre.
Háeles adatok szer Kit olasz részről öO.OOU. dbcstuvn részről pedig 100.000 főnyi katonaság vett részt az utóbbi napok elkeseredett harcaiban, amelyek * Kanak Doria, Tana és Webbe folyók völgyében folytak le.
Diredauában fellázadt a belga tisztek vezetése a''att álló abesszin csendőrség, mert már három hónap óta nem kaptak fizetést.
A nagy győzelem után úgy tudják, hogy Oraziani most re ár ruegmdíthcrt ja a támadást olasz Szomália északi részén is.

trUrraban mejszúsrt az esőzés, az utak nagyresze mar felszáradt. Akadálytalanul <oiy-nak 87 utárrpödások. Hír saerhft nébánv napon belül megkezdik a hónap vérere tervezett nagyarányú támadást az olaszok
Az abesszinek állítóVg újabb békeiervet dolgozlak ki. Axt kívánják, hogy Olaszország szakítsa meg az ellenségeskedést, az olasz csapatokat vonják Iá Abesszirtiából, Abesszínia elfogadja a népszövetségi tanács fennhatóságát, de csak az olaszok kizárásával, hajlandó a gazdasagi vezetést a Népszövetség felügyelete alá helyezni, végül folyosót kér a tengerhez. ''

Az iparosok és kereskedők legégetőbb problémái kerültek szóba tegnap a soproni kamara közgyűlésén
Sopron, január 17. Tegnap, csütörtökön tartotta a soproni kereskedni! és iparkamara Székely Oéza elnöklete a.*att közgyűlését, melyen a kamarai bel- és kültagok nagy számban jelentek meg.
Székely Géza elnök 31 pontba foglalta össze etoterjesifését. Ezek mind olyan pontok, melyeket részben a miniszteri értekezletek alkalmával tárgyaltak meg, másrészt pedig a kamara. ebnöksége terjesztett fel az itteiékes ml-CBzíériumokboz. Az elnöki előterjesztésben a következő fóntosabb ügyek szerepeitek:
Közötte, hogy a közszál Ut ás j ajánlatok realitása ügyében a miniszter szigorú utasítást küld * hatóságokhoz és maga a miniszter kérte, bogy az odaítélések elken felmerült lebbezések másolatát azonnal küldjék meg neki, hogy rögtön tudjon intézkedni az esetleges megsemmisítés érdekében.
*z Ipartestületi székek részére rövid időn belül mfataszab^zat készük
A kisipari és kiskereskedelmi hitel 200 pengőről 300 pengőre való tágítását kérte a Ica. taara.
A cukorárak minimálisa tekintetéből Íz volt » kérés, hogy ne lehessen olcsóbban pÜnl, *nmt a hivatalosan m<
A postai díjszabás rrtte a kamara, de
ját
i ir.
sm ét elten sür-
* postavezérigaz gat óság mereven efeár-köaák a fejyoges újítások e»L
A formaim. _J*>áhságnak az egész vonataci
való bevezetése ügyében a miniszter kiuoltc, hogv rövid »dón belül megvakVsul
Közölte a miniszter, hogy évente háromnál több kedvezményes trtázást nem engedélyez a fővárosba és hogv a Babrtonnál még az idén három szállodát épft, mert statisztikai adatok szerint például
Keszthelyen 6.W0 küttőWt kefictt • muü nyáron helyhiány miatt dkOkkni.
Az alszö vet kezetek a jovóben szigorúbban ellenőrzik és a közszá »Irtásokból kizárják őket. A vegyeskereskedés és szatócs fogaimat egyesítik és csak vegyeskereskedés lesz dórcíát-hatólag a meghatározás.
A mestervizsga bevezetéséről szóló torvény-javasiatot a legközelebbi parlamenti ülésszak elé viszik,
a 8 őrsi munkaidőt pedig az egész vonaton rövidesen bevezetik,
úgyszintén a minimális munkabéreket « meghatározzák. A kontárkérdés és az arrombo! as toegakadályoztatása érdekében a m*nsztérruínban tervezet készül, amelyet az iparosság már nehezen vár. A 4. éy 47. szakaszok öfyét » két érdekelt miniszter nem tudta eldönteni és az a parlament elé kerül.
Jelentette még az elnök, hogy a borbélyok kívánságára feherjesztéssel ék a msrrwarterbez,
hogv az ünnepnapok előtti tupokun is u*>m* olyan módon tovább nyitva tarthassanak,
a szombati napokon.
A helypénzdíjszabások kérdésében a kedelmi miniszter cgyjcgcs szabályzatot teevti
4-5 téle egységár megáTapításial
Kaka» Agmiion iZ^egcoze^ uAH s^*-nek az ekiöki |i1miIIiIiu « « kUpaH hteefteí fogMtoott,
am^iviu-*. 4u usszegv. nunt n—Mkmu. nsss elégíti k- az igényeket. Azt ajánkotla. twgy ug>, ahogy Zalaegerszegen meg\«i, állitsHf fel m mrtt as és
zfkeL
így az ülamot nem terhei senuai s az ipa. «ások is bamar — nyolc napon ,beüH —
hozzájutnak a kölcsönhöz.
A kontár kérdés kaprán »xóvatette 4-0 a sérelmet, amely az egyes tavaulofc rosJtó gépeivel a nyomdákat is¿. Széket)- elnök válasza szcrwt az
zök bevezetése már az iPOK____
tartozik. A kantárkérdéssel kapcsolatban pedtf közölte a miniszternek azt az ígéretét, hogy szigorú utasításokat küld a hatós^okhez.
mfaden ofyw MéMtoy-«W eèvon^a a
séget, atneK az
Lódor Jenő szombathelvi partestuleti enok a koatxállitási szahai^rendelethez szola* isi. Szerinte szigorú rende''ettel keiîenc a közületeket utasítani, hogy közszállításokzijl az trreáfis ajánlatokat ne vegvék figyxlembe
IHás Ovula dr ug>\-etetö 1 tikár a kisran kOksón íöh''ósitásanak nehéaégervel fogÄo-zott. Ha másutt » ügy végződik a dolog, mint
össze szli pengőt fizettek kölcsönből, minden fefczŐtK*» dacára.
akkor -betagy« az egész akaó SUndenesetre a kamara a maga részéről nundent megteáz, hogy a nehézségeket elhárítsa.
Magyari Oergely (Szombathely) szermt az OT1 pénzeket használják fel msidcnielé az országban különböző kuhúnntézménvek, sportpályák, uszodák, kultúrházak építésére Nem volna-c befves. kérdezte, bogy ha ezekből ajt (»sszegekbőí, amelyek mégss csak
az Iparosok ős tomfcedők, aíkalmazsttak tawerves ffllénriből tevődik össze,
j
igényelnének a kuopari és ioskereskedói hitel* igények kielégítésérc egy bizonyos összeg«!
Hacker Sándor kamarai t^ a (X)sta és távírda; díjszabás reformját sürgette Tegye magáévá a posta a külföldi taf^öZta^uókat és példákat. Angliában például két éve, bogy leszállították a postai dijakat * azóta az angol miniszter kijeiemtése szerint, soha sem látó* arányokban növekedett meg a forgalom Ausztriában ugyanez történt...
Szociális közvélemény
fáradozik az
, Néhány bét elótt megalakult az Országos Vitézi Szék gazdasági és jóléti albizottsága. Ex az új szerv vitéz Horv áth László székesfővárosi tanácsjegyző vezetéséve] Azóta részletesen kidolgozta munkaprogramját A bizottság öt irányban fejt Iü munkásságot, még pedig:
1. A súlyos anyagi körülmények között élő vitézek és vitézi családok eredményes segélyezése, illetve támogatása erdekében biztosítani akarja számukra mindazokat a segély• forrásokat, amelyek a főváros területén rendelkezésükre állanak Ennek az anjagi támogatásnak azonban alapfeltétele, hogy az albizottság a segélyre szoruló vitézek anyagi helyzetét és segélyre szorultságának m értékét ismerje. Az ehhez szükséges vizsgáiltok végrehajtására az albizottság a Budapesti Társadalmi Bizottság »nemzetesasszonvi albizottságának* tagjait kérte fe\
2. Az albizottság mindent cl akar követni, hogy a munkanélküli vitézeket munkához juttassa és ezért levéllel fordul mindazokhoz a rendtársakhoz, akik vagy maguk alkalmaznák munkásokat, vagy htvata''i állásuk ré\^én befolyásuk van egyének alkalmazására és felkéri óket, hogy a megüresedett munkahelyekre vitézeket alkalmazzanak.
3. Eljár a vitézek jogos érdekeinek védelmében minden konkrét esetben, amikor valamelyik vitézt méltánytalanság vagy mellőzés éri''
4. Gazdasági és szociális kérdések megvitatását is programjába vette az albizottság, mely
ZALAI HÍRLAP
teremtésén _ t
Országos Vitézi Szék
tervezeteket és memorandumokat dolgoz ki ezek megoldására.
5. Főként a vitézi várományosoknak, dea vitézeknek is gazdasági és szociális való megismertetése is a gazdasági és jóléti albizottság feladata lesz, mert nagy jelentősége volna annak, ha a Vitézi Rend, iüetve a vitézi társadalom tevékeny szerepet tölthetne be a szociális közvélemény megteremtéséina Az albizottság a vitézek ilyen irányú képzése erdeiben előadásokat és rövidebb tanfolyamokat rendez. Az albizottság segítségére lesz a kerületi vitézi hadnagyoknak ts abban. Iiogy a kerületi vitézi értekezletek minél látogatottab-bak legyenek és ezért ezekre az összejövetelekre előadókat küld ki, akik ott egy-egy közérdekű témát Ismertetnek majd
36 szemüves.
jó fényképezőgép
ló fénylcépkldolsozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoixaküxJetében PÉCS. - ZAlAEGfftSZEG.

Háromszáz baconsertést vágtak már , a zalaegerszegi közvágóhídon, német exportra
Zalaegerszeg, január 17. A gondolat, amit Czobor Mátyás polgármester felvetett és vitéz Tabódy Tibor főispán azonnali megvalósuláshoz segített, a zalaegerszegi közvágóhíd bekapcsolása a német bacon-exportba, már eddig is szép eredményt hozott Za''amegye gazdáinak, a jövóbc pedig a legszebb reményekkel nézhetünk. Az Alsódunántúü Mezőgazdasági Kamara kebelében megalakult, Thassy Kristóf dr. elnökletével, az a gazdabizottság, mely az áralakulásokat ellenőrzi és amelynek az a célja, hogy a gazdák minél magasabb árakat érjenek el. A bizottság munkájára jel-
Felterjesztés a belügyminiszterhez
a zalai kiskorúak és gyámoltak érdekében
iemző, hogy a napokban a budapesti ámak b fillérrel szökött föléje a zalaegerszegi ár.
A bizottság ma is ülésezett a polgármesternél és megbeszélte az árakat. Helyben, Zalaegerszegen a je''enlegi ár kilónként 73—80 fillér. Ez az ár 40 kilométeres körzeten kívül minden 14 ki''ométernél 1—1 fii erre! csökken, a szállítási kü''/mbség miatt.
A za''acgerszcgi közvágóhídon eddig 300 sertést vágtak le. Hetenként átlag 200 darabot vágnak. Az utolsó vágás anyagát most vago-nirozzák Németország felé.
Zalaegerszeg, január 17. A legutóbbi közigazgatási bizottsági ülésen a vármegyei árvaszék helyettes elnöke többek között a következőket jelentette:
A gazdatartozások rendezéséről szóló 14.000 1933 M. E. sz. rendelet 25. szakaszának (2) bekezdése értelmében a m. kir. pénzügyminiszter a hitelintézeteknek és a gyámpénztáraknak megtéríti azt a különbözetet, amely annak következtében állott elő, hogy a gazdaadósoktól a kihelyezett gyámpénztári kölcsönök után a gyámpénztár is a''acsonyabb kamatot számíthatott, mint amilyent a gyámpénztárnak egyéb adósai fizetni" kötelesek. Rendelkezést tarta''maz a felhívott rendcletszakasz arrá vonatkozólag is. hogv a gyámpénztári kamatnak a m. kir. pénzügyminiszter által kiegészíthető legmagasabb mértéke 6*o.
E rendelkezéseket megismétli ~a gazdatarto-zások rendezése tárgyában kiadott 10.000—
1935 M. E. sz. rendelet 29. szakara is.
A gyámpénztár a kihelyezett kölcsönök után a Nemzeti Bank által mindenkor megállapított leszámítolási kamatlábat 2<yo-kal meghaladó kamatot számít, a nem gazdaadósok tehát 1935 szeptember l-ig 6.5o/o, ezt köve tói cg pedig 6°t> kamatot fizetnek tartozásaik után. A gazdaadósok ezzel szemben 1935 augusztus 31-ig 5.50/0, illetőleg 4o/0, 1935 szeptember 1. óta pedig 5<>A>, illetőleg 3.5® o kamat fizetésére kötelesek.
Az árvaszék tobbizben tett már előterjesztést a belügyminiszterhez aziránt, hogy a gyámpénztárat illető, eddig 3.S88 P 89 fillért kitevő kamattérítések folyósítása iránt intézkedés tétessék. Sajnos, a gyámpénztár részére kamattérítést mindezideig nem utalványoztak s ennek folytán a kiskorúak és gondnokoltak érzékeny károsodást szenvedtek. A kamattérítések folyósításának elmaradása, il''etóleg a már cse-

Sikerült vásárolnom sok száz méter
maradék külföldi M gvapjí szövetet.
Hihetett © 11 olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
és most vásároljon a VERSEN! íRDHÁZBáN
■iia r

Telefon: 89.
Iz.
erő, zamat
GYARMATI
kávé
96 január 18.
dékes térítéseknek egy összegben való kiírta, lása egyes kiskorúak és gondnokoltak érdekeire szintén sérelmes lesz. A kiutalás évébe* Ugyanis az árvaszék a gyámpénztár által keztfc betétek utáni kamatlábat az eddigi mértéket mcgha''adó százalékban áTapítja majd meg * e magasabb kamttláb szerint nem részesülhetnek azok« akik a gyámhatóság felügyeled alól gondnokságuk megszüntetése, vagy nagy. korúságuk elérése következtében időközben kikerültek.
A jelentés alapján a közigazgatási bizottság most feíterj<Sztést tesz''a belügy miniszterhez, a kamattérítések folyósítása iránt
Hamis codein,
hamis aszpirin
Budapest, január 17. A MABI gyógyszer.
j>anama-ügy országszerte nagy hullámokat vetett. Arról van szó, hogy a MABI nendeloorro» sainak gyanúsak voltak egyes gyógyszerek « mintát küldtek vizsgálatra az Országos Köz-egészségügyi Intézethez. A vizsgálat azt 4 megdöbbentő eredményt hozta, hogy egyet gyógyszerpasztillákbói teljesen hiányzott a há* tóanyag. A köhögés elleni oodein pasztiilákbia» például minden volt, csak oodeui nem. Ilyenformán nézett ki az aszpirin is. A nyomozás folyik; a gyár, amelyik a gyógyszert készíti, rnaga is feljelentést tett, mert azt állítja, liogy a feldolgozásra hozzá küldött anyagokat egy« szerű stanicükban kapja s nem tudhatni, VJ lopja el a drága gyógyszerany^jokat.
A magyar közvélemény nagy megdöbbenés, sel vette tudomásul azokat a visszaéléseket, amelyeket a közvagyon ellen az utóbbi időben elkövettek. Szobiok még ma is élénk téma. De ha már a közegészség ellen is ilyen gyalázatos merényletek derűinek; ki, ezt nem lehet egyszerű megdöbbenéssel és felháborodással elintézni, ezzel szemben a magyar társadalomnak messzebb kell menni s nem nyugodni addig, amíg a csalók, tolvajok, embertársaik egészségén gazdagodok ki nem pusztulnak gyökerükig a magyar élctbóL
A papírbakancsok jutnak eszünkbe. A szegény magyar falu fia, a hós, ment dalosa az ismeretlen célú harcba, ment éhezve, fám nélkülözve és egyszer csak azt vette észre» hogv- bakancsa !efoszlik a lábáról, a ruhája le foszlik a testéróJ, mert néhány elvetemült gazember idehaza, megfeledkezve minden ha-zafiságról, minden emberségről, csaDt, lopott, gazdagodott, a bőr helyett papírt, a szövet helyett rongyot adott.
A magyar társadalomnak éltékes tagja, á nélkülöző magánalkalmazott el meg)'' az orvosához, az orvos lelkiismeretesen megvizsgált és gyógyszert rendel neki, ó szedi és nem gyógyul, mert a gyógyszer annyi, mintha vizet innék, vagy lisztet ennék. Hallatlan gazemberség!
Meggyőződésünk, hogv- a hatóságokat sem kell ebben az ügyben biztatni. Kemény kézzel nyúlnak bele a toüvajok konyháiba és az egész ország közvéleményét megnyugtató intézkedésekkel veszik el "a to>.ajok, sikkasztok, csalók kedvét attól, hogy a magyar erőt, a magyar ellenáTást gyengítsék.
Nagy megtakarítást ér el. ha ezen könnyű éghető, magas kalóriája fűtő sweittt nálunk vásárolja.
100 hg. la hazai szén
350
SZEKÉR IMRÉNÉU
Tessék próbafűtést alkalmazni. A les kisebb tételt háxhoz «állítunk. Fontos kiszolgálás.
1036 január 18
ZALAI HÍRLAP
3
Szabő espzresplébános székloglalóia
a sümegi katolikus Legényegyletben
Sümeg, január U. (Tudósítónktól) A sümegi Kath. Legényegylet bensőséges ünnepély keretében iktatjU bc új egyházi elnökét, Szabó Sándor espercsplébáaoet. % . .
A díszközgyűlést Qeknc&ér András kápjes« nyitotta meg. Köszöntő szavai az új elnökön kívül a megjelent dr. Beöthy István veszprémi kanonoknak is szóltak.
Dt._ Beöthy fcanpook nagy örömének Adott kifejezést, hogy újból itt lehet a s&mégiék koreben.- — Innen meniem el — mondotta többék között — a legnagyobb''fájdalommal, a legnagyobb keserűséggel. Azok az émüiékék tognak élteini, amiket rti kantám. AW hélyet-tem jött, elhozta Í3é lelkének javát, értékét és azt fogja osztogatnj.. Szedjétek és szeressétek!
Ezután Szabó Sándor eaperesp''ébános mondotta el elnöki székfoglaló beszédét.
/ a
Eszperantó hirek
Kievezték *z eHö eszperantó hitei törvet^ széki tolmácsot. Htmetálfölidon kinevezték az egyik holland törvényszékhez egy tanárt hhes tolmácsnak. Ez az első eset, hogy MrósJj^ok az eszperantó ny^ivet hivatalosan elfogadják és hites tolmács''működését rendszeresítik. Ez egvébkérit a Németalföldön várható voX men ebben a kis országtaan terjedt el legerősebbe» az eszperantó és már régebben mindenütt ál-lami vizsgáztató bizottságok működnek.
ffe.yt
A varsói rádió tftezöneto a magyar cser* készeknek cszper*üláiil. A varsói és krakkói rádlöálknnásokróL dr ; Odo Bujvid krakkói egyetemi tanár evapetaitfo nyelvű előadást tartott a lengyel nemzeti ^rkésztiborjjlkalmával tartott nemzetközi eszperantó "táborról, melyen hét nemzet cserkészei vettek részt. Az előadás folyamán a lengyel ng^iezőség nevében Emil Mayer külön köszöntet mondott a tábor tiszteletbeli eiiőkének^ vitéz Selkev Oszkár őr-nagynak és a tábor rlnökének, £zecsey József inagyar cserkésztisztnek, külön kiemelve a magyar cserkészek sikeres részvété ét

* »K *
Svédországtan magyar "uró eszperantó tanét adták kL A magyar munka újabb si-
ktáryv kerét
keret jelenti, hogy a svéd eszperantó szövetség legújablvymáris néflpszerű tankönyvét Szilágyi Ferenc dr.: írta, aki Rosszabb ideig tartózkodott'' Svédországban, minit az eszperantó nyelv tanára. A tankönyv i közismert Adamson-képek a''apján humorral tfíi módon vezet végig az
eszperantó nyelvt^jton.

A finnek eszperantó üdvözbta a lim-ugor testvémapon. A Nuóra Satakunta finn ifjúsági folyóirat legújabb számában a finn-ugor rokonsági nap alkalmából eszperantó nyelvű üdvözletet küld Magyarországnak- A fűinek és észtek sokkal nagyobb mértékben ünneplik meg a közös rokonság napját, rrnnt a rnagya-rok és az említett üjság észt és imw melllett az eszperantót használja, mint óisszekotó nyelvet. Ez helyes is a fnm-ugor népek között, ha már egymás nyelvét nem haszna Ihatok mert nem értik —, inkább a semleges eszperantót, mint egy más fajú nép nyelvét, pl. ué-Oietet. Érdekes, hogv a Magyar Turáni Társaság nyelvfanfolyamaat törokui és kínaiul is ''ehet tanúim, de eszperantóul! nem, pedig ezen a nyelven leginkább értenék meg egymást a turáni népek. A Nuora Satakunta említett száma a magyar eszperantó cikkek a''apján közöl több cikket Magyarországról, sót finn fordításban közli Mátyás József debreceni tanító »Nova Turaiw eszperantó lapjából a turáni himnuszt.
.. % < t .
Francia rádióállomás állandóan eszperantóul mond be. A francia rádióadók közül Lilk- most 60 kilowattra emelte adóenergiáját és így kfil-fö''dön is jobban hallható. Ebből az alkalomból bevezették & külföld számára történő bemondások nyelvéül az eszperantót. Ezenkívül Lilié
Szólt az otthon és * Legényegylet sjxho* összefüggéséről, a űiptomás és érettségizett Rata''em bereknek az egycsöVtbe tőrodr<r.ésér« — Néni szabad — mondotta —■ o van éles vá^aszfalná*, táruda''mi széftagozódásríak le«»; a ,Jteli magyar társadalom életében, mmt a háború előtt
Mi, c*cktfy magyar
hotjök meg magunknak azt a tuxort, bogy társadalmi ré egekrv mkadoankl
''Beszéde további során t kkMcT bért és-ígéretet tett, hogy minden jőczándétot szeretettel viszonoz. Lelkes éljenzés és taps kivette a be Wédet, majd Németh Sándor világ* elnök köszöntötte kereseten «/atakkal az új egvház: elnököt és a megjelent vendége*«*
Az egyesuet \s**rpi össaejöveteiét t keres t$ncnra*atság követte. (ftj.)
rendszeresei» külön eszperantó műsort ts ad
* tszpwattí tanítás fekoláJébast ás között- A m. kir. vaTáS- és közoktatásügy i m> rtburtér um legutóbbi engedélye alapján több magyar középiskolában megkeztiódött az eszperantó nyelv tanítása az erre jelentkező tamilok számára Ez a tanulóknak nagyon is hasznára válik, mert — mint tapasztalatok mutatják — ha eszperantóul tudnak, más nyelveket is könnyebben tamilnak. A budapesti Bólyai reáliskoütian 90, a hatvaiú gimnáziumban 40 tanuló vesz részt ezeken a tanfolyamokon. A Magy ar Cser készsző v étség lapjaibari megjeleltek az eszperantó tanfolyamok hirdetményei cserkészvezetők számára, akik saját csapattikban taníthatják majd tovább az eszperantó nyelvet. Így'' azután a IcgközelJrbbL valószínűleg Németalföldön tartandó jamboree alkalmával a cserkészek már sikerrel használhatják ezt a nyelvet.
V 1 - . ''-''fa :> ■''
ZBC±i?eIk:
— Espercsi kinevezés. A veszprémi megyéspüspök Szabó Sándor sümegi pY bánost esperessé nevezte ki.
— A kuftuszm''ilhx''er a zalai népkönyvtárak gyarapítására újabb 971 kötet könyvet adományozott.
— A szombathelyi mcncfrsndi érlekczlet
legfőbb eredménye, hogy a gráci gyorshoz közvetlen kapvsolátot kapunk Bobán át Budapestre, Tapolcán át pedig közvetlen kocsit kapunk Keszthelvre
— Athelyeré>ek a vármegyén. Fulop Lajos <lr. vármegyei fogalmazót, tb. szolgabírót Zalaegerszegről a tapolcai f&szolgabirösághoz, Józsa Fábián dr közigazgatási gyakornokot pedig a tapolcai foszolgabíróságtó3 Za''aeger-szegre, az a''ispáni hivatalhoz helyezték át.
— A kensskeddini Iskola nagytermében járni ár 19-éir, vasárnap délután 5 órakor lesz a MANSz második ismeretterjesztő előadása a kisebbségi kérdésről, fiz alkalommal a Felvidék lesz az előadás tárgy«. Ezúton közöljük, hogy január 26-ra sikerült megnyernie a MANSzvnak (lramantik Margit budapesti tanárnőt, aki »Társadalmunk feladata az elszakított magyarsággal azfrtiben« címmel fog értekezni. A MANSz ezúton is felkéri tagjait és Az érdeldő-dö ket, hogy mindkét előadáson minél számosabban jelenjenek meg. '' 1—3
— GABRY BABY VENDÉGSZEREPEL A KÖZPONTI KAVÉHAZBAN. ,
trakking 9„80 lakkclpő
gallérok• nyakkem zoknik. sálak
a le^ujjab divat szerint a
liMÉI az olcsó zsír vásár
PMnk J*zi»f jánoiMzni naryváfón<fl:
fa zsírszilonna bór nélkül I 36. hij I 48. I* olvaftott zsír 1)6, füstre való «zalonoa 1 20, füstölt szalonna 140, friss Mpörtő — 96.
í.i huío» kolbáiz I — P. Az árak nagyban értendők
— A na^kapootíái k&otvowátóHfc. Az
clhaláiízis folytán megüre<cdett nagykapor-naki körorvosi i''lásra dr. Maróth KiÜmán magánorvost vá''asztották meg.
— Névmagyarosítások. A belügymuusztcr
- engedélyével Kohn László keszthelyi kereskedő Köayves-re, Wejsz Lajos készt he yi kereskedő
¿idor-ra változtatták családi neveiket.
—- Ispán, ki földmüvesiskolát végzett, 30— 40 év közötti korban van, zalai uradalom részére kerestetik. Írásbeli ajánlatok a kiadóba.
— Potyauiat a trieszti gyors tcnge{yéf4»
Ma reggel a Triesztül éríezi*» gyorovoaaf átvuagá ásáiiál Székesfehérváron az egvik kocsi tengelyéq kékre fagyott potyautast fedeztek fel a vizsgálatot vígzó lakatosok. I cszedték a meggémberedett ti út a tengelyről, bevitték az állomásfőnökség épuücté^x. aiiol a nteki csakhamar magahoz ts;r^ L1 mondotta, 1 Radics Antalnak hívják.-* 17 éves könyvitől tanonc, horvát ncinzetiaá^ü és aibachi illetó-séifü. Kórházba szállítónak./ A a-ndóniég az e''jirást megindította. ''
— H» a Gdc«a|l Hét ikityakiamtáMröl még
egyszer ha''lani akar, jöj^m cl a ZTF farsangi estjére február l-én. ^ ,
— Vaamap délb«n a ¿árány náU6 éttermében a Darvas s/mtársuls\ zenekara hangversenyez. \
— Népesedési ctatfcxftfka. Sümeg község statisztikája saerint a rttuűjf évben született 1Í7 (1931-ben 98). elhalt (10$) egyé«- A természetes szajKKotlis Súniegen tehát 17 lélek. Házasságot kötött 3$ pá/l, az előző évi 28-cal szemben.
— Nkiesem párja sehol iu clgmándb víznek« Mert hűséget öre jókedv s egészségnek.
— 100 tagú rendel (Még dolgozik a Zala-
Cijer>zegi Iparoskor és mi-> Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy ihangversennyel egybekötött rnu''atságának t/Jőkészftésén, mert a rendezőség vsssza akarja varázsolni a régi, jő hangu''atú, hagyományos > iparos bálokat.
— A sümegi LetTntr E^csülct lebntár 9-én a vCsókos huszárok/ c. operettet adja «lő. '' v..
ELTÖRPÜL
min<knta]t4 világítás it
AI addin
petrÉDDigá7-láia
fényével szembín
Kapható:
HEINRICH W. és L. cégnél
Zalaegerszeg. Telefon 161.
4
ZALAI HÍRLAP
1936 január 18.
SPORT
RÁDIÓ
Elégedetlenkednek a kerületi csapatok
a korai kezdés miatt
A nyugati kerület elnöksége már bejelentette az egyesületeknek, hogy az ides tavasa szezont, arairól már különben a Zalai Hírlap is megemlékezett, február 23-án keÜ megkezdem. A kerületi vezetők indokolása az, hogy % kerület I. osztályának 14-es létszáma és a berlini olimpiász előkészületei kényszerítik az alszővetséget a tülkorai kezdés elrendelésére.
Most már a kerületnek jóformán minden városában mozgolódnak a kerületi intézkedés ellen. Mindenütt sérelmezik a februári kezdést, egyetlen csapat sincs, amelyik szívesen fogadta volna a tervet De hiszen ez természetes ts. A csapatok anyagi ag nagyon félnek a korai kezdést ÓL Hiszen semmi más nem loell, csak kemény, szeles, vagy hóesésekkel tarkított február vége és máris jóformán bevétel nélkül rendezhetik meg az első három mérkőzést De az előkészületek miatt is keíemetlen a csapatoknak a február 23-i kezdés Ugyan hogyan lehet az amatőr játékosokat rákényszeríteni arra, hogy februári télben kezdjék meg szabadtéri játékjukat, hogy esetleg a bizonytalan és hideg időjárásban az egészségüket tegyék kockára azért, mivel korábban kezdet a kerület
Szóval mindenképen aggodalommal várják az egész kerületben a február 23-4 szesen^ kezdői és nem egy egyesületben már most számítanak arra, hogy több mérkőzést el keli halasztani Ebben az esetben azonban annak teszik ki magukat az egyesületek, hogy majd hétköznapra szorítják a játékot, vagy oly« hét közbe eső ünnepnapra, amikor egy hét alatt majd három mérkőzést is kell játszani egyik-másik csapatnak.
Sopronban különösen fel vannak háborodva. A kerület ütkársága állítólag már közötte a soproniakkal az első mérkőzésüket. Ez pedig a helyi derbi, az SVSE-SFAC találkozo lesz. Természetes, hogy mmdkét csapat tiltakozik, hiszen a helyi derbi kasszanapot ts jelent és nem lehet sportszempontból sem reális a be*yi hegemónia kérdésének eldöntése akkor, amikor mindjárt a szezon kezdetén kell egymással találkozni a helyi csapatoknak.
Most az a kérdés, hogy a kerület vezetősége mennyire méltányolja a minden olda>ól megnyilatkozó elégedetlenséget hiszen a csapatok még azzal is sokat nyernének, ha legalább egy héttel később, maraus első napjai-ban kellene kezdeni.
Péntek, január 17. Budapest l
6.55: Részietek magyar operettekből (1902 -1915-ig). 8.45: A német rádió Európa-haL*. versenyének közvetítése 10.25: Az Eróss-Iso-vinszky jazzenekar műsora, Sebő Miklós ének-számaival. 11.10: Hanglemezek.
Budapest II. 6: Gyors írótanlolyam. 7.50: Leonardo da Vzno és köre. Farkas Zoltán előadása. 8.45: Tánclemezek.-
.''i
Szombat, január 18- Budist L
10.20: Pakots József elbeszéléseiből 10.45: A Szépművészeti Múzeum Szekéuy Bcrtakn rajzkiállítását ismerteti Baiás-Piri László dr 12.05: Oerő Márta zongorázik. 1: Hanglemezek. 4.10: Cáte Károly meséié. 5: Zsebók VErna és Rohmann Henrik hárfa kettőse. 530-Mit üzen a rádió. 6: Kiss Béla és cágiiy. zenekara.
7.10: Hangok a mikrofon e''őtt. Csűrös Zoltán előadása (hangiémezekkel). 7.40: Buda pesti Hangverseny Zene kar ^ 9.30: Az »Angot asszony leánya« c. operett ismertetése, 9.45: A párisi rádióállomás január 17-i adásiuk közvetítése viaszlemezről: Ajngot asszony leá-nya. Operett 3 felvonásban. 11.30: Tándeme-zek. 12—1: Csak a bécsi rádióállomás részére: Farkas Jenő és cigányzenekara muzsikál
Budapest II. 530: Kiss Béla és cigányzenekara muzsikál. 6.25: Mezőgazdasági félóra. 7.50: Amikor még Európa volt az Újvilág. Kallós Ede dr. előadása. 9.10: Tánclemezek.
— Asztma és szívbetegig, mell- és tudóbb, görvély- és angolkór, a bór megbetegedései és furunkulózis eseteiben a mindig keöe-taes hatású természetes «Ferenc József» keserűvíz az emésztőcsatornát alaposan la tisztítja s a gyomor és belek működését kitűnően szabályozza.
'' — Mkiden magyar állampolgár kötetes be-
jelenteni életének 19-ík évébe való belépését annak az évnek január 31 <g, amelvben a 18-ik életévét betölti. Felhívja a rendórkap»-tinyság a Zalaegerszeg m. város területén fakó 1918 évben született férfiakat és nőket, hogy magukat folyó évi január 31-ig a rendőri be jelen tóhivatalnáí beszerezhető bejelentőlap kitöltésével jelentsék be. A bejelentés megtörténtéért a szállásadó, illetve családfő b feWőa. A bejelentés elmulasztása kihágást képez. A határidő leteltével a mufcsztők eÜerr a törvény szigorával jár el a rendőrség. 1—0
— GABRY BABY VENDÉGSZEREPEL A KÖZPONTI KAVÉHAZ8AN.
— Aityakfinyvi bftek SümegröL Sümegen az utolsó két hétben a következő anyakönyvi bejegyzések történtek. Szuetés: Fekete Oábor vaskereskedő és Oosztony .Mária Miidós fva rk., Császár Ferenc bányamunkás és Burján Róza János fia rk., Dézsi Lajos pincér és Varga Ilona Éva leánya ref., Czafit István földműves és Pál Anna János fia rk., Thu-ránszkv Kálmán köráEatorv os cs Rózsa Mariam» Mária leánya rk. (Ukk), Pál József földműves és Laczi Anna Ikxu ieánya rk., Csiszár Sándor aszu''ossegéd és Holczrr Anna Sándor Ba rk., Péter Gizella hajadon László fia rk. (Mihályfa), Szép AnUl sütemény kihordó és Mosdényi Franciska Mária leánya rk. Halálozás: Bógor Mihály rk. földműves 57 éves, Varga Ferenc rk. 6 hónapos, Varga József rk. 6 hónapos, Thuránszky Kálmánné sz. Rózsa Marianna rk. 26 éves. Házasságkötés: Somogyi István rk. községi hivatalszolga Horváth Magdolna rk. hajadonnal.
— A sihncgí járási ipartestület megkezdte előkészületeit a február 15-én tartandó nagy farsangi estjére. Az ügyes műkedvelő gárda a »Fehérvári huszárok*, c. operettet hozza színre.
— A vér fölfrissltése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes «Ferenc József* keserűvizet inm.
— Vasárnap délben a Bárány Kzjgló Éttermében a Darvas színtársulat zenekara hangver-
\f
Báli
rakking
mellényt gallér, nyak'' kendő. a legszebb kivitelben

PAL El INDRA
cégnél Zafacgtrsiegtn
170.
— Ne felejtse el: február 2-fca az iparos-bál (apja!
— Vasárnap délben a Bár ány szál ó éttermiben a Darvas színtársulat zenekara hangversenyez.
— Tavasz a télben: ezt jelenti a Magyar Úriasszonyok Lapja minden magyar űri otthonban, ahová tíz naponként elviszi a postás. A család tagjai nem is tudják, hogy miben gyönyör ködjének először. A briliáns kiállításban, az illusztrációk szépséglében, a színes divatrajzokban, a páratlan kézirmmkarovátban és mellékletekben, vagy pedig a lap irodalmi tartalmában, amdyrőJ egy kritikusa azt állapította meg, hogy ^szórakoztatva tanít és játszva tárja fel a lélek legtitkosabb mélységeit«. Gycrmeklap-mcH/éklete ma már fogalom, az életharcokban megsebzett lelkek pedig ügy járulnak az »üzenetek* vigasztaló tanácsaihoz, mint szomjas vándor a forrás tiszta vizéhez, ön még nem ismeri a Magyar Úriasszonyok Lapját? Kérjen ingyenes mutatványszámot a lap kiadóhivatalától: Budapest, VI., Jókai-utca 37.
— Időjárás: Élénkebb szél, sok hefycn köd, eső, a kekti megyékben és a begyeken havazás, a hőmérséklet tovább eroeSoadck, a begyeken b elérheti az olvadási pontot, egy-tót top múlva újra olvadás khet
slras s-klipsxek, strass-osatok, fémgombok, rnhadiszek,
boltok és sodrott övek férfi ingek, nyakkendők, selyemsálak és zoknik
nagy választékban
Deutsch Hermán cégnél
TÖLTŐTOLLAT ne vegyen, amíg meg nem nézi dús választékú raktáramat Eredeb »Parkért tollak leszállított áron. Valódi arany, toüak már 5 P-tőL Kakae Ágoston könyv, papír és írószerkereskedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg, Telefon 131.

1936 január 1.
ZALAI HÍRLAP
szinhAz
Lovagias ügy. Koktö darab. Olyan, ami x ma emberének az íz jós* t szolgálja száaszáza-lékban. Fmom, halk tragédiák, kesernyés hu-mor, filléres gyönyörökben Idelégüló emberkék, egy kis vidámság, és happy-end: ez Huta vady Sándor legújabb vígjátéka. Szomjasan, »¿jesóen szürcsöltük ezt a toeilerocs keveréket Rég vd* alkalmunk gyönyörködni ilyen darabban, mint a Lovagias ügy.
A téma? Annyira mai, annyira elevenbe Vágó, annyira egyszerű, hogy szinte, kínosan feliszisszenünk. Mert mindenhol, minden tro-•dábai találkozunk vele, ahol egy gépírókisasz-**onyt körülvesz 3—4 férfi. Mert legyen az a kisasszony bár közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz, ha egy kissé is csinos,- úgy ó lesz egyszeriben a központ; tengelye annak •lz irodának, aki köcül kisebb-nagyobb távolságban, de egyformán kering a kopaszodó, legénykedő főnök úr; a megszokott családi körben megőszült tisztes főkönyvek), aki élete tfinó alkonyán még egy utolsó fel''obbanásban «kar búcsúzni az ifjúságot ielfcntó szerelemtől; a tüzes kis hivatalok, akinek vrsront fiatal -«ága még nem válogatós és alc a féri — nő viszonyában nem a felemelő, tragikusan Kzép érzéseket keresi, twném csupán n pí''Unat őrömét, amelyet a Nő rtyújt.
EBeket a figurákat mudenhol megtaláljuk, «hol jelen vacn egy Ciiz, eg> Salgó, egy Virág és egy fiata'' PaL Ennek .1 Oizxnck azután hamvas fiatalsága., vagy hervadó bá>a épp komplikációkat tóézhet elő egy ruairke lós irodában, mint akár n színpadon. A különbség csak az, hogy amrg az irodáha.i a főnök úr látszólagos érzéketlenséggel, morózus r.rc-eal hajad cl Gizike mellett, addig Hunyady Sándor szavakban is kifejezi az erővel visszafojtott érzéseket. És elsősorban ez adja meg * darab sikerét Ez a tükörbe pi''Jantás, ez a tnagvmkra ismerés. Amikor a színpadon mozgó figurák kis, emberi érzéseit, prob''émáit párhuzamban Mtjuk hitni a magunk életével
Hunyady Sándor gorbe-tükre minden más ti&tínié} hívebben adja vissza való arcunkat.
Ennyi szívvel, ctrayi lélekkel, eitnvi ósontv gesztussal régen láttunk színészeket játszani, mkit tegnap este. Mindegyik cXe a szerepét. EHe, vergödte. Nem komédiázta. Tegnap este hús és vér emberek mozogtak a színpadon, akiknek szíve meleg harmóniába olvadt össze az író érző, meleg, emberi szívével. Mindegyik megérdemelne cg)" rövid kis tanulmányt A helyszűke miatt azonban csak cgy-egv rövid mondatban mondhatunk nekik köszönetet a nyújtott éSezetért.
A Lovagias ügy főhőse Siménfahn volt. Ez a felszeg, vékony kis ember olvan ragyogó típust nyújtott Virág főkönyvelő alkjában, hogy nem egyszer a meghatottság komi veit csalta a szemünkbe. Együtt éreztünk, együtt Izgultunk, együtt féltünk és örültünk vele. Minden jelenetében több, mint megkapó: megrázóan emberi volt. Virág főkönyvelő alakját egy egész életre szívünkbe játszotta. Mint gépíró-kisasszony, aki az íróasztaloktól zsúfolt kis irodák frlércs tündére, filléres szerelmi autóbusza, H. Szűcs Vil-ma nyújtott felejt hetein alakítást, ö voh a szívek kis mindenes cselédje, aki az egyiknek szívesen, a másiknak kissé kedvetlenül, de végeredményben .mindenkinek teljesíti a parancsát. Mindenkinek szolgál, mindenkit igyekszik kielégítem, kedvében járni, mert ettől függ a kenyere. Nem csinál problémát a doltgokból; veszi őket, ahogy jönnek. Ilyennek álmodta az író a Salgó cég viharvert, minden megpróbáltatást kiálló Gizijét Ezt adta vissza százszízaiékig H. Snics Vilma nemesverctű művészete. Horváth Jenő a cégfőnök szerepében nyújtott emlékezetes a''akítást. Ötven kiló aljasság, 18 kiló skótság, 8 kiló emberi érzés és 2 kilő jószívűség keverékéből formálta meg a cégfónök 78 kilps alakját. A fiatal, könnyen hevülő, kissé már cinikus imokaöccs alkját Antalffy Jóska tükrözte híven vissza. Horváth Gyulának is si-
Nem fázik a ródlipályán ha
KISS cipő
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
került őszinte emberi hangjával, szimpatikus
alakításával megnyerni a tetszésünket. kórÖ6y Böske a szokott jó vo3t Tetszett N. Kovács Eszterben szépbeszédű, ügyes és főleg komoly színésznőt ismertünk meg. Teljesen megvilágította előttünk a határozott egyénisége alatt negyed évszázad óta vergődő Virág úr késői lázadását Pedig meglehetősen passzív-szerepe volt ÉS mégis. Művészettel Utts e3 feladatát. Nagyon tetszett. Horváth Jánostól viszont rossznéven vettük, hogy a düsseldorfi rératö! kérte kölcsön a maszkját
DLMJ.
'' HETI MOSOR:
17-én, pénteken: Após a tilosban, operett.
18-án, szombaton: Dr. Szedő Miidós vendégfellépt ével: A mosoly orsiága.
¡9-én, vasárnap déXitán 3 órakor: Sárga liliom, nagy operett; délután f''46 órakor: Tava«» mámor, operett; este fél Q órakor: Aki mer, az nyer, nagy operett.
20-án, hétfőn: Katz bácsi, énekes vígjáték.
21-én, kedden: Történnek még csodák, operett.
22-én, szerdán: Volt egyszer egy asszony, Fendrik Ferenc vígjátéka
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszeK én veket naponta délelőtt fél * 12-ig, egyéb bérletszchcv nyeket fél l-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás laLi> parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Grósz-nál.
MODERN HÁROMSZOBÁS £S EGY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal la-adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
«MnfifiiiÍHMM^
TATAI jzén.PÉCSIizén, BRIKETT-jük it lókat ér.
Hogyha szeret olcsó szenet
kaphat3 50-ért
ajkai szenet
FISCHL
-nél
Telefon 106. szám.
korona »80-1*5 70
AcMKicrdarn
iin
Bslotrcst BrQMxd
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
Vittük : fon! 1665-169\ tr. »<0 57 50 tororv« 1415-1435 Din korona 74 35-7?» 15 Dinár 7 80-7-95
DoíULr 3290CK33900 Pranáa trmuk 22"J>225C Hollandi 2»*30»731-30 ÜHBfyeJ síotjr 6370-64 30 1*9 3-00-3*13
Lm 4-10-415
Lir* 2ÍKO-30-Ö
VUrta 136 ->37«)
"»onréf korona 83 70-M60 Otórák •cnúUng 8.-8070 Srájd frank Ilu70-11.-65 1
OM16 towh» Milano
ntni Prért SióTu SiockMi Va«s6 Wien Zürich
22930-23130 7«-7<60
ts^atvijoft)
>41-3-40 7*»-7V« 70*15-66.47 86"50-TW) 1706-175« 2
WrTfyUJ-iQ 22-32-2260 !4<I7-I7t7 4*11-4 #7
5-65-55
no«o-i n^a
BUDAPESTI TERMENYJELENTÉS-
B*aa (ttaaarid*«, n k« 18 13 - IWQ, «n^i 17 63 17,80 (tiinr.) 78 k* 18 m-1833. (t*y*>) 17«,) isjj, »9k». (ttan.) 18Í5-i8iys <eiy*b)1803-1B2J (t>
ÍSJSf- I83C-I840, roo (pe-.t.í
I?5)07J® lrt* «i TíaO-lÖO^törirpa 1800-00. ''*ür, 17leof,!. 1343-I3A5. ckmvw
1130 1263
•raajrsai gjneofébb. tartalom: csekély.
>mtm*m»—*» *» «• MM«, mmmi r»m * i ''»a* M^mot Mt/»
<«»"•»»1 o*+v ->tiu jóm-KMM-^V U*.»I oratm uUuv r«A«CU JÖIÍ4S
"------1—1-,-,-| ........................ iuul
riguelj!
HAVAS
kézimunka-és szőnyegfonalti.
Babiruhj kQ)5nlcfcs»éfri lefmegbta hatóbbak.
Vass Lalos
írás és ékszerész
Zalaegerszeg, (a mept-bArzal tzember)
olcsó é* meobizhato
TIKI
Göcsejiek
órás«« és ékszerwsze.
Legprceixcbb Öra)avlt6 mübrf>
Varga Lajoa (Tiki)
óréa- él ékutrtei
Rikóczi ut 5. tt.
Irón
éa aiámUUÓgép
ERIKA aj táaka fép
P 175

Remington iróf^pek buo-minyi lerakala. fat(ti«ok, benxinfJrdók, (¿karban UrUa. - Arany, erűal ékaccrek, diaatárfyak
HORVÁTH MIKLuS araaytnúvc«, IrOfttp mA-Htrt«, Zalacfrnír». (Mindi patika racllc«L)
Hírdesses a „ZALAI Ilin»
Alkalmi ajándéknak
könyvek
díszlevéipapirok
töltőtollak
gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben
ZALAI HÍRLAP

i í - ._
Kelen g ge á rasítis 2 kedvezményes nappal
• 7 r ig dir I #
jantiar 1-tol ol-
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. ?áSXOfl: könnyebb minőség, ienszerű kikészítés métere P. 0.88
Balaton gyÖBgye: ismert jó minőség négynegyedes métere P. 1.—
Balaton gyöngye: komplet szélességben P. 1.10
Zalagyöngye: mindennemíí fehérneműre alkalmas métere P.L20
Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere P. 1.40
Hajnalka: finom fehérneműre és ágyneműre métere P. 1:60 Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre P. 2.—
Attila: erős duplaszálu. sűrűszővésű ágyneműnek métere P. 1.80
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere P. 1 80
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere p. 4.80
Verseny lepedtoásson: kózépmmőségű métere p. 1.90
Takács lepedóyáazon la: kitűnő minőség métere p. 2.80
ugyanaz sC*rű szálú nehezebb minőségben métere P. 3.20
Extra — Extra takáo&lepedó: dupla erős, sodrott szálú métere P. 4. —
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneraűek óriási választékban!
Törölközők 50 minőségben !
Schätz váixnah védjttgy«

Schütz Áruház
Nyocoato« Ml A#j«tou MÉqwy—>d»fc—»
E évi 1936.15. szám
s
mér.
p 1
fit tMM
ISI
IPIIP ISI M
w® tisA''íí^. ¡111
t ; í^''-v Mj m 1 • - 1 fül mm 1 r Ili kM te®
|||f tpll •vví.-.V;-^ [Í''^í/Ví-;

Szerkesztőségi telefon: SO.
P OklTIKAI NAPILAP
lanqár 19, Vasárnap,
Nyomdai telefon: 131.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.-—Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Rész^ny társaságnál rezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő:
SYLVFSTFR PETER JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda rest fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 ts. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4. 6 hóra S pengő. — Hirdetések megegyezés szerint,
Ne Aarcof,
hanem munkát I
Zalaegerszeg, január 18. A képv»elóház kapui néhány nap múlva megnyílnak. Megkezdődik a törvényhozás rmnik^ja. Az első munkaprogram: a hitbizományi reform-vita folytatása.
Nem lehet kétBégbcvoiuii, hogy az utolsó évtized jelentőségt-dics és szükséges törvényei között kihatásaiban és jelentőségében legnagyobb a hitbizományi, va''amant az azt követő telepítési törvény. Mert amíg a többi törvény u napi élettel KrVctirtt problémák megoldását, szükségleteinek kielégítését célozza, ez a két reform a következő évtizedek, s*"rt eljövendő nemzedékek életét is messzemenően befolyásolja. Az tíj magyar éXrt a ap kövei ezek a törvényjavaslatok, amelyek nagymértékben eldöntik, »mi lesz a Tisza ~l)una táján majdan, ha mi könnyes jajban, jajhan és könnyben hánytuk le szemünket*.
Ezek a reformok a törvényhozóktól nagy-komolyságot, elmélyedést és alapos fv [készült-séget kívánnak. Magas Kzmvonau, tárgyilagos vitára van. szükség, amely clfogulitlaarul mérlegelve hoz fel minden érvet és ezeknek tiizében edzi acélossá a fontos reformokat. Itt nsics helye pártszempontoknak, mesterségesen •vxított ellent éteknek, hajánár fogva előránogáft harcnak.
brert hallottuk bizonyos aggodalommal az egyik ellenzéki politikusnak azt a bejelentését, hogy az üj esztendő fokozott harcok ideje lesz. Szögezzük le nyomban: senki sem fél az elvek harcától. Legkevcsbbé a kormány és pártja. Hatalmas többség ül a jobboldalon, amely teljes egészében át van hatva ezeknek az alkotásoknak a jeWtöségétól s lelkes meggyőződéssel támogatja a kormányt. Ezzel u többséggel szemben a balo.VUii kisebbség harca va''óhan csak széhnalt>mhaxc. Annál inkább, mert az eHenzék nem is egységes. Ha végig-uezünk bármelyik legutóbb tárgyalt törvény-javxs''wt vitáján, szembeszökő, mennyi elismerés, mennyi rokonszenvező h-uig, mennyi tárgyi1 agosan helyeslő megállapítás hangzott el baloldali képviselők részéről is a kormány intézkedéseivel szemben. Az pedig máris megállapítható, hogy a hitbizományi reform nz ellenzéki körök tekintélyesebb részénél is kedvező fogadtatásra talált." Legutóbb például gróf Bethlen István jelentette ki. hogy a javaslatot helyesli és elfogadja.
Ilyen körülmények között valóban érthetetlen. hogy az ellenzék egyik csoportja kemény és fokozódó harcokról beszélt. Ennek a harcnak nem lehet más alapja, mmt elfogultság, személyes gyülöJet, vagy hatalomvágy.
Az országnak azonban nincs szüksége ilyen csatározásokra, A magyar társadalom, sülyos napi gondoktól terhelve, mélységes önöramd és bizakodással nézi a kormánynak azt a munkáját, amely az égető napi kérdések megoldásán kívül a iövó alapkövéül, ütegyengetőjéül szolgál. Mindenki érzi, mennyire felelősségteljes vállalkozás ez s elvárja azoktól, akiket az ország házába küldött, hogy teljes kftüsme-retessépgei és komolysággal végezzék kötelességüket Ilyen légkörben harcTÓl beszélm légüres térben való vagdaJőzás. A harc és a hangos szó a szónoki frázisok hevétől feltüzelt tömegben talán érhet el pillanatnyi hatást, de a
közvélemény komoly, nagy többség* a holnapra szegezve tekintetét, mosolyogva néz el felette. Mert most, axw&or összeül a fcép-
vwelóház, azt várja, hogy az üj ciklus ne a fokozott harc, hanem a fokozott munka időszaka legyen.
- - —--- —- ------ ¡j— 1,1,1 ■■ ■ —» Jgy Jf •
*.............................****** nawxw T-rrí******************
György angol király súlyos beteg
Az udvari orvosok nagyon aggódnak
a király gyenge szive miatt
január lő. György angol király súlyosan meg bet egeden és az orvosok jelentése szerint állapota a szívgycngcség miatt meglehetős aggodalomra ad okot.
Az orvosok tegnap este oxigénbelégzést alkalmaztak. Tegnap az éjféh órákban az angol rádióban is felolvasták az orvosi íelentést, mely szerint a király nyugodtan töltötte az éjszakát.
Az udvari orvosok az egész éjszakát ott töhötték a 70 éves Üyorgy király betegágya
mellett. A királyné, a walesi és yorki hercegek, valamint Erzsébet és Margaret Rose hercegnők is állandóan a kirj^i kastélyban tartóz* kodnak. Az angol belügyminiszter
mi eirouh éjszaka átymdó ''
kWtatésbot volt a kkáfyi kmUWyaL
Az angol törvények értehnében ugyank m belügy miniszternek jelen kell íciaiie a királyi ház bármilyen anyakönyvi vahozásuünáJ
****************
Autxtrla b&ráttágitxerxödétt kőtCtehortxággml
• *t*u&mo**ák S4tws€ht»lfv j»r4ff#J fáfOfMlfáaáC fwnfasiff •rmtíménymkmt tussott
A cm* államférfiak auNtif Inkább politikai
Prága, január 17. Schtaschnigg osztrák kancellár pénteken Benes meghívására a prágai várban a tiszteletére adott ebéden vett részt.
Az ebédet Ben esnek a kancellárral folytatott tanácskozása előzte meg.
A tanácskozáson a kancettáron és ax e*WJ-kön kívül senki sem volt je>n.
A délután folyamán Hodzsa miniszterelnök az osztrák követségen viszonozta a kancellár látogatását, majd pedig Schuschnigg fogadta a prágai osztrák kolónia tagjait.
Hodzsa és Schuschnigg tárgyalásai pénteken este befejeződtek A tárgyalások során a két államférfi megállapította és megeróartette a nézetek azonosságát valamennyi kérdésben,
Hodsz* :
Köteledés készül <
főleg pedig a Duras-vktók poMftá}» t*
Elhatározták, hogy 1936 május havába» tízévi fennállás utta lejáró brüraii döntőbírósági szerződést megújítják és
%t baráti egyezménnyel egészítik ki.
A gazdasági kérdésekben egyelőre nem jöttek létre megállapodások. A «eh álUmfér&üc a kancellár látogatását rövidesen viszonozzák Bécsben, de ennek időpontját még nem állapították meg.
Schuscbrugg kancellár tegnap a késő esti órákban Prágából visszautazott Bécsbe. Bü-csüztatására a pályaudvaron megjelent Hodzsa miniszterelnök is.
római egyezményt eléíró államok
é* e kisantant kőzött
Prága, január 18. (Lapzártakor jelenük:) Hodzsa Mi''áii cseh miniszterelnök szombaton délben nyilatkozott az újságíróknak Schusch-nigg osztrák kancellár prágai útjának jelentőségéről.
— A kancellár látogatása — mondotta s cseh miniszterelnök — kedvező alkalom volt az eszmecserére a középeurópai államok
együttműködése szempontjából. A kétoldal szerződések nem alkalmasak a cél elérésére. A középeurópai államok a IXma völgyében egyedül, önmagukban nagyon gyengék. Arról van most szó, hogy a római egyezményt aláíró államok és a kisantant kozott közeledés jöjjön létre. Az idő nagyon sürget, inert az óra már háromnegyed tizenkettőt mutat.
Nagyfontosságú politikai események a Távolkeleten
London, január 18. Nagyfontosságú politikai események történtek a Távolkeleten: belső Mongolország elhatározta, hogy független íü magát a nankingi kormánytól és ezentúl a tokiói kormány alá tartozik.
Belső Mongolország eddigi elnöke, Teli-wang herceg már régebb idő óta titokban folytatott tárgyalásokat Tokióval és Moszkvával. A herceg proklamálta, hogy a rnai naptól kezdve ó a függetlenné vált beüsó Mon-
golotszág államfője. Afelett még nem döntött, hogy felveszi-e a császári címet.
Mandzsukuóval is szerződést kötött Teh-wang herceg, mely szerint Mandzsukuó kötelezi magát, hogy megfelelő n»ennyiségú lőszerrel és fegyverrel látja el beksó Mongóliát arra az esetre, ha az elszakadas miatt a uan-kmgi kormány esetleg megtámadná nz országot.
1
ZALAI HÍRLAP
január 19.
A hazaérkezett kereskedelmi miniszter
meg van elégedve berlini tárgyalásaival
Budapest, január 18. VTinchkler István kereskedelmi mmtsrter feleségével ét leányával
együtt tegnap déJután Berlinből visszaérkezett Budapestre.
Megérkezés* után a miniszter a MTI raun-katirsa előtt kijelentette, hogy Berlinben rendkívül szívélvcten fogadták és a tárgyaltok a legkedvezőbb hangulatba fofrytak k. A tárgyalások eredményére! a miniszter a legteljesebb mértékben meg van elegedre.
eteok vezetésére! pénteken m''misrtertanácspt tartottak, amelyen a távollevő Winchlccr kíván kereskedelmi miniszter kivétriévd a kormány valamennyi tagja részt vett A minisztertanács. fob ¿ügyekkel és a 21-én ősweüló képviselőház munkarendjével fogUüöoacrtt és reggel o órától a délutáni órákig tartott.

A 33-as országos bizottságot a jovö hét elejére ülésre hívjak osaze. A kormány több fontos gazdasági és pénzügyi tetmésjetú rendelettervezetet terjeszt eléje.
Grazíani nagy győzelme teljesen összerombolta
a Desta herceg Jólfelszerelt sereséhez fflzött abesszin reményeket
A kormány tagjai Qombas öyula minis zter-
val túlszárnyalta az olasz közvélemény reményeit. Római katonai körökben úgy vélik, hogy nagvaránvü taktikai győzelemről van szó, mely lehetővé teszi a déli harctéren is egy nagyok offenzíva megindítását.
Deszta herceg nagy veresége szétrombol az abesszinek Jegszebb reményeit, mert a herceg jól felszerelt seregétől várták, hogy tudia akadályozni az olasz csapatok elányomu-lásit.
Ok» vátesz a svéd tfltatooefci*.
Suvich államtitkár tegnap átadta a, római svéd követnek az olasz kormány válaszát a svéd kormány tataloozására a kaefctafrikai svéd tábori kórház bombázása miatt A vl''asriegy. zék visszautasítja azt a svéd felfogást, mmSu az olasz had rezetőség szándékosan hajtott» volna végre a bombázást és hangoztatja, hogy
csak a véfctk* fotyt*> <**ek bombék a hadikórházra-1
Ha az európai kormányok wróskereszt lotlft. nítményeket eresztenek az abesszin harctérre, azáraolniok toell a hábord ves»?dejme:vel a. Az olasz kormány végül sajnálkozásának ad kifejezési a szerencsétlen véle-tie-n miatt, de ezen túlmenő elégtételt elvi olooktxV nem *d* hat.
Róma, január IS A sajtó és propaganda minisztérium 09. számú hivatalos jc tevitésébcn
beszámolt Graziani tábornok nagyaránvü gyó-*1 mérői:
Rassz Deszta csapatai telje»«« fefbomfcrt tak és vad futással mcneküh*sk a karav*v utakon. Az fildózés már 120 kBomóterrc haladt dóra
s az abesszin csapatok alig tanúsítanak ellenállást Eddig 4.000 abesszin halottat számlábak öesze. A foglyok száma rnír az első napokban Igen nagy voh. Az olasz katonák vesztesége nagyon csekély. A hazai és bennszülött csapatok a szomáli osztagokkal együtt minden dicséretet megérdemlő bátorsággal harcoltak.
A győzelmes előnyomulás ró! szóló híreket egész Olaszországban nagy lelkesedéssel fogadták.
Az abesszinek nagyarányú vereségéről sjdóIŐ híreket a Daüy Mail haditudósítójának jelentése is megerősíti.
A külföldi haditudósítók szerint Deszta her-
ceg csapatai rendetlen futásban menekülnek az olaszok elől. Hír szerint komoiy nézeteltérés támadt a négus és Deszta herceg között és a herceg állítólag benyújtotta le mondását. Graziani tábornok nagyarányú győzelme jó-
Uj emberekkel kezdi meg áldásos működését a rési villanytelepre helyezett egerszesi mentőállomás
egerszegre, hogy minél ki fogástalanabbu! Iá«, sák el a mentőszolgálatot.
Az új soffőr: Osvald József jo^azigaílé és az ápoló már néhány nap óta Zalaegerwe-gen tartózkodnak. Első teendőjük voH. hogy a budapesti mentóközponttó; telefonon kértek sürgősen egy autószerelőt a meglehetőse« rossz állapotban levő mentőautó rend behozására. A szerelő ma reggel már meg is érkezett és a régi villany-telepen épült kts garázsban folyik a javító munkálat.
Az egerszegi mentőállomás ugyanis a mai naptól• kezdve nem a tűzoltólaktanyában, hanem a régi villan>-te!epen van. A mentők telefonszáma: 221. Állandó szolgálatot tartanak éjjel-nappal,
Zalaegerszeg és a vidék közönsége a legteljesebb bizalommal tekinthet a mentőállomás további kifogástalan működése elé.
janu.tr 18. A múltban rengeteg panasz hangzott el a zalaegerszegi mentőszolgálat ellen. A magunk rés zéró! csak mérsékelten adtunk hangot ezeknek a panaszoknak, mert végeredményben nagyon sok hasznos saolgálatot s tettek a mentők.
A sok panasz azonban a fülébe jutott az Országos Mentőegyesület központi rezetósé-gének is, amely elhatározta, hogy gyökeres személyi változással teremt rendet a zalaegerszegi mentőállomáson. Ebből a célból kicserélte az eddigi soffőrt és az új 6offor mellett még egy vizsgázott ápolót is leküldött Zala-
szőnyegei
szépek
Elsőrendű minőségű, kézzel csomózott, Úszta gyaplú magvar perzsát legolcsóbban vásárolhat
a készítőnél. Kőtőtt ruhák, blúzok. pulloverek
mérték szerinti
SZÁSZ SÁNDOR
áll. /sflöfiöíl
fcéáHpari véffafata
ZALAEGERSZEG. Várkör 3.
Sikerült vásárolnom sok száz méter
maradék külföldi férfi m\í szövetet.
Hlllttfttlen OiCSÓ árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
ii és most fWiii a VERSEST ARÖHAZBAN
Dó szemüveg,
jó fényképezőgép
ét
16 fényképkidolsozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoszakQzletében PÉCS. — ZALAEGERSZEG.
Óh, távvezeték!
Szombaton reggel megint egyórás áramszünet volt Zalaegerszegen. Amint ilyenkor szokás, álltak a gepek a műhelyekben s nefli égtek a lámpák a sötét irodákban és boltokban. A postán gyertyával világítottak.
Az áramszünet okát meg sem kérdeztük. Bizonyára a nagy esőzés, vagy havazás okozxa. Valamelyik az állandó, rendszeres okok kozüL
Mi hasznunk belőle, Ka tudjuk az okokat? Ez nem segít rajtunk. Csak az segítene, ha végre a kis és nagy illetékesek nem engednék el a fuluk mellett a panaszokat cs megpróbálnának valami jobb megoldást keresni.
Ugy halljuk, az új városi képviselőtestület szóváteszi majd a villany dolgokat és az örökös, céltalan panaszkodás útjáról a tettek terére lép.
— Vasárnap délben a Bártbty azSHft «tenn6-hea a Darvas színtársulat zenekara haogvef* scsiyez.
1936 január 19.
ZALAI HÍRLAP
3
Főbírót választ a megye februárban.
de szolgabírót nem
január IS. A belügyminiszter «ígedélyeztc a tenti-i főszolgabírói á!fc$s bővítését, azonban — tekintettel arra, hogy a aormálstátust a megyénél még nem érték e! —
A főbírói állás betöltésével megüresedő tőbW állásra nArve csak későbbe ad (R0ed%t
Ennélfogva a vármegye alispánja rövid időn belül kiírja a lenti-í főszolgabírói állásra a pályázatot, de szolgabíró, illetve aljegyző választás egyelőre nem lesz.
Az új lenti-1 főszolgabírót a február toi> vény hat ós ági bizottsági közgyűlés választja meg.
Gazdák. szép ára lesz a blborherének I
_ január 18. Vmchkler István I ttak a MbortAhemug mftíraázsáéáén.
kereskedel mi miniszternek a héten lefolyt ne-
aieiországi tárgyalásaival kapcsolatban azt a Örömmel közöljük a hírt, mint a krresfce-hírt kaptuk, hogy a németekkel a megmaradt '' delmi miniszter tárgyalásainak a zalai gaz-fa ibor ló herma r készletekre nézvr megállápo- I dákra nézve igen nagy je''entőségü efyik emf-iás történt. Értesülésünk szerint a gazdák 1 «lényét.
nfc Budapest 60—43 pengőre számitiut-
Enyhül a pénzhiány a vidéken
A Magyar Közgazdaság írja: A gazdave-delnn rendelkezésekkel kapcsolatban bizonyt» statisztikai felvétel vált szükségessé kulono-tvzi a tíz-hüszholdas védettekre vonatkozólag. Az adatfelvételt — mint értesülünk — a Pénzintézeti Központ már a mult napokban megkezdte.
Az új gazdavédclmi rendelkezcsekkel kapcsolatban itt említjük meg azt is, hogy a pénzintézetek már hosszabb idő óta szorgalmazták azt. hogy mieíóbb folyósítsák a mnlt évről elmaradt állami kamat hozzájárulásokat. Ismeretes ugyanis, hogy a mult év szeptember l-e óta nem folyósították ezeket a kamaly hozzájárul ásókat, tekintettel az üj gazdavédcl-
rni rendelkezések munkálataira.
A vidéki pénzintézetek joggal sürgették a folyósítás mielőbbi elrendelését, miután meglehetősen nagy tőkéről van szó. Most — mint értesülünk — a Pénzintézeti Központ a mult év szeptember l-e óta e''maradt állami kar mathozzájárulások bkvidáoóját megkezdte. A vidéki pénzpiacon érthető.''eg ezek a folyósítások bizonyos mértékben könnyebbséget okoltak, mert hiszen ezek a foíyósított tételek tulajdon képen a gazdasági élet vérkeringésébe kerülnek be újra. A vidéki piacon az újév ntín mutatkozó kisebb pénzbőséget közvetlenül ezekkel az elrendelt kiutalásokkal hozzák most összefüggésbe.
Érdekes meglepetést igér a csendőri nyomozás / a Dióskál környékén terjesztett „csodaszerek" ügyében
. január 18. (Tudósítónk jelenti:> Ozv. (jgánv ciáborné dióskáli lakost mart ^ tud ós javasasszonyt« »merték messze vidéken. Hogy Használtak-e az általa terjesztett csodaszerek, vagy sem, azt nem tudjuk, annyi azonban bizonyos, hogy kiterjedtebb vevőköre volt, mint sok falusi orvosnak.
Ozv. Cigány Oáborné olyan csodaszerekkel árasztotta cl Dióskált és környékét, amelyek-
ről azt állította, hogy mmden betegséget meggyógyítanak. Vették is a naiv lelkek a jó pénzen árult orvosságot , és ha véletlenül a sors úgy hozta magával, hogy javult az állapotuk, vagy meggyógyultak. — ami maidén más b eavatkozás nélkül is bekövetkezett volna — az eredményi ozv. Cigányné csodaszerének tudták be.
Természetes, hogy nagyon sok esetben cső-
| Az úi esztendő szenxációia a
Fenyvesi Áruház olcsó cipőakcióia!

Egyespár női cipők, igen jó minőség . Jóminőségű fekete női cipők, egyespárok Tartósminőségű női strapacipő . . . Lakk és antilop divatcipők ....
Divatcipők fekete bőrből.....
Sport és trottőr cipők: barna és fekete Schiffer gyártmányú cipők .... Korcsolya cipők végig bőrbéléssel . .
Jóminőségű férficipő.......
Vízhatlan vadászcipő . . ^ • . . Duplatalpú fekete vagy barruiJ félcipő,
divatos forma, kitűnő minőség . . Elegáns lakk félcipő, nagyszerű forma és minőség
6''20 750 860 9*90 10*50 1180 1280 1550 12*20 16 50
P P P P P P P P P P
. 14 9fi P
13''50 P
Gyermek utcai és soort cipók nagy választékban I
##ó- és sárcipők !m
Talán lobb
mint amit eddig használt!
Notf i
¿stwM
dót mondott a javasasszony orvossága. Latit azután mélységesen hallgattak a Kudarcról, mert féltek, hogy a kárörvendők kinevet»* őket. Nemrég ts voh egy ilyen betege Cigány-nénak Az 2tető jó pénzén megvásárolta a csoda* wrt. amelyről Cigányné azt átfktotta, hogy minden betegséget lurtatortan gyógyít. A várt gyógyulás azonban nem következeti be. mire a beteg hozzátartozó ícljekwtést tettek ellene.
A pacsai csendórscg most megmditotta a nyomozást, »elvnek során ebőaortxn azoknak a névsorát igyekszik összeállítani, akiknek özv. Cágányné eladott a csodaszerből. Ertesulésimk szerint a hatóságok lefoglalták a >awassssanay csodaszereit, mert nem lehetetlen. hogy cset-leg olyan dolgokat tartalmaznak, amehtk ár-ta''masak az emberi szervezetre. ,
Értesülésünk szervit az a gyanú s feluwruK, hogy ezeket a csodaszereket nem mag» Cigányné készítette, hanem más va''akitól kapta azzal a megbízatással, hogy hozza forgalombá azokat, tbbei: az esetben az asszony csak matt közvetítő szerepeit. Állítólag igen érdeke» fejleményei várhatók a megindult esendőn nyomozásnak.
aami^AVWAV^^MMVW^WV''WVVM
Minimális exportsertés
árak a iövö hétre
Az export-sertés elosztó és ármegáMapító b-zottság a Zalaegerszeg vasútállomásról exportálható heti 200 darab húsíajta (>x>rk-shirei, német nemesített) sertés vétóé esetén az evportcélokra vett elő sertés legkisebb termelői árát 1036 január 24-ig az alábbiad szerint minimálta és e kiviteli mennyiség bevásárlásit a Dunántúli Oszdák EgyTsülésc cégnek engedélyezte.
Zalaegerszegen 11 a-120 kg-os élő sertéí kilójáért 77 filJért, 120-160 kg-osért 80 fillért, Za''aegerszeg körüli 40 km-es körzeten belül 73. illetve 76 fittért,
40 km-es körzeten tü! 12 km-enként a 73, Öletve 70 nUéraél l — l fiiérre: ktrctcbWI tartozik az exportcélokra átvevő a termelő kezeihez fizetni.
— Ne felejt«« el: február 2-íka az Iparos bál napja!
iv
im.
Hírek a Schüti-
vászon akcióról
Az export-sertés elosztó és ármcgáüsphó bacsó vászon- és kelengye-árusítás óriási érdeklődést keltett. Az üzlet forgalma hihetetlenül megnovekedett. Az egész megyéből jönnek állandóan vásárlók és viszik haza a gyönyörű kelengyét és olcsó vásznakat és ad jóik tovább a hírt a zalaegerszegi Sehütz Arúház olcsó és jó minőségű fehér áúrüiról. Nagy gondot szüntet meg akciójával a Sehütz Arúház, a kelengye beszerzés gondját
Külsőségeiben ts hatásosan nyilvánul meg a -Fehér január«. Ismét megjelentek a hatalmas jegesmedvék és a szülők örömmel hozzák el kis gyermekeiket bevásárló útjukra, hogy az északi sark hűes ragadozóit megmutathassák. Sok nagymama jón az üzletbe unokájával, aki már eladó sorban van és még ma is megelégedéssel emlékszik a Schutznél vásárolt kelengyéről.
A *Febér Január« e hó 31-ig tart és m»h deu asszony érdeke, hogy a kedvezménye« napok esélyeit igénybe vegye.
'' r*i —
4
4
ZALAI HÍRLAP
1936. január 19.
Levelek gazdatársamhoz
Irta: POmeol József
VII.
Szégyenkeznünk kell nekünk igen 6okszor olyan gazdák miatt, akik a trágyák vet az útra engedik elfolyni. A gazdának igen sok szór filléres kiadásoknál ifi töprengeni kell, hogy nem lehetne-e azt a pár fillért is rac^ takarítani és ugyanekkor nem gondoltaik arra, hogy az utcára engedett trágyalével mennyi pengő érték megy ki az udvarunkból. Talán az a gazda veri legjobban a garasokát a fogához, akit a hatóság a köztisztaság meg **em tartása miatt megbüntet. Hej. ezek de t>ehczen fizetik la azokat az öt pengőket! De nem lehet sajnálni óJoet, legfeljebb tudatlanságuk miatt szégyenkezhetünk mi is, akik többet tudunk. Ha az a tudatlan szomszéd a trágyalevét megbecsülte vo>ia, nem marasztalták volna el öt pengőre. Nem megy ki a bugyellárisból a készpénz, de nem folyik la portájáról sem az a nagy tápérték, ami a trágyalében van.
Mennyi a trágyalében, helyesebben mondva * híg ürülékben á növényi tápanyag? A gazda rendesen csak a békárral lceitít almot nevezi trágyának és az ürülék nem kevésbbé fonttK részét, « vázeletet a trágyatermelésnéJ teljesen figyelmen kívül hagyja." Igy van ez, gazda-társam, nálatok is! A* téli ismeretterjesztő dó, adásokon megtanultad, hogy a növénynek általában három igen fontos tápanyagát kell pótolnunk trágyázással: a foszfort, a káSt és a nitrogént. Az állati ürülékben mind a három tápanyagból van valami A szilárd ürülékben van majdnem az egész foszfor mennyiség, a hígban a káli 90<Vo-a, a nitrogén a kxrt trágya-féleségben majdnem egyenlő arányban oszlik <L Kitalálhatod ebből magad is, hogy ha a trágyalevet, illetve a híg ürüléket nem becsülöd meg, akkor az istálló trágyával semmi kálit sem adsz növényeidnek és ellopod tőlük a nitrogénnek is felét. Ugy-e, még a hajad szála is égnek mered rémületedben; hát ha még leszámítanád azt, hogy a híg ürülék meg nem becsülésével évente és tehenenként hány pengővel lopod meg magad! Ne felejtsd d, hogy a káli és a nitrogén a legdrágább növényi tápanyag, ha műtrágyában akarod megvenni. Ha a Riska tehened egy évi vizeletét megmérnéd, akkor mázsában számítva 30 q lenne. Ennek a híg ürüléknek nitrogén,
másfél o\>-a káli. Mit jelent ez? Azt, hogy o Riska tehened vizeletével növényeid táplálásához évente csak a híg ürüléket számítva 30 ltg nitrogénnel és 45 kg kálival járul hozzá. Tudod, metmvibe kerülne ez műtrágyában? Kellene venned 150—160 kg pétisót, ami a legolcsóbb nitrogén műtrágya, 30 pengtSért és kellene vásárolnod legalább egy mázsa koncentrált 400/o-os kálisót 20—25 pengőért, ösz-szesen tehát, hogy a Riska tehén által adott trágyaértéket pótolni tudd, legkevesebb 50 pengőt kell műtrágyáért kiadni! Szegény állataink! A talajból táplálkoznak a takarmánynövények közvetítésével, a talaj tápanvagkész-letét fagyasztják, de a természet törvénye}
által ezeket a krvett tápanyagokat trágyájukká} pótolják: A gazdának csak meg kelfcne őrizni és tóvmni, felhasználni ezeket az anyagokat. Nem a természet törvénye ¿fen vétkezik a hűtlen kezelés miatt a híg ürüléket meg nem takarító gazda!?
Hogyan kell a híg ürüléket á növényeink számára megőrizni?
Legjobb módja e megőrzésnek az áltajam először alkalmazott eljárás: a kibővített trá-gyalécsatornába tózegkorpát helyezek el Egy kiló tózegkorpa 7—8 ly híg ürüléket szív magába és köt meg. Ezt a tőzegeit híg ürüléket kihordáskor azonnal aiátakartam szántással, vagy tárcsázással a szántón. E módszerrel a híg trágya tápanyagkészieténck nagy részét sikerül megőrizni. Mivel a fürészpor olcsóbb, habár nem olyan jó, mint a tőzeg, jelenleg ezzel itatom fel a híg ürüléket Neked is ajánlanám a tőzeget, de messze laktok az állomástői, a fuvar nagyon megdrágítaná. De nem ajánlom a vermes trágyakezelési eljárás mellett. Leveleim bő! már tudod, hogy ennek alapj''i a friss trágyának verembe történő tömés általi megvédése a levegő káros hatásartój. A trágyának egy kis levegőre és melegre van szüksége azért, hogy a veremben megették. A levegőt megkapja addig, mig az istállóból Id-kerül, egészen addig, amíg űj trágyaréteggel be nem takarjuk. A levegőből elég ennyi, mert ez a berakott trágyának, amely mérsékelten meleg a friss bélsártói, érését meg tudja indítani a folyton vastagodó rétegben is, ahol a levegő teljes elzárása a felső rétegben a taposás tökéletlensége miatt nem valósítható meg. A szilárd trágyának érnie kellene, az érést a levegő távoltartásival mérsékeljük, de a ha mar erjedő trágya''é hozzáadásával elősegítjük.
A híg ürüléket tehát kezeld úgy, hogy azt ne is vegyük észre. Hogyan lehet ezt elérni? A trágylécsatomába és a szalma alom alá apróra szecskázott szalmát, vagy töreket, flkülözhetó polyvát teszünk, ami az állatból kifolyó híg ürüléket úgy magába szívja, hogy azt mi észre se vesszük. Mert, ha észnevesz-szük, az már baj, mert folyik. Tehát annyit tegyünk állataink aiá belőle, hogy az egesz mennyiséget fel tudja szívni. Ismétlem, a tőzeg volna a legjobb e célra, de ez táncs; azonban van szecskavágótok, azzal a téli ráérő időben az alomszalma egy részét apróra szecskázzátok össze. Amennyit ös&zeszecskáztok, any-nyival kevesebb alomszalma keS. A szalmás
neufelo
aranyéremmel kitüntetett
mm
uríszabósága
70 év óta fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára.
mm
©
Qh N
ts e
nr
A környék legmodernebbül berendezett
autójavító
üzeme és garage
Bosch service Ahhumulátor service
PHG golyós és görgőscsapágyah.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
ERDÉLYI JEWŐ
gépipari vállalata
Zalaegerszeg. Telefon 43.
A FALU
BARÁTJA
Ml
Díjtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
(Megyehiixal szemben)
és szecskás trágyát azután összekeverve, kiviszed együtt a verembe. A verembe került felitatott híg trágya a trágya érését, amit eddig levegővel és nagyobbarányü felmelegítéssel ér-tek el, elősegíti a már bő veji ismertetett nemes tTágya készítésénél.
Kedves Gazdatársam 1 Ugy-e, nincs sem na boszorkányság ebben az egyszerű híg trágyakezelési módban. Megszüntetjük a híg trágyát a fe''itatással, nincs bosszüság a kifolyással, nincs büntetés, nem kell drága hordót venned a kihordásra, megszűnik az ellocsotís, megszűnik az elpárolgás. A trágyakezelés minden kellemetfenségének bűosüt mondhatsz, ha nemes trágyát készítesz, amellett megtíégedés-jtfrt tölthet cl az a tudat, hogy a Riska tehened által termelt évi 50 P értéket éh« növényeid számára teljes egészében fdhasaiák» hatod. Mire a nyáron meglátogatlak, arra ¿z időre talán már Oábor gazda portájáról sc csörgedezik ki a trágyáié patakja.
A viszontlátásig is üdvözöl gazdatársad.
A MŰVÉSZETRŐL ÉS SZÉPRŐL
GEFFERTH PAL cikksorozata egy esemény elé.
(X.) A középkori dráma eredete is va''lásoa s kezdetben a temp''ómban vagy a templom előtti téren játsszák. Célja nem a szórakoztatás, hanem a Selld átélés. Csak akkor lutgyja ott a templomot, amikor a vallásosság kezd felengedni s a dráma is profán elemeket szí magába.
Tárgyát az Uj- és Ószövetségből vagy a szentek életéből meríti Megelevenedik Jézus Krisztus feltámadása, Ádám és £va bűnbeesése vagy a szentek csodálatos élete.
Hogy egy középkori misztérium-drámát megérthessünk, ismernünk keü a középkori szói-padot A középkori ember egész ''lénye át volt itatva a túlvilág gondolatával A pokol félelme és az örökéjet utáni vág)'' minden alkotásra rányomja bélyegét így a színjátszásra is.
A színpadot fáből tákolták össze. Kufcsszák nincsenek, a szín nem változik, clenben több emeleten egyszerre folyik a cselekmény. A nézővel egy szinten történik a tulajdonképpeni dráma. Egy sárkány fejet ábrázoló függöny jelzi a pokol bejáratát, a mennyország az ''-emeletem van.
A színészek is kitaposott utakon járnak s jel-képes eszközökkel dolgoznak. Például Jézus Krisztus lelkét egy- fehér ingbe öltözött személy ábrázolta.
Igen érdekes a középkori színpad technikája. Már ekkor is díva:, hogy a kjözömséget látványossággal csalogassák színházba. E célból sok érdekes dolgot produkálnak. Például: Egy szörnyeteg orrlyukain és szemein keresztül tűzet okád. Az apostolok valóságos vízen halásznak. Tudtak a színpadon mennydörgést és földrengést előidézni. Egy oroszián letépi egy pogány kezét. Az ördögök a levegőben túlinak. Egy kis ördög elhagyja a megszállott testét Két tigris báránnyá változik cg)'' süly-lyesztó segítségével.
Lassan a középkori dráma is elfeledkezik eredeti hivatásáról Egyre nagyobb tért h&> drt a világi elem, a szórakoztatás s a színjátszás a papok kezéből a hivatásos színtársulatok kezébe kerül s ezae) kcnyérkeresettét jövedelmi forrássá válik. .1
»936 január 19.
ZALAI HÍRLAP
5
Hixek
— Vitéz Tsbfrjy Tibor főispán elvállalta az Iparoskör és az Iparos Dalárda báljának dísz-védnökségét. Az előjelekből rtélve ez az est az idei farsang legkiemelkedőbb estélye lesz, amelyre a fősort is összeállította a rendező-Bég. Nagyszabású énekszámok, művészi zeneszámok és balettújdonság is szerepel február 2-án az Arany Bárány szálló összes termedben.
— A föispftl Budapestem. Vitéz Tabódy Tibor főispán hivatalos ügyben Budapestre utazott néhány napi tartózkodásra
— A Foederatk) Eraerkara családi össze-Jövetelét a tagok kérésére jövő szombatra halasztotta a vezetőség.
— A Zalaegerszegi Izr. Jótékorfy Leány-fegylet soron következő lioeális éstjjét január
csütörtökön este tartja az Izr. hitközség tanácstermében. Dr. László István nagykanizsai rabbi ad ető: A talmud és a ma zsktób fcága címen.
— össztánc. Farkasovszky Teri tánciskolájában vasárnap és szerdán este fél 9 órai kezdettel össztánc lesz az Arany Bárány kistermében.
— Sftss-tárhrt Sümegen. Sasa Ferenc festőművész, aki Nagy kan ¡¿át immár évek óta felcserélte a vadregényesebb sümegi tájakkal, a napokban nyitja meg portré és tájkép kiállítását Sümegen. A tárlat érdekessége lesz Sassné és S&ss Baba Indiából és Japánból érkezett képanyagának egy része.
— ísmereílcb kezek • Rózsallgetbon leszed-Kk a város legszebb rózsáit! Február 1-én, a ZTE vidám farsangi estjén a közönség is gyönyörködhet bennük.
— Meglátogatta ZalagyŐmörön lakó roko nait Varga Anna 29 éves sümegi leány. Ami kor belépett a házba, hirtelen rosszul tettv Szívszélhűdés értt és meghalt
— A keszthelyi UráHia mozgó igazgatósága ezúton jelenti be, hogy január 22—23-tól kezdődően szerdán és csütörtökön is lesznek előadások. A legközelebbi műsor: január 18. és 19-én Jan Kiepura világsikerű nagy filmje, q Minden nőt szeretek megy. Ebben az énekes, aenés vígjátékban Kiepura kettős főszerepet játszik. A legédesebb jelenet, amikor a fihn irtolsó részében önmagával énekel duettet A műsort magyar és külíőkli világhíradó egészíti ki. Január 22. és 23-án, szerdán és csütörtökön Shirley Temple, a legédesebb amerikai gyermelcszinész nagysikerű filmje, a Kacagó szemek kerül műsorra,
— Tatárjárás korabeli csontvázuk. Pár nappal ezelőtt Kaposváron ásás közben négy emberi csontvázat ta''áltak. Az ásást tovább folytatták és még három csontváz került felszínre. Az egyik guggoló helyzetben volt, egy másiknak a kezénél rozsdás tőrt találtak. Valószínűnek tartják, hogy a csontvázak a tatárjárás idejéből valók. 1241-ben IV. Bék király kíséretével együtt Dalmáciába menekül Dzsingisz khán hordái elől" és a monda szerint Kaposváron hosszabb pihenőt tartott Az a feltevés, hogy IV. Béla király hü vitézeinek földi maradványa került felszínre.
— Isp&i, ki földműw* is kólát végzett, 30-<0 év közötti korban van, zalai uradalom részére kerestetik. Irásbe''í ajánlatok a kiadóba.
— Csak a demokrácb hozhat általános megelégedettséget — mondják a politikusok! Ur és szolga, gazdag és szegény egyformán elégedett a ¿ZETT« anódtekpek és zseblámpaelemek teljesítményével
— A sümegi Protestáns Nőegylet hagyományos február 2-iki műsoros délutánját ismét nagy felkészültség és gondosság előzi meg1.
— Ujabb narancstenmés. Kcmesmál községben 15 évi ápolgatás után Farkas Oizella narancsfát nevelt fel, amelyen 19 egészséges narancs termett. A fa újra virágzik és tavaszra va''ószínűleg újabb termést hoz.
Szekér János
virág-, zöldsáv- és
élelmiszer-üzlete
Zalaegerszeg, Kossuth-u. 31. szám.
Telefon 195. tt (Oltó twnles hlxibm)
— Akinek a szívműködése rendetlen, úgy szítén az, akinél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoznak, úgy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székeiéit, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes «Ferenc József» keserüvizet iszik. Szívszakorvosok már régen megállapították, hogy a Ferenc József víz szívbillentyűhibáknál és s¿íve 1 r>irosodásnál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat.
— Fiatalkorú, neveletlen suhancok a napokban egy csomó villanykörtét dobáltak le Sümegen az utcai oszlopokról. A csendőrség feljelentést tett ellenük.
— Kritika egy jeslmizcrtéíyröl» A pesti társaság szenzációja volt az az estély, racjyet báró Bornemissza Upótné adott palotájában és amelyen a legeioktíóbb társaság dámái gyűltek össze a legkülönbözőbb korabeli toalettekben. A Színházi Életben Indig Ottó dr. ír kritikát erről az estélyröl és cikkét Angelo káprázatosan szép képei tarkítják. Más érdekességei a Színházi Elet új számának: Napo-leon jóstáblázata, Harsányi ZsoH cikke Hat-vany Liliről és Hunyady Sándorról stb. Inczc Sándor »Az olvasók írásai« című cikkében felszólítja az oXasókat, ha valami ötletük, megjegyzésük, gondolatuk van, írják meg és küldjék be a - Színházi íkthez, s akinek a levelét közük, az kap egy általa kívánt, hozzá dedikált könyvet Korda-pályázat, Bús-regény, hat pompás egyfelvonásos darab melle klet, kó-tamellékíet stb. A Színházi Elet ára 60 fillér. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet-kőrút 7.
— Erős, vérbő, kövér emberek számára a természetes «Ferenc JöXsefo keserűvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű és rendes bélműködést biztosit.
— A kereskedelmi Iskola nagytermében január 19-én, vasárnap délután 5 órakor lesz a MANSz második ismeretterjesztő előadása a kisebbségi kérdésről. Ez alkalommal a Felvidék lesz az előadás tárgya. Ezúton közöljük, hogy január 26-ra sikerült megnyernie a MANSzi-nak Qramantik Margit budapesti tanárnőt, aki »Társadalmunk feladata az elszakított magy arsággal szemben* címmel fog értekezni A MAN''Sz ezúton is felkéri tagjait és az érdekló-dóket, hogy mindkét előadáson mrnél számosabban jelenjenek meg. I —3
— Vasárnap délbon a Bárány szálló éttermében a Darvas színtársulat zenekara hangversenyez.
'' — Sok kksl tippel — sokra megy a kereskedő, ha friss szellemet és lendületet visz velük üzletébe. A kirakattól az üzkt végén levő raktárig hosszú az út és ezen a hosszú úton rengeteg alkalom kínálkozik a modem kereskedő számára, hogy eleven életet, szimpatikus légkört varázsoljon üzletébe. Ennek tehetőségeiről hoz számos cikket a Reklámélet legújabb száma, míg kirakatrovata kitűnő reklámhatású dekorációkat mutat be. Szerkeszti: Balogh Sándor. Előfizetési ára fgy évre 12 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, V., Lipót körút 9. Kérjen mutatványszámot!
— Öregedő egyénéknél, ha az erek
Igmándival segíthetnek s évekkel tovább
élhetnek.
— Időjárás: Ma még 6l&*k szél, hawaseaö-Éjjel a szél gyengül A nyugati megyékbefi erösebb éjjeli fagy lesz. Ho^iap cKteiőÖ !oclú felhőzet, helyenként napsütés, a hőmérséklet kissé emelkedik, a síkságon olvadás, de a hegyekor, megmarad a hó.
VIGYAZAT! CSAK OKMA VEDiEGY GARANTÁL OKMA MINŐSEGET
SPORT
Vándorgyűlés Sümegen a „Zalai Bajnokság" ügyében
A Balatoni Sport Intéző Bizottság az összes balaton könnyé ki sportegyesületeknek megkül-döttea »Zalai Bajnokság« tervezetét A jelentkezések nagyon gyér számban történnek. Erre nézve a bizottság részéről így nyilatkoztak:
— Előre tudtuk, hogy a megszervezés köriil nehézségek merülnek fel. Az okokat nemcsak anyagiakban, hanem a kisegyesü-''etek életében uralkodó laza és rendszertelen sportszeremben kell keresnünk. Az egyesületi vezetők közül nagyon sokan nem tudják még felfogni ennek a vidéki megmozdulásnak a jelentőségét és érdekességét. Épp ezért vándorgyűlésre hívtuk meg a vezetőket január 26-án délután fél őt órára Sümegre. Ha ezen a gyű-
lésen biztosítva látjuk legalább 8 csapat indulását, kiadjuk a végleges szabályzatot s megindítjuk a bajnokságot. Ismételteti csak azt kérjük, jöjjenek és vegyenek részt ebben a szép tornában a zalai csapatoki Várjuk Zalaegerszeget, Sümeget, Tapolcát, Zalászjcntgrót, Szépeik, Tűrje. Zalaszántó csapatait és vaiarneny-nyit a megyéből. A bírókérdést úgy oldjuk meg, hogy már most felkérjük az amatőr sport férfiak közül azokat, akik mérkőzési óhajtanak veretni, hogy a február utolsó vasárnapián Sümegen tartandó díjta''an elméleti és gyakorlati bíróvizsgára jelentkezzenek. (írásban lehet jelentkezni Somos Istvánnál. Tapolca. Deák Ferenc-utca 19.) frj.
, TARTÓSTALP
V£0AHIDEG . 4
A CIPŐ ÁTÁZÁSA ÉS A MEGHŰLÉS ELLEN
szinhAz
Após a lüostxxn. Munyady Sándor dajxb}iji tocm szerepelt a -szigorúan felnőtteknek jelzés, amely két szó valahogy olyan szerepet tölt be a színlapon, mint a haütfcjes címke a gyÓ|^-S25cru\rgerr, melynek tartalmától óva rntl az egészséges közeledőt. Természetesen urrs székekről hullottak vissza az író szavakba lor-mált gondolatai. Ezek után magától értetődik, hogy a francia szerzők nem is elsőrendű ezüstcsomagolású koson ér ráján zsúfolt ház csiklandozta érzékeit. Mert azt ugyebár monda-nunk sem kell, hogy az Artatiu» Zsuzsi hiába serdült nagymamává (erős a gyanúnk, hogy titokban kétszer jár Ive tönként szakállirtó kozmetikára), az évek nem tették egy szikrával sem erkölcsösebbe PomareD ¿Tíatszergyáros kikapós nejét, akinek az erénydíj helyett inkább az erényövet kellene juttatni. No de ezt intézzék el a szerzők a lelkiismeretükkel. A szerzők is, meg a nézők is.
A muzeális korú darabot jobb ugyböz méltó igyekezettel hozta színre az operert-együttcs. A tagok kissé savanyú arccal vették be a ke-
Báli frakking
mellényf gallér, nyakkendő. a legszebb
kivitelben ♦
PÁL Ét IMDRA
ct§oél Zafacf* Telefon: 170.
ZALAI HÍRLAP
serú orvosságot, de bevettek. És olyan hősiességgel, olyan igyekezettel játszottak, hogy az már egyenesen megható volt. Semmit Fcm sajnáltak a mentési munkálatok érdekében
Névsorolvasást nem akarunk tartam, de Kai dor és H. Horváth Jenő ügves figurái, továbbá Antalffy jól megjátszott Hubertje melleit nem mehetünk el szó nélküL. Megérdemlrik a dicséretet. A többi szereplőről nem tudunk különösebbet mondani DJRJ.
HETI MOSOR:
18-án, szombaton: Dr. Szedő Miklós vendégfelléptével: A mosoly országa.
19-én, vasárnap déhitán 3 órakor: Sárga liliom, nagy operett; délután 3/<6 órakor: Tavaszi mámor, operett; este fél 9 órakor: Aki mer, r>x nyer, nagy operett.
20-án, hétfőn: Katz bácsi, cnekcs vígjáték.
21-én, kedden: Történnek még csodák, operett.
22-én, szerdán: Volt egyszer egy asszony, Fendrik Ferenc vígjátéka.
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Szinpártoló egyesületi bérietszcSényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszeKé-nyéket fél 1-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
Nagy megtakarítást ér e), ha ezen könnyű échetó, magas kalóriáju fűtő szenet nálunk vásárolja.
100 hg.la hazai szón 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL
Telefon: 89.
Tcasék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás.
ródlipályán ha KISS cipő
i. • Bőrbéllése dupla ^talpa,
Nem fázik a
van a lábán. • Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
!1! Miért ne! ?!
vásárolna ön pesti utazása előtt
Provincia pengőszelvényt,
hiszen a fővárosban minden lépésnél
sok pénzt takaríthat meg
kényelmesen alkudozás és utánjárás nélkül.
Hogyan?
ügy hogy, a temérdek kedvezményt nyultó pengő-
szelvényeket teljes névértékű készpénzként fogadják el öntől a legjobbnevü
favéháza*. sörözők.
éttermek. színházakf kabarék. tánchelyekf sporttelepek és autótaxik.
Ingyen szórakozhat Budapesten
abból a pénzből, amit a pengőszelvények használatával megtakarít
On egyetlen fillért sem kockáztatt
mert felhasználatlan pengőszelvényeit a zalaegerszegi kirendeltség,vagy Budapes-rten a Mag^*'' -xarékpénztárak Központi Jelzálogbankja bármikor visszaváltják.
A Prc&ncia Utazási és Jegyiroda zalaegerszegi Kirendeltsége a Kereskedelmi Banknál.
1936. január is.
Kösxöneinyllvinltém.
őszinte köszönetünket nyilvánítjuk a m kir.3)UI határőr zlj altiszti kardnak, ismerőseinknek és mindazoknak, akik drága PtpUcénk temetésén megjelentek és részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhítették.
Vörös CMlád.
RÁDIÓ
Szombat, január 18- Budapest I,
7.10: Hangok a mikrofon előtt. Csűrös Zoltán előadása (hanglemezekkel). 7.40: Budapesti Hangverseny Zenekar. 930: Az »Angot asszony leánya« c. operett ismertetése. 9.iS: A párisi rádióállomás január 17-i adásának közvetítése viaszlemezről: Ajngot asszony leánya. Operett 3 felvonásban. 11.30: Tánclemezt 12—1: Csak a bécsi rádióállomás részére: Farkas Jenő és cigányzenekara muzsikál.
Budapest II. 5.30: Kiss Béla és cigányzenekara muzsikál. 6.25: Mezőgazdasági félóca. 7.30: Amikor még Európa volt az Újvilág, Kallós Ede dr. előadása. 9.10: Tándemezek.
Vasárnap, január 19. Budapest L.
10: Ref. istentisztelet a Kálvin-téri templomból. 11: Egyházi ének és szentbeszéd a Jézus Szíve templomból. 12.30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 2: Hanglemezek. 3z A takarmánytermesztés fokozásának hatása a kisgazdaságokban. Juhos Lajo6 dr. előadása. 3.50: Losonczi Oszkár szalonzenekara. 4.40; Az erdélyi magyar irodalom hivatása. Ravasz László dr. előadása. 5.10: Paul Tibor klari-nétozik. 5.30: A Keresk. Alkalmazottak Orez. Szövetsége hangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 6.35: Ba-jor Gizi és Somlay Artúr előadóestje. 7.20: Sporteredmények. 7.30: Blaha Lujza emléke. Bevezetőt mond: Pataky József, közreműködik Nagy Izabella és CseSényi József. 8.50: A magyar—japán jégkorongmérkőzés közvetítése a városligeti műjégpályáról 9.40: Vajda^ Pártos szalonzenekarának műsora. 10.30: Ezeregyéjszaka zenéje. A Budapesti Hangverseny Zenekar műsora.
Budapest II. 12.40: Farkas Béla és cigányzenekara. 3: Hanglemezek. 4.45: Losonczi Oszkár szalonzenekara. 8.20: Hanglemezek.
Hétfő, január 20. Budapest 7.
10.20: Borús és derűs képek a régi magyar falu életéből. 10.45: A női kézimunka fontossága. 12.05: Weidinger szalonzenekar. 1.40: ügeti Dezső énekel. 4.10: Diákfélóra. 5: Farkas Sándor cigányzenekara. 6.10: A lengyel és a balti agrár-reformok. Kerék Mihály dr. előadása.
6.40: Állástalan zenészek szimfonikus zenekara. 8: Majd csak lesz valami. Székely Tibor előadása. 8.30: Dobay Franciska énekel, zongorán kiséri Polgár Tibor; Hajdú István gor-donkázik, zongorán kiséri Herz Ottó dr. 10: A Mándits jazzenekar műsora, Kalmár Pál énekszámaival. 10.50: Bem Cos kan Vladimír gróf lengyelnyelvű előadása Magyarországról. — 11.10: Csorba Ovula és cigányzenekara muzsikál.
Budapest 11. 6.40: Német nyelvoktatás. 7.15: »Komjáthy Jenő.- Sikabonyi Antal dr. előadása. 9: Tán de mezek.
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás lakás parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Gr asznál.
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY OAR-ZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
KIADÓ .4 szobás komfortos lakás külőnáHá házban. Érdeklődni lehet Werbóczy-utca 47. alatt.
JELADÓ egy 6 éves sárga deres hidegvérű mén. Az állat megtekinthető a január 14-i vásáron. Kasza Bálint, Babosdöbréte.
1936. január 1.
ZALAI HÍRLAP
A BUDAPESTI ÉRTEKTÖZSDE VALUTA ES DEVIZA ÁRFOLYAMAI.
Valvták:
Iont 16 66-169^ fr. 56*9057-50 korona 14*15-14*35 Dán korona 74-35-7515 CHnár 7 80-7-95
Dollár 32900-33900 Francia frank 22"30-22*50 Hollandi 22930-231*30 Lagyd rJoty 63 70—6430 Un 300-3-15
Ura 4-t 0-4Í5
Ura 2990 —30*23
Márka 136"-''37-60
Nonrég korona 83 70-&4-60 Qaxtiák schilling ÍL-8070 Svájci frank 110 Svéd korona
70-111-65 85 80-86-70
Batlxák >
Amsterdam
Belgrád
Berlin
Bukarest
Brfiaszei
Kooenbága
Osxló
London
Milano
Newyofk
Pária
pTága
Szófia
StockfioJm
Varsó
Wien
Zürich
22950-231*30 7*82-7*80 135-80-136« 3-41-3 40 79.20-79*80 76*15-86.47 86"50-78üC I706-I73g 2998-30*20 34500-347*10 22*32-22*60 1*07-17**?
4*11-4 47 89*10-8^83 64< 5-65*55
110*80-111*65
BUDAPESTI TERMEN Y JELENTÉS*
Baza (tiaxavidéki i 77 kg 18 15 -18 20, (rtrv^b) 17 65-17.80 (tisxv.) 78 kg. I8''lí>—18 35, (egyéb) 17 90 -18 05.
79 kg. (tiszT.) 1SLÍ5-18t>\ (egyéb) 1^05 -18 20 (tiui.)
80 kg 18-65—1890. (egyéb) 18 3C 18 roía (pe#*.) 16-00-16 iO, arpa uj 17 40- 16 00, sörárpa 1800-1900, zab 17J&—17 65, tengeri 15 45- 15.55, üuxakon a 1230 1263
iranyiat. gyengébb, forgalom: csekély
l lipiMK»^! •• »•••<*• •■••«■ »Tv»t»t«« r^TTÄ jknat A ftuSf I wj3roa at.''*
"Tfrirrnf'' ■ uao»ah jöZAtf
*•»««»•.,( tojtot*« n.3B«<»ZiCv US/iO
| ■sQkszdUfltt az olcsó zsír vásár
Plank Józtef fánosháiii naftyvá£Ónál:
la zsirsialonna bőr nélkül 1 36, háj 118, la olvasztott rslr 156, füstre való tzalonoa 1 20, ffislftlt szalonna 1*40, friss töpdrtfi — 96.
la hasos kolbász 1— P. Az árak nagyban értendők.
strass-klipszek,
strass-csatok,
fémgombok,
rnhadiszek,
bojtok és sodrott övek
férfi ingek, nyakkendők,
selyemsálak és zoknik

nagy választékban
Deutsch Herman cégnél


Alkalmi alándéknak
könyvek díszlevélpapirok töltőtollak gramofonok
legelőnvösebben''.vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTOMNÁL
Névlegvek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelbe*


» -a. <r-.
ELTÖRPÜL
mindenfajta viligitAs az
Aladdin
petrslenoLiáz-Iáspa
fényéve! szemben
Kapható:
HEINRICH W. és L. cégnél
Zalaegerszeg. Telefon 161.
Iz, erő, zamat
GYARMATI
kávé
irtai! g JILA! líinas

Zalaegerszegi
Kölcsönkönyvtár
Lord Rothermere-u. 4. sz ÚJDONSÁGAI:
Surányi: Egyedül vagyunk Fóthy: A Csodálatos völgy, jelusich : Caesar.
Brelnn Bruno: A kétlejü &as lehull. Neumann: Uj Caesar. Morland: A Gyükos hold. Packard: A kék banda

;: v; í^/j f ^ £
y eljí
HAVAS
kézimunka-és szőnycgfonalai.
Babi ruha k ülöole^csaégei
legmegbízhatóbbak.
vMhcy
Vas* Lalos
Mbitairis
Zalaegerszeg, (t megyeházzá! szemben)
OLCSÓ ás MEÜAiZHA ^Ö
TIKI
Göcsejiek
órásé és
éksztréua.
Legprecízebb ó r ■ J a * i 14
rrflhehy
Varga Lajos (TlkJ)
ória- «a ékszsrAaz
Rákóczi ut 5. sz,
írógép
éa sxáftilálógép szaküzteí
ERIKA ül táska gép
P 17S
Remioglon írógépek bízó» mányi lerakata. javítások, benrin fürdók, jckarban tartás. - Ara.Ty. ezQst ékszerek, dísztárgyak
HORVÁTH MIKLÓS aranyra üres, Írógép tní-jzerész. Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett.)
............Ili
TATAI Kén. PÉCSI izén. BRÜCETT-Jökb »okát ér.
Hogyha szeret olcsó szenet
kaphat3 50-ért
ajkai szenet
Telefon 106. szám
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nasy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczl-
Bőrkabátoknak: pixoil. Téli cipőnek: FókazsirtI
u. 6. I
csirtl I
8
_
1936. Január 19.


Kelengye árusítás 2 kedvezményes nappal
január 1-től 31-ig
teljes erővel megindult!
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. Vászon: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere Balaton gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere Balaton gyöngye: kompiét szélességben Zalagyfingye: mindennemű .fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Ha]filÜka: finom fehérneműre és ágyneműre métere Hajnalka extra fino: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sűrűszövésű ágyneműnek métere Selyemlényfl damaszt: hófehér, ágyneműre métere ugyanaz duplaszóles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: középminőségű métere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere Extra — Extra takáoslepedó: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P. 1.— P.L10 P. 1.20 P. L40 P. 1.60 P.2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. L90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztal neműek óriási választékban I
Törülközők 50 minőségben !
Schütz vásznah uédjagyo

»01
I
Njcocnatad
Ágoston Mnyicjipd^ftw,
1.
Hl j i 1.1 l.l i
POLITIKAI NAPILAP
Nyomdai telt fon: ¡31.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, tagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nycmda rtsz fel. átakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. lő fizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
II évi 1936.16. szám Ar. 8». laniár 2L Kedd.
Kozma belügyminiszter nagy előadása
Szombathelyen a magyar irodalomról és sajtóról
Kozma miniszter és az alkotmányvédelem
Zabegemeg, január 20. Kozma Miklós bei-ügy miniszter szombaton este Szombathelyen a Faludi Társaságban nagy és fényes közönség elótt előadást tartott a magyar irodalomról, publicisztikáról és újságírásról, A belügyminisztert Szombathely szokatlan meleg ünnepélyességgel fogadta, hatalmas előadása végén lelkesen, tombolva ünnepették.
Lapunk szúk terjedelme nem ad módot arra, hogy az előadás értékeit és szépségeit teljes egészükben visszaadjuk, de néhány szemelvényt kell. hogy kiragadjunk a rügy afriyagbó!.
Az irodalom céljai
— Az irodalom és sajtó hatásának feltétele
— mondotta Kozma Miklós — a hűség. Hűsége abban áll, hogy a nemzeti élet minden vonatkozását tényleg és híven tükrözi a jelen és jövő számára. Hatása tehát, mellyel a kortársakat befolyásolja és nevei, lehet jő, vagy rossz, nevelő vagy romboló, összefogó vagy atomizáló.
— Az iroda''om célia alkotás, az önmagáért való alkotás. Napi kerdések irányzatos kezelése, a ma problémáinak sajtó jellegű feldolgozása beteg irodalom. Nem irodalom a publi-cistika témáinak irodalmi formába bújtatásával folytatott játék sem, sót azt is merem állítani, hogy a nemzet életében még az aktuális politikai kérdések helyes felfogása és megírt éíése szempontjából is többet jelent a nemzeti irodalomnak és tört értele mnel^ komoly és objektív ismerete, mint az aktuális közéleti kérdések körüli, sokszor tendenciózus magyarázgatás és meggyózni akarás.
Publicisztika és sajtó.
— A publicisztika más céllnl, más síkon kell, hogy mozogjon, mint a napi sajtó munkája. Kérdései, bár azok nem a távo''i jövő kérdései, nem is csak napi aktua&ású problémák. Hatáskörébe tartozik minden, ami a mának és a közeljövőnek komoly és elvi kérdése
— ¡egyen az akár politikai, közéleti, nemzetgazdasági, vagy bármi egyeb vonatkozásű. A publicisztika ezeket a "kérdéseket világítja meg, alakítja ki, formálja, boncolja, köztük kapcsolatokat létesít, mindig csak eh''i alapon mozogva, személyes, vagy egyéb kicsinyes momentumok teljes kikapcsolásával, az elérhető legnagyobb tárgyilagosság jegyében.
— A sajtó területéhez tartozik viszont minden kérdés, melynek időszerűsége napi, vagy közeljövő be li természetű és amelyekbe már napi, politikai, párt és személyes'' kérdések is belejátszanak. Az ilyenek kezelésénél elkerülhetetlen a szubjektív kritika, elfogultság és mindezek következtében az egyes sajtóorgánu-
M* a hibák?
— Ujabb irodalmunkban sok a vezércikk, a publicisztikai, sőt zsurnalisztika) elem is. Publicisztikában sokszor irodalmat és zsurnalisztikát is kapunk, a sajtó pedig erősen kisajátítja az irodalmat. ''Már pedig, ha valami a maga* helyén a legtökéletesebb is, bajt okoz, ha oda kerüí, ahová nem való.
— Mi az eredménye ennek az összekeveredésnek? Zavarok, félreértések, hamis értékelés és megítélés, s a nem maguk helyén megjelenő megnyilatkozások súlyának és dinamikájának csökkenése. Hiszen az irodalomban lehet hamis és hazugság az is, ami a sajtóban igazság és megfordítva. A jó sajtó könnyű lovasságát jellegétől! foszthatja meg és nehezítheti el a nem neki való formában való nagyképüsködés, a publicisztikába betörő | jelent.
zsurnalisztika pedig felhigitja és jellegétói meg« fosztja azt. - ^ .
A közöméig kötelessége^
— Csak jó sajtót és jó irodalmat szabad olvasni. Az inkább balkáni ponyvát, mint iro-da''inat jelentő könyvek, az ordítozó cimlapú heti sajtótermékek és a rossz sajtó olvasásán magát delektáló alacsony ízlésű oKasókategó-ria számára jobb lett volna, ha analfabéta marad. E különféle szennyírások nem csak ízlésrombolók, hanem az irodalomnak és a tiszta sajtónak parazitái is.
— Nem lehet kívánni, hogy mindenki magas és nehéz literaturát és komoly folyóiratokat és sajtót olvasson, de van ezekből köny-ri?ü, kellemes és könnyen olvasható is, anélkül, hogy színvonaluk alacsony lenne.
— Végül pedig: a jó könyvet még olvasni sem elég. Azt meg is kell venni. Magyar képtelenség a kézról-kézrc járó kölcsönadott könyv. Jól tudom, hogy cz pénzkérdés is, de teszik ezt olyanok is, akiknek mindenre van pénzük, csak könyvre nem.
A nagy lelkesedéssel fogadott előadás után estély voH Ostffy Lajos «ispánnál, melyen Vasvármegye társadalmának színe-java meg-
A vasárnapi politikai gyűlés
Az ellenzéki támadásokra az a belügy miniszter kritikája, hogy azok politikai jelentőségűek, alkotmányosság védelmének je-szerinte, semmi szükség. Ha
még pedig az gyében. Erre, az alkotmány veszélyben volna,
Vasárnap délben a Klutúrház nagytermében politikai beszámoló beszédet tartott a belügyminiszter, óriási érdek\klés mellett. A miniszter beszámolóján mintegy hűsz képviselő és felsőházi tag is megjelent.
Beszédének első részében a külpolitikával foglalkozott a belügyminiszter és leszögezte, hogy a magyar külpolitika 15 éve egyenes vonalon halad s az irányítást mindenki a legnagyobb megnyugvással nézheti. A belpolitikáról szólva kijelentette, hogy az eimuh választás sokkah tisztább volt, mint az előbbiek, csakhogy az emberek hamar felejtenek. O maga is híve a választójogi reformnak, mert a jelenlegi törvénnyel mégegyszer nem lehet már választani. '' |
ö lesne az ebö, aki azonnal és a leghatározottabban fzembebotyezkecirék a támadókkal.
Beszélt ezután még a miniszter a pártszer-vezkedésekról és az ifjúság problémáiról. A miniszternek, beszéde végén, Idkes, szűnni nem akaró ünneplésben volt része.
Vitéz Tabódi Tibor főispánt
diszelnökévé választotta a zalaegerszegi kaszinó
mok súlyának és jelentőségének a kérdése és a lap hovatartozósága szerint való megfejelő értékelése is.
Zalaegerszeg, január 20. A zalaegerszegi Kaszinó dr. Udvardy Jenó kir. kormányfótaná-csos elnökletével szombaton tartotta tisztújító közgyűlését. A zárszámadás és a költségvetés letárgyalása után megválasztották a tisztikart a következőképen: elnök: dr. Udvardy Jenó, alelnökök: Suszter Oszkár és dr. Still Ernő, titkár: dr. Deseő Árpád, jegyző: Tivolt Elemér, háznagy: dr. Fülöp Jenó, ügyész: dr. Szalay Gyula, üzemi igazgatósági tagok: dr. Jancsó Benedek, dr. Kovács János és dr. Thassy Gábor, gazda: dr. Fülöp László, pénztáros: Vidóczy Pál, ellenőr: Pirity Gábor, könyvtáros: Ecker Károly; választmányi tagok: And-ráskay István, Balogh Béla, Bereczky Vilmos, Boschán Gyula, Bódy Zoltán, dr. Brand Sándor, dr. Briglevics Károly, dr. Bruzsa Oyula, Czikó János, Czobor Mátyás, vitéz Farkas
Sándor, Fekete Károly, dr. Fúrat Béla, báró Oauderaak Emil, Hcdry Miklós, vitéz Hegedűs Zoltán, Kováts Károly, Kulhey ZohAi, dr. Pénzes László, dr. Schkmmer Jáasef, Sperlágti Géza, Szalay László, dr. Széli Oyörgy, dr. Szűcs Andor, dr. Telman Sándor, dr. Tomka János, dr. Várkony Rezső, Wassermann Frigyes, póttagok: Csécsy-Nagy László, dr. Farkas Béla, dr. Somogyi István, dr. Wollák János, dr. Zsidó Sándor; számvizsgáló bizottsági tagok: vitéz Márk Ferenc, Rauschenber-ger János, Szilágyi Mihálv.
Ezután dr. Udvardy Jenő javaslatára közfelkiáltássá}, lelkesen díszelnökké vi''asztották vitéz Tabódy Tibor főispánt.
A főispánt küldöttség hívta meg a közgyűlést követő
népes vacsorára.
ó szemüveg, |jó fényképezőgép
jó fényképkidoteozls
BÁNFAI
optika és fotosiakttrHHábtn PÉCS. - ZAUUK3BÖZEG.
A vacsorán dr. Udvardy Jenő meleg szavaK-Seal üdvözölte az úi díszeinóköt. s hangoztatta, hogy a tisztség vállalása milyen kitüntetés a Kaszinó számára.
ZALAI HÍRLAP
A főispán válaszában kijelentette, hogy kész séggel vállalja a díszebökséget A Kaszinót, mint a tisztességnek, a lovagiasságnak, az un erényeknek a fejlesztésére és ápolására szolgáló intézményt jelölte meg. Nem a szu.e|rtt úr az igazi úr. Hogy az ó, Udvardy Jenő n.tal aposztrofált családja esi, törzsökös nemesi család, az nem a saját érdeme.
A telki tulajdonok, az erér^-ek teszöc az
igazi urat. Ezeknek az uraknak az otthona legyen a Kaszinó-
És nem elég, hogy társaskor, szórakozóhely Jegyen, hanem valami nemes, maga.-abbrendú feladatot is tűzzön maga elé, íeltúcmclkedve a politikai pártokon, összefogva a szép nemzeti, társadalmi célokért.
A beszédet lelkes éljenzés követte. A vacsora nagyon emelkedett hangulatban, családias. meleg keretek között folyt !e
96 január 21.
— - ~ - ^ György király orvosai már nem félnek a katasztrófától
London, január 20. György angol királvnak vasárnap aránylag nyugodt napja volt,
«x általános k&téraste azonban hétfőre rlfctyegascte rosszabbodott
A krrály állapota változatlanul súlyos és aggasztó.
A larájy betegségének idejére kornúnyzó-tmicsot neveznek Id a {olyöüjnek vitelére A kormányzótanács tagjai lesmek: a királyné. * walesi herceg, a yorki herceg, a lordkancellár és a canterbury érsek.
A Buckingham palota előtt állandóan nagy embertömeg Ysi a király áSapotáről szóló híreket.
Megható látvápp, amikor az asszonyok a palota előtt téntetálhu imádkoznak a szeretett uralkodó felg^6gyi»Usáérl
Vasárnap délelőtt és délután Anglia vaiameny-nyi templomában imádkoztak a királyért.
A wa>si herceg vasárnap eltávozott édesapja betegágyától és a sandringharni kastélyból Loadonbá utazott.
A trónörökös londoni
ságú politikái fekbtftsége van,
amennyiben a Downing Streeten közel egy órahosszat tanácskozott Baldwán miniszterelnökkel. A tanácskozás után, amcly
a kormányzétaofca megakkításával volt «sszeKrggésb^i, ''
a walesi herceg visszatért a sandringhami kastélyba, ahová közben a centerbury érsek is megérkezett.
A koronatanácsot mára hívták össze, hqgv döntsön az uralkodót helyettesítő államtanács összetételéről. A koronatanácsot vagy a király betegszobájában, vagy a mellette levó szobában tartják meg.
A kormányzótanács mega''akrtásának híre azt a reményt Vehette az emberekben, hog>''
az orvosok bíznak a király élettwnaura-
disábzn és hosszabb ícWg tartó
bete&esktdésröl van szó.
Horthy kormányzó távirata-
Budapest, január 20. Nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó ma táviratot küldött az angol királynak. A táviratban melegen érdeklődik a király állapota iránt és mielőbbi gyógyulást "kíván neki.
Mennyi kisipari hitelt folyósítottak Zalában 1935-ben
gót, 8 kiskercskrodwek 1.110 pengőé, összesen 7.990 pengőt foSyósítottak.
Zalaegerszegen 5 kisiparos kapott 670 pengői, 3 kaparós 350 pengőt, összesen 1.020 pengőt.
Eszerint a múlt évben Zalaegerszegen veitek igénybe legkevesebb hitelt abból az összegből, mely bankszerű fedezettel nem biró kisiparosok és kiskereskedők részére szolgál.
J, január 20. A soproni kereskedelmi és iparkamara a muli év utolsó negyedétől szóló ügyforgalmi jelentésében közS, hogy V 936-ben meapyi kisipari hitelt folyósítottak a kamara területén. Közöljük ebbő* a zalai adatokat.
Keszthelyen 43 kisipar« kapott 4.115 pengőt, 9 kiskereskedő 790 pengőt. összesen 4.895 pengőt.
Nagykanizsán 52 kisiparosnak- 6.&Ő0 pen-
Rettegésben tartotta Sümeget
vasárnap délután egy dühöngő öngyilkosjelölt
Sümeg, január 20. (Tudósítónk jelenti:) Nagy rémületet keltett vasárnap délután Sümegen egy elmebeteg fiatalember, aki a délutáni órákban dühöngeni kezdett, többeket
- - ... -v
■EL
míodenfajta. vi
Aladdin
peínigBi9íz-iiÉiia
.féoyérci szemben.
Kapható:
¡ ö£mmCH W.éir L óé«.«
Zalaegerszeg. Teleion 161.
li
megtámadott, majd öngyilkossági szándékból lúgkövet ivott. t
■ Vasárnap délután kisebb társaság borozgatott a sümegi Lukács-féle v^mlégióben, ahová rövidesen betért Csere János 22 éves mészgyári munkás. Csere, aki előzőleg egy másik vendéglőben volt, már raegfchetősen ittas, állapotban állított be cs erővel belekötött az egyik vendégbe. A korcsmában ¡evők, látva a fiatalember furcsa viselkedését, elszaladtak a csendőrségre segítségért. Cseie nem várta be a csendőrök érkezését, hanem kirohant a korcsmából és átment a szomszédos Katolikus Legényegylet székházába. Ide is hangos, szóval állított be és azt kiabálta, hogy most
• . A * ''
egy régi haragosával,, alá tagja a Legényegyletnek. A Ide:esc« haragos nem voh ott, mire a többiek ie akarták csillapítani.
A csillapító szavakkai csak olaja* öntöttek a tűzze, mert pár perc múlva v iU^áífJ?a! órjw-getú kezdett a szerencsétlen. Cafatokban tépdeste ''e magáról a ruháját és artikxiiátlan hangon ordítozott. Amikor a -elenvoltak le akartáks
Délutáni- és
táncruhákat
a farsangban csak a
f4
vegyen!
Estélyi rldikülök és övek nagy válasxtékbanl
fogni, kitépte magát a kezükből és átrohant Szabó Sándor plébánoshoz, aki előtt azt ál. lítoita, hogy a Legényegylet tagjai tépték Vi róla a ruháját. A plébániáról átment a Kovácsféle étterembe, de onnan kitessékelték, mire a vasúti vendéglő felé irányította lépteit Hangos fenyegetőzéssel lépett be a vasúti vendéglőbe és megfenyegette a vendéglőst, hogy mcwt leszámol vele. A tulajdonos, erős ember iévéo| nem ijedt meg, hanem rövidesen Vitette a szűrét a kellemetlenkedő embernek.
Csere János ezután hazaroham a szülei U-kására, ahol öngyilkossági szándékból íugkó. oldattal megmérgezte magát A Fiatalember, akinek egyébként ez már a negyedik öngyilkossági kísérlete, kirohant a lakásból az utcára, ahol véres, habzó szájjal tovább ordítozott Több járókelő látva, hogy sürgős intézkedésre van szükség, lefogta a dühöngő fiatalembert, és beszállították a közkórházba.
Mire Csere Jánost beszállították a kórházba, addigra már elvesztette az eszméletét és még a hétfói nap folyamán sem tért magához.
KortÉtozzáh a bábák számát
Megdöbbentően érdekes adttoifc* hoz nyfc vánosságra a. »Népegészségügy* legutóbbi számában Kis József dr. egyetemi tanársegédi. »A szülésznői túltermelés káros következményei és annak orvoslása« című cikkének az aá időszerűséget, hogy jóformáit hiétróí-hétre íek baktomnak hírek 27. ország különböző részein1 megindult magzatelhajtás» nyomozásról. Okfejtésének legfontosabb pontja az a már említett törvényszerű jelenség, hogy ahol sok a bábfc, ott csökken a születések szarnia., mintha csak ez a szomorú tény a ítíagyar közmondást akarná igazolni: sók báb* között elvész a gyermek.
Hivatalos adatok szerint 4S vidétó városban jelenleg összesen 910 bába folytat gyakorlatot, akik a magángyakorlatban 1933-ban 22.573 szülésnél segédkeztek. Egy bábára tehát átlagosan 24.8 szülés ellátása esett, tehát fele annak, mint amennyi tapasztalás szerint egy bába megélhetését hiztosítam tudná.
A kormány ezen a helyzeten változtatm akar és a belügymiuisztériuraban- készül is a bába-gyakorlatot szabályozó törvény tervezete, mely kimondja, hogy minden helységben csak any-nyi bába folytathat- gyakorlatot, ahány bábára-a szülések zavartalan ellátásához szükség va«-A gyakorlatot folytató bábák> számát a tör-vényjtatóság elaö tisztviselője álíaphja meg a-miniszter jóváhagyásává'', a községben évi 60/ városban évi 50 szülésre engedélyezhető cgy bába működése, ez a rendelkezés azonban a most gyakorlatot folytató bábák szeméig jogait nem érinti. ''
— lO&ütgú rendectiség tW^W^ a Zalaegerszegi Iparoskör és IpaiOé Dalárda február 2-án tartandó nagy hahgv«fBíef»yeí egybekötött muiotságáxwdc elöloéstítftéíf; mert * rendezőség vissz» akarja^ varázsok* é* régi, hangulatú, hagyományos iparosbálolart:
1936. január 1
ZALAI HÍRLAP
Rövidesen uj választás lesz a lengyeltóti kerületben
január 20. Ma, hétfőn délben donié fordult 4IH be a Vengyefcó* prtiaó
ügyében.
Sztranyavszky Sándor háayeljriok ma délben levélben közölte a közigazgatási bíróság elnökével, hogy ifjabb Temple Rezsó iemqpdott
a lengyeltóti képviselőségről Sztranyavszky arra kérte a közigazgatási bíróságot, hogy vegye tudomásul ezt a lemondást is susiti—r
be a további eljárást.
A legrövidebb «dón bdül új választás lesz Lengyeltótiban.

A kultuszminiszter rendelete
a tanfelügyelőkhöz
Móman Bá.tnt ktifcuszminisztcr reodc''.eUrt intéwtt a tanfelügyelőkhöz a népiskolai egyhuzamban va56 tanítás engedélyezéséről. A rendeletben megemlíti, hogy egyen tanfeli^gye-lúeíégck különösebb oi| uélkül ts megadtál'' U engedélyt az egyhuzamban való tanításra, ipáshol viszont megokolt kérelmekel is elutasítottak.
A rendelet szerint nem lehet elutasítani az egyhuzamban va''ó tanításra irányuló kérelmet iu egyetemek és tőisloolák székhelyén, osgy
tisztvise''ótársadalommal rendelkező városok-
Rendelet készül a gyümölcsfák kötelező gondozásáról
han, valamint a tanyai körzetek központjában rmtködó népiskolákban.
Ezeken a helyeken a/ egyhuzamos tanítás az egész tanévre megadható. Az egyhuzamos tanításnak a téli hónapokra való engedélye -rése előtt fontolja meg a tanVmgyeló, hogy a tankote''esek egészségének megóv.éta érdekében »cm helyesebb-e, ha azok a délutánt utcai .OfijUUngu''áí, vagy fűtetlen lakásokban való tartózkodás helyett a jól futott és sze főzött tanteremben hasanosan tofiuak el.
A gyümölcsfák kötelező gondozása évek öia fog''-alkoztajtja különcéén a gyümölcstermék gazdaks*, de a hivatalos köröivet ts. A földművé less miniszter az utóbb; évedben több rendeletet adott ki 6 ezek mindegyike a gyümölcsfák gondozását valamely módon böny-nyebbé igyekszik tenni. Gyökeres megoldást azonban még nem találtak.
Az a gazda, aki a gyümölcstermés minőségévé} nem törődik és nem permetezi, nan gondozza gyümölcsösét, megfertőzi a szomszédja gonddal és költséggel kezelt gyümölcsösét is. így kétségtelen. Hogy csak egységesen, mindenkire egyformán kiterjedően Sebet sikeresen keresztülvinni a gyümölcsfák gondozását és védelmét Ehhez .pedig olyan rendelet szükséges, mely keltő tapintattal, de igen nagy szigorra'' tudná a kérdést megoldani. Hír szerint a földművelésügyi minisztérium-
ban "behatóan foglalkoznak a gyümölcsfák vé
delének és gondolatának kötelezővé tételével, amit a miniszter rendeleti úton kíván megoldani. A tervezet már elkészült, amely az az eddigi gyakorlati tapasztalatokból kiinduha, általában kívánja a gyümölcsfák védelmét kötelezővé tenni Az az eh'', hogy a védckezvst önmaguktól elvégző gazdákat a gyumoJcskrvi-telnél és a belső péaci eíhelyezésnél előnyben részesítenék axokka'' a gazdákkai szemben, akik elhanyagolják gyümölcsöseiket, akiket esetleg a piacokról is kitilthatnának.
Szóba került egy mászk megoldás amely radikálisabb volna az elsőnél. A gazdasági felügyelőségek, vagy más szerv, ainelvet erre a cé''ra hívnának életre, a gyümölcsfák kötelező tisztogatásának munkáját azoknál a gazdáknál, akik elhanyagolják gyümöHsöseiket, költségükre elvégeztetnék. Ezt a szigorúbb megoldási módot már é»etbelé;*rtték Jugo-szil á vsában.
Nyolcévi fegyházra Ítélték
a csonkahegyhát! gyújtogató boszorkányt
Sürgésen szüksége volt pénzre és nem tudott sehonnan sem szeron». Elhatározta tehát, hogy felgyújtja a saját pajtáját. A gyúfcogatást 1933 tavaszán, egy éjszaka hajtotta végre. Egy vi dor parázs segítségéve! gyújtótía fel a pajtáját és a sza''malra/lát, amelyek leégtek.
A biztosító tirwfcág akkor ¿00 pengőt fizetett W Czv. fapprumk..
Érdekes egyébként, hogy az öregasszony va''atnikor egészen jó anyagi viszonyok között élt. A vagyonát azonban szétosztotta a gyermekei között és így állandóan pénzzavarral küzdött.
A bosszúból elkövetett gyújtogatt ok sorozatát egy félesztő.idővel később, 1933 év őszén kezdte meg.
Először Tuboiy Aladár földbértokos portáján csinált tüzet az öregasszony. Ugy látszik, nagyon haragúd Ivatott a földbirtokosra, mert néhány rövid liónap alatt még további három esetben csaptak fel a lángok a Tuboly portán.
Beismerte özv. Pappré a vizsgálóbíró előtt azt is, hogy 1933 őszén szintén <» gyújtotta fel Gyenese Mihály gazdálkodó pincéjét a szőlőhegyen. Ugyanekkor leégett a szomszédok közül is többnek a szalmakazla. Végül 1935 szeptember ''25-én Sáfár István csonkahegyhát! gazdalegény tetten érte éjféltájtan özv- Papp Józsefbét, amikor egy vödör parázs segítségével lel akarta gyújtani a Sáfár-portán a hatalmas
{, január 20. A többrendbeli gyújtogatássAl gyanúsított özv. Papp Józsefné
60 éves csonkahegy hiti öregasszony ma, hétfőn dé''elótt került vádlottként a zajiegerszegi törvényszék Czikó-tanácsa elé, hogy feleljen bűneiért.
A kir. ügyészség ötrendbeli gyújtogatás büntette, négy rendbeli kísérlete és négy-rendbeli cva''ás büntette címén emelt vádat özv. Papp Józsefné ellen-
Mint a vádiratból és a csendőri nyomozás ismertetett aktáiból kitűnik, a vádlott öregasszony'' majdnem a fél községgel haragos, vagy peres viszonyban áll. A perek legnagyobb részét elvesztette és csodálatoskép
mindig a pernyertes gazdák portáján jelent meg később a vöröskakas.
Ugy látszik, az öregasszony, hogy kielégíthesse bosszúszomját, sorra felgyújtotta a vele haragban levő gazdák pajtáit és szérűskertjeit.
Annakidején, amikor a vizsgálóbíró kihallgatta, özv. Pappné elmondotta, hogy
először a saját portáján szerzet alapismereteket a gyújtogatásból.
Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghető, maga» kaióriáju ffltö szenet nálunk vásárolja.
lOOhg.la hazai szén 3*50
Telefon: ea
SZEKÉR IMRÉNÉL
Tették próbafűtést alkalmazni. A (legkisebb tételt házhoz szállítunk.
n — i - - 1.1. - ,* ''II.
romoo Kiszolgálás.
A legény azonnal átadta az öregasszonyt a csendőröknek, akik azután beszállitotlák az egerszegi ügyészség fogházába.
A hétfői főtárgyaláson általános meglepetésre
...... • rt*
tfflfelrt etott tett beismerő vKkanáOL
AzzaJ a naiv mesével áttt elő, hogy ó sem a cpendórség, sem a vizsgálóbíró eiórt nem vallotta be a gyú jtogatásokat Telesen arto&n-cak érzi magát. Még azt a tagadta a főtárgy*» iáson, hogy tel akarta volna gyújtaná a &á> fárék kazlát, amikor tetten érték Azt állította, hogy ott van a szaim» kazlak koselében az ó burgunyaverrae és burgonyát akart kivont (éjszakai). A «odor parazsat jueért vitte nu»-gával, hogy melegedek.
A bíróság hosszas tanaoífcuzá» után meg" hoz la ítéletét o& a vádlottat. minden tagadása c''lcnére is
tftrendbeii gyújtogat, egyraidbati cta''á» és egyrotdbeli gyújtogatás kKérleünek büntetio elmén 5sazb0ntetévül 8 évi fegyházra rtéhe,
A buősag «laposan mérlegelte a \idlott helyzetéi, azonban semmifé''e enyhítő körűimen^ nem ta''ált a javára. Az ügyészség képvwwrlójo mrgnyugoíkitt az itéctben. özv Papp JózsefnŐ és vwlöje azonban fellebbezést jelentettek h* a bűnösség megállapítása nuatt
Agay Irén Egerszegen
Szerdán este Agay Írén Za''aegerszegcn ven-dcgszerepel a »Volt egyszer eg>'' asszony« dmü darabban.
A filrnszinésznő Aga; Irént nem VeU bemutatni az egerszegi közönségnek. Lxgújabb két filmje kivételével vaiamennyi ftlmie eljutott Za''aegerszegrc. hamarjában csak az Emmy, a lüa akác, a Búza\irág és az Ida regénye jut eszembe,
Agay Irénnel indult a komoly magyar han-gosfCmgyártás s \-elc ért el európai színvonalra. ö volt az egyeben fix poot, először ót szerződtette a producer, azután gondoskodott a kevésbbé fontos do''gokról: szeenáriura-ról, partnerekről, zenéről, rendeztVől. De, ha ő meg\olt, akkor már biztos volt a fihn. Hitel volt, piac volt. ö \x>ít a magvar film üdvöskéje.
Legutóbbi filmje, a »Hohert tantzt Walzer«, már német nyelven készült Prágában s karácsony óta fut órijási sikerre! \-ag>'' két tucat bécá moziban. A következő filmre pedig olyan gázsival szerződtették, hogy cgyszi-rre Európa legjobban fizetett sztáréi sorába enwrlkrdett. Szóval rövidesen elhagyja Magyarországot. \gay Irén, a színpadi színésznő, szerdán mutatkozik be az egerszcgi közönségnek. Ei az ebő eset, boj^ vidéki vendégszereplést vállal. 5 A színpad adta Agay Irént a fűmnek. A «Lányok az intézetbeo című darabban tűnt fd máról-holxupra a Vígszínházban. Cs jöttek emlékezetes sikerei: »Rrtz 1919«, az ''Orvos*, »Reménység* és''most, legutóbb a »-Volt egyszer egy asszony*-ban az Angyal. A legbJh szebb kritikust is enyhe, tavaszi fuvallat csapta meg, mikor a nevéhez ért s jeges szíve csendesen olvadni kezdett.
Egy inai, dolgozó lányt játszik viharzó, mindent elsöprő temperamentummal « meleg, érző, igaz lírával.
Nem hasonlítható senkihez. Egyéniség. Egyszer csak itt volt s megszületett az a szerep, amelyet a szerző és direktor urak úgy tartanak nyilván, hogy Agay-szerep.
Egy percig se színésznő, nem játszik, nem -alakít, kifejezésmódjának n;ncsenck összetevői, mindent, amit csinál, meghökkentően magától értetődő. »Ez vagyok és kész!«
Ha mégis keressük az eszközeit, találunk néhány leegyszerűsített gesztust s egy meleg, puha és m^gis fénylő hangot, melynek egy bonyolult, rejtélyes szerkezet adja meg a fényét, meleget. A szíve. Itt van valahol a titka.
Most áll a pályája elején s természetszerűen lialad egy művészélet beteljesülése (elé. A "Volt egyszer egy asszony« Angyalából Asz-szom lesz, nagy, fájó sorsok liordozója. Abban a korban majd, aznit most még kiejteni se szabad a szájon, úgy érzem, nagy drámai hősnő, tragika lesz Aga\ Irénből. Egy... egy... Agay Irén! »
Fendrik Ferenc.
ZALAI HÍRLAP
1936. január 21.
Badacsonytomajon fogtak el _ . , ,
egy országosan körözött soproni pincért
- Zalaegerszeg, január 20. Wábcl György zalamegyet születésű 35 éves 6oproni szállodai pincér a mult hét közepén rokonlátogatóba érkezett Badacsonytomajra. Itt a sógoránál lakott, de gyakran betért a tomaji nagyvendég-lóbc borozgatni és ozsonnázni. Szombaton délután is a vendéglőben tartózkodott Az ivóban Tövid időre a vendéglős magára hagyta. Wábd György ezt az időt arra használta fel, hogy a fiókból pár pengő értékű aprópénzt, a sön-
tésbói pedig edénveket vett magához es bucsu nélkül eltávozott. A baiacsonytomaji csendor-ség azonban megtalálta a bőröndjében a .opott holmikat és letartóztatta. Vasárnap reggé, beszállították a zalaegerszegi törvényszék fogházába. A nyomozás azt is kiderítette, hogy Wábel ellen a budapesti és soproni rendőrség körözést adott ki lopás büntette rímén. Az ügyben további nyomozás folyik.
Háromhavi fosházat kapott . t
a szigligeti kovácsmester kerékpártolvaj betoroje
Zalaegerszeg, január 20. Hétfőn délelőtt fé''.tizenkcttókor egy barnahajú, magas termetű fiatalembert kísért a fogházőr dr. Dcseó Árpád kir. törvényszéki egycsbíró szobájába. A bíró nyomban "megkezdte a fogoly kihallgatását Az általános kérdések megtételekor a fiatalember e''mondotta, hogy Dér Ferenc á neve, nemcstördemici születésű, 22 éves, napszámos. A börtönnel már korán megismerkedett, mert 1933-ban rablásért 6 havi börtönt, az édesapja megveréséért pedig 1 heti fogházbüntetést töltött ki. A tapolcai csendőrörs most kerékpárlopásért tartóztatta le vasárnap reggel.
A kir. ügyészség einökc ezután szóbeli úton terjesztette elő vádját, amdv lopás bűntettéről
szól. A fiatalember ugyanis folyó hó 16-án éjjel jött a sógorának, Bakos Mihály szigligeti földművesnek pincéjéből és a faMi határában feltörte Varga István kovácsmester műlielyét, ahonnan a mester kerékpárját ellopta. A lopott kerékpáron szépen hazament és azt a padláson elrejtette. Az éjjeli őrök látták Dért a műhely előtt ólálkodni és cigarettázni és így- rövidesen ráterelódött a gyámi. A nyomozás sor,jcV a csendőrök meg is tárták nála az efbpott kerékpárt.
A za''aegerszegi törvényszéken az ittasságával védekező legény jogerősen 3 havi fogházbüntetést kapott.
T
— A felvidéki magyarság helyzatérti komoly, szakszerű, tudományosan felépített, értékes előadás hangzott el vasárnap délután a MANSz rendezésében. Szépszámú közönség töltötte meg erre az alkalomra a kereskedelmi iskola nagytermét, hogy betekintést nyerjen a Felvidék problémáiba." Arra való tekintettel, hogy az előadónak hozzátartozói élnek a megszállt területen, meUőzzük nevének közlését.
— Kinevezés. A kultuszminiszter Bürgemé Deli Jolán sümegi állami h. óvónőt segédóvó-nóvé kinevezte.
—• Ispán, ki földművesiskolát végzett, 30— 40 év közötti korban van, zalai uradalom részére kerestetik. írásbeli ajánlatok a kiadóba.
Étvágytalanságnál, gyomorhurutnál, gasztrikus láznál, bélrekedesnél, emésztési renyheségnél, anyagcserezavaroknál, csalin-kiütésnél és bórviszketcsnél a természetes «Ferenc Józseh» iDeseíűvíz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány számos úttörője megállapította, hogy a Ferenc József víz abszolút megbizhit hashajtó s ezért az emésztószervek megbetegedéseinek kezelésénél áfcandóan alkalmazható.
Megkezdődött az eless zsír vásár
Plank József jánosházaí nagyrágónál:
la zslrizalonna bőr nélkül I 36, háj 148, la olvasztott zsir I 56, füstre való azalonn» 120, füstölt szalonna 140, friss töpörlő — 96,
la husos kolbász I''— P. Az árak nagyban értendők.
Báli
frakking
mellény, gallér. nyakkendő. a legszebb
kivitelben - ♦
PÁL Ét INDRA
cégnél 2?o#a ogűrssegen felefon: 17 0.

— Mindet: magyar állampolgár köteles bejelenteni életének 19-ík évébe való belépését annak az évnek január 31amelyben a 18-ik életévét betölti. Felhívja a rendőrkapitányság a Zalaegerszeg m. város területén lakó 1918 évben született férfiakat és nőket, hogy magukat folyó évi január 31-ig a rendőri bejekntóhivatalnál beszerezhető bejejentólap kitöltésével jelentsék be. A bejelentés megtörténtéért a szállásadó, illetve családfő is felelős. A bejelentés elmulasztása kihágást képez. A határidő leteltével a mulasztók elier. a törvény szigorával jár el a rendőrség. 1 —0
— Ne felejtse el: február 2-ika az Iparos-bál napi»!
A FALU A % BARÁTJAi.k/%
s
IBS''


t<
v''TI
c
s.™
JPETROLEUM CAZLAHPA
tHUÉR 10RARA
Dijtaianul bemutatja:
i
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
(Megyeházzal szemben.)
a
— Megfellebbezték a keszthelyi községi v*. lasztást. A január 10-iki képviselőtestületi tagválasztás ellen Szentks József és közel kétszái keszthelyi aláíró, akik kőzött azonban soknak nincs községi vá''asztójoga, fellebbezést adott be. Telpanaszolják, hogy a II., III. és IV. kerületben a körzeti elnökök nem fogadták el a Szabad Polgárok Pártja bizalmiférfiait s e címen kérik a választás megsemmisítését. A fellebbezést első fokon a községi igazolóválasztmány bírálja el; feljebbviteli fórumok a kisgyűlés és a közigazgatási bíróság. A fellebbezésnek nincs halasztó hatálya; a tiszhíjí-tás megtartását és a képviselőtestület törvényes működését nem gátolja.
— Ha ön gyorsam akar jól megkönnyebbülni, Használjoki «IgmándíM s be fog teljesüld.
— Budapestre kbéftSc az Egerszegen elfogott kerékpártolvajt. Megírtuk, hogy a zalaegerszegi^ rendőrség elfogta Karf István 31 éves rákossz^mihályi mükertészsegédet, aki-«ól kiderült , nogy számos kerékpártolvajlást követett el. Az egerszegi rendőrség vasárnap Budapestre kisérte a tolvajt, ahol átadta további eljárás végett a főkapitányságnak.
— Időjárás: Nagfyopi enyhe idő várható. A magasabb hegyekon Is olvadás- A hőmérséklet éjjel Is alig szán a fagypont alá- Élénk szél, egyes helyeken eső, a szélvédett helyeken eröa éjjeli ködképződés.

Nem fázik a ródlipályán ha KISS cipő
van a lábán. Bőrbéllése dupla talpa, Bátran járhat hóban fagyban. Zalaegerszeg, Batthyány-utca 17.
Alkalmi ajándéknak
könyvek
di$zlevélpapirok
töltőtollak gramofonok
leaelönyösebbenfrisárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok Izlétes kivitelben
i
1936 január 21.
SZINHftZ
A mosoly országa. Lehár örökszép zenéjú operettjén nem lehet érezni a világot járt vándor fáradtságát. Ma is épp olyan friss, épp olyan gyönyörködtető ez a sárga alaptónusú saserelmi játék, mint volt akkor, amikor cfcn-du* hódító útjára. A szömbatesti elóadásnak ürmepi hangulatát maradandó értékűvé tette Darvas direktor» amikor dr. Szedő Miklóst lehozatta cg)'' estté, hogy a közkedvelt operaos rádióénekes kivéteúes művészetével-ajándékozza meg az egerszegi ktaöewéget.
A kitűnő tenorista egyik Icgszívheznóttcbb Kjercpc Szu-Csong herceg. Már a belépőjével meghódította egy csapásra a nehezen barátkozó egerszegi pubekumot. Nagyvonalú ének-technikája bravúrosan győzte le a partitura legveszélyesebb akadályait. Érthető, szép kiejtése a legjobb iskola bélyegét viseCi magán, hivatott művészi a Hangjának, aki úgy formába. Úgy színezi, mint ahogy az csak a leghivatot-Ubbaknak adatott meg. Ennek n kiváltságos énekesnek nemes művészetében gyönyörködtünk szornbataart. At illusztris vendéget Vi-rasont, akinek rftlr az első piBaftathan sikert megteremtenie a közvetlen hangulatot színpad és nézőtér között, az Dgész estén kerefcztű» forró, szívből jötő ünneJJiésben részesítette a hálás közönség.
.Vz előkelő művész releakéte fokozottabb teljesítményre ambicionálta az egész társulatot AJntal Nutsiról keC elsősorban elismeréssel megemlékeznünk/ akt jálékbirr éjr htfitfban egyaránt méltó jftuUícf tttt: Nagyort tetsző az elsó felvonásbe^ tea-duettjük. Testvériesen és megérdemelten osztozott a sikerben. H. Horváth Jenő iátéka és remek maszkja most is ki-fo&ásta''an volt. Vérbeli művészember, akinek intelligenciája minden szerepben kulija a tüz-p«Sbát Kórösy Böske most is megnflutatta a sXlvét. Nagy és megérdemelt sikere volt a szóló-táncának. Snejdig főhadna^ vtft AáP taflffy, akinek játéka, tánca egyaránt Iwztosíiótia a* előadás zavartalan menetét Végül eüsmc-réssel kell megemlékeznünk Káklorról », aki-xré* szintén bőven kijutott fes tapsokból.
Értékes, szép színházi est voit Köszönet érbe a* áldozatkész direktornak és aí kitűnő vendégművésznek. DJH.J.
HETI MOSOR''t
20-án, hétfőn: Kati- bácsi, énekes vígjáték.
21-én, kedden: Történnek még csodák, operett.
22-én, szerdán: VoX egyszer egy aasfcOíiy, Féndrik Ferenc vígjátéka.
Színházi elővételi pétiriáí a Bárány kávéházban Fzfapártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 1egyéb bérletszcivéí.
nyéket fél l-ig váltanak be.
'' -t:
At előadások hétköaiapokoh pontosan negyed 0-kor kezdődnek.
I i!«.''.
A környék legmodernebbül berendezett
autójavító
ütemé
ís garage
Bosch service Ahhumuláfor service
MG golyós és görgőscsapágyab. I
Ar összes autófelsaerelééi-tfkkek és autó rugők
ERDÉLYI JENŐ
gépipari vállalata.
Zalaegerszeg.. TeJeion 43

ZALAI HIRtAP
MOZI
FOLYIK A TANC, FOLYIK A VÉR.
Bemutatja az Edason mozi kedden tel 7 és fél 9 órakor 20-70 füíéres helyárakkal.
Folyik a tánc, folyik a vér!... Soha cim még ilyen pontosan nem fedte a fclm Urta*nát. Mert amíg a folyik a tánc, az egyik görl meztelen vállára ver csöppen a Zsxn6rpadüásrót De folyik a One a tevűszinpadon, premier van, a primadonna hajlékony teste a jazz ritmusára táncol, mely harsog, kacag, sikoit. Folyik a tánc, száz és száz szebbnél szebb görJ táncol. Minden jelenet kűiön attrakció: színek, zene, tánc, pazar ruhák színerdeje, struectoUas legyezők hullámos tengere.
A vér pedig csöpög a meztelen vállra... Nem lehet mozdulni... folyik az előadás. De aztán rohanás, sikoly é> fenn a zsinórpadláson megta''álják egy «rncrctDen nő holttestét. Jönnek a detektívek, nyomoznak és minden teze-replő gyaníts.
A primadonna jelentkezik: »A bZárnom után megmondom, ki x gyilkos!« £s rtfbe vége o < jelerifcthifc; a primadonna is halott... Közben tánc és zene, óriási néger zenekar játszik és a néző nem hídja, mi ''.esz, milyen meglepetés várja a következő jelenetben. Mint egy izga&mas bűnügyi filmen, itt ís csak az utolsó jéleftet ben oldódik fel az ¡zfratorrt.
A film a Jegsikerü^ebb keveréke a táncnak, szépségnek és az izgalomnak.
Zeneileg is nagyon figyelemreméltó Lisztnek és a jaanek a liarca. Ez tu''ajddhképen nent iriáár, mint a II. mi/ryar rap&zódiának hatalmas jazz-átírata néger nők tomboló tánc-karával-.
I
HAVAS
kézimntíka-
és szónycgfonalai. Babi ruha külótttegeaaégd
Jc«m*xbbha!ÓW>ak.
la.
erő.
1-
zamat
GYARMAtl
A £
■Ma.
JfÉSÉL
Vas» Lalos
iris fe Étem
Zalaegerarcg, (a mc^ytv házzal nerabee)
OLCSÓ ét MEGBÍZHATÓ
T i IC
Göcsejiek
órása ét ékszerésze .
LefprcciMbbJU a | a t i 14
Varga Lajos (Tlkf)
érét- és ék*x*r+«z
Rákóczi ut 5. st,
Irój é p
H (timUMfip tukdiW ERIKA uj Uaka gép
P 17 Í
Kcraínrtoa iffrg^K* MaO> rriajllmŰCaU, UmJofürdfik. (6k«rtwtfl unAa. - At&ny, cxüfi tanárok, dhutát^rzk
HORVÁTH MIKLÓS »ntnyoifirelL Írógép mt* uerétx. Zalati^rxitg. (Mladi paÖJu m«n«tL)
A BUDAPESTI fiftTÉKTÖZSDE VALUTA ES DEVIZA AR FOLYAMAI
Tahitik
Angol Iont Bele* fr. Ca«b koron Dán korona Dinár
16 65-16 W
56^0-37 50 14 15-14 35 74 30-75 15 7WV-7U&
Amsterdam 30

RADIÓ
Hétfő, január 20- Budapest !.
6.40: AJlástakn zenészek szűnfónikus zenekara. 8: M*jd csak lesz valami. Székely Tibor előadása. 8.30; Dobav Franciska énekéi, zongorán kiséri Polgár Tibor; Hajdú István gor-donkázik/ zongorán kiséri Herz Ottó dr. 10: A Mándits jazzenekar műsora, Kalmár Pál énekszámával. 10.50: Bem Cosban Vladimír gróf lengyeln)elvű előadása Magyarországról- — ll''.lOf Csorba Ovula és dgánvzenekahr rmr-zsikál.
Budapest 11. 6:40: Német nyelvoktatás''. 7.15: »Komjáthy lenő.« Sikabonyi Antal dr. előadása. 9: Tánc.emezek.
Kedd, január 21.
10.20: A tengert1 kig)-ó legewdá>a. Irta Voigt4 Ede dr. 10.45: Divatos apróságok. 1ZC5; Farkas ^óUar cigányzené kára. 1.301 Rendóhene-kar. 4,10: Assatonyok tanácsadója., 5: Hanglemezek. 5130: Vitézségért blrtoléa''domany. H! Pálffv Ilona dr. előadása. 6: Hanglemezek.
6.55: Belga Kongó. Révay Oéza előadása. 7.25: Az Operahár elóadásáoiak közvetítése, Mozart: Don« Juán. 10.55: Kiss Ujos é« cigányzenekara. 11.15: Németnyelvű előadás.
Budapest 11. 6: Mezőgazdasági féJora. — 6.30r Francia nyehoWafáí. 7.40Í A lapp ri.VeX-rokonok. Lakó üyörgv'' dr. e''óadása. 8.15: Hanglemezek.
OoUtf J29ttKO5Kl0 Prsnda tftnk »3lv-2«P Hollandi r-9-^^23130 xJoty 63 70- 64 30 lcu 31x>-3-l5
Lera 410-4 15
Ura 2^90-3073
vUrter 1»-»3t«
^orvíg korpoa 83*TlWH"6a Cwfrak acMllinf 5viki frank llü 70-11 Svéd korona 85^0-8670
Bcljrríd Beríin Bukarest BríWrsi Kopenbágs Otiló
London
Milano
Nnryork
Párt»
Pré«
Stőti*
SKKkbOlni
Varsó
gfe,
7-H2-7-«)
13b«-I.«i» í41 -3 43 79 2V-7SÍ-9IJ 76M^-«6 4| »-50-76-30 1705-1
\4Sr20-J47 IP 12-32-22 fÚ 14-07-17-«* 4-1 MÍ7
IIOiD-UHal
BUDAPESTI TERMETE Y JELEN T ÉS-
Buza (tiazaviiiékf) 77 kj 1815 -1820. (civtb) 1/65-17,80 (tiirr.) 7» k|L I8-IO~HTJ5l (egyéb) I7<í0 -18 05. 79 kf. (tiaxt.) 18^-18151, 18iJÖ -l»2U(U.4».V
00 kg. 1865— 1800, <My4W.I&»~18 4df rou (peutj lőw^-IÖ 10, »rpa oj 17 40-160^ aftfárpa 1800-19OQt iab 17J&-17 65, tenged 15-45- ouixkorpa
ÍZ50 Ott tranyiai gyct^ébb, forgatom ; ^»ekdy
i*>
•ÍM M
Inttttn rtrta jimoa t> mAtM o£/*
OiMO MMTM JÖlt-tr
II KOZVttlxv UWO p»m»tt tw^axai riUMCU J^iStr
APRdfflRráfÉSEK
'' MODERN háromszobás lak?» parkettával; , vfxveretékkei kiadó. Bővebbet Fuchs és Grósz. nál.
MODERN HAROA\SZOBAS ÉS EOY QAR-ZON-LAKÁS (külön fűrdősaobával) azonnal ki. adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
Él a M lURu
r——"■■*■ ——1I.IL .............................
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
Aasy választékban
WORmtttm bŐrkeréslcedésben, Bák&zi-u. 6.
Téli cipőnek: Fókazsirtl
Bőrkabátoknak: HXOIL.

ZALÁT HÍRLAP
1936. január 21.

Kelengye áru síi ás 2 kedvezményes nappal
január 1-föl 31-ig
teljes erővel megindult!
r::
A „Fehér január''" vászonárai:
B. S. vászon: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere BalatOO gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere Balaton gyöngye: komplet szélességben ZalagySngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: finom fehérneműre és ágyneműre métere Hajnalka extra Sne: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérnem Attila: erős duplaszálu, sűrűszővésű ágyneműnek métere Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: középminőségű métere Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű ss ílu nehezebb minőségben métore Extra — Extra takáoslgpedó: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. L90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneraűek óriási választékban!
Törölközők 50 minőségben ?
Schütz vásxnah védjegye
<* ±> >
I
IL évf/1936. 17. szám.
Ara
HUér.
^■■fcI

tS®
lannár 22. Sserda,
Szerkesztőségi telefon: 80.
MHMi
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, tagy a Vármegyei Bank Részrtny társaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
P OL1TIKAI
Felelős szerkesztő:
SYLVESTER PETER JA.\''OS
Nyomdai telefon: 131.
Hirdetésekei a Kakas-nyomda resx fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23JJ66 sz. Előfizetés: / hóra 1.40, 3 hóra 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
Meghalt V. György király
A walesi herceg VliL Edward néven log uralkodni
London, január 21. Az egész világ aggódó I ba. A 18-as bizottság ülését ts későbbre ha-figyclemmel kísérte az V. György angol király lasitják.
betegségéről szóló híreket A tragédia bekövet fcezett. Az angol világbirodalom rajongva szeretett uralkodója kedden hajnalban 1 órakor őrök álomra hunyta a szemét A haldokló uralkodó betegágyánál az utolsó pLia^tig ott voüt Marv kirá.yné, a walesi herceg, va''amint a yorki és kenti hercegi pár.
A király halálhírét a miniazterekiők és a belügyminiszter rendeletére azonnal közölték a lakossággal. Az angol alkotmány szerint a király halála után azonnal a waesi hercegre száH a trón.
A lordok háza és az akóház ma ülést tartanak. A parlament egy hét múlva isroét osz-szeü!. hogy letegye a hűségesküt az új uralkodónak'', ald VII. Edward néven lép trónra.
Az üi uralkodó féléves mély gyászt és féléves fé-gyászt rendelt cl. A koronázás csak a mély gyász letelte után te&z.-
111* György király óta a walesi herceg,
Sietve most már Vili. Edw%d kikáty k első nőtlen uralkodó.
A walesi hercegi cimnek, amely mindenkor az angol király legidősebb fiát »Heti, egyelőre nem lesz viselője. •
Az első részvéttáviratot Hitler kancellár intézte az özvegy királynéhoz.
Az angol király hajálhíre kedden a kora reggeli órákban terjedt el Rómában a lapok út>án. Az olasz király háromhetes udvari gyászt rendelt el. Valószínüieg a piemonü heroeg utazik Londonba, hogy az o"asz király képviseletében jelen legyen a temetésen.
V. György király hamvait ma a sandrmg-hami Mária Magdolna templomba viszik, onnan pedig Londonba, a westminsteri apátság templomába, ahol felravxtakxzzák és megengedik a népnek, hogy megtekintse az elhunyt uralkodó hamvait
A kkáfy hoHíestét végül a wkufcorí
Sarrt György kipofcrfhafi helyezik örök nyugatomra.
Régi szokás szerint London legnyihánosabb fcelyén, a királyi tőzsde lépcsőjén fogják kikiáltani királynak VIII. Edwardot.
Az angol nép gyászában a magyar rádió is részt kívánt venni és ezért műsoradását kedden délelőtt 10 óra 7 perckor öt percre felfüg-fiegzletie.
V. György király csendesen, békésen, fájdalom néöcül húnyt el. A királyné, aki egész addig vasaJcarattal fegyelmezte magát, zokogva ölelte meg legidősebb fiát, VIII. Edwardot
A királyi heroldok: Meghalt a király, éljen u király — kijelentéssel adták hírül a világtörténelmi változást. Érdekes, hogy V. György lirfly ugyanabban az órábafc halt meg, mini az édesapja, VD. Edward 1910-ben.
A király halálával teijesen liáttérbe szorultak a külpolitikai kérdések. Ujabb béketörekvések egyelőre nem jöhetnek szóba.
Eden külügyminiszter amint értesüK a bfilál-*ÜTŐl, azonnal visszautazott Genfből Loodon-
V. Qyörjty élettana.
V. György, Nagybritannia, Írország királya, India császára, 1865-ben született Marlbo-roughhouse-ben. Amikor a tengerészeti pályától megvált és yorki herceg lett, lS93-ban nőül vette Teck Mary'' hercegnőt, akinek nagy-anyja Rhédey Klaudia grófnő volt.
Atyja, VII. Edward halála után, 1910 májusában, életének 4Wk évében lépett trónra. A reá váró súlyos feladatok elvégzését megkönnyítette részére az a körűiménv, hogy jeles tulajdonságai és saeretetreméitósiga már walesi herceg korában megszerezték részére a nép ragaszkodását. 1911 január 22-én koronázták meg és ugyanezen év decemberében az összes indiai fejedelmek gyűlésén Delhiben India császárává kiáltották ki.
Amikor a világháború kitört, az ő szemé-
lyében találta meg angol nép a irgfóbb egyesítő tényezőt a súlyos megpróbáltatások órájában. A világháború alatt többLzben meglátogatta a francia és belga harctereket és idegen uralkodót a francia fővárosból sohasem ünnepeltek olyan melegséggel, mint őt, amikor a fegyverszünet megkötése után ott látogatást Vett
1928-ban íüJyosan megbetegedett, a kór a tüdejét támadta meg, állapota rendkívül súlyos volt és orvosai lemondtak életéről. A kiráíf tcCm szervezete azonban legyűrte a bajt, de a betegség hatásait már nem tudta teljesen kiheverni. A király magánéletét igen nagy egyszerűség jeliem ez! e, boldog családi életet dl és nagy kedvelője volt a sportnak. Bélyeggvűj-téssel is foglalkozott és rendkívül gazdag gyűjteménnyel rendelkezett.
''1935-be a az egész angol birodalom ruq$r lelkesedéssel uunepehe meg a király trónra-lépésének 25 éves évfurdulóját. Országszerte fényes ünnepségsorozatot rendeztek. A jubileumi ünnepségek fáradalmai azonban erősen lté< az uralkodót, ismét gyengélkedni Állapota erősen súlyosbodott nővéré» iK*k, Viktória hercegnőnek ¿húnyta óta.
Gömbös Gyula *k* „alkotményvédök"
destruktív munkáiéról
meggel, hogy lehetséges az Alkotmány roeg-sér?<ésc. Veszélyes dcstrukaó ez, ami folyik, éppen ezért a leglutározottabban vtssza kell ut|asftani. Figyelmeztetem azokat a fórumokat is, amelyeket a magyar alkotmány körüK bástyázott:
«Bt a helyzetüket ne használják fd arra, hojáy a napi politikába beleavatkozzanak.
— A kormány pozíciója teljesen biztos, « magyar politikai élet stabilitása annyira nvü-vánvaló, hogy se milyen középtehetség azt mdfcf nem zavarhatja.
A miniszterelnök ezután bementette, hogy a hitbizományi javaslat után a telepítési >mmLd letárgyalására kerül a sor. A pénzügyminiszter az adóreformot készíti organikusan eló, a belügyminiszter a népegészségügy prob''émáivaJL az igazságügyminiszler a iajtórcformmal, a kultuszminiszter a népművelés ügyével fogM-kozik. Beszéde végén arra kérte a pártot és ag egész országot, hogy "külpolitikai vonatkozásiban őrizze meg az egész nemzet egységét Az ellenzék íelé nem harcot, lwiem békét hirdet, de ha támadják a pártot, erejére támaszkodva szintén támadásba megy.
január 21. A Nemzeu Egység tábora hétfőn tartotta az Esterházj, -.teában első idei pártériekezetét, melyen a Thnfszterek, a főispánok, a képviselők igen nagy számban megjelentek. Az értekezleten Gömbös Gyula miniszterelnök nagy beszédet mondott a veszélyes, destruktív munkáról, ami ma az országban folyik.
— Egységünkön — mondotta a miniszterelnök — igen sokan rágcsálnak. De ezt az egységet nem lehet megbontani. A rosszhiszemű kritika azt mondja, hogy a közigazgatás útján akarunk szervezkedni. Pedig ez a tábor nem jár mankón, ez elég erős ahhoz, hogy saját maga végezze a szervezkedés munkáját. Azt mondják, hogy a főispán w-rjzefér-hetetíen, amikor a pártszervezet elnöke Ez nem állhat meg, mert akkor
a mfaiszterelaök is üsweférb^aikn vosna, mint pártvezér.
—- Az »alkotmányvédelem« hangoztatásával könnyelmű politikai manőver folyik az országban és nagyon jól inondotjta a belügyminiszter: falra festik az ördögöt Tudatosan rombolják a magyar közvéleményt, elhitetik a tő-
Megkerült az eltűnt sonka*
melynek ára egy emberélet volt
Balatonfüred, január 21. Megrázó tragédia történt Balatonfüreden, ahol az ártattlanul megvádolt önérzet a halálba menekült a gyanúsítás elől.
Dezső István 20 éves taüándorogdi fiatalember va''amikor, még a nyár folyamán Szalay Oyula balatonfüredi bőrkereskedőnél volt alkalmazásban. Azóta azonban elkerült már a kereskedőtől. Néhány héttel ezelőtt a bőrke-
reskedőnek elveszett egy füstölés alatt álió sonkája. Valami módon a gyanú a szerencsétlen fiatalemberre irányult. A nyomozás során ugyanis az a gyanú merült fel, hogy a lopást csak olyasvalaki követhette el, aki teljesen merős volt a helyzettel. Így azután a csendőrség Dezső Istvánt is kihallgatta a sonkacHűnésf ügyben.
A fiatalember felháborodottan tiltakozott a
ZALAI HÍRLAP
19:6 január 22.
Jó szemüveg, jó fényképezőgép
|ó fényképkidolsozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotosialcOiIeiébcn — ZALAEGERSZEG.
gyanúsítás ellen. Kijelentette, hogy ha. akármilyen szegényesen is, de meg tud élni a keresetéből és nincs rászorulva arra, hogy előbbi
sonkát lopjon. Miután a csend ^ök semmiféle bizonyítékot sem találtak el lent, rövidesen elengedték.
Az izgalmak és a gyanúsítás azonban any nyír a megviselték a szerencsétlen fiatalembert, hogy amint hazaérkezett, néhány búcsusort papírra vetett és kiment a közeli erdőbe, ahol felakasztotta magát Az öngyilkosság után majdnem két héttd, most akadtak rá a szerencsétlen fiatalember holttestére. Az orvosrendón vizsgálat kétségtelenül megállapította, hogy on gyilkosság esete forog fenn.
Az egész esetben az a legtragikusabb, liogy az elveszett sonka közben megkerült. Leszakadt a füstről és a hamuban akadták rá. Ez a felfedezés azonban már nem adhatta vissza Dezső Istvánnak a könnyelműen eldobott életét.
Egy balatonbogiári trafikbeföréssel is gyanúsítják
a kanizsai törvényszék betörőjét
- Nagykanizsa, január 21. A nagykanizsai törvény-szék betörőjét, mint néhány héttel ezelőtt megírtuk, hosszas üldözés titán elfogták a kanizsai detektívek Tőrök Lajos nagykanizsai munkanélküli kéménysepeósegéd személyében.
Amikor Tötvök Lajos a nagykanizsai betörés Után elmenekült, Balaton boglár fc)é vette az útját Ebben az időben történt egy trafikbetörés Ba''aton bogláron. A csendőrség feltevése szerint a fal bontásos betörést egy kémény-
seprókaparóval hajtották végre. Igy most az a gyanú, hogy Török Lajosnak ehhez a betöréshez is köze van.
Törők Lajost most Ba''atonbogiána vitték, hogy ott szembesítsék azokkal a szemtanukkal, akik annakidején egy gyanús férfit láttak a trafik körül őlálkbdni.
A nagykanizsai törvényszéki betörés ügyében egyébként február elején lesz a főtárgya lás.

Az államvasutak Igazgatóságának
rendelete a protekció ellen
Hírt adtunk már arról, hogy a m. ldr. ál-Umvasűtak igazgatósága a mimsztertánács kifejezett hozzájárulásával szigorú rendeletet adott ki, amely súlyos pénzbírsággal, ismétlődés esetén pedig fcgye''mi eljárással sújtja azokat a tényleges szolgálatban álló vasúti alkalmazottakat, akik akár előléptetésük kérdésével kapcsolatban, akár bármely más szolgálati ügyükben közbenjárók közreműködését veszik igénybe. Minthogy pedig az illető alkalmazottak tapaszta''at szerint rendesen azzal védekeznek, hogy a közbenjárásról tudomásuk nem volt, a rendelet érte.mében íz a hivatkozás bem mentesítheti őket a büntetés alól
A Máv igazgatóságának ez a rendelete a vasúti szolgálati pragmatikáról szóló 1914 évi XVII. tc. 13. és 15. szakaszain, illetőleg a
Vasúti Szolgálati és Illetméuyszabályzat 20. és 22. szakaszain alapul, amelyek kifejezetten eltiltják a vasúti alkalmazottakat á külső közbenjárók igénybevételétől, egyúttal pedig in tézménycsen szabályozzák a vasúti alkalmazottaknak szolgálati úton írásbelileg érvényesíthető törvényes kérvényezési. és panaszjogát Az államvasutak vezetősége ezenfelül módot nyújt arra, hogy az alkalmazottak kéréseiket és jogos panaszaikat a vonalakát beutázó igazgatók, üzletigazgatók, sőt maga a Máv igazgatóságának elnöke előtt is közvetlenül is ett-adhassák.
Az álam vas utak igazgatóságának ez a ren-de''ete a vasúti szolgálatban elengedhetetlenül szükséges szigorú rendet és fegyelmet ilyen téren is biztosítani kívánja.
Szerdán reggel felakasztják
a Szabadság-téri bankrablókat
Budapest, január 21. Mint ismeretes, úgy a törvényszék, mint a tábla és a Kúria a Szabadság-téren elkövetett álarcos bankrablás tetteseit, Tari Nándort, Szepessy Lászlót és Ra-dovics Lászlót kötéláltali lia''xura Kélte. Az elítéltek kegyelemért fordultak a kormányzóhoz, aki azonban elutasította a kegyelmi kérvényt,
A kormányzó elutasító végzését ma délelőtt hirdették ki a lialálratté* bankrablók előt^ akiket holnap reggel felakasztanak a gyűjtőfogház udvarán. Az állami Ítéletvégrehajtó és segédei már megtették a szükséges előkészületeket
Balra:
frakking 9.80 lakkcipő 73.50
gallérok, nyakkendők, zoknik, sálak
a legujjab divat szerint a
Fenuuesi MuM
— Kereskedelmi alkalmazottak Is részesülhetnek mtabzteri elismerésben. Mint ismeretes, a miniszter minden évben elismerő oklevéllel és százpengős pénzjutalommal szokta kitüntetni azokat az ipari alkalmazottá kát, ákik ugyanazon munkaadónál 25 évet meghaladó időn át teljesítettek kifogástalan szolgálatot A kereskedelmi és iparkamara — amelynek javaslata alapján szokták a kantárakérületben á jutalmakat odaítélni — azzal a kéréssel fordult a miniszterhez, hogy a jövőben ne csak az ipari, hanem a kereskedelmi alkalmazottákát is részesítsék hasonló kitüntetésben. Hír szerint a minisztérium részéről most ígéretet kapott a kamara ennek a kérésnek teljesítésére, úgy hogy remélhetőleg legközelebb már az arra ''érdemes kereskedelmi alkalmazottak is részesülhetnek a kikötött előfeltételek meftett a miniszteri elismerésben.
Szerdán: Ágaylrén
Fendrik Feri darabjának, a »Volt egys egy asszeraya-nak zalaegerszegi bemutatója afc. kor is zsúfolt házat jelentett volna a Darv^ szinháznál, ha maga a társulat áhította voh* ki, vendég nélkül. Szembe akar végre nézni a közönség ezzel a darabbal, melyet a jó nénik és jő bácsik annyira megbuktattak, hogy még mindig műsoron van Pesten s már Bécs. ben is javában próbálják. Előre látjuk: a 1$. zönség tombolni, tapsolni fog, mert érdé-mes lesz, a közönség beleteszi a szíve kéj. lós közepébe a Fendrik Ferit, mert ott a helye. Igen, ott a helye, a melegben, a megértésben, a pazar szeretetben. S habár ő régtől fogva Ferenc, — Feriként könyvelik végérvényesen szívükbe, büszkeségül, • a zalaegerszegiek. ö lesz Egersaeg dédelgetett gye. reke.
Hát még, ha Agay Irén lesz az egyik szószóló Fendrik Feri melletti Van talán valaki, akinek K&y Irént be kell mutatni? Nincá. A magyar művészek elewu-újságja, ^a fiira, bemutatta már néhány oldaláról. Most új oldaláról ismerjük meg: igazi-elevenen, teljes vaíő. ságában, közelről. A darab egyik legpompásabb. szerepét viszi; nagy élmény lesz, amit művél benne. Sajnos, a táblás házat nem lehet majd megnyújtani, a terem kicsi lesz ehhez az előadáshoz, Agayboz.
A társulat úgy készül szerdára, mint valami ünnepre. Az is lesz.. -
Honismeret, falukutatás
»Mentől jobban esméri valaki tulajdon lu-záját — írja Ben kő Ferenc 1801-ben megjelent munkájában —, annál jobban tudja azt mind szeretni, mind pedig más idegen földek felett bctsülni.« Müy nagy igazság rejlik a mult század e derék historikusának szavaiban!
Hány magyar beszél nagy elragadtatással külföldön látott oly tájról, »íépviseletTÓl, vagy szokásról, melyhez hasonlót, esetleg szebbet is láthat itthon, hazánkban. Az ilyennek csak az a bűne, hogy nem ismeri eléggé »tulajdon hazáját«. - * ''■ I
Mily fontos tehát a haza ismerete s mily keveset tettünk hazánk s népünk megismerésére!
A honismeret szolgálatában áll a falukutatás, mely iránt szélesebb körben kelt érdeklődést a Magyar Falukutató Intézet lelkes működése.
Mi is a célja a falukutatásnak?
Megismerni a fa''ut teljes egészében, földjével, népével együtt Foglalkozik a faluval nem csak földrajzi szempontból, igyekszik mégis-, merni nem csak hegyét, völgyét, vízét, hanem állat-, növény-, ásványvilágát, múltját, jelenét, népét, annak testi s lelki életét, szokásait stb.
A falukutatás nálunk sem új dolog, csakhogy régebben részleges, egyirányú volt, a tudomány va''amely ágának (földrajz, történelem), vagy valamely közület, hatósag (gazdasági ■ egyesület, közigazgatás) speciális célját szolgálta.
így a történet—földrajz szolgálatában végezte a fa''ukutatás munkáját Bél Mátyás az 1700-as években; már szélesebb körben dolgozott a nagy evangélikus lelkész, Tessedík Sámuel. Berzeviczy Gergely 1804-ben megjelent, a magyar jobbágyság életét ismertető munkájával a társadalomtudományt szolgálta.
A nálunk letelepedett, kiváló közgazda, Le Play bányaigazgató, a monografikus Eaiukutá-tás első képviselője, társadalmi rajzaival szol- . gá''.ta a honismeret céljait. >
1851
-ben a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával Révész. Imre, két évvel később Toldy Ferenc, majd 1861-ben Pesthy Frigyes indított mozgalmat a magyar helységnevek » gyűjtésére. E mozgalom a történettudomány szolgálatában végezte falukutató munkáját.
Orbán Ba''ázs bárónak hatkötetes Székelyföld , leírása szintén falukutatás eredménye. .A tudós • báró 1862-67 években gyalog, faluról-falura járva járta be Székelyfőid mintegy 500 faluját s gyűjtötte össze értékes munkájának anyagát Müve szélesebb nyomokon járó ismertetés, nem csak földrajz—történeti adatokat tár W* , de már természetrajzi s etnográfiai ismertetésre is kiterjed. A Magyar Történelmi Társulat lSőS-ban
1036. január 22. .
ZALAI HÍRLAP
3
Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyfl éghető, magas kalóriaju lütö sxenct maarrtia.
100 hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL
Tdeton : 89.
Tessék próbafűtést alkalmazni A lefkhebb téteft házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás.
*kö«égi évkönyvek« írására bocsátott k> felhívást A terv szerint bevezetésül a községek előző történet« szolgált volna, folytatóig pedig krónikasnerűen vezették volna az évkönyvet.
A Statisztikai és Nemzetgazdasági Kodein én vekben Ke jeti Károly, a nagy magyar statisztikus 1869-ben tette közzé a községek, járások gazdasági és társadalmi viszonyaira vonatkozó kérdéseit. Ezek alapján is csak egy-uéhány leírás készült.
Le Play kutatási rendszerét a Magyar Tudományos Akadémia tette ismertté nálunk azzal, hogy 1896-ban ''kiadta a nagy francia köis-gazda munkáját, melynek hatására a Magyar Gazdaszövetség indított mozgalmat a kisbirtokosok gazdasági és megélhetési viszonyait, prob''émáit megvilágító parasztmonográfuik szerkesztésére.
1913-ban jelent meg Brann Róbert kérdőíve a fa u monográfiák tárgyában. A 47 kérdés kiterjed a közegészségügyre, a csaádi és tár-satu.''mi erkölcsre, a fahi krhnmaJitására, esztétikájára, kultúrájára s beléletére s a fahrnak az egyházhoz és vármegyéhez való visaonyára,
A háború után a Fa!uszövetség több dyat tűzött ki az általa megadott vezérfonal alapján megírt községmonográfiák díjazására.
Az 1923 évi brüsszeli közigazgatási kongresszuson elfogadott elvek aapján a belügyminiszter »közigazgatási adattár«-ak létesítésére adott ki rende.e''xt. Ezeket az adar.árakat a községi jegyzők állították össze a rendelet kérdéseinek alapján. A kérdések kiterjedtek a falu Leírására (történet, földrajz, népességi viszonyok), a községi szervezetre, a közművelődési, forgalmi és gazdasági viszonyokra és a községi vagyon cs háztartásra.
De a községi inonográfiairást előmozdító mozgalmakban resztvettek az egyházak is. Így a váci egyházmegyében már 1773-ban elrendelték, hogy minden plébániának saját történet-kön yve legyen s ezt a rendelkezést 1921-ben felújították. Üróf Zichy Oyula pécsi püspök clrendeli 1913-ban a plébániai évkönyvek a múltra is visszahatóan való vezeíését. 1894 óta a csatnádi, 1924 óta pedig * székesfehérvári egyházmegyékben is köte ezó a »História do-mus«-ok írása. A reformátusoknál a tiszán*»'' iiaxnti kerületben, az evangélikusoknál pedig 1926-ban adtak hasonló értelmű rendelkezé.'' seket.
Meg kell itt jegyeznem, hogy Zalavár megye egy kis községében, Köveská''on már 1766-ban minden rendelet nélkül kezdte el Prothocot-lum«-át Zsoldos János prédikátor. Ebben a könyvben nem csak »az Ekk''esiára tartozó szükséges és emlékezetre méltó Dolgokat« jegyezte fel Zsoldos János, hanem nyilvántartotta az egyház vagyonát, bérleteit »a kegyes Híveknek az Isten Ditsóségérc adott alamizsnáit* és azokat a »Causálaat, a'' mellyek d iga-zéttattak, s dolgok folytanak az ekklesia Sc-natusa vagy Tanátsr. előtt ><.
A mai falukutatás felöleli mindazokat a célokat s irányokat, melyeket a múltban tett kisérletek .igyekeztek szolgálni. S e teljes egészít falukutatás érdekében fejt ki nagyarányú tevékenységet a Magyar Falukutató Intézet Kiadványainak egész sorozata szolgálja a honismeret célját. Ezek közül csak a fontosabbakat soroljuk fel: Bodor Antal: A íaiu megismerése; A honismeret és falukutatás irodalma; A falukutatás vezérfonala — Barabás: A falukutalás és a tanítók. — Szendrey: Néphagyományok gyűjtésének módszere. — Mészár: A község-monográfiákról. — Szeibert: Német, orosz és tmerl^i falukutatás. Továbbá Bod9r Antal dr., intéaet ltjváló igazgatójának szerkesztésében legújabban megjelent Honismeret könyve, mely kiváló szakírók értékes tanulmányait tnrtnimaz-
za. De nem csak szakkönyvek kiadásával ool-gpCfa nemes célját a FaiuWató trttéxet Hagy erdeme, hogy a hazafi a* munkához uxgnyci te 1 ifjúságot is. Ma már tevékenyen résztveaz-ne* a munkában a cserkészeken kívül a Turul Szövetség, az Országos Széchenyi Sa&vetsé*, Pro Chiwto diákszövetség, a Faűál Magyarság és a sárospataki fóiskoa lelkes ifjúsága is Legújabban a Budapesten tartott «nKógyülé-&en a tanítóság is «atlakozott a Falukutató hrtézet mozgalmához.
Jelentékenyen szolgálja az ügyet az faitéeet-: községmonográfiákra kiírt pályázat is, melynek értékes pályadíjai komoly munkára sartalják a falukutatás iránt érdeklődőket.
Ca*)»l Károly
mmmm
— Európai faKrt—ftffl
az Országos Magyar Dalosszövetség hna*x!os lapjának beharangozása szerint a Szombathelyen rendezendő 1936 évi Liszt-ünnepséggel összekötött XXIV. országos dalos verseny, melynek külföldi dalárda résztvevői is esznek. Az a körülmény, — írja a Magyar Dal — hogy ezen az ünnepségen kü''önbözó külföldi énekkarok is megjelennek és benne ténylegesen is résztvesznek, oly európai jelentőségű esemény lesz, amire a Magyar Dalosszövetség múltjában még nem volt példa. Uszí Ferenc magyarságát pédig az egész vi''ág cbótt a legfényesebben íogja dokumentálni az a tény, hogy a nagy európai nemzetek énekkarai Szombathelyre, tehát magyar városba jönnek Lisztet ünnepelni.
— A Za''aegerizegi Karácsonyfaegylet Szilveszter estélyen védnöki jegymegvúitás címén dr. Braítd Sáindor és dr. Fater Endre b-b petigót felülfizettek. Ezúton mond érte hálós köszönetet az egycsuet.
— A Za''aegerszigi Izr. Jótékony Leány-egylet január 23-án, csütörtökön este \ 49 órai kezdettel az izr. hitközség tanácstermében li reális előadást tart. Dr. László István nagykanizsai rabbi ad eló »A talmud és a ina zsidósága« címen. Ez az előadás Ml. része a vallásos előadássorozatnak. Belépődíj nincs. Vendégeket szívesen lát az egylet vezetősége.
— A ZTE három fufbaUeapatából és 67 jótáncos fiúból összeállított rendező gárdája várja Egerszeg tánoo''rű szerető Icánvart a feb ruár J-i vidám farsangi estjére.
VOKöS P1MPERNEL
Orczy Emma bá''óiö regénye fthn^i
— A parsai társaskör február 5-én este 9 órai kezdette! a saját helyiségeiben táoccst&yt rendez.
— A tapolcai vasutasok február 1-én a Parr-nónia szá''lő összes termeiben, kultúrházuk javára nagy táncestéit rendeznek.
— Mezőgazdasági előadás. Az Alsódunántúli Kamara kiküldöttje, Szűcs Ervin folyó hó 18-án Csabrendeken az elemi népiskolában 200—250 kisgazda élénk érdeklődéseve! tartott előadást. Dr. Barcza László elnök üdvözölte a kamara kiküldöttjét, aki a mezőgazdák helyzetének, a kamara rendszerének ismeretésével kezdte előadását, majd az okszerű gazdálkodásról, kapcsolatban a mű- és zöldtrágyázásról, a magtcrmelésrö! tartotta meg két órán keresztül figyelemmel kísért előadását. Fe!-hívta a kisgazdákat a tömörülésre, gazdakör a''akítására. A tanulságos előadást a hallgatóság nevében dr. Barcza László köszönte meg.
— Készülnek a tavaszi minták a nöi ruha-szakmában- A női ruhaszakmában még nem alakult ki teljesen az uralkodó divat, de a tervezgetések lázasan folynak és a minták egyes darabjai már el is készültek. Amennyire az eddigiekből következtetni lehet, főként zsor-zsettszcTÚen szőtt anyagok, franciás szövetek dominálnak. Színekben a fekete és a kék különböző árnyalatai lépnek előtérbe. EmeÜett ango''os homszpón szerű anyagokkal is találkozunk szürke és drapp színekben. Nói kábátokban a bó raglánszabás vezet. Bő ujjakat látunk. Érdekes újítás a tafttal és más selyem -anyagokkal díszített gallér
A ta''atfH''Ptgi áft. anyakönyvi hivatalban a muR hét folyaate a követ beaö bejegyzések történtek. Születte: Néroeth Károly cipészmester és Pesti Mária Mária leánya fi. Halálozás: Va« IIés featd-segéd 37 eves rir., özv. Radó Henriimé ML OrünwaTd QizeCa 7? éves izr., Vörös Vilma polgári iskolai tanuló 14 éves ric, Domonkos Pá*é az. Farkas Ágnes 80 éves rk. Házasságot kötött három pár: Bárdom Oyörgy eszter**» lyossegéd rk. Németh Máriával rk, Horvát» József földműves rk. Kok*» Emébcttel rk., Seregélyes Béla főkönyvelő rk. Oláh Hónával rk."
— A kehidal m. kk. IDe* Ferenc mccfr-gazdasági sriktiooUbot január 8- 17-ig rendezett a só fokú rét- és lcgelt^gazUasigi ta»> folyam záróvizsgáját január 17-ési tartották meg. A vizsgán a földművelési miniszíer képviseletében ar. Czvetkovics Ferenc rmnístíeri tanácsos, vizsgabiztos jelent incjj, a rét- és legelógazdasági ügyosztályi pedig dr Tóth Lóránt miniszteri osztálytanácsos képviselte. A tanfolyam előadói dr. Poynár Ernő ny. vm íö-jeg^-ző, Fniag Béa, az OMTX cé^caet^e, Orof Auré, m. ldr. gazdasági felüg>-elő és a szakiskola tanárai voltak. A megtartott vizsgán a résztvevő 26 zaa- és somogymcg>ci gazda szép felkészültségről tett tanúbizonyságot.
— Kivirágzott • barckfa és a kökény- Benkd
Sándor rempehollófi gazdálkodó kert]ébcn kivirágzott a barackfa és a növény mellett kökény bokor. A virágok teljesen olyanok, mmt a tavaszi virágok, csak a barackfa vüágá kevesebb. A kökény tavaszi pompábati \nrit a rempeho''Jósi gazda kertjében.
— M*gkezd% M kcsxtbe^rl dlcnpe iciö ta-nukiak lühaUgsUbát. Emlékezetes, hogy a közigazgatási bíróság a keszthelyi petieiós eljáráa folyamán elrendelte az ellenpetiaö tanúnak kiha''lgatását. Dr. Kiss Oyörgy pécsi táblabíró, megbízott vizsgá''átvezető január 22-én meg»-kezdi a tanukihaHgatásokjrt. A tanukilultgalá-sok Keszthelyen Icszitck, a járásbíróság épületében. összesen 848 tanút Itallgat ki az eljáró táblabíró. A tanulciliallgatások mintegy «.két hónapig tartanak.
— A Búvár második évfolyama a tragikus hirtelenséggel elhunyt szerkesztőnek, Lamb-recht Kálmán professzornak keze alól tó-kerölt füzettel indul s az ó szegemében híren szolgálja a magyar természettudományi és technikai művelődést. Első lapjárói az ó képe tekint az olvasóra s az A életpályáját és egyéniségét méhatíák Cavallkr József, Halasy-Nagy József, Pongrácz Sándor és IVuu Gyula megemlékezései. Meghatottan olvassuk Lamb-recht Kálmán két utolsó írását, mély tudásá-, nak, (rásmüvészetének és kedves humorának utolsó megnyilatkozásait. Wintcmitz Arnold seb észprof esszor a sebészet új eredinényxrt ismerteti, Pongrácz Sándor, Szörénvi Imre, Vadász Elemér és Pénzes Antal állattani, éettani, földtani és növénytani cikkei mellett a rádiótechnika. a tcxti''ipar és a gumigyártás témaköréből sok újat tudunk meg a januári számból. -Balogh Károly és Fodor Ferenc a néprajz és történelem érdekes határkérdéseiről Fábián Oyula népművészeti alkotásokról ír, Siklóssy László pedig bemutatja a Lánchíd ősének'', a hammersmitlü Themze-hídnak képét. A januári füzet gazdag tartalmáról ez a rfchány sor csak vázlatos képet ad. Olvan változatos, olyan színvonalas és p:irat''anul érdekes képanyagában oVan művészien szép a fíú\*őr új száma, hogy elragad tat ássad lapoz benne az olvasó.
VÖRÖS PIMPERNEL
Föjzerepíöi: MericOberon és Lcslle Hou ard
— A dalai láma e^cllnn hölgyTendéga-Egyetlen nőt fogadott eddig a titokzatos dalai láma. Ez a nő Budapestn* érkezett és érdekes élményeiről a Délibáb új számában számol be, A kitűnő színházi képeslap nagyszerű képes rádióműsorokat, színházi beszámolókat, egyfelvonásos színdarabot, pompás filmrovatot és számos más érdekességet közöl. A Délibáb egy száma 20 fölér.
tr?
— A Kormk Sma január 154 «ima gazdag tartalommal gróf Széchenyi György é$ Katona Jenő szerkesztésében megjeent A lap vezető helyen közli a nagy német emigráns jezsuita, Muckermatm Frigyes S. J. »Útban a szociális tett felé« cikkét (II.), Ervin Qíbor dr. nemzet-, tebetségvéde emról ír. Sigray Antal gróf: Az arisztokrácia feladata és hivatása címen közöl nagyjelentőségű cikket, Katona Jenő pedig Ami e.''fcő vetkezhetik és ami elhárítja címmel ad a hitlerizmus hazai terjedéséről társadaompolitikai képet. A gazdag szám tartalmából különösen kiemeikedrjek Acsav Tihamér dr. Emlékirat a jövőről és Stark János dr. A telepítés félévszázada (Kerék Mihály köny-ve) című cikkei. Széchenyi György gróf a hercegprímás beszéde kapcsán a keresztény társadalombölcscletnek a szerviKzmusró! és annak megakadályozásáról szóló részletét fejti Iá, Lippay Lajos dr. pcdi£ társadalmunk házassági gyakorlatát világítja meg. ^Érdekes ber''ini levelet közöl a Korunk S''ava a nemzeti szocializmus je''enlegi helyzetéről. A lapot Idó sodrában »óvat, színház, könyvrovat és szerkesztői üzenetek egészítik ki. A Korunk Szava előfizetési ára egy évre S pengő, fé''évre 4 pengd, egy szám ára 40 fEér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Reáltanoda-utca 8. sz. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal
Iz, .
erő, zamat
GYARMATI
kávé
-— Milliomosok alkonya. Ez a címe anr^ak a rendkívül érdekes illusztrált cikknek, méh- Tolnai Vi''ágíapja új számiban jelent meg. A népszerű képes''ap a legkiválóbb magyar írók novellái melíett számtaa.: remek cikket, köze! száz pompás képet, nagyszerű fo''yiatásos regényt cs sok más érdekességet közöl. A nagy terjedelmű és gazdag tartalmú Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér.
— Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél,
melyeket romlott élelmiszerek idéznek elő, a természetes «Fercnc József» keserűvíz azonnali használata fontos segédeszközt képez
VÖRÖS PIMPERNEL
Siebb színészi produkciót s világon nem láttak még
— Az Uj Kor január 1 száma vezető helyen közli Baia Borisznak az Uj Kor olvasóihoz írt búcsúlevelét, ameltybcn a miniszterelnökségen való, új beosztása miatt bejejenü a szer készt óváhozást cs liog>'' csak a Vigília irányítását tartja meg ezentúl magának, majd a laphoz és eszméihez való további ragaszkodásra hívja fel az olvasókat. Az Uj Kor, amely most már Aradi Zsoít, Posscmyi László és Rády Elemér szerkesztésében és''kiadásában jelenik meg, feltűnően érdekes cikkeket közöl. Igy többek között Kozi-Horváth József megrázó cikkét a földmunkás és parasztfiatal-ság helyzetéről, Gyeuis András jezsuita atya kis tanulmányát Pázmány leüci fejlődéséről Bergou Imre {Olmütz) a cseh-morva katoliaz-rous hatalmas lendüietérói ír és a dunavölgyi megbékélés lehetőségeit mérlegeli, Gátdi Lász-lő (Páris) Paul. Bourgetró: rajzol markáns portrét, Radnai Mikes (Szeged) »A magyar falvakban & dmx^l ¿fc pontos fcmu>mánvt, Erős Alfréd (Róm-V Z''rinyi Miklósról, a ''költőről es kortársáról ^a hónát Körösi Márkról rajzol rövid arcképet. Foglalkozik a hp rengeteg aktuális kérdéssel és nagy viiágnapló, vala-¿nmt könyvrovat egészítik ki az új számot, melynek ára 40 fillér. Mindenütt kapható. Mutatványszámot szívesen küld a kiadó hivatal* Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28
ZALAI HÍRLAP
— Gyomor- és béümrut, az emésztés hiányossága, erős bomlási és erjedési fo.yimatok a gyomorbéihuzamban, bélbaktérium- cs gyo-morsavtúltengés az enyhe természet« «Feronc
József» keserűvíz használata által legtöbbször rövié^^
— Tudod-e? Tudod-e, hogy a legtöbb ál-kmban az elnyomott osztályok vívták, csikarták ki - gyakian véres ''lázadásokkal — jogajkat, Magyarországon azonban a felvilágosodott nemesek kötötték össze a magyar függetenseg eszméjét jobbágyaik felszabadításának eszme-jével; az osztrák reaknó^ folytatott e küzdelmek közben sok nemes úr ment tönkre, szen-vedett üldözést és 1848-ban a főnemesség és nemesség önmaga önként szabadítá fel jobbágyait, valósította meg a teljes egyenlőséget, iktatta törvénybe a népképviselőét, íeleos kormányzást, tökéletes sajtó-, felekezeti, taj:u.asr és poitikai szabadságot? Tudod-c, liogy menynyivel többet tettek Amerikáért a magyarok, mint a csehek, akik a po''gárháború idejen tízszer annyian éltek már kint, mint a magyarok s mégis a csehek — mmt történetírójuli Czapek megjegyzi, — inkább csak katona-zenészeket adtak, míg a magyarok tábornokokat, tiszteket, hősöket? Tudod-e, hogy Brassóban — 1546-ban — előbb volt papírgyár, mint Angliában? Tudod-c, hogy az európai kontinensen Budapesten építették az első földalatti vasutat s annak hatásá alatt készüfcek az amerikai subway-ek? Tudod-e, hogy a világ legelső láncszerkeaetű hídja a budapesti Lánchíd volt, a budapesti Erzsébet-híd pedig a kontinens legnagyobb nyílású hídja cs egyben Európa legnagyobb nyílású függóhídja?
— 100 tagú rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egybekötött mulatságának előkészítésén, mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangu''atú, hagyományos iparos bálokat.
— 80 éves múltam, mert «Igmándi»-! Ittam, Minden héten egyszer, fél pohárral reggeli
— Időjárás: Valamivel hűvösebb kft várható, éjjel gyenge tabjmeitl fagy. élins nyugati, défcryugalí szél, több bcfyoi eső.
RÁDIÓ
Kedd, január 21. - Budapest I.
6.55: Be''ga Kongó. Révay Géza előadása. 7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. Mozart: Don Jüan. 10.55: Kiss Lajos és cigányzenekara. 11.15: Németnyelvű előadás.
Budapest II. 6: Mezőgazdasági félóra. — 6.30: Francia nyelvoktatás. 7.40: A lapp nyelvrokonok. Lakó Gvörgy dr. előadása. 8.15: Hanglemezek.
Szerda, január 22-
Budapest I.
10.20: A női kaapdivat törtc^x. 10.45: Az álmatlanság. 12.05: Hanglemezek. 1.30: Egyetért Énekkarok éneknégyese. 4.10: Diákfélóm. 5: A Mária Terézia 1. honvéd gya''ogezred ze.Tclcara. 6: A srucza csatorna a világgazdaságban. Ifj. FeÜner Frigyes dr. előadása. 6.30: Bodrics Bea cigányzenekara.
7.40: Hangjátéke''cadás a Stúdióban. Csurka Péter: Jué£: Hangjáték 4 részben. 9.25: DclK Agnola Giovaraii zongorázik. 10.20: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 1130: Kertész Miklós jazzenekerának műsora, Szentivánvi Zoltán énekszámaival.
Budapest II. 6.30: Olasz nyelvoktatás. 7.30: Bertba István szaonzenekara. 0.25: Pertis Jenő cigányzenekara.
MM
I
VÖRÖS PIMPERNEL
- Korda Sándor mesterműve
Sikerült vásárolnom sok száz méter
maradék külföldi W pjn szövetet.
Hl hetetlen Olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom
és Hiist vásároijos a VERSENY ÍR0HÍZBA8
1936. január 22.
SZÍNHÁZ
Katz bácsi. A színlap nem tünteti fel a kedves, romantikus kis mesejáték szerzóbefc a nevét, pedig megérdeme>ii»ék. Most a kritikai
igyekszik behozni ezt a mu osztást és eláoilia hogy két pesti színészember, Vertes Lajos és Peti Sándor darabja a Ka íz bácsi. Ha nem mérnők véletlenül a szerzőket, akkor is indo-költ gyanakvással kutatnánk a kulisszák mögött utánuk, mert ennyi jő szerepet egy d*. rabban csak olyan ember tud meginni, aki tö-kéletesen tisztában van nemcsak a színpad, de a színész es a közönség követelményeivel is. Színészi szempontból a legideálisabb darab t Katz bácsi. Minden szereplőjére hálás íeada-tot róttak a szerzők. Nincs egy figurája a d*. rabnak, akir^ek nem lennének sikcr-!ehető<ségei. Ami a közönséget ilkü, látszik, hog)- azzal « tisztában voltak a szerzők. Tudták, hogy ím», den kit elsősorban a szívénél lehet megfogni Ök tehát szívet, érzéseket, az örökké megkapó emberi jóságot vitték színpadra. És itt is nekik volt igazuk. Ezek után most már egészen fe''es-jeges, hogy a Katz bácsit a színpadi, illetve ''témabei követelmények szemszögéből is mérlegelés alá vegyük. Mert elvégre az a fő in^g», Iwgy teíszik a darab a közönségnek.
Darvas Vilmos közvetlen, megkapó a''akí-tást nyújtott a címszerepben. Annyi derü\*l, olyan megkapóan félszeg emberi jósággal vonta be a szalonhitsorsossá avanzsált Iwuidlé figuráját^ hogy minden szavát, minden gesztusát külön éheztük. H. Szűcs Vüma érző, meleg asszonyszíve az avatott játékos imponáó biztonságává} játszotta meg Katz néni szerepének összes ziccereit Anya volt nemcsak a szerepe, de a szíve érzései szerint is. Sok-sok szemet hozott gyaiuis csillogásba közvetlen játéka. Nagyon liálás feladat luirult Leviczkyre a rendőr szerepében. Szimpatikus bonvivámrnk-rak szép sikere volt ebben a prózai szerepben is. Gondos színészi a''akitást láttunk tőle. Ugy játékban, mint maszkban hűségesen követte szerepéének vona''vcze''.ését. Markáns kontúrokban hozta e''cnk a pesti rendőr alakját, a szerzők elgondolásában. Különösen a harmadik felvonásban tetszett. Antalffy is kihasználta ügyesen kis szerepéinek minden poénjét. Az együgyű Jani maszkjában kifogástalant nyújtott. A bicska-je''enetbcn megrázóan reális volt. Antal Nusi nagyszájú Borcsa ja szép művészi teljesítmény volt. Hősiesen vállalta szerepének szürke öltözködési követelményeit és mint ilyen, a karácsonyi jelenetben kapta meg nagyon a figyelmünket. A pamutkesztyűért külön gratulálunk. H. Horváth Jenőről sohasem titkoltuk, hogy művészi tetszésünk kedvencei közé tartozik. Komoly művészetének legértékesebb színeiből festette meg most is a vörös Spitzer fcrdevállú figuráját. Nincs az a Te''eky-téri Spitzer, aki úgy bceilenék a bransba, mint a hétfőesti e''óadás Spitzerje. Egy komoly művészember lelkiismeretes, gondos aakítása volt Radnai Irén is otthonosán mozgott Ilonka szerepeben. Kedves, megnyerő volt. Horváth János, Pálffy Marika és Horváth Gyula szintén a helyükön voltak és a legjobb igyekezettel il-"eszkedtek az együttesbe. D-M.J.
HETI MOSOR:
21-én, kedden: Történnek még csodák, operett.
22 -én, szerdán: Volt egyszer egy asszony, A Fendrüc Ferenc vígjátéka.
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávé lázban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszeh''6. nyeket f& l-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
I9?6 január 22.
- •■^tmmmmmmmmm^mA^m^mmmm^mmmmmmmarnma^^mm
MOZI
FOLYIK A TANC, FOLYIK A VÉR.
Bemutatja az Edison mozi kedden fel 7 és fél 9 órakor 20—70 filléres helyáxakkal. Folyik a táric, folyik a vér!... Soha dm ¿yen
még
pontosan nem fedte a film tartainát

\ i
Hirdetmény.
A Csonkahegyhát és Vidéke Tejszövetkezet f. évi febrúár hó 9-én délelőtt 10 órakor a csonkahegyháti iskolában zárszámadó közgyűlést tart, melyre a szövetkezet tagjait ezennel tisztelettel meghívja az
Igazgatóság.
Vagyonmérleg: Vagyon. Teher.
Oépek és berendezés Gép és
értéke 10•/• leirts után 67722 P **E
O „ '' _ „ , . .. . ~ o Egyéb Urtozls I04.7U r Se nem fizetett üzletrész 15330 P ^ 341 6 fP
Pénztár készlet XlL3l-én I7.90P elégért 4568. P
I98 42P 798.42 P
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás lakás parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bóvebbet Fucte és Qrósz-náL
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY OAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas^iyomdában.
Mert amíg a foSrik a tánc, az egyik görl meztelen váDára vér csöppen a .zsaiőrpadifcrój. De folyik a tánc a revüszinpadon, premier van, a primadonna hapékony teste a jazz ritmusára táncol, mety harsog, kacag, sikolt To-tyik a tánc, száz és száz szebbnél szebb gór) táncol. Minden jelenet küjön attrakció: színek, zene, tánc, pazar ruhák színerdeje, strucctoUas legyezők hullámos tengere.
A vér pedig csöpög a meztelen vállra... Nem lehet mozdulni... folyik az ¿óadás. I>e aztání rohanás, sikoly és fenn a zsinóijxadlteon megtalálják egy ismeretlen nő holttestét. Jönnek a detektívek, nyomoznak és minden szereplő gyanús.
A primadonna jelentkezik: »A számom után megmondom, ki a gyi kos!« És mire vége a jeenetnek, a primadonna is halott... Közben tánc és zene, óriási néger zenekar játszik és a néző nem tudja, mi lesz, milyen meglepetés várja a következe jeeoetben. Miöt egy izgalmas bűnügyi filmen, itt is csak az utolsó jelenetben oldódik fel az izgalom.
A film a legsikerü^cbb keveréke a táncnak, szépségnek és az izga''omnak. ^
Zeneileg is nagyon figyelemreméltó Lisztnek és a jazznek a harca. Ez tulajdonképen nem más, mint a II. magyar rapszódiáiuűc haía''mas jazz-átirata néger nők tomboló tánc-karával.
Holnap, szerdán fél 5, fél 7 6s fél 9 ötakor
20-30-50—70 filléres helyárakkal:
EZ A FÖLD.
Palesztina! Ez a föld, amelynek minden porszeme régi szent cm''ékekről beszél...
Ez a kietlen sivatag, amelyen ötven évvel egy lelkes űttörő sc-eg vetette meg a lábát s amelyen most a legmodernebb állam épült. A héberül beszélő film meséjét Hameiri, az Ady-versek fordítója írta, a gyönyörű, ősrégi melódiákat Levanon állította össze. Nagyszerű kísérő műsor!
Jön a vi''ág filmgyártásának leghatalmasabb alkotása:
VÖRÖS PIMPERNEL-
•r
Orczy Emma bárónő regénye filmen. Korda Sándor mesteri rendezése. Főszereplők: Merie
Oberon és Leslie Howard.
■ ™''
Jegyelővétel naponta délelőtt 11-12-ig, déL után az előadás kezdete előtt egy órával. Telefon: 251.
• .
ZALAI HÍRLAP
— Ne felejtse el: február Múl acz Ipané-MI napja!
1935—4617 végh.
Árverési hirdetmény.
Dr Kende Endre Ogyv. állal képviseli M«jláth Mihály motorkerékpár kereskedő javára 50 P töke és tObb köveidé« iáruiékal ereiéig a zalaegerszegi kir. jbiróság 1935 ev» Pa 11030 <z. végzésével elrendelt ktelegi''éti végrehajts folytán végrehajtást szenvedőtől 1935 évi március hó I8-An lefoglalt 1504 pengőre becsült ingóságokra a zalaegerszegi kir. jbirtnág fenti számú vég/ésévcl a» árverés eirendelte:vén annah az >908. évi XLI ic. 20 § a alapján a foglalási ¡könyvből ki nem IQnö más foglaltalók jzvára is. az átverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha a kielégítési jo*uk ma is fennál és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatba nincs. — végrehajtani szenvedők lakásán, Kámahizán leendő megtartására határidőül.
J
\ 1936 éti lanoár hó 28 napjáaak d. e.
11 órája
tüzelik ki, amikor a biröilag lefoglalt motorkerékpár, bútorok, gépek a egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szűkség esetén becsáron alul is. de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára ÍCOO pengőn felül van, az 5610— 931. M E. számú rendelet éneimében csak azok árvcezheirrek, akik a kikiáltási ár egyli-zedrészét bána''piniül leteszik.
Zalaegerszeg, 1935. évi december 31.
Dénesi István kir. jbir. végrehajló
•v
Báli
M m m m
fr&kkmw
mellény,, gallér, nyak-kendő, a legszebb kivitelben

PÁL Ét INDRA
cégnél Zmlaâ Telefon; 170.
Figye
HAVAS
kézimuokA-és szőnyegfonslai.
Babi ni h* I0;dok*e*»éfd iefmegbizhalóbbak.
Vass Lalos
iris és ékszerész
Zalaegcrsteg, (a megyt sicmbtr )
OLCSÓ és MEQBtZHATÖ
TIK
Göcsejiek
órása és ékutrésxt«
ó r aj avltd
Varga Lajos (Tiki)
és ékaterfot
Rákóczi ut 5. tiu
9 r ó 0 é p
és számlál ófép azakOrlet
ERIKA aj tl&ka eép P 17S
Rcmingtoa Irófépck b«to-tnányi lerakat», )«nU«o< befoltdftrdék, Jtkartuo Uftás. - Arany, etüil ékszerek. di«xUroF«k
MORVáTH MIKLÓS íruynűm, Írógép ol* szerész, Zalaegertteg (Mindi patika mellett)
A BUDAPESTI £RT£KTÖZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMA1.
Angol lőni rieiea tr. Cseh kr.rora CXán kmona _>|rUr Oo t-
Tatoták:
569&5750 M 15-1435 7 35-75 15 7*0-7*93 379(10-33900 frenen tiank 2/3^ 2?5C Hollandi T29~y >-231*30 engyel zk?ty 63 "O-M 30 ..ex. 3tC-3M5
15
Jre 2990-X>25
Aáíki 136 - 3760
»onrég korona 70-M 60 Ositrlk schilling 8. 7b Svifd fra^k SIU7J-11I-Ö Sred korona 85 80-86 70
ivUzáki
Amsterdam Belgrád
Benhi
Bukarest
BrOtAK)
Kopenhá;a
OuM
London
Mi ano
Newyort
Piri*
Prága
Sxófta
StockVWm
Varad
Wien
Züncü
2»5V3I 30 7H2-7-f) t3ö9MÍW 3-41-3 (0 79ÎV7V«
7Ô-15-8A.47 85-iC-76-50 1705-17-í
M5^0-347i0 23-32-22 €0 14-07-17-flfT 4-11-4 47
5415-65-5Ö
ncrao-m-a
BUDAPESTI TERMCNYJELENTÉS
Buta (Utxavidékjt 77 k« 1815 -1830. (fí^O) 1765-17.90 (ti«zv.) 78 kf. 1810-1835, (efyéb)_1790 -1805, Í9k«. (ttszv.) 1835 —(egyéö) 1805-1820(tit 80 :«c. 18^x5—1890, (eoéb) 183C-1840, roí» (pe .«.) I6u0-I6.a »roa o] 1740-1000,sörárpa 1800-1900, tab 17.55 1765, ico ¿«ti 1545- 1555, Ouxaà.-''pt 12-50 1263 iranyzii prertgébb, fort»lom : csekély.
ifolitti rene jutoê
tax—«—— •
A UMMitM HMtU* i MUI fOt 04.!*
11 OAvtO MAOTA* JÍU*tr mu ROtniazrr ULixtó mxHCu J0xi.tr
Ataca a M flur-bai
Alkalmi ajándéknak
könyvek diszlevélpapirok
töltőtollak
gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízlései kivitelben
Z\L\l HÍRLAP
1936. január 22.
i

E
t ") ^
* j ^^^^^^^

• , M V ^B ^m
janon
Kelengye árusítás 2 kedvezményes nappal
január l-töl 31-ig
teljes erővel megindultI
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. vászon: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere BfllatOO gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere Balaton gyöngye: komplot szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Halnalka: finom fehérneműre és ágyneműre métere Hajnalka extra Bne: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sürüszővésü ágyneműnek métere
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere
Verseny lepedóyássan: középminősógü métere Taká08 lepedÓTáSZOn la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere Extra — Extra takioslepedé: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 P. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. L40 P. 1.60 P.2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P. L90. P. 2.80 P. 3.20 P. 4. —
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban 1
Törülközők 50 minőségben 1
l
«-.J j U aÍ ÍMJ J ''diéi iát
tt éti 1936.18. szám.
írj
| i:
Éli M
lauS»

lasiár 23. CrttWSk.
liiP^

• VHHB
llf fii III
SM'' ¡PÍ
Szerkesztőségi telefon: 80.
Szerkesztős/g és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál tetetett folyószámlára küldendők.
POLITIKAI NAPILAP
ÉÉHÉÉÉÉAáiíMÉIiM*^
Felelős szerkesztő:
SYLVESTER PETUR JÁNOS
liP
rnsm
''-''Vísíc
Ilii «
I • >v ;; v
I J.''i-x ^ v V
ÍÍ&4M



Nyomdai telefon: 131.
*
I
Hirdetéseket a K a kas-nyomda resz fel. Poilátakáfékpenzlán csekkszámla: 23¿>66 sí. Előfizetés: 1 hórá 1.40, 3 hóra 4. 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezts szerint.
Féltékenység
és demagógia
eazda-aU út-
Mialatt szerte a világon a politikai és gazdasági, sőt sokhelyütt társadalmi váls jában a békés munkának, azalatt a viharzó Európának azon a kicsiny szigetén, amelyen a maroknyi magyarság a ina^a életéért küzd, a konszolidáltsig jegyében céltudatos tervszerűséggel folyik a kormányzat munkássága az ország megerősítésére. Hogy a trirjioni határok kőzött milyen emberfeletti te adat nemcsak a máért küzdeni, hanem a jobb jövőt is kiépíteni, azt csak akkor Látjuk, ha összehasonlítjuk helyzetünket a nálunknál sokkata hatalmasabb és gazdagabb országok helyzetével. Még a legnagyobb rosszakarat sem tudja elvitatni, hogy a népi politika, amelyet Gömbös G)ula képvisel, a Nemzeti Egység célkitűzései szerint a gazdasági és szociá''is javulást eredményesen szolgálja. Határozottan haladunk a Nemzeti Munkaterv megvalósítása felé s főkről foki a közelebb kerülünk az új alapokra épülő Magyarországhoz. Mi sem természete sebb, hogy a kormányzat eddigi konkrét ered ményei s ta''án még inkább a küszöbön álló reformjavaslatok megvalósítása ideges félelemmel tölti el az etenzéket, amety a gyakor lati eredményeket a féktelen uszítás és a párt politikai demagógia eszközeivel «zeretné meghiúsítani.
Sajnos, a régi magyar po''itika sok szomorú példát mutat arra, hogv a légjobb szándék is meddő marad a politikai gyűlölködések harcaiban s a társadalmi széthúzás *jt vesztő jé berz Ezt az ősi ^magyar veszedelmet sroerte Íeí Gömbös Gyula, amikor » kormány átvétele után elsősorban és mindenekelőtt a politikai ellentétek kiküszöbölésével a nemzeti t-i/sada-!om egységének kialakítását túfte ki céiu4, mondván, hogy csak az egységes és öntudatos nemzeti társadalom segítségével veheti . fe) a kormányzat a jobb és biztosabb magyar jövőért va''ó küzdelmet.
Amióta Gömbös Gyu''a az ország kormányát kezében tartja, parlamenti beszédeiben, népgyűlési szónoklataiban, újságcikkeiben és nyilatkozataiban lankadatlan hitte! hirdeti a Nemzeti Egység gondo''atát. S hiába minden ellenzéki erőlködés vagy sajtókampány. Ma már az ország túlnyomó többsége szívvel és léiek-kel Gömbös Gyula felfogását tette magáévá s elfordul a politikai gyűlölködés levitézlett bajnokaitól. Kétségtelen, hogy a nemzet lelki világának ezt az átalakuiását a Vezér mögött zárt sorokban álló és hatalmas tömegeket számláló párt, a Nemzeti Egység Pártja idézte elő. Ez a párt a sokat szenvedett magyarságot szomorú végzetétől, a széthullástól akarja megóvni. Az ellenzéki elvakultság azonban nem a nagy és magasztos célt látja, hanem azt akarja elhitetni a közvéleménnyel, hogy csupán hatalmi szempontok irányítják a Nemzeti Egység Pártjának szervezését. Ok természeteid a saját maguk gondolkodásából indulnak ki és veszeiKióbe ment politikai pozíciójuk visszaszerzésében azt a vádat emelik a Nemzeti Egység Pártja ellen, amelyikben nem ez a párt, hanciu éppen ók a bűnösök. Akkor, amikor Gömbös Gyula és munkatársai összefogásra híyják fel a nemzetet, az ellenzéki politika szóvivői a torzsalkodás és a belső viszály-
ünnepélyesen királlyá proklamálták VIII. Eduárdot
Londesi, január 22. Az est sötétjében, né? hány fáklya imbolygó fémében Indult meg a gyászmenet, amely V. György holttestét a sandrmghami kastélyból n szomszédos der-mmgharm templomba kísérte. A menet élén az uralkodó kedvenc skót dudása haladt, mélabús gyászdalokat fújva, a koporsót a kastély és az uradalom személyzete kisérte, míg a királyi család tagjai gépkocsikon előre siettek a templomba. A bejáratnál a lelkész fogadta a koporsót, amelyet azután felravatalozták. Négy öreg udvari erdész állott melléje őrségnek. A király koporsóját a fandringhami uradalom erdejéből származó többféle fából készítették.
Csütörtökön a koporsót a templomból visz-szaszállítják a sandringhami kastélyba, ahonnan a wolfertoni vasútállomásra viszi! és onnan az udvari különvonattal Londonba szál-
lítják. A koporsót a királyi család tagjai kisérik Londonba és ott a Westminster apátság csarnokában ravatalozzák fel. A temetés január 28-án, kedden me^v végbe a windsori királyi kastély kápolnájában.
VIII. Eduárd király tegnap Dcriningbamból repülőgépen Londonba érkezett cs magával vitte a temetési szertartas programját. Ez vo!t ai első esét, hop'' Anglia királya repülőgéped utazott. A király 9 hónapos udvari gyáizt rendelt el. A tefics gyász júfous 21-rg. a fél-
hónapos
fhes gyász gyász pedig október 21-ig tart.
A windsori kastély kápolnájában megkezdték az előkészületeket a temetésre. A kápolna kriptáját felnyitották. V. György koporsóját VIí. Eduárd és Alexandra királyné koporsója között helyezik el.
Ma délelőtt proklamálták királlyá
ágyúdörgés kíséretében VIII. Eduárdot
A titkos tanács tegnap délután tartotta meg
hagyományos király proklamáló ülését a St. James palota nagytermében. Az ülésen 300 titkos tanácsos vett részt és súlyos betegsége ellenére megjelent azon Lansbury is, a munkáspárt ősz vezére. Az ülésen megjelent a király is. Az ünnepélyes trónralépési proklamá-ció ma délelőtt történt meg a St. James palota udvarán, majd a Cityben, a királyi tőzsde lépcsőjén és a városnak még két más pontján. Ugyanekkor a Hydc-parkban 41, a Tovvcrben pedig 62 ágyúlövést adtak le. Ez volt az új tórály első hivatalos üdvözlése.
A lordok há/a és az alsóház tagjai tegnap délután tették le az ünneples esküt az új királyra a hagyományok által előírt küköségek között. A király trónralépó üzenetét csütörtökön hirdetik ki a parlamentben.
VIII. Eduárd ekó uralkodói nyilatkozata a
három fegyvernem részvét* és hódolófeliratára adott köszönő szavak voltak.
Az uj király életrajza
Anglia új királya nagyapjának, Eduárdnak á nevét örökölte. 1894-ben született, tehát most 42 évés. A walesi herceg, az angol birodalom új királya az egész világot bejárta. Mindenütt szívből Jövő lelkesedés fogadta természetes viselkedését, amely azonban sohasem lépte át a megengedett határokat. Kora gyérmekkorától gondos, de demokratikus nevelésben részesült. Iskolai tanulmányait egy tengerésikadett-iskolában kezdte, majd 1912-ben az oxfordi egyetem hallgatója lett. Később a vezérkarhoz került. 1916 márciusában törzstiszt iett

kodás magvát hintik el. Napról-napra ádáz támadásokat intéznek a Netnzeii Egység Pártja és ennek vezetősége ellen, világgá kürtölik, mint nagy leleplezést, a közismert tényt, a párt szervezést s a legképtelenebb inszlnuációk-kal próbálják ezt megnehezíteni
Nagyon is átlátszó és nagyon s gyenge módszer ez. Fáj nekik, hogy a Nemzet1 Egység Pártja nem elégszik meg a tavaszi választások óriási síkerével s nem csupán választási hadjáratokra szervezi meg az országot, hanem megszervezi a politikai küzdelmektől távol, a békés munka idejére is. Fáj nekik, hogy a politikai területen kívül társadalmi, gazdasági és kultúrális téren is olyasvalamit kezdeményezett a párt országos fótitkára, amire ebben az országban példa még nem volt. S fáj nekik főként az, tiogy ez a kezdeményezés a magyar lelkekben visszhangra talált és eredménnyel kecsegtet.
Ebben a fájdalmukban immáron nem tudnak egyebet felhozni a pártszervezés ellen, mint az alkotmányellenesség vádját. Márpedig ennél
a''aptaJanabb, sót nevetségesebb vádat ki sent találhatnának. Hiszen a Nemzeti Egység * maga egészében s tnesszenvúló szervezeteivel az ezeréves Magyarország hagyományait szolgálja s munkásságát az élő és fejlődő alkotmányosság jegyében irányítja. Nem is komoly ez a vád, de kénytelenek ilyesmivel előhozakodni, ott látjuk azt a hatalmas erótényezót, amit a A maguk kicsinyes politizálgatásáva! szemben Nemzeti Egység szervezete képvisel. Látják, hogy ezt az erótényezót, a szervezés fótnozga-tójának, vitéz Marton Béla országos ügyvezető főtitkárnak fáradságot nem ismerő önzetlen munkássága eredményezte. Ezért van az. hogy végső erőfeszítésükben a személ\cskedés terére lépnek s álhíreket kolportálva p''etyka-hadjárattal próbálkoznak. Beszélnek személyt ellentétekről, változásokr ól, mindezt esik azért, hogy legalább kifejezést adhassanak soha meg nem valósuló vágyaiknak. A társadalom azon» ban a történelem tanulságain okulva, felvértezetten áll ezekkel a mesterkedésekkel szemben.
i 2
HÍRLAP
»936 január 23.
Déluiáni- és táncruhákat
Ma reggel bankrablókat
a farsangban csak a
Budapest, január 22. A tegnapi koiroányaK döntés kihirdetése után a szabadsag-ten » rablókat, Tari Nándort, Radovics Lászlót és Szepesy Lászlót visszaszállították a gyűjtőfogházba, ahol mindegyikük számára egy-W földszinti cellát alakítottak át siralomházzá Itt meglátogatták őket a szüleik. Tant es Radovicsot pedig a menyasszonyaik js.
Ma, szerdán reggé! a gyűjtőfogház udvaron pontosan 8 órakor kezdődött a bankrab ok ki-
végzése. Elsőnek Radovics állott az akasztófa alá akinek halálát 14 perc múlva jeJentette az ellenőrző orvos. Másodiknak Szcpesy került a bitófa alá. Az utolsó percben még letérdelt és hangosan imádkozott Utolsónak Tari ke. rült a hóhér kezébe. Szintén hangosan kezdett imádkozni.
A három bankrabló kivégzésé pontosan háromnegyed 9 órakor végződött
vegyen!
Estélyi tidikülök
és övek _____
nagy választékjbanl
Egyiptomban, lehány hónap múlva az olasz frontra került, majd visszatért Franciaországba. A háborúban Sir John French angol főparancsnok hadsegéde volt hosszú ideig.
Feltűnő körülmény, hogy nem házasodott meg. Amikor környezete a házasságra ösztönözte, kijelentette, hogy ellensége minden olyan házasságnak, amelyet az álizn érdeke követel és legfeljebb csak akkor nősül meg, ha szerelmes lesz. Az új király a bel- és külpolitika minden kérdésében nagyon jártas és teljes felkészültséggel veszi át azt a súlyos örökséget, ámcly reá háramlik.
Az angol lapok reménykedő bizalommal üdvözlik az új királyt. Vlíl. Eduárdot. A Dailv Express azt írja, hogy soha senki sem voít alkalmasabb arra, hogy átvegye a vitágtttio-da lom vezetését. Jelleme a világháború ágyútüze ben a''akult ki. itt született meg az a nemes barátság a frontharcosokkal és munkásokkal, amely jellemezte későbbi törekvéseit, hogy a béke napjaiban is megértse és segítse népét A Daily Mail megemlékezik arról, hogy a walesi herceg 1915-ben a flandriai harctéren halálveszedclemben volt Gépkocsiját gránátlövés érte, amely kocsivezetójét meg is ölte.
A világ gyásza
V. György angol király elhunyta alkalmából Horthy Miklós kormányzó részvéttáviratot intézett Mary királynéhoz
A kormányzó V. Qyörgv e''hünyta alkalmával a magy ar honvédség részére január 22-tól kezdve 12 napos másodfokú országos gyászt rendelt el és elrendelte, hogy a temetés napján az összes középületekre, így a kaszárnyákra is kitűzzék a gyászlobogót, illetve a ¿''ászfátyollal bevont nemzeti lobogót.
Az egész országban, ígp- Zalaegerszegen is, az összes középületekre kitűzték a fekete zászlót. a magyar nemzet mfcly gyásza jeléül.
Sztranvavszky Sándor, a képviselőház elnöke részvéttáviratot küldött az angol alsóház elnökének. Gömbös Gyula miniszterelnök és a magyar kormány részvétét Királdy-Lukács György londoni magyar ügyvivő tolnuTsoha angol külügyi hivatalban lord Stanho^e államtitkár előtt.
Vatikánvárosi jelentés szerint a pápa. amint értesült az angol király elhunytáról. Paceű bíboros útján részvéttáviratot küldetett az özvegy királynénak.
A népszövetségi tanács tegnapi ülésén Bru-ce, Ausztrá''ia kiküldötte és Edén külügyminiszter cm''ékcztek meg V. György elhúnvtáról.
Mahatma Ghandi, az indusok vezére és De Valera, az Ir Szabadállam elnöke rendkívül ^''•«K^ífr''gú táviratokban fejezték ki részvétüké Kiary őcregy Sorálynénak.
Eduárd a St. James palotában fogadu a szász-kobtirg-gotai herceget, aki Hitler birodalmi vezér és kancellár részvétét tolmácsolta az uralkodónak, valamint a királyi család tagjainak. J
A négus ui mozgósítási parantsa
300.000 uioncot szólít fegyverbe
AS
abesszin nők és tmtaw§ll€hok hadiadót liftnek
Addbabeba, január 22- A császár, pa''otaban tegnap ismét megszólaltak a mozgósítást je.zo harci dobok és kihirdették az *igazi* mozgósítást az októberben elrendelt önkéntes mozgósítás kiegészítésére. Ez a parancs 300.000 újonc behívását jelenti, akiknek élelmezéséről és felfegyverzéséről maga a császár gondoskodik.
A mozgósítási kiáltványban hangoztatja a négus, hogy kénytelen minden eszközt felhasználni az ország védelmére és a helyzet megköveteli, hogy most már minden férfi
fegyvert fogjon. A nők és a szolgálatra a!kal-matlanok külön hadiadót fizetnek.
Tegnap két olasz repülőgép Dagaburt bom-bázta, egy másik pedig Daggamódó mellett kényszerleszállást hajtott végre. Nasibu herceg sürgős segítséget kért a négusrtól a dzsidzsiga-dagaburi vonal megvédésére. Graziani tábornok tovább folytatja diadalmas elónvomulá-sát, mely közben igen sok foglyot és hadianyagot ejtett zsákmányul. Az olaszok kezébe került Desta herceg két gépkocsija és rádió-autója is.
jxrumiwinrurtmn -m^uxixrrrr..................*..........................
Megkezdődött a képviselőház munkála
Budapest, január 22. A képviselőház kedden délután megkezdte ezidei munkáját. Az ülésen Gömbös Gyula miniszterelnök. Fab''myi Tihamér pénzügyminiszter és Lázár Andor igazságügyminiszter is megjelentek. Sztra-nyavszky Sándor elnöki bejelentései után a hitbizományi javaslat vitájára került a sor. Dinnyés Lajos nagyon objektív hangon tett észrevételeket a javaslathoz. Festetics Domokos gróf a javaslat mellett mondott hosszú beszédet. Rassy Károly azt állította, hogy a
javaslatot már régen elkészítették mások. Erre Jurcsek Béla megjegyezte: De nem csinálták meg! Rassay ellenezte, hogy hitbizományokat bármilyen formában egyáltalán létesítsenek. Mezey Lajos ismét a javaslat mellett szólalt fel Lázár Andor igazságügyminiszter beterjesztette a vasútak és csatornák központi telek-könywezetéséról szóló javaslatát
Az ülés után a képviselők nagy csoportjával hosszasan elbeszélgetett Gömböía Ovula miniszterelnök.
1 ''
Délutánra várják a Laval-kormány lemondását
Páris, január 22. A pária, sajtó egyöntetű véleménye szerint a Laval kormány ma délután beadja lemondását. A ko* rnányválság megoldási módjával senki sincs még tisztában, azt azonban mindenki érzi, hogy nagyon nehéz feladat lesz és hogy elég hosszúnak Ígérkezik a válság.
—i
A beavatottak szerint először Laval kap megbízatást. Ha nem vállalná, akkor Herriot. Ha ó is elutasítaná, akkor esetleg egy radikális-párti szenátorról lehet *z<V
Laval ma délelőtt egynegyed 12 órakor megjelent az Alysée palotában, ahol órákon keresztül volt kihallgatáson a köztársasági elnöknél.
TfcuSecu nagyképű kijelentését megmosolyogták.
Genfben ma délelőtt a 13-as, az úgynevezett békéltető bizottság terjesztette dó jelentését az olasz—abesszin viszály ügyében, délután pedig a 18-as, úgynevezett megtorló bizottság tartott ülést.
A Népszövetség tegnapi ülésén az utolsó felszólalók közt volt Tituiescu román külügyminiszter is, aki kijelentette, hogy Románia is vállalja az elhunyt angol király politikai végrendeletét, amely úgy szól: dolgozzunk a Vekéért!
A jelenvolt politikusok maliaózus mosolya zavarba hozta a román külügyminisztert, aki ezután rövidesen befejezte beszédét és sietve leült.
Bolgár kertésztelepek létesülnek a Balaton körül
A bolgár kertészvállalkozók kutatnak az országban öntözhető földparcellák után. mert a jövőben nemcsak a városok körül telepednek le, hanem az új, jó országutak felhasználásával a távolabbi vidékeken igyekeznek kihasználni a kedvező éghajlati ej talajviszonvoka: és teherautóval akarják a fővárosi és nagvobb vidéki fogyasztópiacokat ellátni.
A bolgár vállalkozók állandó szoros kapcsolatot tartanak fenn az itt letelepült bo.gár kereskedőkkel és most tervet dolgoztak ki a ba''atoni fürdótelepek élelmezésének elátására. A bolgár vállalkozók a fürdótelepek törül 17 kertészeti üzemet létesítenek, melyeknek berendezése mosí van folyamatban. A földek egy részét a Balaton körül levő birtokosoktól bérelték, de túlnyomó részben Hes üzemet létesítenek a birtokosokkal. Az új üzemek Ba-latonvilágos-pusztán, Főkjyár, Szánkó, Siófok-
környékén létesülnek. A fővárosi bolgár kereskedők kisebb-nagyobb tákebefektetésöe* vesznek részt a vállalkozásokban. Az új üzemek a korai és nyári terményeket a fürdótclepeloen helyezik el, az őtízi terményeket pedig teljes mennyiségben a fővárosban értébesíük. A fővárosi bolgár kereskedők akarják szállítani a fürdótelepek részére a gyümölcsöt.
A bolgár példán okulva, kellő körültekintéssé! meg kellene szervezni a Balaton olcsó, ellátását, amely 4 hó«»pon át minden évben, fontos fogyasztópiaca kbetne a magyar terményeknek, éppen abban az időszakban, amikor. a fővárosi piaook forgalma a nyaralás következétben jelentősen csökken.
VÖRÖS PIMPERNEL
Orczy Emma bárónő regénye fton
1
136. január 2.
ZALAI HÍRLAP
Monarchia egyedül,
vagy monarchia ketten?
Zalaegerszeg, január 22. Az elmúlt napokban szó volt a sajtóban egy osztrák közéleti vezetó olyan értelmű nyilatkozatáról, hogy Ausztria egyedül illetékes megcsinálni a monarchiát.
E hírrel kapcsolatban beszélgettem egy helybeli úriemberrel. Megütközve mondotta, hogy az osztrák legitimisták milyen türelmetlenek ■ a mi véleményünkre nem is kíváncsiak. A beszélgetésből azt a meglepó következtetést vontam !e, hogy a szóban forgó úriember ugyanabban a tévedésben van, mint az egyszerű emberek között igen sokan: ebben a szóban, hogy: monarchia, a Tét ország — Ausztria és Magyarország — együttesét érti. Ha monarchiáról van szó, nem tud elképzelni mást, mint azt, ami a boldog békében olyan nagy, olyan szép volt: az osztrák—magyar monarchiát.
Sokszor hallottam már ilyen értelmű fogalomzavart s talán nem érdektelen, ha a fenn-említett aktuális osztrák nyilatkozattal kapcsolatban, azoknak, akik nem tudnák, tisztázzuk a fogalmat.
Az a kapcsolat, ami Magyarország és Ausztria között volt, dualisztikus kapcsolat volt; két egyenrangú állam közössége az egy uialkodó | révén. Ez a kapcsolat úgy lett volna ideális, ahogyan a függetlenségi párt akarta: perszonális unió formájában, vagyis ügy, hogy a két ország teljesen független legyen egymástól cs valóban csak az uralkodó közös volta tartsa fenn a kapcsolatot. A mi kapcsolatunk azonban úgynevezett rcálunió volt; közös vámterület, a külügyekbe, a közös hadsereg dolgaiba Magyarország részérő! semmi beleszólás, a Magyarországon székelő közös ezredeknél is német nyelv és Gotterhahe. A két monarchia sorsát kétségtelenül Bécs intézte.
Két monarchiát mondtunk. Monarchia : egyeduralom, ahol a legfőbb államhatalom, az ura''kodás valamely előre meghatározott, kiválasztott család tagját illeti. Magyarország egymagában monarchia volt és az ma is, de ma a királyi hatalom gyakorlása szünetel. £s alkotmányosba magyar monarchia, mert az államfőt fontos ténykedéseiben a népképviselet, az országgyűlés két háza korlátozza.
Ugyanilyen monarchia Ausztria is. £s ha ott a monarchiát vissza akarják állítani, ehhez igazán nem kell nekik minket megkérdezni
(P*)
Illetékesek előtt van már
a vármegye útügyi határozata
házán és megtudtuk, hogy a határozatot 1217 m. 1936 szám a''att január ISsin felterjesztették a miniszterelnökhöz, a kere»k*rirtmi mxnaz-terhez s megküldték az ötssci^fa« íeltóhid tagokiak és országgyűlési képvwelótaiek.
J, január 22. Több oldalról érdeklődtek szerkesztőségünkben, hogy mi lett a sorsa Zalavármegye törvényhatósága útügyi határozatának, amelyet a rendkívüli közgyűlésben egyhangúlag hozott. Utána jártunk ma a dolognak a megye- —
^ *jr.■*;.í''v; . i* ,
Veszedelmesnek ígérkező tüzet töltött el szerdán reggel az egerszegi tűzoltóság
Zalaegerszeg, január 22. A zalaegerszegi tűzoltóság idejekorán történt beavatkozása tőbbezer pengős károsodástól óvta meg szerdán reggel Fürst. Sándor egerszegi terménykereskedőt.
Fürst Sándornak hatalntas szénapajtája ván a Vágóhíd-utcában, a régi vágóhíd közelében. A szomszédok ma reggel fél 7 óra tájban arra lettek figyel messék, hogy sűrű hat gomolyog elő a bezárt pajtából. Azonnal értesítették a tűzoltóságot, amely percek alatt teljes készültséggel je''e^rt meg a tűz szinheiycn.
A tűzoltók behatohak a pajtába, ahui rövidesen sikerült eloltaniok a tüzet. Mmt kiderült, csupán egy ponyva égett, de csak percek kérdése volt, hogy belekapjanak a lángok a felhalmozott nagymennyiségű szénába. Ebben az esetben tőbbezer peng«''* károsodás érte voUi* a terménykereskedőt.
A rendőrség erélyes nyomozást indított annak megállapítására'', hogy miként gyulladt meg» a ponyva a lezárt pajtában Felmerült az a gyanú, hogy valaki esetleg bosszúból akarta felgyújtani a pajtát. A nyomozás folyik.
„Védett" mozikat léteilt a belügyminiszter100 közlésben
Budapest, január 22. A belügyminisztériumban készülő tervek szerint azokban a kisebb községekben, amelyekben a látogatottság nem elegendő a mozgószmház fenntartására, védett mozikat létesítenek, úgy hogy a mozi kulturális hatása nemsokára a falvak népének körében is érvényesülhet.
A tervezett védettség 1—3 évig terjedne
x
Elitélte, de azonnal szabadlábra helyezte a törvényszék
a lopássá! gyanúsított soproni főpincért
és ez idő alatt a mozgószinházak adómentessé-get elveznek, egy éven át iqgyen kapják a híradókat és a különféle jogdijak alól is mentességet kapnak. A belügyminisztérium az eddigi tervek szerint száz olyan községet szemeit ki, ahol indokoltnak látszik a védett mozik megva''ósítása.
Zalaegerszeg, január 22. Már megírtuk, hogy a badacsonytomaji cscndőrörs letartóztatta Wábel György soproni pincért, lopás gyanúja címén. Wábel György ügyében a zila-egerszegi kir. törvényszék egyesbírája kedden tartotta meg a fótárgyalást.
A főtárgyaláson a vádlott főpincér tagadta, hogy Badacsonytomaj községben vendéglői lopást követett volna el. Ellenben beismerte azt. hogy a badacsonytomaji K''ubház pénztárából, ahol mint főpincér volt alkaJntoásban, 20 pengőt vett el, de azt is csak azért tette, mert hátralékban voltak a fizetésével és így akarta
kö\ ítélését kiegyenlíteni. A feljeientésekkel ellentétben, szeptember 17-én volt utoljára Badacsonytomajon.
A kir. törvényszék az ü^jvészi indítvány ¡értelmében csak a klubház kárára elkövetett lopásban mondotta ki bűnösnek a vádlottat, mert a többi feljelentést és a köröző levelet időközben visszavonták A bíróság Wábel Üyöav gyöt 3 heti fogházra ítélte cs a büntetés végre-haitáfát 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet jogerős A törvényszék egyben elrendelte Wábel Qvörgv azonnali szabadlábra helyezését. . 48
Dó szemüveg, jó fényképezőgép
Jó fényképkidolgozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoszaküxJ etében PÉCS. - ZALAEGERSZEG.
Kamarai vélemény a kirakati árak kérdésében
— 100 tagú rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egybekötött mulatságának előkészítésén, merfj a rendezőcég vissza akarja varázsolni a régi, jő hangulatú, hagyományos iparos bálokat.
Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghető, magas ka lóri ál u fűtő szenet nálunk vásárolja.
100 hg. la hazai szén
3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Tekfoo: 89.
Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz uáMitunk. Pontos kiszolgálás.
A Zalaegerszegi Kereskedelmi Kór kérdést intézett a soproni kereskedelmi és iparkamarához a kereskedelmi cikkek árainak a kirakatokban való. kötelező feltüntetése kérdésében. A kamara fennálló kormányrendeletre hi-v^lnril- mV|j__a következőket mondja:
»Mindazok, akik ,"&w5üteég*^^kkek-nek, előállításukra szolgáló anyagoknak, va"S-mint forgalombahozatalukhoz szükséges tartályoknak (ládának, hordónak, zsáknak stb.) akár a közvetlen fogyasztás, akár továbbeladás céljából való árusításával foglalkoznak, kötelesek az üzlethelyiségükben vagy raktáraikban levő eladásra szánt árúkat, azok eladási árát pontosan feltüntető függójeggyei ellátni, vagy eladási árukat más alkalmas módon szembetűnően megjelölni.
Az élelmicikkek eladási árát az üzlethelyiségben szembeötlő helyen elhelyezett árjegyzéken fel kell tüntetni, az edényben (hordóban, zsákban vagy egyéb tartályokban) elhelyezett éleí-midkkek eladási árát pedig az elhelyezésükre szolgáló feliratokon is fel keö tüntetni.
A kirakatokban elhelyezett minden közszükségleti cikknél annak árát fd kell tüntefcii«
A kamara a következő véleményt fűzi a rendelethez:
Az érdekképviseletek, ezek sorában a kereskedelmi és iparkamarák az időközben elteh évek folyamán ismételten szorgalmazták az ár-megjelölési kötelezettséget megállapító rendel-
kezések hatálytalanítását, ami a mai napig nem következett be.
.Az idézett rende''ctekben inegaüapitott kötelezettség fennállása az idők folyamán elhomályosult, a rendeletekhez vaió alkalmazkodás ellenőrzése ellanyhult. Ez a körülmény azonban — mmtlvgv a rendeletek jogilag érvényben állanak — nem jelenti azt, hogy a rendőrhatóság akkor, amikor az idézett rendeletekben előírt ármegjelölést kötelezettséghez va''ó alkalmazkodást kívánja, nem támaszkodnék kellő jogalapra.
A ma is érvényben álló rendelkezések alkalmazásának hosszú idóu át va''ó mellőzése tehát legfeljebb arra nyújthat reményt, hogy az olyan kereskedő, akit a rendelkezések figyelmen kívül hagvása miatt esetleg előzetes figyelmeztetés nélkül eme büntetés, a siker reményében fellebbezhet a büntetésnek a minimumra mérséklése érdekében.
— A ZTE farsangi estje: február 1-én. Hat újra látni akarja mindazokat a szépségeket, amik a Göcseji Héten tárultak a szemei dé, jöjjön el a ZTE február 1-í vidám tarsangí estjére.
— Mindazon mérgezési ecsetek Ictibtdfajnél,
melyeket romlott élelmiszerek idéznek elő, a természetes «Ferenc Józsefi keserűvíz azonnali használata fontos segédeszközt képez.
ZALAI HÍRLAP
1936. anuár 2.
tente.es íu orakor a gya»xii.iAu<«r, « £s délután 3 órakor Keszthelyen, a róm. temető Szent Miklós kipolnajában.
Mmghmlt ^ ^^ . mx alispánná édesmnvfr
Két tülyoa, megdöbben tó haláleset után,
melyek nyomai még most sera inuhak cl, megint gyászol Bódy Zoltán alispán családja. Meghalt az aÜspánné rajongva szeretett édes-¿nyja, ózv. nádasi Ter^ztyámzicy Ödönné szú-fctttt kossuthi Patak) Mária, szerdán délben. Zalaegerszegen, leánya karjaiban.
Az újabb gyász még jobban odaforrasztja Zalamegye részvéttel, szeretettel tele népét Bódv Zoltán alispánhoz és jóiágos lelkű feleségéhez. Adja az Isten, hogy a nagy*»aor\r «elvesztését Istenben bízó lelki erővel és meg-nyugvással, mint megmásíthatatlan rendelést, elbírja a sok csapást szenvedett aluspáni pár. A megye közönsége ott íesz mellettük, hogy szeretetükkel — vigasztaljanak.
A megboldogult nagyasszony temetése pénteken lesz. Engesztelő szentmise délelőtt 9 Órakor a zalaegerszegi plébániatemplomban. Deszentelés 10 órakor a gyászházban, a temetés kai
— Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél,
melyeket romlott ételek okoznak — tehát főleg húsmérgezés vagy gombamérgezés előfordulásakor — a gyorsan ható természetes eFerehc József» keserűvíz azonnali használata rendkívül fontos segédeszköz. Híres orvostudományi könyvekben fölemlítik azt is. hogy a Ferenc Jftz&ef víz ólommérgczésnél, mint spedfikus ellenszer, telj« mértékben bevílik
■.......... "* • ''
I 11 K
— A városi képviselőtestület alakuló k&z-gyülése. Zalaegerszeg m. város képviselőtestületé január 23-án, csütörtökön délután 4 órakor tartja a városháza nagytermében alá«* kuló közgyűlését, amelynek tárgysorozata a következő: 1. Polgármester előterjesztése a képviselőtestület megalakulása tárgyában. — 2. A bizottságok megalakítása és pedig: a pénzügyi és jogügyi, az építő, a kórházi, a villamos, a közegészségügyi, a számvizsgáló, a temető, a városi testnevelési bizottságok, a nyugdíjválaszímány, a virilis névjegyzéket kiigazító bizottság és a vá''asztók névjegyzékét összeállító választmány.
— Lkeálb előadás a Zalaegerszegi lzr. Jótékony Leányogylet rendezi?¿ben. Csütörtökön este s/i9 órakor a hitközség tanácster-mében dr. László István nagykanizsai rabbi tart előadást: A talmud és a ma zsidósága j elmen.
— Széna helyett emberbe szaladt a vasvilla-Schwenaúer János nagytétényi kőműves vándorútra kelt. hogy munkát keressen az országban. így jutott el a zalamegyei Kámáncs községbe ahol az Elek-féle űratialomtiarf kért szállást. Meg is engedték a vándornak, hogy az istállóban autassék. Reggel a kocsis nem vette észre a szénában alvó kőművest és beledöfte a vasvillát. A szerencsétlen, megsérült embert beszállítottak a mentők a kanizsai kőzkórházba.
— KI a felelős a gazolásért? Pá! István keszthelyi körliintás 8 éves kisfia a mult év-nyarán sárkányt eresztett Keszthelyen az utcán. Ugyanakkor arra jött az autóján dr. Joős István őíriszentpéterl körorvos is. A k:sf>ú hátrafelé szaladt és így történt, hogy az aufcj kerekei alá került. Á körorvos az eszméletlen gyermeket beszállította a közeli kórházba, ahol az- orvosoknak sikerült me^mentcníók. Gondatlanságból okozott súlyos te** sértés címén tegnap vonta felelősségre a kanizsai tör-vényszék a koronást, aki az/a! védekezett, hogy \i kisfiú vigyázat''ansága idézte elő a balesetei A kisfiú és ''édesapja étié
tötöMMÜtt é p&tiefiífft }ffjt
Km* A tó&isf''im, te? ismt&isü
dehe el és a tárgyalást elnapolta.
— 80 éve» múltam, mert «Igmándl H ittam, Minden héten egyszer, fél pohárral reggeli
— Időjárás: Mérsékelt széf, több helyeh eső, vagr havasesfi, sok hetyea köd; a hömfcsairt vasöszfeiüleg nem változó.
SPORT
Ha nem dolgozik a ZTE, kiesik
Nagyon közeleg a tavaszi rntbaUszczDr. kezdete. Még csak néhány vasárnap es mans hangos buzdítástól, forró küzdelmektől Lesz zajos a futbaüpáiyák csendes tájéka. Az idei kezdésre az «¿Egeknél nagyobb és szélesebb körű a készülőd». A kerület minden városában megindult az intenzív munka. Sohasem kísérte olyan érdeklődés az egyesültek törekvését, mint a jelenben. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen tudott dolog, hogy mindegy iknek az a célja, hogv az clsóosztálybaai való maradás jogát megőrizhessék és csaptukat megmenthessék a II. osztály keserves és szerény kenveret juttató sorsától. Hogy mit jelent a II. osztály egy egyesület és egy város fut-ballsportjának, nem szükséges magyarázni, vc^t alkalmunk eléggé tapasztalni. Kétségtelen, könnyebb a kisesés, mint az I. osztályba jutás. Azonban hiába van a zalaegerszegi futbal!-veeetök előtt élénk példaként ez az igazság, itt azt tapasztaljuk, nem úgy történnek a dolgok, mint ahogyan azoknak törtérmiök kellene. Ezúttal csak a ZTE sorsával kapcsolatban kívánjuk megtermi észrevételeinket. A Movt ZSE csapata csak később kezd, vele csak később foglalkozunk.
Tudott dolog Zalaegerszegen, hogy a kerület egyik legrosszabb helyezésű együttese az I. osztályban jelenleg a ZTE. A kiesés végzetétől csak egy hajszál választja el. Nem sok |
kell, hogy a II. osztály kálváriás útjára kerül, jön. Mégis art látjuk, hogy nem úgy folynak a dolgok, mint ahogy azt mindenki remélte és
várta. ''Lesz erősítés, lesz minden, megindul újév után a legerősebb munka. Olyan csapattal jövünk ki, hogy egész nyugat figyelmét felkorbácsoljuk és megmutatjuk mindenfóé, hogy a zalaegerszegi futball nem volt, hanem lesz.« Igen, ezt hangoztatták a ZTE vezetői, akik őszintén szólva csak akkor nyúlnak a darázsfészekbe, amikor már igen eg a talaj a iábuk alatt. Ezt tapasztaluk az ősz folyamán és sajnos, ezt észleljük a jelenben is.
Nem csak hogy még nincs olyan erősítés, amilyen kellene, de még az a munka sem indult meg, aminek már javában folynia kel-lene. Nem tudjuk, mire vár a vezetőség. De ígv nem mehet tovább. A Zalai Hírlap számtalan esetben célzásokat tett, de most már itt az Utolsó pillanat, tovább nem lehet a dolgok felett elnézni. Ha a ZTE nem eszmél fe! nem talál magára, megjósolhatjuk már«, hc$5 a kiesést nem kerülheti cl^
Tessék a munkát teljes erővel megindítani, a szép szavakat tettekre váltaim és a csapatot a kezdésre előkészíteni! Itt az utolsó perc. Jó lesz az alkalmat megragadni, mert félő, hogy a kcs''ekedés nagy veszélyt hoz annak az egyesületnek, amelyik pedig méltó a szép jövőre!
VÖRÖS PIMPERNEL
Szebb színészi produkciót a világon nem láttak még
strass-klipszek,
strass-osatok,
fémgömbök,
robadiszek,
boltok és sodrott övek
férfi ingek, nyakkendők,
selyemsálak és zoknik
¡Mulli pné
nagy választékban
mm s*péí
VÖRÖS PtMPERNEl
FfcsrepHfc MeritObcrott (* LeAto Howard
SZÍNHÁZ
Történnek még csodák. Nem vagyunk épp nehéz felfogásúak, de azért megáll az eszünk, hogy mi a csodák ¿ártérinek néha a színpadon. Sót nemcsak a színpadon, hanem a budapesti Magva, Színház igazgatói szobájában is, melynek párnázott ajtaja mögött történt ezzel a darabbal az első csoda. Mert ha történetesen egy ismeretlen, kis vidéki librcttista merészei benyújtani igazgató úr őfelségének ez* a darabot, hát csodával lenne határos, ha ép csontokkal kerülne le az utcára. Azonban épp ennek az ellenkezője bizonyítja, hogy történnek még csodák. így kerü''t azután a fővárosi ötvenes szériával terhelt Történnek még csodák ZVoeget szegre is. Hogy itt aztán megjzaktuft a csoda-széria, vagy széria^csoda, az egve-dül anr.ak tudható be, hogy a vidéki közönség józan ítélőképességét nem tudják elhomályosítani az ilyen fővárosból importált csodák.
Ehbóí az operettnek előléptetett micsodából egyedül a zenei rész kapta meg figyelmünket. Csodául szeretjük Ábrahám Pál zenéjét. Ritmusie''j, friss, ötletes muzsikája sok gyenge librettóval tett már csodát. Így- azután már érthető ¿s némileg, hogy a Történnek még csodák mi a csodát keres « színpadon. Ujabb csodáló kat keres a kitűnő Ábrahám ztaic számára Tetszettek a a csoda érdekes melódiák a keddesti bemutató közönségének és ezzel meg is magyaráztuk azt a vsodát, hogv ac áldott
........— ""A^jmnuui, lUUV.} IIJX>,
peramentumos játékot kívánt. Tetszet: a rekett-je''enetűk. Aaitalffy, Káldor és Kovács loa képviselték a ricinust, a táncot Kovács Ica ügyes, groteszk kis Hanzi voX Káklor humora sok derűs pillanatot dobott a nézőtérre. Antalffyt is külön meg kell dicsérnünk ügy^s stepp-Utcáért. ^yiödy-Hor^'' a
9 ySk az ¿gáz: ardfo
rtkgiáucxizS oí
degáhs, szimpat i kns vezérigazgató szerbében. Sokat mulattunk Darvas Vilmos fogházigazgatóján. A kitűnő SSnténfaMt hagyOtt sajnáltuk az együgyű detektív naiv szerepében. Ezért * szerzÓ« feVlősek.
Mive) minden csoda három napig tart, e/re a darabra pedig még e£y három^rtes kritika,
36 január 2.
ZALAI HÍRLAP
is túlméretezett időpazarlást jelent, nagysietvc
mi is végzünk ezzel a csodabogárral.
D.M.J.
HETI MOSOR:
22-cn, szerdán: Volt egyszer egy asszenv, Fendrik Ferenc vígjátéka
23-án, csütörtökön: Az igazi asszony; operett.
24-én, pénteken: Egy nó, akinek múltja vfn, vígjáték.
25-én, szombaton: Három ember a hóban, operett.
26-án, vasárnap délután 3 órakor: Tavaszi mámor, operett; délután báromnegyed 6 órakor: Aki mer, az nyer, operett; este féí 9 órakor: A csúnya lány, operett.
27-én, hétfőn: Jávor Pál vendégszereplésével: Aranyifjú. Hunvady Sándor bűnügyi története. ''
28-án, kedden. Három ember a hóban.
29-én, szerdán: Becsi tavasz, operett.
A színházi bérlőket, n szinpártoló egyesület tagjait kéri a színházi iroda, hogy hétfői jegyeikről legkésőbb szombaton déli 12 óráig gondoskodni szíveskedjenek, mert az óriási érdeklődés miatt nem áll módjában a színháznak a bérlők számára szombaton túl jegyeket fenntartani.
Sl nházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Szinpártoló egyesületi bérictszelvényektet naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszeh''éJ. nyeket fél l-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
MOZI
Bemutatja az Edison mozi ma, szerdán, 30— 30 —50 —70 filléres helyárakkal.
EZ A FÖLD.
Palesztina! Ez a föld, amelynek minden porszeme régi szent emlékekről beszél...
Ez a kietlen sivatag, amelyen ötven évvel egy lelkes úttörő sereg vetette "meg a lábát s amelyen most a legmodernebb állam épült. A héberül beszélő fűm meséjét Hameiri, az Ady-vensek fordítója írta, a gyönyörű, ősrégi melódiákat Levanon állította össze.
Nagyszerű kísérő műsor!
Jön a vi!;:.g filmgyártásának leghatalmasabb alkotása:
VÖRÖS PIMPERNEL.
r" ■ v
Orczy Emma bárónő regénye filmen. Korda Sánoor mesteri rendezése. Főszereplők: Mcrle Oberon és Lesiie Howard.
Jegyelővétel naponta dé-Vótt 11-12-ig, déL után az előadás kezdete előtt egy órával. Telefon: 251.
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás lakás parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Orósz-nál
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY QAR-ZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
KIADÓ 4 szobás komfortos lakás különálló házban. Érdeklődni lehet Werbóczy-utca 47. alatt.
f
VÖRÖS PIMPERNEL
Korú» Sándor mesterműve
—|
ifivo I
Budapest I.
RÁDIÓ
Szerda, január 22-
7.40: Hangjátékelőadás a Stúdióban. Csasrka Péter; Julik*. Hangjárték 4 részben. 9.25: Dell'' Agjnola Qiovaraii zongorázik. 10.20: Az Operaház tagjaiból alakúit zenekar. 11.30: Kertész Miklós jazzenekarának műsora, Szcnth''ánvi Zoltán énekszámaival.
Budapest II. 6.30: Olasz nyelvoktatás. 7.J0: Bertha István sza''onzenckara. 9.25: Pcrtis Jenó cigány zenekara.
Csütörtök, február 2i.
Budapest I.
10.20: A magyar népmese kincseiből. 10.45: A költők és a virágok. 12.05: Hanák Árpád zongorázik. 1: Hanglemezek. 4.10: Repülő nők. Vitéz Hefty Frigyes előadása. 5: A rekord tejelések határa és tanulságai. Vitéz Bíró Gyula dr. előadása. 5.30: Reisz Pál szaSonötösének műsora.
6.30: Ki a müveit ember. Joó Tibor dr. előadása. 7: Hanglemezek. 8.30: A Korál Kamaratársaság hangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Fóisko''a nagyterméből. 10.35: Bura Sándor cigányzenekara muzsika!. 11.20: Erőss—Sovinszky jazzcnekaiának műsora. — 11—12: Csak a berlini rádióállomás részére: Sárai Elemér cigányzenekara muaákál, Orbán Sándor énekel.
Budapest II. 5: Az angol irodalom széliemé. Hamvas Béla dr. előadása. 6: Angol nyelvoktatás. 7.40: Munkás félóra. 8.30: Hanglemezek.
Báli
frakking
mellény. gallér, nyakkendő, a legszebb
kivitelben ♦
PAL Et IMDRA

Telefon: 170.
I". , - _->. ■■ ■■ •
i • * .t tvjícv.
HAVAS
kézimunka-és szőnyegfonaUi.
Babi ruh« kW6nlegeuétd
lefmcgblzhatóbbak.
m
m
Vass Latos
srás és ékszerész
Zelaegerateg, (a mefytv-házzal írembe®)
OLCSÓ óa MEOBIZHATÖ
TIK
Göcsejiek
érása és
ékszerész«.
Legprecízebb órafavlté műhely
Varga Lajos (TlkQ
órás- 4« ÜUKttei
Rákóczi ut 5. sl,
I r 6 p é p
és »zámlálógép wakűxlet
ERIKA «: tűt* P 17«
Kcotngtoci lrót<pík btxo-raányl lerakata. ,3riiitok, benzin! ttni&k. Jókarban tartás. — Arany, ezüal ékszerek, dtiiULr^yak
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép raö-tzetéez, Zlalacgemrt. (Mindi patika mcUcO.)
A BUDAPESTI ERTÉKTÖZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI.
vDvta
tortxák «
Angol Iont Belga Ir. Caen korona Dán korona Dinár Dollár
t6 65-t6^ 5690-3750 14*15-14*35 74*35-75" 15 7DO-7-95 32900-33900
Prancia Irank 2230-2260 Hollandi 229->w23l-30 LtngyeJ zloty 63 70—64 30 Leu 360-3*15
Leva 410-415
Ura 2990-30*23
VUrka 136--13760
Vorrég korona 83 70-84*60 Osztrák schilling &J-8070 Srá}d frank 110*70-1 II« Svéd korona 85 80-8670
Arr.stcrdaro
Belgrád
Berlin
Baka fent
Brünze!
Kopenhága
O&zJÓ
Loodon
Mi>ano
Newyc-k
Pária
Prága
Szófia
Stockholm
Varsó
Wkn
Zürich
Z295>Z3I30 7-ffi-7*80 1359 M 36 80 >41-3 40 7920-7^^83 76* 15-8647 8560-7650 1706-11
*4&-»-347t0 22*32-2260 1*07-17*7 411-4 47 89*10-8^88 64 <5-6564
110" 80-11165
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Buta (tiazaridékj) 77 kf 1813 -18^0. (eevéb) 1763-17.80 (túzv.) 78 kg. 1810-18-35. (egyéb) 1790-1805,
79 kg. (tfrzv.) I8L»-I866. (egyéb) 1866-1820 (ti uv.)
80 kg. 1865—1890, (egyéb) 18 3C—1840, roza (petiv.) 1660—16 10, árpa u| 17 40-lö00, aörárpa 1800-19 00, «ab 17Jö —1765, tengeri 15-«- 1533, Ouxaicorpa 12-30 1263.
iranyzat gyengébb, forgalom : csekély.
•nveait« rem
'' I MUSTO» 0tik ti Dlvto msTu jóatr IUM>U I RÚZM«ZXr ULUló
nuMCu jóntf
IMbui i Jllll lur-la

Alkalmi alándéknak
könyvek
dlszlevélpapirok
töltőtollak
gramofonok
KAKAS ÁGO/TONNÁL
NI évi egy ek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben
■ -i.-''v*
V^ v''. Vt'' -Vi- fc —■ ..
* " * •.
Zv''&sS''- ■ ti
-V. .. '':• -
V..
ZALAI HÍRLAP
193január 2.
január 1-töl 31-ig
-t»
teljes erővel megindult I
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. TiSZOO: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere BalatOO gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere
Balaton gyöngye: kompiot szélességbe
Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: finom fehérneműre ós ágyneműre métere Hajnalka extra flne: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérnem Attila: erős duplaszálu, sűrüszővésű ágyneműnek métere
SeiyeDltényfl damaszt: hófehér, ágyneműre métere ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere
Verseny lepedővászon: középminőségü métere Takáos lepedÓTá8Z0n la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere Extra — Extra takicslenedö: dupla erős. sodrott szálú métere
P. 0.88 p. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2.— P. 1.80 P. 1.80 P. 4.80 P.L90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
"v
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkfilön-félébb minőségben. Asztalneraúek óriási választékban 1
Törülközők 50 minőségben 1
Schütz Áruház
í i
JtJOÍA
Schütz váaxrvah védjegy*

I ''-» KL. .
Njwra>toet Ktkm Aga4oo Mayvnyomdíjábeo, ZiiaaUuiiict,
H ért. 1936. 19. szia.
Imnár 21 Péntek.
Szerkesztőségi telefon: SO.
P OUTIKUI
mmá
NAPILAP
Nyomdai telefoná lót.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részrtnytársoságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő:
SYLVESTFR PETF.R JAS''OS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztárt csekkszámla: 23.066 tz. Hő fizet és: 1 hóra ¡40. 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
Graziani felszabadította a gallákat
a gyűlölt abesszin uralom alól
Az északi harctéréit közölték az abesszin csapatokkal, hogy
Róma, január 23. Hivatalos, olasz jelen szerint Graziani tábornok csapatai elfoglalták Negellit, a gallák fővárosát, amely 300 kilométernyire fekszik Dolótól. Ezzel a györelerimcí
felszabadította Graziani a gallák földjét a gyűlölt abesszin taralom alól
A ga''la törzsfők behódoltak az oaszoknak és fe''ajánlották támogatásukat az abesszinek elleni fovábbi harctyi. Negel ifcen az o''aszok nagyobb raktárakat taáltak, amelyek Desta horceg támpontjául szolgáltak. NegelÉi'' elfoglalását azért tartják nagyjelentőségűnek, mert
• rzien indul ki a Kenyából AbasszatÜba
vezető legfontosabb karaván út. amelyet most az o-aszoA elvágtak.
Az eritreai arcvona''on, Tembien vidékén az olaszok nagyarányú támadást készítenek elő.
a négus Desta hercegei a ganale—dorui vereség miatt megfosztotta fftvezéri tisztségétől
és helyébe Vehib pasa török tábornokot küldte a déli hadsereghez.
Abesszínia egyes részein egyre nagyobb méreteket öltenek a lázadások a kormány csapatok ellen. A legtöbb helyen
a kiküldött csapatok nem tudták elfojtani a ie-''idülést-
A Tembien ben előnyomuló olasz csapatok \a''ószínű!cg eltérnek az Addi/abebába vezető rendes útvonaltól, hogy lehetőleg elkerüljék a veszélyes Amba-alagi hágót.
irat szerint az angol kormány a francia, görög, török és jugoszav kormányokhoz intézett kérdést, vájjon haj''andók-c támogatni Angliát abban az esetben, ha Olaszország fellépne eCene. Közli az emlékirat, hogy
vabunaanyi kormfnytól raegnyoMató válasz fezeit.
Valamennyien hajlandók teljesitcn. az alapokmány értelmében ebber. a telem; ethen rájuk háramló kötelezettségeket. Az emlékirattal kapcsolatban
az o-asz kormány már óvást crodt a kér-déíes kormányoknál Angliának a kölcsönös segélynyújtó) irányában elötcrjeszJett lépése ct''e.1 é* beje''en alté, hogy hasonló tiltakozással él a Népszövetség tanácsánál
b.
Edén és Aloisi báró a tegrapi megbeszéléseik során leszögezték, a jeleu súlyos pillanatban kerú''ni kell minden olyan alkalmat, amely vitára vezethetne.
w^UÜ^W^^UUUm^M^.......................................
Tanfolyamot létesít a, belügy miniszter
a tőrvényhatósások közigazgatási tisztviselői részére
és a közigazgatáspolitikai feladatokat részben előadások útján, részben intézmények látogar tása révén a fiataabb, rátermett közigazgatási tisztviselőknek bemutassák.
A tanfolyamon résztvesznek az egyes miniszterek által kijelölt fiatalabb tisztviselők. Résztvesz minden vármegye, torvény hat ós ági jogú város és legalább 15.000 lelket számláló megyei város egy-egy tisztviselője. A rended let szerint kívánatos, hogy úgy a vármegyék, mint a városok 10—15 évné! nem hosszabb szolgálattal rendelkező tisztviselőket küldjenek a tanfolyamra. Az első tanfolyamból kimaradó többi fiatalabb tisztviselőnek a következő években lesz alkalma a tanfolyamot látogatni.
Genf, január 23. A Népszövetség 13-as bizottsága kidolgozta jelentését, melyhez egy ötödik pontot is fűzött A jelentés szerint az olasz-abesszin háború tovább folyik és a Nép. szövetség tagállamainak nagyobb része a''Vaí-mazza a megtorlásokat.
A bizottság nem javasolja Abasszzűának 2z áfta''a kért pénzügy i regilyt és az abesz-szin kormány ama kívánságának teljesítését sem, hogy vizsgáló bizottságot küldjenek ki a harcterekre.
A jelentés hangoztatja, hogy a bizottság megtette a szükséges lépéseket a béke mielőbbi helyreállítására. A bekére irányuló lépéseket ezentúl is teljes erővel támogatja, de amíg megfelelő javaslat erre vonatkozólag nem ér-kczüc, csak figyeli az eseményeket.
Eden angol külügyminiszter emlékiratot nyújtott át az összeegyeztető bizottság elnökének a földközitengeri kölcsönös scgélynyújtás-tás ügyében tett angol lépésekről. Az emlék-
Zalaegerszeg, január 23. A tisztviselői minősítési törvény előírja, hogy a közigazgatási tisztviselők gyakorlati kiképzéséről is gondoskodni kell. A törvény intézkedését azonban több, mint ötven éven keresztül nem hajtották végre. Az 1933 évi XVI. tőrvénycikk ismét tartalmaz a gyakorlati kiképzésre vonatkozó rendelkezéseket és dó írj a a gyakorlati közigazgatási vizsga bevezetését. Kozma Miklós belügyminiszter most a törvény alapján rendeletet adott ki gyakorlati közigazgatási tanfolyam szervezéséről.
A tanfolyamnak az lesz a célja, hogy a közhazai és külföldi közigazgatási jogalkotásokat igazgatás modern problémáit, főként az ifjabb
mm
A 13-as bizottság nem iavasolia Abesszínia részére a pénzügyi segélvnvuliást
A tanfolyamra való kivi''asztás a személyi kivá''úsag és arravalóság alapján történik, a rangvtszomok nem jönnek számításba. A tanfolyamra csak olyan tcsziv*clót szabad küldeni, akitől egyéniségének, eddtgt szolgálatának és az egyetemi tanu''mányok során felmutatott etídraénycáuk egybevetése után kháii eredményt lehet \.um. A tanfolyamon részt-vett tisztviselők tapasztaljaikról" hazatérésük után rendszeres tisztviselői uiázcjöveteleken bcszámo''uí tartoznak.
Az elsó ilyen tanfolyam négy hétig, március l-tó! március 3l-ig tart. A rendelet íet hívja a törvényhatóságok első tázt\ iselőrt, hogy jelöljék- ki és február 10-ig közöljék a belügyminiszterrel a kijelölt tbztvise''ók névsorát.
Rablás miatt mástélévi börtönre ítéltek Sopronban egy keszthelyi pincért
Sopron, január 23. A Zaoi Hírlap annak-idején beszámolt arró? a rablásról,, amely még a mait év októberében történt az osztrák—, magyar határon, Sopron közelében.
Az osztrák hatóságok, mint nem kívánat« idegeneket, Bikárdi László 24 éves keszthelyi pincért, Szatai Gyu''a budapesti hentcssegédet, Mermelstern Hermáit cseh szabósegédet és Sóját Ferenc horvát kereskedőt áttették Sopron közelében a határon Az osztrák csendőrök egyszerűen áttették a tooncokat a hat in ki és sorsukra bízták őket Mrnd u négyen megindultak Sopron felé.
Még a kito''oncolás előtt rasuJ a négyen napokig ültek az osztrák hatóságok fogdty
így tudta meg Mcrmclsiem, aki egy cellában
volt Sóját Ferenccel, hogy a horvát kereskedőnél nagyobb összegű pénz van. Amikor áttették őket az osztrák csendőrök a magyar határon, McrmclsJein összebeszélt titokban a másik két társává*, hogy k rabolják a horvát kc-rcskédót.
Amikor már eeg közel jártak Sopronhoz^ rábeszélték Sóját Ferencet, hogy vegye fd a rendes cipőjét, am: a hitizsákjában volt, mert elvégre nem mehet be tornacipőben a városba. Araikor Sóját mitsem sejtve IcuJt az árok-szélre cipőt váltani, Bikárdt és Szatai rávetették magukat, Mermetetein pedig kivette zsebéből . a pénztárcáját, amelyben 220 schilling és 20 pettgő volt. Sóját Férem et ezután megkotőz-ték, hogy ne mehessen utánuk, ók pedig tovább álltak a zsákmánnyal, amelyen testvériesen megosztoztak. Mermclstein rövidesen elvált tőlük és azóta sem találkoztak veje. Szatai és Bikárdi Győrben vettek búcsút egymástól.
Bikárdi Budapestre, majd onnan hazament KcszthelyTe.
A rablók által összekötözött embernek nagy-nehezen sikerült magát kiszabadítania és azonnal a soproni rendőrségre sietett, ahol feljelentést tett a három rabo ellen. A soproni rendőrség országos körözést adott ki Bikárdi, Szatai és Mermclstein ellen. A körözöttek közül azonban csupán Bikárdi került kézre, akit a körözés alapján már a hazaérkezése napján őrizetbe vett a keszthelyi csendőrség.
Bikárdi Liszttt a csendőrök Sopronba Jd-
Z A L A1 HÍRLAP
I936 január 24.

cérték, ahol a törvényszék most vonta felelősségre rablás büntette miatt A főtárgyaláson a vádlott rügy nyomorává] védekezrtt. A bíró-
saj? az eny hitó körülmények figyelembevételével másfélévi börtönre Ítélte Bikárdit. Az ite-!et jogerős.
Felhasította ellenfele szálát egész a lüléig
Gyenesdlás január 23. Véres kiraenc;e«ü vc-reked és játszódott le a minap Gyenesdiás községben.
Kormos István és Végh Lajos gyenesdiási lakosok már régóta haragos viszonyban vannak egymássá!. A két férfi ellenségeskedésének hátterében természetesen nó á''l. Igy azután magától érthetódik, hogy amikor összetalálkoznak, nem tudnak szó nélkül elmenni egymás mellett. Így történt a minap is. Ismét össze-ta''álkozvak és az egvik valami megjegyzést tett a másikra. Több se keSett, a következő pfta-
nathan olyan parázs verekedés támadt, hogy csak úgv porzott köríilöttük minden.
A verekedés hőében Kormos előrántotta a bicskáját és azzal a szándékkal, hogy orokke emlékezetessé tegye Végh Lajos előtt ezt a szóváltást, a szerencsétlen fiatalember szajat egész a füléig felhasította. Végh olyan sok vért veszített, hogv eszméletlen álíapothri szántották be a keszthelyi közkórhá/iu. ahol ápolás alá vettek.
A veres verekedés ügyében nyomozást indított a csendőrség.
Földrengés, szivárvány, villámlás
és dörgés Somogymegyében
Barcs, január 23. A keddre virradó éjjel 10 óra 15 perckor Babőcsán többen megdöbbenéssel észleltek, hogy kissé megrendült a föld. Két lökés rázkódtatta meg a földet, majd földalatti morajig következett, az épületek több helyen megrázkódtak. A kisebb méretű földrengés komolyabb ijedelmet nem okozott, mert a akosság legnagyobb része mir éjszakai pihenőre tért s a kettős földlökés a legtöbb helyen fel sem ébresztette. bár az épületek kissé megrázkódtak. Pár helyen azonban a mennyezet megrepedt s ott a földalatti mo-rajlás cs recsegés kisebb ijedelmet okozott.
Szénsázzal akarta megmérgezni mását
egy életunt keszthelyi asszony
Keszthely, január 23. (Tudósítónk jelenti:) Majdnem tragikus kimenetelű öngyilkossági kísérlet történt Keszthelyen. Az vok a szerencse. hog\ a szomszédok idejekorán észrevették és gyors orvosi beavatkozással ui került visz-szaadni az cetnek a szerencsétlen életűntat.
Sírsom Utvármc 33 éves keszthelyi lakos nz utóbbi időben úgy látszik kellemetlenségeken mehetett keresztül, mert napokon át komor arccal járt-kelt hozzátartozói között. Tegnap
alkalma! használta fei arra, hogy eldobja m:i-gától az életét. Bezárkózott az egvik szobába, ahol széngázt fejlesztett és várta a halált.*
A szerencsés véletlen úgy hozta magával, hogy közben hazaérkezett valaki, akinek gyanús volt a bezárt lakás és feltörte az ajtóti Sirsomnét ott találta eszméletlenül u szoba padlóján. A mentők súlyos állapotban szállították be a keszthelyi közkórházba, ahol az orvosok remeik, hogy sikerül megmenteni nz
védetlenül egyedül maradt a lakásán és ezt az | cetnek.
Felmentettek egy feltételes szabadsásra engedett,
lopással vádolt volt rabot
Zalaegerszeg, január 23 Különös kalandja akadt nemrégen Reizer Kálmán 43 éves nosz-k>pi napszámosnak. Reizert, akinek lopás és egyéb vagyon elleni bűncselekmények miatt
már sokszor \olt dolga az ország különböző vidékein a bíróságokkal, a zalaegerszegi törvényszék még 1932 tavaszán lopás bűntette címén 3 évre szigorított dologházba utalta.
r t
36 szemüveg, jó fényképezőgép
jó fényképkidolgozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoszakQzletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG.
ii i_mw
Egyeseket babonás félelem fogott''cl, mert a földrengés utáni napon délelőtt fél 12 órakoj*| az égen gyönyörű nyári szivárvány tűnt fel, már pedig arra még a legöregebb emberek sem emekeznek, hogy január közepén szivárvány tűnt volna fel.
A babonások uu''mára hajtotta a vizet az is, hogy délután 3 óra 40 perckor villámlott és dö/gött. amit különösen Barcson észleltek Ez-zcl a szokatlan jelenséggel egyidóben az idő teljesen nyáriasra fordult s egész délután záporszerű eső esett.
nagy választékban, legolcsóbban
Rádió és Villamos ságinál! Kossuth-u. & sz. (Kakas ház)
Ugyanott K á I ó c z y I s t v á n
villanyszerelési vállalata.
Rádiókátalakitása és javítása
A soproni fegyház, amely egyúttal a dunán-tú''i kerület szigorított dologháza is, a múlt év december 12-én Reizert feltételes szabadságra bocsátotta és utasította, hogy állandóan a szülőfalujában, Noszlopon tartózkodjék. Néhány napi ott tartózkodás után Reizer a de-vecscri főszolgabírótól engedélyt kért és kapott, hogy a felesége lakására. Bálványosra költözhessek.
Az utolsó napon, amelyet Reizer Noszlopon töltött, december 23-án énei ismeretlen tettes sek feltörték Pap Mihály noszlopi gazda padlását és onnan sonkákat és szalonnát loptak. A devecscri csendőrörs jól ismerte a többszö. fősen büntetett előéletű Reizert és mindjárt ót gyanúsította a betöréssel. A csendőrség ki-kutatta új lakóhelyét és Szilveszter napjáij a somogymegyci Balaton földváron, ahová kocsisként szegődött el, letartóztatta és tekintettel arra, hogy a zalaegerszegi törvényszék a dologházba utalással Reizer minden ügyében illetékes hatósággá vált, a zalaegerszegi törvényszék fogházába szállította január 2-án..
A za''acgerszegi kir. ügyészség lopás címén emelt Reizer ellen vádat és kérte a dologházba való visszautalását. 1
A za''aegerszegi törvényszék a szerdai főtárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás lefolytatása után a vádlottat felmentette, mert igazolta, hogy a betörés idején már Zircen tartózkodott, lakóhelyét pedig főszolgabírói engedély alapján változtatta meg.
Á jogerős Ítélet kihirdetése után a törvényszék elrendelte Reizer azonnali szabadlábra helyezését.
A zsákmánnyal távozó betörők még barátságosan üdvözölték a mit sem seitő
károsultakat
Zalaszontgrót, január 23. (Tudósítónk jelenti:) Vandái pusztítást végzett hétfőre virradóra három betörő Nagy István tekenyei gazdálkodó hegyi pincéjében.
A betörők álkuks segítségével behatoltak az éjszaka folyamán Nagy István pincéjébe, ahonnan különféle szerszámokat, nagytneny-nyiségű bort és élelmiszert vittek el magukkal. A betörök, hogy még nagyobb kárt okozzanak a gazdának, majdnem az egész szoba berendezését szétrombolták. lg)- többek között azokat az edényeket, amiket nem tudtak magukkal vinni, egyszerűen összetörték.
A károsult gazda, aki ezen az éjszakán ugyanezen a szőlőhegyen levő másik pincéjében tartózkodott, csak hétfőn reggel fedezte fe! a betörést. Nyomban jelentést tett a zala-szentgróti csendőrségnek. Elmondotta közben azt is, hogy ó azon az éjszakán három gyanús, < alaposan felpakolt férfivel taalkozoit, akik még • barátságosan oda is köszöntek neki. Nem, tartja lehetetlennek, hogv épp a betörök haladtak cl mellette.
Ezen a nyomon elindulva kezdte meg nyomozását a csendőrség és rövidesen megállapította. hogy va''óban igaza volt a károsult gazdának. Azon az éjszakán valóban a saját betörőivel találkozott össze.
Kiderítette a csendőrség, hogv a pince betörést Tóth Sándor 22 éves. Kertész Lajos 23 éves és Nagy István 27 éves tekenyei fold-, művesek követték el, akiknél a házkutatás során megtalálták az elvitt holmik nagyrészét.
Csütörtökön reggel mind a három betörót, az összes bűnjelekkel együtt, megbilincselve kisérték be a csendőrök a zalaegerszegi kir. ügyészség fogházába.
1936. január 24.
:-—p!
ZALAI HIRLAP
Fuvardíj kedvezmény
az állatállomány teleltetésének megkönnyítésére
A földművelésügyi miniszter a következő rendeletet intézte a vármegyei gazdasági fel-ügye''óséghez:
»Tudomásul és a gazdaköziVnséggel a legszélesebb körben való meglelek'') közlés végett is értesítem a felügyelőséget, hogy az ország egyes vidékem mutatkozó takarmányhiány következtében az Ínséges terueten lévó állatállomány te''eltetésénck megkönnyítése céljából a m. kir. Kereskedelemügyi miniszter úr 1933 december hó 10-én 62.S44 szám a''att a MAV-hoz intézett leiratával a te emelésre más
gazdaságba, inajd pedig utóbb az eredeti feladási állomásokra es feladó címére visszafuva-rozott szarva> marhákra 25<Vo-os fuvardíjmérv séklcst engedélyezett.
A szóban levő fmar díj kedvezmény akként fog érvényesíttetni, hogy az odaszállttásnál a díjszabásszerü rendes, visszafelé pedig 50°/o-kal mérsékelt fuvardíj lesz fizetendő. A szóban levó kedvezményt a kereskedelemügyi miniszter úr visszavonásig, de legkésőbb 1936 évi április hó 30-ig engedélyezte.«
L í ..1 ,i
— Scbless István a rádióban. A berlini rádió meghívta Schless Istvánt, a jelenleg Németországban élő magyar feltalálót, hogy »Az éneklő kő« címen tartson előadást találmányáról, a most forgalomba kerülő újfajta gramo-fonlemczről, amely szintetikus útoci ekiálított márványból készül, nem törik és szinte korlát-lítn életű. Az előadás február efc»ő feében lesz a berlini stúdióban.
— Gramantfir Margit előadása. A MANSz za''aegerszegi csoportja az elszakított területekről előadássorozatot állított hazafias és kul-túrá is törekvéseinek programjába. Két elóadás már volt a kereskedelmi iskola nagytermében; a harmadik elóadás vasárnap lesz délután 5 órakor, ezúttal a városháza nagytermében. -Előadul a MANSz központja küldi ki a kér dés országos tanulmányozóját, Qraraarrtik Margit tanárnőt, aki »Társadaltnunk feladata, áz elszakított magyarsággal szemben« címmel tartja meg előadását. Az előadást szavalatok egészítik ki. Be''épődíj 20 fillér, amennyit a Közművelődési Egyesület szed, mivel az előadás annak rendezésében történik.
— Az izr. Istentisztelet Zalaegerszegen péntek délután 7*5 órakor kezdődik.
— Továbbra b enyhe időt Jősol Hankó professzor. Haaikó Márton pécsi reáliskolai tanár a január 20—31. közötti időjárásra vonatkozólag az alábbi jóslatot adta ki: MagyÍrországon január 20—31. kőzött az időjárás az időszaknak megfelelően, az átlagoshoz viszonyítva, nappaj még mindig elég enyhe marad, főleg a dé.i részeken. A hőmérNékiet alig szik a mínusz öt fok a''á, de egyes helyeken a plusz öt fokra is emelkedik, éjjel az eddigi fagyok
— Bág^-adt, levert, dolgozni képtcVsa egyéneknél reggel éhgyomorra egy'' pohár termer szeles «Ferenc József» keserűvíz nagyon jót tesz, mert a gy omorbé!csatornát alaposan kitesz, a be''morgást csakhamar megélénkíti, az emésztócsatomában összegyűlt sa''akot kiüríti, a vérkeringést szabaddá teszi és a gondolkodó-és munkaképességet emeli.
mérsékelten fokozódnak, fóleg északibb réi ken, ahol két-három erős fagy is várható. Az eddigi hőmérséklet után sok, kiadós cs egyben tartósabb esőzés, ületve havazás nem várható.
— A Gicseji Hét sikerének a tükre lesz a Üöcseji Gyöngyös Bokrétának a bemutatkozása a ZTE íebruár 1-i vidám farsangi estjén. Ha jól akar mulatói, okvetlenül meg kel hallgatnia.
— ítélethirdetés. Berke Károly zalateskándi földműves a múlt év tavaszán cipőket lopott a za alövói országos vásáron az egyik cipész sátrából. Cselekményéért a za''aegerszegi törvényszék 2 havi fogházzal büntette. Ezt az itéétet a győri ítélőtábla most helybenhagyta. A jogerős ítéletét a törvényszéken csütörtökön közölték Berkével.
— A páratlan gyógyerö, ami az «IgmAadb-tan
rejlik,
Évezredek óta föld gyomrában érik!
— Mkiden magyar állampolgár köteles bejelenteni éJetének 19-ik évébe való be''.épó-sét annak az évnek január 31-ig, amelyben a 18-ik életévét betölti. Felhívja a rendőrkapitányság a Zalaegerszeg m. város területén lakó 191S évben született férfiakat és nőket, hogy magukat folyó évi január 31-ig a rendőri bejelentóhivatalnál beszerezhető bejelentőlap kitöltésével jelentsék be. A bejelentés megtör téntéért a szállásadó, ületve családfő is feldós. A bejelentés elmulasztása kihágást képez. A határidő leteltével a mulasztók ellen a törvény szigorával jár el a rendőrség. 1 —0
— Nagyszerű élményben kaz része, ha eljön február 2-án az iparosok műsoros táncestéi lyére az Arany Bárányba, mert a remek mű sor nagyon sokat igér és meglepő újdonsága lesz a művészi balett együttes stílusos ruhák ban. Hangverseny után Horváth Józsi közkedvelt zenekara játssza a táncosoknak a jobbnál jobb talp alá valót.
VÖRÖS P1MPERNEL
Srebb színészi produkciót a világon nem láttak még
— Liceálb előadás a Zalaegerszegi Izr. Jótékony Leánycgylet rendezésében. Csütörtökön este j/49 órakor a hitközség tanácstermében dr. László István nagykanizsai rabbi tart előadást: A talmud és a ma zsidósága címen.
— A h&ikcrt gyümölcsleraiűsztéséröl ír a
Növényvédelem és Kertéízet legújabb száma. Cikkeket közöl még a dióterraesztésról, a verébmentes fészekodukról, a gyümölcsfák öncsonkításáról, a gyümölcsös kert téU védekezési munkálatairól, a legújabb hűtóházj tapasztalatokról, a szóló kordonra üve léséről, a korai bab termesztésről, a kaktusz szaporításáról és kezeléséről, az idei enyhe tél növényvédelmi jelentőségéről, a körte alanyairól stb. A dúsan illusztrált, színes gyümölcs* épet közlő két szaklapból a Növényvédelem Idadóhiva-ta''a (Budapest, Földművelésügyi Minisztérium, V., Kossuth Lajos-tér 11.) a Za''ai Hírlapra vaó hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot.
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nagy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben. Rákóczl-u. 6.
Bőrkabátoknak: HXOIL. Téli Cipőnek: FÓkSZSirtl
Bálra
frakking 9*80 lakkcipő 13.50
gallérok, nyakkendők. zoknik. sálak
a legujjab divat szerint a
— Nyílik az ibolya, a Jácfctt. Az alvó természet gyorsan ledobott hódunnája alatt szuny-nyadt virággyőkerek közül hol itt, hoí ptf bontakoztak ki a lanyha tél virágcsodái. Ba-latonfenyvcscn Szabady Károly ny. főjegyző kertjében nyHott ki az illatozó ibolya, a ba''a-tonmáriai igazgató-tanítóéknál pedig jácintok csattantak ki te jes pompában.
Ne felejtse cl: február 2-Dui tu I páros-bü napja!
VÖRÖS PIMPERNEL
Orczy Emma bá őrtő regénye filmen
]
— A Gcorgkon Kör szakülése. A keszthelyi gazdasági Akadémia Oeorgicon Kőre január 16-án tartotta VI. szakülését. Horváth''Judit
III. e. ha''lgató »A tagosítás rövid is mertetése« címen tartott igen érdekes leolvasást, melyben ismertette a legújabb tagosítási rendeletnek intézkedéseit. Majd Tárczi Zoltán akad. gyakornok »Birtokpolitikai célkitűzések* címen a birtokpolitika aktuális kérdésesről tartott értékes és érdekes fe''olvasást. Végül nagyarányú vita indu''t meg ama kérdés felett, hogy milyen munkásokkal fedezzük a mezőgazdasági üzem kézimunkaszükségletét, amelyet Parragh Attila III. é. hallgató vezetett be. A felvetett vitakérdés befejezését többek hozzászólása után a legközelebbi szakülésre halasztották.
— Baleset «zénapré>dlés közben. Súlyos kimenetelű baleset történt Kcrkaújfa''u községben szénaprésc''éí közben. Itt segédkezett Németh József 22 éves kerkaújSa''ui földműves-legény ts. Munka közben vajami igazítanivaló akadt a húzó-köteleken és amíg Németh ezt akarta midbe hozni, a !ovak megugrottak. A szerencsét''eti Németh József baikarja úgy a köte''ek közé szorult, hogy caíatokban tépték le róla a húst. A mentők súlyos ál4 szállították be a za''aegerszegi közk<
— Ne clgarettácnok az Agyfon! Majdnem komolyabb következménye lett az ágyban való ágarcttázásnak. Burbucs János nagykanizsai cigányzenész ittas állapotban ment haza és lefeküdt. Elalvás előtt azonban cl akart még szívni egy cigarettát az ágyban. Közben elnyomta az álom, a cigaretta kiesett a kezéből és meggyulladt az ágya Hozzátartozóinak szerencsére még idejekorán sikerült a lángok közül kimenteniők a vigyázatlan zenészt.
— Az öregcsefkéxz Klub február 8-i kalikóbálja meghívóit már szétküldötték. Páholyok kibére lése Hajba Kálmán (vármegyeháza) h. vezetőnél eszközölhető.
— Időjárás: Ma délután és éjjel nyugat felől szél, tok hetyegi gyenge fagy. Péntetea déWött újból élénk «3, a hegyeden zápor-szerű havazás. A szétvédett helyeken ködképződés. A hőmérséklet valószínűleg nem változik.
VÖRÖS PIMPERNEL
Főszereplői: Merie Oberen és Leslie Howard
\

19 6. január 24.
¿zinház
Fendrik i tfolt egyszer £gy asszony
A tegnapi este ünnep volt, sznugyc Eger szegnek, szívügye ennek a lopnak. Ma egy kicsit kilépünk a színház-rovat szúk kereteiből.
Fcndrik Ferenc darabját ugyanakkora közönség r.ézte végig, mint amekkora még megnézte volna, ha jegyet kapott volna. Családi «kapcso a:ok révén nagy ese mennyé nőtt elö-Vrló műkedvelő előadásokon szoktunk látnt ilyen szép, ilyen lelkesedő közönséget Amikor mindenkinek még valami ku!ön köze » van a színpadhoz. Amikor nem csak érdeklődik. hanem rajong, büszkélkedik, szeret. Büszkélkedve, szeretette! tele nézett a színpadra a fényes közönség. Minden réteg, minden osztály, minden helyi ''zord fenség». Mint egy nagy család, amelyiknek először cselekszik va''ami nagyot a dédelgetett fia. Feri e lap hasábjain »Magánügy- címen ar. irta, hogy csak néhány hű, jó barátja jelenti neki Zalaegerszeget. Melyen meghatva korjigáljuk Feri tévedését: egéiz Zaaegerszeg kirárta a szívet, a polgármester szcp, szíves beszédében egész Za''aegcrszeg ünnepi megindultsága csillogott. Ezt a mély, átérzett szerereiet Fcndrik Ferenc nevében köszönjük. 4 ''
A darab? Igyekszünk tmndent összevetni, budapesti közönségsikert, budapesti sajt6kritikát és za''aegerszegi sikert. A pesü kritika langyosan fogadta, jóoidula''ű vá''lvercgetéssel, a közönség pedtg. Pesten is. Zalaegerszegen is, zajos, tomboló tüntetéssel. S hozzá kell tenni va''amrt: a színészek is lelkesen fogadták, a színészek, akik játsszák, szintén szívügyükké tették. Hol van hát itt a hiba? Véleményünk szerint Fendrik Ferenc ismeretlen voltában. Nem a pesti sajtó előtt bontott vitorlát, hanem előttünk. Nem ók látták a fejlődését, hanem mi. Nem ók tudják, hogy ebben a darabjában most már csalhatatlanul ott van az a bizonyos oroszlánkcröm, hog> expressz*.empó>al halad, csiszolódik, |iog) mondanivalója egyre több. egyre súlyosabb, egyre költőibb, — hanem mi. ök kaptak egy darabot s a pesti kritika szíva; rágós, fölényes cinizmusával ezt az egyetlen darabot \ ették tudomásul az egész Fendrik Feribő .
''Nem irt szédületeset, roppant nagyot, és az a pesti sajtó, amelyiktől Bús Fekete urnák, meg annak a jxik-sok pesti szinmű-esztergályosnak a szinházi világ mai bonyc^mt^ábirin-tusában állandóan kijár az obligát dicséret, — nem tudta bevenni, hogy egy ismeretlen fiatal-ember vidékről szó nélkül betör az ó tiszta.
becsületes kísérletével. Azaz: néhány jobbindu-latű kritikus megértette, bever.e. A darab meg is bukhatott volna. De nem bukott meg. Tehát volt benne valami. Ezt a valamit a kritikusok ngy kerü''gették, mint a forró kását. Beszéltek naiv meséről, Karaéliás hölgy-kópiáról, nem gorombán, jóindulattal, magas jóindulatukból azouban az óvatosság tükröződött, nehogy nagyon ellentmondjon a kritika a bekövetkezhető vastapsoknak.
A vastaps bekövetkezett s igazolta Fendrik Ferencet. A valami benn van a darabban. A valami: egy fiatál tehetség feszültsége, ami utat tör, tnegvillámlik s megköveteli, hogy észrevegyék. A téma nem fontos. Ahogyan elmondja, az a fontos. Művészien mondja eh, nagy színpadi készséggel, frissen, elevenen.
*Jó asszony lennék« — ez volt a darab eredeti címe. A nagy nő, a nagy félvftagi a hős, akibe beleszeret halálosan egy tiszta, naiv fiű. A hú naivabb, valószínűtlenebb, mint ke''lene, kissé túlzottan romantikus; a nagv nő k romantikus (meíyik félvüági nőben tjem dühöng a romantika?), íjó szeretne lenni igaz szerelemmel szeretne megtartani magának a fiút IX- o*t va-i a markánsan megrajzolt Volff, aki kitartja, ott var.. a kedves, tökéletesen megrajzolt Angyala fc^.n leány, aki ugyancsak szerelmes a ott >an ¿lz egész múltja és szerela^lképzelésének''"egész való-színűtlensége, erőiíettsége. Ez a ha''álos szere-Isin veszélyeket igér. Kitér előle a nagy nó, eluuzik. A kétségbeesett fiú mellbelővi magát'' A körházi ágyon fekszik, tépett illúziókkal^ Ííjcsit öregen, kicsit életet-tanulian, amikor
megjelenik Angyal s végtepen kibom.ik be.cj-e a fiú :ránt érzett szerelem. Jon a nagy no s egy hata'' szerelmes lánrt talál a ^ú me-etí. Nekiadja. lemond. Itt jó. itt nagy igazan, ammt csendesen e''megy. Oh, nem hal meg. mint (lauthier Margit, csak elmegy, jóság- es tisztaság-kísérlete roppant kudarcával ott marad a fiú meg a lány. keserűen fájó hejyi-endben. s a nézőnek összeszorul a torka, mert ez a je''enet remekül - élet. & a darab is: élet. Néhol vontatott, hosszadalmas dialóg-jatt, hatást kereső, pesti szájízre szabott s^e.-lemességeit nem vehetjük figyelembe S''nem vehetjük figv elembe a fiú túlzott raiyködasát sem. Sajnáljuk, alanck nem tetszik. / Fendrik Ferenc nem mondta. hog> iskolai, tanításra alkalmas klasszikus remekművet alkotott. O csak egy darab életet (s hiába rhondják. egy kis — iroda''ma* hs) vetített a színpadra. Többet adott, mint a Bús Feketék. Szebbet adott. Igajabbat. £s miert ne? Miért ne egyszer mű- az lijaJc. a vidékiek, a frata''ok, m ismeretlen Fcndrik Fercrcck''5...
Az előadásban a nagyszerű, áldozatkész Darvas társulat maximumot adott. Agav Irént, az országosan ismert cs szeretett művésznőt hívta nttg Angva'' szerepére, amelyet a Vígszínházban is ó játszott. S az együttes úgy simult a vendéghez, mintha ugyancsak a Vígszínház színpadáról jött volna valamennyi
Dolgos Ida hősiesen győzte Ic a nern rászabott nagy nó szerepének összes nehézségeit. Mindent belenlotí játékába. Haik otganuma a legfinomabb árnyalatokig színesen játszik az érzés-húrokon. Első perctől f<?gva mély megértéssel néztük. Mozgása, eleganciája, sze-repbeolvaJtsiga a legnagyobb elismerést érdemlik. Ágay Irén, a drága Angyal: nagy élmény. Ahogy szelesen bcfti\ csacsog, komoly--kodik, fiúskódik. felvág, -- ez utolérhetetlen. Ezt csak Agav Irén tudja így. És amikor a kórház: ágynál mind jobban kibújik belőle a szerelem, amikor odaáll a fiú mclé, új útra indu''ó társnak, ebben a néhány jeleneiében annyi a drámai erő. amennyit egvct''cn film-., jében sem adott soha. és elegáns. Nagyon szép. A nézőnek kibuggyanik a könnye ettől i szépségtől és tombolva tapsol a színház, újt> n»eg újra szalad a függöny...
A fiút Nádasy József (civilben DoJgos Ida férjeura) adta. A naiv. ügyetlen, félszeg fiúból egy kissé még félszegebbet csinált, de ezt elfeledtette az a szuggesztív erő, ahogyan el tudta hitetni velünk a rajongó, bolond szívét, a szívét, minden fél szóban és minden mozdulatban, hej. kritika, kritika, — menv-nyire igaz ez a fiú, mennyire valóság, raewiyi-re magunkra ismerünk valamennyien .benne! Csak letagadjuk! Fendrik és Nádasy elvezetnek mindnyájunkat ahhoz a bizonyos Dorian Grey arcképhez, amikor még nem voltak rajta ráncok!

Díjtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
Horváth Jenő biztos kézzel építette fej maszkban és játékban a «agypénzű Volff ját, Simcnfalvi pedig az öreg élósdiét, aki mint megszokott bútordarab lábatlankodik a nagy nó nagy forgalmú életében. Nagyon £gyeeav* méltó volt Pálffy Marika ,az ápoUiuó. Több-szor szeretnénk látni. Kovács Ica, a szép és Antal ff v, a fcss tűzérönkéntes, a darab Jeg, első jeleneteiben ananászos mohó szerelme», kedésükkel sok derűt jelentettek. (Ime, itt is t darab egy értéke: a leét szerelmest beállítja Fendrik egyrészt kontrasztnak a másik, súlyosabb szerelemmel szemben; ugyanis az ön-kéntes úr azonna'' átvág minden érdeklődésével az asszony hoz, mikor az megjelenik, másrészt az önkérf.es érdek''ódésével mintegy aláhúzj* a felszeg fiú villámszerűén becsapott szerel-mének jogosságát. Otthon van színpadqu a Feri!)
Jó volt Horváth Gyula, Darvas Vilmos, Radnay Irén, Kiss Ilonka. Jó volt mindenki. Za''aegcrszeg közönsége nevében-ezt a parádés. felejthetetlen, szép előadást a Darvas társulatnak hálásan köszönjük.
Rengeteg tapsot ha''lottunk. Soha még eny, nyit. És virágko-arat lajx>tt a kedves Agay, babérkoszorúkat a Fendrik Feri. Ha nem is látszott, egy-egy levelet Zalaegerszeg minden egves po''gára tett hozzá. Szeretetből, birtatí-SUÍ... * ; • (Sir)
Ag^y Irén érdekes frizurája tegnap este már a színpadra lépése első pillanatában meg. ragadta az asszonyok figyelmét. A kitűnő művésznő hálás is volt érte ijuhász Manci zalaegerszegi hölgy fodrásznak, akinek a következő sorokat adta emlékül: A szép frizuráért hálái köszönettel Agay Irén.
HETI MŰSOR:
''¿3-án, csütörtökön: Az igazi asszony; opo. rett.
24-én. pénteken: Egy, nő, akinek mu''tja van,
vi CK
(Megyeházzal szemben)
V25-én, szombaton: Három ember a lióhan, operett. * * T
2ö-án, vasárnap délután 3 órakor: Tavasa mámor, operett; délután háromnegyed 6 órakor: Aki mer, az nyer, operett; este fél 9 órakor: A csúnya iány, operett.
27-én, hétfőn: Jávor Pál vendégszereplésó'' vei: Aranyifjú. Himyady Sándor bűnügy- története.
28-án, kedden: Három ember a hóban.
29-én, szerdán: Bécsi tavasz, operett
A színházi bérlőket, a szinpártoló egyesük*
tagjait kéri a színházi iroda, hogy hétfői jegyeikről legkésőbb szombaton déli 12 óráig gondoskodni szíveskedjenek, mert az óriási érdeklődés iniatt nem ál! módjában a színháznak a bérlők számára szombaton túl jegyeket fenntartani.
Szinházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszeNcnyeifiÖ naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszelvék
riyeket fé! l-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokon pom°-an negyed 9-kor kezdődnek.
— Vendéglősök és szállodások mozgalma- A
magyar szállodások, vendéglősök és korcsmárosok országos szövetsége a Oöoaeji Héten Zalaegerszcgai megtartott n^gygyülésének határozatából kifolyólag azt a kérelmet terjesztette a kereskedelmi miniszter elé, hogy korcstnárosipart sorozzák a képesítéshez kötött iparok közé. a budapesti szállodások vendéglősök ipartestülete pedig azt kérte, HogT a korcstnárosipart — amely tudvalevően abban különbözik a vendéglőst pártól, hogy a korcsmában általában csak hideg ételeket lehet árusítani — szüntesse be és adja meg a lehetőséget, hogy az átminősíthető legyen vendéglős iparrá. Az előterjesztéseket a minisztef ''ekuldötte a soproni kereskedelmi és iparka-mar.''hoz vc''eménynvilvánítás céljából. I
36.január 2.
ZALAI HÍRLAP
A környék legmodernebbül berendezett
autójavító
üzeme és garage
Bosch service ffhhumulátor service
FAQ golyós és görgőscsapágyah.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
ERDÉLYI JENÓ
gépipari vállalata
Zsflaegerszeg. Telefon 43
Nacy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghető, magas kalóriáju ffltö szenet nálunk vásárolja.
100 hg. la hazai szén
SZEKÉR IMRÉNÉL
Telefon: 89.
Teáséi- p r ó b a f ű t é s t alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. fc
ELTÖRPÜL
mindenfajta világítás az
Aladdin
petrolemiáz-linpa
ényéveJ szemben.
Kapható:
HEINRICH W. és L.
cégnél
Zalaegerszeg. Telefon 161.
I*.
erő. zamat
GYARMATI
kávé
frakking

mellén*, gallér. nyakkendőf a legszebb
kivitelben ♦
PÁL ÉS INDRA
cégnél Zalaegerszegen Telefon: 170.
rAdió
Csütörtök, február 23. Budapest I.
6.30: Kt a művelt ember. Joó Tibor dr. előadása. 7: Hanglemezek. 8.30. A Korál Ka-m aratársaság hangversen vének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 10.35: Bura Sándor cigányzenekara muzsikál. 11.20: Erőss—Sovinszkv jazzene karának műsora. — 11—12: Csak a berlini rádióállomás részére: Sárai Pemér cigányzenekara muzsikál, Orbán Sándor énekel.
Budapest II. 5: Az angol irodalom, .szettemé. Hamvas Béla dr. előadása. 6: Angol nvelv-oktatás. 7.40: Munkásfélóra. 8.30: Hangicmc-yk.
Péntek, jaiuár 24. Budapest I.
10.20: Időszerű szeme. 10.4b: Ifjúsági közlemények. 12.05: A József nádor 2. honved gyalogezred zenekara. 1.40 Csülérv Béla hegedül. 4.10: Diákfelóra. 5: Lakatos Tóni és Misi cigányzenekara. 5.50: Sport közlemények. 6.30: A -Száz. könyv* sorozatban SchöpHtn Aladár beszel Herczeg Ferenc »Bizánc«-ár&.
6.50: Víg Orörgy szaxofonozik. 7,10: Külügyi negyedóra.^7^5: Az Operaház előadásának közvetítése. Vtrdi: Othelló. 11.05:Tánc-lemezek, Jy
Budap»$t II. 5.30: Gyorsírótanfolyam. 7.13: Berciid Endre szalonzenekara.
MOZI
A magyar alkotó erő világraszóló diadaia á
VÖRÖS P1MPERNEL.
Magyar író: Orczy Emmi bárónő regényéből filmre írta a magyar Bíró Lajos, a világhírű magyar rendező: Korda Sándor mesterműve.
A francia forradalom vérzivataros napjai elevenednek meg a
VÖRÖS P1MPERNEL
izgalommal, szenvedéllyel fűtött jeleneteiben.
A világ legszebb asszonya, Mcrlc Oberon játssza a film nóí főszerepét; a címszereplő LesÜe Hovvard, minden idők legkiválóbb jellemszínésze.
VÖRÖS PIMPERNEL
az évad legszebb, legművészibb, legizgaimn-sabb filmje.
Premier szombaton lesz az Edisonban.
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás lakás parkettává, v ízvezetékke! kiadó. Bővebbet Fuchs és Grósz-náL
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY OAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobával) azonnal ki-adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
GRAHAM PAIGE hathengeres, xnégyü5éses, csukott személyautó január harmincadikáig eladó. Cím: Oppel Andor, Keszthely.
Figyelj!
Havas
kézimunka-és szőnycgfonalai.
Babiruha kOlöokgeaségd
legmegbízhatóbbak.
rfdjfgy
Vass Lalos
irás és ékszerési
Zalaegersreg, (a meo« háxzal ii ember)
OLCSÓ és MEOBIZHATÓ
TIKI
Göcsejiek
órása és ékszerésze.
Legprecízebb órafavltö
OflXiJf
Varga La|os (Tiki)
űrás- és ékanréta
Rákóczi ut 5. sz. I r 6 Q é p
és txámláMfép uakflztet
ERIKA oj táska gép
P 175
Remington írógépek bizományi lerakat*, favfcátok, benzlahlrdófa, ¡''.karban tartá*. — Arany, etó*l ékszerek, diutárgyik
HORVÁTH MIKL.VS aranyműves, írógép raí-»xerész. Zai»e«en.cu (Mindi patika m*J.etl) ——— i
A BUDAPESTI £RT£KTÖZSDE VALUTA £S DEVIZA ARFOLYAMA!.
Talttak
Hrbtí <
Angol fon: Belga lr. Cseh i orr" * Dán karóra Dinár Dollár
J6 65 16 9* ^•9057-50 I4 15-U35 74-35-75''15 7 tO-7"95 529 f0-339 00
rrancia frank 2?3^-22"5r ítolla-híi 229\?^-23!3P .cnícytl rloty 63 70-e-4 3l> ,.eu 3iX>-3*15
4*0-4 15
Jra 2*90-30-25
Viárk: 136-I37-6Ü
icuét korina 83 70-94-60 Osztrák schilling 8>®70 Srájd frank 110-70-! 11-65 Svéd korona «3 80-86 70
Amaterdarr
Relrrád
Berlin
Bukarest
BrQMZd
Kopenhá*»
(Hiló
Lordon
Miaño
Newyorit
Pán»
Prága
Sióit*
Stodwolm
Vanó
Wien
Züricft
2295^130 7*2-7''« I35&V-IJ6 80 >41-3 40 79 20-7S/90 76-1 ''>-»47 SV5C-T65Q I7C&-11 29-^j W20-347 1Q 22-32-22^0 l#«7-17-07 4-11-4 ll
64-4 5-ö-aa
UlUJO-IU«
3MŰ
BUDAPESTI ÍERMÉNVJELENTÉS-
Búza (Usiavidttcn 77 kg 18 15 -1820. 17 65-
17.80 (tiiZT.) 78 kz 18 10-18-35, (e«réb) »790-1805. 19 kg. (tiazY.) I835-I8t>\ (e*yéb) lfr05 - Ifrfc) (1»>it ) 80ht. 1865—1890, (egyéb) Í83C-1840, rot» (pe .».) 1600-16.0. -roa uj 17C-160Q, aöriroa 1800-19 00. tab I7.5fr'' I7 6\ tedien 1545 15.56. outa*ot;a 1250 1263 tranyut" ¡^yeagébb. forgalom : csekély.
UHWKrttHM )»«4l MMi iKIIItt* Pt»I« jk»Oi
a mnmii ni«^ > uyiioi atr* I 0i*0 kUarkM jCutír
K««nk«ri l«««»« i ftOZWtZJTV UlS.''iO
MM«I ím****. rmjLSO* jOZitr
íintai i JILU IlilT-ta

Alkalmi alándéknak
könyvek
diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben
6
ZALAI HÍRLAP
1936, január 24.
I
Kelengye árusítás 2 kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig
teljes erővel megindult!
A „Fehér január" vászonárai:
B. S. vászon: könnyebb minőség:, Jenszerű kikészítés métere Balaton gyöngye; ismert jó minőség négynegyedes motoré Balaton gyöngye: kompiét szélességben Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere Hableány: fehérneműre es ágyneműre kiválóan alkalmas métere Hajnalka: finom fehérneműre es ágyneműre métere Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre Attila: erős duplaszálu, sürüszővésű ágyneműnek métere
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere
ugjanaz duplasz les, legfinomabb métere
Ferseny lepedővászon: kőzopmmőségü métere TakáCS lepedővászon la: kitűnő minőség métere
ugyanaz sűrű szalu nehezebb minőségben métore
Extra — Extra takácslepedó: dupla erős. sodrott szalu métere
P. 0.88 p. 1.— P. 1.10 P. 1.20 P. 1.40 P. 1.60 P. 2. — P. 1.80 P. 180 P. 4.80 P. 1.90 P. 2.80 P. 3.20 P. 4.—
Paplanlepedók varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban 1
Törülközők 50 minőségben 1
Schutz Áruház
i
Nyomatod Kfám Ajostoa könyvnyomdájába, Zatesgenaa* Széchenyi-tér 1. Tefcta tJL
E évi 1936. 20. szám.
lanti ár 25. Szombat
^em

iá »
Szerkesztőségi telefon:
P OLITI KAI NAPILAP
Nyomdai telefon: 13/.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda tesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: 1 hóra UO, 3 hóra 6 hóra tf pengő. -— Hirdetések megegyezés szerint.
György király a ravatalon

London, január 24. V. György koporsóját szállító különvonat csütörtökön délután érkezett Londonba, ahol a Kingscross pályaudvaron és környékén beláthatatlan embertömeg várta. A szalonkocsiból elsőnek V11L Edward király szállt ki, majd pedig kiemelték a koporsót és azt ugyanarra a hatlovas ágyútalpra helyezték, amely egykor VII. Edward koporsóját vitte. A koporsót azután leborították az angol lobogóval, amelyre egy fehér-piros szegfűből összerakott keresztet helyeztek. A koporsót, amerre csak a gyászmenet elhaladt, az utcák két oldalán álló embertömeg mély fejhajtás^al üdvözölte. A gyászmenet élén k>-vasTeíxiör osztag ha''adt hófehér lovakon, maid az ágyútalp következett a koporsóvaj, amelyet a király és fivérei, majd az udvari méltóságok kisértek gyalogosan, míg az özvegy királyné és a hercegilök gépkocsikon kisérték a gyászmenetet. A koporsót a Westminster apátság csarnokában felállított és bíborral bevont katafaikra helyezték. A katafalk előtt ezután a canteibury-i érsek rövid imát mondott Az alig tlz percig tartó istentisztelet után a gyászszertartás véget ért. Az angol törvényhozás tagjai egymásután vonultak el a koporsó előtt, mélv főhajtással búcsúzva az elhunyt uralkodótól.
A nagyközönség ma reggel 8 órakor kezdte meg az elvonulást a koporsó előtt. Ugy számítanak, hogy óránként mintegy 18.000 ember''hajthat tejet a katafalk előtt.
Boris bolgár király Londonba utazik, hogy
temetésén. Viktor
Emánuel olasz királyt a piemonti herceg képviseli a temetésen.
Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás tegnap személyesen kereste fel a budapesti angol követet, hogy részvétét fejezze ki V. György elhunyta felett.
Az angol felsőház
tegnap délutáni ülésén a lordkancellár felolvasta VIII. Edward király trónralépéséról szóló üzenetét, majd a főpecsétőr a felsóház nevében részvétét fejezte ki a királynak és az özvegy királynénak V. György halála felett és hűséget fogadott az új uralkodónak, a canjer-bury-i érsek viszont hóda*atát nyilvánította az elhunyt uralkodó emlékének. Az ezekre vonatkozó határozatokat a felsőház egyhangúan elfogadta.
VIII. Edward cksö uralkodói
ténykedése
az volt, hogy megkegyelmezett egy halálraítéltnek. Az uralkodó egyébként elhatározta, hogy legalább is egyelőre nem költözik be a királyi palotába, hanem megtartja eddigi lakását. A Buckingham-palota termeit oak hivatalos célokra veszi igénybe. Megemlítésre méltó, hogy V. György nem voh szabadkőműves, de VIII. Edward velszi herceg korában aktív szerepet játszott a szabadkőműves mozgalomban. Még ma is a sussexi nagypáholy fómesterc. Erről az aktív szerepén''»! most lemond.
résztvegyen V. Qyörgy
Zalaegerszeg város képviselőtestületének
alakuló közgyűlése
Mesvátafztották a bizottságokat
Zalaegerszeg, január 24. Zalaegerszeg váras képviselőtestülete csütörtökön délután tartotta czidei első, alakuló közgyűlését, Czobor Mátyás polgármester elnökletével, a tagok-élénk részvételével.
A Hiszekegy elmondása után dr. Mikula Szigfrid főjegyző felolvasta a virüs, a régi választott és az újonnan választott képviselők-névsorát, valamint az egyes virilisek meg-hizottainak nevét. A szombathelvi megyéspüspököt Jakabffy Antal, Fuchs Samut Grósz Imre, dr. Kovács Malvint Marton Ignác, Farkas Lajost (Nagylengyel) dr. Szekeres Sándor, özv. Dervalits Lajosnét Erhardt Elemér képviseli a közgyűléseken.
A polgármester
a képviselőtestület mtgalaicultnak jetentette kL
Örömét fejezte ki, hogy szép számban
4c 8 k
megszorításával lehelne enyhíteni, de a teher-biróképességet nem szabad figyelmen kívül hagyni, ezért inkább más eszközökkel kel! mego''dást keresni. A német exportvágás egy ilyen segítség a háztartási helyzet javítására. Féi éven át hetenként 200 sertést vágnak a közvágóhídon, darabonként. 2 pengős díjért.
Rendezni kell a f üggó kölcsön ö k c t. A 710.000 pengőn vi kölcsön ma is fennáll és konvertálásra vár. Fontos feladat a villamos szerződések megváltoztatása, valamint a kórház átadása a megyének. Ez
a három.fontos ugy jelenti a váró* tzanaláaii. Ha ezeket megcsinálja a képvisdótcstüet, elmondhat ja, hogy megtette köteességét
A kritikának, a határozatoknak tárg)üj-gosságát kérte
még a polgármester az űj képviselótcstülettól, majd Isten áldását kérte munkájukra és a
városra.
Ezután
A BIZOTTSAG-VALASZTASOIC
következtek, egyre fogyatkozó érdeklődés mellett A képviselőtestület tíz bizottságának tag. jai a következők lettek:
Jogügyi és pénzügyi bizottság: dr. Arvay László, dr. Bencze Imre, Bereczky Vilmos, Fridrik István, dr. Fün>t Jenő, Grósz Győző, Hegyi Kálmán, Indra János, dr. Jancsó Benedek, Kakas Ágoston, Kovács Károly, László József, dr. Farkas Béla, Rigler Mihály, dr. Rosenthal Jenő, dr. Szekeies Sándor, (L: Széli Győrgv, dr. Telman Sándor, Tóth (iyula. Varga Mihály, dr. Vizsy Lajos, dr. Woliálí J.Ü10S, dr. Zsidó Sándor, Zsuppán József.
Építési bizottság: BrandI Mór, dr. Beticzc Imre, Bereczky Vi''mos, Hegyi Kálmán, dr. Wo14k János'', Grósz Imre, KaJcas Ágoston, Láng Nándor, RigVr Mihály, dr. Zsidó Sándor, ifj. Dombai János.
Kórházi bizottság: dr. Bencze Imre, Bereczky Vilmos, dr. Farkas Béla, dr. Fürst Bé''a, dr László Dezső, dr. Roscnthal Jenő, dr. Schemmer József, dr. Szekeres Sándor, dr. Telman Sándor, dr. Zsidó Sándor.
Villamos bízottság: dr. Arvay László, dr. Bencze Imre, Bereczky Vi''mos, Fridrik litván, RigVr Mihály, dr. Jancsó Benedek, Hegyi Kálmán, László József. Kovács Káról}'', dr. Zsidó Sándor.
Közegészségügyi bizottság: dr. Jaiusó Benedek, dr. Rosenthal Jenő, dr. Farkas Béla, dr. Szekeres Sándor. dr. Lá^zo Dezső.
Számvizsgáló bizottság:-Kakas Ágoston, Kovács Károly, László József, Maver József, Zsuppán József. •
Temető bizottság: dr. Farkas Öéla, Horváth István, Kovács Ferenc, dr. Jancsó Benedek", Láng Nándor, dr. Németh János, Pehm József, Riszt Sándor, Sípos Dezső, Varga Mihálv.
Testnevelési bizottság: dr. Farkas Béla,'' Rig-ler Mihály, dr. Zsidó Sándor.
Nyugdíj-választmfriy. Tisztviselők: dr. Fülöp László, vitéz Nythcsy Ferenc, Marton lg1-náe, vitéz dr. Tamásy István; v.í''asztottak: dr. Zsidó Sándor, dr Schlemmer József, dr. Széli György, Zsuppán József.
Vfrüis névjegyzéket Összeállító és kügazltó bizottság: dr. Arvay l-ász''ó, dr. Bencze Imre, dr. Széli György, dr Zsidó Sándor.
A Laval-kormány volt tagjaiból
alakította meg Sarraut miniszterelnök az ui trancla kormányt
megjelentek s kérte, hogy minden gyűlés iránt érdeklődjenek a tagok, teljesítsék vállait kötelességüket. A bizottságok munkájának nagy fontosságát hangoztatta. Igen jelentékeny-ügyek - várnak a képviselőtestületre — mondotta. _ a háztartás nehézségeit az adózók | Sarraut nem a legnagyobb kedvvel vállalta
Páris, január 24. Lebrun köztársasági elnök Lavallal és Herriot-val folytatott eredménytelen tanácskozásai után Sarraut Albert volt miniszterelnököt bízta meg a kormánv-alakítással.
a megbízatást, azonban a porti tusokkal folytatott tanácskozásai során Litta, hogy kedvező fogadtatásra talál mindenhol és ezért nagy lendülettel látott hozzá kormánva megalakításához
Péntek reggelre már meg is történt az új
36 szemüveg, jó fényképezőgép
Jó fényképkidolflozás
BÁNFAI BÉLA

optika és fotosxaküxletébcft PÉCS. - ZALAWEfiSZIKL
koimány összeállítása. A fóbb tárcabit * köve tkeJö5 ismert nevű po''jtikusok vállalták: miniszter elnök és belügyminiszter Sarraut, á>«m-
ZALA HÍRLAP
minsszter Delbot, kiilügyiriinisrtcr f^m.had-u^-numsrtcr Pau''.-Bowcour. keresfcede.nn miniszter Bon ne t.
A Matin s=eriat Sarraut radikális alapokon nvugvó, dc középpárt: eg>nmmüh&dcsrv támaszkodó kormány mega''akitasán farad 1*-nácskozásait a pártköz békuekcnwr ben fogatja és hxpatdó bizonyos en flekken vséget tenni a kóaépfur toknak i> sarraut a kormánvában helvét kin áh fel a vo.t Lav* kor mán v számos tanának is. úgy hogy ^ eredményben az új kormán v Uva'' kormánv lesz, dc Laval nélkül.
Sarraut iwnisxierc-TOK ma dcielótí a köztársasági elnök elé térje«* jóváhajryfe gett az új kormánylistát
1936. január .
Angol repülőgépek . ,
kémkednek az abesszineknek
ELTÖRPÜL
mindenlajta világítás az
Alad din
peírileiffigáz-Uflpa
ényérel szemben.
Kapható:
HEJNRICH W.ésL. cégnél
Zalaegerszeg. Telefon 161.
Róma. január 24 A legutóbbi olasz hivatalos ¿extftiés szerint az entreai harctéren szerda óta heves ütközetek felyMk Oeralte üdékéről több törzsfőnök behódolt. A szomili arcvona-Ion Qrazian: tábornok NegeUlben megtette az e>só intézkedéseket a galla baranal vidék politikai cs katonai átszervezésére.
Deszta herceg a vereség mán közölte a császárra'', hogy csapataival a hegyekbe vonul vissza, mert odi az oasz harci kocsik nem követhetik. Nasibu herceg azt a parancsot kapta a négustól. hogy támadja meg az ola-sa»k jobbszámrét. Nasibu csapata: eöddszr-rsrrt Sarabane környékén táboroznak.
riraztan: tábornok csapatai a legutóbbi hadműveletek során két angol rrpüiógiépet figyelek meg, amelyek az oiasz csapfctmoahilartokró! állandóan tájékoztatták az ibesszin hadveze-ttSícéget. A Tembien környékén január 20-án megkezdett ütközet még mindig tart Azo''asz csapatok egyes helyeken igen fontos hadállásokat foglaltak el és több helyen visszavetették az ellenséget. Az abesszinek veszteségei Idea súlyosak, az eddigi megállapítások szerint több. mint ezer holttestet hagytak a csa-
tatéren. Az olaszbk sok abesszin harcost elfogtak és nagv zsákmányt ejtettek.
A népszövetségi tanác
tegnapi folvtatóUgos ülésén ai olasz-abesszin viszálv ügyében előterjesztett bizottsági jelentést vette tárgyalás alá. A bizottság a jelenlegi helyzetet nem találja rnegfdeőnck a béketárgyalások megindítására, de kötelességének ismert. hogy a viszályt továbbra is főelemmel kísérje. A tanács a bizottság jelentését egvhanguSig elfogadta
A* olasz kormány
rövidesen megadja válasza/ Eden angol külügyminiszter genfi emlékiratára. A válasz tartalma előrelátható. Rótna visszautasítja izt az álláspontot, hogy a francia-angol katonai egyezmény a népszövetségi eljárás körébe tartoznék.
Hull amerikai ku''ugyi államtitkár kijelentette, hogy az amerikai kormány nem szándékozik az Olaszországba irányuló olajkivitel megszorításában való részévételre vonatkozó kérdések taglalásába bocsátkozni.
Van-e valóban gazdasági javulás?
Zalaegerszeg, január 24. Az ellenzék, nem bízván a maga erejében, a tőmeghartgulat erejét is igénybe akarja venni, hogy az elégedetlenség moraja is igazolja az oly "aötétre festett tomegnyomort s azí a kockázatos állítást, mintha nem fedné az igazságot a gazdasági helyzet lassú, de fokozatos javulása. Szerencsére adatokká lehet fejeim erre az erószakoh támadásra, amely még a kenyér árának négy-ftUéres felemelését is úgy tűntette fe\ mint a gazdasági helyzet üszkösödését és íeljes leromlását
Zalamtgve közigazgatási bizottságában a pénzügy igazgató számokkal bizonyította az adózási visjonyok javulását.
Délutáni- és táncruhákat
a farsangban csak a
vegyen
Estélyi ridlkűISk és övek
nagy választékban!
Pest vármegye legutóbbi közgyűlésén az alispán jelentést adott az utolsó negyedév viszonyairól él a gazdasági helyzet aaftilfásáróf az ország elsó és legnagvöbb megyéjében.
A megállapítás szerint
szociális vonatkozásokban minden térin javulás mutatkozik a mjlt évvel szemben.
Az tparí fograjkoztatás csaknem 20*/o»os javulást <un»et fel, amellyel arányos emelkedést mutai a mezőgazdaság a kosság vásárlóképes-ségt is, amiből az alispám jelentés- azt a következtetést vonja le, hogy az immár öt éve tartó gazdasági válság elérte a mélypontját s a javulás jelei szemmel- láthatóan mutatkoznak.
Erre természetesen azt a választ kapjuk az ellenzéktől, hogy ebbőí az egv vármegyéből nem lehet következtetést vonna az ország ál-taanos helyzetére, ahol Budapest, mint foglalkoztató munkahely és értékesítő p:ac, nagyban hozzájárul a ^kedvezőbb adatok taúako&ához Heíy-ts. Nem volna okos eljárás, ha az érvelés elől elzárkóznánk s nem állítanánk sorompóba a kishitűségre! szerűben az országos adatokai u. Nem kémkedés a célunk de a megnyugtatás. Az előző év novemberétói a mu.t ev novemberéig 22.3o0-os javulás mi<-tat kőzik a munkanélküliség terén.
.2í!?r006 34.9 pont,
^ rv)vembírt>erí kcslk 23.2
pontra.
A takarékbetétek a''Jaga országosan emelkedik Magaban a fővárosba*, a legnagyobb 12 bániban ez az .>me)lcedés 52 4 miSó pengőt tesz A mmikabérek is jelentékeny emelkedést mutatnak, am, abból a tényből "is magyárit-ható, hogy munkaközvetítő hnata1 ''kimutatása szerint !<)£>-ben jelenték>enven kcv<<-
sebb munkás je''cntkczett a munkaliehx''krc" mint 1034-ben Frt küWnbéfi a férmelér c*.
\endetes emc''kcdése is igazolja. A többtenne-les a kőszénnel 27, a bamásiíénnél 14J. a vasércnél 136. a finomításra váró hrers\asnál
Ugyancsak a kereskedelmi élet eloveaiebb lüktetését jelenti a vasúti forgalom örvendetes omVlkcdé?.- is, amely az ''árúforgalomban 30, a s''zemé1>-torgalomban 8, a foglaÖcóztaroti to-csik számában 21®o-os ja\nlást tüntet lel. HL sonlóan örvendetes emelkedést mutat a p>>ta-forga''om, valamint a gépjárművek sza|x>ro-dása is.
Ma mindezekhez hozzászámítjuk eg)-re ja-\ii!ó külkereskedelmi mérlegünkét, az újabb piacok lehetőségeit, amelyekre a btíterje>ebb gazdálkodás mellett is számíthatunk, tiszta ö határoaoít képet nyertünk gazdasági életunk jelen alakulásáról, ami
«semmi csüggedésre sem ad okot, de annál többet a remérékedéire fc» bfejlomra.
Nemrégiben mondotta az eg)ik cseh gazdasági szakember, hogy most már a cseh kereskedelmi politika keresi a magyar—cseh kereskedelmi kapcsolatok megX''remtését, mert 4Í utóbbi idők gazdasági eredményei bebizonyították, hogy a Duna medencében nem lehel olyan politikát folytatni, ami egyik áfamot szembeállítja a másikkal.
Mi a lényege ennek a tárgyilagos kijelentésnek? Semmi más, mint a római szerződét igazolása és beismerése, hogy ez a paktum voltaképen hatalmas fegyvernek bizonvuü; hogS'' Magyarországot ne engedje térdre kényszeríteni es kiszo''gáItatni a szomszédok önkényének.
Azóta már meg is kötöttük a kereskede''mi egyezményeket több olvan állammal, amelyekkel hosszabb ideig szerződésen kívüli álhpot-ban voltunk. Szerencsénkre, erre az állapotra nem mi fizettünk rá, hanem éppen azok, akik sarokbaszorításunkra a legjobban számítottig iN\a már változott a helyzet. Hiszen éppen azok ajkáról halljuk leggyakrabban, az együttműködés szükségességét "hangoztatni, akik az-előtt még nem számító egységnek tünterték feJ Magyarországot. Javuló gazdasági helyzetünk a legbiztatóbb érv életrevalóságtínk, no meg helyes kereskedelmi politikánk mellett. A javulást mutató adatok további rmm? kára sarkalhatnak bennünket,
megcáfolva e^ybm azt a söté''étn&ást fe, artwly politikai okokból ezt á fivulást
De hogyan is kívánhatnánk tárg> got attól a politikától, amely a búza* árjavttH-sát, a termények elhelyezését oly szíveséé hajlandó az általánoí gazdaság? já^mlás ja\-úr* írni, hogy a másik oldakm d nyári aszályért és jégkárokért is rendű etienii'' a korniárrv f(fi
követelje ? .....................................................................................................
VÖRÖS PIMPERNEL _____ és tesÖr How»rd
Hl——IIMll ll MIMI—O——ll—|^I^IMIIIW MIM.............
—■ lekövet ivott. Zöld Karold 25 Upolcsi lakos a szikiéi házánál on^vtfkoss^ szándékból lúgleóoldatot ivott. Beszámított» a tapírfpcai kórházi, ahoí ápolás M vetféV. AHapota nagyon súlvos Tettének oka tné* meretlen.
jtntríh* 25.
ZALÁI HÍRLAP
3
ParaszKzeretet, argyölőtet
és & bakancsszállftók forradalma
érdekes felszólalások a képviselőházban
Budapest január 24 A képviselőház csü- hb# rroukröí cftwé-tjéfc é figye?W* éé
tortóki úésén Matolcsf Mátyás hozzászólása rJfcerc^fk a gyül&Jtóét á Icttetégf fétSy-a hrtbíaományt reformhoz, megehető* vihart keltett. Matolcsi, bár é "ismerést hangoztatott a kormány parasztvédő akciója iránt, úgy- igyekezett beállítani a javaslatot, mint az ártsztok-raták ttfzMt érdekvédelmét. Ez a beállítás ¿ugy feizndulást keltett s nagy szócsata indult meg, melyen maga az igazságügyminiszter is résztvett.
Krúdy Ferenc, a második felszólaló, a régi Sberális kormányok helytelen birtokpolitikáját ostorozta. Ez a po''itika tette lehetővé — mondotta, - hogy- Erdélyben több, mint 300 nagybirtok került annakidején a románok kezére. Erdéh valóságos végeladás tárgya volt. Kcrte Krúdy a kisbirtokosok kategóriájának szaporítását, mert szerinte a kisbirtokos osztály az, amelyik egyszersraindenkorra cllená^ a kommunizmusnak. A hitbiaománvi rendszert helyesli. A baloldal egyes- urainak frazeológiája nagyon hasonlít Jászi Oszkár elméletéhez, afci-nék parasztszeretete az űrgytVöMben ffviK''á-nult még. Most is
ebesek a nagybirtokra akarják tercSnl i fi^-ehnet, hogy azt a maguk egyétá akcióiról eltereljék.
Ez íz eset nem az első Magyarországon. 1918-ban és az azt megelőző évek bor. a bakancs-szállítók és egyéb, nem egészen tiszta lelkiismeretű cetnek előkészítették a forradalmat,
rórténe''mi tényekVd bizonyítja, hogy a beraüzmus és sajtója .mihelyt észrevette, hogy a földművesnép a maga érdekeinek védelmében szervezkedni akart, a birtokostársada''mat azonnal kVrika''rzmussaf és feudalzrmMsal vádolták meg. Szomorú állapot, hogy mostrjiá-ban A demokráciát csak a fötfbirtokok szétosztásában látják, de egy sző sem hallatszott szemben, amely mohóságával már sokká! több az ellenzék részéről a nagykapiíakzuniSAa'' vagyont haráeso''t ösáa*. m-nt arrtmnyiT az összes nagybirtokok émek \ javas''atot elfogadta
Cschizömbathy László z közép- és tűshir-tokososztály erősítésének szúksaégét hangozs Vatta. Farkas Elemér .NVatoIcs: felszólalását nem tartja komo''ynak Az irányított gazdálkodást, a tagosítást sürgeti A javas''atot elfogadta.
Festetics Domokos gróf ezután é''vs hangú választ adott Matolcsi, Mátyásnak. Nem lehet ríregengedni, — mondotta — hogy a magyar parlamentben történél mi neveket becsmérelhessen va''aki. A magyar arisztokrácia és á birtokososztály, igenis, együtt érez a paraszttal. Kérdezze ezt meg Matolcsi a falu népétől és ne az elcsapott gazdatisztektől, meg a cselédektől kérjen információt.
Kettős halállal végződött szerencsétlenség tőrtént
a tapolcai Első Mészgyár bányatelepén
Az esőzésektől meglazult földtömeg beomlott ét eltemeti tt két munkást
Nagv Jánosra sokká'' tobb földtömeg zudu.t és csak jóval késóbt tudták kiásni a föld aló), pedig rmmkástársai mindent elkövettek megmentésére. Hiábava''ó volt az>nbati minden igyekezetük, inert
Tapolca, január 24. (Tudósítónk jelenti:) Kettős lw.''állal végződő szerencsi Lenség történt csütörtökön Tapolcán, a Rechnitzer Rezső és Fia tu''ajdonát képező Tapolcai Ekő Mészgyár mészkő bányateepén.
A bányateepen dolgoznak Nagy Jánus 40 éves és Pctrétei István 36 éves Wny a munkások, tapolcai lakosok ts. Tegnap délelőtt hat más társukkal együtt dolgoztak az egyik tárnában, amikor délelőtt 10 óra tájban bekövetkezett a szeren cséfenség. Nagy és Pctrétei egymás köze''ében dolgoztak, amikor az utóbbi hetek esőzései következtében meg''aznlt föld rájuk szakadt.
A két szerencsétlen emberi telje^sn eltemette a rájuk zuduló földtömeg.
A többi bányamunkás azonnal az eltemetett két ember segítségere sietett Elsőnek Petré-téit sikérült kimenteni, akiben még volt némi élet Sietve beszállították a tapolcai Erzsébetkórházba, ahol az orvosok azonnal ápoJás alá vették. Megállapították, hogy
nagyon súlyos fej-, láb- és behö sérüléseket szenvedett.
mire kiásták a szerencsétlen »smhert. au-digra már nem volt benne élit.
Nyomban orvoKrendóri btzonság szállt ki a szerencsétenség szinbelyére. A hatósági orvos megállapította, hogy Nagy János halákit részben fulladás,'' rétiben agruvomás idézte
elő. ,
Mi»e a bizottság kiérkezett a kórházba, hogy Petrétci Istvánt i; kiha''lgassa a szerencsét en-ség körülményeire vonatkozólag,
addigra már Ö Is beiehah sd^yos sérüléseibe.
Hiába követtek el minden lehetőt az orvosok, nem tudták megmentem az é''euiek.
Óriási részvétet keltett Tapolcán a kettős ha''állai végződő szerencsétlenség. A hatóságok nyomozást indítottak annak tisztázására, hogy a szerencsét''enségért kft terhel, vagy terhel-e egyáltalán va^jkit felelősség.
Maszlasos nadragulyával akarta megmérgezni
a férjét egy vasvári asszony
Szombathely, január 24. Sípos Istváraié szül. Molnár Mária 63 éves vasvári asszonyt a csendőrök bekisériék a szombathelyi tőrvényszék fogházába. Az asszonnyal együtt bűnjeleket is hoztak: csérépvázákat, üvegeket, bádog-dobozokat is hoztak, bennük lűgkóvel és papír-csomagokat, mérgező növényi anyagokkal.
Sipos Istvánné évek óta nincsen kibékülve helyzetével. Állandó voh panasza az ura ellen és hogy megszabaduljon az embertől, meg akarta mérgezni. Január 14-én, amikor kiment az erdőbe, bort hozatott a korcsmából és *zt vitte ki magával ? hogy élete párját favágás közben mcgkíná''ja. Sípos, a 65 éves . „ . ¿ozda gyanutlanul elfogadta feleségétől A bort, j 1931-ben hasonló módon akart végezni az ÍH is hörpintette az ''üveg tartalmát, utána tlráva«, akkor a gyilkos mérget rántottíevesbc azonban jóformán egészen elvesztette az eszét. | fcfcvéft* és így akarta e''emészteni httestársít
Össze-\ t^sza járkált a faluban, senkit sem ismert meg, aki útjába került azt feltaszította, végül is mint eszelőst vették gondozásba és vezették el az orvoshoz, aki hamarosan megállapította, hogy az öreg gazdát megmérgezték.
A csendőrök megindították a nyomozást és miután jól emlékeztek arra, hogy 1031-ben i$ ilyen tünet mutatkozott Sipo> Istvánon és Siposné szerepéről sokat sugdostak u faluban, á fejeséget vették gyanú alá. Síposaié b*ts-
rrte„ hogy ó akarta megmérgezni az urát. borba masz''ago-í nadragulyát és egyéb no-fényi mérge* kevert. Beismerte azt is, hogy
Az orvosi vtzsgá''at és ápolás S^öst mc^
mentette az é''etnek. A btkijeíeke! felkuldik áz Országi» vcgvvizsg-á''ó ÁHonuaJvoz. a gyilkosságra készülő aanonyt pedig vusgáJlati fogságba helyezték.
■ * ^ * * . > . ^ ■ > . . y J-IJ-I.I—Q- J-M- J-
A* eserszegi
frontharcosok köszönete
Az Orftáp»; Frontharcos Süketség zalaegerszegi főcsoportja a világháborút megjárt msége« frontharcos bajtársak, hadirokkanta*
«Hf hadiözvegyek javára gyűlést rendezett * karácsonyi ünnepek előtt. Áz rgen *zők körben tnozgó gytyétf wx.4n fekintélyenek rm^ndható adományok érkeztek be a fmolf»arv\^i tó<so-porthoz. btzonvságátif annak, hogy a frontharcosok közön él az óiuzctartozancfcWagnak rs egsinás megbecsű''ésének érze». amely ér-rést a lövészárok SorsközöSségc ternKhé ki
A f ''KSuport elnöksége ezúton mund íuláai köszönetet mmdazotoiak, akik ucmesszi vú ado mányaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy a legszentebb ünnepen az önhibájukon kivul Ínségbe jutott hadirokkantak, hadiözvegyek, frontharcosok arcáról a nvomomAk a könnye legalább egy pillanatra lé tett tórölvr. Az ti-számolás most történt meg » ezért köaöljük csak mo<t az adományozók né\M3rát.
Adománvökat adtak: Za''aegerszegi Központi Takarékpénztár Rt. 20 P, Magyar Általán« Takarékpénztár Rt., Vármegyei Bank és Tt-karékpénztár Rt., Za''aegerszegi Kozptmti Hitelszövetkezet. dr. Zsidó Sándor 5—5 P, Tóth Gvu''a 3 P, N. N., vitéz Herte.''cndy Ferenc, dr Veszély József, dr. Kecskeméthv Albert, dr Bencze Imre, dr, Garai Oyula 2—2 P. Dan-kovics, Ruis János, Vámossy István, IVuNcfí Hermán, Havas Vi mos, Clara: N., Marton nác. f enyvesi Ferenc, Po''gár Endre. N N.. dr öüchler Mór, dr. Bosch.in t''rnő. dr Széli (iyorgy. U assermann Frigyes, dr Na^v Károly, N. N, dr. Uimel István. N. N.. l^ö-wenstem Jem''», Kuifíav Kálmán, Lakatos Oyula, dr. Kaszter Ödön, Rigicr Mihály. Kovios Ernő*, Fürst Sándor, Mike Oyu''a, Havas Kristóf, l ukács N., b. Horváth Imre, Schreiner Oyu''a, N. N., Braim László, Sipos l>ezső, Bóda Oyu''a, Gyarmati cég. Kakas Ágoston, Varga Mihály, Rajky László. Tivolt 1 erme, dr. Keglovidí Béla, Zsuppán István, Kovács Károlv, Brandl Mór, Fertő Bea, Kom Rezső, dr. Lóvvcnstein István és Horváth Miklóa l-l P, N. NI 6S f, vitéz Nyi''assy Ferenc, Hevesi Ferenc. Anhalczer Odtin, N. N.. N N , N. N . N. N., Oyőrffv Lisz''ó. Kiiár Sándor, N. N., N. N., Stefanecz Oyula. ntéz K.tmán István. N. N., Schmidt János, Baurn^rtner János, Horváth Károlv, Varga Tiki, Baránka Lőrincz. Búch''er Pál, Oláh István. GáJ lajos, N. N., N. N., Farlas N„ Wolf Fngvo, Vida János. Hajgató N., N. N.. N. N . dr Ján Ferenc. Németh József 50 - 50 Üllér, Nagy József. Tóth Imre, N. N.. N. N. 311—341 fillér. Pál fai János, N. N., Calomio N„ N. N . dr. Szász 20 —20 fillér, N. N.. Netncs Gvurgy l-l P.
Természetbeni adományokat aduk: Jakabffy Anta! 6 in. tüzila. Hűvös Salamon 2 m. fa. Sümegi József 1 szekér ágía, Schutz Sándor és Fia cég 20 m fanel!, Papp Béb 3 kg cukorka, Bohm testvérek 5<) kg liszt, vitéz Hertelendy »Ferenc 1 gyermek télikabát. Ke-resztury György 1 öltöny ruha. Brandl Mór 3 pár féltalp, Orünbaum Frig>c-s l pa/ féltalp, Milos János 1 kg cukor, Boos.ik (c''wzrmlész fél kg rits, lakatos László 1 kg oldalas, Kürschner N. 10 kg kenyér. A Bohm testvérek á''fal aclott 50 kg lisztet a Kenyérgyár volt szíves feldolgozni és kisütni
Az adományokból S2 mséges részesült pénzbeli és természetbeni segélyben
— Nagyszerű élményben lesz része, ha eljön február 2-án az iparosok műsoros táncesté. Ivére az Arany Bárányba, inert a remek műsor nagyon sokat igér és mcg''epő újdotisága lesz a múvészi balett együttes stílusos ruhákban Hangverscnv után Horváth Józsi közkedvelt zenekara játssza a táncosoknak a jobb-náf jobb talp alá valót.
ZALAI HÍRLAP
19-6. január 25.
A pénzügyminiszter közúti adó helyett
- a benzinadót akarja bevezetni
A pénzügyminisztériumban tárgyalások indultak meg a benzinadó régóta vajúdó ügyében. Köztudomású, hogy az autós érdekeltségek régóta harcolnak a közúti adó eltörléséért és az adónak a motalkó árával együtt való lerovásáért. Ez azt jelentené, hogy az autótulajdonosok csak annyi adót fizetnek, amenv-nyi benzint fogy asztanak. Az autós érdekeltsé-geknek ez a kívánsága nem új keletű, azonban mindeddig a pénzügyminisztérium zárkózott el a kiváltság elól. Annál feltünóbb, hogy most maga Fabinyi pénzügyminiszter látta szükségesnek a kérdés napirendre tűzését.
Az autótulajdonosok art kívánják, hogy a közúti adó eltörlése ellenében a benzin, it-letve motalkó árát 8 fillér adóval terfieljék literenkcnt és azzal érvelnek, hogy az államkincstár. ma 4.2 millió pengőt szed be közúti adó cimén az autósoktól, viszont, ha 8 fillérrel megterhelnék a mota:kót, úgy — csak a maP 6tT millió literes évi fogyasztást számítva is —- 4.8 millió pengó e''vi bevételhez
jutna a kincstár. Hivatkoznak arra is, hogy a közúti adó eltörlése buzdítáan hatna az autó-forga''omra, több autó kerülne forgalomba, nagyobb teljesítménnyel és ezzel párhuzamosan'' a kincstár adóbevétele is gyarapodnék.
Ezzel szemben a minisztérium 13 filléres benzmadót akar, ami a mai fogyasztás mellett 7.8 millió pengő adóbevételt jelentene. A tárgva''ások eredménves befejezését nagymértékben akadályozza a MATEOSz, amely a mai rendszer ienntartását kívánja, mert gépkocsijai számára sokkal kedvezőbb az évi 200 pengős átalány megfizetése és az olcsóbb benzin. mintha az adót a megdrágított benzinnel kellene fizetnie.
Nem tartják kívánatosnak a benzinadót a kóo''ajváfaiatok sem, mert azt nékik kellene elólegezniök. -
Beavatottak értesü''ese szerint valamilyen kompromisszum formájában mihamarább megoldják a kérdést.
— Akiiek a szívműködése rendetlen, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelkedésének: tünetei mutatkoznak, úgy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reggd éhgyomorra egy kis pohár természetes «Ferenc József* keserűvizet iszüc.
mii*a — t.c. imí.i«.» pengő évi bevételhez |
Drágább lesz a sorsjegy.
nagyobb lesz a főnyeremény
A magyar oaztálysorsjátékot megreformálják. Az öt osztályon át játszásra jogosítxí sorsjegy ára az eddigi 120 pengő helyett 140 pengő lesz Az áprilisban kezdődő 36-ik üsztálysorsjáték* már az új tervek és árak szerint "kerül lebonyolításra.
Az áremeléssel szemben lényegesen emelkedik a nyeremények összege is. Az eddigi nyolc 10.000 pengős nyeremény helyett harminckét 10.000 pengős, az eddigi két 20.000 pengős helyett huszonegy, az eddigi tíz 5.000 pengős huszonnégy és a tizenkét 4 000 pengős helyett huszonegy lesz
A főnyeremény a jövőben 200.000 pengó helyett 300.000 lesz, a 300.000 pengős jutalmat pedig 400.000 pengőre cmeik, úgy hogy a legszerencsésebb esetben 700.000 pengót lehet nyerni.
Remelhetóleg eaekután nagyon megszaporodik a sorsjáték iránti érdekjódők száma. Ez olyan dolog, hogy csak el kell kezdeni Ha már egyszer egy számmal kezdett az ember, nem meri abbahagyni, mert féV>, hogy azután húzzák ki, amikor már másé. Ezt pedig nem ''.elvetne túlélni. Szerencse fel!
— Az alispánné édesanyjának temetése. Orv. nádasi Tersztyánszky ödönnének, az aüspánné édesanyjának temetése ma, pénteken folyt le. Reggel 9 órakor a zalaegerszegi plébániatemplomban engesztelő szentmiseáldozatot mutatott be Pehm József apátplébános. Megjelent a szentmisén a főispán, a vármegye egész tisztikara és nagyon sok jó barát és tisztelő. Szentmise után a vármegyeháza udvarán csendes beszentelés volt, igen nagy tömeg részvételével Utána a megboldogultat Keszthelvre szállították s délután 3 órakor ott temették el, Keszthely társadalmának óriási részvéte mellett A keszthelyi temetésre a vármegye tisztikara, Zaaegerszeg előkelőségei közül nagyon sokan elutaztak.
— A zalaegerszegi Stefánia fiókszöwtség elnöksége ezúton fejezi k» hálás köszönetét mindazoknak, akik a karácsonyi kedves ünnepély megrendezésében segédkeztek, ebben részt vettek, vagy akik akár pénzbei, asár természetbeni adományaikkal a jutalmazásnak oly nagy számbanValö megtartá ihoz hozzásegítették. Fogadják a jutalmazó* anyák és segélyezett csecsemők, kisdedek szeretetteljes háláját és a szerzett őrömért, boldogságért meleg köszönetüket. Az elnökség kéri a jószívű, a nemes célért áldozni tudó, az anya- és cse. csemóvédeiem iránt megértő közönséget, hogy szeretetét, támogatását továbbra rs övxzze meg az anyák és csecsemők jólétéért cs megmentéséért dolgozó egyesületünk számára.
— Ne felejtse el: február 2-flca az Iparos-bál napja!
— Színház ZaL>-lövön. Tóváry Pál kerületi színigazgató 22 tagú társulatával 24-én kezdi meg előadásait Z^lalo vőn a Seer nagyvendéglőben. A társulataik saját ¿azz-zenekara van. A társulat főerőssé^ei: Fenyvessy Marika, Bu-dav Mária. T. Sinéníalvy Ica, Tóváry Margit, Szálay Pál, Zátony Albert, Ray Pák''
— Törők Lajos artatlan a boglári betörésben. Megírtuk, hogy a balatonboglári csendőrség gyanúja alapján kikérték Török Lajost a kanizsai fogházból és Boglárra szállították, ahol falbontás útján elkövetett trafikbetörés történt és azzal is Törököt, a kanizsai törvényszék betörőjét gyanúsították. A helyszíni szemlén kétségkívül beigazolódott, hogy nem Török volt a trafikbetörő. Törököt visszavitték Kanizsára. a csendőrség pedig tovább nyomozza a tettest.
I Vö
■HMMMi
VÖRÖS PIMPERNEL
Orczy Emma bárónő regénye filmen
— Nine» jobb házi barát az dgmándh víznél, Azért legyen minden háztartásban kéznél!
— IÖQ tagü rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparoskor és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egy-bekötött mu''afcsagának előkészítésén," mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangulatú, hagyományos iparosbálokat.
— Nagyobb tétel finom angolos szövet leányka kabátnak, fiú nadrágnak, házlkabátnák kiválóan alkalmas, métere 9 psngö. Schfltz Arúháx.
_ Gi*m»t& Margit előadása. A MANSz
zalaegerszegi csoportja az elszakított területekről előadássorozatot állított hazafias és kul-turális törekvéseinek programjába. Két előadás már volt a kereskedelmi iskola nagytermében; a harmadik előadás vasárnap lesz délután 5 órakor, ezúttal a városháza nagytermében. — Elóadul a MANSz központja küldi ki a kérdés országos tanulmányozóját, Oramantík Margit tanárnőt, aki »Társadalmunk feladata, áz elszakított magyarsággal szemben« címmel tartja meg előadását. Az előadást szavalatok egészítik ki. Belépődíj 20 fillér, amennyit a Közművelődési Egyesület szed, mivel az előadás annak rendezésében történik.
— Hány magyar él még orosz fogságbin?
Húsz esztendei orosz fogság után most érkezett haza Pál Béla, aki az egyik pécsi lap munkatársa előtt úgy nyilatkozott, hogy Szibériában látott egy hivatalos kimutatást, amely 65 ezerre teszi az Oroszország területén élő magyarok számát.
— »Ami a Göcsejt Hétből kimaradt«: A
ZTE II. csapata ellenfelet keres február 1-én este 9 órára, mikor is elómérkózésT akar játszani a londoni ligabajnok Arzenál és a ZTE I. csáfcatainak mérkőzése előtt. A mérkőzést rádión közvetítik a helyszinról.
— Fogházra Ítéltek egy lúgkövűs merénylőt
Csányi Istvánné miháldi lakos már régebb idő óta haragban volt Kcle Istvánnal. Az asz-szony bosszút forralt a férfi ellen, akit egy alkalommal meglesett és lúgkóoldattal arcul-örrtört. A ravasz asszony ezután liazarohant, leölt egy csirkét és vérrel bekente az arcát és nyakát, hogy azt a látszatot keltse, mintha ''Kelé öt fojtogatta volna és ó csak önvédelemből öntötte le lúgkóoldattal A turpisság kiderült és a kanizsai törvényszék most súlyos testi sértés vétsége miatt egyhónapi fogházra itélte Csányinét.
— Minden magyar állampolgár köteles bejelenteni életének 19-ik évébe való belépé*-sét annak az évnek január 31-ig, amelyben a 18-ik é letévét betölti. Felhívja a rendőrkapitányság a Zalaegerszeg m. város területén lakó 1918 évben született férfiakat és nőket, hogy magukat folyó évi január 31-íg a rendőri bejelentóhivatalnál beszerezhető bejelentőlap kitöltésével jelentsék be. A bejelentés megtörténtéért a szállásadó, illetve családfő is felelős. A bejelentés elmulasztása kihágást képez A határidő leteltével a mulasztók ellen a törvény szigorává'' jár el a rendőrség. 1—0
— Időjárás: Ma déhiUfcrt és éjjel mérsékelt légáramlás, csak kevés felhő, éjjel erős fagy. Az ország keleti felében még sok napsütés, nyugaton ködképződés borulás, a nappali hőmérséklet csökkenv^. a délnyugati és az északi hegyeken havazás- Több helyen* valószínűleg hó, vajjfy havaseső.

Sikerült vásárolnom sok száz méter
maradék külföldi férfi m szövetet.
Hihetetlen Olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
Jijjii és most TÉsiriljii a VERSEI! ílOBimi
Csodás gyógyulások
Lourdesban
Páris, január 24. A lourdesi orvosi «oda vezetője, dr. A. Valiét jelenti, hogy 1934-ben az orvosi bizottság 88 rendkívüli gyógyulási esetet vizsgált meg a csodatevő forrással kapcsolatban, de ezek közül csak 14 esetben állapította meg, hogy természetfeletti jelenség történt.
A többi 74 esetben, bár a gyógyu''ás kétségtelen, nem volt tökéletes bizonyítási anyag, hogy a természetfeletti erővel történt gyógyulást megállapítsák.
Az orvosi iroda minden egyes gyógyulási esetet a''aposan megvizsgál és megállapításait mrndíg csak 15 hónappal később hozza nyilvánosságra. Az elmúlt esztendőben 45 csodát éreztek, az ezekről szóló jelentést azonban csak a jovo nyáron hozzák nyilvánosságra. , .
136 január 2.
ZALAI HÍRLAP
színház
HETI MOSOR:
24-én, pénteken: Egy fid, akinek ma>ja van,
•Vígjáték.
23-én, szombaton: Három ember a hóban,
operett.
26-án, vasárnap délután 3 órakor: Tavaszi *ámor, operett; d£üiár. háromnegyed 6 óra-fcor Aki mer, az nyer, operett; este fél 9
•¿fakor: A csúnya lány, operett.
27-én, hétfőn: Jávor Pál vtandé^saereplésó-^1: Aranyifjú. Hunyady Sándor bűnügyi története.
25-án, kedden: Három ember a hóban. 29-én, szerdán: gécsi tavasz, operett.
A színházi bérlőket, z $ZínpárU/<ó egyesület tagjait kéri a színházi iroda, hogy hétfói jegyeikről legkésőbb szombaton deli 12 óráig gondoskodni szíveskedjenek, mert az órráti érdck''ódés miatt nem áll módjában a szin-Máznak a bérlők szamára szombaton túl jeRyc-
Iftt fenntartani.
Színházi elővételi pénztár a Bárány kátéházban. Szín pártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszelvó-nyéket féí l-ig ráltMak be
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed Q-kor fcéaíódnek.
SPORT
Február 23-án kezdődik a tavaszi futballszezon
Az elsöosztAiy sorsolása
A nyugati kerületben — mint már megírtuk — február 23-án kezdődik a bajnoki szezon. A7. első fordulón csak az első osztály mezőnye áll rajthoz, míg a másodosztályban március elsején kezdődik a harc.
Az első osztály sorsolása a következő: Február 23: SVSÉ-Perutz, DAC-VTC, TSC- SzSE, Vasutas—KFC, Textil—ETO, ZTF-SFAC, TAC—Előre.
Máraus 1: SFAC-TAC, ETO-ZTE, KFC -Textil, SzSE—Vasutas, VTC-TSC. Perutz -DAC, Előre— SVSE.
Március 8: DAC-SVSÉ, TSC-Perutz, Vas -utas-VTC, Téxtt-SzSE, ZTE-KFC, TAC -hTO, SFAC—Előre.
Március 13: SVSE-TSC, ETO-SFAC, KFC—TAC} SíSE—ZTE, VTC —Textil, Pe-rtítl — Vasutas, Előre—DAC.
Március 22: TSC-DAC, Vasutas-SVSE, Texti: — Perutz, ZTE - VTC, TAC SzSE. SFAC-KFC, ETO—Előre.
Március 29; SVSE—Texti'', DAC-Vasutas, Kftl-ETO, SzSE—SFAC, VTC-TAC, Pe-rutz-ZTE, Előre—TSC. Apri
is 5: Vasutas—TSC, Textil - DAC, ZTE—SVSE, TAC—Perutz, SFAC VTC. ETO—SzSE, KFC—Előre.
Április 12-13: SVSE-TAC, DAC ZTE, TSC—Textil, SzSE—KFC, VTC -ETO, Pe-rtitz-SFAC, Elórt—Vasutas.
Április 19: Textil—Vasutas, ZTE-TSC, TAC-DAC, SFAC—SVSE, ETÜ-Pemtz, KtC-YtC, SzSE—Előre.
Április 26: SVSE-ETO, DAC-SFAC, TSC—TÁC, Vasutas—ZTE, VTC-SzSE, Pe-rülk-KFt, Előre—Yextü.
h, M érát zamat
GYARMATI
L_
ÖRÖS PIMPERNEL _
Korda Sándor umx*>cruH***>
J^Jl ^-T*«, TAC-Vasutas,
ISÄF^S ETO - DAC. KFC-SVSE, SzSE—TVrutz, VTC—Előre
Május 10: SVSE-SzSfc, DAC—KFC, E^e-ZTE '' VaÄWiÄS ~~ SFAC'' TrCtfl ~ TAC''
AjUjt* 17: TAC — ZTE, SFAC-Texti\
KS~VasuUs'' KFC-TSC, SzSE—DAC VTC—SVSE, Perutz—Előre.
Május 24: Perutz-VTC.
N*y megtakarítást ér el, ba exen köonvt)
»Ohg.1« hazai stén 3#50 SZEKÉR IMRÉNÉL
Towék .próbafűtést alkalmazni A legkisebb tételt házhoz szillitur*
Teleion: 89.
Pontos kiszolgálás. .................."•••r.rii,Av.v.-„-„
MOZI
A VÖRÖS PIMPERNEL.
Szombaton és vasárnap mutatja be az Edison mozi Orczy Emma bárónő híres regényének, A voros Punpcmclnck hlmvahojsUt, amely Bíró Lajos munkája. A vóros Pimpernel egy szerény kis virág, amelynek nevét egy titokzatos ember kölcsönözte ki magának. A saját neve he I vett ezt a virágot rajzolta titkos utasításai alá, melyekkel sok embert megment a gillot intól. Mert 1792-t írunk a fitm szerint és Párisban vadul dolgozik a hóhér. Egy titokzatos idegent haisaol Robespierre, aki páratlan vakmerőséggel és még nagyobb szerencsével csempész» át a határon a haálraitéXeket. A vörös Pimpernel angol arisztokrata, aki azért vállalja ezt a szerepet, hogy bosszút álljon a felesé gén, aki francia leány, a Saint Just-családból és véletlenül árulóvá vük.
Három magyar ember trrve járja be daida lal
c ff''mmel a világot Báró Orczy Emmáé, Bíró Lajosé és Korda Sándoré. A filmváltozat a francia törtóie''eni e véres lapjait egy .Jefcektiv-regény rmnden inaimat ezerszeres* n felfokozva á''lftja elénk Korda Sándor a Vllf. Henrik magáné''ete után megint remeke* alkotott. A ragvogó é$ izgahnas felvételek egymást követik s különösen nagy sikerűk van azoknak a j eneteknek, amelyek a gilliún saaörnyű munkáját mutatják be, nem amerikai n>vr-scségben, hanem európai ati''/usbsn. A két főszereplő, Lcslie Howard és ÍVerie Oberoi* fet-emetoedtet orntek a na?v történelmi drámának maga- szintjéig.
Előadások kezdete: szombaton fél 7 és fél 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 3 órakor a helyár 20 - 70 fiCér
Jegye óoétel naponta délelőtt 11-12-* dét után az előadás kezdete előtt egy órával Telefon 251.
Figyelj!
HAVAS
kézira nnkt-h szőnyegfonafin.
BabhwlM különleges*^ kfmefbixhatóbbak.
TIKI
Göcsejiek
ör*sa és
Vass Lalos
írás és ikszsrte
Zai4cgcr*tcK. (a megye házzal ucmbtfl)
OLCSÖ és MEOB1ZHAT0
U(prtcix*fc6 ó rajarffé
Varga Lajos (T!U)
érét- éi éfcsnréaa
Rákőoi ut ,5. sz,
I r 6 9 é p
és uinJátofép wafcttrtl ERIKA oj táska tép
P 175
Retnin(tQ(i Írógépe* btto-minyí krskata, janUsofc, bcnxinfanMc. kaiban tartás. — A/aof, tiM ékszerek, dísztárgyak
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép azerész, túa • gen (Mindi patika m*iV
ferste«.
RÁDIÓ
Péntek, jAtuár 24. Budapest I.
6.50: Víg Oyorg)'' szaxofonozik. 7.10: Kul-üg)i negyedóra. 7.25:>Az C^craliáz előadásának közvetítése. Verdi OtheÜÓ. II 05: Tánc-
lemezek.
Budapest U. 6.50: Oyorsirotanfolyam 7.15: Berend Endre sza''cm zene kar a
Szombat, január 25-
I.
10.20: Szuu Oyu''.a clbeszééseibóJ. 10.45: Az Akadémia Cioethe-szobáját ismerteti Oergeíjr Pál dr. 124)5: Muller Béla cigányzenekara. 1.40: Ocrvay Erzsi énrkel V Harsán>-i Gizi mesél. 5: A mantecaríói csilagtura. HÍM Károly ekVadása. 5.30: Berzsenyi László éa Vü-!ax István kétzongorás magvar-nóu számai 6.10: Az országos villamosítás úttörője. Közvetítés a bánhidai erőműről Beszélő: Budin-szky Sándor.
7: Kálmán Mária /»egedül 730: Tévedtu emberi dolog. Harsányi Zsolt csevegése. 8: Jazz-est közvetítése a Zeneművészeti Fó<sko!a nagvterméből. 9.35: Kiss Béla és cigányzenekari muzsikál. 10.45: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar.
Budapest 11. 5.40: Az elektromos eióíítók. Zakariás János előadása. 6.10: Hanglemezek. 7: Mezőgazdasági félóra. 8.10: Az ember és a munka. Nagy Dénes dr. előadása

Alkalmi ajándéknak
könyvek dhzlevélpapirok töltőtollak gramolonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
M é vl effvmk és minden egyéb nyomtatványok lzlé$e$ kivitelben
ZALAI HÍRLAP
1936. január 25.
A BUDAPESTI ERTCKTÖZSDE VALUTA CS DEVIZA ARFOLYAMAI.
f «itták
Angol foot Belg* fr.
16 65-!69^ „ 56*0 5750
Cseh korona 14 15-14 35 Dán korona 74*39-15*15 Dteir 760-7-90
Dollár 31900-33900 Fnndi (rank 22*30-2250 Hollandi 229^0-231-30 Ungyt'' íJofy 6310—64 30 Leu 300-3*15
Len 4f 0-4*15
Ura 2990—30*23
Márka 136 -.»orrég korona &J 70-84-60 Osztrák schilling fck-8070 Svájci frank 11U-70-1J 1*65 Svéd korona 8580^6*70
Drrtzák !
Amsterdam
lin
D — — a
Bukarest
Brthtsxel
Kopcnhág«
Osxló
London
Milano
Newyork
Páris
Prága
Srtíik
Stockholm Varad Wien Zürich
22950-231 *3C 7*82-7« 1359V136-9C 3*41-3 40 7920-79*80 76*15-86.47 8550-765C 1705-1753 299&-302C *5*20-347*l0 22*32-22^0 ! «7-17*81 4-11-4 47 89*10-8^85 6415-6553
11080-111*65
BUDAPESTI TERMCNYJELENTÉS.
Báxa (faxa vidéki) 71 kg 1815-1820 (rcvéb) 1765-17.80 (l»iT.) 78 kg. 18*10—18*35, (egyéb) 1790-1805.
79 kg. (tisxv.) I&S-I8W. (egyéb) 1805-18*20 (tisxr.)
80 k«. 1855—1890. (egyéb) 183C-1840, rot* (pe>«v.) 1600-16.01 aroa n] 1740-1600. sbrárpa 180U-1900, tab 1755-17», tennen 1545-1555, obtakona
1250 1263 tianyiat gyengébb, forgalom: csekély.
mm«i »ti*«»«« rtn« jahq* VM&* I MUSTOS (¡¿IÁ oAmo maqtah Józtzr i KorotsxKv üLsnö mmwi nuHcu jói&tr
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás ¡álcás parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Orósz-nál.
r\ MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY GARZON-LAKAS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
stras s-klipszek,
strass-csatok,
fémgombok,
rnhadiszek,
bojtok és sodrott övek
férfi ingek, nyakkendők,
selyemsálak és zoknik
i ]
ii Ii
nagy választékban
Deutsch Herman cégnél
A környék legmodernebbül berendezeti
aufójauító
üzeme
és garage
Bosch service Ahhumuláfor service
FKG golyós és görgösesapágyah.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
ERDÉLYI JENŐ
gépipari vállalata
Zalaegerszeg. Telefon 43
VÖRÖS PIMPERNEL
Srebb színészi produkciót a világon nem láttak még
Báli
frakking
mellény. gallér. nyakkendő, a legszebb
kivitelben ♦
PÁL Ét INDRA
cégnél ZmimmgmrMxmgmn
Telefon: 170.

Fizesses elő a JILII BllLir-ra!
H a
Provincia pengőszelvénnyel
utazik Budapestre. akkor
lakásnál (szállodák, pensiók), étkezésnél (éttermek, kávéházak, sörözők) szórakozásnál (színházak,~ kabarék, orfeumok, mulatók,
bárok, tánchelyek),
sporttelepeknél, autótaxinál
áilag 25 százalékot takarít meg
kényelmesen, jminden utánjárás és alkudozás nélkül.
Készpénzt ér a Provincia pengőszetvény Tehát sehol sem kell előre leimutatni I
A fel nem használt pengőszelvényeket a helyi képviseletnél, vagy Budapesten %
bármikor vlsszaváltlák készpénzreI
M~fr5 tohrUigosltésxMl szolgái • ProvfixJa Utmxitl ét JiyUodm mml— fraaafl
FE HER JANUÁR
A
SCHÜTZ ÁRUHÁZBAN

.t i.
+ . *
Nyomatod KaÉaa Afostoa WaymyocndJJábfcn, ZafaMtfenaeg, SttdmvHtí 1.
WU
___i . i . J _
) . ¿üaI ÜÍ
ILI évt 1938. 21. szám-
la no ár 26. Tasársag.
MMWHMMHMtMMMaMHMHHHMHMHI
Szerkesztőségi teUfon: 30.
P OUTIK Al NAPILAP
Nyomdai telefon: 131.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. ragy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETUR JÁNOS
Mikes püspök az utolsó pésitorlevelében meghatóan bucsuxlk papjaitól és híveitől
. Szombathely, január 25. Mikes János gróf megyéspüspök még elutazása elótt elkészített« utolsó pásztorlevelének kéziratát, amely tegnap került szétküldésre. A szombathelyi egyházmegye távozó főpapja ebben a pásztor-levélben megható módon, szeretetteljes szavakkal vesz búcsút papjaitól és híveitók
Papjaihoz a követ ke ¿5 atyai tanácsokat in-téri:
— Éljetek tiszta papi életet; kikelek legyen az a talaj, amelyből búza és szőlő teremjen, amely mint isteni Ige, az emberek lelkét táplálja. Ne legyen a pap teÜoe ingovány, amelyen ugyan rövidéletű és mérges mocsári virágok fakadhatnak, <fc- mely elnyel minden életet, mely reá merészkedik.
— "Éljetek ielki életet; ne a röghöz, az anyaghoz, a betűhöz ragaszkodjatok, iiáncm tx istent lelket keressétek, műveljétek a tudást, amely felemeJ, a szeretet, amety tisztít, az önzetlenséget, amely magában hordja jutaí-roát.
— Mint Mkipintofoic, ne akftij&tok ural*-
kodni sem a nép, sem az elöljárók, sem u tanítóság fe''ett, hanem szeretetlel, megértéssel, leereszkedéssel nyerjétek meg mindenkinek a szívét.
A híveitől így búcsúzik a megyésfópásztor:
— Ragaszkodjatok ezután is hü odaadással szent Egyházunkhoz és ne fe''ejtséíek cl, hogy Krisztus Egyháza isteni alkotás, amely örök és csalhatatlan; ezen isteni alkotásnak földi hordozói gyarló emberek, akik természetüknél fogva hibázhatnak és hibáznak is, de ha gyarlók és bűnösök is, mégis Isten szolgái s az isteni kegyelemnek kiszolgaltától Szeres-
sétek Egyházatok elöljáróit s ahelyett, hogy bírálnátok, támogassátok ókét imáitokkal, mint a csata a''att az imádságban lankadó Mózes karjait jobbról is, balról is támasztották övéi, nehogy a földi nehézség lenyomja azokat. Azt a tiszteletet és szeretetet, amellyel engem megajándékoztatok egy negyedszázadon keresztül, vigyétek át főkép arra a férfiúm, akit a Szentatya bölcsesége kiválasztott, hogy ert az egyházmegyét kormányozza.
GrOsz püspök átretto a hafyi egyházmegye konn&tyzásit
Orosz József felszentelt püspök, a szombathelyi egyházmegye apostoli admmisztTátora pénteken délben Szombathelyre érkezett, hogy bemutassa a székeskápta annak megbízólevelét. Qrósz püspököt a székeskáptalan képviseletében Walbter József apátkanonok, püspöki hely-nök fogadta.
Aa apátkano«M>knál megtzáJk Ucósa puspok fogzdt« a szombatilelyi wajtó képviselőit és a következőket mondotta:
— Azért jöttem Szombathelyre, hogy be mutassam a székeskápta''annak á kinevezési iratomat. Ezzel azután meg is történt a kormányzás átvétele. Első kormányzati ténykedésem volt, hogy kineveztem helynökömmé Wallner kanonokot.
Orősz püspök még pénteken este visszautazott Oyórbe, ahonnan csak 2—3 hét múlva költözik végleg Szombathelyre, hogy elfogtaija székhetyét. Ugy a győri, mmt a szombathelyi újságírók egyaránt kiemelik az apostoli ad minisztrátor kedves közvetlenségét.
A magyar falvak és tanyák sötét szociális állapotán
hivatott segíteni a hitbizományi javaslat
dudape»^ január 25. A képviselőház pénteki ülésén folytatták a hitbizományi javasJat vitáját.
Farkas István a megkötöttség teljes megszüntetését tartaná helyesnek, hogy a föld azok kezéhez juthasson, akik műve ik.
Németh Imre utalt a felszólalóknak szinte egyöntetű megállapítására, hogy a hitbizományi rendszer nem magyar eredetű és akadályozója volt az öncélú magyar törekvések ki-íejlődésének, éppen ezért a magyar szellemiség legkiválóbbjai másfél századon át küzdöttek ellene. A hitbizományokat ajándékba kapták egyes családok, hogy a magtik fényét, jólétét és uralmi biztonságát biztosítsák, azért, mert
* birodalmi gondolat habsburgi kottcep-clójának fe''áldoztSc a magyarság millióinak egyetemes nemzeti ériekét.
A hitbizományok legnagyobb része a kiep-ezés utáni időkben keletkezett, főleg azon a területen, amelv a megszálló népek földéhségének és sovinizmusának terített aszta''a lett.
kormány én amfltor a leltei
érdeme, bogy épptti most, bezebb akadáfyok tornyo-
sultak a reform elé, mégis hozzányúlt ehhez a kérdéshez. . .
Emberfeleslegünket, amely ebben az országban még sokáig nem lesz felesleg, csak a belső gyarmatosítás útján helyezhetjük el.
Ezen az úton lehet megszűnhetni azokat a fájdalmasan sötét szociális állapotokat, amelyeket a ma^Jalvakbtti és tApy*-
A hitbizományi javaslatot a kezdet szándékának ismeri el és abban a reményben fogadja el, hogy az ezen a téren következő lépés határozottabb lesz. \
Széchenyi Oyörgy gróf azt fejtegette, hogy a sajtó az egyes feltűnési viszketegségben szenvedő arisztokratákkal azonosítani akarja az egész arisztokráciát. Bűn az, hogy a mult hibáit minden alkalommal ló akarják élezni. Parasztságról és arisztokráciáról és gyűjtőfogalomban beszélni nevetséges. A javaslatot nem fogadta el.
Sebandi Károly örvendetesnek látja, hogy a kormány a közép- és kisbirtokok szaporítását akarja A javaslat kétségtelenül háladó konzervatív alkotás. Nagy érdeme, hogy 460
Hirdetéseket a Kakas-nyomda iesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23D66 sz. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
ezer kat. hold foklnek ketharmadrészét kiszabadítja a kötöttség alól és az á mej zódése, hogy ezáltal lehetővé vátik új, e séges közép- és kisbirtokok létesítése. He. lycsnel: tartja a hitbizományok bizonyos fokd lebontását, ezért a javaslatot elfogadja.
Elemi csáklya-isme
Soha sem beszéltünk volna külön erre a célra áldozott cikkben a Csákjáról és a csák-Lyásókról, ha nem jelent volna raeg Zalaegerszegen is az ejsó csáklya-jelvény. Csak mosolyogtunk, mikor a közelmúltban a Bárinybau néhányan egy re meny bei csáJdyás méltóságot ünnepeltek, a kellő mennyiségű alkohol barátságának lázában. Most is mosolygunk, de most már V: is írjuk, mit gondolunk, mert igazán szcmrevaY) voh, helyes volt és stílusos vxitt az a gomblyukba tűzött nagyított horgolótű. Ugy gondolom, a 6 Otai Újság ajándéka \x>tt. Dagadó hanfi-ónénoetú emberek izzadva ícj-tik a rejtvényt, hogy egy ilyen »becsületrend«-hez hozzájussanak. S olyan büszkén vtscbk, mint iskolás bakfis azt a kalapot, ami juszt sem olyan, mint ami elő van írva Ez n »juszt se*, a magyar po''itikának ez a Laítatártó dobáló, go rnbly ukfájdalmas, hataloméhes, néha csikorgó fogú jelensége, ez a gyerekes, még mindig civilizilatlanságot mutató barbár jellemvonása, ez jellemzi különben az egész csákíva-divatot.
A csáklyáról a közfelfogás, különösen itt Zá''ában, eddig általában azt tartotta, hogy azzal a kampóval azonos, ami minden szalmásház udvarán készenlétben tartandó tűz esetére. Tűzkampó, sót tüzgamó néven Is nevezik ezt az eszközt. Arra való, hogy ha kiüt a tüz, ezzel tépjék, szaggassák le a tetőról a füstös gicát«, ami viszont befüstölődött szalmakőte-get jelent. A csáklya régi, vizí szerepe csak akkor jutott eszünkbe, amikor a miniszsere''nöfc (fáklyásokként aposztrofálta az ellenzék egy részét. A ''assú, minden újítással szemben akadékoskodó, mindennek eébe akaszkodó észjárású, öreg, levitézlett, kikopott politikusokat nevezte így, akik nem tudnak beilleszkedni a refíormok tempójába Azóta, mikor már eeget mosolygott az ország a kitűnő hasonlaton» egyre dagadtabb meltcl teítck magukévá a csáklyósok a csáklyát, mint díszjelvényt s azóta más híjján ilyen kitüntetéseket osztogatnak.
Nézzük csak, mi is az a meghatározás, amire olyan büszke a kampós-tábor. IVeciz akarok lenni. Az 1912 évi Révai nagylexikon szórói-szóra a következőket mondja:
uCsáklvázás, csáJdyázní (német: entem, olasz: abbordare una neve nemica, francia: aborder, angol: to board an enemy'' s ship) a''att a tengeri hadakozásnak az a régi módja értendő, melynél a merészebb, váTUDcozóbb szellemű fél a harcnak ágyútűzzr) vaVS bevezetése után szorosan valamely ellenséges hajó mellé férkőzni igyekezett, azt bizonyos, e célra szolgáló eszkőzök (csáklyák, vasmacskák) segítségéve! magához kapcsolta, hogy aztán — az ágyúk folytonos ¿üzeiése közben kiszemelt osztagok az ellenséges hajó oldalain felmásszanak, vagy annak fedélzetére közvetlenül átugorjanak és a harcot kézitusával döntsék d. Végcélja voh az ellenséges hajót a
ZALA HÍRLAP
936 január 2.
Délutáni- és táncruhákat
a farsangban csak a
; vegyen !
Bstéhri rldlkülök és övek nagv választékban!
szó szoros éneimében kézre keri''je.n. elfoglalni, legénységet harcképtelenné tenni, vagy megadásra kényszeríteni, lobogóját bevonni. A csáklyázás ''«¿regi harcmód, de a gőzösök korszakaban, fó''eg az ágyúk tökéletesedése cs messzeható tüze következtében a csáklyázás már a''ig fordulhat eló.t
Nagyszerű. Valóban találó. Csak azt kel-, meg megjegyeznünk hozzá: a magyar történelemben gyönyörű példái vadnak a folyami csák-lyázásoknak, sok török hajón végeztek a magyar vitézek nagyvágást i>ycn alapon, deazén az igazi a tengeri csáklyázás volt. Még p>edig a kalózoké. Túlnyomóan azoké. A csák''.yácns, ha valaki össacallítja egyoér a statisztikát róla, túlnyomóan a koncert menL A zsákmányért.
Miután a jelen esetben a politikai csáklyázás ugyancsak a koncért, az ország feletti hatalomért folyik, valami közünk mindnyájonknak van hozzá. Ezért van. kedves hallgatóim, cz az e''őadás.
Maradjunk a lexikonnál. A merészebb fél csákl) áz — mondja. Az a fél, amelyiknek kevesebb a felelősség-e, kevesebb a veszíteni va''ója, amelyik a másik pozíciójára tör. Ez csak természetes. A g y ú t u z: szónoklatok pergőt üze, elkeseredett acsarkodások hordóról, üisághasábról. mellbjl cs hasból. Innen, az utóbbiból jön a legtöbb lövedék. Férkózés: ez a művelet átvonul az egész programon. Nem férkőznek a bőrükbe. Kisze me!t osztagok: önkiszemelt osztagok és személyek értendők. Én nern szemeltem ki, te se, ó se. Maguk szemelték ki magukat. Felmászni: ct igen. Az egész doV>g nem egyéb, mint ef y erőn felüli mászó gyakorlat.'' K ö z v e 11 c -tvül átugorni: minden megerőltetés nél-kü\ ez még jobb. csábítóbb. Ki nem ugornék szívesen, ha hata''ómról, bársonyszékről van szó? Kézitusa? Az Isten szerelméért, erre csak nem kerü'' sor? Inkább ma kitűzzük valamennyien a csáklyát!...
Azt mondja: a gőzösök korszakiKán már alig fordulhat elő a csáldyázás. Bizony. így van. Nem mondjuk, hogy a legpompásabb óceánjárón, de mindeneseire motorhajón megv cttre a magyar sors. £s tökéletesedtek a mi poétikai ágyúink is. Messze hordanak. Vi-sza a múltba, előre a jövőbe. Mintha csak V''clte szülte volna őket. Rámutatnak a magva- tjrx-nelemnek azokra a szomorú pontjaira, amikor csákl yáztak a politikában és elcsákVáz-ták a jövőnket, sokszor száz esztendőkre is. Megmutatják azokat a kis szennyeseket, amiket a közelmúltbeli csáklyás világ hagyott itt. Az elkent panamákat A''buziéi. Amit most va;-sepróve; kell kitisztogatni. S beíe viszik a mi ágyúink a vi''ágosságot a jövőbe is. A tanulságot. Az útmutatást, ilyen körülmények között. ig^ uan a harminc évvel ezriótti lexi-kotóU*...emuit az a régi, szuszogó, maradi, Pa^ypái világ, ai az ''édes önző berenóez-kefe», az a pecsenyesütós. ökörsütés boldog
kor, ma mar a csákh-ázás alig fordulhat elő.

Ha még nem értettek volna meg, szabad ^gen. kedves hallgatók, néhány mondatot idéznem. Egy szürW magyar írta ötet, egy lángelme, akinek be> kelctt bolonduiii laj-
taja megueménésébe. Ug}'' hívták: gróf Szé-dSltyi István. Szekfű Oyua könyvéből veszem az idézeteket: ''
»Adót loeH vettu mindazxxi ábránira, ámításra, elfacsart ideára, m*sztifíkác>óia, sz>em-fény~vrsziésrc s ettéle tulajdonra, raellyeJ oly nagy száma a régi álmábul fejébredt magyarnak meg nem szxtoóleg csalja magát és csal mást.*
*Az irígysegbóí pohtikai és társadalmi téren pártviszály és uralom vágy származik. Mindenki vezér, úr akar Seren s ha épen jó órában van, maga almit felrúgja a port és azt mondja: ez a világ közepe, ahol én áüoklt
•Gyöléteégt hapama nem egy magyanuk fcoránt sincs kimerítve azon antipátía által, mellyel az arisztokráczia iránt viseltetik, de midőn con amore gyűlöl: ezt, nem kevésbbé gyűlöli a kormányt, gyfflök az egyházi rendet, a németet, a horvátot, a görögöt, a városi
rlgárt, a kereskedőt, gyűlöl egyik a má-_dFt stb., szóval gyük>i mindent, mert hifijén hasonneraüjévc: sem él békében, paraszthoz vonzó szerelme pedig btzuoy nem óriá* s mégis biztos öbölben véli magát, mert h*. szen mégis szeret vaamit, és pedig legőszintébben és mindenekfölött, tudniillik a hazát, vagy tu''ajdpnképei: — mert ugyan mi a puszta haza a benne lakó egyesek nélkül — a hazával mindig egy be kevert drágalátos saját magát.«
Kedves hallgatóim, érzik-e, hagy cz a miüt századbeli hang milyen félelmetes vádbeszéd, egyszers minden korra, a csálöya, a csáklyázk ellen?
A csáldya, vagy nagyított horgolótű, hetykén, csak azért is, csi''log a derék magyar me''fén, a napsütéses utcán. Mert gyerekesen érdekes.
Gratulálunk hozzá! (sy)
Siklót építenek a tihanyi hegyre
Tihany, január 25. A szép magyar tenger környékének egyik legszebb része kétségtelenül a tihanyi rész, amely idcgeíorgalmi szempontból is nagyon fontos. .
Az utóbbi idők idegenforgalmi kimu utasa azt bizonvítja azonban, hogy a Baatonfüredcn és környéken qyaraló idegenek kényelmesek és nem mennek fel a tihanyi hegyre, a kolostor, a visszhang és egyéb látni és éJveznivalók
Hogy az idegenforgalmat növeljék, az érdekeltségek elhatározták, hogy szem£yezátttó síklót építenek a tihanyi begyre. Az -épfthe-zések terveit már elkészítették és egy budapesti cég már be is adu ajánlatát. Arról, hogy az életrevaló terv mikor kerü) kivitelre, nincs hír.
kipróbálására.
A mennyezet kibontásával a padláson keresztül akartak betörni a Gyalokav-téle trafikba
tr*<SméujU**n k¡tériét után a Iralik melletti báxSogosüzletel fosztotta kl m betörő
ajtaját, amelyen keresztül bejutott a helyiségbe. Ott felfeszítette a pénztár fiókot, melyben talált is 30 pengő készpénzt
A jelek arra mutatnak, hogy raf&nált betörővel van dolguk a detektívekaekf Hiába vizsgálták át ugyanis úgy a betörés színhelyét, mint az egész udvart, sehol a legkisebb nyomot sem sikerült felfedezniük. A hatóságok most teljes sötétségben tapogatóznak.
— 100 tagü rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egy. bekötött mu''atságának előkészítésén, mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangulatú, hagyományos iparosbálokat.
Zalaegerszeg, január 25. Vakmerő betörés ügyében nyomoz a zalaegerszegi rendőrség.
A minap éjszaka történt, hogy ismeretlen tettes a Síp-utca (régi Cigány-utca) felől a kerteken keresztül bemászott a Schutz Áruházzal szemben |evó Bauer-ház udvarára azzal a szándékkal, hogy Iciiüasza a házban levő Oyalókay-féle trafikot. A betöró a nyitva hagyott padlásajtón felment * padlásra, áhon-nan a mennyezet kibontása után akart leereszkedni a traSkba. A megvezet azonban olyan vastag volt. hogy rövidesen felhagyott ezzel a kísérlettel, mire isme lement az udvarra, hogy az ugyanebben a házban levő Weisz-fce hádogosüzletbcn próbáljon szerencsét.
A betöró felfeszítette a bádosüzle» udvari
szonye
JSJSÉE® JGPÉbÎ Jfc
Elsőrendű minőségű, kézzel csomózott. tiszta gvaplü magyar perzsát legolcsóbban vásárolhat
„„ ^ a készítőnél.
Kötött ruhák< blúzok; pulloverek
mérték szerinti
SZÁSZ SÁNDOR
étL 0fíemön9tt háziipari vállalat*
ZALAEGERSZEG. Várkör 3. sz.
1936. január 26.
vasvári nadmgulwés
ZALAI HÍRLAP
T tfi
to^abetíwfr, jasmár 25. Tegnap beszámoltak arról, bogy Sip» lstváamé di éves JJpT asszonyt tetartóztatóJc és beszámították a gsombatbelyi törvényszék logházába, mivel az HSUXiy maszlag©* nadragulyával megmérgezd ¿vcs urát, akit az orvosok csak nchexew mattak mejpaectcui az é>toek.
Sípos Istváöoé nem tagadja az ura toegülc-e^sek kisérleteit. Azt sem tagadja, bogy nem ^xiaöa ót íel senki, hanem egyed öl dolta ki a gyilkosságot, hegy ¡a. urát eSeszi ^b »lől és nogy bogyac mérgezz meg. No, ¿e azért valamit roégjs okol Sípomé, bqgy ide \eriit. Ezt mondotta:
_ Tetszik tudni, azért az a csuny* náU roégis csak az oka mindemnek- A nóta miatt v*> az, könyörgöm szépen. Mert a nóta is azt pondja: Ki ax urát nem szereti, nadragulyát lówői ne kii Már pedig én nem szeretem és nem szerettem az uramat, hát gondoltam, Ha jaár a oóta is erre tanít, akkor snúétt ne te-gyem meg?
Betsm*rtr, hogy tíz év óta kisérVlezettk Ntrm múlott cl ayan évnegyed, hogy ne próbálkozott rolna meg a roérjezésael. Az ember rosszul o lett, valahánvazor csak megetetett, vas matatott vele valamit, de mándíg ewak kevés volt a hzüWho^ Sipcs István pedig nem jott rá, ho*y mi okozza »tála a sűrűn megismétlődő, cszméietlenaé^ig terjedő txmz-sxullétekrt Ha betegség bepfee me^, orthon lefeküdt, de a világért sem szóit vofc* akinek.
Most, a néhány nappa ezelőtt tórtérf» rirér gezést éc az asszony tíz é/ óta fcwtö merényleteit is csak azért UKtták meg a csendőrök, mert amikor Sípos megitta a nadragulyás bort, olyan kábulat vett erőt rajta, hogy az ágybói felugrott átszaladt a wzortauxdokhoz, akik azután rosszat sejtve, értesítették a esendő/véget Na©'' volt a hatása a mérgezésnek, mert S*-posné nemcsak a borba, de még az amapi ''evesbe is öntött nadragulya-főzetet.
Első németnyelvű filmje után rövidesen Londonba megy filmezni Agay Irén
Meghitt beszélgetés a művésznő papájával, aki az egyik páholyból nézte végig a leánya egerszegi vendégjátékát
szürkés bajuszú, szemüveges úrral, az cbó érzés, ami úrrá leaz rajtam, az, ho<{y nagy on büszke a lányára. Büszkesége és csodálat:, azonban nem a színházi papák nagyhangú áradozásában nyilvánul meg, hanem chan, mint akármelyik szülőé, akinek jól tarul a gyermeke az iskolában. Ez a szerény büszkéi kedés talán onnan van, hogy Agay Irén papája nyugalmazott polgári isko''ü tanár, áld a budapesti katedrát W25-ben felcrerélte Q£y másik jövedelmezőbb állással. Je''enleg ugyanb a po3ta és vasút évkönyvének kiadóhivatal főnöke.
— Nem véletlen, - fc''ea mosolyogja az első kérdésünkre — hogy itt összetalálkoztam a leányommal. Már előre úgy- terveztem az üz''eti kör utamat, hogy rtt találkozzunk össae Za''aegerszegen. Szombat! lyröl jöttem ide, innen pedig Nagykanizsára utazom íc/ább. Nem akartam teljesen egyedül hagyni a leányomat, akit most nagy elfoglaltsága miatt a férje sem kisérhetett e.
— Mily» körülmények között került Agay Irén a színpadra? * )
Zalaegerszeg, január 25. üeak nagyon kevesen tudták, hogy Fendrik Feri vígszínház» darabjának egerszegi premierjén ketten képviselték tu''ajdonképen az Agay családot Az egyik a kitunó, szimpatikus művésznő volt, aki húsz esztendejének megkapó temperamentumával és irte''ligens lelkének megejtő sugárzásával a szinpadon tartotta lebilincselve figyelmüket, a másik Agay pedig a papa volt. A papa, flld az egész előadást ott nézte végig állva a baloldali páholy sötét hátteréből Akik ébben a páholyban voltak, azoknak a figyelme egyenlő mértékben oszott meg a színpadon szereplő és a páholyban tartózkodó Agayk között. Mert a papa is épp olyan szimpatilais és érdekes ember, mait a leánya. Szemüvegének csont-kerete mögül az apai büszkeség villanásával ügyelte a színpadot, amelytől pedig valamikor minden erővel távol akarta tartani a leányát.
Amikor vége volt az előadásnak, felkeres-tük Agay papát Bárány-szállóbeli szobájában, hogy elbeszélgessünk ve e néhány percig.
Amikor szemben ülök ezzel az alacsony,
nagy választékban, legolcsóbban
Rádió és Villamosságinál ! Kossuth-u. 3. sz. (Kakas ház)
Ugyanott KálÓCZy István
villanyszerelési vállalata.
Rádiókátalakitása és javítása

Jó szemüveg, jó fényképezőgép
Jó tinyttpkMofeoii»
BÁNFAI BÉLA
mnnitfdfrMii «a ^ — fli^ a m t^ - -
oi«sta ts fQtdsuutnmMs pto. -
— Ű már nagyi*» régi tumfanmő. Már 4
é\es korában játszott a Tcrézkorüft Szinpadon; ahol Salamon voS a tanítómestere £n nunden erőmmel elleneztem, hog} a sziru pályát» menjen, ax édetaavu ét ó azonban a <czinpá4
mellett döntöttek Ha Önnek vaUmikor leány* lesz, akkor érb csak meg. hog) előkenése»
dacára s miírt lett uunéeuuó a Icanyomból. Már S éves kúrában Csclaxoválóiban túrni» zott három másik kis g> kattinésszel egy üt<, a írlcatégem láaéretébea. Eark a gyerekeit akkor vaóaágos kts vagyonokat kerestek ''mm Hihetetlen sikereik vohak Ebből az klóból a leányomnak legkevesebb emléke az a tcav gora, amelyet -tó miftó koronáért vett Po-zsKvr/biui fez a zongorája még ma « megvan.
— Még akkor » eUeneztem, hagy crínés»wS legyen, amikor beiratkozott a szfetikkolába Ismerem jói ugyanis a vidéki azkiészek ne hé* anyagi helyzetét. Sok olyan saegéry vidéki színésznő van, akinek havi 80—100 f,?«tf«öN5l kell megélnie. Amikor ezeket a pcIdákat lehoztam a leányontruk. mndíg csak lcg>aitett és azt mondta: ne félj, apukám, en többet fogek ennél keresni.
— Hogy indult el Agay Irén kan »erjei*
-- Amikor a 3 éves szfciüafeo''a elvégaíae után leviasgásott, a Templom egere KV»»ere. pét kellett elj^tsana a Vígszínházban. Ez volt a vizsgáé"óadása. Mint fÓtízerepl<l«iek, terroé-saeti*sen vállalnia keiirtt, hogy az osaacs jegyei et e adja. Itt ''kezdődött tula-donképen a leányom karrierje. Első nagy pártfogó>a a porta\ezérigazgatóság h^ata''os évkönyvének főszerkesztője, Fcrenczy Pál volt, aki nekem jelenleg is f&tökóm. Az ó hathatós támogatásával sikerült minden jegyet eladnunk és így, amikor elérkezett az előadás napja, természete* sen :n»nd olyanok töltötték meg a Vígszínház nézőterét, akik ismerték a ''eányomat, ha mia-honnan nem, hát már ha''lomisból. A leányo-mat nagyon doppingolta az csmerósok és jó-barátok je''enléte és olyan fe készültiéggel á3t ki a színpadra, hog) Roboz Imre, a Vígszínház egyik Igazgatója ''ehnatott j páholyból a leányom öltözőjébe és havi 4í)0 peng*ős gázsival megkőtottúk a szerzixiest. így történt, hogy Agay Irén !<W3-ban, 18 éves korában már m Vfgszinház szerziSdtetett művésznője volt. A* év őszén az Emmy-ve! akart nyitni a Víg, amelynek főszerepét a leányomra osztották. Már három hete folytak a próbák, amikor Irén va''arni ételtől gyomonnérgezést kapott. Bekerült a Siesta szanatóriumba, ahonnan cval^ két hónap múlva engedték b. Amikor fel-gyóg)*ult, megkapta Hunyady: Rhz 101Q c. darabjának a főszerepét. Ézzc1 azután teljese« arrivalt.
— Hogyan került Agay Irén a filmhez ésa hogyan lett Székelv István filmrendező ''ele-ségé?
— Székely Istvánt lQ34-bcn hazahiiták Ikr-linből, hogy a''apozza meg a magyar filmgyártás jövőjét. Irén az Iza néni című Fedák darabban került ekiszór szembe a felvevő-géppel és jövendő férjével. Az Ida regényét már mint menyasszony és vóegény forgatták. Ez volt az első komoly, nagy filmje. Amint befejezték a filmet, megtörtért az esküvőjük is. A mézcshetekbói csak mézouiapok lettek, mert Irén akkor próbálta a Vígben a Több, mint szerelmet, férje pedig a Rákóczi-indulót rendezte a Hunniában. Aztán jöttek a lányomnak a többi nagy filmjei is: Lila akác, Emmy, Búzavirág, most legutóbb pedig a Címzett bmeretkn.
— Mik a művésznő jövendó tervei?
— Most háromhónapi szabadságot kapott
PETROLEUM GÁZLÁMPA
mtlift 1ÓRARA
Díjtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
(Megyeházzal szemben)
# / . , > i "*
«
a Vígtól. A szabadság már nemsokára lejár. Két hónappal ezelőtt kinn volt Bécsben, ahol fccforgatták az elsó németnyelvű filmjét A Hoheii tanzt Walzer bemutatója nemrég volt az osztrák fővárosban. A fémről a legnagyobb bécsi ''apok őszinte elismeréssel írnak. (Schütz Frigyestől, az egerszegi Schütz Áruház tulajdonosától tudjuk, aki szintén ott volt a bécsi bemutatón, hogy valóban nagy sikere volt Agay első németnyelvű finnjének.) Rövidesen Budapesten is játsszák a filmet.
— Ezek után erŐ6 a gyanúnk, hogy a művésznő nem sokáig marad Magyarországon.
~ Hát, bizony, olyanok a kilátások, hogy-rövidesen kimegy Londonba. Nemrég- ugyanis az egyik angol filmgyártó! felszólítást kapott, hogy a gyár költségére készíttesse el a Hunniában a vigszinházi két legjobb darabjának egy-egy jeleneiét angol nyelven. A felvételek nagyszerűen sikerültek és kiküldte Londonba.
— Melyik két darabból készítették a felvételeket?
— Lánvok az intézetben és a Több, mint szerelem.
— Na és most?
— Pár nanpal ezelőtt már jött is az értesítés Londonból, hogy a két filmtekercs százszázalékig megnyerte a londoni szakemberek tetszését és a filmgyár egyik vezetője a közeli napokban már jön is Budapestre, hogy meg-
ZALAjjHIRLAP
ko65c a lányommal a szerződést-
— Székely István milyen filmékor dolgozik jejcnlcg? ''
— A Csak egy éjszakára c. orosz rémdráma már majdnem készen van, a Légy jó msnd-lialálig c. darabot pedig már forgatják.
Araikor lejövünk -Agay papa szobájából és keresztül megyünk a kávéház, odajenn mar eléggé emelkedett a hangulat. Az asztalok mögül vagy ötven szempár figyeli Agay Irén minden mozdu''atát, aki a nagy-tükör aiart kettesben vacsorázik a fiatal szerzővel. Vacsoráznak és beszélgetnek csendesen. Fendrik Feri legközelebbi darabjának témáját boncolgatják.
£s hiába mered ötven szempár a művésznő asztala felé, Agav Irén nem veszi észre ttz érdeklődést.
Senkit sem vett észre»..
Dávid Magyar József.
A Karácsonyfa Egylet
köszönete
A zalaegerszegi Karácsonyfa Egylet ka/.i-csonvesti kiosztásánál a szegény gyermekek felruházásához hozzájárultak pénzadománnyal: Vármegyei Bank 20 P, Központi Takarékpénztár, Kereskedelmi Bank 10-10 P, özv. dr. Thassy Kristófné, vitéz Márk Ferencné, Büchler Jakab Fiai, Szalav Lászlóné 2-2 P, Bo-gyay Elemérné, Bruck Lajosné, Kosárszky Józsefné, Sipos Józsefné. Stefanecz József, Sper-lágh Gézán é, Vidóczy Ráhrté, dr. Szász Ge-róné, dr. Takács De''zsóné, Hedrv Miklósé, dr. Brand Sándonié, dr. Szalav óyuláné, dr. Keszly Istvánné, Süli Nándomé, Traniik Vilma, dr. Somogyi Istváraié, Szigetlry Tibomé, Kászonyi Mihá.yné, Feili Erzsébet, dr. Vida Sándornc. Rig''er Mihály, Oarai N., Vámossy István, Havas Vilmos, olvaslutatian írás, Tóth Gyua l-l P, Keszler Mór 80 fillér, Havas Kristófné, Hajgató JózseSné, dr. Ludányi Bé-láné, Lakatos Gyuláné, Friedlicb Béla, Braun és Társa, Szaiay Teréz, Brandl Józsefné, Ka szás Ilona, N. N., Horváth Miklósné 50-50 fillér, Szekér János és négy névtelen adakozó 20—20 fillér, hat névtelen adakozó 10—10 fillér; özv. Kulcsár Qyuláné kalács, Czobor Mátyásné kalács és sütemény, Horváth La josné negyed kg teasütemény, Németh József 5 kg alma és cukorka, Kovács István negyed kg szalámi, dr. Briglevics Károlyné kalács, dr. Udvardy Jenóné 3 üres, 3 mákos kalács, Barthelmcs Valtcrné alma, kalács, ZsaHámé
1936. január 26.
2 kuglóf, dr. Schlemmcr Józsefné kavics, Mo-randini Tamásaié 2 koszorú füge, Kumtner üviiláné kalács, Kiss Lajosné sütemény, dr. Fujöp Jenőné kalács, Cakó Jánosné kalács, sütemény, ruha, harisnya, dr. Kasztcr Ödönné 4 kalács, ajina, dió, Sipos Dezsőné cukorka, zsír, bab, dr. Ludányi Bélóné kalács, Derva-rics Lajosné l üres, 2 mákos ka "ács, Székely Emiiné kalács. Bódy Zojtármé kalács, dr. Eí-mann Ödönné l kg szaoncukor, 50'' drb. mákos kifli, dr. Samassa Jánosné l kg teasütemény, D. Horváth Imréné kalács, Nagy Ltf. josné pogácsa, Tölgyes Ferencné l pár gyér-mek hócipő, dr. Te rnan Sándorné keksz, Pcs-thy Gizella kalács, dr. Bozzay Jenőné 2 katács^ Fang''er Béláné mákos kalács, Fangkr Lajosné hideg hús, Gyórffy Károlyné kalács, özv. dr. isoó Jánosaié ka''ács, Köztisztviselők Szövi. I kg aikorka, Oecsovicsné l kg szalámi, Kovácá Aladár negyed kg cukorka, Maycr Ernő l drb". szappan, Corso cukrászda fél-kg cukorka, Ku-liffav drogéria 5 drb szappan, Németh László
3 IjA üszt, Fangler Gyula l kg cukorka, Papp
o''- « i____l/V.u d-ci A* iM/Ípí''io \___: :
Béla 1 kg cukorka, Pál és IndraC12 pár haris-nva, Grünbaum Frig)trs 3 pár fél-talp, Albert károlv cukorka, • Petőfi könyvesbolt könyvek.
•__i» ■ r___r\r\ .i.l .".t^„í.___ \vr„:__n___,
Az úl esztendő szenzációja a
enyves/ Áruház
olcsó cipőakcióia!
Egyespár női cipők, igen jó minőség . . Jóminőségü fekete női cipők, egyespárok . Tartósminőségű női strapacipő . . . .
Lakk és antilop divatcipők.....
Dívatcipők fekete bőrből......
Sport és trottőr cipők: barna és fekete
Schiffer gyártmányú cipők......
Korcsolya cipők végig bőrbéléssel . . .
Jóminőségü férficipő........
Vízhatlan vadás''ápő .......
Duplatalpú fekete vagy barna félcipő,
divatos forma, kitűnő minőség Elegáns lakk félcipő, nagyszerű forma és minőség...........
Gyermek utcai és sport cipők nagy
6*20 7-30 8*60 9*90 10*50 1180 1280 15*50 12*20 16*50
P P P P P P P P P P
14*90 P
13*50 P
választékban!
Hó- és sárcipők!
Hajgátó János 20 drb. sütemény, WeiszGyula 25 drb. sütemény, Oláh István 2 kg zsír,'' Farkas Nándor 1 kg zsír, Gyarmati Vi''mos l kg cukorka, Mayer József 1 kg narancs, Grünbaum Géza 50 drb. süteméöy, Lang pék 2p drb. sütemény, Schütz Frigyes 20 m flancll, Szász Sándor 2 sálkendő, 10 pár i-sztyfi és sapkák, Büchler Jakab Fiai 1 pár cipő, Hein-rich W. és L. 3 pár harisnya, Hénig József 2 m flancil, Fekete Mihály 1 pár harisnya, Kovács Ernő 1 pár sárcipó, 6 sapka, 1 szvetter, Schvarcz Lajos 2 pár harisnya, Büchler Pál b drb. maradék, Za''ai Divatcsarnok 3 pár bá-risnya, Deutsch illatszertár 3 drb. szappan, Széchenyi könyvkereskedés 3 drb. könyv, Kakas könyvkereskedés játékok.
A nemesszívű aűakozóknak ezúton. mond hálás köszönetet az egyesület.
A MŰVÉSZETRŐL ÉS SZÉPRŐL
GEFFERTH PAL cikksorozata egy esamény elé.
(XI.) Miután ismerjük a középkori színpadot, ismertetek két középkori drámát Az elsó az ószövetségből veszi tárgyát, címe: Ádám halála. Adám haldoklik. Elküldi fiát, Semet, hogy keresse meg számára a könyörü''ctesség olaját. Az igazság és könyörületesség vitatkoznak az Isten előtt. Végül Sem három magot kap, amelyeket Ádám szájába kell tenni, mikor meghal. A három magból három fa nő kv Rajtuk terem meg a haihaiatlaaiság oiája. Adám vesztét ugyanis a fa okozta, a fa fogja tehát meg is menteni.
A másik később, időből való s a szentel: életéből merít. Már erősen hódít a világi sael-lem. Címe: Szent Didiéi élete. Prológgal kezdődik. Utána fellép a ^bolond« s különféle tréfákat mond. Majd Langres városáb&n püspökválasztás van, mialatt az égben Szűz Mária jó püspökért könyörög az Istenhez. A választók előtt megjelenik Gábriel angyal s egy Didier nevű parasztot jelöl a püspökségre.
A második színben a démonok a vanda''ok királyát Honorius nyugatrómai császár ellen ingerlik. A vandalok Langres városát is megtámadják s elfoglalják. A szín a város feldúlt képe. Didier nem tagadja meg hitét, mire lefejezik.
A harmadik részben feltárják a püspök földi maradványait. Teste sértetlenül megmaradt, sírjánál mindenféle betegség meggyógyul. Pompás körmenet fejezi be a darabot s végül egy rövidke epilógus levonja a tanulságot.
Mint látjuk, naiv történetben egyszerű etiv-berek szerepelnek. .Micsoda viharnak keli koré kedruc, hogy megjelenjék a színen a grandiózus újkori dráma, a maga ezerré tű hús- és vér-emberével s felragyogjon a világirodalom legnagyobb neve: Shakespeare.
1926 január 2t>.
ZALAI
NEUFEU D
» • r/ • ,
• . K «
aranyéremmel kitüntetett
u rísz abós Aga
70 év óta fennálló cég.ma már fogalom. " Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára.
TTi Tels:
— Elhalasztják egy héttel a budapesti Vi-l^zi Bált. Az angol király elhalálozása akal-mából elrendelt II. fokú országos gyász miatt a február l-re hirdetett budapesti Vitézi Bált elhalasztja a rendezőség és azt egy héttel később, február 7-én tartják meg. Egyébkent a bállal kapcsolatos felkérések, meghívók stb. mind érvényben maradnak!.
— Ingyencukor 100.000 gyermekinek. Fa-buivi/ Tihamér pénzügyminiszter felszólítására a cukorgyárak együttesen elhatározták, hogy & pengén táplált falusi gyermekek közül két nőnapig 100.000 gyermeket látnak el teljesen ingyen cukorral.
— Felejthetetlenül pompás látván(y lesz a za''aegerszcjgi öregcserkész Klub feoruár 8-i kalikó-bálja. A rengeteg pettyes ruha ellenére is szemct-lelket gyönyörködtető lesz ez a bál, inert a női leleményesség a ruhák szabásában annyi ötletességet hoz, hogy a tavalyi jelmezbál nagy sikerét sokszorosan felülmúlja majd. Az öregcserkészek felvonulása hangulatos és impozáns lesz, mely felvonulás már kezdeté-oél biztosítja a jó hangulatot. Hihetetlenül nagy az érdeklődés vidéken is s ez a rendezőséget nagyon nehéz feladat elé állítja. Asztalát Hajba Kálmán (vármegyeháza) h. vezetőnél foglalhatja le.
— *Pira*-*pifMCftrf margaréta« címmel most jelent meg Kozinszky László és Torma Sándor szerkesztésében egy nótaszövfcggyűjte-mény. Kapható 1 P-s bolti áron a szerkesztők^ nél: Keszthely, Szécbenyi-út 11.
— össztánc. Farkasovszky Teri tánciskolájában vasárnap és szerdán este fél 9 órai kezdettel össztánc lesz az Arany Bárány kistermében.
— Nem rtorfcad külföldröl értékpapírt bo-
hoaiü. A hivatalos lap kormányrendeletet közöl, mely kimondja, hogy tilos Magyarország területére behozni akár belföldi, akár külföldi kibocsátású részvényt, záloglevetet, államadóssági vagy más kötvényt, pénztárjegyet, kincstári váHór vagy kincstári jegyet A ti''alom kiterjed az említett értékpapírok szelvényeinek és szelvényutalványainak behozatalára is. A rendelet intézkedik m¿g a részvények osztalékszelvényei, záloglevelek és kötvények szelvényei beváltásának újabb szabályozásáról, vakmint a .külfölddel szemben fennálló árúvétetórtarfcoz^soknak pengőben való lerovásáról.
— Göcseji Göröngyös Bokrétát szenézett a ZTE rendezősége, amely a Göcseji Hét minden humorát és kedvességét visszavarázsolja pár órára a ZTE február 14 vidám farsangi estjén.
— Akinek a szívműködése rendetlen, erőlködés nélkül úgy érhet el kounyű Bzékelést, ha naponta reggel éhgyomorra megiszik egy kis pohár természetes «Ferenc József» keserü-
-— Háqy zsibárus engedély adhat« ki Zabmegyében? A kereskede mi miniszter az alispánhoz Intézett leiratában jóváhagyta a vár-megye erre vonatkozó szabályrendele.ét, mely a kiadható zsibárus engedélvek számát a ta-polcai és keszthelyi járásokba:» 12-2, a többi lel nem sorolt járásban 1—1, Nagykanizsa városban 20, Zalaegerszegen pedig 6-ban állapította meg.
— Megcsordul l: a Vlnco, tele fe« a pkice. A régi szólásmód azt tartja, ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince. Ha a szólismondá-soknak százszázalékig hitelt Sehetne adni. a/, idei bortermés felől már nem lenne gondmik, mert szerdán ugyancsak megcsoidtilt a Vá>ce. Most már csak az hiányzik, hogy tele csorduljon a pince is. Reméljük, tíz hónap múlva elr következik ez is.
— A Magyar Meuögazdaiágí Társaság új kiadványa a termclószövetkczcj gondolat propagandáját öleli fel és mutat> azt az utát, amelyen a népies magyar gazdaságpolitikád nak ha''adnja kell. A termelés országos átszervezésének a''apeszméjc a javak tervszerű eló-£lítása lehet, a javak célszerű.cserébe aapján. A szövetkezeti reform a''apeszméjc tehát csak a termelés, nem pedig a fogyasztásra alapított kontingensek állami konjunktúrája, ami luunar véget érhet. Erről szól a társaság űj kiadványa, amely részletes szövetkezeti programot ad. A füzet ismerteti a társaság működését a legutóbbi évek folyamán, munkásságának liatá sát a folyamatban levő szövetkezeti reform mozgaoranál és közi azokat a társaság szerint helyesnek vélt reformgondolatokat, amelyek maradandó hatásúak lesznek az ország gáz dasági fejlődésében. A füzetet a társaság él nőksége adta ki, érdek''ódők díjtalanul megkaphatják a titkárságnál: Budapest, VI., And-rássy-ut 8.
— A túlsók evésnél, vagy túlzott ivásnál, tlgmándb gyógyvízből már fél pohár hasznáL
— Grámantlk Margit előadása. A MANSz zalaegerszegi csoportja az elszakított területekről előadássorozatot állított hazafias és kul-túráüs törekvéseinek programjába. Két előadás már volt a kereskedelmi iskola nagytermében; a harmadik előadás vasárnap lesz délután 5 órakor, ezúttal a városháza nagytermében. — Elöadul a MANSz központja küldi ki a kérdés országos tanulmányozóját, Qramantik Margit tanárnőt, aki »Társadalmunk feladata áz elszakított magyarsággal szemben« rímmel tartja meg előadását. Az előadást szavalatok egészítik ki. Belépődíj 20 fillér, amennyit a Közművelődési Egyesület szed, mivel az előadás annak rendezésében történik.
— Keszthelyi Uránia mozgó. Énekes, beszélő hangos filmszínház. Magyar film: a »Címzett ismeretlen«. Bús Fekete László ragyogó vígjátéka. Főszereplők: Agay Irén, Ráday Imre, Kabos Oyula, Oóth Sándor, Oóthné Kertész Ella, Vaszaiy Piri, Emst Heinz Háus-sermann stb. Nézze meg! Vasárnap három előadás: 4, 6 és s/,9 órakor. Elsőrendű kiséró műsor.
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nagy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóal-u. 6.
? Bőrkabátoknak: MxoiL Téli dpönek: Fókazsirtl
— a M«nro(n\ oetsg roww reggei engro* mórra egy kis pohár terrncsze.es «Ferenc József* keserűvíz 2—3 óra alatt kőnoyú. lágy béikiürüléshez segíti és ezi.tal igen sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom tobb nagyravű alapvetője ír;a műveiben, hogy a Feo.sc jóx>cí vizzS e ért kitűnő eredményekről saját kísérlete» ÜÍ-jáfl ts alkalma volt meggyőződé* tzerem: ;
v^sm-messmmtsmmmmmm
— Az 1935 évi kereseti, jövedelem- és gyonadó felmondása. Mmdazok az adózók, kiknek kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyaiban változás állott be (pi. íorgJIŰOWcwikkctn-J, kereset-, jövedelemcsökkenés, vagyontárgy megszűnése stb.) 1935 évi á taJános kere>*rti, jövedelem- és vagyonadójukat január 31-íjJ fe mond hatják. A felmondás béíyeginentes, a k;r. adóhivatalhoz dmzendó és a városi adó-hvvata ban kell beadm. A felmo«idásban rész-le''.csen meg kel'', indokoini, hogy az adót miért mondjuk fel Rá kell mutatni azokra az okukra, körű menyekre, amelyek a kereaei-jövrde efll é* vagyon csökkenését előidézték, amelyek fii'' gyeémbevétele mellett az adók mérnékése, ''eszántl<a indokoltan kérhető. A felmondásokhoz az ad ónt meknek megfedő vallomásokat kell csatolni. A val''omásb« beirt adatokat lehetőség szermt igazolni kei''» és a vallomásokhoz csato''zii. Ilyenek: könyvkivonatok, számlák, bank- és kamatteher igazolása itb. Azok a kereskedők, kik szabályszerű könyveket vezetnek, vallomásaikhoz nvercség-vcszicség és mérlegszámlát csato batnak. Amennyiben könyveik zárlata január 31 -ig nem készülne el, felmondásukat január 31-ig beadhatok, a vallomások beadására pedig a kir. adóhivataltól egyhavi, legfeljebb kéthavi halasztást kérhetnek. A kérvényre 2 pengős okmánybélveget kell ragasztani.
— időjárás: Nyugat felöl újabb borulás* köd, a Dunántúlon eWV. Mértékeit szél. az éjjeli lehűlés gyengül, a nappali hőmérséklet viszont aiicsosrryabb lesz.
Tudnivalók
a sertésexportról
Az exportsertés elosztó és árei''cnórzó bizottság pénteken a zalaegerszegi polgármesteri hivatalban Thassy Kristóf dr. elnökletével megtartott érte kezetéti a Zalaegerszeg vasútállomásról exportálható heti 200 darab és az ezen felül is esetleg engedélyezendő húsía/ta sertés vétele esetén az export célokra vett élősertés legkisebb *tenndói árát 1936 január 31-ig minimálta és e napig az export menyV nyiség bevásárlását Korn Sándor és Deutsch Salamon zalaegerszegi kereskedőknek engedélyezte. •
Január 31^ig az export céokra átsevó legkevesebb az alábbi árakat köteles a termelő gazda kezeihez fizetni. Az árak 12 órás kop-lalás után értendók. A vásárlás csak gazdától, vagy hizlalótól történhetik. Nevezettek, kiknek január 31-ig a kontingens bevásárlása engedélyeztetett, bevásárlási könyvekkel tettek ellátva, amelyben a gazda aláírásává! igázol ja, hog^'' a vétel a minimális áron aiul nem történt, fcgyik példány a termelő gazdánál marad. Esetleges panaszok a körjegyzőknél beadva, a fóbírákon át, Zaavármcgíe alispánja 1965—ni. 1936 számára hivatkozva előterjeszthetők.
Január 31-ig fentiek szerint az alábbi mini má''is termelői árakat állapította meg a bizottság:
Zalaegerszegen: 110 kg-on ahili élősertés kilójáért 79 fittért, 110 kg-on felüliért 82 fülért;
Za''aegerszeg körük 40 km-es körzeten belül 76, ilktve 79 fiUértr
Za''aegerszeg körüli 40 km-es körzeten túl 80 km-íg 74, illetve 77 fiSért;
Za''acgerszeg körüli SO km-es körzeten túl 73, illetve 76 filtert tartozik az export célokra átvevő a termelőnek fizetni.
A január 31-én tartandó legközelebbi értőké zetre a bizottság címére a kontingenst tgé-nyelni kívánók írásos árajánlatot adhatnak be a zalaegerszegi polgármesteri hivatalhoz, kellői óvadék, illetve bankgarancia felajánlásává!. ,
PÁL Ét IMDRA

I 176.
Szekér János
Wrásh. zöldség- ét élelmiszerüzlete
Zalaegerszeg, ^:stjth-u. 31. szám
I Telefon 195. sl * (Oilh henlcs hAzib-n.)
ZALAI HIRiAP
MOZI
A VÖRÖS PIMPEtNEL.
mk ñAotó
28.
szinhAz
r*
EcMk ¿fckafc atollp ra. Usdó Andor vígjáték* anaakidejé» elég nép sikert ártott a fővárosáén. Nem is oijao leioeíe darab, ramt ahogy art aa ember a dme utín feltételezi- ht, Egerszegen is nagy,sáke»e kett voba, ha nem zavarták volna meg kisebb zökkenő* az előadás menetét, lg)- búxwy néhol kissé vontatottnak tűnt fel a darab, ami pedig nem a szerző hibája.
Az előadás három fóértéke Antal Nua, Le-vtezky és Antalffy volt. Mindhármuknak Hálsás szerepük volt. Egyforma lehetőségeik voltak a játékra. És ők játszottak is kedvvel, ambícióval. Különösen a harmadat felvonás nyújtotta a leghálásabb lehetőségeket számukra. Antal Nusi nagyon megkapó volt ábbsn a keserűen komoly jetenetben, amikor Szűcs Vfr-minak fejtegette a nő és a lérfi egymáshoz való viszonyát. De kellő ituziót keltett szerepének azokban a jeleneteiben is, amelyek fölényt, nagyvonalúságot kívántak. Ismét megcsodáltuk egy-két csinos toalettjét Leviczky nagyszerűen érzékeltette azt az utat, amelyet a szélhámos fiatalember tett meg a cinizmus és az áldozatkész szerelem között. El tudta hitetni velünk, hogy Gavallér Feri mindenről !c tud mondai a szerelméért. Antalify minden hájjal megkent sofförje sok szint vitt a tegnapesti előadásba. Vidám, efcven, szimpatikus rsirkefogó volt. Látszott, hogy kedvvel, szeretettel játssza meg jó szerepét. Hartvándy-Horváth most is értékes figurát kreált. Nagyon tetszett Ká''dor is a nagyhangú tenorista szerepében. H. Szűcs Vilma is mindent kihozott kis szerepéből. Darvas, Siméníalvy és Ná-oassy emelkedett még ki az együttesből.
HETI MŰSOR:
25-cn, szombaton: Három ember a hóban, operett.
26-án, vasárnap délután 3 ófakor: Tavaszi mámor, operett; délután háromnegyed 6 órakor: Aki mer, az nyer, operett; este fél 9 órakor: A csúnya lány, operett.
27-én. hétfőn: Jávor Pál vendégszereplésével: Aranyifjú. Hunyadv Sándor bűnügyi története.
2S-án, kedden: Három ember a hóban.
2^-én, szerdán: Bécsi tavasz, operett, i J —
Színházi elővételi pénztár a Bárám kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb béríetszelvé-nyéket fél l-ig váltanak be.
Saxribatan és vasárnap mutatja be az Étken mozi Orczy Emma bárónő híres regényének, A vörös Pimpemelnek fihnváitozarfái, amely Bíró Latos munkája. A vörös Pimptmel egy szerény ki'' virág, amelynek «EP
titokzatos ember kölcsönözte ki magínak. A saját neve helyett ezt a virágot rajzolta titkos utasításai alá, melyekkel sok embert megment a gülotwtól. Mert 1792-t Irunií a film sarrmt és Páréban vadul dolgozik a hóhér. Egy titokzatos idegent hajszol Robespierrc, aki páratlan takmeróséggd és még nagyobi» saenoocsével awmpésn át a határon a hajűiaüéStisct A vörös Pirapcmci angol arisarinkrwl^ aki Átért vállalja exf a saarepet, hogy boaszút áfljon a feleségén, aki francia leány, a Saáit Jnst-családból és véjettesiüí ántlővi vílA.
Három magyar ember neve járja be daidalaí e filmmel a vüágot Báró Orczy Emmáé, Bíró Lajosé és Korda Sándoré. A fclnnráltoai a francia történelem e véres lapjait egy detektívregény mintim izgalmát ezerszeresen felfokozva állítja elénk. Korda Sándor a VIII. Henrik magánélte után megint remedet altotott A ragyogó és rzga^nao felvételek egymátí követik s különösen nagy sikerük van azoknak a jelenetednek, amelyek a göotin sxömytf munkáját mutatják be, uem amerikai nyer-seségben, hanem európai stílusban A két tó-saerepló, Lesiie Hovrard és Merie Oberon felemelkedtek ennek a nagy történeinu drámának magas szentjéig.
Előadások toezdete: szombaton fél 7 és « 9, vacánmp 3, 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 3 órakor a helyár 20-70 fiCér.
jegyelővétel naponta délelőtt 11—12-ig, dél után az előadás kezdete előtt egy órával. Telefon 251.
fcaofte, i»K* 25. Böfttestl
7í Kálmán Mária hegedül 730: Täred«* emberi dolog. Harsányi Zaoft CMVerése. Jazz-est közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 9.35: Kws Béte és alánja*!** kara muzsikál. 10.45: Az Operaház tagjaiból aLa*ntt —''
Budapest ii. 5.40: Az elektromos eráaftó^ Zakariás János előadása. 6.10: HjüngJemszeifc 7: Mezőgazdasági félóra. 8.10: Az ember éfe a munka. Nagy Dénes dr. előadása.
V*sáxru& 26- Saab**st 1,
10: Egyházi ének és szrntbesz&f a beSároe* templomból. 11.15: Ev. istentisztelet a Deákon templomból. 12.30: Öucfepestí Mangver. seny Zenekar. 2: Hanglemezek. 3: Idűazerti ™áasági tanácsadó. 3.50: Csorba Dezső d-jrányzenekara. 4.30: A szőlők és a félévi érte. sitó. Bognár Ceoi dr. előadása. 5: Boda, pesti Koncert Szataroenekar. 6: A magyar válogatott és a LTC Praha jégkorong'' mértó-zés körvet itése a műjégpályáról. Ö.30: Aftfe«. talan aenészek szimfónikirs zenekara. 7.30: Sporteredmények 7 45: Szlnműelóadás a gt»-dióban. Veróférm-n Színmű 3 íeív. 0150: F<% h ér Kon ka hegedül, Némethy ESa énekei ltj Farkas jenó és dgAnyrwr«*ar« rmmikñ.
Budapet II. 3: Hanglemezek. 05: Csorba Dezső cigányzenekara. 6.05: Budapesti Koncert Sza''oozenekar. 7: Államok születése éa halála. Moravck Endre dr. előadása. 8: Brsz-kárt zenekar. 9.50: Tándemeuek.
Na tel00* tlr február 2-Bca m fpxro-btf
I
TATAI »zén.PECSlízén,
BRIKETT °lük ir tokai ér.
Hogyha szeret olcsó szene.
kaphat *#V-érI
a 1 k a i szenet
FISCHUé,
Telefon 106. szám.
Héttó, január 27. Budapest L
10.20: Háztartási balesetek. 10,45: Oreg^ ember, nem vén ember. Irta Qyebes Rózsa. 1Z05: Horváth László gordonkáik. líRetid-órzenekar. 4.10: Diákfélóra. 5: Radlcs Jóska cigányzenekara. 6.20: A montecarlói csil''a^turo rfezh''evői Budapesten. Közvetítés a KMAC ellen őr zőállo másáról. 6.50: HangVmezek.
7.30: A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése az Operaházból. 10.05: Az lirőss - Sovinszky szalonzenekar műsora SebÓ Miklós énekszámaival. Ili Ottük Oyörgy dr. angolnyelvü előadása. 11.20: Lakatos Mki és Tóni cigányzenekara.
Budai^st II. 6.50: Német n^vofctatás. 735: Hanglemezek. 8.20: Jellem és kisszakasz. Fele ki László csevegése. 8.50: Pusztay Sándor énekel.
SZERKESZTŐ! ÜZENETEK.
K. L. Keszthely. A vasárnapi számot reklamálja meg az ottani postahivatokiál, innen
rendesen elmegy.
Messen a JUH ilirtai
Alkalmi ajándéknak
könyvek
difzlevélpapirok
töltőtollak
gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
évi
. - gyek és minden nyomtatványok Izlétet kivitelben
ryéb
1936 január 26.
ZAtAl HÍRLAP
A BUDAPESTI ERTÉKTÖZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI.
Valnták
Iont (r.
korogj korona
1665 16 9% 56 «0 57 50 | 14 15-1435 ; rttn korona 74 35-75 15 ; SSr 7U0-795
{Sfár 3/9 00-339 UO «¿¡da frank 22-30-2WC íwurdl 229-30-^1-30 L«vyd zJoty 6370-6430 [Z, 31X>3*15
4"l 0 -4*15 íu, 2990-30»
J&ric, 136 - 3760
{tervig korona 83 70-S4"60 Osztrák schilling 8.-6070 S»í/o frank 110 70-11. 65 S^d korona «5 80-66 70
StTtxa i
Amsterdam 229 5^23130
Belgrád Berlin Bukarest BrÜAszel Kopenhága Oszló Loodon Milano Newyork Pária Prága Siófia Stockhoim Varaó Wien ZOnch
7-82-7-$;
1358M36 9C >41-3<C 79 20-7V9C 76M5-86.47 85-5C-765C 17 05-17"5s 2996-30^:
345-20-347 10 22-32-226C 14-07-17-87 «ll-MJ 89-10-8^« Mi 5-65-55
11060-111-65
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTES-
Bura (ttsravidéki, 77 kg 1815 -18 20 (*ev-«b; 1765. 17.80 (Iínzv.) 784^. 18*1 o—18*85, (egyéb) 17 93 1805* (ti«0 1835-186\ (cgyéö) l8W -Í8 2J (U v-v ) 60 k* 1865-18 90. (e«y*b) 18 3C 18 40, nu (rx-
1600-16 »a »n>i uj 17 40-16 00, »flrárpa 1860-19C0
iab 17^5-17.65, teasert 15 45 15.55, OuziJtm i 1150 1263
Uanytii gyengébb, "forgalom : csekély.
.i.iu^aű.M «M« iHltlU« ''tfc Jlkuk
1 k fflif i uu&''os oír*
^trvtKtl i Di»U> UA0»AJ* JOZSt"
*0DltZHf UiZLÚ Mmti iv4d.it«. mancu József
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás lakás parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Grósz-
MODERN KÁROMSZOBÁS ÉS EGY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azcunal ki-adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
GRAHAM PAIGE hathengeres, négyü^ses, csukott személyautó január harmincadikáig eladó. Cím: Oppel Andor, Keszthely.
KESZTHELYEN, a Balaton-parton egy vü''a olcsóm, kedvező Fizetési. kltéjejekkri azanoal r''aTó: Bővebbet:
Lónyay ingatlanközvetítőnél, Zalaegerszeg, Kossuth-utca B. (Kakas-ház.)
BORT, BORSEPRÖT és minden egyéb Eieszfózési anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálinkára beeseréí Gáti Lajos központi szeszfőzdéje, gróf Appouyi-utca 13. sz. Ugyanott pá''inkaeladáa literenként is.
Zala vármegye alispánja. 34917 szám iil 1933
HIRDETMÉNY.
»
Za''a vármegye alispáni hrvatau Zabeger-szegen a vármegye házán 1936 február hó 5-éi> délelőtt 11 órakor megtartandó nyilvános árverésen eladja a használatban nem "lévő hátüléses, csukott, Buick sjx-mélygépkocsi ját az összes tartozékokká! együtt. A venni szándékozók ugyanott megtekinthetik. A kikiáltási ár 600 P. A vevő tartozik a vételárat azonnal készpénzben kifizetni és gondoskodni arról, hogy a gépkocsit a vármegyeházáról eltávolítsa. Az árverésen résztvevők kötelesek a megkezdés előtt 40 P bánatpénzt lefizetni, mely az árverés megtörténte után a vételárba beszámrttatik és elknktzó eseiben visszafizettetik.
Zalaegerszeg. 1936 január 23.
Alispán he''.yett:
Dr. BRAND SÁNDOR, Zalavármegye főjegyzője.
Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghetó, magas kalóriáju fűtó szenei nálunk vásárolja.
100 hg. la hazat ssér\3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL
TefcSon : 89.
Tessék p r ó b a I ű l é s t alkalmazni. A te&kimbb tételt házhoz szálttiunk-
Tuiflw kteTdtgáHa.
I*.
erő. zamat
GYARMATI
kávé

ELTÖRPÜL
miadenfajta világítás az
Alad din
petrilEBBiáz-láBipa
,!ji)é*eJ ízemben
K a p h a t ő :
KEINR1CH W. és L. cégnél
Zalaegerszeg. Telefon 161.
Zalaegerszegi
Kölcsönkönyvtár
Lord Rotheftncre-u. 4. sz. ÚJDONSÁGAI:
Saráoyi. Egyedül vagyunk Fóíhy: A Csodálatos völgy. jetuakh : Caesar.
Brelnu Bnino t A k Kiejti sas tofcaJl. Neumann: Uj Caeaar. Modaad: A Gyilkos bokl Packard: A kék banda
strass-klipssek,
strass-csatok,
fémgombok,
mbadiszek,
bojtok és sodrott övek
férfi ingek, nyakkeadék,
selyemsálak és zoknik
alkalmi ajáidélioli
nagy választékban

A környék legmodernebből berendezet!
autójavító
üzeme] és garage
Bosch service Ahhumulátor service
FK6 golyós és görgőacaapagyah.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
ERDÉLYI JENŐ
gépipari villalata
Zalaegerszeg. Teleion 43
Fi g y e I j I
HAVAS
kézimunkáéi szőnyegfanHlsi.
Babi ruha kültnlerjeMÍfri írg megbízhatóbbak.
Deutsch
TIKI
Göcsejiek
Órása és ékszerésze.
Legprecízebb órajavitd műhely
Varga Lajos (Tiki)
órás- át ékszerész
Rákóczi ut 5. sz. Írógép
é* txámiálógép srakűzJat
ERIKA uj táska gép
P 175
Remlnjflon lr<^pck btxO-tnányojfcatoite- Jarttáaoit» N- íatn f ü ró-«k1 rbaa tirf''S*,, rf Ara ni, ex üst tksicrek. düxtárgyxk
«ORVATH MIKLÓS «rtnymúrrs, írógép mű-j UCrtaj. ZaU n gersteg. OLCSÓ é» MEQfilZMATO I (Miadi patika mdletL)
Itaiilí a Jllil IHliT-ra!
rMMJr
Vasa Lajos
írás és ékszerési
7<sJaegcr»teg, (a raeg>-e házzal szember)
Sikerült vásárolnom sok száz méter
♦» ••
maradék kütföfdi férfi m\i szövetet.
Hlltatatfien olcsó árakért kedves vevőim lendelkczésére bocsátom.
Jljifl ésiisl lásürilififl 2IMMI? ÍIIBiZIll

mmmmsEm

_
mimwmmt

Kelengye árusii&s 2 kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig
teljes erővel megindultI
A „Fehér január0 vászonárai
B. S. vászon: könnyebb minőség, lenszerű kikészítés métere P. 0.88
Balaton gyöngye: ismert jó minőság négynegyedes métere P. L —
Balaton gyöngye: kompiét szélességben P. L10
Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere P. 1.20
Hableány: fehérneműre és Ágyneműre kiválóan alkalmas métere P. 1.40
Hajnalka: finom fehérneműre és ágyneműre métere P. 1.60 Hajnalka extra flne: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre P. 2. —
Attila: erős duplaszálu, sűrüszővésü ágyneműnek métere P. 1.80
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere P. 1.80
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere P. 4.80
Verseny lepedővászon: kózépminőségü métere P. 1.90
Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere P. 2.80
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métore P. 3*2 0
Extra — Extra takioslepedi: dupla erős. sodrott szálú métere P. 4. —
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalnemfiek óriási választékban!
Törülközők 50 minőségben !
Schütx uásxn&k védjegye
Nyomatott Kjáas Ajoetoa Wayvnyomdijáhaa, ZaÉwfinu ¡L ftf^tfcffoijHtf* f, TAfla Itt,
196. január .
n évi, 1936. 22. szám.
it>
mut.
lanaár 28. Kedd.
■•ftí-''.''i

t ■ ■. V 1 «
Szerkesztőségi telefon: 80.
POLITIKAI NAPILAP
Nyomdai telefon: 131.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy cl Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
3
Ftlelős szerkesztő: SYLVESTER FETER JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
Erősebb angolbarát politikát
fos követni az uj francia kormány
Páris, január 27. Az új francia kormány tegnap tartotta clsó minisztertanácsát. A minisztertanács után a kormány tagjai igen tartózkodóan viselkedtek. A Mat''ur szerint a rövidesen megjelenő kormány-nyilatkozat kiterjed a pénzügy» cs gazdasági kérdésekre, valamint a külpolitikai helyzetre, különös tekintettel a népszövetségi helyzetre, és az angol-francia együtt-működésre.
Valószínű, hogy a Sarraut kormány a választások első menetét április 26-ra tűz: kL A pá-
risi lapok egyébként kétségtelennek tartják, hogy a kormánynyilatkozat felett csütörtökön kezdődő vita a kormány iránti bizalom megszavazásával végződik.
A lapok szerint az űj miniszterelnök bemutatkozó beszédeben kije''enti majd, hogy az űj kormány tovább folytatja a hagyományos franca külpolitikát, sót lehetséges, hogy Randin kiszélesíti á Londonnal való közvetlen tárgyalások alapjait és erősebb angolbarát politikát követ.
Magyar leány öngyilkossági kísérlete
a bukaresti Lion-szállóban
Bukarest, január 27. .Megrendítő öngyilkossági kísérlet történt vasárnap reggel a bukaresti L. ion-szálló egyik szobájában, ahol Molnár Johanna 21 éves budapesti illetőségű leány revolverrel a szkjába lőtt.
Molnár Johanna vasárnap érkezett Bukarestbe és ott felkereste Monta Aurél konnilt a Lion-szállóbeli lakásán. A leány ugyanis már előzőleg megkérte a konzult, hogy hosszabbít-
tassa meg a tartózkodási engedélyét. A meghosszabbítást azonban nem sikerült keresztülvinni, amit a konzul tegnap közölt Molnár Johannával. Az elkeseredett leány ekkor előkapta revolverét és mielőtt a konzul megakadályozhatta volna, szájbalótte magát.
Csodálatoskép a golyó nem ért nemesebb szerveket, hanem a leány nyakán jött ki hátul. Az orvosok bíznak felépülésében.
'' „"''.'' í? 1, . , ;v <J?{.'' < ■
Borzalmas merénylet
egy katonavonat ellen
Charbln, január 27. Bcrzaimas vasűti szerencsétlenség történt az a nuri vasútvonalon. Az egyik katonavonaton robbanás történt és a szerencsétlenségnek több, mint 100 halálos és súlyosan sérült áldozata van.
Megállapították a vizsgálat során, nogy merénylet történt. A merénylők ugyanis felreb-
reny:et tortént. A mcrenylOK ugyan* reirco- — ________
bántották az egyik vagont, amelybe bombát helyeztek. A robbanás épp akkor következett be, amikor a katonavonat áthaladt a Feya folyó hídján. Egy kocsi belezuhant a folyóba, az utána következő 10 kocsi pedig pozdorjává tört és á bennelcvök szömvethaltak.
Koronái államfők és százezrek érkeznek
az angol birodalom minden részéből Londonba
A magyar küldöttséget hivatalos díszben fogadták Az Amerikai Csavargók Szövetségének részvéttávirata
• > ■ I ________M-U. I____ __
London, január 27. V. Gvörgy király temetésén, mint ismeretes, a magyar kormány részéről Kánya Kálmán külügyminiszter, vitéz Keresztes-Fisdier Lajos tábornok és Csáky István gróf miniszteri tanácsos vesznek részt. A magyar kiküldöttek tegnap érkeztek meg Londonba, ahol a legnagyobb előzékenységgel fogadták őket. Már a Londonba való elutazás alkalmával a budapesti pályaudvaron megjelent búcsúztatásukra a budapesti angol követ Doverben teljes hivatalos díszben fogadták a I
gár királv, majd később Pái jugoszláv régens-herceg érkezett meg, akiknek hajóját a La Míanche csatornán ango! cirkálók kiérték.
Ma délelőtt érkezén Londonba KároS n> mán király, délután pedig a belga király* és a svéd trónörököspár. Ma estére várják Lcbnai francia köztársasági elnök, valamint Ottó királyfi érkezését. r } VIII. Eduárd király ma este a külföldi dö-ke''ósegek tiszteletére ebédet ad a Buckingham-pa''otában.
London népe még mindig százezres tömeg» ben vonul el a nagy uralkodó ravatala e''ótt. At utcákon mindenütt csak az elhunyt királyról beszélnek, aki megnyerő modorával, megfontoltságával társadalmi kútonbség nélkül mély nyomot hagyott a szigetország népének életében. A londoni utcák és népes terek forgalma erősen felduzzadt az utóbbi napokban. Anglia minden vidékéről százezerszám özönlenek a fővárosba az emberek, hogy búcsút vegyenek a lialott királytól.
Mint hivatalosan közlik, VIII. Eduárd király és testvérei a keddi temetés alkalmával gyalog követik majd édesapjuk koporsóját.
A ''egérdekesebb rcszvéttáviratot jz amerikai csavargók szövetsége intézte az angol külügyi hivatalhoz. A távirat így szól: »Kérem, tolmácsolja VIII. Eduárd királynak, hogy aj amerikai csavargók a legmelegebb részvétet érzik az angol királyi család iránt, amely mindig jószívű volt a szegényekhez.. Mm*******************************
Az 1936 évre szóló általános kereseti, lővedelem és vagyonadó bevallások beadása
A városi adóhivatal közli: I. Figyelmezteti a m. kár. penzugyigazgató-ság az adózó közönséget, hogy azok az adózók, akiknek a mult évi általános kereseti adóalapja a tízezer pengőt meg nem haladja^ úgyszintén azok, akiknek a jövedelemadó alapja a tízezer pengőt, a vagyonadó alapja pedig a kétszázezer pengőt nem haladja meg és a mult évre megállapított általános kereseti adót, illetőleg a jövedelem és vagyonadót jövedelmi, vagyoni viszonyaikhoz képest soknak tartják, folyó évi január hó végéig az illetékes kö*. adóhivatalnál kérhetik a folyó év« Jhakinc«* kereseti adójuknak, illetőleg a jövedelem és vagyonadójuknak új kivetés útján való megállapítását. Kérelmükhoz szabályszerű bevallást kötelesek csatolni
2. A kír.. pénzügv igazgat óság az adózók figyelmét külön is felhívja arra, hogy akiknek a a jelenlegi gazdasági viszonyok és alacsony
ÍJapitott adóalapjuk az 1936 évre nem tartható fenn változatú-
magyar vendégeket, különvonatot bocsátottak rendelkezésükre. Oróf Csáky István és vitéz Keresztes-Fischer tábornok ma, hétfon reggel 9 órakor részt vettek a gyászistentiszteleten. A délelőtt fohamán Kánya külügyminiszter az angol külügyminisztériumban tett látogatást. Eden külügy miniszter szerdán délben fogadja Kányát.
V. Gvörgy király temetési szertartására egy másután érkeznek a külföldi államfők az angol fővárosba Elsőnek, tegnap délután Boris boí-
mil, adóalapjuk újbóli megállapítását kérhetik. A vonatkozó kérelmüket szabálvszerű adóbevallás csatolása mellett legkésőbb 1936 január végéig feltétlenül nyújtsák be, mert később beadott ily kérelmüket nem veszik tárgyalás alá.
3. A bevallás céljára kétféle hivatalos nyomtatvány van, úgy a kereseti, valamint a vagyon és jövedelemadó bevallására A szükséges nyomtatványok a városi adóhivatalnál kaphatók, aho! e tárgyban bővebb fehilágo-sítássa'' is szolgálnak.
ZALA HÍRLAP
936 január .
A kidőlt tűzfal agyonütött
egy zalaszántói asszonyt
( Tudósítónk jelenti:) | eszméletlennek vélt asszonyt. Hiába igyekeztek 1 esetlenség tortént a "azonban magához téríteni, eredményié en maradt minden fáradozásuk, mert Guyásné halott volt. A rázuhanó ftvzfal eltörte az asszony gerincoszlopát, eltörte a kezét-lábát és olyan sú-
Za.a szántó, január 27 Ha''álos kimenetelű szerencsétlenség minap Zalaszántó községben, Gulyás István gazdálkodó portáján.
Gulyás István és a felesébe kinn foglalatoskodtak az udvaron. A gazdálkodó a lovait itatta, Gulyásné" pedig a házfal mellett a csirkéket etette. Egyszer irtózatos robajjal kidőli a ház tűzfala ¿5 a törmelékek maguk alá temették a szerencsét en asszonyt A férje azonnal a segítségére sietett és a szomszédokkal együtt ki is szabadította rövidesen az
Ivos belsó sérüléseket szenvedett, hogy néhány percen belül meghaY
A szerencsétlenség ügyében megindult a vizsgálat, amely kiderítette, bo^v az utóbb: hetek esőzései következtében te jesen átázor; a tűzfal és ez idézte elő a halálos szerencsétlenséget.
Badacsonytomaj
hat bánata és egy öröme
Badacsonytomaj, január 27. Egy ilyen szép kozségr.ek is lehetnek bánatai. Badacsonytomajnak hat bánata van. A gyönyörű kéttornyű bazalttemplonf a lelkes Vargha plébános fáradozásinak eredménye, szomorű községet lát maya körül. Elmondjuk sorjában, mi a szomorúság. a bánat.
Az első bánat az, hogy a Közegészségügyi Intézet megállapítása szerint
Badacsonytomaj kútját co.i-baciius.-al fertőzöttek.
Tava > is volt b— 6 tífuszeset. Félő, hogy a község uduóhely-jellegét, egészséges, használható ivóvíz hiányában, megszüntetik s ott marad ez a szegény fa''u a gyönyörű, történelmi nevezetességű Badacsony-hegy tövében, a Balaton szájában, fürdővendég nélkül. Vízvezeték kellene Badacsonytomajnak. A hegyoldalban több nagyszerű forrás van. Furásokkr.l bizonyára bővizű kutat lehetne nycnL. A fedezet is megvan a vízvezetékre, a bc''űgyminisztertól mindössze csak néhányezer pengő segély kellene. A vízvezeték-ügy aktái jelenleg a minisztériumban vannak.
A második-bánat: a Ba''aton eme legromantikusabb, legszebb részén
nincs elegcmdö szálk>di-
Nyáron lehetetlenség szobát kapni. A kirándulók, a látogatók ezrei keresik fel Badacsonytomajt, Badacsonvt, a Kisfa udv-házat, de csak keresztulfutnak itt, mert szállást, garázst nem kapnak. Egy rendes, szép szállodához egy kis államsegély kellene ...
A harmadik bánat: Badacsonvtomaj nagyközségben
nincs községháza.
Nagy megtakarítást ér el. he ezen könnyű eghetó, magas kalóriaju fúló szenet nálunk vásárolja.
100hg. la hazai szén 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
Telefon: 80
Teisék p r ó b a f ű t é 11 alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás.

Az a ház. amelyben most a jegyzői iroda vendégként meghúzódik, a föMművelésügyi miniszter segélyével vásárolt Gazdasági Népház. Akkor teszik ki onnan a községi elöljáróságot és jegyzöseget, amikor akarják. Sürgősen községházát kellene építeni.
A negyedik bánat: az üdülőhelyhez, a gyönyörű kirándulóhelyhez nem i''ió,
poros utak.
Porta''anítást kér a község, mert emiatt a vendégek messze e''kerülik.
Az ötödik bánat: v
a hösemlék szomorű sorsa.
Évekkel ezelőtt lelkes áldozatkészséggel hós-emléket emelt a község hazafias közönsége. Egy veszprémi szobrász csinálta a művészi szempontbó; kissé gyenge alkotást. Cementből csinálta a haldokló katonát felemelő an-gya''t. Az első télen megrepedezlek az alakok. A szobrász akkor cementiel befoltozta. í>e repedezett, folíosodott Tovább, már-már csúfsága yoh ez a szobor c községnek. Most lebontották, csak a csonka t3*pa maradt meg.. Azt tervezik egyesek, hogy társadalmi gyűjtést ren-
36 szemuve
jó fényképezőgép
jó fényképkidolsozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fofoszakUzJetében PÉCS. — ZALAEGERSZEG.
deznek egy új szobor felállítására. Erre azonban engedély kell----
A hatodik" nagy bánat:
a bazaltbát^a.
Amint sétálgatunk a szép napsütésben, két hatalmas dörej hangzik a tetőről. Éppen most robbantanak a hegy homlokába újabb mély sebeket. De a nagy zuzóraű áll. A drótkntéW pályán semmi mozgás.
Ázt mondja egy okos ember: — A bányával ügy vagyunk, kérem, mint az a szerencéstlen ember, aki reumás és egyben idegbeteg. \ reumájának meleg fürdő kellene, az idegeinek hideg. Ez a bánya valóságos áldás a községre. Ennek köszönhetjük a község fejődését, megnövekedését, jólétét; Itt minden háznak köze van a bányához; közvetlen, vagy közvetve abból élünk. A község kulturális éberében Ts igen jelentékeny szerepet visz a bánya. Minden nemes és szociális kívánság előtt nyitva a bánya urainak, a derék, jó Bognár »gazgat^k''a szíve. IX- ha arra gondoláink, hogy a jövő ki''átásait mennyire elzárja a bánya előlünk, akkor elfacsarodik az ember szíve. Igazi fürdő, üdülő, kirándulóhely ebből addig soha sem lesz, amíg a hegyet robbantják. Nagy áldás a bánva, de nagy akadály is. Okos ember legyen, aki kitalálja, mi lenne a jobb...
Egy öröm: az új községi főjegyző, Kereszt -urv János. Fiatal, képzett, nagyszerű ernber. Az egész községnek meggyőződése, hogy a kitűnő Hajdú Lajos utóda feS''irágoztatja a badacsonytomaji életet.
Adja Isten, hogy ne csalódjanak. Tény, hogy-a felvirágoztatás, a fejlődés egy emberen faiu-''ik. Egyen, akit követni tud és követni akar a többi.... (pé,^
A magyar társadalom leiadata
as elszakított magyartág sorsával szemben
ZaL»egerszeg, január 27. A zalaegerszegi Közművelődési Egyesület meghívására Gra-inantik Margit budapesti közepiskoai tanárnő a MANSz országos központja részéről vasárnap délután 3 óraicor A magyar társadalom feladata az e!szakítort magyarság sorsával szem-bem. címmel nagy érdeklődéstől'' kisért előadást tartott az egerszegi városháza nagytermében.
A kitűnő e''óadónó. akinek előadásaiban már többször voh része Zalaegerszeg kuftúrközön-ségénck, bevezető szavaiban Magyarország
helyzetét ecsetelte a Duna-völgyébe^. Rámutatott arra, hogy a Dunavö*gyc. ma már nem-csak Németország és Szovjetoroszország ba-ta''mi célja, hanem új államok és új ragadozók nyújtják feléje kezüket. A t7 inil''iós Románja a Tiszáig, a 14 milliós Csehezovákia az Adriáig, a 13 milliós Jugosz''ávia pedig az egri vár íaáig követelik Szent István örökét. Átmeneti szerencse csupán, hogv Csehország a.mak a szovjetpóiúkának függvénye, amelytől Románba és Jugosz''ávia rettegve és gvűlölctte* fordul el és Szcrbca annak a Németországnak
az
a mai élet egyetemes
az eiso kötet már kapható, a továbbiak előjegyezhetek Kakas Ágoston könyvkereskedésében, Zalaegerszegen,
136. január 2.
ZALAI HÍRLAP
¿rtickkörcbc kapcso''ódik, amelytől Cschonad*. ¿¡Taz cetét kell féítejtie.
A 70 milliós Németország és a 102 millióé Saovjetoroszország azonban farkasszemet néz egymással a Dunavölgy felett és ha * pereben c^ui van, az a vihar előtti csend csupán. A háború lóporraktára előtt a kisebbségi kérdés cvúrtózsBTÓrja parázslik.
k*cS
fcxJona. tzen sictneic az elszakított magyarság beolvasztásával elten feleink és kel? sietnünk a mentéssel nekünk. Mert amikor az erdélyi és |elvidéki magyar elveszti kenyerét; amikor a ko*özsvári és kassai iskolában idegenre változtatják a magyar gyermek nevét és letörlik ajkiról a magyar szót; amikor az adó korbácsa elől menekülő magyar a görögkeleti egyházba sompolyog védelemért, akk^r már nem a csonka haza jelenéről, a mai nemzedéknek nyomorúságáról döntenek, de megpecsételik az ótéves gyermekeink jövendőiét is.
(iramantik Martik a továbbiakban rámutatott ezután azokra a feladatokra, amelyeket a magyar társadalomnak e veszélyekkel r.rémben teljesítenie kel!. Kifejtette, hogy az egyházak, ekoják, lapok útján lei kellene tűzni olyan pályadíjakat, amelyek a határontúli diákokat a magyar múlt és élet tanulmányozására serkentik és ki ''ehet tűzni pályadíjakat a Dunántúl
ifjúsága számira az elszakított tnagyarteág éle-
ÍSÍT ^V^^vozására. A munka "és ambíció hídjának két trianoni o''dalán egymás Wé m-
Cu.rjlt »0 a magyar ifjúság és ahol taMBcoz-
'' a maK>ar » hatá-
rok. teett ts.
- Ha a magyar sze''lem - folytatta Gra-mantik Margit - határomul» alkotásai ott. honra ta álnak itt, ha a művészetüket megértjük es értékeljük, gondolataikat kiokmccsé tesszük; ha lapjaink ál^ndó robtot nvitnak az eszakttott magyarság életének ismertetésére, na iliak f:amk a cserkészet és vöröskereszt buzdítására nemcsak Amerika, Afnka és Auszt-ra.ta ifjúságával kezdenek levelezést, hanem fiata. eletük kérdéseit elsősorban a határontűi testvéreikkel tárgyalják meg; ha hitézraémrink tudományos és hivatalos kapcsolatba léprék az elszakított magyarság intézményeivel, akkor e>-mondhatjuk, hogy társada''munk megértette nemzeti felelősségét és Seadatát.
Az értékes e''oadást hálás tapssal köszönte meg a nagyszámú és etfkelő közönség.
A műsort Helmeczy Margitkának és Németh István III. o. kereskedelmi Iskolai tanulónak egv-egy ügyes szava''ata egészítette ki.
Este 7 órakor a MANSz egersaegi csoportja teát a Jött az Appor.yi-wtca székházban, ahol vitéz Tabódv Tibor főispán és Czobor Mátyás po''gárméster is megjelent.
v
A zalaegerszegi Iparoskör
és Iparos Dalárda nagyszabású hangversenye és táncestélye
Zalaegerszeg, január 27. A Zalaegerszegi Iparoskor és Iparos Dalárda február 2-án, vasárnap, az Arany Bárány összes termeiben hangversennyel egybekötött táncestéin rendeznek. este fél 9 órai kezdettel.
A kiemelkedő, nagy est díszvédnöke vitéz Tabódv Tibor főispán, fővédnöke Czobor Mátyás polgármester védnökei pedig a legtekintélyesebb iparosok, az iparossággal nexust tartó hivatali vezetők és a lapok szerkesztői! A rendezőség Tóth Gvu''a vezérlete alatt több, mint 160 tagból áll.
Az est műsora a következő:
1. Nyitány. Előadja a Darvas színtársulat zenekara.
2. Pro''óg. Mondja Hidvéghy Emó színművész.
3. a) Dienzl Oszkár: .Liliomszál, b) Katona-da''. Énekli az Iparos Dalárda férfikara. Vezé-nyel Bálint Béla karnagy.
4. J. Strauss: Tavaszi hangok, énekli az Iparos Dalárda vegyeskara, nagy zenekari kísérettel. A szólót énekü Radnai Irén koJoratur énekesnő. Vezényel Bálint Bé''a karnagy.
5. a) Cöbor: Hajdúk hadnagya, keringő; b) Har''ekin milliói, keringő; hegedűszóló. Játsz-sza Schonfeld Jutka (5 éves), zongorán kiséri Fürtös Lajos tanár. «
t. J. Strauss: Cigánybáró, Barinkat* belépője. Férfikari kísérettel énekli Schonfeld Vilmos főkántor, zongorán kiséri Fürtös Lajos tanár.
7. a) Rubinstein: Melodie; b) Mozart: Me-nuetto; c) Rossie: Cujus animam ... E''óadják: Czobor Lász''óné, dr. Németh Zsigmond. Bálint Béla és Kovács György.
8. J. Strauss: Kékduna... ba''ett betéttel. Énekli a vegyeskar nagy zenekari kísérettel, vezényel Bálint Bé''a karnagy. A balettot tán-oo''ják: Grossinger Lujii, Hegyi Margit, Kálmán Magda, Mendl Nusi Pálmai Magtfa. Sztrokay Piri, Szirmai Klán és Válics Jolán.
A táncot Farkasovszky Teri tánctanárnó tanította be.
Jegyeket előre lehet váltani VámortT Mván késműves üzletében, a Kultúra-nyorrdában, a hangverseny napján pedig este 7 «rátóí a pénztárnál.
Furcsa bonyodalom a keszthelyi
ipárofbál körül, a politika miatt
Keszthely, január 27. A keszthelyi iparosság február elsejére nagy bált tervezett. A bizottság megalakult s a napokban összeült, hogy kijelölje a felkérendő védnököket. Az ülésen a bálelnök bejelentette, hogy amint az évek óta szokásos, felkérték védnökségre a kerület országgyűlési képviselőjét, Oetl-Pálffy Dénest is. A képviselő a védnökséget el is fogadta.
A bejelentésre nagy kavarodás támadd a bálbizottságban. A bizottságnak az a része, amelyik id. Meizler Károly ipartestületi elnökkel együtt érez, azt követelte, hogy ha Oetl-PáKfy Dénes védnök lesz, akkor fel kell erre kerm dr. Meizler Károlyt, az elnök fiát is. (Indokolás: nemsokára úgy is Meizler lesz a képviselő.) A vita eredménye aa lett, hogy Meizlert is felvették a védnökök sorába, még pedig tapintatosan úgy, hogy Oetl-Pálffy Dénes neve mellől elhagyták azt, hogy országgyűlési képviselő.
Ezektitán Lénárd János dr. kormányfótani-csos, hercegi főtitkár levelet intézett a bál-
elnökséghez, melyben bejelentette, hogy a képviselő és a maga nevében lemond a védnökségről. Ezt a levelet még több más lemondás követte. Az érdemes, politikus bálelnökség, kényes helyzetében, nem tehetett egyebet, szintén lemondott.
Most új bálelnökség alakult. Kimondották, hogy a bált mindenképen megtartják, de — védnökök nélkül.
Keszthely iparosbáljai nagyon szépen szoktak sikerülni, mert minden társadalmi réteg szeretettel támogatta az iparosokat. Hogy rz a bál milyen lesz. nem tudjuk megjósolni.
CÍMZETT ISMERETLEN
Ez *z a fÜm, metyet vár a közönség és ametynél kimrtfatja magát
ÉFS&kkiflfj 9« SÓ
lakk€ipő 13.50
gallérok• nyakkendők, zoknikt sálak
a legujjab divat szerint a
— Hónán miniszter Balatonfüreden. Hötnan
Bálint dr. kultuszminiszter nyolcnapos üdülésre Balatonfüredre érkezett. A rnmisrtrr x szanatóriumban szállt meg.
— Miniszteri elHmeréi a polgármesternek- A
belügyminiszter Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármesternek az anya- és csecsemencdeletrl éidekeben másfél évtizeden át kiiejtett eredményes munkásságáért elismerését ét> köszönetét fejezte ki.
— Olcsó kenyér Zalaegerszegen. A Bacongyár olcsó hústermékei után mindenki azt var-ta, hogy most már az olcsó húshoz olcsó kenyeret w hoznak forga''omba Zalaegerszegen. Ennek a várakozásnak most eleget tett a Grun-,baum kenyérgyár, amennyiben a inai naptól kezdve kitünó, táp''áló, ízletes rozskenyeret hoz forga''omba. kilóját 23 filiérért. AUoűmimk so''x negkósto''ni az üj kenyértípust, amelvet nagyon élvezetesnek találtunk és butusra vesz-szük, hogy a legrövidebb »dón belül általános» elterjedésnek fog örvendeni.
— A ZTE tribünjének építési munkálatai
rrár a befejezés előtt állanak. Az zratási Ünnepély február 1-én lesz a ZTE vidám farsangi előadásának keretében.
— Hatóiig elleni erőszakért öt nap. Furcsa kí.''andja akadt Németh Aűáfn 70 étes köké-nyesmíndszent: gazdálkodónak az adóvégrehajtás alkalmával. A rnuít év augusztus viégén magjelent az óreg gazda portáján a j*gyzógya-kornok. liog) adóhátralék miatt lefoglalja Németh Adám gabo.iáját és ki akarta kérdezn: a gazdát arra nézve, hogy mennyi gabonája termett, hogy a törvényes egyhavi é''elmet mentesíthesse a fog''alás áüól. Az öreg gazda azonban minden kérdésre csak annyit fe''-lt. h*»gy semmi köze hozzá« és végül kilökte a végrehajtót az udvarról az utcára. Közben egyre azt kiabálta, hogy 10 pengőt ml- kifizetem, de aá a jegyzőségen »elsikkasztották«. Feljelenté» folytán Németh Adám ellen feíhatalmazásTa hivatalból üldözendő rágalmazás és hatósági kö-zég ellen kifejtett erőszak vétsége címén került a zalaegerszegi torvényszék büntetötan.ícsa elé, ahol most jogerősen 5 napi fogházra átváltoztatható 50 pengő pénzbüntetésre ité''ték
— »Fehér Január* fehérnemű és kelengye árusításunk már c«ak e hét végéig tart. Scbütz A ruház- 1 -«3
— A keszthelyi nagyszálló és a soproni kamara. Keszthely 300.000 pengős szállodaépítési kölcsönkérelmét erőteljesen pártfogolja a soproni kamara. Ez ügyben intézett átiratára a Balatoni Intézd Bizottság elnöke válaszában leszögezi, hogy a kölcsoncnKvdélyczcst a BIB melegen támogatja és annakidején j kölcsön érdekében síkraszáll. A BIB mindent elkövet — mondja a leirat —, hogy Keszthely egyre erőteljesebben fejlődő idegen forgalmának igényei a kor követelményeinek megfelelően kielégíttessenek.
—- Gyomrunkon át vezet az egészség Ha néha elromlik, «Jgmándfo JavítJal
— Meghűlésnél, náthaláznál, torokgyulladásnál, mandolalobnál, fülkatarrusnál, valamint idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fé! pohár természetes «Ferenc József» keserűvíz nagyon jót tesz, mert a gyomor bélcsatoniát alaposan kitisztítja és desinfidálja, azonkívül pedig megfelelő emésztést biztosít Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József ví* hatása gyors, kellemes és megbízható s ezért használata járványok idején is igen célszerűnek bizonyul.
1936. január 28.
gazdatársamhoz
Pömeczl 3óxsef
— Mkiden magyar állampolgár köteles be. jelenteni életének 19-ik évébe való belépés sét annak az évnek január 31amelyben a IS-ik életévét betölti. Felhívja a rendórkapi-tánvság a Zalaegerszeg m. város területén lakó 1918 évben született férfiakat és nőket, hogv magukat folyó évi január 31-ig a rendőri be jelen tó h i vatalná f beszerezhető bejelentőlap kitöltésével jelentsék be. A bejelentés megtörténtéért a szállásadó, illetve családfő is felelős. A bejelentés elmulasztása kihágást képez. A határidő leteltével a mulasztók ellen a tör-vénv szigorával jár el a rendőrség. 1—0
r _ a Színházi Etet új számfctak érdekességei. Nagy Endre cikke Halmi Artúrról, a vCág-hírű festőművészről, Hatvany Lili kritikája a hét két nagy premierjéről. Szép Ernő cikke a legcsűnvább pesti színésznőről, Hollywoodi pletvkák. Ki az az Eleanor PoweH, Hevesi Sándor zenekritikája, Szalay Karola látogatása a jég prünadonnáinal, Firkalógia, Dekobra novellája. Karinthy Frigyes Szőke Szakállról és , Szőke Szakáll cikke Karinthy Frigyesről, Fendrik Ferenc novellája. Lakatos László háromfel-vonásos színdarabja: A királyné, kottasláger. A Színházi É''et ára 60 fillér. Előfizetési dij ne-g ved évre 12.50 P. Kiadóhivatal: Budapest, VII. Erzsébet-körűt 7.
- az üj bit*«* fojtották a pajui«. Lev elek
Tegnap folyt le heves pártküzdelmek utan a községi bfróvá''asztás Toponáron. Amikor az ellenpárt látta, hogv Keszthelyi Józsefet megválasztják, valaki buszúból felgyújtotta az üj kőzségbíró pajtáját. A csendőrség nyomoz.
__ üj« megindult szarvasmarhakhriteltWc O''aszország felé. Milánót kivették az olaszok a vágatási korlátozások hatálya alól.
— Kinyik a kankalki. Az idei szokatlanul* enyhe időjárás tnár most kicsa''ta a tavasz jellegzetes virágát, a kankalint. \agy mint a nep nevezi, a csibevirágot. A barkával együtt eleg sok helyen lehet taláUii,
Irta
VIII.
Kedves Gazdatársam!
Sajnálkozva olvasom leveledből, hogy falu tokban hastifusz-járvány van, amibe már ket iten bele is haltak. Magam akartam elmenni '' hozzátok, de a nálatok fellépett veszedelmes ''fertőző betegség miatt itthon maradok és he-Ivettem megv e levél. Minden betegség rossz, de a ragálvos betegségek a legrosszabbak. A hatóság "által előírt műiden szabályt meg kell tartani, hogy a ragály tovább ne terjed, jen, de mégis legegyszerűbb, leghiztosabb az előre való védekezés. Itxxl, hog)- az orvos úr, meg az elöljáró házról-házra jár és akinél nincs árnyékszék, vagy az nincs rendben, azt szigorúan megbüntetik. Okosan teszik, inert hiszen a legtöbb ragálynak az árnyékszék hiányánál van a gyökere. Ugy vagyunk ezzel is, miiít a trágyalével. Mbid a kettő olyan nagy trágya-érték, hogy elsősön, ban gazdasági Mr, ha nem becsüljük meg azokat. Atrágyalc értékét mégis a legtöblj gazda felismerte már és jól, vagy rosszul, felhasználja. Azt mondhatjuk »csapnivaló a mai torban az a gazda, aki trágya evével a falu egészségét fertőzi! Az emberi ürüléket minden gazda nyűgnek tekinti, ami azért van, hogy bosszúságot szerezzen az embernek. — Hogy nem nyűg, nem kellemetlenség, ezt akarom a mai levelemben nektek megmagyarázni.
Távol keleten, Kínában, amiről most annyit irnak az újságok, az utak mellett, a Jöldek végében, kis házikók, felírásos ániyékszékek hívogatják be a rászoruló utast. Hát akkora érték van az emberi trágyában, hogy ott még az utak hulladékát sem engedik elveszni? Igen, igen nagy a trágya értéke. Azt már tudod, hogy a legfontosabb növényi tápanyag a foszfor, a káli és a nitrogén. Égy ember, aprajátöregjét átlagosan számítva egy év alatt 500 kg szilárd és híg ürüléket ürít ki. Ebben a meny-nyiségben van kereken 5 kg nitrogén, 1.23 kg foszfor és 1 kg ká''i. Számítsuk ki, mennyit ér ez műtrágyaiárhjn számítva. Kellene venni 5 pengőért pétisót és legalább 1 pengőért szuperfoszfátot és kálit. Egv ember ürülCke tehát 6 pengő gazdasági ériéket képvisel." Ti hatan vagytok, tehát összesen egy évben 36 pengő az az érték, ami eddig nyűg és kellemetlenség volt és soha sem gondoltatok arra, hogy ezt liasznotokra fordítsátok.
Ha elmentem volna hozzátok és az udvarotokon szétnéznék, ott hátul a trágyagödör mellett feltártam volna számotokra olyan értéket, amit eddig semmibe se vettetek. Oda szokta reggelenként a AWcsa kiönteni lapátszám a fahamut, amit a tűzhelyből kikotorgat. Csak a helye látszik, mert a földdel összekeveredve, a víz kilúgozta. Ez is nagy érték ára, kedves gazdatársam! Egy mázsa száraz faliam ti ban van 35 kg mész, 12 kg káli és 6—7 kg foszfor. Amikor ezt olvasod, elmoso-lyodol. Tudom, miért. Ugy-e, arra gxwidolsz, hogy kár ezt a kicsiséget megemlíteni, mert tényleg kicsiség. Mikor gyűlik össze egy háztartásban egy mázsa fahamu! Ne szólj se feleségednek, se Marcsa lányodnak, hanem reggel, mikor még a''usznak, kotord ki magad a tűzhelyből, a kályhából, ha krumpHt Is fúziók a disznóknak, a katlanból is a hamut. Tedd bele va''ami bádogedénybe- hogy tüzet ne fogjon és vidd át a Hangjába. A mérlegen látod, hog)- naponta több összegyűlik ggy kilónál. Amíg hazaballagsz, kiszámíthatod, hogy egy évben bizony összegyűlik nálatok 4—5 mázsa. A tüzelésnél nyertek egy esztendő alatt 150 kg trágyameszet, 120 kg kálisót, 150 kg szuperfoszfátot. Ezeknek összértéke 33 pengő.
Fahamu és emberi ürülék fel nem használása miatt eddig évente több, mint 60 pekigót vesztetté! el! Akkora összeg ez ma, amikor egy mustra tehénért se kapsz többet, hogy érdemes volt nekem ezt a levelet megírnom és ha az elolvasásával eddig jutsz, akkor azt mondod .érdemes nel&d is elolvasnod. Tudom, hogy mindjárt kérdeznéd is, hogyan lehetne ezt a hatvan pengőt megnyerni. A nemtudásból cs talán sokszor hanyagságból is kidobött évi hatvan pengőt egyszer építsd bele egy hulladékgyűjtő verembe, amiben az-
CÍMZETT ISMERETLEN
Az Edison mozi új diadatmas magyar filmje
— Proletárok megvá!!á-3 címen százezre* példányszámban nyomatta ki a Katolikus <*kcio központja Közi-Horváth József dr. feldolffc* zásában a Quadragesimo anno« pápai cncik.i-kát és 3 filléres áron forgalomba hozta, hogy minél szélesebb körben legyen közkinccsé a nagy pápa szociá''is elgondolása és iránvmuta* tása.
— Időjárás: Dékiyagairól újabb felhősödés, sok helyen köd és eső, mérsékelt szél. A hőmérséklet valószínűleg nem változik.
ÜKICfiOft,,!»!^ éSLtí jg
Ami a Göcseji Hétből kimaradt
Nagy fába vágta a ZTE rendezősége a fejszéjét; mikor elhatározta, hogy a Göcseji Hét nagvsikerű eseményeiből veszi az idei farsangi estjének témáját, február 1-én. E*t annál bátrabban tehette, miután a Göcseji Hét a sikernek olyan átütő erejével * oly minden kritikát kiállóari sikerült, hogv az ilyen neíszif xás csak a siker nagyságát és annak népszerűséget iga-zolja. {
Homorú tükörben mutatják'' bo a Göcseji Hét egynéhány kimagasló eseményét az erre az a''kaíomra megszervezett Göröngyös Bok-rétások és a több: jelenete* is mind helyi vonatkozású eseményeket -fognak a humor görbe tükrében visszatükrözni. Kutyakiállhib, csillagtúra, rózsaliget, ródlipálya, egy csomó kongresszus, no meg a »szelíd mosolyú Göcsej« ezercsillogásti humora jellemzi az egész előadás műsorát.
Rengeteg meg''epetéssel várja az agilis rendező gárda erre az estre a ZTE barátait és közönségét. Hatalmas műszaki személyzet dolgozik egy helybeli iparművész vezetésével a kiállítás egynéhány részletének és a hangulatos göcseji bárnak a felépítésén. Annyit elárulhatunk, hogy á legsikerültebb ötlet a kuglizónak göcseji bárrá va''ó átalakítása. Bár-hangulatú világítás, jazz-zene, coctail, intim páholyok stb.
A több: meg''epetest nem árulhatjuk c), mivel még előttünk is féltve titkosa a rendezőség, csak elmenőben annyit láttunk, hogy az egyik teremben hét-nvolc festő a nemesnépi harangi-lábat, a bazitai kilátót és több hatalmas dísdet-ía at festett; a másik teremben meg ácsok egy /ebfekei göcseji parasztházat építettek, de ezek felől nem sikerült nyilatkozatra birni a rendezőséget. Ha''lgatnak és dolgoznak.
Annyi bizonyos, látni- és hallanivaló sok lesz, mert az előadás egy ünnepély körül forog, amely a Göcseji Hétből kimaradt és ezt a mulasztást igyekszik a vezetőség most olv hatalmas nelákészülódéssel pótolni. A jeiek arra mutatnak, hogy ennek a »göcseji heti« eseménynek is megesz a maga vgöcseji heti« sikere.
1 CÍMZETT 1
ISMERETLEN AGAY IRÉN 1
— A magyar mezőgazdaság legégetőbb problémáját. a búza minőségi kérdését ismerteti a «Mezőgazdáság« legújabb száma. Cikkeket közö! még a pyrethrum termesztésről, a rósz-szül telelt vetések trágyázásáról, az újszülött állatok felnevelésének kérdéséről, a tojás konzerválásáról, a bika terméketlenségéről stb A kiváló szaklapból a »Mezőgazdaság« kiadóhiva-
'' tala: Budapest, V.. Földművelésügyi Minisztérium, kívánatra dijta''anul küld mutatványszámot.
] — A kefe- és ecsetkészltőipar nyersanyagá
nak majdnem 90<»o-át külföldről kénytelen importálni, mert Magyarországon nem tud elegendő disznósörtét és farok lószőrt beszerezni. A gazdák igen könnyen szerezhetnek valósággal eldobott pengőket, ha disznóöléskor a sörtét összegyűjtik és kimosva eladják a kefe-kötőknek. akik a marhafarkot is megveszik jő pénzért. A lófarokkal még annyi vesződség sincs, niert az egyszerűen csak le kell vágni és már cl is lehet adni. Olyan helyeken, ahot perzselni szokták a sertést, szintén nem kell, hogy kárba vesszék a sörte, mert perzselés előtt csipesszel,.'' vagy akár szabad kézzel is ki léhet azt szedni.
CÍMZETT ISMERETLEN
KABOS — RÁDAY - GÓTH
— Elhízott egyfoekné) a természetes «Ferenc József» keserüvízkűra hatalmasan előmozdítja a bélműködést, a testet könnyeddé teszi s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt
Vadász cipő bőrök, sport bőrök
nasy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6.
Bőrkabátoknak: HXOIL. Téli Cipőnek: FÓkaZSÍftl
136 január 2.
ZALAI HÍRLAP
tín évről-évre megtalálod a hatvan pengődet.
Milyen legyen cz a hulladékgyűjtő verem V
Udvarod egy félreeső sarkában, a kúttól távol, de máshoz lehetőleg közei áss ki két méter széles, két méter lvosszú gödröt másfél méter mélyen. A gödröt cementbe rakott első-osztályú tégláral falaztasd ki okl^t és a''jul is. Egy tég''aszéksségű falból rakva kell hozzá gOO darab nag)''méretü tégla. A falat l :8 arányban ke vert cementes homokkal rakhatod, de a betisziításhoz 1:3 arányú habarcsot használj. Elég lesz egy métermázsa portland cement c munkához. Ha a gödör kész, akkor állíts rá árnyékszéket, de a mellékeit olyan pontosan padlóztasd be, hogy sehol hézag ne legyen. A padlóból vágj ki egy- méter hosszú és 60— 70 cm széles széles nyílást és a kivágott padlóból csapóajtószerűen född be a nyílást. A verem külső részét, az illemhelyet, a csapóajtó külső és belső felületét gyakran meszed esd bv frissen oltott mésszel, mert ez fertőtlenít tökéletesen. Ha összeszámítasz mindent, cz a h u1• ladékemésztő nem kerül annyiba, mint amennyit egy év alatt a hulladékok fel nem használása miatt elveszítesz.
A naponta összegyűlő hamut a lapátról a csapóajtó felnyitása után rászórjuk az emberi ürülékre. Ugyanide szórjuk az állatok által meg nem emészthető háztartási hulladékot, utca, udvar söpredékét. Ha egy vidéki ember nyáron átkocsikázik a göcseji-»falukon, megütközve látja, hogy a lányok portájtik szélességében összesöprik vasárnap regge''enként az utcát, d? a szemetet mindig kifelé, az utca közepe felé söprik és ho;szű vonalban # a köirpen hagyják. Teljesen felesleges és eme'' lett ízléstelen munka. Mit szódnak ilyen köz tisztasághoz a nyaraló vendégek? Ha már söpörjük az utcát — és ke''l is söpörni! —, akkor cu összegyűlő szemetet is el keli takarítani, Kitunó helye van ennek a hulladékemésztöben. Bekerülhet ide disznóöléskor a fel nem hasz Hálható bélhulladék, amit a kutyák húzkodnak ideioda az emberi étvágytalanság elómozdítá sara. Belchányhatjuk ősszel a lehulló levelet, rothadó, korhadó takarmányhulladékot is.
Ei a sok hulladék összekeveredve az cm beri ürülékkel, annak undort keltő voltát meg einnteti. A hulladékot megemészti, megérleli H azt olyan állapotba hozzat hogy ooman bárki Is kiszórhatja felhasználáskor.
A hulladék-emésztód évente háromszor, pegyszer megtelik és kiad egy évben egy holdra való kitűnő trágyát, amit legjobban a répa hálál meg. Ebbó! a trágyából, mivel »értékesebb növényi tápanyagokból áll, nem kell annyit kihordani a földre, mint az istáHó-trágyából. Az emberi ürülék és az ep''éb hulladék aránya szerint a kiszórandó istallótrágya mennyiségének fele, kétharmada is elég lesz.
Gazdatársam! Földed éhes, tápanyagra szorul. Megismerted a helyes trágya készítési módot, amellyel a legtöbb tápanyagot tudod a trágyában «fövényeidnek juttatni. Használj fel tzen kívül- minden- olyan hulladékot, emberi trágyát, hamut, szemetet, amiben növényi tápanyag van, hogy növényeidnek adhass, azokat jóf tarthasd, meglátod, mennyivel jobban visz-szafizetik a^k, mmt a mai kor sok embere!
SZÍNHÁZ
Sok érdekességet igér
az elkövetkező hetekben a Darvas szintársuiai
A környék legmodernebbül berendezett
autójavító
üzeme és garage
Bosch service fthhumuláfor service
FA(y golyós és görgőscsapágyah.
Az összes autófelszerelési cikkek >4s .autó rugók
Szétnéztünk egy kicsit a színházi berkekben, hogy megtudjuk, miféle érdekességeket tartogat tarsolyában Darvas igazgató.
örömmel jelenthetjük, hogy Fcndrik Ferenc nagysikerű darabját, a Volt egyszer egy asz-szony-t, az egerszegi forTÓ fogadtatásra való tekintettel ezen a héten, csütörtök estére innét műsorra tűzte a direkció. A darab rendes bérletben megy és az előadás érdekessége, hogy Agay Irén szerepét Kórösy Böske játssza.
Február 2-át este, mint ismeietes, az Iparos Kor és az Iparos Dalárda közős rendezésében nagyszabású, tánccal egybekötött hangverseny -,''esir ra- ftáránv nagytermében. Mivel ezen az estén foglalt lesz a színpad, Darvas direktor elhatárolta, hogy lenn a kávéházban nagyszabású kabaré-estet rendez, amelyen a színtársu''at minden tagja fellép. Mindenki nagy ambícióval készül a kabaré-estre. A közönség is elkészülliet a háromórás szakadatlan kacagásra Egy asztali ülés 1 pengő.
Az Ur katoiákiak budapesti átütő sikere arra sarka''ta Darvas direktort, Ivogy az egerszegi publikumnak is bemutassa ezt az értékes darabot. A próbák már serényen folynak. Feb ruár 4-én lesz az egerszegi premier. Mint a színigazgató kijelentette munkatársunk előtt, olyan kitűnően sikerült a darab-szereposztása, hogy nem lesz még egy vidéki szinház Ma> gvarországon, ahol ilyen sikerült szereposztás-ba>t kerülne színre ez a darab. Kíváncsion várjuk a bemutatót.
Dr. Svedö Miklós ragyogó éncktcchnikájá ban, kultúrált hangjában ismét alkalma lesz gyönyörködni az egerszegi közönségnek. A ki tűnő operaénekes február 5-én, szerdán ismét vendégszerepel Zalaegerszegen, bér''elszünei ben. Hogy melyik darabban lép fel, al még bizonyta''an, erre nézve még folynak a tárgya* lások. IX'' hogy- jön, az biztos.
Az operett fronton a Kontusovka, Lsernyős király és a Budapest—Wien c. nagvsikcrü, fővárosi operettek vat»ia"k előkészületben.
Prőzábai Is sok érdekességet igér a követ-kezó hetek prognózisa. Bemutatásra kerül az Úrilány és az érettségi, valamint Dávid Magyar József hírlapíró, a Zalai Hírlap munkatársának Dr. vagánykisasszony című modern vígjátéka, melynek eredeti bemutatója két évvel ezelőtt volt Nagykanizsán. Eredetileg Bábel szmdiká-»tus néven mutatta be a Nagykanizsán szereplő Bánky-színtársu''at és két egymásután követ}-kezó estén zsúfolt ház mellett ment az érdekes meseszövésű darab. A zalaegerszegi közönség c''é Dr. vagány kis asszony címen kerül a darab, amelyet egyébként a színtársulat a jövő állomásain is állandóan a műsorán tart.
Színdarabok másolására jó kéztrású hölgye-
ket és urakat keres ezúton Darvas dircklor. Akik hajlandók színdarab-másolásra, azok jelentkezzenek a színházi pénztárnál, ahol megtudhatják a feltételeket.
Három ember a hóban. Kellér—Fényes Szabolcsivá k . cz a darabja is tnkibb az újabban annyira divatos zenés vigiáték műfajhoz tartozik, mint az operetthez. Ez azonban cseppet sem von !e a darab ertekébe*)!, mert még mindig jobb ma egy ügyes meséjü zené* vígjáték, mint egy öt etttlen uagvoperett az unalomig Ismert nagy hercegek kel.
Hartyándv-Horváth ismét rokonszenve» alakítást nyújtott a romantikus, hajlamokkal felruházott milliomot szerepében. Művészi palettájának sok kedves, meleg színét mutatta UK*g a Lomtkitttó! egész a komorig. Különösen tetszett, amikor pertut ivott a hatai mérnökkel és amikor leleplezi mkogiutóját. A fiatal mérnők szerepeben Antalffy Jóskának bő-wi nyílt alkalma tehetsége csaogtatáiftáni Helyes megérzéssel formálta meg az ál ásta-lan 1as mérnök szimpatikus alakját. Minden gesztusát a szív melegsége (rányitotta. Kórúsv Böske tcmpcramcnnin»o> Vera volt és telj« illúziót keltett. A humort Ki dor, H. Szú« Vilma és SÍ: mén fal vy képviseljék. Káidor cs H. Szűcs Vilma groteszk tangója nagyon tetszett Dolgos Ida a legrafönáltabb démont i% zsebre vágta a bárónő szerepében. Mi a szerzők láttak volna ezt az alakítást, a/onna. átírták vojta darabjukat. Darvas Vilmos kitűnt* hand''éja és Horváth üvula szemtelen portása járult még hozzá az előadás sikerébe/.
HETI MŰSOR:
''¿7-én, hétfőn: Jávor Pá! vendégszereplésé* vei: Aranyifjú. Htmvady Sándor bűnügyiéi;» ténete. Hf^
23-án, kedden: Három ember a hóban.
29-én, szerdán: Bécsi tavasz, operett.
~ I
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél I2-ig, egyéb bérletszelvényeket fel l-ig váltanak be.
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
— 100 tagú rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egybekötött mulatságának ekikészítésén," mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangulatú, hagyományos iparosbiiokat.

gépipari vállalata
Zalaegerszeg.
1
J E
Telefon 43
11 II
Alkalmi miéndéknak
\ könyvek
tfíszlevélpapirok töltőtollak \ gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
fi é ifl e:g vek és minden egyéb
ízléses kivitelben
ZALAI HÍRLAP
1936. január 28.
rádió
Hétfő, január 27. Budapest I.
7.30: A Filharmóniai Társaság hangverse-rk közvetítése az Operaházból. 10.05: Az Sovinszkv szalonzenekar műsora Sebő Miklós énekszámaival. 11: OttHk Qvörgy dr. angolmclvú előadása. 11.20: Lakatos Misi és Tóni cigányzenekara
Budapest II. 6.50: Német nyelvoktatás. 7.35: Hanglemezek. S.20: Jellem és kisszakasx Feleld László csevegése. 8.50: Pusztay Sándor énekel.
Kedd, január 28. Budapest I.
10.20: Akitói még Napoleon is féh. Irta Zalai Fodor Oyula. 10.45: Hinek a kalapdivat-ról. 12.05: Toll Árpád és Jancsi cigányzenekara. 1.30: Weidáiger Ede szalonzenekara. — 4.10: Asszonyok tanácsadója. 5: A tüdőbaj korai fe ismercse. Okolksány i-Kuthy Dezső dr. előadása. 5.30: Budapesti Hangversenv Zenekar.
6 50: Közvetítés Berltnból, az épülő olimpiai stadionbó!. Beszélő: Fiala Ferenc. 7.20: Rutt-kav Aladár és Várady Aladár szerzen^énveü Előadja Kőszegi Teréz és Kalmár PáL Kisér Vidik József cigány-zenekara. 8.50: Hanglemezek. 0.15: Zenés részetek Alpár Gitta ->Du-barry« c. (¿¡rajéból. 9.40: Magyar kamarazeneest. 10.45: Keresztury Dezső dr. németnyelvű előadása. 11: Vajda—Pártos jazzenekar.
Budapest II. 6.10: Mezőgazdasági félóra. 7.20: Francia nyelvoktatás. 9.40: Hanglemezek:
A BUDAPESTI ERTtKTÖZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI.
ol
TatoHk:
Iont 1665-16«^ !r. 56-96 57 50 Cach kmona 14M5-1435 Dán korona 74 35-7315 üioir 7^-7-95
Dollár 32900-32900
Pranda frank 2Í30-2MC Hollandi 229-30-23130 Lengj él rloty 6370-64 30 Len 3-0U-3-15
Lera 4(0-4 15
Ura 2^90-30-r»
Márka 136 - ''37«)
Norrég korona 83 70-04*60 Osztrák schilling 8L-80-70 Svájci frank 110-70-111-65 SvM korona- 85 80-86 70
itattak
Amsterdam
Pe''grád
Berlin
Bukarest
Brömtl
Kopenhágc
Chalé
London
Milano
Newyort
Piri»
Stockholm Varaó Wien Zürich
229^231-30 .''82-7-80
I35 8H-IJ6 8C .>41-3 79^0-79-80 75* 15-86.47 85"5C-76-5C 17®-I75a
^45*20-347i0 22"32-22-60 14-07-17^7 4-11-4 47 89*10-8^83 64-15-65«
ltO-aO-111-63
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Búra (üara»»d*ki) 77 kg 18 15 -18*20, (egy*b) 17 65-17.80 (tiszv.) 78 kg. 18 lü—1835, (egyéb) 1790-1805, 79 kg. (tiszv.) 18Í3-18"». (egyéb) 1805-18*20 (tiuvj
1250 1263.
Iranyzat. gyengébb, forgalom: csekély.
»« iM. »nmn» rttm jmo»
A —ml* I wusros 0tZA
SwrmJVj i Ul*IO MA«TAK JÓZ»V
tuoí».»} I KOttllSZXY láULÓ
ac.«»|i józser
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás lakás parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Grósz-náL
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY QAR-ZON-LAKÁS (küico fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
BORT, BORSÉPRöT és minden egyéb szeszfózési anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálmkára becserél Gáü Lajos központi szeszfőzdéje, gróf Appouyi-utca 13. sz. Ugyanott pálinkaeladás literenként is.
I"
tti éro.
zamat
GYARMATI
Figyelj!
HAVAS
kézimunka-és szőnyegfonalai.
Babiruba különlegességei
legmegbízhatóbbak.
• •.''-íT,.-''''
Díjtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
(Megyeházzal szemben )
luf»'' AiW
— Ne fekjtse el: február 2-íka az Iparos-bál napja!
CSIPK
VÁSÁ ♦
PÁL E< INDRA
cégnél Zela zrssegen Y alción: TIO.
Vass LaJos
órás és ékszerész
Zaliegersteg, (a megye házzal szembe?)
OLCSÓ és MEOBIZHAtO
TIKI
Göcsejiek órása és ékszerésze.
Legprecízebb órajavita műhely
Varga Lajos (Tiki)
órás- és ékaxtrész
Rákóczi ut 5. sz,
írógép
és számlálógép szaküzlet
ERIKA ti| tijka gép P 175
Remington írógépek bizományi lerakata, Ja^tisok, benzinfürdók, jókarban tartál. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép műszerész, Zala o gerszes. (Mándi patika mellett.)
Fm«lia jllilfliuna!
ELTÖRPÜL
mindenfajta világítás u
Aladdin
petrilenigiz-liipa
fényével szemben.
Kapható:
HEINRICH W. és L. cégnél
Zalaegerszeg. Telefon 161.
FEHÉR JANUÁR
A
SCHÜTZ ÁRUHÁZBAN
kávé

Nyomüott Kßkm
i__^

gjvL 1936.23. szám.
UBoár 29. 8zerda.
pp?

liü
tmi
Szerkesztőségi telefon.
POLITIKAI NAPILAP
Nyomdai telefon. /J/.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a\iadóhivatalba. - - ■ ű Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
vagy
felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénz4, ári csekkszámla: 23066 sz. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4. 6 hóra 8 pengő. — hirdetések megegyezés szerint.
Deák Ferenc
Január 29-én, szerdán, hatvan esztendeje annak, hogy Deák Ferenc, a haza bolase örökre lehúnyta szemeit. —
Itt "született Zalaegersszeg mellett, Söjtörö«: és itt élt sok-sok ideig, Kehidán. Irt válasz* tották a vármegye követévé. A téren, ahol a szobra áll, mondotta el a közteherviselésről szóló korszakalkotó beszédét s ahogyan Pes-• thy Pál .nondja: innen vetette az ő (lelki nagysága első fénysugarait. A vármegyeháza nagytermében ott függ az eVtnagyságú képe. Közöttünk él ma is a szelleme, békét, összefogást, együttműködést hirdetve, egy jobb magyar jövendőért.
Deák Ferenc, Zafa szülöttje, a Itaza bölcse, egy hatalmas, francia emlőkről leszakadt reformkorszak lázas, véres, roppant erőfeszítései, után, apostoli elhivatottsággal, az egész nemzet jobb napjainak, békés fejlődésének, létének biztosítása érdekében alkudott meg önmagával, nemzetével, királyával. Össze akart lógni ebben az országban urat és parasztot, keresztényi és keresztyént, egy nagy nemzeti egységben, hogy minden energia a Széchenyi magyarnyelvű Magyarországának felvirágoztatására használódjék fel. Parlamenti pártjával éveken át sziszifuszi munka melíert tartotta egyen csben a nemzeti fejlődés útját, hogy az ország a véres és könnyes megpróbáltatásoktól örökre megszabaduljon. Deák Ferenc ragaszkodott a Jutalomhoz, de csak azért, mert az ellenzék mohóságával, türelmet5enségével, személves ambícióival szemben ez volt az egyetlen fenntartó biztosítéka annak, amit király cs nemzet együtt felépített
Összeomlot Deák Ferenc gyönyörű .Magyarországa---- Háború, forradalmak, Trianon...
Megváltozott a világ fenekestől, új korszakot elünk a keleti, déli, nyugati óriási szellemi áram''a tok között, a zúgó európai szélben, óvatosan, minden szál gyökerére, minden szál ágára halálosan vigyázva hajladozik a kicsi magyar tölgy. Alkalmazkodni, tanulni, okulni, erejét összeszedni, fejlődni, tisztulni kell a magyarnak, hogy kellően beleíl''eszkedhessék a népek erdejébe, a nagy orkeszterbe, megkövetelni, de meg is tanulni végre azt a hangot, ami a népek között ezer év jogán megilleti. Gyönyörű nemzeti egységre van szükség. Arra, amit Deák Ferenc megálmodott, amiről a sírban most is álmodik.
Nemes, ősi Zala vármegye bizonyára nem feledkezik meg erről az évfordulóról és februári közgyűlésében méltóan megünnepli:''nagy szülöttje emlékét Szép volna a nagy történelmi cselekedetek színhelyén, Zalaegerszegen, egy országos ünnep is. Ha eljönnének ide mindazok, akiknek szívében őszintén & Deák Fe-renc tisztelete, forró hazaszeretetének, mérsékletének, nagy bölcs őségének, szerénységének, puritán egyszerűségének megértése.
De még szebb volna, ha a megértést valóra k váltanák az ünneplők, egymás megértésében. Ha ez az évforduló ősi Zalamegye székházából a kéz a kézben, a váll a váll mellett, a szív a szív mellett új korszakát indítaná e!, mely korszak felett áldór, boldogan, kielégüKen lebegne az örök szellem: Deák Ferenc, a haza bölcse szelleme!
Tízezer halottat vesztettek
az abesszinek a szomáli fronton
7 Róma, január 28. Bádogon tábornagy 107. jelentése !*zetiut a szomáli arcvonalon egy gyorsan mozgó olasz különítmény felderítésit végzett Uadan környékén. 70 km-nyire Naga-létól nyugatra. Az ellenség rövid e?jcnáJás után visszavonult, előzőleg azonban felrobbantott egy lőszerraktárt. Az olasz csapatok eratek ellenére is nagymennyiségű hadianyagot zsákmányoltak és sok foglyot ejtenek. Egy másak o''asz csapat Daiu Parme folyó mellett visszaszorított egy nagyobb abesran csapatot, mely egy görög tiszt vezetése alatt állott.
Az otaszok Unuár 26-án elfoglalták. Malka Murri községet, Dolotól 210 km-nyire.
E hadműveletek serán az abesszinek 14Ö7 halottat vesztettek. A szomáli föld? Digodia egy ik törzsfóje fegyveres liarcosaiva! együtt behódolt az olaszoknak.
A Gaaa''edoria mePett Woíyt harcokbari és az ezeket kővető üldözésben az abesszinek vesztesége a Icgúpbb megállapítások szerint meghaLadj.? r tízeader embert.
Az o''aszok vesztesége tisztekben és liazai ka-
V. György király utolsó utja
százezrek sorfala között
tónak hun lényegtelen, a bennszülött csapatokban pedig néhányszáz halott cs sebesült. Az olaszok nagymennyiségű fegyvert és lőszert, va''amint több szarvasmarha csordát zsákmányoltak. Az abesszinek igen nagy mennyiségben használtak robbanó lövedékét.
Az eritreai harctéren Tembien vidékén a* olaszok tovább folytatják a felderité« és tisztogatási munkát. • ;
Az o''asz kormány elrendelte a 15-ös évfolyamhoz tartozó újoncok behív«át. Azújim-ookat a gépkocsi szolgálatra képezik ki.
A négus barbár kiáltványa-
Iksiwoeböí érkező híradás szerint a négwt nagyon elkeserítették a Deszta herceg cs más ab sszin Nejérek vereségén*.1 szóló hírek. A négus kiáltványt adott ki, amelyben könyörtelen háború folytatására hívta fel az abesszineket.
Nem akarunk foglyokat, csak a győzetat
akarjuk — mondja a négus a kiáltványban.
Az, dk» nem ól meg legalább egy ellenséget, barátot gyi''kol rneg.
London, január 28. V. György király temetésének szertartása ma dé''előtt fél 11 órakor kezdődött. A gyászszertartás a Westminster csarnokban félóráig tartott, ezután megindult a gyászmenet a Paddington pályaudvarra. Útközben a menet a St. james palota elórt pár percre megállt. A pályaudvarra 12 órakor érkézén meg a kojx>rsó, amelyet aztán Wmd-sorba szállítottak különvonatom». Windsorba délután 2 órakor érkezett meg a különvonat és az állomásról gyászmenet kisérte el a koporsót a királyi palota'' kápolnájába, h^l aztán nyugovóra tették.
A temetési szertartás első részét közvetítette a magyar rádió is. A gyászszertartás lefolyásút magyar nyelven dr. Koudela Oéza pápai kamarás ismertette.
A temetés iránt Londonban páratlanul nagy-érdeklődés nyilvánult meg. Jellemző az érdeklődésre, hogy azon az útvonalon, amerre a gyászmenet elhaladt, egy jó fekvésű ablakért 100 fontot is fizettek
Az utóbbi napok során több, mint 800 ezer ember vonult el a halott uralkodó ravatala előtt A mai temetésen kilencezer rendőr ügyelt a rend fenntartására, ötezer egészségügyi katona dolgozott az út mentén felállított 50 mentősátorban, az útvonalon pedig tízezer katona áUott sorfalát.
Az a''sóhá/. küldöttsége Baldvvm miniszterelnök vezetésével tegnap hódoló kihallgatáson jelent meg VIII. Eduárd király előtt és átnyújtotta az uralkodónak az alsóház részvét-
cs húségnyi''atkozatát.
A királyi udvarba érkező részvéttáviratok és levelek száma még most is meghaladja a napi kétezret.
V. György temetésén VIII. Edeuanű mellett még öt koronás uralkodó vett részt: Haakon norvég, Boris bolgár, Károly román, Lipót belga és Keresztély dán király. Az uralkodók mögött ha''adtak a gy ászmenetben Pál jugoszláv régensherceg, a görög, olasz és svéd trónörökösök.
A külföldi uralkodók és hercegek tegnap Marv özvegy királyné társaságában kegyeletes látogatást tettek V. György ravatalánál.
A király temetésére meghívót kapott a magyar frontharcos szövetség melynek képviseletében Takách-Tholvay József gróf cs Pálffy-Daun József gróf utaztak ki Londonba,
Tekintettel arra, hogy Anglia minden részéből igen sokan érkeztek Londonba a temetésre, a Westminster-csarnokot keddre virradd éjjel egész hajnali 4 óráig hagyták nyitva;'' hogy b közönség elvonul hasson á király ravatala elört.
ZALAI HÍRLAP
; 4 nMKXtr ttMottÉfe l tamányzD. & kormány és a honvédség nevében Uirpm pqm-pás, vérvörös és rózitáktó sagskíő-
ból és babérágakból Ósszeállitaftt « 4 ma-gyiftr sxmekkel díszített koszon^ küldött a vvfcufcori kápolnába V- Gyórgy brály kapor-sójára A a vTrágcsanopk kiraJau-
ban kózszr miére tették, ahol egész nap hatal-
8MS ^Ől-jfCg néiCft* •
Kbm Kálta#l külügyminiszter W^P *** gftt.ist fett ax *ngo! l&lügy» hivatalban, ah# rkuli^mmr^r állandó helyettesével m<#-
^zé^t Mvtatott az atóuáHs kúlppShkai k^ -król.

ICesithtM példa, hogy* Isi
a magántőkének áldozni m Wefenfoifalomért
Arra szeretnénk példát, hogy az ilyen magántőkét hogyan támogatják
Keszthely, január 28. Kisebb a utói ura során szombaton az esti órákban Kesartheiyre érkeztünk. Az Amazonnál szálltunk le. Benn a kávéházban készülődtek * troolharpa^
teaestre. Színes girlandokat húztak a mernivezette, a lámpákra. Lázas munka volt, látszjptt ^Z ^j&ksísaiUetelxq. hörgy nag>p^wabású társadalmi esemény készül.
Egyak frontharűí* vezr^őf tripgkerdezJerr. --Milyen itt a szerve^ti élei?" — — mondta — még nem va-
gjwk sokain Mintegy kéfczázan vagyunk rendes ftzetó tagúk. Mády-Kovács tábornok az eínökünk A tgy^tszám aaonbo egyre nó s q baj tar 54 niegértíés egyre niélyuL
^rttőszáz ember! Mikor mondhatja el a zalaegerszegi frontharcos csoport magáról, hogy Ipéftpzáz rendes**! Furtő tagiból Ali, akik kn-Tf)$ f bajtársi urÜcm egy1* mélyüli?
A csinos, szép kávéházban Juhász úrral a szá''iótulajdonossa! is találkoztunk. Szívesen invitál az emeletre, nézzük meg, mit csátáh ó abból az elhanyagolt Kodályból, amit azelőtt Jjuiiazunoak hívtak
Bámuatos ttsxiaság mindenütt. Levegő Mwi-
den egyes szobában vadonatúj, ragyogó bútor, ágynemű, szónvegek. A legelőkelőbb emberek igényeinek is "megfelelő szobák. Vírvezeték-Kózponti fűtés. Minden szoba e>ítt lós előszoba Szép fürdő Legmodernebb VC \ tulajdonos büszkén nyitogatja dóttünk végig a szobákat. Az utcai szobák ext« hatalmas, tágíts, minden szobához elkülönített terrasz
Ez a terrasz A szá ioda beszedes péUt* arra, hogyan kell a magántőkének áldozni az idegen forgalomé rt, a köaért, egy város íeUen-düléséért. De a terrasz históriája egy kicsit lehangpló A száliodatukjdouos. aki sokszor tízeset pengőket beleépített a régi Amazonba, hogy egy pompás, új Amazont csináljon belőle, valahogyan, a terrasz miatt, mert a terrasz beleakad valami parajrafu^lxx, nem kap »átárazási, illetve átalakítási adókedvezményt Szeretnénk arra is példát látni, hogy az áldozatos magántőkéi, a vállalkozó tőket, a kockázatba szívesen, lelkesen beletnenó tőkét a helyi hatóságok hogyan támogatjuk. Az ilyennek kétszctannyi támogatás kellene, mint amennyi átlag minden jószándékii vállalkozásnak k\jájr. Mert megérdemli
Jávor Pálnak
egy vigyázatlan fuvaros miatt
félbe kellett szakítania az utjátSzékeif ehérváron
Zalaegerszeg, januar 28. Jávor Pál hétfői vendégszereplesét sok izgalom előzte meg Zalaegerszegen A kiváló színművészt nemcsak rajongó* és barátai várták izgatottan, hanem elsősorban Darvas direktor, aki hiába küldött ayíót az illusztris vendégért a délutáni vonathoz. a kocsi Jávor Pá! nélkül érkezett visz-«a a ttar ány hoz.
Anukor már nyilvánvalóvá vah, hogv Jávor nem érkezhet már meg vonaton Zalaegerszegre. a színigazgató felhívta fcclelonon a művész budapesti lakását, ahonnan azt a választ kap-ta?> liop még a kora reggeli órákban elindult a ''egújabb típusú áramvonalas Fordián Zalaegerszegre.
Nagy volt az izgaWtn a színházban, amiko: kkzámhották. hogv ha Jávor délelőtt elindult
m

mm

1 Budapestről, akkor délre feltétlenül meg kellett voba már érkeznie. Lgy-másután múltak az órák, de a vendégművész kis autója csak nem akart feltűnni a láthatáron Már a tetőfokra hágott az izgalom, amikor végre 3 óra után néhány perccel a Bárány elé gördült a kis áramvonalas kocsi, melyből mosolyogva szállt ki barna sportruhában Jávor.
A kíváncsiak hatalmas tömege percek alatt összeverődött a száMó épülete előtt. mialttt benn a kávéházban a vendégművész beszá-molt /.rról a váratlan balesetről, ameo miatt Székesfehérváron f£bc tjellett szakítania az útját.
Omondona. hogy már majdnem beérkeznek Székesfehérvárra, amikor a budai-űti vámnál utolértek egy Lissan dőoö^ szekeret. Már épp

1936. január 29.
Estélyi és fátierulilk
ZTP C
. I, c. cs
megérkeztek a
PENYVESt
ÁRUHÁZBA
A legújabb teonok!
Reklá m á ra kl
elözm akartak, amikor a szekér gardája, anélkül. hogy körülnézett volna, leugrott a kocsiról'' h<3£) vizet igyek az ütmeati csaphat A \toá»tlan ember ^pp az autó elé ugttott azonban Jávor fiatal softörje nem \vs^tettc ij lélekjelesilétét, és az pjEwutban fSre''
vágta a vx>lánt Ennek köszönhető, hogy ^ autó csak fclíökte. de nem gázpJta cl az t''íbz került embert.
J4vorék természjetesen azpnnal r^egaütak és a jajgató gazdát bevitették a mentőkké" a székesfehérvári kórházba ahol az onx>s^k megállapították, hogy az ijedtségen és néhány kisebb horzsoljon kívül sen^mi különösebb baja pem tqrtwi Az ügy elintézése azonban hosszabb időt vett igénybe és így tortáig hogy csak tobbt''iras késéssé1 érkeztek meg'' Za''aegerszcgre.
A délelőtti izgalomnak semou jeiét sem Vehetett észrevenni a művész esti \eadégjátékác.
értesülésünk szerint a székesfehérvári rendőrség megállapította, hogy a baleset az elütött gazda vigyázat''ansága ko>vtícer.ébcn történt
Eszperantó hirek
Eszperantóul beszélő gyermekek előadja Budapesten. Néhány héttel ezelőtt a Magyar Országos Eszperantó Eg)-esüVt érdekes kzsér-jetet mutatott V budapesti, Mérleg-utca 2. sz. aatii helyiségében: eszperantóul besaHó gyermekek exiad^át. KuHoldoa már több helyen tanulnak elemi iskoiai gyermekek is eszperantóul és a tapasztalat szerint ^zpk fcunil-nak körai)>ebben idegen nyelveket, akik elősaöf eszperantóul tanultak. Az előadás iitint nagy érdeklődés nyilvánult meg.
tszt könyv négyszázéivá Lomepe mi tJtí rádióban — eszperantóid. Az észt könyv 400 éves jubileumi ünnepsége »Ikalnusbóí a taÜni észt rádióállomás eszperantó előadást tartott a külföld számára, mely alkalommal az észt könyvtár fótitkára. az egyetemi könyvtár igazgatója, több észt színésznő és színész közreműködött e''őadással ts énekke} eszperantó nyelven.

Az eszpemató, mk»t tókos ayrtv» az abeuszip
harctéren. Több német újság kodL, hogy az újságírók Abesszmiáhan fceitos hirek to%''áb-
r"r=r!"

A? első kötet már kapható, a továbbiak előie^y^zh^tők Kakas Ágoston könyvkereskedésében, Zalaegerszegen.
encikSoRédfája

január 2.
ZALA HÍRLAP
bításin* az eszperantó nyelet hasanáttík, a£ krlortvc, hogy « ftmiura nyelv és fcy atóerufc
p cenzuri« átjutva fe&fená értkfees jefentéselfe&

Eszperfflttó szoJgflat a beríW ofeytoítl
Bernből írják, hogy cx^xrtmtóul tudók utazást, és egyéb ffcyek&m MvCá^aí-ti$ért Walter Oetnpwolff-boz, EsgeocvibMKt U-, Berlin NW. 21. forduljanak, aló WvalaJo-^ meg v» bízva eszperantón! a külföldiek r^^ncezésére állani.
Az Ipari kémiai kongresszus az eszpewtő felvet hivatalossá telte. Briósáéiból jelentik, hogjr XV. nemzetközi ipari és vegyészeti kcn-tresszus határozatot fogadott esi, mely sarait, tekintettel egy közösen használható segédével vnek nagy segítségére a nerazrdcözi érintkezésben, de különösön a vegyészeti tudományok terén, továbbá tekböette! az eszperantó nyelv által a gyors .és biztos ismeretközlés szempontjából eddig elért tapasztalatokra, kü-lögj nyelvszabályozó bizottságot álKt fel, mely-vek célja az eszperantó nyelvet a vegyészet
terén mint egységes nyelvet feihasmáJni.
»
• j
Benes bízik,
hogy sikerül 1
Prágs, január 28. Benes elnök tegnap hivatalos látogatást tett a városházán, ahol a főpolgármesternek hozzá intézett üdvöJó beszédére adott válaszában utalt arra, hogy a cseh köztársaság nyugalmat, békét és ószmte együttműködést óhajt minden állammal, különösen pedig a szomszédaival.
est BtK^Wtto, «H|aanMMk¿L A Ma
mii, töaöoaég jelen icdebon irodaim Es-
tét tartott, rochen magyar 1b
iwéd daertun, verséiért és negfcw-rfezJeSeket adtak elő. Ki előadáson megtört <Jr. Bayer-Kruesay Dezső svéd királyi fAfa^u ér vitéz Benárd Agoe»t ny. nemszter is, lök kxjvzixietü-tet fejezték ki «z egyesüVtoHc, váanúnt a gyönyörű kBltárannkájnkért a svéd-magyar barátság - -
EnpemÉA Szflwtség ^makÉfyaM. A bei-ügy mintszfcx jóváhagyta az össana magyar esa-
perantő egyesű''etek részvételével mqjakücított Magyar Lszperantő Szövetség a^*saab5?y*t A szövetség út. fW.rd Ágost ny.. <wwwzkr, tsr-szággyű ésx típtmdá elnötifaévvi megtartotta els*> igazgatósági ülését Benárd elnök beszámol amóí, Hogy a m. tór vaHfe- és V¿zokt* tásügyi artrosztéróm fa^pviaeViében téxttxrH a egutóbíH római «sapemntó világkongresz-szus«n, ahol aíJcertdt áhaWrws fokomzenvet foeMeni a magyar ügy iránt. A szövetség esősorban a nemzeti ügyrt kívánj» az eszperantó Kytíwel «aolgábn
Azt a meggyőződését fejezte la az elnök, hogy a liáborű utáni idők legválságosabb évein már keresztül estünk és a fokozódó {elemelkedés ideje e"őtt áll a világ. Meggyőződése az is, hogy Európa békéje fennmarad és a demokrácia újból fellendül.

London is, Róma is
a kőolajzárlat kimondását várja
A főispán
Budapesten
janaár 2S. Az enyhítő akoó roegvxtaláafcm krzlct voö Kozma Mikló* belügy mai ey&emél Az éiteke Atc*i a tórvfejyhatf-
Ságonként megaatar veaenőő frwégtnvltrto rrog gajom egységes alapelveit
Az ertekezVt* vitéz Tabődy Tibor hétfűn tíűe utazow fel fadapr*re Zalacger szegről
London, január 28. Angol politikai körökben úgy látják, hogy az esős évszak gyors közeledésére való telefestette! az olasz hadvezetőség meggyorsította az előnyomulást a kelet-afrikai fronton. Ebből angol körökben arra következtetnek, hogy mégis csak sor kerül a kőo''ajzárlat kimondására. A Mornmg Post szerint a megtorló bizottság a jövő héten vitatja ineg az olaj zárlat kérdéséi, amelyben február közepére várható a bizottság döntése.
Az o''asz Tribuna értesülése szerint Londonban a leghatározottabban arra számítanak, hogy a kőolajzárlat- kimondására mégis eor kerül a közeljövőben.
Az amerikai szenátus tegnap foglalkozott Roosevelt elnöknek a frontharcosok kártalanításáról szóló törvényjavaslat el''en emelt óvásával és 76 szavazattal 19 ellenében az óvás
Érettségihez akarják kötni
a drogéria-ipart
A d/oguisták Budapesten tartott országos ertekezletükből kifolyóan feliratban kérték a kereskedelmi minisztertói az ipartörvénynek olyan értelmű módosítását, hogy a droguista-ipar gyakorlását kössék középiskolai érettségi-
Dó szemüveg, jó fényképezőgép
Fő fényképkidolgozás
bánfai béla
optika és fotoszaküzl etében — ZALACQER5ZTO-
ellen foglalt áüást. így a szénám eérte az alkotmányban előírt kétharmad többséget és ezzel a javaslat törvényerőre emeltedet*
Az új amerikai semlegességi
törvétty.
A képviselőház külpgyi beottsa,^ jóváhagyta a kormány által benyiijtott semlegességi javaslatot, mely a február 29-ún lejáró ideiglenes semlegességi törvény helyébe lép. Az új javaslat megtiltja a hadvi=«*''vők részére mindenféle fegyver, lőszer és hadianyag szállítását és az elnöknek jogot ad arra. hogy a rendes kereskedelmi forgalmat meghaladó hadianyag és nyersanyag mennyiségre kimondja a tilalmat és megtilthassa a normálisnál na-^ gyobb kereskedelem lebonyolítását szolgáló '' kölcsönöket és hiteleket.
hez. A felterjesztést a miniszter most meg-küldötte a kereskedelmi és iparkamarákhoz véleményezés céljából.
A droguisták kérelmük indokolásaképpen hangoztatják, hogy ők a legkényesebb, legveszélyesebb árúkat és szereket szolgálják ki a közönségnek, amiért a legteljesebb felelősséget vise''ik, foglalkozásuk magasabb nívón álló ipar és mivel már az alacsonyabb szin-cina''on álló iparok is arra az álláspontra helyezkedtek, hogy csak négy középiskolát végzett ifjút vesznek fel tanoncnak, indokolt az a kívánságuk, hogy a droguista szakma is az egészségügyi szolgálat érdekében magasabb nívóra emeltessék.
Rámutatnak arra. hogy az érettségi kikötéséhez magasabb állami érdek is fűződik, mert ha a droguista pályára csak érettségizen ifjak léphetnek, ezzel mód és lehetőség nyíök arra, hogy a hivatalnoki pályára való tódulás helyett ai ifjúság egy része a kereskedő> pályán he-Ivezkedjck cl.
f\z utolsó három nap
¿a még a oa^kuauutég remírikracsél* ebben a hónapban, hogy küieagnály* a Sdiütz Áruház hagyományos »Fehér januárjának* kedvez-menyeit. Sietni keU tehát, hogy ez alatt a liárom öap a''att nnndeuki beszerezze ki»cr. nemű és egyéb háztartfej Irtat azon
a kedvezményes áron, amelyet a cég a küoká-aosnál Hnyegesen alacsonyabbon illapitatS meg.
A Sdiutz ceg ptmian aWoiiját n^pon aoian JohasznáHák az elmuH hetrkbeo. t''z az akoó az össze* fanungi mu. ataágo^rs, óv halakra rányomta a bélvegét. Az órej^serkészek kalikö-bá>ján például a Sdiutz Arúház sarbbnéi-s/ebb ka''tkó-am agai do min álnak ma^l Dárufhatjuk, hogy egy héttd ezelőtt még egy szűkebbtórft hó''gytáraaság is, külön felkereste Schirtzéket, akiknél külön festetett a maga számára egy iger érdekes ka''tkó-any agot A cégnek sikerült harmóniába hozni a würendeaők intenció* a megrendelő hölgvek kívánaágánü, úgy hogy a Schütz ruhák méltán keltenek feltfaést azoreg-csrrié^zek bábján
Munkátársimk látogatást tett tegnap az árú-• házban, melvnek kirakatai már előrevetik a %a-
vaszi divat árnyékát rs. Az ote''etes bál; Jelenet kirakata mellett még nundig ott pompc''u-c&k szebbnél-szebb színekben a női báliruhák 5 :om anyagai, de a feó%etkezó larakatban máz ott Látjuk a tavaszi férfidivat erdekcsségeü is. A táncoló babák kirakata előtt egyébként é''etveszélyes a tolongás. Kükaióaen a gyer-mehsereg áll órákhoss-zat a kirakat előtt, amely zenés hangulatot hoz a ködös estékbe
Benn az üzletben még javában foly ik a Le-lengycvásár. a lányos mam.ik és a csilíogő szemű kis menya»szonyok izgatottan válogatják ki az Ízlésüknek legjobban megfdcV"» ke lengyét a gazdag választék '' közül. F.rdekes, hogy különösen a kelengye- és viszon-oKZtá-tyon van a legnagyobb forgalom. Mint megáldjuk, ennek az az oka, hogy a közönség igyekszik kihasznáni a kelengyevisár és vászonakció kedvezményes esélyeit, ami már évek óta szokásban van a Schüiz cégnél.
Látogatásunk során megtudtuk, hogy a férfidivat tavaszi újdonságai közé tartoznak az ango''os szövetek, melyekből kiválnak a rozsdabarna koedás és sima anyagok. Barna a divat-szm, de a sötétkék és szürke is megtartja örök pozícióját. a cég egyébként a apósam felkészült a tavasz» idénvre és százféle változatban szerezte vbe a küonféle s|K>rtnihaanyago-kat, amelyek'' domin.iln.ik nujd a tavasszaL
a szőnyegek és függönyök tava>zi v.búrjára is erőteljesen folynak már az e-ókésztiletek. Olyan gazdag raktárról gondoskodik ismét a Cég, hogy mindenki mcgta''álja majd a maga ízlésének legjobban megleleiót, lakása feldíszítésére.
a Schütz cég árúiból egyébként estéiként egész kollekció látható a Darvas szintaisuUt színpadán, ahol nemcsak a művésznők ruháinak nagvrésze, de a küouféle szi*>nvegck, függönyök, terítők és sezontakarók is a nagv-multű árúház ízlését é> gazdag rakt.ir.it dicsérik.
címzett ISMERETLEN
Az Ed bon mozi üj diadalmas tpagyar fQmje
i I
r
ZALAI HÍRLAP
1936, január 29.
ETlx''efc
— Csák Árpád dr. halála. Kesztlielyen vasárnap meghalt Csák Árpád dr 76 eves korában. A Balatoni Múzeum Egyesület külön gyászjelentést adott ki
i — Zalavárme^yc Vitézi Társadalmi Bbott-
nága január -29-cn délután 6 órakor Zaiaegert-szegen, a megyeháza nagytermében vetített-képes előadást rendez, ame^m Fára József dr. vm.. főjevéltáros »Utazás a Balaton zalai partján« címen ad elő. Az előadás keretében mintegy száz szebbnél-szebb vetítettképet mutatnak be az előadó történelmi vonatkozású magyarázata mellett. Az előadás díjtrian; minden érdeklődőt szívcsen lát a Társadalmi Bizottság.
— Gazdakör alakult Csabrendeken. A csab-rendeki mezőgazdák folyó hó 26-án megak*-kították a Csabrcndeki Szövetkezeti Gazda-kórt. A nagy számban összejött tagok disz-eViöknek Bautza László dr. nagybirtokost, ügyvezető elnöknek András Géza hitelszövetkezeti és fclangya vezetőt választották meg. Az alakuló gyűlésen mintegy százan léptek be, de a tagok száma többszázra szaporodik majd fe*, mert igen nagy az érdeklődés. A kór ideiglenes elhelyezéséről már gondoskodott a vezetőség s a működést meg is kezdték.
— Tizévé,-» múltjának méltó megúrmepté-sére készül a v keszthelyi 379-es Feltámadás iparos cserkészcsapat. A műkedvelő gárda február O-én este fél 9 ónai kezdettel nagyszabású irredenta színmüvet ad elő. Cime: Az ezüst kócsag. írója Drózdy Győző és dr. Járossy Jenő. Lz az énekes szinmú az országos revizid« színdarab-pályázat győztese. A műkedvelők serén ven gyakorolnak és mindent elkövetnek a sikerért. Az előadás titán hagyományos cserkesz-bál lesz.
— Nehéz sztkefésbon szenvedők, a ki lenek gyakori fejfájás, meünyomás, szívdobogás, gyomor működési zavarok és különösen fájdalmas végbélhajok — mint aranyér, repedése elóesés, polipus, sipoly, szűkület — teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este negy^ pohár természetes (Ferenc József* keserű vizet
CÍMZETT ISMERETLEN
Ez fe a film, melyet vár a közönség és amelynél kimulatja magát
— Tea-est. A keszthelyi izr.. hitközség alapítványi bizottsága február 1-én este 9 órai kezdetlel az építendő aggok-háza javára az Amazon kávéház helyiségében nagyszabású cukrász-, teázó és fagylaltozó estet rendez, mely iránt máris nagy érdeklődés mutatkozik.
— Óriási érdeklődés kbéri a zalaegerszegi iparosok meghívóján és a lapunkban már közölt remek műsort. Siessen helyet biztosí:an! Számozott jegyek kaphatók Vámossy késmű-\esné! és a Klutúra-nyomdában. Aki tévedésből meghívót nem kapón cs arra igen)! tart. a meghívót Tóth Gyula tizlctében átveheti.
— A Keszthelyi Törekvés SE február 2-án délután 3 órakor a keszthelyi városháza nagytermében tartja évi közgyűléséi. Tárgysorozat: 1. Gnöki megnyitó. 2. A mult évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 3. Titkári jelentés. 4. Pénztárosi jelentés. 5. Számvizsgáló bizottsági je''entés. 6. Uj tisztikar választása. 7. Indítványok. 8. Zárszó. A közgyűlésre a Törekvés vezetősége Keszthely minden sportszerető polgárát meghívja.
— Az örcgcserké&z Klub kalikó-báljának rendezősége kéri. ho>gy asztalát mindenki előre foglalja le, mert csak így biztositható a teljes rend. Hatalmas méretekben bontakozik ki a rendezőség fáradhatatlan és nagyszerű tmtn-kájárak eredménye s reméljük, hog)'' e nagy esemény lezajlása után a legteljesebb ecmcrcs hangján írhatunk majd a jól végzett öregcsser-kcsz munkáról. Páholy bérelhető Hajba Kálmán h. vezetőnél (vármegyvháza).
— Gyenesdiás községben két darabban fekvő egyenként körülbelül 2500—2700 négyszögölet képező, szerényebb igényű úriembernek is megfelelő Lakóházzal, két szoba, konyha, istálló, présház, pince, pajta és egyéb mellékhelyiségekkel biró, kiváló és most már termő fákkal beültetett gyümölcsös és szántó 1936 rná/us 1-től kezdódóleg 1936 február hó 16-án délelőtt 9 órakor dr. Szentgáh Aurél keszthelyi ügyvéd irodájában (Széchenyi-út 3. sz.) megtartandó árlejtésen bérbe fog adatni. Értekezhetni és felvilágosítás nyerhető (levélben is) délelőtt 10 és 11 óra között ugyanott.
~ 100 tagú rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparoskor és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egybekötött mulatságának előkészítésen, mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangulatú, hagyományos iparosbálokai.
— Romlott étel-ital, ha gyomrát elrontja,
9 "
Fél pohár «Igmándi» gyorsan helyrehozza!
— Közgyűlés. A keszthelyi Iparoskor február 2-án délután 3 órakor tartja saját helyisé-gébén rendes közgyűlését az alábbi tárgysorral: 1. Elnöki megnyitó. 2. Láng József dísz-elnölc arcképeitek leleplezése. 3. A mult évi közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 4. Jelentés az 1935 évről. 5. Pénztárosi jelentés. 6. Uj vezetőség választása. 7. Indítványok.
•«a
— Keszthelyi Uránia Mozgó. Január 29-én és 30-án, szerdán 3/49 órakor, csütörtökön 6 és órakor Ham" Piel nagyszabású, századik jubiláris filmje, A cirkusz hercege. A többi főszerepekben: Susi Lanner, Hilde Hilde-^ brand, Hans Junkcrmann, Jumbo elefánt, Mira a feltér csodáló, Phips a majom, valamint Pitsch és Bonzó. a két kis kutya.
TÖLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg nem '' nézi dús választékú raktáramat. Eredeti »Parkére tollak Leszállított áron. Valódi arany tollak már 5 P-tól Kakas
Ágoston könyv, papír és írószerker«-kedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg Telefon 131.
CIMZETT ISMERETLEN
KABOS - RADAY
GÓTH
— »Fehér Január« fehérnemű és kelengye árusításunk már csak e hét végéig tart. Sehütz Arüház. 1—3
— A tapolcai vasútállomáshoz vezető utat, mely lehetetlenül rossz állapotban van, szombaton Bereczky Vilmos műszaki tanácsos, az államépítészeti hivatal főnöke megtekintette. Kijelentette, hogv a legrövidebb idóri belül módot keres az út rend behozására.
— Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes «Ferenc József» keserűvíz szabaddá teszt a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképességet.
a
strass-klipszek, strass-csatok, fémgomliók, mhadiszek,
bojtok és sodrott övek férfi ingek, nyakkendők, selyemsálak és zoknik
• i r
/

ai
nagy választékban
a inili Ni iri
Dentscb Hermán cégnél

— Szent Antal énekek gyűjteményét adu ki ízléses, nagyon szép nyomású füzetben, hangjeggyel és szöveggel, P. Erős A. Alajos ferences atya, a nagykanizsai Szent Antal Imaszövetség igazgatója. Szent Antal tisztelőinek meleg figyelmébe ajánljuk a kedves füzete*. Ára -10 fillér. Megrendelhető a Gutenbeig-nyoindában, Nagykanizsán.
— Egy hét után kihantolták sírjából Tót-szcrdahelyen a 31 éves korában elhunyt Kt> rtizsnyák Mártonnét, mert az a gyanít merült fel, hogy tiltott .műtét okozta halálát. A vizs-gá''at azután tényleg meg is állapította a gyanú a''aposságát és a nyomozás most már konkrét irányt vert.
CÍMZETT ISMERETLEN
AGAY !R£N
— Ne felejtse el: február J-ika az Iparos-bál napja!
— Időjárás: Élénkebb szél, változó felhőzet, sok helyen eső. A hőmérséklet rövid Időre csökken, de holnap reggel ismét nagyon enyhe idö lesz.
Sikerült vásárolnom sok száz méter
maradék külföldi férfi ppji szövetet.
Hihetetlen olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom.
Jöjjön és most vásároljon 3 VERSEIT ARIRAZRAR
^jgj6_január- 29.
N«Í0 me*takantid ér d, ha ezen könrryt hctó. mi^ii k a l ó r i á i u Ifitf njusnet
ollónk'' vádtíroíjá. **''* '''' ^^
j '' '' >
100hg. 1» hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL
Triefon MN
Tesk* p r ó b a I fl t é • t aüurimazm A !«iW*cbb tétdt IUzíkjz «»AH»»«.*
KÖNYVEK
AZ ÉN UTAM.
— Tutsek Anna éJ&ns&gqértl
Ki ut, amelyen Tutsaek Anna jar egy egy-atiu asszonyi élet Boldogabb világWi
és boldogabb országból indul ki Tiszta, me-ka, ttfi es magyar otthonbaji álltak első mérföldkövei- Bok»«, kincses szülővárosából lé pett ki az Élet köves útjára a fiatal icány, hogy megjárja a reménységek és<- caalodasok, az örömök ca a sirások út>ait, mint annyi százezer társa. Síi kei esztek m eme kedtek az ú& széken. Már ott domborult egy örökké felejthetetlen, toga domb «: az Édesanya sírja. Es clmacaid-tak mellőle olyarok is, akiknek csak szivében állíthatott sírkeresztet F3 hagyta úgyszólván njindea kisérője; idegenek között idegen városban, egyedül maradt tehetségével és árva sátfáv*''. És akkor, e«y váratlan fordulónál beletorkollott az ó vándorútra a fc^ődö magyar irodalom egyre szélesebbé váló rcusgyéjébe A fiatal leány felvette .ámpásat, ame et az Ur lya vivőkkel. Találkozott az igazi Szerelemmel adott a kezébe és egvutt haladt tovább j f^ és újra bele kellett néznie a Hakí) tórjclhcfct-len arcába Most már liárom árVagverek fogta a kezét, a ruháját: ugv ment ve ük. kérdezés és zúgolódás nélkül.
Tee van kűjdetésében vak) hitte!. Istenben v»ló alommal és aahertAcm iráai való sac-rjtette!. Rengeteg megpróbáltatása kozcVtjt, amelyet ó könyvében olyan egyszerűen kikiy-vfl el, mmtha mindenkinek szükségszerűen jutnálak ki és mintha mindenki éppen úgy el tydná viselni zúgolódás nélkül, qÉrint ó BUga nyílegyenesen halad e^óre. lóbarátia a Nap és cfüfetfi yzfU. C* ffafi* ock, ahol az igazi Wrlye van Singier" ég Wollner kön wes-bpItjác^V Cfp kis szaobdjaba, ahol a mesék kék-Klwü. nagy&zakallu tündér karáiya. vár>a adakozó kézzel. Me^Uck tw^mí * M* t%: szüli fa''ai között ragyog1 gyémántfénnyel *Ugvaionszág máukii » ó«i érteke.
M<>st már a .helyén van. Most már t%ak fe| M vennie a tollat, arnelrytí a keaéhe adtak és írni. Imi, ügy, ahogy«» fiat*! leányoknak rgedül ó tud, — ó, akinek tiszta és meleg •Qvaj szívében még ma is élérJden élrelt egy számunkra szinte elképzelhetetlenül szép Fiatal leánykor emlékei.
Uzt mondja el »Az én utam«. Sem többet, sem kevesebbet. Közben azonban, egyszerűen és szerényen, »Tutsek Anna-módon- szinte tökéletes képét adja egy elsüllyedt világnak, amelyre sóvárogva go.idoi viwáa, alá ismerte és amelyról nem győz eleget hallani, aki már nem ismerhette meg. Beszél *nrói a boldog »JSröí, amelyben szentség voít a család, mindenre képes önfeláldozás a testvéri szeretet tpStvér és a kolléga és jóbarát a barát. Arról *z idóról, amelyben víg, gondtalan élet folyt a lejlödó Budapesten f>e beszél arról a kor-sokról is, ameiyben megváltozott minden: hjttOKna, amely akfronban mindnyájunk vigasztalása volt, könyvében is enyhíti a szenvedéseket, amelyeken mmt anyának és mint szerkesztőnek kellett keresztülmennie a háborúra kö-vjetkező szörnyű hónapokban. Néhány meleg KJ^va van azy^hcu ó «nd^ojt ^ f
HllILK*
» kooy-
vet diktálta: a töw is mindig vrággá válto-^Aratlan sikerű
»mely a < pillantást
pi lantaat en«rd a »hortüs cqne\méba« • zár-gyí^ftrü éleiébe
a. FW^nr M^vkv
sziwhAz
MJW Pál «mMHtk*; Ar*^ Nunyady i«rtdor btmugyf dffiÖfa mai ¿anvifjű eW-rawive., vwt * k ;iü r<iotgm rn*>dcn tít-
ekiével együtt a kaz,*wég rtéV»széke elé. Azl az aranyifjűt, aki 4 büntrV^para^rahís á*al fel-.ilfítotl erkölcsi kortátokaí épp rxSan írlc! «skru-piVuitás nélkül veszi, rnmt fer*í a kherseny-teren, vagy a sport más igáiban etfje meredő akadályokat. Megvalljuk, ezt a szót, hogy aranyifjú, még a boMog békeévekben it ff-"MW íü^pakvá^al vette be a fukmk, mert a jezo mögött ott éreztük mindig azt a tx zonyos erköksi fekiötienséget, amelve? az >1-ctő aranyifjú .gyeke»tt menteni nem az arany tisztaságában ragyogó we''ekedei^ Pedig ho! vannak a régi aranytfjak a mai aranyiíjajrtóll M»l)en ho«zu irtat %tttck rm.-g, mennyire e''távokxftak egymástól! Nem esiaík ha azt átiityuk, hogy ina az arany
ifiú jelző egy jóérzé-sú fiatalember fülének épp ayan sértő, mintha valak. más becsü?etbevá^i> klfejeaéasel iLetné.
A kitürw'') megUgyelüképcs»cg)^cl rendelkező Hunyady Svindor ennek a mai aranyifiúnak ''<Jki keresztmetszetét á''lította az író és a színpad reflektorfényébe Hát buony ivagvtm vta-
3ataszító képet mutat ez a mefRi ágttás, men imziniaf, a szórakozási ivagyétkuaég, a munka líélkül való kör nyű pénzszerzési vágy me-l^tt még nagyítóval sem találunk komoly emberi értékeket. Mert a Ma rvgebhj, nemes értelemben vett aranyifjúsága nem a múló ifjúságukhoz görcsösen ragaszkodó véftssszon vx»k vitását használja fel kereseti lorrásul, harci az örök reménytelenséggel szívében ott mved havi 30 -80 pengőért az irodákban, vágv más fizikai munkává! teremt magának szerény megélhetés kbetóc>éget. Szq> számmal szaadiáinak azonban közöttünk fliaíyady Sándor arany ifjai is, akiknek ''egjobb esetben az a fogadkozásuk, hogy a p^va ka. Hosszabbik esetben azonban az újságok bűni^jji rovataiból szerzünk róiik tudomást, amikor azt oíVissuk, hpgy jo családból \aló, crertNéi^VCftX fi^tai-embereket betörésen, vagy rcil<;T>uncseélményén er^ tetten a rendőrség.
'' Hunyady Sándor ebben a darabjában az erkölcsi válságba bérük fiatalságról rántja k drasztikus mozthi lattal a kpiet, megmutatva teljes klki póreségét, okulásul
Ennek az erkölcsi csirkefogóiuk mutatta be markáns aroélét tegln^p cs^'' a IWyas dippktor
meghívására Zalaegenvacg«^ vnadé) Jávor Pál. A Idv^ló. tpüv^cz, aki egyike a leg-
kiválóbb magyar
értékebiek, dot>t>e-
netes erővel, szu^Kcmziiv csitewDkkkd tett típust IVrtu a^akiából t hbra a mmtázá* hoz tíJÉ''jtt skálájú müvéazrtének «Kzrí SÖ nett igénybe vrtar. a krghaivajivabh árayakMul
kezdve a ^egnkítobb^. Az narLi^ma ¡kzinéhz-nek ahhoz a ta/Ujahoz tártnak, aio a yegsóáng kc^yucnaíirtt caakö«ivel én esi maidig a kivárt hatást Sehol egy ábmmmmm hao^, m-
ho! egy feWrgea nKuduiaí, vagy ^ruru*.;. Imporu o fölényt tn nvuga.*mat áraauct a »¿béka Bizíoskrzű vadjoz. akinek ^aSaUai^ rutmfa tva ''ákfc biztonsággül talál mindig cél*a Ai e^j. ami a nézi>t rm ^Wapp ra^ta'' az érthrtó. tiép bevzéde Mxrukn tcaavanak ktúna érezzük s su''vát é> erezziik, hogv fnaga a művcnz a érzi a szatak leekWgÖ. Ez a leéuWg hatja at az ege*/ játékát. Ebben van műveiur tének a «zuggexztív ere/e, anée\> ál efcó pflÜ-nattól az utolsoig i Szakrthatataru) fogva tartja a hallgatót BeV> Wífrtsigt, a vwoafcjtó« mdu''ata: olyan stil^-os atmoszférái terrmfeielf a színpadon, hog) az embernek megnehezül tAV a lélegzete ebber. van tuiajdonkép^xti jávtw Pá'' nagy okvremek titka akthitá-
sát o''yan rrósx! tvidja rákényKcrrftem a hsjl-gatóságára, hogv senki sem tud szabadul a hatása alól Vavmarokka! ragadja meg a haf gatóság hgyehnét. hogy hosszú időrr endé kezetcs impressziót amim érte arrébe cjst láttuk, rti ereztük a Hétfőéi vrrxíég^áték all kaiméival ts, anuiax az égerszög* koonn^g aú foltig megtöltött* a színház néaűArrét éa egeaz esten keresztül forró tapsokkal lamr-pr^te a katuoó művészt
A szintarsu''at minden tagjat athatoRa ennek a vcndégsaerep''éam-k kotekaó feXAsaé^e és így fóvároda nrvójű eVsulásban gvunyorkód-hettunk. Do''gos Ida művészi képessegeinek minden frnomságát beln-adta a vaerelrc»í< rnH-''iomostány a''akjaba Játékban és hatéban ejr)-formán m élt (Van igazodon előkrkl) p^tr* re ji tékáhcu A beV. érzések finom és
te jes átéltség k''-*™''^ játflübt Horrath János soha>em ke tett mry "ílven H>kél»etr» illúziót Apa volt és ízig-vérig úr. 1 )lyan bvrtt*S sággal. olvan imponáluS erővei élte vzerryét. hogy kul*>h elcmterést érdemel Az amentai alakjat fíT. Safics Vikna fonnilta ní-Rutinos művészetével megtlóbbetitá módon érzékeltette az öregasszony szrrekm-b«>!, szomorúságokból, ke''tségektvj áCÓ rap--szódikus feXiflanása/t C)SZtá;/0Zá&i »»rrertd szerint Kórösy BósloénV bell megemlekcznün^ Annvi kedvességei ^s szívet vitt a szereNnts kis tánar^nó a''akjába, hogv jólevS érréwe'' figyeltük minden szavát, m mim moviluLatát Si menfaVy ekazeréxae most m jól álgondok I guxa volt. Élveztük. Antal Nu» e> liartyaody-Horváth osszeesküvéai je''enetet tul hangodnak taláhuk Nagyon éreztük a lailtnza-szaftM. Viszont annál jobtoak vohak a vallatá» jek-netben Itt már őennt»-. magukratalált vált a játékuk. Különösen Hartyándv duhrohaina vv>tt megpóző Horváth OyuJt játékában az ész domaiált l.eviczkv kapáé félreértette szerepét, túl nyers voh. híján annak az otleioasegnek, a mell rel pétiig a rzerzö felruházta a cieteitlv aakját Dár^f
t pé V"-»-I- j L. >>;:.-- r :
^oisrrok
Alk&mi*j$ndéknak
k§nyvek
dí t
gramofonok
Imgmiönyösmbbmn vásárolhatók Zalaegerszegen
AMI ÁGQ/tonnál
sj^ekbe ereszti gyökereit. Ta''án rfl^^ak, hogy hc^ "
ZALA HÍRLAP
1936. január 2.
HETI MOSOR:
28-án, kedden: Három ember a hóban.
29-én, szerdán: Bécsi tavasz, operett.
Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Szfitpártoló egyesületi bértetsze>vényetei naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérleteivé-
nyeket fél l-ig váltanak be.
>
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
RADIÓ
Szxndta, jjwuár 29.
Budapest L
10.20: Egy orosz lovaskapitány utazása Perzsiában 100 cv előtt. 10.45: Balesetek a gyermekkorban. Zeinplényi Imre dr. felolvasása. 12.05: Hanglemezek. 1.30: Neddkovics Anna és Szórád ^erenc énekel 4.10: Diákiétól*. Régi magyar ériekmondók és vígságtevők. Tóth László előadása. 5: Az egri fertálymesterek. Beleznay Imre dr.. előadása 5.30: Bért ha István szalonzenekara. 6.30: Nemzeti stadion a s magyar kultúra szolgálatában. Ka-rafiáth Jenő dr. előadása.
7: Gergely László zongorázik. 7.45: Kis színpad. Kanadától — Piripócsig. (Megelevenedett hírek.) 8.50: Magyari Imre cigányzene-Vara muzsikál. 9,55: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. U.ltí^OttUk Gyöf^y ár. fián-WPM wmk. VI1.»: imWít''Wie«,
Budapest ÍL 6: Olasz nyelvoktatás. bJ5: Bért ha István szalonzenekara. 7.05: A magyar föld és a magyar nép. Hézser Aurél dr. előadása. 8.50: A nagy Kányon. Ferdie Grófé szvitje négy tételben. Előadja: Whitefan Paul zenekara. (Hanglemezek.)
kedd, jartuár 28.
Budapest I.
6.50: Közvetítés BerÜnből, az épülő olimpiai stadionból. Beszélő: Ftala Ferenc. 7.20: Rutt-kay Aladár és Várady Aladár szeraen^énycí. Előadja Kőszegi Teréz és Kalmár PáL Kísér Vidák József cigányzenekara. 8.50: Hanglemezek. 9.15: Zenés részetek Alpár Gitta »Du-barry« c. Hímjéből. 9.40: Magyar kamarazene-est 10.45: KcrcsZtury Dezső dr. németnyelvű előadása. 11: Vajda-Pártos jazzrnekar.
Budapest II. 6.10: Mezőgazdasági félóra. 7.20: Francia nyelvoktatás. 9.40: Hanglemezek.
'' 9
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAl.
Valuták:
5l fon: :f>65-l69^ fr. 56 57-50 korona 14''15-14 35 í Dán korona 74 »-75-15 I Dinár 7 80-7-95 i
Doüár 3790C-339 00 | Francia trsr.k 22-3H-226C Hollandi 229-30-231*30 Lengyel zloty 63^70—64 30 Len 3"00-3M5
Lera 410-4 15
Ura 2990—30*25
Márka 136 - ''3760
Norréc korona 83 70-84*60 Osztrák schilling &-8070 Svájci frank 11070-111*65 $réd korona 85 80-86 70
ÖtTltík:
Amsterdam
Befrrád
Berlin
Bukarest „
Brüsszel
Kopenhágí
Oszló
London
Milano
Newyork
Páris
229-yv23l3C 7-82-7-80 135 80-136-80 >41-3 40 79.20-79-80 76-15-66.47 85-50-76-íC 1705-1T5C 2998-3020 H5-20-347-1C 22*32-2260
Priea > 5-07-17-o7
Szófia 4-11-4 47
S:
Stocknoir Varsó Wien • ZDnciJ
39-10-89« C4Í5-65-»
nc-ao-iii-65
BUDAPEST! TERMÉNYJELENTÉS.
Búra (tisza»id*ki 77 icf> 1815-18-20. (m*b) 17 6&-17jB0 (tiszv.) 78 kp. 18 10-18-35, (egyéb) 1790-1805,
79 kg. (tiszv.) 1&&-186\ (egyéb) IfrŰB-18"20 (Uizr.)
80 ks. 18*65—1890, (esvéb) I83C-184Ü, rozs (pe<tr.) 1 COO-16*0, "na a) 1740-1600, sörárpa 1800-19 00, sí* 17.55- 17 65, leagai 1545-15.55, oozakon a 12-50 12 63
gyengébb, forgalom: csekély, ur-^*.«»**« »«*•»*• bM«i BTÜHSTII» rrtt* JÍ»C*
wu*aS|* • MUSTOS CÉZA ll Dl WO UAtYAH JÓZSCF Mávui Kozmzxv Uaztó
MOZI
»A SZENTATYA BESZÉL HOZZA TOKI«
'' Bemutatásra keni} január 30ófl, csütörtökön ftí 7 és iél 9 órakor 20-70 füércs ,befrarak« Iga) az Edison moziban.
Ezt a csodaszép előadást a üeánytogregá-dó rendezi, éppen ezért a jótékony cél érdeke-ben a közönség támogatásit kéri.
Katolikus testvérek! A zarándokok százezreinek egyetlen ns*jy vágya: haliam és látni a Sűocntatvát, Krisztus fökü helytartóját, Szart Péter utódját, látni a szent várost, hallana a Szent Péter bazilika fenséges harangjainak zúgását, gyönyörködni a Vatikán és Róma felbecsülhetetlen műremekeiben. XI. PHtsz pápa őszentsége ma mindenkinek, szegénynek cs gazdagnak, erősnek és erót''cnnck mindezt zarándoklás nélkül lehetővé tette, amikor kegyesen engedélyezte az egyetlen hangosfilmet, amelyből többszőr megjelenik előttünk és áldást jelentő szavával beszél hozemk.
®A SZENTATYA BESZÉL HOZZATOK!«
a címe ennek a hatalmas kuitúrfilmriek, melyben Don Bosco szenttéavatásának fe''emelőm pompás ünnepsége is mefTclevenedtk döftetek. Jöjjetek el mindnyájan!
w w
Wi^is Ai Rl
PÁL Ét ÍNDRA
cégnél Zalaegerszegen Teleion: 170.
APROHIRDETESEK
MODERN háromszobás lakás parkettával vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Gnfeí* oák •'' • • -O?
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY QAR, ZON-LAKÁS (külön fürdtaobával) azonnal ki, adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
BORT, BORSEPRÖT és minden egyéb szeszfózési anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálinkára becserél Gáti Lajos köz, ponti szeszfőzdéje, gTÓf Apponyi-utca 13. bz Ugyanott pálmkaeladás Éterenként is.
HAVAS
kézimunka* és szőnyegfonala i.
Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak.
Vass Lalos
órás ss ékszerész
Zalaegerszeg, (a megyeházzal szemben)
OLCSÓ és MEOB1ZHATÖ
Göcsejiek
órása és^ ékszerésze.
Legprecízebb órajavitó műhely
Varga Lajos (Tiki)
órás- és ékszerész ''*
Rákóczi Ut 5.
irúnúp}
ERIKA ui tua (te. P 173
Remington írógépek bizományi lerakata, Javítások, benzinfürdők, Jókaiban^ tartás. — Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak
HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép mű-. szerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett)
ll « erő. lamat
GYARMATI
kávé
I
A bolsevistáknak kiszolgáltatott Felvidék népe
népszavazást követel, hogy visszatérhessen Magyarországhoz
Ganf, január 29- A Sz''ovák Nemzeti Tauác? | vemorandumot juttatott «1 a Ncmaeiek Szövetté géhez, melyet Jehlksk* Farenc «rloök és Doc-tsák üyőzó adnök írt alá. Az emlékirat kifejti, hogy Bcnes diplomáciai pályafutását olyan tettel fejese be, amelyért nem úesz hálás a a vili -zsüt világ.
Btam ugyardb Szím«hsz*ó« kiszoTtfáXaít* SrovJeiotoütotttiA^fcA, Vwtttitwt* fáimüvelk bfkrtefa1. A c***»—«ww iweg-egyezés folyté a szlovák földön bátyát ütött szovjétorosz katonai repülőgépek BeHkit, Var?ót, Budapestet és B«set fe-nyegetflc.
A továbbiak során az emlékirat kimutatja, hogy IVága a szovjetagitáció központjává lett és egy szovjetorosz alkalmazott lopása folytán kiderült, hogy a kommunista agitáció fófiészke a prágai szovjet külképviseletekben van.
A megszerzett lis''a alapján a német birodalomban 500, Jugoszláviában pedig 50
bolsevista ügyteőkőt Urtüztrttak le.
y
Masarvk még eüert tudött áJtou a bolsevista fcnyegetózés>ekjiek, de a kapctalsta Berxs készségesen Vászo''gáHafrta SzlovrnszVót a bolsevista hadi céloknak. A szlovák népnek kiszolgáltatottsága ellen roncs, mácí eszköze, mait a lázadás, de a cseh uralom gondoskodott afról, bog) békíyóbn verjen mindm eflcnállást, A S^ovák Memnii Tanács már többli!ben kifrt-tette a Népszövetség eVrtt, Hogy
Szlovenszkó úgy földrajzilag, máit ffUúst ságFag és tórléndmíkg Magyarországhoz • tartozik. A szlovák nép az Igazságtalanul megvont ha árok revízióját követeli. 9do-venszkót ttetnaetl Jof*ai bizUtff''&a raelletl
vissza kell csdtoW Mag^aror.zághot, amellyel az ezeréves múlt fcrwknflf^ m egybefon a«ztotta.
Egy szavazás fényesen igazolná a raemxan-dum áUrtását, hogy a szióvák oép véleménye szerint: Extra Hungáriám non est vita.
á
Egy szakadt huszpengős alapián
kerültek kézre a boglári trattkbetörök
Balatonboglár, január 29. (Tudósítónk jelenti:) Beszámoltunk néhány nappal ezelőtt arról, hogy még a mult év december havában ismeretlen tettesek falbontás útján betörtek a balatonbogfári trafikba, ahonnan többszáz pengő készpénzt és dohánynemüeket vittek el.
Ez a betörés közvetlenül a nagykanizsai törvényszéki betörés után történt, úgy hogy a nyomozó hatóságok véleménye szerint mind a kettőt ugyanaz a betörő, illetve betörők követték el Amikor elfogták a nagykanizsai törvényszék betörőjét pár hétté! ezelőtt, kivitték a csendőrök Bogárra, hogy megállapítsák, ó követte-e d vajjön a trafikbetörést is. A hely-
betörőt visszavitték a kanlc»ai fogházba.
A boglári trafikbetörés ma váratlan <or-du''atot vett. Anna kidé jc - .ugyanis egy szakadt húszpengöst is elvittek a tettesek a t; ifikből. Erről a szakadt pénzről a csendőrség :s tudott. Mehellár Ferenc boglári szobufestómester a minap meg akart szabadulni egy szakadt 20 pengőstől. Annak az üzletnek a tulajdonosa, ahol fel akarta váltatni, gyanúsnak találta a dolgot és értesítette a űsendórse^ct A csendőrök vallatóra fogták Mehellár Ferencet, aki rövid tagadás után bevallotta, hogy valóban ö és még két másik társa fosztották ki a trafikot. A csendőrség mind a három trafikbetörót óri2rtbe vették.
«jfcíni szemit nem járt eredménnyel, mire a
A benyújtott tűzrendészet! törvényjavaslat
tűzrendészet! járulék fizetésére kötelezi
a tűzbiztosítással foglalkozó vállalatokat
Budapest, január 29. A be&gvmmiszter ked-dpn törvényjavaslatot nvüjtott be a tűzrendészet fejlesztéséről a képviselőházban. A törvényjavaslat keretet ad a tűzrendészet szétágazó kérdéseinek egységes szabályozásához. Megállapítja a törvényhatósági jogú és megyei városoknak azt a kötelezettségét, hogy
fehfisüfeoa tötóltóságot kisü fetsrtatUnfcolc
és felhatalmazást ad a betógyuúniszfcrpcfc arra, hogy nagy- és kisközségekben a tüzbStó-
. ság szervezetét rende etdeg szabályozza. l.chfe-tóvé tossá továbbá, hogy a belügy ni anszter a Városok és községek tűzoltói szervezetét megfelelően tóegészíttesve és egyúttal a törvényhatóság első tisztviseiójének jogot ad arra, hogv
a nagy ipari és mezőgazdasági üzemeket Sg»tfiz4ltós*f?fc»s*ut**fe kfydÉzhessc.
A törvényjavaslat szierértt a tüzrendcKort legfőbb felügyeleti szerve a belügy miniszter, aki
a íű fel ügyek tet az oco^gos htoondcszeu fd-ügyelók «Aa Tetaákódésévef gyakorolja
Az «vsxág területét I—arffcH ktröte-
Ufa*
ezek alá tartásnak. a vánneg\e» és jinfci tűz-rendészeti felügyelők. A frirvény javaslat szerint a t&zbcztosttáasal foglalkozó btztasttó ma-gánvállalatok a beUókli kázveten tüzbúStobí-tási bruttó díjbevételük egy-két százalékának megfelelő, a magunfelrkrc at nem hant ható
tűzrendészet i járulékot kötelesek fizetni
s az így befolyó összeg a tűzrendészet fcjkacc-tésévei járó kiadások fedezetéül
l*sskle» jsgújtarita be a belügy-mmkzler a kepvkcöluubai»
i
a rendőr- és csend ör''egénységl beteK«ag$-lyezésl alap létesítésiről %xM jsvailav^l
A rendőrök luxzzálartozósnak, a n>*ugaVnuuoCt rendőröknek és csendőröknek, valamint ezek hozzátartozóinak, végül a rendőrök és cvend-őr ik özvegyeinek betegség esetére va''ó segélyezése jelorleg nuics intézményesen biztosítva. Ezen a hiányon kíván segíteni a kormány, midőn felhatalmazást kér a torvenyhozáirtóí arra,
az emiitettek beteg ogélyezése céljából alapokai létotthtffeen és a szük-iétfito fe-űeietík biztosítására az igényjogosultak ktoAizPSetménvéböl legfeljebb kétszázalékos hozzájárulást vonhasson le.
A segélyezés közelebbi feltételeit a jaxaslat törvényerőce eme\kedése után minfszien rendelet szabályozza
A ház ülése
Budapest, pjiu.u 29. A képviselőház kediii ülésén Kozma MikkVs belügyminiszter beterjesztette az önkormányzati testületek kárpótlási vagyonának feihavzn£:«táról szóló jelentést, \ alamint két javasiatot nyújtott be, amelyek közül az egyik a tűzrendészet fejlesztésé-ró!, a másik pedig a csendőr- és rendőriegényc ség betcgsegélyző aiapjxtak létesítéséről szól„ Bornemisza Óéza ipan''igv''i mintszter két nemzetközi egyezmény becikkehezéséról szóló javaslatot n\iJ/tott be. Ezután a hitbizományi javaslat vitáját folytatták.
Ma''asits (k:za a hrtbizománvok teljes felszabadítását sürgette. IVstiry Pál azt fejtegette, hogy gazdasági, társadalmi, kulturális és poétikai szempontok
a hftbúománynak koilátozott fenntartását teszik szükségessé.
A hitbizományi prob''éma tulajdonképen ön>-kosödési kérdés és a hitbtzominy reformja és a te)epítés, mxnt foWbirtokpo''itikaí céloknak megvalósítói, egybetartoznak.
Helytelen volna a nagybirtokok ét a bfttAao-mányok alöl tóhtr/n; a g>-ékénvt, inert
ez megbontaná termelésűnk rendiéi ét
laonár 30. Csfltörtfifc.
P OLITIKAI NAPILAP
Nyomdai triefen: 13/.
Szerkesztősig /s kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadókirataiba. tagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pjnziéri esekktzúmU: 2SJX6 Előfizetés: l kórn 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 3 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint
2
ZALA! HÍRLAP
1936. január 3o
minőségben legjobbat, n le
g* g fó &
árban legolcsóbbat készit
Rlngbauer József
uri és női c<t*Hx
ZALAEOtRSZEG, Apponyi u. 24.
felborítaná kflkwcskwWnH mérlegünk egyensúlyát.
Nemzeti szempontból rendkívüli fontosságot tulajdonit annak, hogy lehetővé vábtk a kis-hitbtzományok létesítése.
Horváth Fcrcnc fe^nókalisa után Hunyady-Vass Oergely kijelentette, hogy helyesnek \"éü hogy a kormány túronxMrr holdban akarja megállapítani a községek határában megmaradható legnagyobb birtoktestei Szeretné, ha a felszabaduló hitbizományi bőrtokokon a jövőben nemcsak a férfiörőkősók jönnének számításba, hanem a Icám gyermekek is. Bizalommal van a kormány iránt és a javaslatot elfogadja.
Tőth Pál az állandó igazolőbiznttság jelentését ismertette, majd az eiwk napirendi javas-latot tett, mely szerint a hitbizományi javaslat vitáját a szerdai ülésen folytatják.
Zalavármegye közönségének
kegyeleti koszorúja az egerszegi Deák-szobor talapzatán
Zalaegerszeg, január 29. Zalamegye nagy szülötte, Deák Fcrenc hatvan esztendővel ezelőtt. 1876-ban hűnvta le örök álomra a szemét. Halálának évfordulója alkaímábót most az egész magyar nemzet meggyújtja mauzóleuma előtt az emlékezés kegyeletes mécsesét Ebből a megemlékezésből Zab vármegye közönsége is kiveszi a maga részét, hisz ez a
föNJ adta Deák Ferencet a magyar nemzetnek.
Szerdán délben 12 órakor egy szűkebbkörü csoport a vármegye veaetói közül, dr. Brand Sándor vm. főjegyző vezetésével díszes ^vabér-koszorüt helyezett el Zalavármegye közönsége nevében a zalaegerszegi Deák-szobor talapzatán. A koszorút a vármegye színeit viselő kék-sárga szalag díszíti.
Irány ; Addisabeba
Róma, január 29. Az olasz hivatalos jelentés szerint l''adara irányában egy olasz különítmény egy- kis svéd tábori kórházra bukkant, amcivuek teherautóiban 27 láda lőszert is találtak.
Az cntreai arcvonalon egy kisebb olasz csapit szétvert egy abesszin hadösz''opot. Egy másik o''asz hadoszlop harci kocsikkal és ie-pultőgepekVel lassan foktatja előnyomulásit a Uaua Parma folyó mentén. Az abesszinek
VASAR
i

PAL Et INDKA
cégnél Zalamgmrsxmgmn Telefon: 170.
mintegy kétezer főnyi serege mtezett ellentámadást emez obsz csapat ellen, de sikertelenül.
Az olasz előőrsök az Addnzabeba felé
vezető karaván úton haladnak előre.
»
Deszta herceg szétvert csapatai a tavak mentén fekvő dombokon fogVltak áUást. Graziam tá-bornok tevékenysége most arra irányul, hogy
a tavak mtíntén, a Dembara vőlgyWJ'' nyomuljon előre Addisabeba fcié.
Musso''ini miniszterelnök a tembieni tu>lr gyóztlem alkalmából táviratáig fejezte ki n»? elégedéfjét BadogUo tábomag>nak.
Deszta herceg kolostorba vwj^
A francia sajtó értesülése szerint Os^k herceget a iegutóbbi vereség amiyira megt*». ditette, hogy kolostorba akar vonulni. Hír sze rint Deszta herceg seregéből alig maradt 25 ezer ember, de ezek között is a''ig akad fcgy. ver fogható.
Addiszabebában kihirdettek a császár delet ét, amely felhívja a népet, hogy imádság, gal és pénzzel támogassa a kormányt. A delet főleg az asszon>x>kboz &zól, hogy kőv^ jék az olasz asszonyok példáját, alak ékszert,-, loet adták a haza oHárára.
*
A .Szentatya békeakciéja
A Temps római értesülése saerint a Szent-szék elérkezettnek látja az klőt az új békél-tetési kísérlet számára. A Szentatya már korábban is csendes tevékenységet fejtett ki Olasz-ország törekvéseit bizonyos mértékig kielégít megoldás érdekében, de a Vatikán eme poK-vtikája ellen irányuló támadások hatása alatt a ''Szentatya december folyamai kissé visszavonult ugyan, azonban úgy látszik mégseta maradt teljesen tétlen.
Francia tüntetés a megtöri*** ellen.
A francia koztársaMgi szövetség tegnap l>á-rtsban nagy tüntetést rendezett a megtorló rendszabályok ellen. A nagygyűlésen hatám zati javaslatot fogadtak el, amelyben üdvözlik az olasz népet és elitélik a megtorló rendszabályokat, amelyek újabb háborúra vezetnek.
Az egyik bécs: lap amaz állítását, mintha Olaszország tárgyalásokat folytatna az olajtermelő államokkal, római hivatalos helyen a Heg-határozottabban megcáfolták.
, vwknwwvw
A legújabb Tyler jelentés is
gazdasági javulást állapit meg

január 29. Tyler népszövetségi megbízott most tette közzé jeentését Magyarország pénzügyi hérzetéről az 1935 év utolsó negyedeben. A jelentés szerint
a rniflt év utobé hat hónapjában a közigazgatásban úgy a bevéteáek, mint a ki-Mások emelkedést mutattak az (934 évi hctsorrló időszakhoz viszonyítva.
Mérlegelve az ország mai költségvetését, a jelentés szerint szem előtt kell tartani azt. hogy a kincstár számára újabb megterhelések fognak clóáHani a legutóbbi gazdavédehni rendelettel kapcsolatbwi és még további követelmények fedezése is szükségessé váltatik, amelyekről a költségvetés nem gondoskodott.
A magyar kormány lényeges rendelkezéseket foganatosított a magyar exportőröknek juttatott és az importőröknek kiutah devizák irtán fizetett felárak egységesítése tekintetében. A
| külföldi tartozások transzferálásának részleges felfüggesztését egy évvel meghosszabbították. A jelentés megállapítja, hogy
az ipari termelés és forgalom némely vonatkozásban crnelkcdőbtín van és úg-y a mezőgazdasági, mint az Ipari árak Is to vább emelkednek.
A magyar külkereskcticlem 1935-ben 308.4 iu|k hó pengő behozatallal és 458.8 millió pengő kivitellel, tehát 60.4 í.mIaó kivitel többlettel , zárult. Magyarországnak az angol piacon való versenyképességét hátránycsap befolyásolta a Jugoszláviának adott preferencia.
CÍMZETT ISMERETLEN
Az Ediscn mozi új diadalmas magyar filmje
az

a mai élet egyetemes enciklopédiája
Az első kötet már kapható, a továbbiak előjegyezhetők Kakas Ágoston könyvkereskedésében, Zalaegerszegen.

í \ - .1 !
t^6_[anuár 30.
ZALAI HÍRLAP
3
elmegyógyintézetbe kerül
a sümegi makacs öngyilkosjelölt
S^meg, január 29. (Tudösitóatk jelenti.) já»tf* 22 éves sümegi fiaUVrcibcr, aki
„juit vasárnap Sümeget rettegésbe» , tar-u nurt ismeretes, lúgkyoktatot Wctt és { a sümegi l^há* i^xkossjgi psztályáíi jsofc, >*yu:<?. áfapptbím v^ A* orgyilkosához. r.^oon i^dctes epizód íiuódlk. Isere János mar az egész országot bejárta ö Budapesten is többízben kíséret nveg ön-^yviosságot, de eddig mindig ercdmenytcle-¿Íl Sümegi tartózkodása alatt kétszer akart cngvt''kos A rpu''.t évJjú, vét hétfőjén kés-
sel szúrta uWjgát mellbe. Eiözó nap az utcán cÁ nagyon. súlyos vidéki, gyomor beteggel U-izzott, akit megsajnált és beszállított a sü.-n^gi kórházba.
Szereti az embereket A betegeket küjcnö-sen. Most, mielőtt ts^yittawciágöt kxwetett volna ei, előző napon a saom&zédos Sümeg-bazaltbányán járt, ahol. egy bányaműn kárnak a lába eltörött. G»cw János a sérültet ö&e fogta, és behozta a sümegi körházba. .
Furcsa do''og. Más életének megmentésén fáradoz2c s közben öng}ijoossági rohamot kap. A szülei állandó rettegésben éfeteV emiatt. Mivel életük is veszélyben forog s különben a te''jes idegtVsszeropjvLM.''e fenyegeti a 22 éves fiata''embert, a kórház igazgatósága felgyógyulása után e Inx^ögyinfcézetben heNen d a nfmdenáron megfca''m alerró (seie Jánost
Bűnvádi eljárás indult egy leányanya ellen, mert nem vitte orvoshoz beteg gyermekét
Ijrtcnye, január 29. (Tudósítónk jelenti:) Névtelen levélben feljeVntés érkezett néhány pappal ezelőtt a letenyei csendőrséghez egy tófcyégbe''i leány ellen.
A feljelentés szerint a leány, aki két hónappal ezelőtt gyermeknek adott életet, nem ti>-ródótt a kicsinyével, úgy hogy az néhány héttel ezelőtt megbetegedett. A fiatal leányanya nem fordult orvoshoz, luuiem maga ápolta otthon csecsernőjét. A kis csöppség állapota
egyre rosszabb lett, lture az utolsó pillanatban az anyja még» csak orvoshoz vitte. Az orvostudomány azonban ekkor már nem tudott rajta segíteni
A feljelentés ügyében nyomozást indított a csendőrség, aiuelv őrizetbe vette és beszállította a nagykanizsai ügyesjscg fogházába, a leányanyát. A gondatlan anya ellen az tfyeu esetben szokásos, c''.ltagyásról szóló törvény a''apján emel vádat az ügyészség.

Sümeg, január ''29. (Tudósítónk jelenti:) Napok nem múnak cl anélkül, hogy most már a kisebb-i.agyobb gyermekek rs Jie szerepelnének a nyilvánosság előtt, mint bűnözők. A legtöbbször, mint enyves kezű tolvajokkal találkozunk velük. _
Csabrendeloen a plébániatemplomban elhe-''vezer: Szent Antal perselyből feltűnően kevés adomán) került ki az utóbbi időben. Ez feltűnt ligy a pébánosnak, mint a lakosságnak. Fi-gyc''tú kezdték, hogy nem bűnös kezek távo-!ítják-e el a jó hívók apró filléreit. Hosszas megfigyelés után kitűnt, hogy 8—10 éves gyermekek, akik mmisztránsi szolgálatra bejártak a tcrnp''orrfba, felfeszítették a perselyzárat és időnként kisebb-nagyobb összegeket tulajdonítottak el.
Átlag
I pengőt
t a ka r i t meg, ha
sportmérkőzésre
Provincia pMotelrisijii fül (¿''mit lnáajrattii A rriiiicia tuihl és Jiojlnft W M»vUi!iU i nlmrm KEBESKEDEL1I BANK
■ \
A ZTE iubiláris farsangi mulatsága
•V • rvfv''- ^ 4 ^ „ .» \
Az ötlet és vidámság jegyében zajlik le február 1-éu, szombaton este 9 órai kezdettel ^ egyesület Já kum-utcai székházában a ZTE
jubiláris farsangi mulatsága.
%
A rendezőség elhatározta, hogy e/uiek a >vdára farsangi estnek ;i keretében mindazt be-
,Mi,t,4:,.__• '' /-»- u-UkAi _ ......._ ....
túlzsúfoltsága miatt annakidején kimaradt. A meghívókat már szétküldte az egyesület. Az ötletes műsort mi is közöljük az alábbiakban, megfelelő tájékoztatásul azok számára, akik még tanácstalanul állanak a nagy kérdés előtt: elmen jenek-e, vagy ne menjenek el a ZTE estélyére. Hát aki elolvassa az alábbi műsort,
mutatja, ami a Göcseji Hétből a program -« '' ^ ^ uUU)ÜI
J annak nem lesz nehez a valasztas a ket Iehe-
tőség között.
Szombaton este 9 órakor lesz a ZTE 15 éves fennállásának alkalmából épített tribün ünnepélyes felavatása. A közönség kényelméről gondoskodott akkor a rendezőség, amikor úgy határozott, hogy az avatási ünnepséget a jó me''eg szobából lehet végigélvezni, és Maycr Dénes előadásában Singrr István mert az ünnepi beszédeket Lőwcnstein Zoltán szpíker közvetíti a ZTE rádió 366. sz hullámhosszán.
Ocl/f c$
frakking 9.80 lakkcipő 13.50
gallérok. nyakkendők, zoknikc sálak
d legujjab divat szerint a
9.30-kor nagy díszelőadás lesz a ZTE klubtermébe^. 9,40-kur egy városi hirdetményt fog a népnek tudtára adni Torok Ferenc városr kisbíró. 9.:>0-kor a Göcseji üorongy(»s Bokréta legszebb énekszámait adják elő Anti*> Teri, Bagár Oizi. Káiiy Rőzw, Káwtzky FJla, Marton Ilus és Magtla. A műsor komoly, tudományos részét Fertő Béla szolgáltatja, aki a Gócáéit OfVo^szcnT-tség vándorgyü''éséról «¿zá-rool be. Az egerszegi orvosok körében máns .oagy. 3.z érdeklődés az előadás iránt, amely pontban 10 órakor kezdődik Végül negyed
mm
mm
3ó szemüves. jó fényképezőgép
ió fény képkidolgozás
BÁNFAI BÉLA
optika és fotoszakttil etében PÉCS. - ZALA£ÜCR5ZC<L
A minisztránstiuk rendszeresen fosztogatták
a csabrendeki plébánia perselyeit
A gyermekek valóságos bűnszövetkezetet a''akítortak. A vallatás alkalmával sorra elúruu-ták egymást és a plébánia a hatóság kezére adta a megtévedt fosztogatókat.
II órakor a Vtaszkvirág cimű parasztkomédia ban Ková« Kózsi, Tarkas l-ajos vs Farka» József szeresnek henadhatat''an érdemeket a göcseji >zínművészet számára.
Műsor után tánc következik, melyhez a ze--nct a híres göcseji Horváth Jóska cs agij^-zenekara gáltatja. Az esdtnek kül«"yn éaíekes-ségc lesz a Göcseji Bár, ahová, bár sngorűaa antia''i.oholisták vagyunk, de ojrfrt ml is betérünk egy koity frissítőre. Mirrt tudemtmk jelenti, a bárba bárki bemehet.
Deme László szabadlábon
Győr, ^tnuár 29. Dcrne Lász''ó, aki már tobb. ur''nrt m.isfcl l»óuap]a a győri ugyé*z»éu íogSa. 3.000 pengő óvadék ellenében vzabad-''ábra helyezését kérte a g)''óri törvényszéklö^ kérését a/onb.ru elutasították.
Deme Lász''ó a törvényszék végzése ellen fe.folyamodást jexmtett be a kar. táblíhoj^ amely tegnap úgy luúrozott, hogy imutáa Deme László szökésétől nem ke l tartani, a fel-ajánlott S.000 pengő óvadék ei''enében sz.vbad-líibra helyezi.
IX-me László tegnap már el k* lug>ta a győri ügyészség fogházát.
A Tót Néppárt
követelései
Prága, január 29. A Tót Néppárt k.cpviseletében H''mka András átnyújtotta a jvirt kuvete-léseit Hodzsa M*Jái5 mtnisztereleukuek.
A memorandum luutgoziaija. l»ogy j tót nép kuon minisztérium létesítését követeli a Fei-vklék számára, ^agy ha cz nem \oiu leheisé» ges, akkor az összes min iszt én untokban kulua tót-osztályok felállítását. Követeik a ko/jgxo» gatásá reformtörvény megval.tozijtas.it. úgy, hogy a felvidéki tartománygyúlesoek joga legyen bizonyos gazdasági, kultúráin, uucüh ügyekben tőrvényeket hozm.
Kovete''tk a felvidéki tartományelnok luitás-körének kilxivítcsét, a Felvidék igazságos részesedését a költségvetésben, i felvidéki tót állami tisztviselők. kuk>n státusának megáHapi-tását, igazságos részesedést az állami szállításokból, a tót fürdőhelyek és egyéb rpan vállalatok állami támogatását, a iuvatalok politikamentességét, a tót gazdaadússágok rezKlezését, valamint a felekezeti iskolák állami támogatását.
Sümeg vásárnapjai ____1936-ban
Sümeg nagyközség országos vásárjait cz évben a következő napokon Tartják meg 1 böjt-m''Zepi
vásár márcrus 17-érr, kedden ; 2. nagy-hcti vásár április hétfőn; i. áldozöi
súr május 19-én, kedden; 4. sar''óai váiár jii-láis 2''kn, csütörtökön; b. öertaJaru vásár ati-gusztus 26-án, hétión; ö. I>őmotöri vásár október 26-án, liétfófi; 7. Erzsébeti vásár november 19-én, csütörtökön. — Munk-n íiétfőn és pénteken hetivásár, hétfőn sert és fel hajt.ís&al. Ha ez a hétfő ünnepnapra csak, úgy a hetivásárt a következő napon tartják meg, — A hónapos vásárok általfelhajtással a lanet kezű mpokon vannak: február 1, márciits 2. április- 6., május 4., június 2., jüüus 6., augusztus X, szeptember 7 , október 5 , november 2., december 7..
4
ZALAI HÍRLAP
1916. január 30.
Bibliai bő esztendő következett a 200 év előtti,
mostanihoz hasonló enyhe tél után
Az ujsagokban naponta olvashatjuk az enyhe tél furcsasága*. Az >dó)árás a természetet is megtéveszti, óc kl emberebet is, akik aggódva gondolnak arra, hogy majd az igazi tavasszal kell pótló Jag ekarnvecká a tél hidegét.
Mint most megállapították, kétszáz eve nrra volt óban enyhe tél, mait az idei. A feljegyzések sannt''az 1723 évi tél volt hasonlóan enyhe. Ez az esztendő hasonló volt a bibliai bét tó esztendő egyikéhez, mert az enyhe téí titán feltűnően bőséges termésű nyár következett Magdics István voll székes fehérvári prelátus kanonok 1888-ban kiadott e«y könyvet AOK.V az egyben feljegyzések alapján a kővetkezőket írja az 1723 év* enyhe télről.
»Az 1723-ik esztendőben nemhogy a Duna beállott volna, efe am* nagyobb, oly gyönyörűségesen és mmdeneknek osudíjkozására méltó
l*ngy idóklod rauh et a bél raánden résaébeti . ¿ölünk, hogy még ingyen jeget sem láthaik, sem még hóval, vagy (ami a téü napokban természetesek) kemény sttOekkd aem terheltettünk; úgy hogy nyárnak tehetett volna mondani inkább a té^t, vagy« tavasznak, semhogy téiiek. Bó esztendő is volt ez, mert egy mén5 búzát Vehetett venni, akinek keCett a tisztábbat 75 krajcárért, az alábbvalót 50 és 40 krajcárért b, sót még alább is. Az árpának és zabnak mérőjét ho) 15 krajcárért adták, hol még oJcsób-bért drágábbért, de 20 krajcár volt az
ánL, még pechg az óreg mérővel«
Reméljük, hogy- az kiéi enyhe tél után vs bőséges nyár következik és a békét áhítozó világnak legalább gazdaságilag hoz jólétet. rmav kát és koryeret
— infkn&za, torokgyulladás, az orr és gari| elnyálkáiodása, a mandolák megbetegedését» valamint tüdócsúcshurut esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belei a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által többszór és i''apossn ki tisztíttassanak.
CÍMZETT ISMERETLEN
Ez az a fftn, mafyeí rér a kőx*»é£
és * ..... ""
KÖNYVEK
ÉVA ÉS ÉVI.
— FebtezkJxi ptébftaossá nevezte ki Rótt Nándor veszprémi megyéspüspök Fokv Miklós káplánt. ^
— Bor) Gusztáv dr. állatorvost, Borv Imre loeszthelyi ny. iskolaigazgató fiát a perzsa kormány meghivta az álategészségügyek és szérumgyárak megszervezésére. A tudós állatorvos már úton van, hogy a magyar név, az érte aggódó idős szülők dicsőségére teljesítse szép hivatását.
— KHevezés. A va''lás- és közoktatásügyi miniszter Péterffy Bé''a tanügyi főtanácsost, a zalaegerszegi áll. reálgimnázium igazgatóját a szombathelyi tankerületi lar. főigazgatóság mellett az 1934 évi 1 tc. (kényszernyugdíja-zási törvény) a''apján megalakított há''omtagü bizottság elnökévé nevezte ki.
— A sümegi Katolikus Legényegylet vasárnap délelőtt fél 11 órakor közgyűlést tart | A választmányi tagok megválasztását túzték naparendre.
— A retri-l körjegyző, a tragikus véget ért Bárdió Lajos gyilkosát, Söveges József nezi-i gazdalegényt elmegyógyintézetbe szállítják. A mult év november 1-én a szerencsétlen jegyzőt megtámadta és kövekkel agyonverte a gyilkos, mert — mint elmebeteget — a jegyző elmegyógyintézetbe akarta küldeni. Ettől való félelmében követte el a gyilkosságot, melyért nem behet felelősségre vonni, minthogy a kanizsai törvényszéki orvos megállapította elmebaját.
— Kezdődő érekneecBesedésnél a természetes «Ferenc Jóxstf* keserűvíz úgy az. a!hasi pangást, mint a renyhe emészt ét megszünteti és -a magas vérnyomást leszállítja.
— Ipartestületi Ért£Sftö címen Landi Ferenc pacsai igazgató-tanító és Vadász Károly pacsai ipartestueti elnök szerkesztésében évenként négyszer megjelenő lap indult Pacsán. Az Ipartestületi értesítő minden, az iparosságot érdeklő kérdéssel foglalkozik.
— óriási érdeklődés kiséri a zalaegerszegi iparosok meghívóján és a lapunkban már közölt remek műsort. Siessen helvét biztosítani Számozott jegyek kaphatók Vámossy késmü-vesnél és a KÍu túra-nyomdában. Aki téved érből meghívót nem kapott és arra irr^yt tart, a meghívót Tóth Ovula üzletében á- -eheti.
— Hotelon haláL Bauer Sándor 73 éves sümegi vendéglős tegnap az utcán összeesett és mégha''t. Szívszélhűdés érte..
— dgmándb-ból nem keO pohárszámra tani, Negyed vagy fél pohár elég szokott lcmil
Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghető, magas kalóriája futó szenet nálunk risiről ja.
100 hg. la hazai szón 3*50
SZEKÉR IMRÉNÉL
— KltftottJk a választások alatt a tapokai járás területéről a tapolcai kerület voh nyilas jelöltjét, Zakariás Árpád dr. balaten füredi ügyvédet azzal, hogy a járásban való tartózkodása veszé^ezteti a köntyugalmat. A kitiltást Zakariás fellebbezéséie most vonta vissza a belügyminiszter és megszüntette a ldtöást, ami Zakariást ügyvédi működésében is gátolta
— Megmart egy kisleányt agy kóbor kutya
Csabrendefcen. A hatóság a Pasteur intézetbe szállíttatta, egyben <X) napos ebzárlatot rendeltek el a község területén.
— »Fehér Jaraiárc fehérnemű és kelengye árusítást** már csak e bét végéig tart Scbütz Arűház- 1-3
— Büntető tárgyalásokra a sümegi járásbíróságon ez évben az első határnapot február S-ére tűzték ki Előreláthatólag dr. Miklós Ferenc kir. járásbíró mmden héten kétszer, szerdán és pénteken tárgyal majd bűnügyet.
— A sümegi Apolló mozgószinház a jövőben hétköznap ts tart előadást Kíváncsiak vagyunk a filmekre és a közönségre, no meg arra, hogy mikor szállítják le a helyárakat.
— Ne felejtse el: február 2-fca az Iparos-bál napJti
— érettségizett föta''en.ber és egy dühöngő kocsis incidense. Tegnap éjjel Sümegen a Korona szálló éttermébe te^épett Kiss János 24 éves sümegi érettségiz**- fiatalember, amikor az egyik asztaltól hirtelen felpattant Nagy István szikvtzgyári kocsis és minden ok nélkül székkel fejbesújtotta Kk*v A vendégek lefag-ták a dühöngő kocsist, Kisst pedig orvoshoz vitték. A kocsis valószínűleg bosszúból követte e! tettét. A sértett a csendőrségen feljelentést tett támadója ellen.
— Időjárás: Fokozatosan élénkülő szél, déli, délnyugati és később eoe-Jeg nyugati irányból növekvő felhőzet, sok befy<n ködképződés, északon a hőmérséklet emelkedik, nyugaton valószínűleg alacsonyabb lesz.
— Bokor Mátrix ú| negfepa —
Az »gaza író külön világot teremt maginak. Külön világot külön országgal, külön tájakkal. külön emberekkel. Ez a világ eleven világ, az ország olyan ország, hogy az ember érzi, hogy televény a fökljc, kőből vannak a házai s adót fizetnek benne a polgárok. Az emberek b élnek mind. Dc azaért ezen a világon érzi az ember a teremtője egyéni kesét Van öven Jókai-világ, Mikszáth-vCág, Gárdo-nyi-világ. Voh egy ideje a regényirodalomnak, amikor az írók nem teremtettek ilyen világol Nem voltak romantikusok. A fantáziájukat megtépázta, vagy teljesen elpusztította az élet Krónikások, fotográfusok vagy pszichológusorvosok voltak. Ujabban kezd ismét erőre kapni a romantikus regény. Szerbe a világoa megindult a nagy áramlat; olyan a sok meséért sóhajtó kívánság, mint az illatos tavas» szél. Az emberek ismét mesére vágynak. Szép, izgalmas, fordulatos történetre.
Bokor Malvin igazi író. Regényei a szó legnemesebb értemében romantikus regények, ö is teremtett magának egy szép, színes, loöfcót világot. Az alakjai érdekesék. rokonszenvesek és mindig hősök. A mát írja ó is, mert okos, friss tekintetével meg kell látnia a ma eseményeit, a ma problémáit. De ugyanakkor meglátja azt is, ami az életben regényes és olyan emberekről szeret történetet mondani, akiknek az érzéseik, gondolataik és tetteik nem mindennapiak. Soha sem írt szürke történetet. Színes, mceg levegője van a regényeinek. A figuráit ügy rajzolja meg, hogy az olvasó megszereti őket, személyes ismerőssé válnak. A könnyük és örömük egy lesz az olvasóéval Uj regénye hősnőitől is szomorúan válik meg az olvasó. Sajnálja, amikor befejezi a könyvet, bár egy lélegzetre olvasta d, mert nem tudta abbahagyni az olvasást.
Két nőről szól az új regény, a dolgozó lányról és a dologtalan úri kisasszonyról Az egyik nő a mai djvatbaba. Ragyogóan szép. Parfómlelhó, selyemsuhogás veszi körül. Fényűzésre született, tündöklő játékszer. Ö az a nő, akit minden luxushelyen ott látunk. A másik dolgozó nó. Fehér köpenyben, festetlen arccal dolgozik a klinikán. Betegeket gyógyít, tudományos munkát végez. Nem harcolt a nő eszközeivel, elsősorban ember. Ez a két nó hódítja meg a férfit. Az egyik azzal, hogy nem szereti, a másik azzal, hogy nagyon sae-
Telefon: 99.
Tessék próbafúl* i t alkalmazni. A legkisebb tételt hiiho/ szillitunk. Porto« kiszól gl Iis.
Alkalmi aiándéknak
könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGO/TONNÁL
N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben
1936 január 30.
SALAI'' HÍRLAP
erő. zamat
I
GYARMATI
kávé
reti. A férfi világhírű tudós és talpig- ember. Fájdamas, mély szerelme a gordonka tüacs xenégésével tölti meg a történetei
Csalódások, fájdalmak hegy-völgyes tájain bolyonganak végig a lelkek, amíg megtalálják egymást. De megtalálják és a fájdalmasan édes .befejezés megnyugvással tölti el az olvasót £rzi. hogy az élet mégis szép, a sors mégis jó és hogy nemcsak reraénvtclenség van, hanem beteljesülés is. *
Bokor Malvin minden értékes írói tulajdonsága maradéktalanul benne foglaltatik új regényében. A meseszővés könnyed biztonsága, a gazdag, fordulatos, gondos stílus, a mély és érző szívre valló humor. Az Éva és £vi — amely most jelent neg könyvalakban — egyik legszebb regénye az írónőnek. E.GY.
Bárhol hirdetett könyvet eredeti kiadói áron szülit Kakas Ágoston könyvkereskedés Zabegerszeg. Telefon 131.
RÁDIÓ
Szerd**, január 29. Budapest I.
7; Gergely László zongorázik, 7.45: Kis iszínpad. Kanadától — Piripócsig. (Megelevenedett hírek.) 8.50: Magyari Imre cigányzenekara muzsikál. 9.5*: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11.10: Ottlik György dr. fran-tianyelvű előadása. 11.30: Tánclemezek.
Budapest II. 6: Olasz nyelvoktatás. 635: Bertha István szalonzenekara. 7.05: A nuygyar föld és a magyar nép. Hézser Aurél dr. előadása. 8.50: A nagy Kanyon. Ferdie Grófé szvitje négy tételben. Előadja: Whitefan Paul zenekara. (Hanglemezek.)
Csütörtök, január 30-
Budapest I.
10.20: Időszerű szemle.. 10.45: A vihar költészete. 12.05: A Mária Terézia I. honvéd gyalogezred zenekara. 130: Zengó-Singer Ibolyka hegedül. 4.10: Télikert a szobában. Náday Pál előadása. 5: A trágya, a trágyázás és a rovarkártevők. Kadocsa Gyula dr.. előadása. 5.30: A Mándiis jazzenekar műsora, Kalmár Pál énekszámaival 6: Magyar emlékek Lengyelországban. Komoróay György dr. előadása.
6.30: Lugossy István tárogatózák. 6.55: Ko-vách Ernő modem magyar költők műveiből ad elő. 7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. Verdi: Az álarcosbál. 830: Külügyi negyedóra. 11: Pertis Paü és cigányzenekara muzsikál.
Budapest 11. 5: A Mándits jazzenekar műsora Kalmár Pál énekszámaivaL 6.30: Angol nyelvoktatás. 7.30: Látogatás a Népszövetség palotájában. Takaróné Gáli Beatrix előadása. Z: Hanglemezek.
TATAIizén.PÉCSIíién,
BRIKETT-Jük if tokát ér.
Hogyha szeret o 1 c<3 ó szenei
kaphat3 50-ért
ajkai szenet
FISCHL
■nél
Telefon 106. szám.
SPORT
KISORSOLTAK A II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSAGOKAT.
Március 1: SzSE II.—P. Vasutas, Sárvár -Vasutas II., SzFC-Kinizsi. ZSE-ZTE II.,
Keszthely-Celldömölk.
Március 8: Kinizsi—SzSE II., Vasutas II -Keszthely, ZTE II.-SzFC. Ceüdóraöüc-Sárvár.
Március 15: SzSE II.-ZTE II., ZSE-Sár-vár, SzFC — CeSdörnölk, Keszthely-P. Vasutas.
Március 22: P. Vasutas -SzFC, Vasutas II -SzSE II., ZTE II.-Kinizsi, Sárvár—Keszthely.
Március »: SzFC-Vasutas II., Celldömölk -P. Vasutas, Sárvár-ZTE II.
Apriis 5: Kinizsi-P. Vasutas, Vasutas II-ZSE, ZTE II.—Celldömölk, Keszthely-SzSE.
Apri''is 12: ZSE-P. Vasutas, SzSE ».-Sárvár, Kinizsi—Kesztlwty.
Apriis 19: P. Vasutas-Sárvár, Celldömölk -ZSE, SzFC—Keszthely, ZTE ll.-Vosutas II.
Április 26: Vasutas II. -Kkiüsi, Sárvár -SzFC. ZSE-SzSE II
Május 3: SzSE ll.-SzFC, P. Vasutas -Vasutas II., Keszthely -ZSE.
Május 17: SzFC-ZSE, Ceüdomölk — SzSE
II.
Május 24: P. Vasutas- ZTE II.
Május 31: Kinizsi -ZSE.
MOZI
»A SZENTATYA BESZÉL HOZZATOK!«
Bemutatásra kerül jaxmár 30^án, csütörtököD fél 7 és fél 9 órakor 20—70 Elérés heryárak-kal az Edison moziban. X
Ezt a csodaszép előadást a Leány kongregáció rendezi, éppen ezért a jótékony cél érdekében a közönség támogatását kéri.
Katolikus testvérek! A zarándokok százezreinek egyetlen nagy vágya: hallani és látni a Szentatvát, Krisztus földi helytartóját. Szent Péter utódját, látni a szent várost hallani a Szent Péter bazilika fenséges harangéinak zúgását, gyönyörködni a Vatikán és Róma felbecsülhetetlen műremekeiben. XI. Prosz pápa őszentsége ma mindenkinek, szegénynek és gazdagnak, erősnek és erőtérnek mindezt zarándoklás nélkül tehetővé tette, amikor kegyesen engedélyezte az egyetlen hangosfilmet, amelyben többször megjelenik előttünk és áldást jelentő szavával beszél hozzánk.
»A SZENTATYA BliSZÉL KOZZATOKi«
a címe ennek a hatalmas Icultürfümnek, melyben Don Bosco szenttéavatásánalr fe''e melóén pompás ünnepsége fc megelevenedik előttetek. Jöjjetek el minAiyá).Ji!
i y HIRDETMÉNY.
Az 1907 évi V. tc. 20. szakaszában elrendelt időszakos mértékhheles Kést Zalaegerszeg megyei városban a folyó »:vi február hó 10-29-^: tartja mqg a nagykanizsai m. kár. mértékhitelesítő hivatal a piactéren lévő helyiségben.
Máidén mértéket, illetve mérőeszközöket használó fél (kereskedő, g**iálkodó, piaci árus, tejárus, korcsmáros stb.) köteles azokat időszakos hitelesítés végett bemutatni. Aki ezt elmulasztja, azt a magas pénzbírságon kívül még a mérőeszközök elkobzásával is büntetik.
Azok a felek, akik a hivatali névjegya3c-ben már szerepelnek, egyenként kapnak felhívást és értesítést a hitelesítés idejéről. Ajánlatos, bog)'' az idézésben feltüntetett idót pontosan tartsák be. mert csak ez esetben vehetnek részt a ''egkevesebb időveszteséggel a hitelesítésben.
Alak a hivatal névjegyzékében még nem szerepelnek s így külön felhívást nem kapnak, felhívás nélkül kötetesek mérőeszközeiket hitelesítésre bemutatni
A hitelesítésre vonatkozó egyéb tudnivalókat a városban kifüggesztett tájékoztatók tartalmazzák.
Polgármester-
F. Sümeg. Megmt olvashatatlan minden sora. Nme» időnk rejtvény fejtésre!
A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA AR FOLYAMA I-
Vilcttk
1«« 169* t 5«*05Tfln ''
fon'' tr.
kortxu 1415-1439 Dán korona 74 33-75 13 '' CHoár 7tO-T«|
Ootlár 12900-33900 francia frank 22*30-2MC Hollsodi 229-3O-231-30 Uogjr«J ttotjr «370-64 30 Lm 3<Tü-3-15
Lera 410 4 15
Ura 29<W-3t>2S
VUrtj 136 >37ÓU
Norrée konxa 83 Osztrik schilling &.-8U-70 Svijd frank 110-70-1 lt« Svéd konxu S5 8TV8670
fttrtiák >
Aw*ertUir. 22950-231*30
ncifno
Bertin
Bukarest
BrAanl
KopcnhifR
Ow)ó
Lmxtoo
MH#no
Newyníüi
Párw
Priff*
Szófu
StodkftoJrr
Varsó
ZQnCh
7«-7*é*3 I3W-I3W0 >41-340 7930-79« 76*15-88.41
tt 05-174* »«MO ''4520-J47W Z2-33-ZM0 1*07-¡7*7 4*11-4« «riO-89« t>4t 5-6095
no®-!)!-«
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS.
Buta (tmavKS^kn 77 kg 18 15-tWQ. («*y*b) 17 65-I7J» (tinv.) 7« kg 18 lt»-)^35. (cgvSb) 179Ú 1805. 79 kf. (ttszv) lais-isisn.íecyeb) ld«-»d2ű(buO SJfr »»3C-1840, rou (pc :0
lu 00-16.0. »rivi uj 17 40—I60GL aörárpa I800-I90QL zab 1745-1765, tengeri 1545-1555, 1250 1263
írsnyui gyengébb, forgalom : csdtéiy.
uwwwm M •»*>i« MM. inttin* rtrt» JÍMM • MinJd . uult)»
> D*»»0 MMTM JÓMS «•«í^f I^NU KO/wazxT ULaric »■«t'' *»<«■>« nuutcu JÓi''~*r
Fimi ili i J1L1I nur-fl!
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszobás lakás parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Gróaz-náL
MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY OAR-ZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azoonai ki-adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában.
BORT, BORSEPRÖT és mmden egyéb szeszfőzesi anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálinkára becserél Qáü Lajos kik-ponti szeszfőzdéje, gróf Apponyi-utca 13. sz. Ugyanott pálinkaeladás literenként is.
JOKARBAN LEVŐ gyermektoent mc^vé. tejre keresek. Címeket a kiadóba kérek.
Figqeljl
Havas
kézimunka-és szónyegfonalat.
Babiratu különle«c**étfei Iqpnefbü hatóbbak.

Vass Laios
órás és ékszerész
Zalaegerszeg, (a roegjre-K^Tfi ixcmbes)
OLCSÓ és MEOBtZHATÖ
TIKI
Göcsejiek
óriia és
Legprecízebb órajtvlté refibeíy
Varga Lajos (Tiki)
órá»- és 4kax«r4«<
Rákóczi ut 5. tz.
MHMVWMMHUaMMMari
Iróflép
és szAmlAlógép czakftzM
ERIKA aj táska gfe
P 175
Remingtoc írógépek btto-minyi krakaU. (avttások, bcuiafurdMr, jókartxa tartás. - Arany, ezflst ékszerek. diszUrorak
HORVÁTH MIKLÓS iranymflres. Írógép eaM~ szeré«, ZaUegersxc^. (Mindi patika rkJML)

SHRMiim

Kelengye árusítás kedvezményes nappal
ZALAI HÍRLAP
1936. január .
A „Fehér január" uászonárai:
6. S. vászon: könnyebb minőség, lenszerü kikészítés métere P. 0.88
Balaton gyöngyeismert jó minőség négynegyedes métere P. 1. —
Balaton gyöngye: komplet szélességben P. 1.10
Zalagyöngye: mindennemű fehérneműre alkalmas métere - P. 1.20
Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere P. 1.40
Hajnalka: finom fehérneműre és ágyneműre métere P. 1.60 Hajnalka extra flne: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre P. 2.—
Attila: erős duplaszálu, sürüszővésü ágyneműnek métere P. 1.80
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre métere P. 1.80
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere P. 4.80
¥erseny lepedővászon: középminőségü métere p. 1.90
Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere P. 2.80
ugyanaz sűrű szálú nehezebb minőségben métere P. 3.2 0
Extra — Extra takáoslepedó: dupla erős, sodrott szálú métere P. 4. —
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalnemúek óriási választékban!
Törölközők 50 minőségben !
ruház
ÉÉMIII
Schtüz »áftsnák védjegy©
ehcífc
n ért 1936. 25. szám.
it

IiDBár 3L Péntek.
?
i''Bsw
Szerkesztőségi telefon: 80.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. -— Előfizetések a kiadóhivatalba, vagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők.
P OLITIKAI

sfc
m
Ott
NAPILAP
Nyomdai telefon: 131.
■■■■■Hi
Felelős szerkesztő: SYLVESTF.R PFIFR JÁNOS
Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Rostatakarékpénztári csekkszámla: 23/)66 «. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóm $ pengő. — Hirdetések megegyezés szerint.
Egymillió holdnyi föld
használható fel telepítési célokra

A Magyar Közgazdaság írja: Az a hír terjedt el, hogy a telepítési törvényjavaslat átdolgozásával kapcsolatban elsősorban a közületek, hitelintézetek kezén levó földeket vennék igénybe, valamint azokat a birtokokat, amelyek a vagyonváltság és adóhátralékokból állnak majd rendelkezésre.
Agrárkörökból érdekes összeállítást kaptunk az i''ymódon rendelkezésre álló területekről Az összeállítás szerint vagyon váltsághátra Vélc-
szintén 30.000 ho!d áll rendelkezésre. Hitelintézetek kezén 240.000 hold föld áll, míg a közületek birtokában 730.000 kat. holdnyi terület van.
Figyelembe kell venni azt is, hogy a tervek szerint a nagybirtokok adósságrendezéséből is esetleg rendelkezésre állnak egyes terűVt ék. így tehát köze! egymillió boklnyi főid használható fel az intenciók szerint elsősorban a telepítés céljaira.
ként körülbelül 30.000 hoki, adóhátralékokért
Mikecz saltólőnök elismeréssel szólt
a vidéki saltó jelentőségéről
Budapest, január 30. A Magyarországi Vidéki Lapok Országos Egyesülete tegnap Budapesten látogatott igazgatósági ülést tartott, melyen Marton Béla, az egyesület ihxöke és Mikecz Ödön sajtófőnök is resztvettek.
Vitéz Marton Béla meleg szavakkal üdvözölte Mikecz Ödön sajtófőnököt a vidéki sajtó nevében. Hangoztatta, hogy a vidéki sajtóra, amely a legnagyobb nyomorúság közepette is lelkiismeretes kötelességtudással küzd a nemzeti érdekekért, feltétlenül és minden körülmények között szükség van, mert nagy nemzet-nevelő hivatást tölt be és ezt méltányolni, értékelni kell. Biztosítani keU részére a meg-é''hetést, hogy nyugodtan, ha nem is gondtalanul teljesíthesse hivatását. Szükséges, hogy a sajtót megtisztítsuk a mételyektől, de meg kell szabadítani a béklyóktól is.
Ezután Horváth Ödön dr. ismertette a vidéki ''apok helyzetét és előterjesztette az egyesület kívánságait, melyek között első helyen áll a vidéki- sajtókamárák felállítása. Konkrét
előterjesztési tett a lapoknak papírral való el-tmj-ATjT^AtwiAiWJ-i-r r<vrm......................*
Látására, továbbá a telefon és postai díjszabás mérséklésére.
Mikecz Ödön sajtófőnök szólalt fel ezután. Hangoztatta, hogy mint főispán megtanulta tisztelni és becsülni a lelkiismeretes magyar sajtót, mert megismerte azt a nehéz munkát, amelyet a kis vidéki szerkesztőségek végeznek. Éppen ezért a legnagyobb megértéssel kiséri figye''emmel a vidéki sajtó kívánságait és kötelességének érzi, hogy abban a harcban, amelyet a vidéki sajtó most vív meg és amely egzisztenciák megmentésére Irányul, megkönv-nyítse a vidéki sajtó helyzetét. A legmesszebbmenő készséggé! áll a vidéki sajtó rendelkezésére, csak azt kéri, hogy az egyes javaslatokat azzal a felelősségérzettel dolgozzák ki, amelyet a maga részéről is vállal. A vidéki sajtó most a gazdasági világválság nyomása alatt ált de addig is, amíg ez a helyzet javul, meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a meglévő erőket konzerváljuk és ne engedjük a kulturális és etikai értékeket elpusztulni.
Kánya külügyminiszter Baldwinnal. Edennel. Staihemberg herceggel es Grandi
nagykövettel tárgyalt Londonban
700 mérföld hosszú filmet vett fel. A film egyes darabjait a temetés után 30 perccé! már i-,Vf;,trW LiVíHék rvnübtaéoeickel. A saitöfénv-
képészek mind külön felvételeket készítettek vitéz Keresztes-Fischer Lajos tábornokról, aki rendkívül nagy érdeklődést keltett magyar tábornoki dísnregvon ruhájában
Kárn* Kálmán külütfyratotezt«*
londoni
Londcn, január 30. VIII. Eduárd király a ••árom fegyvernem vezetőihez intézett leiratában köszönetet mondott a haderőnek a temetés körül teljesített szolgálataiért. Különösen kiemelte a tengerészek nagyszerű magatartását A szolgálatra kirendelt tengerészek, amint most kiderült, '' maguk kérték a parancsnokságot, hogy — tekintet nélkül a metsző hideg szélre és záporra — felsőkabát nélkül vonulhassanak la a temetésre, hogy így a lehető legtetszetősebb egyenruhában adják meg a végtisztességet az elhunyt »tengerészkirálynak«.
A miniszterek, az admiralitás első lordjának kivételével, nem vettek részt a gyászmenetben. Régi alkotmányos gyakorlat ez. Az uralkodót tengernagyi dísszé! temették és az ilyen temetéseken a miniszterek és a kormány tagjai nem szoktak résztveraii- A miniszterek a parlament Westminster-csarnokában és a wind-
sori kápolnában'' rótták k kegyeletük adóját.
A gyászmenetről hét moziválJalat 130 géppel
il tárgyalfeal.
Az angol minisztertanács tegnap megtárgyalta mindazokat a kérdéseket, amelyek a február 4-én összeülő parlament napirendiére kerülnek, elsősorban a hadsereg három legfontosabb fegyvernemének fejlesztésére vonatkozó kérdéseket. Hír szerint fotfalkozott a minisztertanács az olajmegtorlás kérdésével is.
VIII. Eduárd király tegnap fogadta Neurath báró német külügyminisztert, majd Starhem-beTg osztrák alkancellárt. Neurath báró és Staihemberg herceg később Baldwin miniszterelnöknél jelentek meg.
Kánya Kálmán külügyminiszter tegnap látogatást tett Baldwin miniszterelnöknél, majd Starhemberg herceggel találkozott. Londoni tartózkodása a''att két izben is folytatott megbeszéléseket Grandi london. «>1asz nagykövettel. A délután Myar.ián Kánya Kálmán 5át( tást tett Edén angol külügyminiszternél, előtt pedig Sir Róbert Vapsittart külügyi államtitkár vendége volt villásreggelin.
Amikor Kánya Kálmán külügyminiszter távozott Ba''dwintól, az angol miniszterelnök komornyikja kifogástalan magyarsággal szólította meg. A külügyminiszter hosszasan elbeszélgetett a komornyikkal, aki elmondotta, hogy .Magyarországon nevekedett és atyjával együtt hosszabb ideig tartózkodott Magyarországon.
Az E ven ing News hosszabb cikkben foglalkozik Kánya Kálmán külügyminiszter személyével és nigy elismeréssel méltatja kulpo itikai tevékenységét. A cikk hangoztatja, hogy Kánya Kálmán, aki Magyarországon nagy- népszerűségnek örvend, a háború után megszervezte a magyar külügyminisztériumot és> az ó nevéhez fűződnek azok a nemzetközi szerződések is. amelyek a háború után megszüntették Magyarország elszigeteltségét.
Keresztes-Fischer Lajos tábornok tegnap megjeent az angol had ügyminisztérium bari és újból tolmácsolta a magyar honvédség részvétét V. Oyörgy király elhúwyta alkalmából, valamint a honvédség nagyrabecsülésének is kifejezést adott az angol haderő iránt.
A király temetésére érkezett külföldi álam-fők és fejedelmi személyiségek tegnap a Jeg-k ül földre küldték repülőgépekkel. A sajtófény- nagyobbrészt elutaztak Londonból.
lAnjvxriivu vrav''i''iri''inn v.............. ^ ,
Az abesszinek az asszonyokat
és gyermekeket is harcba kényszerítik
Róma, január 30. Az abesszinek a legutóbbi napok ütközeteiben 1500 halottat veszítettek. Az olaszok többezer szarvasmarhát, nagymennyiségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak. A Dava Parma és Gana''e Doria közötti terület az olaszok kezén
A foglyok között ijjen sok vu asszony, az öregember és a gyermefc, akiket az abesz-szki katonaság arra ké^yszeritett, hogy fegyverrel kezűkben harcoljanak az olaszok ellen.
Asmara polgársága 28 kg aranyat es 40 kg ezüstöt adott össze a megtorló rendszabályok elleni harc céljaira.
A magyar hadsereg kiküldöttje xi abesszki fronton.
Asmarábó! jelentik: A magyar, osztrák, japán, északamerikai és albán hadserejf kiküldöttei Masszuába érkeztek, ahonnan Asr<arába és Makalléba utaznak, al»ol Badogüo tábornagy ünnepélyesen fogadj* őket.
A megtorló lépesek alkalmazását figyelem-
M
ZALAI HIRtAP

i "l1''
nie! k*éró 18-as genfi bizottság szakértő albizottsága szerdán megkezdte tanácskozásait és vizsgálat alá vette a Vülonbozö kormányoktól beérkezett tájékoztatásokai cs két albizottságot
küldött ki az anyag részletes előkészitescre. Ez a munka előreláthatólag egy heíet vesz igénybe. "-
A dunai egyezmény ismét megnyitná az angol pénzpiacot a dunai államok előtt
Budapest, január 30. Schusclmigg kanoe''lár pragai útja és: azt kővetően Hodzsa Mi''án cseh mintsztere "nőknek a duhaj/ államok gazdasági kérdésére vonatkozó nyilatkozata után megindulnak az osztrák—cseh gazdasági tárgyalások. Ezek a tárgyalások volnának hivatva arra. hogy szorosabbra fűzzék a gazdasági összeköttetést, az árúoicreforgalmat a monarchia e két utódállama között. Hogy ezek n tárgyalások milyen eredménnyel végződnek, jóslásokba bocsátkozni nem lehet Kétségtelen tény azonban, hogy Schusclmigg elgondolása értelmében a »gazdasági Duna-medence gva-Vor''ati megvalósításáról lesz szó c tárgyalások során.
A dunai államok szorosabb gazdasági együtt-mtfködésének terve, kezdve Tardieu e''gondo-lásától egészen a római paktumig, amely tuiaj-donképen az első lépés yoCt e politikai terv gyakorlati megvalósítása felé, tulajdonképpen semmi feltűnőt, vagy meglepetésszerűt nem kell^ látnunk abban, hogy Csehszlovákia Austzt-rián keresztül akarja megtenni az első utat Róma fe''é. A politikai vonatkozásoktól eltekintve azonban más je''enségekból is meg kell
áliapitani, hogv most már az angol és ''ranyu érdekszférában is a «egmdegebben crdek.öd-nek egv szé''es dunai cgvezmény létrehozása-nak lehetőségei felől. A német nagy lapok ts irta''nak erre a körülményre és ugyanakkor megbízható forrásból koziik, hogy Schusch-niggnak az angol piacon úiabb kölcsönt helyeztek kilátásba. Iia sikerül Csehszlovákiává, a római paktum szellemében a dunai konföderáció kiszélesítését elfogadtatnia. Helyesebben szó''va tehát — hangoztatja a német félhivatalos Eildienst legutóbbi számában az angol pénzpiac ismét megnyílik ez ecetben a dunai államok előtt. Itt nemcsak Ausztriáról, hanem Csehszlovákiáról, Magyarországról és Romániáról is szó van, amely állagokban a kon-szo''idáriós kölcsönök felvétek- már régőrt esedékes, csak eddig aktua''itást nem nyert.
■HHMHRMHnDBVmanRMMBaM
-"- •7- .......- - ---------^......
C. ff Cl Üi minőségben legjobbat,
árban legolcsóbbat készít
Ring ba u er József
ufi é< nói C''O^Sí
ZA-AtOrRSZEG. Apponvi u 21.
w
Átépítik rövidesen a Hova melle ti Cserta-fahidat
Zalaegerszeg, január 30. A zalaegerszegi ál-lamépítészeti hivatal már rcgóta szorgalmazza, hogy a i>ovai állami közúton levő 30 méteres fahidat a Cserta felett ebőrcndú hiddá építsék át. Ez a hidátéprtés már a községnek és a környékbeli lakosságnak is régi kívánsága cs most minden jel arra mutat, hogy rövidesen sikerül keresztülvinni ezt a régi tervet.
A kereskedelmi minisztérium'' most leiratban értesítette a za''aegerszcgi államéprtésacti hi-vatai főnökét, Bercczky Vilmos műszaki tanácsost, hogy va''ószinűlcg sikerül megfele''ő hitelt biztosítani a novai híd átépítésére. Épp
ezért a kereskedelmi''mifllsztcr elrendelte, hogy az államépítészeti hivatal a megfelelő bejárási terveket a ''egrovidebb :dón belől készítse e! és terjessze fel a minisztériumba, hogy minél hamarább megtarthassák a hídépítés közigazgatási bejárását.
Az új nova Cserta-híd vasból vagy vasbetonba'' készülne és így egv új/állandó híddal szaporodik a zalamegyei állandó hidak száma. Az államépítészeti hivatalnak legkésőbb február 15-ig fel kell terjesztenie a terveket a minisztériumhoz. Nem lehetetlen, hogy a híd újjáépítését még ebben az esztendőben megkezdik.
Értékes művészi élményt és kitiinő szórakozást igér
a február 2-iki iparosbál
Nagyban folynak az. előkészületek a vasárnapi zalaegerszegi iparos-bál megrendezése körül A rendezőség fáradhatatlanul dolgozik és mindent elkövet, hogy az estélyt az idei far-sang egyik ''cgkiemelkedóbb, leghangulatosabb estéivévé emelje. A jeJck nagy sikert ígérnek.
A da''árda rendezésében megtartandó hang-

verseny pazar művészi teljesítmény lesz. A száztagú vegyeskar szorgalmas próbái az eddigi sikerek fokozódását jelentik. Bámulatos az a készülődés, amelyet a kar és a kíséretet adó zenekar az egyes próbák alkalmával teljesít. Bálint Béla, a nagytudású karmester, fáradságot nem ismerő ágiit ássál dolgozik, hogy a nagyszabású műsort o''van előadásban hozza a közönség elé, amely a legkényesebb igényeket

Délutáni- és
táncruhákat
a farsangban csak a
vegyen !
Estélyi
és övek nagy úálasztékbani
&

• »■-»
is kicegiti.
, Elárulhatjuk, hogy városunk büszkesége, 3Z iparos vegyeskar ezúttal olyan tudással es felkészültséggel lép a vasárnap est közönsége ele, hogy énekszámai felejthetetlen művészi élményként ma-adnak meg mindenki em''ékezetében. Strauss: Tavaszi hangok és a Kékduna gyönyörű, megkapó melódiákat zengő keringője, Radnai Irén ko''oratur énekesnő szólója, Orossinger Lujzi, Hegyi Margit, Kálmán Magda, Merni! Nusi, Pálmai Magda, Szirmú Klári, Sztrokav Piri és a Válics Jolán áhai íej-tett ba''ett remek produkciót és ünnepi eseményt jelent. A többi szereplők közül a színházi zenekart és a prológust mondó Hidvégtly* Ernő színművészt a közönségnek kü on bemutatni nem szükséges. Tudásuk és művészi tehetségük mindenki előtt ismeretes.
Az est egyik érdekes pontia a kis Schönfeld Jutka hegedűszólója. Az ötéves kislány teljesítménye vá''tja ki a legnagyobb érdeklődést városszerte. Mütdenki a legnagyobb kíváncsiságba várja a kis csöppség nyilvános bemutat- . kozasát. Nagy sikert jóso''unk neki. A kísérője: Fürtös Lajos, a za''aegerszegi zenei élet egyik ''egtehetségesebb tagja. A műsor többi számai, úgy Schönfeld Vilmos főkántor énekszáma, mint a Czobor Lászlóné, dr. Németh Zsigmond, Bá''int Bé''.a és Kovács György kvartett szebbnél-szebb zeneszámokkal teszik élvezetesebbé és változatossá ezt a gyönyörűnek Ígérkező estélyt. A nagy műsort az Iparos Dalárda férfikarának énekszámai egészítik ki.
A nagy műsor után táncmulatság lesz, amely a legkedélyesebb hangulatot igéri az est közönségének. Érdemes lesz tehát mindenkinek ki haszna''ti i ezt a kitűnő alkalmat és vasárnap este e''menni a Bárányba, meggyőződni arról, hogy az iparos-bál tényleg a legjobb hangulatú és művészi eseményt hozta ezúttal a zalaegerszegi közönségnek. A hatigversennyel egybekötött táncestély vasárnap este pontosan fél 9 órakor kezdődik.
> vwvn^wsaa^
páí é$ imm
Zaiaeyarsxegen
Tcsietem TlOi

Emberhalál lett az ártatlan dobálódzásból
Za^egerszeg, január 30. l>r. Kerekes La;os budapesti ügyvédnek szép birtoka és vadászterülete van Kóvágóörsön.
Kedden egész nap vidám xumród-társaság vadászgatott a Kerekes-birtokon. A nagy körvadászaton a hajtók között ott volt Pós Jóasef 28 éves és Szabó István 32 éves kővágóörst földműves is. Ebedészünetbon a hajtók egv csoportban fogyasztották e! az ennivalójukat majd amikor pihenésre került a sor, Szabó István egy kis ga''lval megdobta tréfából Pós Joasefet. Az ártatlan tréfából'' komoly össze-szó''alkozás keletkezett, melynek során Pós szidalmazni kezdte Szabót. Akkór nem lett komolyabb folytatása az ügynek, írtért a többi jeenvolt hajtó kibékítette a feleket.
A körvadászat után, este, a kibékülés örömere Szabó és Pós sorra járták a kővágóőrsi korcsmákat. Mire a negyedikből is eltávoztak elhatározták, hogy- hazamennek. Útközben azonban felelevenítették az ebédszünetben történt nézeteltérést. Szabó ekkot ismét szemre-
hányást tett Pósnak, hogy miért szidalmazta ót olyan dúrva szavakkal. Néhány perc múlva olyan szenvedélyes szóváltás verte fel a község éjszakai csendjét, hogy még az alvók is felébredtek a közeli házakban.
A veszekedésnek az lett a következménye, hogy Szabó arculütötte Pósrt, alá erre dühő-'' sen előkapta a bicskáját és azt markolatig az ellenfele hasába döfte. Pós ezután otthagyta'' az eszmé''etlen embert az út közepén, ó pedig hazament.
Az eszméletlen Szabót néhány ember segítségével az éjjeliőr hazaszállította a lakására, ahol tegnap, délben, anéücül, hogy egy percre is magához tért volna, belső elvérzés következtében mégha11.
Pós József őrizetbe vette a csendőrség és ma délelőtt beszállította a zaJaegerszcgi kir. ügyészség fogházába. A vizsgálóbíró a délutáni'''' órákban hallgatta ki és holnap* dönt további-
sorsa felől.
136. január .
36 szemüveg, jó fényképezőgép
Jó fényképkidolsozás
DÁNFAI BÉLA
optika és fotoszakttzJetében PÉCS. - ZALAEGERSZEG.
Hiteléletünk
és a pénzintézetek
HUNYADY FERENC
m. kár. kincstári főtanácsos, országgyűlési képviselő.
A mezőgazdaság hitelképessége a sokféle válság és kísérletezés közepette jóformán vi-Ügszerte megrendült és helyreállítása, meg-ciárdítása a legjelentősebb gazdasági, fóieg pénzügyi köröket állandóan foglalkoztatja. Nálunk a gazdatartozások rendezését elősegítő egyes intézkedésekről szóló legújabb törvénycikkünk kapcsán a mezőgazdaság hitelképességének helyreállítása végett kívánatos vohia, bogy a védelmi intézkedések a leggyorsabb v mértékben lebontassanak. Ennek jelentőségét nem szabad lekicsinyelni. A pénzintézetek leg-fóbb hhvlása a kölcsönnyújtás. És bizonyára megkezdik a kölcsönnyújtást, mihelyt a viszonyok megengedik. Ismerjük a hivatalos tényezők felfogását, amely szerint feltámasztani kívánják a hiteléletet Ismerjük a Nemzeti Bank szándékát, amely szerint az eddigi deflációs politika enyhítésével és a hitelkeretek némi tágításával hajlandó hozzájárulni a gazdasági élet fellendítéséhez. A végintézkedések minél gyorsabb megszüntetésével el keli hárítanunk mindazokat az akadályokat, amelyek a hheélet felélesztésének útjában v.innak. Á gazdaadósságok rendezésére irányú ó törekvésnek egyik legnagyobb eredménye lesz, ha a hitelélet megindulását gyors és gyökeres intézkedésekkel lehetővé tesszük. Ez nemcsak a péitz-intéze.ek érdeke, hanem érdekük a gazdáknak &>, a .védetteknek épúgy, mint a nem védetteknek, sót érdeke az egész gazdasági cetnek is.
Néhány megjegyzést a Magyar Nemzeti Bankról és a vidéki pénzintézetekről! A gazda-tarto/ások kérdéseinek kereteben némelyek a Magvar Nemzeti Bank pénzügyi poétikáját támadták. Valóban, a legkevésbé várhattuk azt, v hogy éppen a gazdavéde''emben emeljenek kifogásokat a Magyar Nemzeti Ba.ik eíen. Tud-juk, hogy Imrédy Bén szemelvében kiváló szakférfiú áll a Magyar Nemzeti Bank éléi és
ZALAI HÍRLAP
éppen Imrédy Béa volt az, aki a gaaiavédelxni rendeletek Alapjait megvetette. Azóta üt sokat dolgozott ezen a proSémán.
Ami a jegybank pénzügyi politikáját ilíeü: a jegybank legelswaidű feadata a pénzforga-.om biztonságának fenntartása, ami egyértelmű a pénz vásáróerejének biztosításával. A Jegybank ezért köteésségszerüleg a legnagyobb gondot fordítja arra, hogy a forgalomban levő pénz mennyisége helyesen állsphtassék meg a forgalomba került áni clte»crtékévcl. Nagy gondot kell fordítamn továbbá arra liogy a pénzkibocsátás aapjául szolgáló ügyleteket a biztonság és likviditás szempontjából a legjobban megalapozza. Ka ezeket szem elói téveszti, megszűnik a pénz iránti bizalom, aminek következménye az, hogy a pénz árúba, esetleg külföldre menekül. Ilyen helyzet vo> 1931-ben, amikor a legmostohább viszonyok között csak a legnagyobb nehézségekkel tudtuk "kiparírozm a veszedelmet. Botorság, sőt nemzetellenes cselekedet volna ezt készakarva e oxlézni. A jegybank csak az e szempont által diktált köteles óvatosság mcDcti veheti figyelembe a hitelellátás és ezen kercsrtül a termelés jogos érdekeit.
Hogy a jegybank meddig ment é. e ickír-tetben csak három tényt említek. Az egyik a jegybartknak az a nagy váltókerete, amely a gazdasági é''et rendelkezésére áll, i másik a tratiszferpéuzekrek a gazdasági életből való kihozatala, a harmadik az a százmillió* kölcsön, amelyet épjse» a gazdaadósságok rendezése céljából kibocsátott. Ezen a százmillió« kölcsönön kívül rá keli mutatnom arra, hogy a gazdaadósságok rendezése erdekében ra^ég tovább: öt és félmilliót adort a Pénzintézeti Szin-dikátus alaptőkéjéhez. Ez^k a fond penlu-áldozatok, egyéb áldozatokkal együtt felmennek már körülbelül 12 míTióra — a 100 milliós kölcsönön kívül.
Ami a vidéki péhzaitézeicket illet:: l^Jb-ben még 600 vidéki intézet működött, je''enleg a vidéki intézetek száma 420 Ebből is 223, tehát több, mint a lele a minimális adót fizeti, ami azt ¿centi, hogy 1.25<Yo hasznot sem tudnak megkeresni a saját tőkéjük után. A gazdavédó rende''ct a vidéki igtézetekn; is igen súlyos terheket ró. Két irányban. Egyrészt a követe''éseiket 4eszáliítja és könyvadóssággá a''akítja át s az Intézeteket kőivények átvéíe-lére kényszeríti, másrészt kereseteiket leszállítja. Kérni kell a pénzügyminisztert, hogy azokat a vidéki pénzintézeteket, amelyek arra érdemesek, ne hagyja tejesen támogatói nélkül. Mert ezek a vidéki pénzintézetek össze vannak nőve a gazdákkal, a betevőjük, a köles ön vevőjük, a részvényesük gazda, tehát ga^-daérdek, hogy ezek a vidék pénzifézetek ne-mL''eg megsegíttessenek.

najry választékban, legolcsóbban
!
Rádió és Villamos-áginál ! Kossuth-u* sz (Kakas ház)
__''Mmirn^ m \
Ugyanott K á I Ó C Z y I S t V á II
villanyszerelési vállalata.
Rádiók átalakítása és javítása

Díjtalanul bemutatja:
Brandl József
gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér.
(MéftehJzia! nettben)
— Diuiepélyes keretek közt adják át Czobor polgármesternek a bclügyraiüsztcr dbro okiratát. Mint néhány nappal ezelótt megírtuk« a belügyminiszter (Izobor Mátyás zalaegerszegi polgármestert dicsén» elismerésben részesítette az anya- és csecsemóvédelem tercn kifejtett eddigi munkásságáért. Értesülésünk szerint a Stefánia za''aegerszegi fiókja febniár 0-án déW után 5 órakor bensőséges ünnepség keretében nyújtja át a Stefánia székháziban a belügyminiszter elismerő okiratát (Izobor Mátyás polgármesternek.
— Ha''álozás. Súlyos csapás érte Lufcch Albin, a zalaegerszegi koz^onti elem: iskola közszeretetben álló igazgatóját, akinek felesége, szü''etett lappi Ji Ilona, éleiének 4i-ík évében, hosszú és kínos betegség után január 2S-án elköltözött az élók sorából. LuUch Albin né temetése ma, csütörtökön dé''után 1 órakor nagy részvét melleit ment végbe az újteme+ó ha''ottasházából. Városszerte razinte részvét nyilvánul nKg a mélyen sújtott család iránt.
rr Kik kaphatnak frontharcos vatűil igazolványt? A kereskede tm miniszter a frontharcos szövetségnek, mint érdekképviseleti szervnek tagjai részére meghatározott mennyiségben egyszer, utazára szóó J3 százalékos roe-netjegy váltására jogositó igazolványokat engedélyezett Az igazolványokat a frontharcos szövetség a helyi alakulatain keresztül megfelelő indokolással igényelhetik a frontharcosok az országos elnökségtől, amely a ké.eimek feleit a helyi alakulat elnökségének véleménye a apján határoz. A kérelmek elbírálásánál alapfeltétel, hogy az illető a szövetséggel szemben fennálló tagsági díj fizetési kötelezettségének eleget tett-e, íro.itliar*as bajtársi formaruhával rendelkezik-e és a szövetség hivatalos lapjának elő fizetője-e. Az alapfeltételek alól indokolt esetekben az országos eV.ökség felmentést ad-.hat.
— A ZTE vezetőcége ezúton is koz''i, hogy liagyományos farsangi estjére a meghívókat szétku dötték. Akik esetleg . tévedésből nem kapták kézhez meghívójukat, nuvr. azok nem posta útján mentek ki, úgy szóljanak be a Pál és Indra, vagy Rigter Mihály céghez — Az elmúlt báli szezonok statisztikáját áttekintve, a ''cgjobban sikerült hálok között talajuk a minden évben megrendezett ZTE farsangi estet. Ennek a mindig frisset és újat hozó mu''at-ság sikerének a titkát is sikerült kikutatnunk: ott nincs ruhakérdés, nincs pénzügyi nehézség és nincsenek társadalmi elő ítéletek Dr van hangulat, ifjúság, jókedv és magyaros vendégszeretet. Bár. télikert és még rengeteg meglepetés vár az idei mulatság résztvevőire i§. Például nem tudjuk elképzelni, hogy az í''^ó-erdői ród''ipályát hogyan tudták elhozni a helyéről, hogy ¿tómba! este még az is szórakoztassa azokat, akik tánooni akarnak.
ZALAI HÍRLAP
január 3i

ELTÖRPÖL
mindenfajta viligilás ax
Aladdin
pelrolBflBiiáz-lÉpa
fényére! izemben
Kapható:
HEINRICH W. és L. cégnéJ
Zalaegerszeg. Telefon 161.
— Zalaegerszeg megyd város adóhivatala
közhírré teszi, hogy a földb irtokrQidezés során földltözjutott&k részére nyújtott kedvezmé-nyek kiszámításáról szóló kimutatás elkészült A kimutatás ,i5 r.apon át. vágyig február 12-ig közszemlére tétetett a városi adóhivatalban, mely* ide alatt az érdekelt íeíck megtekinthetik és a kiszámításokra vonatkozó észrevételei-Ixt megtehetik. ^
— Az ízr. istentisztelet Zalaegerszegen péntek délután 3 órakor kezdődik.
— Ebzárlat Vasváron. Egy Körmend irányából jótt vörös kóborkutya Vasváron több ebet megtámadott. A v eszettgyanus állatot a vas van piacon agyonverték. A szolgabíróság a hatósági állatorvos véleménye alapján 90 napos ebzárlatot rendelt el a községben.
— Epekő-, vesekő- és bótyagkőbefcrgek, valamint azok, akik húgysavas sók tűlsraporo-dásiban és köszvén y bén szenvednek, a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által állapotuk javulását ériietik el.
— Eltűnt, ki tud róla? l^orna Orbán Sándor zalaegerszegi cipészmesáer ma bejelentette a rendőrkapitán vsa gon, hogy 16 éves Anna nevű leánya 3 héttel ezelőtt eltűnt otthonról és azóta nem adott magáró! életjelt. A rendőrség megindította a nyomozást.
— óriási érdeklődés kiséri a zalaegerszegi iparosok meghívóján és a lapunkban már közölt remek műsort. Siessen helyet biztosi tan! Számozott jegyek kaphatók Vámossy késművesnél és a Klutűra-nyomdában. Aki tévedés-bői meghívót nem kapott és arra ig"ényt tart. a meghívót Tóth Gvula üzletében átveheti

CÍMZETT ISMERETLEN KABOS
RADAY - GÓTH
— Anyakönyvi hírek Sümegről. Sümegen az utolsó két héten a következő anyakönyvi bejegyzések történtek. Szuetcs: Borbás Ferenc földműves és Franck Katalin Katalin leánya rk., Horváth Mária Róza leánya rk. (Rábahidveg). Halálozás: Kiss Mária 6 hóa?po6 rk., Slang Lujza 10 éves rk.. Kalanyos Antal teknős cigány 81 éves rk., Tíborer Mária 74 éves rk. Házasságot kötött Kálmán János földműves rk. Mór- Erzsébettel rk.
TÖLTÖTOLLAT ne vegyen, ami* meg nem nézi dús választékú raktáramat Eredeti »Parker« tollak leszállított áron. Valódi arany toOak már 5 P-tól Kakas Ágoston könyv, papír és írószerkereskedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg Telefon 131.
— A befalazott lányok tüka. London külvárosának egyik házában négy fiatal lány befalazott holttestére bukkantak. A holttesteket .ujgnézte egy Petersham nevű öreg tanár és öt perc múlva megtudta, hogy ki a tettes. Ez az öreg tanár, akiről Consr. Dovte Scherlok Holmes alakját mintázta, most hah meg. Erről közöl rendkívül érdekes cikket ToVsai Világlapja új száma. Gyönyörű képek, nagyszerű cikkek, novellák, folytatásos regény, film, rádió, rejtvényrovat teszik gazdaggá a népszerű képeslap új számát, méhnek ára 20 fölér.
_ Ha fáradt 6s izgatott, ha a hasban feszülés érzése kínozza és gyakori íélcleme.-z^ szenved, akkor igyék reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József» keserű-vizet, mert ez megszünteti az emésztési «varo< okait, csökkenti a mérges bclgizfejlodest s elhárítja a vértódulásokat.
— Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban a műit hét fo.yaman a "következő bejegyzések törteitek. Szü.rte>: Hajdú Lajos m. kir. határőr törzsőrmester cs Hatos Mária Lajos fia rk.. Borscs János fogműves és Szalió Gizella Magdolna kánya rk.. Kálmán Pál qpészmester és Mofcrir üizela halvaszületett fia. Kondor Lajos szabómester rk. és Mofcar Irón ág. h. ev. Zoltán fia ag. h. ev., Tausz József kómüvessegéd es Vido-vics Aranka Lásztf fia rk. Halálozás: L>ch Gyula földműves 38 éves rk. (Dióskál), özv. Tersztyánszky Odorax: azül. Pataky Mária <8 éves rk., Kokas Ernő csecsemő 2 napos rkv Körtés János tíapszimos SS év t-s rk. (Szent -péterfölde), (Isekó János gazd. cseléd 33 éves rk. (Za''aszentgró:). Házasságot kötött három pár: Tarr János magántisztviselő rk. í odor Margittal izr., Varga József bádogossegéd rk. Weisz Karo''innal izr., Bíró Ijjos kórházi portás rk. Kósi Matilddal rk.
Tarka lepkék röpdöstek Keszthelyen a meleg tavaszi napsütésben. Kicsalta őket a napsugár és keresték az i''latozó virágokat Januárban ez bizony ritkaság. \ kis lepkék tavaszt álmodtak a télben.
CÍMZETT ISMERETLEN
Ez az a főm, melyet vár a kfizönség és amelynél kimulatja magát
— Ne felejtse e!: február 2-íka az Iparos-bál napja!
— Mindszenti Jánost Kőhidára szállították-
A keszthelyi rablógyilkosság ügyének utolsó felvonása zajlott le most Nagv-kanizsán. Mindszenti János kőművesmestert, a vormányzói kegyelmet kapott rablógyilkost erős fedezet mellett, több súlyos rabságra ítétt társával együtt, elszállítottak a fóhidai fegyházba, ahol örökrabságát tölti.
— Zalaegerszegen virágzik a viola. Az enyhe időjárás Zalaegerszegé:: ts megcsalja a növényvilágot Lapunk egsik olvasója közli velünk, hogy az izr. temetőben megkapó látványt nyújt az egyik sírhalom, amelyen kinyíltak a dupla violák. Az egész sírhalmot beborítják a szép virágok.
— Bél-infekciónál tlgcnándi> gyorsan segít. Mert pár óra alatt gyomrot-belet tisztít.
— Időjárás: Élénkebb légáramlás, sok helyen még köd, több helyen, főleg az ország nyugati részében és wefleg a fővárosban e>ö, a begyeken havaseső. A hőmérséklet valószínűleg csökken. .
A környék legmodernebbül berendezett
autójavító
üzeme
és garage
Bosch service Ahhumuláfor service
FAG golyós és görgcfccsapágyafc.
Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók
ERDÉLYI JENŐ
gépipari vállalata
t Zalaegerszeg. Telefon 43
MOZI
AGAY IRÉN
Premier szombaioci az Edisonban!
Karácsonykor ünnepi filmnek hozta ki a Royal Apolló. Szemben játszották Az új föl» dcsúrral és ez a legjobb kritika rá, hogy így is megállta a helyét Három Ué-fcjg pergett egyfolytában a legnagyobb befogadó képességű pesti moziban.
Rendezője (iaál Béla, színhelye a napsütéses Ba''aton, íze a humor és a romantika. A briliáns együttes élén: Ágay Irén, Kabos, Ráday, Vaszaiy Piri, Góth, Góthné. Az a jclzó)e, hogy a Hyppolit óta ilyen film még nem volt, amely annyi vidámságot hozott volna. Kabos egyik főszerepben egy dadogó bicik''ikölcsöa-zót játszik és a párja Vaszaiy Piri. Nevető görcsöket kap tőlük a nézőtér.
Külön említjük meg a öim muzsikáját Már az első előadásról úgy távozik a közönség, hogy együtt dúdolja a slágert: Az én babám vasúti'' — és elandalog a másikon: L''gy-e, hogy nem fe ejtesz el.
Nem kell tolakodni, ha előre vált jegyet Már a vasárnapi 3 órai jegyeket is árus ttja a pénztár.
Jegyelővétel naponta délelőtt 11—12-ig, da után az előadás kezdete előtt egy órával. Telefon 251.
CÍMZETT ISMERETLEN
AGAY IRÉN

Alkalmi ajándéknak
s
könyvek
diszlevélpaplrok
töltőtollak gramolonok
legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen
KAKAS ÁGOSTONNÁL
* 1 e
Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízlését kivitelben
1 - •'' 2*2 -1 -"
6 anuár .
ZALAI HRLAP
SZÍNHÁZ
Bécsi tavasz. A budapesti Várost Szinház l^tthcs operett újdonságához hat szerzőnek van kisebb-nagyobb köze. Eredetileg a Rudolf Ocstcrrcichcr ft Sigfried Gever osztrák cég darabgyárából került kL A magyar kereszt-apaságot Stella Adorján vállalta. Viszont operetté Török Rezsó dolgozta át. A verseket Harmath Imre Irta, míg a zenét Komjáthy Károly komponálta. Hat ember keltett tehát hozzá, míg az operett eljutott odáig... No de így is elég jól mulattunk ezen az arisztok-ratikus figurákkal tűzdelt, valóban »fehér« operetten.
A főhercegi szerelmest Lcviczky alakította nagy kedvvel, szimpatikusán. kiiün4 diszpozícióval. Nagyon megnyerő volt. Kórösy Böske is e''ragadó volt a kis balét; tány szerepében. Temperamentumos játéka fó erőssége vot az előadásnak. Stménfalvy karakán Csapkovic>án sokat derültünk. Különösen a részeg je.eneíbcn vo)t ragyogó. H. Szűcs Vilma imponáló rutinja most sem jött zavarba sem a táncos, sem az énekes követe "menyek előtt. Különösen tetszeti a/ elsőfeivonásbe''i táncegyveiegje. Ha már a táncnál tartuak, meg kel! dtcsérnünk Kovács Ica baiett-kettősét is, amelyet Kórüsy Böskével lejtett. De nem maradhat ki az elismerésből Káldor sem. ala betanította az ötletes táncokat. Darvas Vl''tnos, AutaHfv, Horváth (iyua, Harcy.''mdy-Horvátit, Kondacs, Horváth Jáncr», Kiss Ilonka és Vajda is elemében volt. Radnai Irén bílvszédű vérkisasz-szonya sikerült Figura volt, megérdemelte a tapsot.
Fendrik Ferenc nagysikerű vígszínházi darabja, a Volt egyszer egy asszony ma, csütörtökön este másodszor kerül színre a Darvas társuat előadásában. A főszerepet most is a próza: együttes közkedvelt Dolgos Idája játsz-sza, míg Angyal szerepét Ágav Irén helyett K''órösy Böske veszi át.
HETI MŰSOR:
30-án, csütörtökön:'' Vo''i egyszer egy asz-szony, Fendrik Ferenc színjátéka.
31-én, pénteken: Férjcsere, operett. (Csak felnőtteknek.)
1-én, szombaton: Marica grófnő, Kálmán Imre operettje.
2-án, vasárnap délután 3 órakor: Három ember a hóban .operett; délután negyed 6 órakor: Bécsi tavasz, operett; este fél 9 órakor: Nagy kacagó-est az Arany Bárány kávéházban.
3-án, hétfőn: 120-as tempó, operett!
4-én, kedden: Az Ur katonái, dráma.
5-én, szerdán: Szedő Miklós dr. vendégfei-
léptével: Varázskeringő, Stráui£ Oszkár ope-
«■ i % rettje.
Színházi elóvételi pénztár a Bárány kávéházban. Szmpárto''.ó egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszelvó. nyeket fél l-ig váltanak be.
, i
Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek.
WBMMM—— _________J. J.liJ^yJ-,. iip______lüMUBfl«
— 100 tagú rendezőség dolgoz* a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Dalárda február 2»án tartandó nagy hangversennyel cgy-beteötött mulatságának előkészítésén, meíl a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangulatú, hagyományos iparosbáJokat.
■ «n^l ...
Najty megtakaritAst ér el, ha czeti könnyű éghető, m a « a & kalóriaju lü:ö srenet nálunk r.tsaroi|a
lOOhg.la hazai szén 3*50
«•v
Telefon: 89.
SZEKÉR IMRÉNÉL
TcwtUc próbafűtést a.kalmarai. A lewW*<bb teteit háthoz uillitmk Pontos kiszoltfilis
RÄDI0
Csütörtök, január 30.
Budapest I
6.30: Lugossy István tárogatózik. 0.5 V. Ko-vách Fmó modem magyar költők műveiből ad elő. 7.23: Az Operaház eladásának közve-titese. Verdt: Az á''arcosbál. S.30: Kfilögvi negyedóra. 11: Pcrtis Pali és cigányzrnekara muzsikál.
Budapest 11. 5: A Mándits-jazzenckar műsora Kaim;ír Pál é:íekstáma»va3. öJO: Angol "nvé^ oktatás. 7.30: Látogatás a Népszövetség pajtájában. Takaróné Oáll Beatrix előadása. S: Mang''emezek
Péntek, ia-.eár 31.
Budapest I.
10.20: Sa> Ede e lx:>zciésejből.. 10.43: Ifjúság» közlemények. 12.03: Endre Béla énekegyütteseitek műsora 1: Orsz. Postászene kar. 4.10: Diákié óra 3: A dolgozi''» Kassa. Surányi Lajos előadása. 3.30: Bárányi Lili zongorázik. 6.10: Sportko£emérryek. f>23: Magyar szalon-öt^.
7: A ha^r. nvomában. (Riport Egyiptomról.) ü''ass Imre előadása. 7.30; Bodó Erasi éneke).
8.10: Kis színpad. 9 20: Pátria lemezek. 10: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11,13: (Isorba (hu la és cigányzenekara muzsikai.
Budapest II. o.lü: Magyar szalonötös. 0.23: Oyoisfrótanfolyam. 7.33: A -Száz könyv« sorozatban Babi:s Miluily beszél Tliackeray »Hiúság vására«-ró!.
HIRDETMÉNY.
i
Az 1907 évi V. tc. ''20. »zakaszában elrendelt időszakos rnértékhijelesrtésí Zalaegerszeg megyei városban a folyó évi február hó 10—29-ig tartja meg a nagykanizsai m. lór mértékhitelesítő hrvaial a piactéren lévő helyiségben.
Minden mértéket, illetve mérőeszközöket Ittsználő fél (kereskedő, gazdálkodó, piaci árus, tejárus, korcsmáros stb.) köteles azokat időszakos hitelesítés végett bemutatni. Aki ezt elmulasztja, azt a magas pénzbírságon kívül még a mérőeszközök elkobzásával is büntetik
Azok a fejek, alak a hivatali névjegyzékben már szerepelnek, egyenként kapnak felhívást és értesítést a hite esítés idejéről. Ajánlatos, hogy az idézésben feltüntetett időt pontosan tartsák be, mert csak ez esetben vehetnek részt a legkevesebb időveszteséggel a hitelesítésben.
Akik a hivatal névjegyzékében még nem szerepelnek s így külön felhívást nem kapnak, felhívás nélkül "kötetesek mérőeszközeiket hitelesítésre bemirtatni.
A hite esítésre vonatkozó egy ét» tudnivalókat a \ árosban kifüggesztett tájékoztatók tartalmazzák.
Polgármester.
Vadász cipő bőrök, sport
nagy választékban
WORTMANN bőrkereskedésben, Rákócxi-u. 6. BórkaMo^-;. ti x o i l. Téli* cipőnek: F ók az s irt!
A BUDAPESTI £RTeKTÖZSDE VALUT* GS DEVIZA ARFOLYAMAJ.
fataUk: Anjot fen: !665 i aelga fr. 5<J90 5?Í*> Cseh koron* 14*15-14-35 Dán korona 74-.*fc-73 15 lin*» 7KVT93
^oiiar 339 (X --339 UD fnnda frank rlollandi >-231''30
,eafcyd zkXy 6370-*4 X) -<rj
-cxi 0-4 15
■ Urk? 136 >37«)
•orrét korona 83 70-84-60 Jutrak sduilu* H.-SJTú Srájd frank Ilir70-1» 65 Srtu korona tö 70
AiMterda-n
OC>*TlC
Berítr Pökartf! HrC«rxet KopttJij^a
0
Lontíoo
Pán» Pt ira a
Stodtotia
Varsó
Ukr,
li3Snv^
í!
vtiák*
T«2-7il3
is^r-ty»
>41-7« 79 »-rí® 47
ö^r-T^fO t70&- '' W® \4&^>347 10 nn-ZHc 1407-1
«HÄ,
JKXD-üi-fl®
BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS
Btí;* (tíftzjvxWu n kJ J8 15 «1820 (fi»I'' 63-17Ä» (ti^rr.) 78 k*, 18 k>-18 35. (t&tíj) I7äi 18.». ?9ke. (li"^ i8iÖ-ítf 21 (ti fj
80hf. 18^5-I89a (egvíb) I8X J84J» r (pe ,4 1600-16 »0, i''M uj 17 40-160«, ^íirpa ISiv-lvCO, »ab 1755- 1765, U.^«.» 15 45-13^ 12 J0 1263
ranyta. t)co^ébb. fortilon:. cackély.
— *wo>» »«ói %''\ -tan« rtrt» •»•Hiti wviw atz«
•»ei
OAMU • ^
»o.»»wu umo ■»*—<«'' r*Axo* jcxw
Fmisisa JiiillliF''-ni!
APRÓHIRDETÉSEK
MODERN háromszoh.t> akas parkettával, vizwzetékkel kiadó. Bővebbe: f u^-hs és Ciróvz-nál.
MODERN HÁROMSZOBÁS £S EüY GARZON-LAKAS (külön fürdőszobával) azonnal fa-adó. ióvebbet a Kakas-nyomdálvan.
BORT, BORSÉ PROT és minden egyéb szesz füzesi anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálinkára becserél, Gáti Lajos loóz-
C>ati szeszfőzdéje, gróf Apponyi-utca 13, íz.
gyarott páUnkaeladás literenként is.
Figyelj!
HAVAS
kézimunka-és szőnycgfonalai.
Babi ruha különiegeit^i
Iqfmcjjbuhatóbbak
Vass Lajos
órás és ékszerész
Zalaegerszeg, (a mccye-Mx/al aacmber)
OLCSÓ é* MEGBÍZHATÓ
TIKI
Göcsejiek
6 r á s a és
ékszerésze.
L*cnrecfxe6b Ara|a»ítd .nűhcty
Varga Lajos (Tiki)
órát- 4a ébitréu
Rákóczi ut 5. sz.
írógép
és szinttálógép axaküxiet
ERIKA uj táftka tép
P 175
Reniingtoa irófepek btrt>-mlnyi lerak.*ta, }aritt*ok. benzinfürdók, )6kart«n tartáa. - Arany, etftat dcaicrck, disaiárfjrak
\ HORVÁTH MIKLÓS aimymíhrc*, tróf^p «flK tierész, Zalaccerazcg. (Mindi patika meilcO)
12. erő, zamat
GYARMATI
kávé
aau




ZALAI HÍRLAP
Kelengye árusítás 2 kedvezményes nappal
január 1-töl 31-ig
A „Fehér január" vászonárai
B. S. VáSZOD: könnyebb minősé- lenszerű kikészítés métere ^ P. 0.88
BalatOÜ gyöngye: ismert jó minőség négynegyedes métere P. 1.—
Balaton gyöngye; komplot szélességben P. 1.10
Zalagyöngye: mindénfiömű fehérneműre alkalmas métere P. 1.20
Hableány: fehérneműre és ágyneműre kiválóan alkalmas métere P. 1.40
Hajnalka: finom fehérneműre és ágyneműre métere ^ P. 1.60 Hajnalka extra fine: gyöngy selyemfényű a legfinomabb fehérneműre P. 2. —
Attila I erős duplaszálu, sürüszővésü ágyneműnek métere P. 1.80
Selyemfényű damaszt: hófehér, ágyneműre méter6 P. 1.80
ugyanaz duplaszéles, legfinomabb métere • P. 4.80
Verseny lepedővászon: kőzópminőségű métere P. L90
Takács lepedővászon la: kitűnő minőség métere P. 2.80
ugyanaz sűrű szalu nehezebb minőségben métore P. 3.20
Extra — Extra takácslepedő: dupla erős. sodrott szalu métere P. 4. —
Paplanlepedők varrás nélkül teljes nagyságban a legkülönfélébb minőségben. Asztalneműek óriási választékban i
Tőrülközök 50 minőségben 1
Schutz vásxnah védjegye
Nyomatott KMsa AfMftoa Mayrayomá^ikmx, Zúw&ns** SaécbmxyMta 1. fe&ta tiC